Szabad Földműves, 1963. január-június (14. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-06 / 2. szám
Üres forma és valóság Egyre többször hallom és olvasom a jelszót: szerettessük meg az ifjúsággal a mezőgazdaságot, mutassuk meg a szövetkezet felé vezető utat, mert a szocialista mezőgazdaság fiatal, képzett munkaerőkre vár. A terv helyes, megvalósítása mindnyájunk érdeke, mert a kenyér termel vasat és vas termel kenyeret. Azonban érdemes megvizsgálni hogyan, milyen módszerekkel kedveltetjük meg gyermekeinkkel, az iskolapadokat nemsokára elhagyó fiatalokkal a mezőgazdasági munkát, a falusi életet. Az első tényező elsősorban az iskola. A szövetkezet védnökségi szerződést köt az iskolával és e szerződés értelmében a szövetkezet gondoskodik a gyakorlati oktatásról, lehetőséget nyújt a tanulóknak arra is, hogy bekapcsolódhassanak az idénymunkába, esetleg földet ad a pionírszervezetek mezőgazdasági szakköreinek, hogy ott * kísérletezzenek, játszva tanuljanak. Ez a helyzet ma egész Szlovákiában és az a helyzet, — hogy konkrét példát mondjak: a Duna-menti Biszkupicében is. Van védnökségi szerződés, gyakorlati munka a kertészetben és a tanulók 12 470 órát dolgoztak az idénymunkák sikeréért. Nem vagyok sem mezőgazdasági, sem pedagógiai szakember és éppen ezért nagyon halkan és illő tisztelettel kérdem a fenti tudományokban jártas illetékesektől, hogy vajon ez elegendő? Ezzel kimerítettük a meggyőzés, megnyerés minden formáját? Ezért kellett előre hangsúlyoznom laikus mivoltomat, mert úgy érzem, hogy ezzel a módszerrel megtanítjuk ugyan az ifjúságot arra, hogyan kell répát egyelni és mi az a vetésforgó, tehát megkapják a szakmai előképzést — azonban nem hiszem, hogy ezzel valami ember-közei kapcsolatba kerülnek gyermekeink a szociális-Tizennégy lány - és két fiú A kechneci népművelési otthon könyvtárszobájában egy tűt is nehéz lenne leejteni. Hegyén-hátán szoronganak a kíváncsiskodók. Talán a könyvek iránt ilyen nagy az érdeklődés? — tolakodom kíváncsian. Lehet, hogy máskor igen, de most egészen más az érdek: lődés középpontja. Az új népművelési otthonban az első meghitt akció zajlik le, a fríssenfestett ünnepélyessé díszített helyiségben. Az ez évi gyermekáldásnak rendezte meg a névadóünnepséget a Polgári Ügyek Bizottsága. A kismamák, anyák az első széksorban szoroskodnak karjukon az „élet értelmével“, a jövő reménységeivel. A» csillogó anyai szemek ma drága szemfényét és a többieket. A pionírok is üdvözlik az utánpótlást. Egyegy csokor virág, egy vers az ajándék. Tóth József, a HNB elnöke, mint a jövő mezőgazdasági mérnököket, pedagógusokat, orvosokat, űrhajósokat köszönti a csöppségeket. Talán el sem hiszik, hogy a kicsinyek is megérezték az ünnepély komoly melegét, mert egyiküknek sem tört el a mécses az egész idő alatt. A meghitt gazdag ünnepség örömet, mosolyt varázsolt az ottlévők arcára. Egy mellettem álló idősebb néni felsóhajt és odasúgja szomszédjának. — Nyolc gyermeket hoztam a világra. De ki törődött akkor velünk! Most öröm csak igazán anyának lenni. Alig fejeződött be a névadó ünnepség, máris a szembeniévé klubhelyiségben gyülekezik a falu népe. Ebben a helyiségben a szövetkezeti tagságot ünnepük, akik kiváló munkát végeztek ebben a gazdasági évben is. Valamennyiüknek megdobbant a