Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-07-15 / 56. szám
Rácz Olivér: Puffancs, Göndör és a többiek kiál lí fása Már rég eltűntek a kiállítást hirdető jellegzetes vörös „0“ és jekete „V“-vei illusztrált plakátok, de az érdeklődés a kiállítás iránt korántsem szűnt meg. Mikor a kiállítást megtekintettem, a látogatók száma már 1000 körül járt és sokan néztük együtt Bratisla-t vüban a Ciprian Majerník galériád ban elhelyezett rajzokat. A kassal származású művész rajzait jól Isi mertük már a lapokból is, de így összegyűjtve mégis újdonságstei rüen hatottak. Nincs sok mű a kiállításon, de a kiállított festméi nyéknek és rajzoknak megvan a maguk művészi mondanivalója, öt-t letesek és kifejezőek, egyéni vet retüek - ezek VÁRAKOZÓ OTTÓ művészetének jellegzetes vonásai. Szép élményt jelentett a látogat tóknak a kicsi, de értékes kiállítás megtekintése. MÁRTONVÖLGY\LÁSZLÓ Runvai tunvasáa Hát ki ezért a felelős? — fűzi tovább a szót. — Talán azt akarják, hogy a sok kenyér a nyakamon száradjon? A kenyérre váró asszonyokat meghátrálásra késztette ez a határozott és való szóáradat. Nem vitatkoztak. Nem mondták el, hogy ők nem akarnak rosszat az üzletvezetőnek. Csak aggódó tekintetük fejezte ki attól! félelmüket, hogy mond majd a gyerek vagy a munkából hazatérő férj, ha három napon keresztül nem lesz az asztalon kenyér. — Legalább élesztő lenne, hogy magam süthetnék kenyeret — hagyja el a vádló hang egyik asszony száját. Az üzletvezető nem jön zavarba. Megmagyarázza, hogy élesztő is lesz, ha a gyerek hoz majd a szomszéd faluból. Ezt mondta. És mindezt szombaton, üzletzárás előtt, amikor több dolgozó családnak keddig nem volt bekészítve kenyere. Az üzletvezető által körülrajongott Tatra 603-as utasainak pedig az a véleménye, hogy a runyai kenyérhiány oka nem volt más, mint egy kis felelőtlenséggel párosuló tunyaság. (Pa) Ne szólj szám... Ülök a parkban, nézegetem a gyerekeket. Tapossák, túrják, formálják a homokot. Játszanak s nem törődnek a világgal. Gondatlan gyermekévek. De jó is lenne mégegyszer gyermeknek lenni. Hiú ábrándozás, de elmerengni jó. Nyugtató. Aztán nagy lárma, kacaj, kiabálás. Odanézek. Olyan tíz-tizenkétéves fiú ált a vízcsapnál, kezével befogja a vízsugarat, majd szabadon hagyja egy részét és... és végigfröcsköli a körülötte gyülekező kisebb gyerekeket. Inni akarnának a kicsik is. Hiába, az erősebb az erősebb. Várni kell, amíg kiélvezi játékszenvedélyét. Mikor aztán megsokallom, magam is felállók, s odamegyek. és lám, mi történik? Engem is végigpásztáz tetőtől talpig. Felfortyanok. — A krisztusodat, gyerek! Hát szabad ezt csinálni? Mint a bomba, robbant bele egy hang. — Maga marha, hogy mer ilyen hangon a gyerekre szólni?! Akár egy béres! Nem szégyenli magát? Szétnézek. Olyan harmincöt év körüli emberrel állok szemben. Igaz harcias pózba vágta magát, s kíméletlenül végigmér. Egy nő még kontráz is neki. — Igaza van, szégyen gyalázat így beszélni. — Jó... Majd máskor odaállok a csap melléj s megkérem a fiatalurat, locsoljon végig, hisz úgyis nyár van. ( —d) A csendőrök Majort a községháza udvarára hurcolják. Szeme meredt a rémülettől, az arca még mindig sápadt és eltorzult a