Szabad Földműves, 1962. július-december (13. évfolyam, 52-104. szám)
1962-11-21 / 93. szám
A jövedelmezőség értékelése EFSZ-einkben A politikai gazdaságtan (ökonómia) tankönyve szerint a jövedelmezőség (rentabilitás) azt jelenti, hogy „az eszközök (pénzeszközök), melyeket egy vállalat termékei értékesítése (realizálása) által megszerez, fedik önköltségeit és azon felül jövedelmet biztosítanak.“ Ellenkező esetben, ha ugyanis a vállalat termékeinek értékesítése által nem szerez elegendő eszközt önköltségeinek fedezésére, nem lehet szó jövedelmezőségről, hanem csak veszteségről. A mondottak az EFSZ-ekre, mint szocialista mezőgazdasági vállalatokra, szintén* érvényesek. A rentabilitás feltétele a tiszta jövedelem (nyereség) képzése, ami viszont azt jelenti, hogy a szövetkezet önköltségei (itt teljes önköltséget értünk, melyek az értékesítés kiadásait is tartalmazzák) alacsonyabbak mint a termékek társadalmi értéke. Az önköltségek és a teljes (bruttó) termelés napi árakban kifejezett értéke közötti tényleges különbség a tiszta jövedelem. Ezt a szövetkezetek, főleg a bővített újratermelés (reprodukció) és a közös fogyasztás céljaira használják fel. A jövedelmezőség meghatározásából kitűnik, hogy ez az elért tiszta jövedelem és a termelésre fordított önköltségek arányát fejezi ki. Ez az arány számbelileg legjobban százalékokban fejezhető ki, ezért a jövedelmezőség a következő képlet szerint nyer kifejezést: a jövedelmezőség mértéke = tiszta jövedelem X 100 feljes önköltség A jövedelmezőség mértékével kifejezett rentabilitásra az önköltségek és a tiszta jövedelem által a tényezők egész sora gyakorol hatást. Ezek közé tartozik a munkadíjazás módszere, a munkaegység értéke és a termelés önköltsége is (melynek részét képezik). A munkaegység értéke, tekintettel az EFSZ szociálist?., csoport-tulajdon voltára, nemcsak az elvégzett munka pénzbeli értékét képviseli, hanem egyúttal a szövetkezet nyereségén vagy veszteségén való részesedést is tartalmaza. Ezért a munkaegység értéke szövetkezetenként minden évben különböző. Ebből kitűnik, hogy olyan szövetkezetekben, ahol a nyereségből aránylag nagyobb részt osztanak szét munkaegység formájában (melynek értéke ezáltal emelkedik), kisebb összeg marad a szövetkezet felhalmozódási alapjára (az akumulációra), a munkaegység valódi értékével szemben az önköltségek aránylag megnövekednek, viszont a tiszta jövedelem csökken és a jövedelmezőség, mint a kettőnek százalékokban kifejezett aránya viszonylag kisebbé • válik. Fordított esetben — ugyanakkora teljes termelés és anyagi költség esetén — a jövedelem nagyobb részét fordítják a szövetkezet közös alapjaira és kevesebbet osztanak fel belőle a munkaegységekre. Ekkor az önköltségek viszonylag alacsonyabbak lesznek, a tiszta jövedelem viszont magasabb és a kettő arányából kiszámított rentabilitás lényegesen megnő. Ebből látható, milyen fontos a jövedelmezőség kiszámításakor a munka tárgyilagos értékelése, amely — mint látjuk — egyszer az önköltségeken keresztül, másodszor a tiszta jövedelem által befolyásolja a kiszámított jövedelmezőség mértékét. A munkaegységek értékének fokozott — kettős — befolyása a jövedelmezőségre (mely a rentabilitás értékének torzításához vezethet) azáltal semlegesíthető, hogy a kalkulációban, valódi értékük helyett, állandó (változatlan) munkaegység értékkel számolunk. Ez a hasonló feltételekkel gazdálkodó szövetkezetek munkájának — esetleg több év mutatóinak — összehasonlítását biztosítja. Az állandó munkaegység értéket úgy választjuk, hogy kifejezze az átlag munkaegység ledolgozására fordított élőmunka társadalmilag igazságos díjazását, de. figyelmen kívül hagyja a szövetkezethez fűződő társtulajdonjogból származó részesedéseket. Az állandó munkaegységérték alkalmazásakor előtérbe nyomul a munkanormák szilárdságának kérdése. Ügy véljük, hogy bár a munkanormák szövetkezetenként mások, nagyjából mégis megfelelnek a különböző helyi viszonyoknak, ezért az állandó munkaegységérték alkalmazásában keletkező eltérések nem lényegesek. A pénzbeli munkadíjazás esetére a munkaegység értékeléséről mondottak érvényesek. Eddig, ha az önköltségek egyik, a jövedelmezőségre legerősebben ható tételéről, a munkaköltségekről beszélünk, meg kell említenünk a teljes önköltségek szerepét és hatását a rentabilitásra. Minél olcsóbban termel egy szövetkezet, minél gazdaságosabban költi a termelésre fordított pénzeszközöket, annál nagyobb része marad a teljes termelés értékéből a szövetkezetnek mint tiszta jövedelem (nyereség) és annál magasabb a termelés rentabilitása. Az önköltségek csökkentésének többféle a módja, így változatlan termelés