Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)

1962-07-29 / 60. szám

A külpolitikában nincs uborkaszünet. Nap mint nap egyre jelentő­sebb nemzetközi események kötik le az emberiség figyelmét. Laosz, Algéria, Nyugat-Berlin, a leszerelés kérdése és más fontos kérdések szerepeltek az elmúlt hét külpolitikai naptárában. Tizennégy kézjegy a laoszi függetlenség okmányán Világpolitikai szempontból is nagy­­jelentőségű eseményre keriilt sor 1962. július 23-án a genfi Nemzetek Palotájának márványtermében. A lao­szi helyzetről tárgyaló tizennégyha­­talmi értekezlet külügyminiszterei — köztük a Szovjetunió, a Kínai Nép­­köztársaság, az USA és Anglia képvi­selői - ünnepélyesen aláírák a Laosz semlegességét biztosító okmányokat. Ez a megállapodás lerögzíti Laosz­­nak, mint egységes, békeszerető szu­verén és semleges államnak nemzet­közi helyzetét. Tizennégy aláírás biztosítja, hogy ebben az indokínai országban a nép, amely felmérhetetlen áldozatokat ho­zott a szabadságért és függetlensé­gért, végre hozzáfoghat hazája fel­virágoztatásához. Ez a megegyezés nemcsak a laoszi nép szempontjából igen jelentős, hanem a nemzetközi helyzet általános fejlődésére is kihat. Ugyanis egy veszélyes háborús tűz­fészket számol fel Ázsiának abban a részében, amely az imperialisták hi­degháborús politikájának veszélyes gócpontja volt. Hruscsov elvtárs a laoszi független nemzeti kormányhoz Intézett üzene­tében az egész szovjet nép szeren­­csekívánatait tolmácsolta és leszögez­te, hogy a Laosz függetlenségének szavatolását biztosító okmányok alá­írása a békeszerető erők nagy győ­zelmét jelenti. A szovjet miniszter­­elnök jó példának tekinti a laoszi egyezményt és rámutat, hogy más fontos nemzetközi kérdésben is ilyen egységes, közös megoldást kellene el­érni. Szovjet kzdeményezés a genfi értekezleten A genfi tizennyolchatalmi leszere­lési bizottság folytatja munkáját. A héten megkezdte az általános és tel­jes leszerelés első szakaszára vonat­kozó részletek és megvalósítási ha­táridejének tárgyalását. V. Zorin, a szovjet küldöttség vezetője ismét kiemelte a Szovjetunió készségét, amely szerint hajlandó megállapodásra lépni az első szakasz további fontos kérdéseiben — a fegy­veres erők létszámának és az intéz-A Szovjetunió és a szocialista tá­***■ bor országai a különböző tár­sadalmi rendszerű államok békés egy­más mellett élését szorgalmazó poli­tikájának egyik eredménye már ma is az a tény, hogy a világ közvéleménye egyre nagyobb figyelemmel kíséri a szocializmus és a kapitalizmus közt folyó békés gazdasági versengést. Igazolást nyer Lenin szava, mely sze­rint a szocializmus a világ fejlődé­sére mindenekelőtt az anyagi javak termelésében elért sikereivel gyakorol majd kedvező hatást; minél inkább csökken a különbség az egyik oldalon Észak-Amerika és Nyugat-Európa, másrészt a szocialista tábor országai­nak színvonala között, annál nagyobb a riadalom a reakció táborában, mi­vel a kapitalisták kénytelenek belát­ni, hogy uralmuk elkerülhetetlenül a végéhez közeledik. Ezzel kapcsolat­ban nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez a színvonalkülönbség az el­múlt évszázadok folyamán alakult ki és állandóan nagyobbodott. A szo­cialista népgazdaság feladata, hogy ezt az aránytalanságot néhány évti.