halott, vérében fekvő Zsabka Sándor látványától. És a többiek? Hol vannak mind, akik néhány perccel ezelőtt még az egész főutcát elárasztották? A csendőrök? Azok mind itt vannak. Ide bújtak a községháza udvarára. De hol vannak Kuglerék, Zsabka, Molnár, Rappand, Pszota, Proházka, Kozmer, Csanyő, Róka és a többiek? Hová lettek a hegyi, a vízkeleti elvtársak? Mi történhetett velük, ha az utcán csak egyetlen ember maradt — az is halott?! Karol Krebs törzsőrmester, a diószegi parancsnok és Jozef Horák I., a giráltovcei járásbeli Minovce község csendőrőrmestere Major képviselőt a községháza irodájába kísérték. Alig néz körül a helyiségben, meglepetéssel állapítja meg, hogy ott van a bratislavai Procházka Imre, kommunista funkcionárius is, aki tegnap érkezett. A csendőrök megtiltják a beszélgetést? Eszerint Procházkát letartóztatták? Krebs törzsőrmester egy székre mutat és felszólítja Majort, üljön le. Nem, ebben a gesztusban nem volt figyelmesség, bár a csendőrök látják, mennyire fáj minden mozdulata, ki sem egyenesítheti összevert hátát. Az altiszt felszólítása parancsként hangzott! Major képviselő a csendőröket arra kéri, hogy a parancsnokukkal beszélhessen. Krebs elhagyja a szobát. A képviselővel és Procházkával csak Horák I. őrmester marad a helyiségben. Major beszélni szeretne Procházkával. Tudni akarja, mi zajlott le itt, mialatt ő eszméletlenül feküdt..., miért ürült ki az utca... ki lőtte agyon Zsabkát és miért...? Az őr a beszélgetést nem engedélyezi. Csak a parancsnok beleegyezésével beszélhetnek egymással. Major tiltakozik. Nem foszthatják meg jogaitól!.. . Az őrszemet mindez nem érdekli, a képviselő minden szavára süket marad, mint ennek a községi irodahelyiségnek négy meztelen fala. Négy óra után néhány perccel a szobába lépett Souőek törzskapitány. Arcáról hidegvér, megfontoltság sugárzik, de hideg tekintete mögött iszonyat rejtőzik. Iszonyat a csendőrtiszt szemében, aki törzskapitányi rannjának lépq'"okait gumibotok és szuronyok fakasztotta vértócsákkal áztatta „a köztársaság védelmében“ és „a törvények betartása érdekében“. Major jól tudta, hogy az iszonyatot e szemekben csakis a csendőrség beavatkozásának tragikus következményei okozhatták. — Magyarázatot követelek!... Major felugrott a székről és felindultan lépett Souőek elé: — Tiltakozom! — Ki maga? — Major vagyok, Major István, nemzetgyűlési képviselő... Ügy! Ez tehát az a kommunista képviselő, akivel a csendőrállomások több tucatnyi jelentése foglalkozik, s beszámol ennek az embernek bomlasztó tevékenységéről, veszedelmes kommunista agitációjáról, ez tehát a sok gyűlés, a munkássztrájkok szervezője, a falusi nincstelenek lázítója Szlovákia délnyugati vidékein, Ipolyságtól egész Somorjáig!... De Souceknek mégis kételyei támadnak. Ez a vézna, szinte betegnek tűnő „alak“ lenne képes évek óta, hónapról hónapra, mondhatnánk naponta gyalogolni keresztül-kasul egyik járásból a másikba, hóban, latyakban, rekkenő melegben és a legnagyobb hidegben, egy karéj kenyérrel és egy harapás szalonnával a zsebében, azt is megosztva urasági béresekkel; éjszakánként pedig télen, ny'ron szénapajtákban vvgy kazlak-, ban húzódik meg. ,, Äz éles szemű