esetén alacsonyabb költséggel termelhetünk, vagy változatlan költséggel többet termelhetünk, esetleg — ami határozottan a legelőnyösebb — a két mód kombinálásával szállítjuk le az önköltséget. E cél már az agrotechnika helyes alkalmazásával és a termelési eszközök, az élő és tárgyasuk munka hasznosabb ráfordításával érhető el. Az önköltségek csökkentésének forrásai úgyszólván kimeríthetetlenek, szükséges azonban, hogy szüntelen újításokkal tökéletesítsük a szövetkezet gépesítését. Fontos továbbá, a bevált, haladó, nagyüzemi termelési és tenyésztési módszerekkel, a szövetkezeti munka nagyüzemi módon történő szervezésével és annak javításával, s nem utolsósorban a tudományos kutatás ismereteinek a szövetkezetben végzett gyakorlati érvényesítése által szüntelenül emelni a termelést, valamint a munka termelékenységét. Ezzel egyidőben fontos az előbbiekkel összefüggő önkölségcsökkentés. E folyamat során a tárgyasult (holt) munka egyre magasabb mértékben, az élő munka pedig mind kisebb mértékben részesedjék az önköltségekben. A termelési folyamatban alkalmazásra kerülő élő és tárgyasult munka növekvő mennyiségéhez képest, nőnie kell a termelés teljes értékének, mert csak így vezethet a növekvő intenzitás a termelés olcsóbbodásához és a jövedelmezőség növekedéséhez. Ebből következik, hogy némely döntő jelentőségű önköltségtétel a termelés emelése érdekében növekedhet anélkül, hogy ez ellentétben állna az önköltségek csökkentését célzó törekvéssel, ha az emelkedő költségekkel egyidőben, velük egyformán, vagy náluk hamarabb emelkedik a termelés. A termelés hatékonyságának emelése, az új technológiai módszerek és a gépesítés modernizálása által, feltételezi a szövetkezeti alapeszközök bővített újratermelését. Az erre szükséges eszközöket a szövetkezet tiszta jövedelméből gyűjti össze. A bővített újratermelés üteme ily módon az elért tiszta jövedelem magasságától és így a termelékenységtől függ. Minden mezőgazdasági üzem organikus egység, melynek minden eleme egymással szorosan összefügg, egymást pótolja és kiegészíti. Ezen elemek (termelési ágazatok, állati és növényi termékek stb.) nem egyformán jövedelmezők, sőt előfordul, hogy egyes esetekben bizonyos termékek előállítása nem jövedelmező, hanem veszteséggel jár. Mindamellett elképzelhetetlen, hogy egy mezőgazdasági üzem termelését csak a magasan jövedelmező termékekre összpontosítsa, mert ez még ha egy-két esztendőn át igen magas rentebilitást és jövedelmet biztosít is, a következő években, a helyes termelési viszonyok megbontásának foka szerint, vészes következményekkel, járna. E szempontból helyesebbnek mutatkozik az egyes termékek jövedelmezőségének egymástól függetlenül történő megítélése helyett a termelési ágazata vagy méginkább az egész mezőgazdasági termelés rentabilitásának közös értékelése. Emellett szól az a tény is, hogy tekintettel sokoldalú hasznosságára, nem állapítható meg teljes pontossággal minden termék individuális jövedelmezősége. így például a herefélék a szénán, esetleg a magon kívül a talaj termelékenységét javítják és a talajt nitrogénnel gazdagítják, ami nehezen fejezhető ki pénzegységekben, de kétségtelenül mégis igen fontos. Az általános életszínvonal emelése és a tervek teljesítése szempontjából a tér* melés növelése dön^í fontosságú. Ennek biztosítására egyre több termelési eszköz kerül a mezőgazdaság rendelkezésére. Az új termelési és tenyésztési technológia módszereinek bevezetése és ezeknek gazdaságos kihasználása az öszszes EFSZ-ekben nem egyszerű feladat és nem is teljesíthető egyszerre. Az átmeneti időben ideiglenesen egyes önköltségtételek emelkedésére kerülhet sor, úgyhogy az önköltségek átmenetileg gyorsabban emelkednek, mint a termelés, de mindamellett a szövetkezet tiszta jövedelme is növekedhet. Az ilyen esetben a jövedelmezőség mértékének csökkenése nem okvetlenül kedvezőtlen jelenség. Feltételezzük ezt az egyszerű példát: egy szövetkezet egy bizonyos termékben átszámítva az áttekinthetőség kedvéért egy hektárnyi területen az „A“ és „B“ években a következő mutatókat éri el: Mutatók A B Index (A 100) Önköltségek koronában 2400 3250 135,4 Hektárhozam mázsában 50 65 130,0 Önköltség a termék egységére koronában 48 50 104,2 Teljes termelés összehasonlítható térvárakban 3000 3900 130,0 Tiszta jövedelem 600 650 108,3 Jövedelmezőség %-ban 25 . 20 — Bár példánkban az önköltségek gyorsabban növekednek, mint a termelés, a termék drágul és a jövedelmezőség csökken, mind a termék mennyisége, mind a tiszta jövedelem növekszik, ami mind társadalmi, mind üzemi szempontból pozitív eredménynek tekinthető. (Folytatás a 172. oldalon) 1962. november 21.