­­zed alatt, sőt — ma már nyugodtan állíthatjuk — néhány év alatt áthi­dalja. A szocializmus és a kapitalizmus gazdaságának összehasonlításában rendszerint az USA és a Szovjetunió termelésének egymáshoz viszonyuló számadatait veszik alapul. Korunk e két legnagyobb államának fejlődése valóban jellegzetes a két szemben­álló gazdasági rendszer szempontjá­ból. Míg 1961-ben a Szovjetunió ipari termelése 9 százalékkal növekedett, az USA-nak csekély 1 százalékos fej­lődéssel kellett megelégednie. Azt az óriási iramot, amellyel a szovjet em­berek az USA előnyét igyekeznek beérni, további összehasonlításokkal is megvilágíthatjuk. A szovjet ipar kedések határidejének kérdésében. Közölte, hogy a Szovjetunió hajlandó lenne hozzájárulni, hogy az USA és a Szovjetunió fegyveres erőinek lét­számát 1,9 millió főre csökkentenék, ami pontosan megfelel a Szovjetunió és az USA közötti javaslatok közép­szintjének. Kikényszerített lépés, amely a béke ügyében történik A Szovjetunió kormánya hivatalosan bejelentette, hogy utasítást adott a legújabb típusú szovjet nukleáris fegyverek kipróbálására. A közlemény többek között megállapítja, hogy az utóbbi hónapokban a Csendes-óceán térségében és az Észak-amerikai Ne­vada államban egymást követik az USA nukleáris fegyverkísérletei. Minden Igazságszerető, tárgyilagos embernek szükségképpen egyet kell érteni azzal, hogy az USA elsőként kezdte meg az atomfegyver-kísérle­teket és szövetségeseivel sokkal több kísérletet hajtott végre, mint a Szov­­jeunió. A Szovjetuniót az imperialista ha­talmak kényszerítették erre a lépés­re. A béke, a szovjet nép és az egész szocialista világrendszer biztonsága megköveteli, hogy felkészülten áll­junk szembe azokkal, akik háborús kalandckat terveznek. Az egész világ haladó közvéleménye a legnagyobb megértéssel vette tudomásul a szov­jet kormány döntését, amely időben megteszi a kellő intézkedéseket a forrófejűek lehűtésére. Az egész világsajtó, kivéve a leg­­reakciósabb nyugati lapokat, szinte egyöntetűen megállapítja, hogy a Szovjetunió lépése nagyonis indokolt. A Neues Deutschland többek között kijelenti: „A szovjet kormány a mos­tani helyzetben bűnt követne el sa­ját népe és az egész emberiség el­len, ha nem foganatosítana intézke­déseket a szocialista tábor védelmé­nek megerősítésére.“ A Daily Worker című angol lap a legkiáltóbb álszen­teskedésnek minősíti azt a washing­toni hírt, hogy „az USA külügymi­nisztériumát nyugtalanítják a beje­lentett szovjet nukleáris fegyverkí­sérletek“. A lap ugyanakkor meg­jegyzi, hogy a Szovjetunió nem néz­heti ölhetett kézzel a nyugati világ katonai fejlődését. De Idézhetnénk tovább a legkülön­bözőbb jellegű és hangnemű lapokból, haladó szellemű politikusok, tudósok, közéleti személyiségek nyilatkozatai­ból, amelyeknek végkövetkeztetése az, hogy a Szovjetunió által kipróbált újtípusú fegyverkísérletek a békét és a szocialista világrendszer biztonságát szolgálják. Gromiko—Rusk eszmecsere A laoszi függetlenség okmányának aláírásánál résztvevő szovjet és ame­rikai külügyminiszterek felhasználták genfi tartózkodásukat arra, hogy más fontos nemzetközi kérdésekről is tár­gyaljanak. Mint ismeretes, az ameri­kai államtitkár hosszabb idő óta pu­­hatolódzó megbeszélést folytat Dobri­­nyin washingtoni szovjet nagykövet­tel a német kérdés és Nyugat-Berlin ügyéről. Ezúttal Rusk tárgyalópart­nere Gromiko külügyminiszter volt, aki tolmácsolta a Szovjetunió kormá­nyának szilárd elhatározását, hogy rövidesen aláírja a német békeszer­ződést azokkal az államokkal, melyek óhajtják a német kérdés békés ren­dezését. Miközben Rusk azt hangoz­tatta, hogy az USA-nak is érdeke Nyugat-Berlin ügyének rendezése, a „frontvárosban“ provokatív jellegű amerikai csapatmozdulatokra került sor. Nyugat-Berlinből az NDK terüle­tén két amerikai gyalogezredet