Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-07-29 / 60. szám

Vasárnap a gabonamezőkön FULLASZTÖ HŐSÉG üli meg a tá­jat. A tavaszi árpa kalásztengerét szellő sem borzolja. Csönd. Végtelen csöndesség uralkodik a dombhátakon. Ebbe a nagy-nagy vasárnapi csön­dességbe robban bele a öankovi szö­vetkezet traktorainak berregése, mely szinte elnyeli a kévekötő aratőgépek szapora kerepelését. Mind közelebb érnek, leereszkedve a domoldalről. Daniel Sarina jön elől. Oly büszkén ül a traktoron, mint hajdani huszárkapitány a táltoslova nyergében. Fiatal, semmiképpen nincs több tizennyolc-tizenkilenc évesnél. Az aratógépkezelő? Nálánál még if­­jontabb, s Abafi Zoltán néven mutat­kozik be. Egyik is, meg a másik is fittyet hány a harmincfokos hőség­nek. Figyelmüket a gép köti le teljes egészében. Aratnak, ezerkilencszáz­­hatvankettő nyarán, először... ODÁBB MEGYÜNK, azokhoz, akik Horné Semerovcei Mezőgazdasági Szakintézetében. Egész lényük, arcvo­násuk arról beszél, hogy nemcsak az iskolapadban, hanem a munka meze­jén is derekasan helytállnak. A harmadik traktoros a legtapasz­taltabb. Ján Mráz néven szólítják. Ke­rek tíz esztendeje, hogy a traktoros­szakmát kezdte, őhozzá osztották be Török Bandit, a legfiatalabb gépkeze­lőt, hogy lépten-nyomon segíthes­sen, ha Bandi rászorul. Mert, bizony a kévekötő aratógép, habár nem olyan bonyolult szerkezetű, mint a kom­bájn, mégis tudást követel a kezelő­­játől. Hol a zsineg szakad el, hol ez, hol amaz történik. Márpedig ő, a leg­fiatalabb sem akar szégyent vallani, hiszen a fiatalok becsületéről van itt most szó. Nemcsak az iskolában, a gabonamezőn is jelesre akarnak vizs­gázni. .. ILYEN MEGÉRTŐ, sok tapasztalat­ig laoseoo, tapasztaivaoo tra/crorosoK onzenenui segueneic a jiarai gépkeze­lőknek, bármely pillanatban, ha hiba adódik elő a gépek működése közben. néhány méterrel a nyomukban jár­nak. A traktorost Stefan Sarinünak, a gépkezelőt pedig Du§an Haluskának hívják. Ez utóbbi a kékingesek tábo­rába tartozik. Abafival együtt csak pár hete fejezte be tanulmányait a tál bíró traktorosok mellett, mint az idősebb Sarina és Mréz, akik oly lelki­­ismeretesen istápolják a szövetkezet leendő műszaki kádereit, ezek a fia­talok a mostani kenyércsatában ki­tűnőre vizsgázhatnak. S nem kis büsz-Éjjel - nappal Beszélgetés Oroszlányi Lajos elvtárssal, a Rimaszombati Mező­­gazdasági Terményfelvásárló Vállalat üzemvezetőjével a gabona­­felvásárlás szervezési kérdéseiről Négynapos terepjárásunk során számos járás tucatnyi mezőgazdasági üzemében megfordultunk. Az embe­rek csaknem mindenütt arról szá­moltak be — legnagyobb örömünkre — hogy a gabonatermés jobb a ta­valyinál. Saját magunk is meggyő­ződhettünk erről. A széles, szinte beláthatatlan gabonamezők dús ter­mést ígérnek Gömörországban épp­úgy, mint a bodrogközi, mátyusföldi és a csallóközi rónákon. Hasonlóan nyilatkozott Oroszlányi elvtárs is, a Rimaszombati Mezőgaz­dasági Terményfelvásárló Vállalat üzemvezetője, akit az utóbbi napok­ban felkerestünk. « Milyen szervezési intézkedéseket tettek arra nézve, hogy a mezőgaz­dasági üzemek folyamatosan szállít­hassák eladott gabonájukat az állami raktárakba? — Közvetlenül a gabonafelvásár­lás! idény megkezdése előtt össze­hívtuk a körzeti raktárosokat, vala­mint az adminisztrátorokat, akik tá­jékoztatást kaptak arról, milyen vál­tozások történtek az árak és normák szakaszán, majd a szállítással kap­csolatos problémákról, a raktárosok közötti versenyről, a győztes raktá­rosok megjutalmazásáról is szó esett a többiek közt. • Éjjel is üzemelnek majd a rak­tárak?