törzskapitány gondosan vizsgálja Major képviselői igazolványát. — Magyarázatot követelek, törzskapitány úr, milyen jogon tartóztatnak itt engem az alantasai? Souőek tudja, hogy most neki kell helyrehoznia annak a szamár Krebsnek a baklövését. Mégsem lehet egy képviselőt egyszerűen letartóztatni! — A képviselő úr azért van itt, hogy védelmünkben részesíthessük ..., hogy biztonságban legyen... Tekintettel a tragikus eseményekre, számolnunk kell a tömeg bosszújával... — Tragikus események? Beszéljen kérem világosabban. — Nem vagyok felhatalmazva —! Válaszolt Souőek óvatosan. Jól tudja, hogy most minden szavára, minden tettére ügyelnie kell, nehogy később egyszer megbánja. — Akkor majd magam győződöm meg róla — szólt élesen Major és fájdalmas nyögéssel indult a kijárat felé. — Azt nem engedhetem meg önnek. — Ne féltsen engem. — Megmondtam már önnek, miért kell itt maradnia. — Követelem öntől, hogy haladéktalanul beszélhessek a járási biztos úrral. Souceknek kitűnő gondolata támadt. Legjobb lesz, ha minél előbb megszabadul ettől a kommunista képviselőtől. Tűnjön csak el Kosútról a lehető leggyorsabban. Hadd vesződjenek vele a járáson. Neki — Souceknek most más, fontosabb dolga lesz és nincs rá szüksége, hogy bárki is a kártyájába lásson. —: Most küldök éppen szolgálati figyben egy teherautót Galántára. Ha ■»»+» ♦»♦»«»■♦» ♦» ♦» ■»» ♦ W á R A K O Z Ój| O iió Az ifjúsági irodalom igen fontos helyet foglal el az ifjúság nevelésében. Határozott pedagógiai célja van. Nem könnyű dolog jó ifjúsági regényt írni. Sok specifikus szempont, követelmény áll az író előtt, aminek eleget kell tennie. Rácz Olivér hozzáértéssel és szeretettel rajzolta a tízévesek érzésvilágát. A regény írásánál tudatosan maga előtt látta a célt, hogy formálnia, nevelnie kell ifjú olvasói tudatát, jellemét. Nekünk az új világért, a közösségért küzdeni tudó, becsületes, vidám fiatalokat kell nevelnünk. Ilyen bizakodó, életvidám fiatalokkal ismerkedünk meg a regény kapcsán. Az író úgy vezeti az eseményeket, hogy az eszmei mondanivalót minél sokoldalúbban húzza alá. Amit elmond, az azt hangsúlyozta, hogy jó most fiatalnak lenni, jó ebben a hazában élni, ahol ilyen szeretettel és féltéssel követik a fiatalok útját. Boldog, a diák romantika lázában élő-gyerekekkel ismerkedünk meg, és mondjuk meg már itt az elején, hogy szívünkbe zártuk a regény hőseit: Puffancsot, Göndört, Murcsit, Tojás Tónit, Vera Berát és a többieket. Az író szinte belelátott a tízévesek gondolatvilágába. A könyv nem egy részlete bizonyítja azt, hogy Rácz Olivér jő megfigyelő, kitűnő pedagógus és pszichológus egyaránt. Szerencsés megoldásnak tartjuk a gyermekek Tari kutyához intézett levelének a beiktatását, úgyszintén az igazgató Tari nevében Irt válaszlevelét. Ez sok izgalmas és „intim“ dolog elmeslését teszi lehetővé. A széppataki Természeti Iskolában vagyunk. Az ötödik B. osztályt a jó félévi eredményért küldték ide. Az osztály tanulói felszabadultan élvezik az új környezetet. Igaz, tanulni fognak itt is, de más ez, mint otthon —; Kassán — szinte felér egy négyhetes táborozással. Már a könyv elején értesültünk arról, hogy az osztályban alakult egy Csapat. Van vezetőjük: a Parancsonk, akit bizalommal és tisztelettel vesz körül a tagság. A csapat külön titkos tervet készít, amit a Természeti Iskolában töltött egy hónap alatt hajtanak majd végre. Amint már említettem az osztály hosszú levelében számol be Tarinak az új hely szépségéről és az itt történt eseményekről. A levélből tudjuk meg, hogy Takács Mari a „fehér bumburcos“ papucsát beejtette a Poprádba, továbbá értesülünk, hogy az egyik fiú, névszerint Fóka (mert itt szinte mindenkinek van beceneve) éjjel nem mert kimenni, mert az udvaron leiejtett kabátot Duncao kutyának nézte. A levél végére utóiratot bigyesztenek, hogy Tari várj! meg Takács Mari papucsát a hídnál ugyanis Göndör „felfedezte", hogj Poprád a Hernádba ömlik. De később úgy látszik jobban megnézték a térképet, mert az utóirat után Irt megjegyzésben az alábbit olvashatjuk „Tari, ne várd a papucsot, mert « Poprád átfolyik Lengyelországba amit Göndör látott, az csak ceruzavonás volt a térképen." Az osztály sikeres május 1-1 műsort szervezett, elrendezték a virágágyak dolgát, összegyűjtötték a2 ócskavasat, egyszóval az első számú Alterv célkitűzéseit végrehajtották A második számú Altervet, a pallóépítést félretették, mert a májusi esőzésektől megduzzadt a Poprád Helyette a gátépítést iktatnak be hozzávaló halfogó öböllel. (Jellemzi a diákromantikára, hogy az igazi Terv mellett még két Altervet is készítenek!) A Csapat tagjai megvalósítják az Igazi Tervet, véghezviszik a Nagy Kalandot: elfognak két csempészt Az iskola körül őgyelgő két gyanús idegen megragadja a fantáziájukat az egyiket elnevezik Hosszúnyakúnak, a másikat X. Tizenhetesnek. De hallgassuk csak meg, hogyan számol be erről SzepI, a kiküldött felderítő: „Sikerült becserkésznem X. Tizenhetest... ketten vannak, ott tanyáznak az erdő túlsó szélén egy tisztáson ... Meglestem őket, és ők nem is sejtik. Ott ülnek a tisztás szélén, és ocsmány terveket forralnak ellenünk, Sátruk nincs. Tüzük sem. De var egy piros motorkerékpárjuk. Ám a: is lehet, hogy motorkerékpárnak álcázott lángszóró. Ezzel akarják bevenni sziklabarlangunkat.“ A fiúk megszervezik az őrszolgálatot és készülnek a nagy küzdelemre. A Csapat tagjai az „Utolsó Nagy Kalandba" bevonják az egész osztályt Meglepik az alagútba húzódott kél csavargót. Megindul a döntő, alagút csata, ahol a lányok is derekasar viselkedtek: küzdöttek szívós elszántsággal. A közben megérkezett rendőrőrs segítségével sikerült elfogniok í két „mindenre elszánt kémcsempészt“. Az író szeretettel jellemzi ki: hőseit. Kiemeli leglényegesebb vonásaikat, tulajdonságaikat. A jellemeknél szükséges a jő és a rossz éle: szembeállítása, hogy a gyermek érzelmi állásfoglalását megkönnyítsük A regényben ezt az ellentétet a; osztály (helyesebben eleinte a csapat) és X. Tizenhetesék szembeállításában találjuk meg. Az. ifjú olvasó a szókincsét, esztétikai és stilisztikai érzékét is olvasmányaiból meríti. Ezzel kapcsolatba: Rácz Olivér közvetlen, szép magya: nyelvéről, stílusáról csak elismeréssel szólhatunk. A rövid, élénk párbeszédek a közvetlen beszélgetés hatását keltik és még vonzóbbá teszik a könyvet. A megfelelő diákzsargon használatával hitelesebb! teszi a cselekményt. Az lrő mértékkel bánik az ilyen kifejezésekkel és beosztással él ezzel a lehetőséggel. Pl. „Becsuk, nyögd már ki, mit akarsz, mert lehúzok egyet!” „Hát ő... a pasi a bokorból.” Vagy: „Aha, bólintott Hosszűnyakú, akkor már régen egy... lengyel sitiben ülnénk.