vezé­nyeltek a Rajnaparti gyakorlótérre, majd közölték, hogy ezek a csapatok újból visszatérnek rendeltetési he­lyükre. Ml újság Algériában? Hírügynökségek egybehangzó jelen­tései szerint az algériai ideiglenes kormány vezetői között támadt nézet­­eltérések nemhogy megszűnőben len­nének, hanem egyre jobban elmélyül­nek. Algériában megalakították a Nem­zeti Felszabadulás Front politikai bi­zottságát, amelynek hét tagja van. Ez a szerv tulajdonképpen a legmaga­sabb algériai végrehajtó hatalom a választások kiírásáig, amelyből azon­ban kihagyták Ben Kheddát, az algé­riai ideiglenes kormány miniszterel­nökét. Ez a tény még jobban elmér­gesítette az algériai belpolitikai vál­ságot. Az Algér Republicen című haladó lap, amelyet Henri Alleg vezet, min­den hazafit a nemzeti egység meg­szilárdítására szólít fel. A lap rámu­tat a Nemzeti Felszabadulás Frontja és az algériai ideiglenes kormány ve­zetői közt támadt ellentétek káros voltára, mert ez lehetetlenné teszi a súlyos gazdasági problémák megol­dását, és a független algériai politika megszilárdulását. (tg) Az évszázad versenye thmúívtr 1962. Július 29. 1950-ben csak 28 °/o-t termelte annak a mennyiségnek, amit az USA ipara produkált, 1961-ben azonban már a 60 °/o-át. A SZKP 1961 őszén megtar­tott XXII. kongresszusa az eddigi ta­pasztalatok felmérése után arra a kö­vetkeztetésre jutott, hogy a Szovjet­unió az egy lakosra számított terme­lésben már az előttünk álló évtized­ben (1961-70) utólérheti az USA-t. \/ együk például az acélt, a legfon­” tosabb ipari terméket. Már csak azért is, mert mint tudjuk az acél­gyártás mennyiségének jelentősége szinte alapvető minden más termelési ágazat fejlődésére. Az amerikai ko­hókban 1950-ben 64 millió tonna acél­lal többet öntöttek, mint a szovjet kohóüzemekben, ahol abban az évben mintegy 27 millió tonnát termeltek. 1961-ben Amerika előnye már csak 20 millió tonna volt (70,7 millió t a Szovjetunióban, 90,5 millió t az USA- ban). Az eddigi fejlődés alapján kö­vetkeztethetjük, hogy Amerikában az acéltermelés napjainkban már nem fokozódik, sőt ellenkezőleg, csökken, míg a szovjet acélprodukció az eddi­gi ütemben fejlődik tovább. Ameri­kai hírforrások szerint az ottani acél­ipar termelőképességének csak az 55 százalékát használja ki. A feldolgozó ipar nem vásárol elég acélt, s ez gya­korlatilag azt jelenti, nincs szándé­kukban új gépeket beállítani, melyek­nek az acél a legfontosabb alapanya­ga. Eszerint tehát egyelőre nincsenek kilátások az amerikai acéltermelés és az azzal kapcsolatos ágazatok növe­kedésére. Ugyanez állapítható meg Ameriká­ban a nyersolaj-, vasérc-, szén- és egyéb nyersanyagok termeléséről is, amelyektől minden állam egész gaz­dasági fejlődése függ. A szén és a vasérc termelésében a Szovjetunió már utói is érte az Egyesült Államo­kat. Az 1961-évi adatok szerint az USA-ban 60 millió tonna vasércet, 387 millió t szenet, a Szovjetunióban 118 millió t vasércet és 510 millió tonna szenet termeltek. Sokan azt állítják, hogy bár a Szov­jetunió már említett főbb termékek előállításában el is hagyta Amerikát, mégis elmarad olyan gyártmányok­ban, mint pl. a gépkocsik, bizonyos tömegszükségleti cikkek, stb. Ez igaz és helytelen volna e tények tagadása vagy mellőzése. A gazdasági fejlődés szempontjából azonban az előállított autók mennyiségének távolról sincs olyan jelentősége, mint az előállított acélmennyiségeknek. Ma már hosszú jegyzéket készít­hetnénk azokról az árucikkekről, me­lyekből a Szovjetunió legalább annyit vagy többet termel, mint az USA. A már említett