Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-12-02 / 96. szám
Előtérben a termelés szakosítása a natekonysag emelesenek fontos előfeltétele a termelés alaposan átgondolt szakosítása. így lényegesen nagyobb eredmények érhetők el mezőgazdasági üzemeinkben, mert megszűnik a termelés felaprózottsága, s éppen a csoportosítás bizonyos arányú központosítása révén jobb üzemszervezés és így nanyobb eredmények elérése válik lehetővé. A rimavszkászobotai járásban is ennek megfelelően készítették el az 1963-as tervjavaslatokat. Üzemenként megvitatták a feladatokat és körvonalazták mindazokat az ökonómiai lehetőségeket, amelyek az illető körzetben kedvezően befolyásolhatják a belterjességre törekvő céltudatos termelést. A tudományos elemzések alapján a járás területét nyolc termelési körzetre osztották fel. A körzeteken belül pedig meghatározták- a termelés irányát. így például az egytől hatig terjedő körzetek, amelyek a legjobb földterületekkel rendelkeznek, lényegesen nagyobb területen termelnek majd kukoricát, mint az utóbbiak. A Standard-fajta vetőmagvak előállítását elsősorban az állami gazdaságokra bízzák, és az egyestől hármasig terjedő körzetek EFSZ-eiben csak kisebb mennyiségben termelnek vetőmagvakat. Az 1963-as tervjavaslatból kitűnik, hogy a szövetkezetek legtöbbjében emelik a gabonafélék vetésterületét, ami járási viszonylatban a szántó 55,03 %-át teszi ki. Ezen belül emelkedik a búza, rozs, árpa és a kukorica vetésterülete, de ugyanakkor lényegesen csökken a zabtermelés. Szántóföldi takarmányokat az ideihez viszonyítva további 1706 hektárral toldják meg, azaz a szántó "0,1 °/o-án termesztenek ilyen növényeket. Ebből a takarmánycukorrépa 219, a silókukorica pedig 2800 hektárt tesz majd ki. Ez arra enged következtetni, hogy a járás szövetkezeteiben az igyekezel a bőséges takarmányalap megteremtésére irányul. A tervjavaslatok összeállításánál, illetve a feladatok szétírásáná! különös gondot igényelt az ipari cukorrépa és a zöldségfélék területének kiválasztása és meghatározása. Érthető, hogy az első termelési csoportokba tartozó szövetkezetek nagyobb feladatot vállaltak az ipari cukorrépa, valamint a korai burgonya termesztésére, mint a többi körzetekben. Ezzel szemben a kései burgonya termesztését a járás magasabban fekvő vidékeire helyezték át. Azokat az EFSZ-eket, ahol nagyobb területen termelnek majd zöldségféléket, bizonyos mértékben mentesítették a cukorrépa termesztése alól azzal, hogy a zöldségfélék növényápolási munkái jelentős munkaerőt igényelnek. A járás területén eddig 79 üzemben foglalkoztak zöldségtermesztéssel, így nagyon elaprózódott a termelés, s ezért a csoportosítás folytán 42-re csökkentik ezeknek az üzemeknek számát s termelőegységenként az eddigi 6,1-ről 13,6 hektárra emelkedik az átlagos terület. Persze, még ez sem lehet a végleges érvényű szakosítás, hiszen arra kell törekedni, hogy a jövőben a zöldségfélék termesztése még iparibb jelleget öltsön, ahol nagyobb mértékben alkalmazhatják a földmegmunkáló és növényápoló kertészeti gépeket, amelyeket a dél-szlovákiai kertészetekben alig-alig látni. A járás mezőgazdasági üzemei a jövőben 6500 tonna műtrágyát kapnak, hogy az elkövetkező évben bátrabban alkalmazhassák a megosztott ápanyagellátást, különösen a gabonaféléknél, hiszen a tápanyagmennyiség jóval nagyobb lesz az előző évek szükségleteinél. A járás szövetkezeteiben most az 1963-as évre való fölkészülés előtt igen ke-dvező a helyzet a szarvasmarhasűrűség szempontjából is. Jelenleg 100 ha mezőgazdasági területre a tervezett 47 helyében 48,4 szarvasmarhát