Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-08-01 / 61. szám
A MEZŐGAZDA SÁGI DOLGOZOK LAPJA Bratislava, augusztus 1. Ära 30 fillér XII. évfolyam, 61. szám. Minden erőt a gabona betakarítására! Általában kedvez az időjárás. Ez azonban ne tegye mezőgazdasági üzemeink dolgozóit elbizakodottá. Minden rendelkezésre álló emberi és gépi erőt, éjjelt és nappalt, ünnepet és köznapot alaposan ki kell használni a gabona betakarítására, a tarlók szabaddá tételére, felhántására és bevetésére, másodnövénnyel, hogy elmondhassák rövidesen: megtettük a magunkét! AKIK MÁR CÉLBA ÉRTEK Az első győzelmi jelentés a keletszlovákiai Zemplínből érkezett arról, hogy már befejezték a gabona betakarítását. Ugyancsak a trebisovi járás velkékamenyeci szövetkezetének tagjai is az e'sők között tettek pontot ennek a nagy munkának a végére. Kilenc nap alatt 244 hektár gabonát learattak és elcsépeltek, s a gabonaeladási tervüket augusztus 3-ig teljesítik. További szövetkezetek is célbaértek. Például a komárnói járás virti szövetkezete — a járásban másodikként — teljesítette gabonaeladási tervét: árpából 102, búzából 103 és rozsból pedig 100 százalékra tettek eleget ezirányú kötelességüknek. A köztársaságban az elsőség a zeleníháji szövetkezeteseké. Az elmúlt hét végén követték példájukat a víki és a hurbanovói szövetkezetesek is. Ugyanakkor szép aratási koszorúval tisztelték meg a járási pártbizottság és a járási nemzeti bizottság dolgozóit. kiai kerület járásaiban a kombájnok százai dolgoztak. Hasonló kép tárult az embet szeme elé a novézámki járásban is. Besenyovón már kora reggel kivonult a helyi sportszervezet 30 tagja is, hogy siettesse az aratás befejezését. Ebben a járásban vasárnap 16 ezer mázsa gabona került az állami raktárakba. A közép-szlovákiai kerület lucsenyeci járásának rapovcei szövetkezetében a védnökségi üzem 30 munkása segített a helybélieknek a gabonabetakarításban. Mint a michalovcei járás példája is bizonyítja, érdemes járási méretű aratási műszakot szervezni. Ebben a járásban 1300 szövetkezetes és 1000 üzemi dolgozó vasárnap délelőtt 1600 hektár gabonát siratott le, s több mint 200 hektárnyi tarlót tett szabaddá, hogy a traktorok nyomban elvégezhessék a tarlóhántást. Vasárnapig a járás gabonaterületének több mint a felét learatták, s 75 vagon gabonát szállítottak a gabonabegyüjtő állami raktárakba. VASÁRNAP A GABONAMEZÖKÖN AMIÉRT ELMARASZTALÁS JÁR Szerte az országban jól kihasznál- A legutóbb említett járást elmaták a július utolsó vasárnapját a sző- rasztalás illeti azért, hogy hétközben vetkezetesek és állami gazdaságok nem eléggé használja ki a gépeket, dolgozói. Így például a kelet-szlová- Ehhez bizonyos mértékben hozzájárul------------------------------------ ★ ★ + ----------------------------— a szakértelem hiánya, főleg az idegen kombájnok kezelését illetően, valamint az alkatrészhiány. s a kevés tapasztalat. Például 21 kombájn, 10 rendrakó aratógép, s 94 szalmasajtoló még nem dolgozik. Ez mindenesetre hiba, és azt hamarosan ki kell küszöbölni! Az ilyen gépkinemhasználás késlelteti a gabona betakarítását, a tarlóhántást, 3 másodnövények vetését, s nem . utolsósorban a gabonaeladási terv teljesítését is. Az ilyen és hasonló esetek elkerülése végett mind a helyi, mindpedig a járási szervek jobb irányító és ellenőrző munkájára van szükség. Kevesebb gyűlésezést, több konkrét segítséget a helyszínen! (kn) Elhunyt Rudolf Strechaj elvtárs Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a köztársaság kormánya és a Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége mély megrendüléssel közli, hogy Rudolf Strechaj elvtárs, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, az SZLKP KB tagja, miniszterelnök-helyettes, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, 48 éves korában, július 28-án Prágában meghalt. Rudolf Strechaj elvtárs munkáscsalád fiaként 1914. július 25-én Cachticén született. Nyomdásznak tanult ki. 1935-ben belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába. Tevékenyen dolgozott a Szovjetunió Barátainak Szövetségében. Amikor Szlovákia fasiszta uralom alá került, Rudolf Strechaj elvtárs azonnal könyörtelen harcot kezdet hazája felszabadításáért. 