nyersanyagokon kí­vül pl. bizonyos fémmegmunkáló gé­peket, villanymozdonyokat, traktoro­kat, különféle mezőgazdasági gépeket stb. Ami valaha a cári Oroszországban elérhetetlen utópiának tűnt, a Szov­jetunióban lépésről lépésre reális va­lóság lett. \f annak a további gazdasági fej­’ lődés érdekében olyan fontos ágazatok, amelyeknek amerikai előnye nem csökken elég gyorsan. Ezek kö­zé számíthatjuk pl. az elektromos energia termelését, melynek jelentő­sége döntő az új technika, de főként az automatizáció szempontjából. Ta­valy ebben a fontos ágazatban a szov­jet termelés az amerikainak csak egy­­harmad részét érte el. A szovjet szakemberek azonban fokozatosan újabb és újabb áramtermelő üzeme­ket építenek. Jelenleg is néhány óriási villanyerőmü áll befejezés előtt, amelyek közül a Bratski vízi­erőmű az Angara folyón a legnagyobb lesz a világon. Az SZKP XXII. kong­resszusán jóváhagyott programja ép­pen az energiatermelésben számol a legerősebb fejlődéssel (a Szovjetunió­ban 1980-ig a villanyáramtermelés tízszeresével és a gáztermelés tizen-A genfi Nemzetek Palotájában ünnepélyes keretek között Írták alá a Laosz függetlenségéről szóló egyezményt. Felvételünkön Andrej Gromiko, ■ Szovjetunió külügyminisztere a nagyjelentőségű okmány aláírásánál. Fiatal szakemberek a mezőgazdaságban Ülésezett az SZNT mezőgazdasági bizottsága Az SZNT mezőgazdasági bizottsága az aratási munkák eddigi lefolyásáról tárgyalt és intézkedéseket hagyott jóvá a munkálatok meggyorsítására azokban a járásokban, ahol a gabona • Hasznos látogatás. Anasztasz Mi­­kojan, a Szovjetunió Minisztertaná­csának első elnökhelyettese, többna­pos hivatalos látogatást tett Indo­néziában. Megbeszélést folytatott Szu­­karno elnökkel, valamint az indonéz kormány több más vezető képviselő­jével a két országot érintő politikai, gazdasági és kulturális kérdésekről. • „Őrségváltás a NATO-ban. Hiva­talosan bejelentették, hogy Norstad tábornok, a NATO Európában állomá­sozó csapatainak főparancsnoka távo­zik tisztségéből és helyette Lemnitzer tábornokot nevezték ki. • Nagysikerű csehszlovák kiállítás Londonban. Az angol fővárosban rend­kívül nagy sikert aratott a csehszlo­vák ipari kiállítás. Az angolok ezrei csodálják hazánk dolgozóinak alkotá­sait. A kiállítás nemcsak sok barátot szerzett Csehszlovákiának, hanem nagyban hozzájárul a két ország ke­reskedelmi kapcsolatainak kibővíté­séhez is. ötszörösével számolnak az 1960 évi eredményekkel szemben). Hasonló ütemű fejlődés várható a szovjet vegyiparban is, amely eddig a nyugati termeléssel összehasonlít­va ugyancsak elmaradt a többi ága­zatok fejlődése mögött. Hruscsov elvtárs a gazdasági hely­zetről tartott egyik beszédében töb­bek közt a szovjet mezőgazdaságban dolgozók munkatermelékenységét bí­rálta (ez a kritika lényegében helyt­álló a mi viszonyainkban is). Konk­rét példákkal bizonyította, hogy az USA-ban egy mázsa tej vagy hús ki­termelésére jóval kevesebb munka szükséges, mint a Szovjetunióban, vagyis az Egyesült Államokban keve­sebb dolgozó azonos mennyiségű vagy még több mezőgazdasági terméket állít elő mint a Szovjetunióban. A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak és kormányának a mezőgazdaság jobb megszervezését szorgalmazó in­tézkedései is azt bizonyítják, hogy ott még távolról sem elégedettek a me­zőgazdasági termelés eredményeivel, annak ellenére, hogy lisztből, vajból és néhány más termékből már ma is többet termelnek, mint az USA- ban. A cél az, hogy a szovjet kolhoz- és szovhozparasztok munkatermelé­kenysége is magasabb