-- Igen! Bozó elvtárs, vállalatunk igazgatója nagyon kihangsúlyozta, hogy mezőgazdasági üzemeinknek módjában lesz a 1478 vagon gabonát beszállítani, ha nem futja az időből nappal, akkor éjszaka is sőt vasár­nap és ünnepnapon egyaránt. • Milyen a gépellátás? — Jó! A tisztító- és szárítógépeket széthelyeztük a tizenkét felvásárlási körzetbe, kijavítva. e És a szállítás? — Most már könnyebb, mert a szö­vetkezetek is rendelkeznek saiát te­herautóval. Ennek ellenére, hogy a szállítás ne okozzon különös meg­terhelést a gyöngébb szövetkezetek Hirdetések Eladó Bratislavában a Vöröskereszt­nél egy magányos háromszobás csa­ládiház gyümölcsös kerttel, ősszel beköltözhető. Cím: D. Dolán, Brati­slava, Dunajská 36. Eladó egy,ház gyümölcsössel. Jozef Martinék, Milenovice, p. Balon, okres Dun. Streda. részére, 6 tehergépkocsit biztosítot­tunk, amely szükség esetén ígénybe­­vehető. • Előbb említette a raktárosok kö­zötti versenyt. Milyen összeg vár a járási méretű verseny győzteseire? — Erre a célra összesen ezerkét­száz koronát fordítunk, a felvásárlási terv mihamarabbi teljesítésére. e Raktárhelyiségekből nincsen-e hiány? — Ami a mezőgazdasági üzemek eladási tervének teljesítése alapján összegyűlő gabonát illeti, erre ele­gendő a hely; viszont a 230 vagon vetőmagot, valamint a 216 vagon ta­karmány-gabonát az elóbbin kívül vásárolunk fel. Ennek a gabonameny­­nyiségnek az elraktározása már ne­hézségekbe ütközik. De ezt a kérdést a nehézségek ellenére is megoldjuk. Bízunk abban, hogy a szövetkezetek Jóbarátok • Miként gondoskodtak a tisztító­gépekhez elegendő szakképzett mun­kaerőről? — Nem alapozzuk munkánkat a véletlenre. Minden tisztítógéphez két munkaerőt betanítottunk, hogy a ga­bonatisztítás két váltásban, éjjel­nappal zökkenésmentesen haladjon. keséggel ülhetnek majd be újra az iskola padjaiba. Ugyanis, legtapasztaltabb pátrónu­­suk, Mráz traktoros elújságolta, hogy sem Abafi, sem Haluska nem elégszik me geddigi szaktudásával, ősszel az egyéves gépészetire mennek; ezúttal ismét Horné Semerovcére. (kn) • • * Hetes eső után jóra fordult az idő. Szombaton és vasárnap, mintha csak száz nap sütött volna... Ezt az igazi aratási időt nagyon jól kihasználta több gazdaság a kelet-szlovákiai ke­rületben. Csupán a szinai szövetkezet 150 ha gabonát aratót le az elmúlt vasárnap. Reggel, amikor a harmat felszáradt, 12 géppel láttak munkához a szövet­­kezetesek: 8 aratőgép vágta rendre, vagy kötötte kévébe a gazdag termést, 4 kombájn pedig csépelte a rendre­­/ágott gabonát. A períni EFSZ komplexbrigádja is «használta a vasárnapi jó időt. Hat­ban hektár árpát vágtak le ezen a lapon. Jóljártak, mert másnap újra rriegeredt az eső. Szintén kitettek magukért a pólyáni izövetkezetesek, akik egész vasárnap arattak és a kicsépelt terményt szál­­ították a begyűjtőhelyre. Ám akadtak olyan gazdaságok is, melynek dolgozói úgy gondolták, hét­tőn is ráérnek aratni. Nagyot csalód­ik, az újabb esőzések megakadályoz­ik ebbéli számításuk valóra váltá­sát. Követve az élenjárók példáját, a hí­jákból okulva minden alkalmat meg •cell ragadnunk az aratásra, hiszen a lép kenyeréről van szó. (cs) • * * Vasárnap sem szünetelt a munka a M. Kamenyec-i szövetkezetben. Há­rom kévekötő és egy rendrakő