tartanak. A tehenek száma pedig az utóbbi időben 1111 darabbal emelkedett, ami 100 hektáronként 20,3 darabnak felel meg. Itt talán azt kell megjegyeznünk hogy ezek után következetesebb harcot kellene folytatniuk a TBC ellen, az állomány egészségi állapotának javítása érdekében. Szakszerűbb takarmányozással a tejtermelés emelésére kellené törekedniük. A sertéshústermelést a járás 9 szövetkezetében szakosították, ahol erre a célramegfelelő gépesített épületeket állítottak be. Ezek közé tartoznak majd az abovcei, jeszenszkéi, lenartovcei, ozsgyani, rimavszkászecsi, strkoveci, tomasovái és a pongveloki szövetkezetek, ahol az idei terv 3343 mázsa sertéshús kitermelését irányozza elő. De Jövőre 4498 mázait kell közellátásunk számára átadniok. Minden esetre ezekben a szövetkezetekben a gabonaneműek eladását Is rendezik, mivel a sertéshústermelés terén emelkednek eladási feladataik. A termelésnek ilyenmérvú szakosítása által 1963-ban főleg a hetes és a nyolcas körzetek 23 szövetkezetében megszüntetik a sertéshústermelést, s helyében emelik az anyasertések számát és a malacnevelésre térnek át. Ezek a szövetkezetek látják majd el választott malacokkal 4 hizlaldákat. A baromfitenyésztést 7 szövetkezetben szakosítják, ahol összesen 40 000 tojót helyeznek el. Ebből a rimavszkászecsiek egyedül 7500-at tenyésztenek majd. A hét szövetkezet idei tojástermelési terve 591 000 tojás előállítását irányozza elő, de a jövő évi terv már 1 702 100 tojás kitermelését tűzi ki, s ugyanakkor ezekben a szövetkezetekben csökkentik a sertéshústermelést. A termelés újszerű átszervezése után a járás szövetkezetei hektáronként 43 kg marhahúst, tojónként 94 tojást (hektáronként 201) tehenenként 738 liter tejet (hektáronként 146 litert) adnak piacra. Ezek persze még nem óriási eredmények, de egyszerű, szerény törekvések, amelyek révén megalapozhatják a következő évek termelési feltételeit a belterjességre, a hatékonyságra való törekvés további lehetőségeit. így nézünk a rimavszkászobotai járásra, ahol kezdetét veszi a termelés szakosítása. Hoksza István Tartsuk tisztán az istállókat A rendszeres fertőtlenítést a komáromi járásban a kolárovói szövetkezet kezdte meg, ahol négy aszszonyból álló munkacsapat egész éven át minden nap rendszeresen végzi az istállók és ólak fertőtlenítését. Több mint 60 istállót és ólat fertőtlenítenek és meszelnek félévenként, a borjúistállókat a szükség szerint egykét hónaponként. Ha valamilyen betegség fordul elő, akkor még gyakrabban. A szövetkezet vezetősége és a fertőtlenítő brigád tagjai minden elismerést megérdemelnek, így sikeresen megelőzik a betegségeket, meggyorsul a TBC likvidálása és megszüntetik a brucellózist, amiért az említett szövetkezet idén is 334 000 korona pénzjutalomban részesült. Szintén dicséretet érdemel Katu» József, a búcsi szövetkezet zootefchnikusa, aki mindent elkövet, hogy az istállókat rendszeresen fertőtlenítsék. Halász Dezső és Vasas Lajos iz istállóban olyan rendet és tisztaságot tart, hogy az ember valóságos szanatóriumban érzi magát. A levegő nincs ammóniákkal telítve, mint más, elhanyagolt istállókban. Javasolom a zootechnikusoknak, hogy látogassák meg a búcsi szövetkezet tiszta istállóját. Kosztolányiné fejőnő, a Novásztrázsi Állami Gazdaságban nagy tisztaságot tart a tejgyüjtő helységben. A kézmosó edényeket és a törülközőket állandóan tisztán tartja, sőt még a lábbeli tisztántartására is külön törlője van. Az utóbbi időben ezzel szemben több gazdaságban elhanyagolták az istállók és ólak fertőtlenítését, mert klórmeszet nem tudtak beszerezni. Ez