szívük, ünnepélyesség ült az arcukra, amikor Botfa elvtárs, a párt küldötte átadta a CSKP oklevelét, amely hitelesítette, hogy a kehneci EFSZ elnyerte „A XII. pártkongresszus szövetkezete“ címet. Sokunknak nem jutott hely, az ajtóban szorongva figyeltük az ünnepélyt. Itt ismerkedtem meg egy derék házaspárral és a névadó ünnepség egyik kis primadonnájával, Pirickí Katókával. A pici eleven lányka már a negyedik szoknyás a családban. Sokan azt szeretettel simogatják csöppségük bársonyos arcát és szívük egész melegével hálásak azoknak, akik legkedvesebbüknek ilyen felejthetetlen szép ünnepélyt rendeztek. Az apák a hátsóbb sorokból szemlélgetik kipirult arcú asszonyaikat és a hófehér pólyába bugyolált babákat. Dezső Atilla, iskolaigazgató apai szívét büszke öröm tölti el, mivel a bőséges „leányáldásban“ az ő felesége fiúgyereket hozott a világra. A kis Péterkéhez most gratulálnak és nyújtják át az ajándékot. Első, nehezen várt gyermekét boldogan szorítja keblére a pedagógus anya. Aztán sorba köszöntik Magerno Annuskát, Szabó Mirandát, Horváth Zsuzsikát, Galcsovo Margitot, Ru- 2icka Jolanát, Varga Gabriellát és Vajda Darinát, a 19-éves kismahinnék, hogy a nemvárt Katicát az apja nem szereti úgy, mint ha fiú lenne. Aki azt hiszi, annak velünk kellett volna lennie és látni, hogy Piricki József a szövetkezet építő csoportjának vezetője milyen rajongásig szereti a legkisebbiket. — Mindegy az, hogy fiú-e vagy lány, csak egészséges legyen — vallja. — Legalább nem lesz háború — mosolyog az anya. Nem folytathattuk az eszmecserét, mert Piricki Marika, az óvodás perdül be a színpadra és versmondásba kezd. Apuka és anyuka lélegzetüket visszafolytva figyelik. Felcsattan a tapsvihar. Sikerült... villan össze boldogan a házaspár szeme. A műsorszámok peregnek tovább. Ünnepel a falu apraja-nagyja. A szövetkezeti tagok odaadó, becsületes munkája eredményeként kapott büszke cím gyúj-Egy 14—15 éves emberkére hatni kell nemcsak azzal, hogy gyakorlati lehetőséget nyújtunk neki, hanem azzal, hogy bemutatjuk szabad óráink tartalmát is. Egy faluban, egy szövetkezetben nemcsak dolgoznak az emberek, hanem töprengenek, tanácskoznak, tereferélnek, sakkoznak, szakmai kérdésekről vitatkoznak. Ogy érzem jogos a kérdés: ha ennyi mindent csinálnak egy szövetkezetben, akkor a tanuló ifjúságnak miért „csak“ a munkát mutatják meg? A jelenlegi módszer csak formális. Egy rendelet teljesítése. Az eredmények bizonyítják, hogy ezzel a módszerrel nem értünk el eddig sikert. Es amíg mi a felnőtt pozíciójából közelítjük meg ezen a téren gyermekeinket, addig nem is érhetünk el eredményt. Pártunk XII. kongresszusa kijelölte a mezőgazdaság feladatait és ezeket teljesíteni kell — ez a jelen és a jövő parancsa. Es é feladatok teljesítése egyre több embert, képzett lelkesedő, akaró, falut-földet szerető fiatal embert követel. Nyerjük meg a fiatalokat! Menjünk és hívjuk őket magunk közé, ne csak akkor, amikor november hava lepi be a lábon álló kukoricát, hanem akkor is, amikor a jelen problémáiról és a jövő távlatairól beszélünk, iiogy meghallják az újuló falu szívdobbanásait, meglássák az élet sokszínű fényeit! Hogy érezzék: nem a rendelet parancsolja őket a magringató földek felé, hanem a szeretet hívja! PÉTERFY GYULA Szégyenpír égeti az arcom „Galántai