1941 és 1943 között illegális tevékenysége miatt bebörtönözték. 1944-ben aktívan részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben és a szlovákiai partizánharcokban. Csehszlovákiának a szovjet hadsereg általi felszabadítása után Rudolf Strechaj elvtárs visszatért a politikai munkához. A CSKP X. kongreszszusán a CSKP Központi Bizottságának tagjává, 1958-ban pedig a CSKP KB politikai irodájának póttagjává választották. Rudolf Strechaj elvtárs az utóbbi években a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökhelyettesének és a SZNT elnökének funkcióját töltötte be. A rábízott felelős tisztségekben mint példás kommunista fáradhatatlanul és áldozatkészen dolgozott. Csehszlovákia népe sohasem feledkezik meg Rudolf Strechaj elvtársról, aki egész életét a munkásosztály ügyéért és hazánkban a szocializmus győzelméért vívott harcnak szentelte. Rudolf Strechaj elvtárs neve örökre beíródott Csehszlovákia Kommunista Pártja történetébe. Tisztelet emlékének! A CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS ELNÖKSÉGE SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Orvosi jelentés Strechaj elvtárs haláláról Rudolf Strechaj elvtárs, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, miniszterelnök-helyettes, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke 1962. július 28-án a korareggeli órákban rövid, súlyos betegség után (heveny fehérvérűség) meghalt. E. M. Tarajev, akadémikus, Moszkva, MUDR. V. Jónás, tanár, MUDR. J. Libansky, tanársegéd, MUDR. J. Karpísek, tanár, MUDR. S. Cejka, főorvos. Eltemették Rudolf Strechaj elvtársat Rudolf Strechaj elvtárs állami temetése kedden, július 31-én Bratislavában volt. Az elhúnyt koporsóját július 31-én 9 — 12. óráig a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének épületében, a bratislavai Gottwald-téren ravatalozták fel. A gyászszertartás a Szlovák Nemzeti Tanácsa épületében 14.30 órakor kezdődött, majd a gyászmenet végighaladt a Békevédök útján, ahol a Szlovák Tudományos Akadémia előtt búcsúztatták az elhunytat. FÖLDMŰVESEINK JELENTIK: Rövidesen födél alá kerül a termés A képen Ondrej Bauko és Mikulás Solík ürítik a kombájn gabonatartalmát Élenjárok Az alábbiakban néhány képet adu lyet földműveseink kifejtenek, hogy termés. • A rubanyi szövetkezetesek 500 hektáron kilenc nap alatt befejezték az aratást. A javítóműhely dolgozói, a traktorosok és kombájnosok érdeme, líogy gépkiesés alig akad a munkák idején. A legszebb eredményt Jávorka Elemér- és Pócs József érte el. Most teljes erővel folyik a gabona cséplése, tisztítása és eladása. A sörárpát július 28-án a tisztítógéptől egyenesen a felvásárló raktárba szállították. • A szürnyegi szövetkezet ugyancsak befejezte az aratást. A párt XII. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy gabonaeladási tervüket augusztus 3-ig teljesítik, s terven felül két vagon gabonát adnak az államnak. • A drahnyovi szövetkezet kezdeményezésére mozgalom indult a trebisovi járásban a gabonaeladási terv túlteljesítéséért. Például elsőként vállalták, hogy 3 vagon gabonával túlteljesítik a szerződéses eladási tervüket. • A pólyániak teljes ütemben megkezdték a gabona eladását, s rövidesen az aratás végére is pontot tesznek. ik arról a szorgalmas munkáról, memihamarabb födél alá kerüljön a • Hornákrálovában az egész község az aratási munkák lázában él. Gabonájuk több mint felét learatták. A kicsépelt gabona tisztítását éjjel-nappal végzik. Magukévá tették „kombájntól az állami raktárba“ jelszót, s eddig 400 mázsa rozsot és 650 mázsa sörárpát eladtak. A mai napig 200 hektárról betakarították a szalmát, köze! 100 hektáron feltörték a tarlót és 30 hektárt bevetettek tarlókeverékekkel. Tervük az, hogy a gabonaeladást a nyitrai járásban elsőként teljesítik. • A farnái szövetkezetben 797 ha gabona várt aratásra. Ebből július 28-ig 500 hektárt learattak. Árpából 32 mázsás, átlaghozamot értek el. Mácsadi Ernő egy nap alatt 350 mázsa árpát is kicsépelt. Az elmúlt hét végéig 52 