nem ok arra, hogy elmulasszuk a fertőtlenítést, mert van más fertőtlenítőszer is. A formalin például még a lúgkőnél is jobban öli a kórokozó csírákat. Különösen jól alkalmazható a TBC bacillusok elpusztítására. A komárnoi járásban a traktorállomás hurbanovói központjában van egy gépesített fertőtlenítő brigád. Minden mezőgazdasági üzem jutányos áron kiváló munkát végeztethet velük. A fertőtlenítésre formaiint használnak 3 — 5 fokos oldatban. Az általános elv az, hogy ahol nagyobb a fertőzöttség, hidegebb a hőmérséklet, földes a talaj, töményebb oldatot kell használni, és a fertőtlenítés után alapos szellőztetést kell végezni. Ilymódon minden gazdaságban megoldható a rendeletileg is előírt, legalább félévenkénti fertőtlenítés és állatállományunkat megvédhetjük a kórokozó csírák veszedelmétől és különböző betegségektől, sok veszteséget megelőzhetünk. Dr. Patus Sándor, járási epizootológus (Komárno) A Vinicai Mezőgazdasági Szaktanintézet elsőéves tanitlói, CSERI István és CSINGER Károly készségesen segédkeznek a lánctalpas rendbentartúsánál. Az iskola tanulói a gyakorlati oktatások ideje alatt elsajátítják a szerelés módszereit, 's közben megszerzik a hajtási jogosítványt-is. Minden bizony - nyal jó gépkezelőkké válnak. Foto: Hortolányi József (Vinica) A hotlni szövetkezetesek szorgalmát senki sem vonhatja kétségbe. Bizonyítják ezt az elmúlt évek sikerei és az, hogy a szövetkezet vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy gazdálkodásuk megfeleljen a mai követelményeknek. Azonban igyekezetük ellenére is még sok feladatot kell megoldani ahhoz, hogy minden termelési ágban megteremtsék a nagyüzemi gazdálkodás feltételeit. Szabó Gáborral, a szövetkezet ökonómusáfH beszéltünk azokról a lehetőségekről, amelyek a szövetkezet fejlődését segítenék elő. Mint általában mindenütt, náluk is a takarmányalap biztosítása a központi kérdés. Bár ezen a téren sikerült jelentős előrehaladást elérniök, ez még korántsem elég ahhoz, hogy ne foglalkozzanak vele többet. Sok akadályt kell még leküzdeniük, hogy a takarmánytermesztést a kívánt szintre emeljék. Megvan erre minden előfeltételük. E kérdés rendezésének sürgős voltát nemcsak a vezetőség, de a tagság is jól ismeri és tudja azt, hogy ennek megoldása kedvező hatással lesz az állattenyésztés fejlesztésére. A legfontosabb a TBC-s állomány felszámolása. Ezzel a kérdéssel állandóan foglalkoznak és mihamarabb szeretnék megoldani, hogy egészséges állományuk legyen. A közeliövőben 95 tehenet kiselei- • • A botyani EFSZ traktorosai néhány napon belül befejezik a mélyszántást. A két' lánctalpast a munkák befejezése után azonnal a javítóműhelybe viszik, ahol Szabó Béla műhelyvezető irányítása mellett megkezdik a gépek kijavítását. A munkáknál nagy segítségre lesznek Pekarik József és Rypca László, akik ebben az évben fejezték be tanulmányaikat a Královszkéhlmeci' Hároméves Mezőgazdasági Gépesítő Iskolán. (Kán János, Moldavanadbodvou) •A kedvezőtlen időjárás ellenére is becsületes, odaadó munkát végeznek a nyitrai járás traktorosai. Igen szép eredményt érnek el az őszi mélyszántásban a szládecskovcei, hajszkái és a hornákrálovái traktorosok. Többek közt ki kell emelni Lencsés, Móri és Chudácsik elvtársak teljesítményét akik lánctalpasaikkal egyenként 60C hektárt szántottak fel. (Czakó Géza, Nyitrianszkéhrncsiarovce) »Külön pénzjutalomban részesíti s tesedikovói szövetkezet a kukoricái betakarító tagjait. Áronként egy koronát kapnak. Ez számukra 10 — 15 korona többlet-keresetet jelent. A2 áronkénti egy koronás prémiumnak is köszönhetik, hogy november