táncok“. Nyolcvan éves az alkotód. A nyolcvan évéből Kodály Zoltán néhányat Gálántán is töltött. Mint gyermek szívta magába a Mátyusföld dalklncsét. Felnőtt, kiforrott művész volt már, .amikor ebből az élményből megszületett a magyar zene egyik gyémántszeme, a „Galántai táncok“. Galánta lakói hírneved növekedésével mindinkább büszkébben tartottak egy kicsit a magukénak is. Tartották. Azonban míg Magyarország — legeldugodtabb falujától a fővárosig — felemelt fejjel ünnepelt, Európa és a világ zeneszerzői tisztelettel emlékeznek meg a szép életkort egészségben és alkotói frisségében megélt Kodály Zoltánról, addig Galánta, gyermekkora emlékeinek gazdagítója, arcát szégyenpír égeti. Önnönmaguk előtt szégyenkeznek. Évekkel ezelőtt a CSEMADOK helyi szervezete keretén belül öszszejöttek egy páran — a kóruséneklést kedvelő emberek. Alakítsunk énekkart. Erkölcsi kötelességünk. A magyar kórusirodalom legnagyobbika egy kissé városunk neveltje is. 0 világhírűvé tette Galánta nevét, adózunk neki szerény hálával, énekeljünk az ő.neve égiszé dlatt. A pecsétes levél' aztán Pestre ment, és mire a galántaiak egyet-kettőt aludtak, megjött a válasz is. Kodály engedélyezte nevének a használatát. Segítséget ígért és sikerekben gazdag és eredményes munkát kívánt, örült, nagyon örült, hogy a város, ahová gyermekkora kedves emlékei fűzik, életművének hordozója akar lenni. Az eltelt idő alatt az énekkar szép eredményeket ért el. A kosúti és a zselízi szereplésük (az első országos magyar ének- és zenekari fesztiválon 1961-ben) talán munkájuk csúcspontját jelenti. Aztán! A széthúzás az intézmények részéről való meg nem értése és a különböző nehézségek az alapító tagokkal is megtörték a kedvét és az ügyben vetett hitét. öt év telt el azóta, hogy megszületett az énekkar alakításának a gondolata. Akkor a Mester 75. születésnapját ünnepelte a világ. Nagyon fejlődött hazánk- és hazánk keretén belül Galánta is. Sok szépet és hasznosat teremtettek az ottani dolgozók. De'mit felelnétek ti, galántaiak, ha Kodály Mester levéllel fordulna hozzátok és megkérdezne Benneteket, hogy hogyan teljesítettétek az ígéreteteket? A magyar zene, a magyar kórusművészet művelése itt a Csehszlovákiában élő magyarok között, egy kicsit a Ti dolgotok is. A világon kevés olyan község van, amely Kodályhoz hasonló nagy személyiséget egy kissé magáének is tudhatna. Gondolkodjatok el ezen galántai funkcionáriusok, pedagógusok és egyszerű becsületes emberek, és segítsetek letörölni a szégyenpírt annak a barátomnak az arcáról, akivel a közelmúltban találkoztam és beszélgetésünk alatt a galántai énekkar vészharangját szólaltatta meg. Takács András Majd ha újra zeng a dal Ifjú Szívek. E név hallatára sok minden eszembe jut. Eszembe jutnak azok a mosolygós arcok ott a nézőtéren, emlékezem a sokezer kilométerre, az utak élményére, amelyet több mint száz fiatal tett meg azért, hogy. művészi fokon tolmácsolja az apáinktól, őseinktől örökölt dalokat és táncokat. Eszembe jutnak a rázós Bodrogköz falvaiban, városaiban jókedvet osztogassanak. És mi volt ezért a jutalom? Az egyes műsorszámok után felzúgó taps. Ez a legot5" esőbb fizetési eszköz, de talán a legértékesebb. És ebből bőven jutott az együttes tagjainak. Ezért szaporodik, bővül az együttes, ezért erősödik