“ A cselekmény gördülékenységét és színességét, helyesebben mondva: a meseszövést vontatottá teszi a sok beiktatott rész. Ezek közül néhányat ki lehetett volna hagyni, illetve más formában való érintésük, felvetésük, megoldásuk előnyösebb lett volna. A gyerekek pl. arról beszélnek, hogy a szülői munkásközösségnek nincs pénze. ök az okát is tudják. (Ez egyáltalán nem tartozik rájuk). Vagy: Bözsi néni halat eszik, de a Diri nem iszik rá vizet és az Egy mozgalmas éjszaka c. fejezet differenciája megosztja, megszakítja a „kém történetet“ folytonosságát, izgalmasságát. A nevelői célzatosság túlzott előtérbe kerülése, ami kapcsolatban van az adott Időben szinte minden fontosnak tartott kérdés felvetésével — a regény bizonyosfokú gyengéjét jelenti. A fenti hiányosságok említése mellett azonban összegezve megállapíthatjuk, hogy „Puffancs, Göndör és a többiek“ jelentős helyet foglal el a csehszlovákiai magyar ifjúsági irodalomban. Rácz Olivér mély emberi humanizmusa, írói, pedagógiai tehetsége és felkészültsége egyik biztosítékát jelenti az utóbbi időben már ígéretesebben kibontakozó ifjúsági irodalmunknak. | Gimpsi István — Lévai Gizella, az önkiszolgáló bolt vezetője gépies mozdulatokkal vette *&t és söpörte fiókba a kosarakban felhalmozott különböző szükségleti cikkek ellenértékét. Minden ment a maga rendjén, a megszokott kerékvágásban. A vásárlók kiválasztották azt, amire éppen szükségük volt, majd az üzletvezető elé járultak — fizettek és helyet adtak a szomszédasszonynak, a sógorasszonynak, annak, aki éppen sorra került. Már-már úgy látszott, hogy semmi említésre méltó esemény nem zavarja meg az ízlésesen berendezett önkiszolgáló bolt nyugodt légkörét. De uramfia! ml történt? Mi bosszantotta fel a munkából jövő asszonyokat? Szombaton délután, úgy Uzletzárás előtt történt. Dolgoskezű parasztasszonyok kis csoportja tanácstalanul őgyelgett az üzlet előtt. Nyilván valamire vártak. Vajon mire? Talán csodára? Hogy a bibliai példa Runyán is megismétlődik? Arra, hogy majd Lévai Gizella a polcokon maradt morzsákból kenyerbőseget teremt? Nem. Az asszonyok bosszúságról árulkodó tekintete meggyőzött bennünket, hogy nem a Sinai hegyen történt csoda megismétlődését várják, hanem valóságos ropogósra sült kenyeret amelyből erőt gyűjthet a dolgos ember. — Nem segíthetek, kenyér nincs! Elfogyott! Majd kedden lesz — halljuk az üzletvezető vésztjósló hangját. Majd nyilván azért, hogy saját lelkiismeretét megnyugtassa, oktatói hangon tudatosította a kenyérre váró asszonyokkal azt, milyen hibát követnek el azzal, hogy kenyeret akarnak venni. — Ugyanis illenék tudniok, hogy a rlmaszécsl pékség hetenként háromszor szállít kenyeret Runyára. S mivelhogy a mai adagot már felvásárolták, így kenyér csak kedden lesz. Elmondta azt is, hogy a múlt hetekben 70 — 80 darab kenyér is elég volt, sőt sokszor még el sem fogyott. Most meg 100 kenyeret rendelt, és az sem elég.