reg­geltől dolgozott délelőtt tíz óráig. Áz eredmény; 12 hektár gabonát kötöt­tek kévébe, s vágtak rendre. Ugyan­akkor 43 fiatal közel ezer gabonake­resztet rakott össze a falutól legtá­volabbra eső táblán. Dicséret illeti a Csorosz családot, ahonnét az apa és két lánya bekap­csolódott a munkába, valamint Csatlós Zsuzsiékat, akik nem szövetkezeti ta­gok, mégis hárman képviselték a csa­ládot. De a többiek is elismerést ér­demelnek, mert igazán jó munkát vé­geztek. A nagyszerű eredményen kö­zösen osztoznak: a szövetkezeti klub, a CSISZ és a CSEMADOK vezetői, akik jól megszervezték az első vasárnapi aratási brigádot. (Kassai Béla, M. Kamenyec) ♦ * * Kétezérháromszáznegyven ember dolgozott az elmúlt vasárnap a trebi­­sovi járás gabonaföldjein. A kora reg­geli óráktól 171 kévekötő és 68 rend­rakó aratógép segítségével 1570 hek­tár gabonát arattak le. A kombájno­­sok 2950 mázsa gabonát csépeltek ki. A traktorosok 1Ó2 hektár tarlót fel— hántottak. (pal) Mondott szóbél ért az ember Megmondjam — ne mondjam? teszem jel magamnak a kérdést számtalanszor. Ha megmondom, vajon nem úgy járok, mint az egyszeri igazmondó, akinek betört a je je? De nem! Nem hallgathatom el az igazat János bátyám és Mari néném kedvéért. Nem azt vetem szemükre, ked­ves rokonok, hogy a háztáji sző­lőt és kukoricát szeretetreméltób­ban ápolják, mint a közöst. Azt sem akarom elpletykázni, hogy Já­nos bátyám bószárú gumicsizmá­ban jár a szövetkezet magtárába gabonát forgatni és naponta két­szer, délben, majd délután öt óra felé végigsántikálja az utcát. Nem. Nem hánytorgatom fel ezeket az emberi gyengeségről ta­núskodó „kicsiségeket". Csak azt szeretném megmondani, mégpedig kertelés nélkül, hogy még maguk is... Igen! Még maguk is jobban sze­retik saját magukat, mint a kö­zösséget. Vagy talán nem jól fejeztem ki magam? Helyesebb lenne így, hogy mindenekelőtt is csak saját ma­gukat szeretik és egyéni érdekei­ket tartják szem előtt ? Bizony ez a megállapítás vala­mivel találóbb. Hogyan ? János bátyám kikéri magának? Mari néném pedig az­zal fenyeget, hogy elveszi szemem világát? falán nincs igazam? Hát mondják csak, kinek volt legnagyobb hangja a szövetkezet évzáró közgyűlésén?! Vajon nem János bátyám és Mari néném kö­vetelte-e a búza azonnali szét­osztását? (Persze nem azért, mert nem volt kenyerük.) Hiszen ke­nyeret az üzletben veszik, mert mint Mari néném mondja: „Az otthoni kenyérdagasztás már ki­ment a divatból". Akkor hát miért? — Azért, hogy a tyúkoknak is élni kell - adja meg a választ Mari néném. Ez már aztán igaz! Ez ellen senkinek sem lehet kifogása. De hát búzával etetni a tyúkokat — ki hallott már ilyent? — Más is ezt csinálja. A leg­több szövetkezeti tag már nem kenyérgabonát lát a búzában, ha­nem baromfieleséget. Miért éppen én legyek kivétel? magyaráz­kodik János bátyám. Ez bizony baj. Nagyon nagy baj, ha valóban így van. Búzán tartani a tyúkokat, amikor kenyérgabona behozatalra szorulunk és nagy gondot okoz külkereskedelmünk­nek a kenyérgabona beszerzése! ? Mikor engedhette meg magának János bátyám és hasonló paraszt­­ember azt a fényűzést, hogy bú­zán tartsa a baromfit? Elmékezzen csak, milyen családi perpatvart okozott úgy tíz év előtt Mari néném szemfülessége. Pedig csak egy szakajtónyi má­sodosztályú búzával akart kedves­kedni a tyúkoknak. Most meg ... Ejnye, ejnye - ami sok, az sok! A másik eset, amit szeretnék említeni, a múlt héten történt. Húsra várakoztunk a hentes előtt. Es mit látok, mit nem?! Ott so­rakozik, tolakodik az én drágalá­­tos Mari néném is. Csak úgy osz­togatja az áldást a cudar világra, a rendszerre, no meg azokra is, akik bele-belekönyököltek a hájtól duzzadó „kecses“ termetébe. Szegény Mari nénémnek nagyon rosszul mehet a sora. De azért nincs egészen így, igaz-e, Mari néném? Hiszen éppen a múltkor dicsekedett, hogy ilyen jó hely­zetben még soha nem voltak. El­mondta például, hogy a múlt év­ben 50 csibét nevelt levágásra és azokat jó étvággyal megemésztet­ték. De csibéből most is futkáro­­zik az udvaron több mint ötven. Igaz, hogy mindig kevesebb lesz, mert' a korai csirkék, no meg a többiek is, sorrendben várják ha­lálos ítéletüket. Kutya legyen, aki sajnálja! A csibét nem dísznek neveli az em­ber. A vendéglátás alkalmából — amiért ezúton is köszönetét mon­dok — azt is megtudtam, hogy Mari néném a múlt év őszén 25 hízókacsának és 7 hízólibának vet­te el életét. S hogy a sok jó meg ne ártson, egy 15 literes fazekat megtöltött pecsenyével, mondván: „jó lesz ez tavaszon meg nyáron“. A két mázsánál többet nyomó sertéssel János bátyám végzett januárban. Ennyi húst bizony két ember nehezen tudna elfogyasz­tani hamarjában. A leleményessé­géről közismert Mari néném tudo­mánya ebben az esetben sem mondott csődöt. A pecsenyét ki­sütve, a szalonnának nagy részét pedig sózottan tárolta zsírral le­öntve. Bizony van húsuk bőven ma is. Akkor hát miért elégedetlen­kednek ? — Azért — adja a magyaráza­tot Mari néném —, mert heten­ként legalább egyszer friss marha­húst vagy friss disznóhúst is enne az ember. , Nem vonom kétségbe Mari né­ném kívánságának helyességét. Csak a véleményem szeretném hozzáfűzni. Megmondani, hogy gyakrabban hozzájutnának a friss marha- és sertéshúshoz, ha a ház körül nevelt csibékből, kacsákból és libákból egy párat a városi dol­gozóknak is juttatnának. Nem ajándékkép, hanem pénzért. Tisz­tességes áron. Ennyit akartam elmondani. De hangsúlyozom, nem azért, mert János báyám és Mari néném meg­szégyenítsem, hanem azért, mert állítólag többen vannak olyanok, akik hozzájuk hasonlóan gondol­kodnak. Pataky Károly Emberek az aratásban (2) Megelőző vita Sokáig vitatkoztak róla, meghány­­ták-vetették a dolgot, mégsem tudtak zöldágra vergődni. — Azt hiszik, hogy az ember a rosszukat akarja — tört ki keserűen az elnök, Rezes Sándor. — Nem ve­szik figyelembe, hogy másutt már sikerrel alkalmazták. Keményfejűek, csak annak hisznek, amit saját sze­mükkel látnak. — Pedig úgy gondoltam, hogy egy kévekötő aratőgépet is átalakítok rendvágőnak — szólt közbe a gépe­sítő. — Két rendvágóval menne az aratás, mint a karikacsapás. A három kombájn ... — Aztán nem félsz, hogy az újonc kombájnosok felsülnek — vágott a szavába André János agronómus. — Először ülnek kombájnra, hacsak a hónapos tanfolyamot nem számítod. — Ne féltsd te a fiúkat, János. Ha nem is lesz belőlük rögtön Tuzsin­­csin, azért a gabonádat levágják — ékelődött vele a gépesítő. — Nem is a kétmenetes aratás el­len vagyok én — védekezett az agro­nómus —, tudom én, hogy bevált, de gondold meg, mit szülne, ha szé­gyent vallanánk vele. A tagság így is ellene van. Azt mondják, hogy kévekötő aratógéppel az aratás be­vált és félnek, hogy a kétmenetes módszerrel nagyobb lesz a szemvesz­teség. Ilyen vitáknak gyakran tanúja le­hetett az ember az abarai szövetke­zetben, az aratást megelőző