közepén már a kukoricatermés kétharmada fedél alá került, s a kukoricaszál pedig a silőgödrökbe. Már akkor 420( tonna silójuk volt. (Plesnivy L., Galanta) Hogy egészséges állatállományuk leeven ... teznek, s ezzel meggátolják a fertőzés további veszélyét. De nemcsak a szarvasmarhatenyésztés terén oldják meg a problémákat, hanem a sertéstenyésztésben is rendet akarnak teremteni. Itt az anyasertések gondozóira hárul a legfontosabb munka. Főleg az állomány számszerű növekedésére kell törekedniük. A tojástermelés jelenlegi kedvezőtlen helyzetén ugyancsak változtatni akarnak. A baromfiállomány túlnyomó része öreg tojókból áll, amj a tojástermelés csökkentését eredményezi. Ezért 300 selejtezett tojótyúkot ( adnak el, s helyettük 1000 fiatal jércét vesznek tenyészetbe. Andriskin József (Komárno) 1 Hatékonyabban használjuk ki az alapeszközöket A Jö GAZDA az előző években szerzett tapasztalatok után megfontolja, hogy az elkövetkező időszakban mit hogyan termeljen. A szövetkezetek sok gépet és gazdasági épületet igényelnek. Ez érthető is, hiszen gazdaságosan, többet, olcsóbban akarnak termelni. De. a tervezett alapeszközök beszerzése még nem minden. Szükséges, hogy ezeket a leghatékonyabb módon használják ki. Már a beszerzésnél számításokat kell végezni, hogy a tervezett beruházásokkal milyen arányban emelkedik majd a termelés. A továbbiakban olyan feltételeket kell teremteni, hogy az új beruházási alapeszközökkel emelkedhessen a termelékenység. Ellenkező esetben a beruházásokra befektetőn értékek (anyag, pénz stb.) viszonylagosan nagyobb tehertételnek számítanak a szövetkezet mérlegében. Ezen kívül fennállhat még az is, hogy ezek az értékek hiányoznak nemzetgazdaságunk más területén, ahol esetleg gyümölcsözőbben érvényesülhetnének. Elemzésünkhöz járásunk néhány szövetkezetének múlt évi zárszámadási adataiból összehasonlító tábla-7 atnf Ifécrít-pttíinlír • mint a másik két szövetkezetben. Örvendetes viszont és természetes is, hogy a 2-es és a 3-as számú értékmutató az 1959 — 1961. évi összehasonlításban már gyorsabban növekedik, mint a 3-tas számú szövetkezetnél. t A BERUHÁZÁSI alapeszközök leírásai költségeinek mértéke az egyes beruházások élettartamától függ. A 2-es számú szövetkezetnél az utolsó években aránylag sok alapeszközt állítottak be, amelyeknek kihasználása még nem mutatkozik meg kellőképpen a bevételeknél. Miért? Mert a szövetkezet tagságának átlagos életkora 55 év. Azt hiszem, hogy ez mindent megmagyaráz, bár két éve ezen is segítettek, mert 260 hektár szántóterületet átadtak az állami gazdaságnak. Nos, az ilyen szövetkezetben igazolódik az a tény, hogy a ki nem használt alapeszközökre eső magasabb leírási költség fölemészti a jövedelem arányosan nagyobb részét. Míg az 1-es és a 3-as számú szövetkezeteknél a jövedelem 16, illetve 17 koronájából fizetik a leírás 1 koronáját, a 2-es számúnál a 10 korona jövedelmet csökkenti ez a tétel. A 2-es és a 3-as számú szövetkezeteknél az egy hektárra kimerített munkaegységek száma látszólag egyforma, de ha ugyanitt a 2-es, 3-as és 4-es számú értékmutatókat is figyelembe vesszük, sokatmondó következtetést vonhatunk le. A 2-es számú szövetkezetben a normázás és a munkaegységekkel való gazdálkodás terén még sok a javítanivaló, amelyeket nem a munkaegységek lazításával kell megoldani. A 3-as számú szövetkezetben a munkaegység értéke 34 korona, sőt a háromnegyedévi vizsgálat szerint még ennél is magasabb. A szilárdított munkaegységeket nem könnyen osztogatják és ez a fegyelem kiütközik minden ténykedésben. ÖSSZEGEZVE AZ ELMONDOTTAKAT, most már