évről évre. A közönség elismerése az, Az együttes énekkara és zenekara 1963. január 6. tott ünnepet a szívekben. Őket köszönti a színpadról a gyerekek és fiatalok vidám műsora is. Egy furcsa véletlen dolgot is megtudok az ünnepség alatt. Kilencvenhat tagja van a kechneci szövetkezetnek és pontosan 96 a gyerekeknek is a száma ezekben a családokban. Ha majd ezek az apróságok felnőnek, és ők is a nagyüzemi gazdálkodás dolgozóivá, irányítóivá és boldog szülőkké válnak és ellapozgatnak majd a község krónikájában, örömmel emlékeznek vissza erre a napra, amelyről három nagy esemény, a népművelési otthon megnyitása, az első névadó ünnepség és nem utolsó sorban a büszke cím elnyerése örökre beíródott a község krónikájába. —főutak, amelyeken azért döcögött végig az autó, hogy utasai által nyújtott művészi élmény legalább néhány órára feloldozzon többszáz embert a napi gondoktól. Eszembe jutnak azok a fiatalok, főiskolások, akik az öszszes szabad idejüket -feláldozzák azért, hogy Csallóköz, Gömör vagy amely új erőt ad a ma már hét éve működő Magyar Népművészeti Együttesnek. Minden évben egy egy bemutató és több mint félszáz fellépés teszi tartalmasabbá a szinte évről évre változó, új tagokkal bővülő együttes nevét. A tagok névsora és a cégtábla Jaroslav Hasek halálának évfordulóján Január 3-án az irodalom kedvelőinek népes tábora világszerte megemlékezett Jaroslav Hasek, a klasszikus cseh humorista halálának a 40. évfordulójáról. Ilasek müvei tüneményesen rövid idő alatt meghódították az olvasók szívét. A „Svejk a derék katona“ című utolérhetetlen, a militarizmust kegyetlen gúnnyal ostorozó müve a világ egyik méltán legtöbbet odvasott könyve. Svejk kacagtató, mulattató de mélyen el is gondolkodtató kalandjait a múlt évben a budapesti Európa könyvkiadón kívül Milánóban, Lisszabonban és Berlinben is kiadták. Természetesen a hazai olvasótábor is rajong a Svejk szerzőjéért. A tavaly kiadott mintegy 60 000 példányt pár nap alatt szétkapkodták. Az érdekesség kedvéért megjegyezzük, hogy nálunk ez volt a 22. kiadás. Haseknek nemcsak a műveit adják ki, hanem évről-évre több magáról az íróról szóló, irodalom. Számtalan tanulmány jelent meg már róla. A Szovjetunióban „Hasek nyomában" címmel monográfiát készítettek a nagy íróról. A „The times literary supplement“ című angol irodalmi hetilap a „világirodalom halhatatlan klasszikusának“ nevezi a Svejk íróját. Hasek halálának 40. évfordulóján szomorúan gondolunk arra, hogy a lángeszű író tulajdonképpen nagyon korán ment el közülünk, fiatalon halt meg. Vigasztalásul szolgáljon az, hogy az életmű, amit hátrahagyott, ha nem is egészen teljes, nagyon gazdag, s így is a szellemesség, a humor kiapadhatatlan kútforrása. Emléke örökre bevésődött az emberek szívébe. változhat. Hívtuk már Ifjú Szíveknek, neveztük Magyar Népművészeti Együttesnek és most úgy hírlik, hogy Ma' gyár Dal- és Táncegyüttesre keresztelik át. Változik a név, változnak a név mögött álló emberek, a lényeg azonban nem változik és nem is változhat meg. A tiszta művészetet tolmácsolják, legyen az népi eredetű, vagy fakadjon a mai élet szülte problémákból. A távlati tervekről beszélgetek az együttes igazgatójával Viczay Pállal. Ebben az évben a szokásos bemutatótól eltérően egy másik, úgynevezett esztrádjellegű műsorral is készülnek, amelyet csaknem minden faluban be tudnak mutatni. Az együttes tagjaiból kisebb, harminc-harmincöt személyből álló csoportot alakítottak és műsorukban főleg mezőgazdasági problémával összefügjgő számok szerepelnek. Az esztrádjellegű műsorban táncszámok, szólóénekek, versek, rövid jelenetek, valamint mozgalmi dalok kaptak helyet. A táncszámok közül nemcsak a népi táncokkal számítanak, hanem a társadalmi táncokat is bemutatják. A műsor ilymódon történő megoldásának nagy nevelőjellege lesz és erős hatást gyakorol falusi ifjúságunk ízlésének fejlesztésére. Több helyet kap a műsorban a mondott szó is, a villámjelenetek, valamint a viccek előadásával. Ha mindazt figyelembe vesszük, hogy Dél-Szlovákia kisebb falvait eddig nem látogatták művészeti csoportok és főleg olyan együttesek, amelyeknek műsorán a mezőgazdaság problémáit tükröző számok szerepeltek, a Magyar Dal- és Táncegyüttes fent említett kezdeményezését csak üdvözölhetjük és kíváncsian várjuk a tervek válóraváltását. Előttem fekszik az együttes távlati terve. Az 1963-as év műsoráról már említést tettem. 1964-ben az együttes nem tart új bemutatót, csak az esztrádcsoport készül fel az üzemi munkások, valamint a városi dolgozók részére szánt műsorral. 1965-ben ünnepeljük hazánk felszabadításának huszadik, valamint az együttes megalakításának tizedik évfordulóját. Erre az alkalomra a Magyar Dal- és Táncegyüttes is méltóképpen felkészül. Az ünnepi bemutató műsora három részből fog állni, úgy mint az ének- -és zenekar önálló bemutatójából, a tánckar önálló bemutatójából, valamint az összegyüttes bemutatójából, amelyben az elmúlt tíz év legjobb műsorszámai szerepelnek majd. A tervek szépek. Valóraváltóik azok a fiatalok lesznek, akik nem ismernek fáradságot, ha az együttes érdekéről van szó. Ezért bízom bennük. Csikmák Imre n ta falu életformájával, örömeivel és- gondjaival, szándékaival és vágyai< val! , A gyermek, aki kint volt a gyakor- lati földterületen, megjegyzi a hallót takat-látottakat, de nem érez semmit. Vajon nem lenne érdemes valahogy 1 több lelket, az ifjúságra annyira ható lírát is adni az iskola és a szö- vetkezet kapcsolatainak? Vajon nem lenne helyes, ha a szö- vetkezet fiatal dolgozói, esetleg a szövetkezeti CSISZ-csoport tagjai néha meglátogatnák az iskolát és az iskola ifjúsága a szövetkezeti fiatalokat? Nem szakmai előadásra — csak beszélgetésre — baráti beszélgetésre! Lehet, hogy ez csak laikus elképzelés, de úgy gondolom, hogy például a szövetkezeti kulturális rendezvények rendezői karában meghívhatnának néhány tanulót is. Vagy a 23 éves szövetkezeti tag arról is beszélgethetne a kilencedikesekkel, hogy „tudod, pajtás, két hónappal ezelőtt vettem ezt a kereket, de valami nem tetszik rajta. Gyere már, nézd meg te is, hiszen értesz hozzá!“ Vagy az agronómus, esetleg maga az elnök is benézhetne az iskolába, hogy „na gyerekek, nagy bajban vagyok, itt van ez és ez a probléma, segítsetek töprengeni“. Sót — túlságosan merész képzeletemben az is megfordul, hogy még egy-egy vezetőségi ülésre is meghívhatnák az iskola tanulóit. Ugyanis bizonyos vagyok benne, hogy a meggyőzés elsősorban lélektani munka és ha csak a gyermek kezét foglalkoztatjuk, az csupán annyi, hogy eleget teszünk a rendeletnek, mert „muszáj“.