időszak­ban. Végül arra az elhatározásra ju­tottak, hogy az őszi árpa felét két­­menetesen vágják, a másik felét a hagyományos önkötözős-cséplőgépes módszerrel. Aztán összehasonlítják a hektárhozamokat és a termelési költségeket. — Meg akarjuk győzni a tagságot az új módszer előnyeiről — magya­rázkodik az agronómus. — Aztán, akár mind a 450 hektárt kétmenete­­sen vágjuk. Palágyi Lajos Mostanában azonban az időjárás va­lahogy elferdült: ahol azelőtt későn kezdték az aratást, most hamarabb kell hozzálátniuk, és fordítva. így a radvaniak igazában még csak a na­pokban kezdtek... Meleg van, igazi aratásra való idő. A parti fűzesek és az útmenti aká­cok lombja enyhén bodrozódik a csen­des szélben. A Dunán teherhajó ka­paszkodik lassú nyugalommal a hullá­mokon felfelé, utána hosszú drótkö­télen terhükől mélyre süllyedt uszá­lyok. A rozsföldön kombájnok áttetsző fátyolba burkolózva járnak, mint a lánykák, mutatják magukat, de csak annyira, hogy a sejtés megcsapja az ember szemét... Felhőzik a por, a forró motorok zúgnak, mint valami óriás-darazsak és nyelik kedvvel a széles rozsrendeket. Kalácska József, a szövetkezet ag­­ronómusa a pótkocsira ömlesztett rozsból kivesz egy marokra valót, ki­fújja belőle a töreket, s egyik kezé­ből átcsúrgatja a másikba; így nézte mindig a parasztember a termést: kimarkolta a zsákból, kifújta belőle a töreket és átcsurgatta a másik te­nyerébe. Foga között szétpattantott néhány szemet, aztán vagy megcsó­válta a fejét, vagy bólintott, aszerint, hogy sovány volt-e a szem, vagy tö­mött, acélos... Kalácska József most bólint. A kom­bájnjáról leszálló Novotny Jenő is bólint meg a segédje, Jancsó Pál is. — Jó a rozs — mondja az agronó­— Jó — válaszol Novotny Jenő —i egy kerülő után megtelt a tartály. A széles rendek között állnak az emberek. Markukban néhány sárga rozsszem és többet mondanak a moz­dulataik, mint a beszédük. Jancsó Pál leült rozstábla szélére és hallgat. Mindenki hallgat. Szinte ünnepélyes már a csönd, de csak pár pillanatig tart. A másik kombájn közelgő zú­gása felriasztja a tűnődőket. Aztán a kombájn motorja is elhallgat. Már egész csoporttá növünk itt a rozs­­tábla szélén. — Jó munkát! — köszöntőm a hoz­zánk érő kombájnost. Rámnéz, azán elmosolyodik. — Dobry den — mondja s nyújtja erős kezét kézfogásra. — Wilhelm Dietl — mutatkozik be. Amikor látja, hogy kiejtés szerint írom a nevét megállít, s szótagolva diktálja. A segédkom­­bájnos meg egy reszelővei a kezében magyarázza el, mi a helyzet. — Wilhelm német, én cseh vagyok. Egy kombájnon dolgozunk, itt meg mindenki magyarul beszél. — Aztán még hozzáteszi: — Szép kislányok. Ennyire már volna. Még egy-két kombájnos-aratás, itt lent a Duna­­parton és nyugodtan elmehet estén­ként udvarolni... Két kombájnon három nemzet fiai, a tarlóra borult rozsrendek fölött ta­lálkoztak itt, az öreg Duna partján. Búcsúzunk egymástól: — Viszontlátásra! — köszönünk mi. — Naschledanou! — búcsúzik Fi­lip Jaroslav, a segédkombájnos. — Auf Wiedersehen! — int búcsút Dietl Wilhelm. A Dunaparton végig mindenhol arat­nak az emberek.-g*. A Duna mentén végig mindenhol aratnak. Melyik falut válasszam eme szűkebb hazám táján? Izsa, Patince, Virt, Radvány, Mocsa vagy talán Kra­­vanit, Radvanit? Jó, rendben van, — legyen Radvani. Megyünk Radvanira. Volt idő (még egy-két évvel ezelőtt is), amikor az országban itt kezdődött az aratás...

Next

/
Oldalképek
Tartalom