jobban érthető, hogy miért szükséges szorgalmaznunk például a gépek két műszakos üzemeltetését. Egyrészt az agrotechnikai időben elvégzett munka egyik biztosítéka a magasabb hozamok elérésének s ezzel nagyobb értékek előállításának, másrészt a gépek éppen a helyes üzemeltetés révén megkeresik a leírási költségek arányos hányadát De más szempontból is szükséges, hogy a gépeket kellően kihasználjuk A gépesítés fejlődésének korszakát éljük. Ami tegnap még hasznos volt, ma helyébe új, a technika legfrissebb módszerének megfelelő eszközök lépnek. Így aztán indokolt, hogy a régi befektetést teljesen kihasználjuk, Minden esetre szem előtt kell tartani a főjavítások és a karbantartások tervezett költségét is. A gépek legnagyobbmérvú kihasználását a növénytermelésben az új technológia bevezetésével érjük el, Ez azonban csak a kezdete mindannak, amit még megvalósíthatunk. A szabadtartásos istállőzással és automatizált berendezésű hizlaldákkal emelhetjük az egy főre eső munkatermelékenységet. Számtalan dolgozó munkaerejét takaríthatjuk meg. Azon kívül az állattenyésztés automatizálásával lehetőség nyílik a többmúszakos üzemeltetésre, ami viszont a munka kultúráltságát jelenti. A GÉPESÍTETT ISTÄLLÖK magas teljesítményű gépeikkel a technika vívmányával elősegítik a mezőgazdasági dolgozók munkáját. Ez a segítség akkor válik gyümölcsözővé, ha a mechanizmusok közt mindig ott találjuk a termelés jó! képzett irányítóját, az embert, aki megbecsüli a beruházásokra fordított milliókat és a leghasznosabb munkára állítja be azokat. Gábris József (Novézámki) Értékmutató 1. Az alapeszközök értéke egy ha-ra 2. Egy ha-ra eső jövedelem . . . 3. 1 Kés értékű alapeszközre eső jövedelem......................................... 4. A tagok 1 ha-ra eső jutalmazása (jövedelme) . . ..................... 5. Az alapeszközök leírásának öszszege 1 ha-ra.................................... 6. Hány Kés jövedelemből törleszti az EFSZ a leírás 1 koronáját . . 7. Egy ha-ra kimerített munkaegységek száma.................................... 8. Egy munkaegységre eső jövedelem Az 1961-es évet azért választottuk alapul, mert akkor már befejeződött a traktorállomások gépeinek és munkaeszközeinek átcsoportosítása a szövetkezetekbe, sőt — ahol a rugalmas munkaszervezés és nyilvántartás felhasználásával jócskán éltek is ezzel — már idő volt a gépek gazdaságos üzemeltetésének elsajátítására. Továbbá pz 1-es és 2-es számú — 1958 —59-es években — kibővült szövetkezeteknél már megfelelő menynyiségű gazdasági épületet építettek föl. A kérdés most már az, hogy egyes szövetkezetekben az alapeszközök beszerzésével arányosan növekedett-e a termelés hatékonysága A táblázat mutatói közt észlelheti 1 2 3 Sztrekov Nyitr. Hrádok Zemné 8818,- Kcs 10 174,- Kcs 7702,- Kcs 4405,-Kcs 4 328,-Kcs 5211,-Kcs- ,48 Kcs 0,41 Kcs - ,92 Kcs 113,-Kcs 140,-Kcs 248,-Kcs 211,-Kcs 429,-Kcs 302,-Kcs 16,-Kcs 10,-Kcs 17,-Kcs 83 ME 121 ME 118 ME 41,-Kés 38,-Kés 78,-Kés .néha jelentős különbség. A helyzet megvilágítása után körvonalazzuk a kibontakozás útját. A 3-as számú szövetkezet gazdaságilag már régebben megszilárdult. Jó munkaszervezéssel és elegendő munkaerővel rendelkezik. Ezért náluk a 16, illetve 30 °/o-kal egy hektár területre számított kisebb alapeszközzel 51, illetve 29 %-kal magasabb jövedelmet értek el, mint sorrendben az 1-es és a 2-es számú szövetkezetek. Ezzel megegyező arányt mutat a tagoknak a munkaegység jutalmazására szánt jövedelme is, mert a beruházásokra egy korona értékű alapeszköz, a 3-as számú szövetkezetben megközelítőleg kétszeresét jövedelmezi,