vagon gabonát szállítottak az állam raktárába. A trebisovi járásban a bodrogi EFSZ elsőnek fejezte be az aratást. Az állami felvásárlásra 16 vagon gabonát szállítottak, s ezzel 100,5 %-ra teljesítették a szerződéses eladást. A szövetkezetesek a CSKP XII. kongresszusa tiszteletére további felajánlást tettek, mely szerint terven felül 100 mázsa búzát, 100 mázsa burgo-Aratásban jelesek - és a felvásárlásban? Az aratás legjobb kombájnosa eddig Ondrej Bauko, aki segítőtársával, az „Építésért szerzett érdemekért“ kitüntetés tulajdonosával, Mikulás Solikkal egy SZK —3-as szovjet kombájnnal július 26-ig 150 hektárt aratott le és 3789 mázsa gabonát csépelt ki. A Gyulovdvori Állami Gazdaság 75 hektáros parcelláján találkoztunk velük, éppen az árpát gyűjtötték be. Bauko és Solík elvtársak a Viliam Koch elvtárs vezetése alatt álló szocialista munkabrigád, de egyúttal a XII. kongresszusi brigád tagjai is. Ezt a büszke címet ez év júniusában nyerték el. Ezenkívül gazdaságuk komplex csapatának is tagjai és tizenhatod magukkal 1000 hektárt művelnek meg. A csapatból heten kombájnosok, a többi traktoros és gépjavító. Az idén az aratási munkálatok 318 hektáron folynak, ebből 193 hektár a tavaszi árpa, 125 hektár pedig az őszi búza. Az eddigi átlagos hozam árpából 32 mázsa, búzából eddig 60 hektárt, azaz a terület 50 %-át rendre vágták. Gyulovdvoron a tavaszi árpával július utolsó napjaiban végeztek, az aratás befejezését augusztus 3-ra tervezik. öt traktor végzi a gabona, egy pedig a szalma elszállítását, két lánctalpas (DT —54) a tarlóhántást. Eddig 55 hektár tarlót szántottak fel, 55 hektárba elvetették a tarlókeveréket. Jóformán alig telt el egy erős hét. és a levicei járásban máris azzal dicsekedhetnek, hogy 10 670 hektáron lekaszálták a gabonát. Kétmenetesen 2779, kombájnokkal pedig 1480 hektárt takarítottak be. Az aratás lázában nem feledkeztek meg a tarlóhántásról sem. Eddig összesen 1221 hektárt szántottak meg és 751 hektáron vetették el a tarlókeverékeket A mezőgazdasági üzemek nem kéretik magukat. Tudják, milyen kötelezettségeik vannak az állam iránt Eddig 118 vagon gabonát adtak el a fölvásárlóknak. A fölvásárló üzem eleinte nem bírta szusszal, nem készültek föl alaposan. Több helyről érkezett panasz a munkájukra. Valahogy nincs teljes áttekintésük. Jó lenne, ha körzetenként naponta adnák a jelentést az igazgatóságnak — nemcsak az elkönyvelt mennyiségről, hanem a — valójában fölvásárolt gabonáról. Hiszszük, hogy tanultak az eddigi hibákból, figyelembe veszik a termelők jószándékú bírálatát, és javítanak a fölvásárlás színvonalán. A következő alkalommal minden bizonnyal még jobbat hallunk majd munkájukról. nyát és 15 000 tojást adnak a közellátás céljára. A novézámki járásban vasárnap is serény munka folyt a gabona mezőkön. Az állami gazdaságok és szövetkezetek dolgozói 200 kombájnnal csépelték a gabonát. A tvrdosovcei határban ezen a napon 11 kombájn 70 hektárról takarította be a termést és utána 4 lánctalpas 35 hektáron hántotta fel a tarlót. A Bratislava-vidék szövetkezetesei ezidáig 10 500 hektárról takarították be a gabonát. A nyolcezer hektár árpa 80 százaléka már a zsákba került. A csúnyovói, a vlchi és a limbachi szövetkezetesek — az új technológia segítségével — elsőként fejezték be az aratást. Túlteljesítették vállalásukat Blaskö József kötelezettséget Első félévi eladási tervét sertéshúsból 161,4, marhahúsból 112, tejből 104,7 és tojásból 131,2 százalékra teljesítette a sahi szövetkezet. Ezt nagymértékben annak köszönhetik a tagok, hogy a pártkongresszus tiszteletére értékes vállaltak. Például Blaskó József tehenész vállalta, hogy (év végéig!) terven felül 1800 liter tejet kitermel. Ezt a kötelezettséget június 30-ig háromszázkilencvenöt literrel túlteljesítette. Dudás Ilona és Dudás Mária baromfigondozók is a terven felül vállalt 10 ezer tojás helyett 16 ezret termeltek ki. Ugyancsak szép eredményeket mutatott fel vállalása túlteljesítésében Repka Borbála és Otrekál Júlia sertésetető. Terven felül 40 mázsa sertéshúst termeltek. Köpönczei Lajos (Sahi) A szocialista mezőgazdaságéi-