legyen a leg­korszerűbb gépekkel és kemizációval dolgozó amerikai farmerekénél. A nagy szocialista állam eddigi 44 éve a legjobb bizonyíték arra nézve, hogy a szocialista társadalom a ka­pitalistákénál sokkal nagyobb fejlő­dési lehetőségeket nyújt, s erre a legszemléltetőbb példa az USA és a Szovjetunió közt folyó gazdasági ver­sengés. A szovjet emberek jól tudják, hogy a kapitalizmus fölötti győzelem érdekében elkerülhetetlenül szüksé­ges a rendszerük adta összes lehető­ségek kihasználása. S ehhez minde­nekelőtt a komoly munka és vala­mennyi ágazat dolgozóinak lelkes hozzájárulása nélkülözhetetlen. Mini a Szovjetunióban, minálunk is min­dennapi munkánkkal kell hozzájárul­nunk a két világrendszer harcában a szocializmus győzelméhez. (efe) már megérett. A hűvös tavasz kö­vetkeztében késett a mezőgazdasági növények fejlődése, s így az aratás is később kezdődött meg. Ez fokozott igényeket támaszt a nemzeti bizott­ságok, a szövetkezetek és az állami gazdaságok vezetőinek szervező mun­kájával szemben. A bizottság megtárgyalta, hogyan teljesítik a Kelet-Szlovákia mezőgaz­dasági problémáinak megoldására tett intézkedéseket és megvitatta a nö­vénynemesítés és magtermesztés fel­adatairól szóló kormányhatározat tel­jesítését a nyugat-szlovákiai kerület­ben. A bizottság foglalkozott továbbá a mezőgazdasági fő- és középiskolák végzett növendékeinek elhelyezésé­vel. Az idén a mezőgazdaságba 307 mezőgazdasági középiskolát végzett szakember léphet. Az új szakembe­rek 99 %-a közvetlenül az EFSZ-ek­­ben és állami gazdaságokban fog dol­gozni, legnagyobb részük a kelet­szlovákiai kerületben. A fiatalokon kívül további 148 dolgozó nyert a mezőgazdaságban főiskolai képzett­séget, 1333 dolgozó pedig középiskolai műszaki képzettséget. (CTK) Hazai hírek ♦ Csehszlovák küldöttség utazott Kubába. A Nemzeti Front Központi Bizottságának négytagú küldöttsége Prágából Havannába utazott. A kül­döttség Antonín Krceknek, a CSKP városi bizottsága vezető titkárának, a Nemzeti Front városi bizottsága elnökének vezetésével Havannában részt vesz az államünnep alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségeken. ♦ Süteménygyáróriás Szereden. A Stavoindustria dolgozói Szereden meg­kezdték hazánk legnagyobb és legkor­szerűbb süteménygyárának alapozó munkálatait, ősszel megkezdődik a termelőcsarnokok szerelése is. A kor­szerű süteménygyár kapacitása meg­felel a jelenleg Szlovákiában működő összes süteménygyárak teljesítmé­nyének és hazánk minden részébe fogja szállítani termékeit. A terme­lést teljesen automatizálják. A be­rendezések nagyrészét az NDK szál­lítja. Az új süteménygyárat 1964 ele­jén helyezik üzembe. ♦ Ján Nálepka születésének 50. év­fordulója előtt. Ján Nálepka kapitány, a fasisztaellenes harcos, a Szovjet­unió és a Szlovák Nemzeti Felkelés hőse szeptember 20-án töltené be 50. életévét. Ebből az alkalomból Ján Ná­lepka kapitánynak, Smizany község szülöttének tiszteletére szeptember 22-én és 23-án Spisská Nová Vesen ünnepségeket tartanak, amelyeknek ■résztvevői meglátogatják a Ján Ná­lepka múzeumot és koszorút helyez­nek síremlékére. Figyelmeztetés a címek írásának új módjára A Közlekedés és Postaügyi Mi­nisztérium figyelmezteti a lakos­ságot, hogy augusztus 1-től a pos­tahivatalokban a forgalom meg­gyorsítása érdekében a küldemé­nyeket járások szerint kezdik osz­tályozni. Ezért szükséges, hogy a feladók a címzettnél necsak a ren­deltetési helyet, az utcát és ház­számot tüntessék fel, hanem a já­rás nevét Is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom