Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-01-21 / 6. szám
TAPASZTALATOK az olasz búzafajták termesztésével Az utóbbi időben többízben olvashattunk a Szabad Földműves szakmellékletében az olasz bözafajták termesztésével kapcsolatban szerzett tapasztalatokról. Nagyon örvendetes, hogy EFSZ-eink érdeklődnek az új dolgok iránt és a szövetkezeti tagok megragadnak minden alkalmat arra, hogy tudásukat gyarapítsák és ennek segítségével emeljék a terméshozamot. Nagyon helyénvaló az is, hogy a szövetkezeti dolgozók szerzett tapasztalataikról be is számolnak. Szükséges azonban, hogy a beszámolók a jövőben is mindig tárgyilagosak legyenek és az újnak mind az előnyét, mind a hátrányát közöljék, nehogy az egyoldalú beállítottság következtében valakit csalódás érjen. A Sósszigeti Növénynemesítő Állomás kísérleti telepén 1956 őszén vetettünk próbaképpen először olasz búzát, mégpedig a San Pastore, Produttore, Autonómia, ímpeta, Funo, Quandera, San Giorgio. Fortunato és az R —37-es fajtákból. Már az első évben meglátszott, hogy ezek néhány fontos tulajdonságban felülmúlják a legtöbb hazai búzafajtánkat, főleg a rövid, erős szalma és a nagyon jó megtermékenyülés következtében. Mivel alacsony a szalmájuk (70 — 80 cm), a felhasznált tápanyagból több jut magra, mint a hazai hosszú szalmájú búzafajtáink esetében, ezért sokkal kedvezőbb a szalma- és a magmennyiség aránya. Hazai fajtáink magmennyiség aránya a szalmáéhoz viszonyítva 1:2 — 2,5. Az olasz búzafajták sok esetben megközelítik az 1 :1-es arányt, vagyis sokkal gazdaságosabban használják fel az asszimilált száraz anyagot. Mivel az olasz búzafajták koraiak, rendszerint megelőzik a rozsdabetegségek megjelenését, s így az általuk okozott kár igen csekély. Gyengén bokrosodnak, viszont bírják a sűrű állományt. A nagyobb tápanyagmennyiséget jól ki tudják használni és belterjes termesztési viszonyok között sem dőlnek meg. Annak ellenére, hogy aránylag enyhe tél volt, a vetés meglehetősen megritkult. A következő, 1959 —60-as évben azokból a fajtákból, amelyek a legjobban bírták a téli fagyokat, így a San Pastoreból és a Produttoreból fajtaösszehasonlító kísérletet végeztünk, a többi fajtából pedig csak kis parcellákba mintaszerű mennyiséget vetettünk. Az 1959 —60-as tél nagyon kedvezőtlenül hatott az őszi gabonák fejlődésére. Az ősz rendkívül száraz volt, a kelés csak az esőzések beállta után, december elején indult meg. így az őszi gabonák nagyon fejletlenül indultak a télbe. A hó nélküli, száraz fagyok — különösen a tavaszi fagyok, — nagyon megviselték az érzékeny olasz búzafajtákat. Vetésük a tél folyamán nagyon megritkult, s mivel bokrosodásuk gyenge, nem tudták a kiveszett növénykék helyét kitölteni. Csak állandó gyomirtással tudtunk rajtuk valamelyest segíteni. A következő, 1960 — 61-es évben újra fajtaösszehasonlító kísérletet végeztünk. A San Pastore és a Produttore fajtákat a legjobb hazai fajtákkal, a Kosűtival és a Dianával hasonlítottuk össze. A kísérlethez erősen belterjes viszonyokat teremtettünk. Jó táperöben levő talajba hektáronként 200 mázsa istállótrágyát, 6 mázsa szuperfoszfátot, 4 mázsa kálisót és 2 mázsa kénsavas ammóniát dolgoztunk be. A vetést szeptember 29-én végeztük. Hektáronként 5 millió csíraképes magot juttattunk a földbe. Az ősz kedvezett, a vetés jól elbokrosodott. A tél szokatlanul enyhe volt, a hőmérséklet alig érte el néhány napon át a mínusz 15 fokot. így a gyenge fagyállóságú olasz búzafajták is elég jól átteleltek, bár a kora tavaszi fagyok megviselték őket, azonban a kedvező tavasz a károkat nagyjából bepótolta. A búzák fejlődése a kedvező időjárás és a bőséges tápanyagellátás hatására nagyon erőteljes, buja volt, így az erős nyári záporok hatására a Kosúti búza erősen megdűlt, részben a Diana is, az olasz búzákat azonban nem döntötték meg a nyári viharok sem, igaz, hogy jóval ritkábbak voltak, mint a kosúti. Az alábbi táblázatokban feltüntetjük a kísérletek eredményét: Az 195d-6*-as év eredménye A búzafajta Magtermés Szalmahossz megnevezése _q/ha cm Kosúti 49,6 100 San Pastore 10,5 55 Produttore 14 55 Az olasz búzafajták mivel I960 tavaszán sokáig sínylődtek, nagyon alacsony növésűek és ritkák maradtak, ezért állandóan gyomlálásra szorultak. A Kosúti búza tavasszal nagyon buján fejlődött a tápdús talajon (borsóföld), ezért a nyári esőzések következtében megdűlt. Az I960 —61-«s év eredménye Mag- Szalma- Szalma- A búzafajta termés hossz termés megnevezése q/ha cm q. hd. Kosúti 46 100 104 Diana 46,5 95 101 San Pastore 47.5 80 61,5 Produttore 47,75 85 62,25 Az olasz búzafa jtál anna, éllenére,' hogy aránylag enyhe volt a tél, megritkvjltak. A belterjes termesztési viszonyok következtében a Kosúti búza erősen megdűlt, s részben a Diana is. Az olasz búzafajták sűrűbb vetésével (6 — 6,5 millió növény egy hektáron), még nagyobb termést érhetünk el. A terméseredményekből láthatjuk, hogy enyhe tél és bőséges tápanyagellátás esetén megmutatkoznak az olasz búzafajták előnyei, mindenekelőtt az, hogy nagy magtermésre képesek megdűtés nélkül. A kísérleteket az olasz búzafajtákkal most az 1961 — 1962-es gazdasági évben is folytatjuk. Szeptember 25-től október 25-ig a legelőnyösebb vetésidé megállapítása céljából tíznaponként vetettünk. Hektáronként 5. 6 és 7 millió csíraképes magot vetettünk el. hogy megállapítsuk a legelőnyösebb vetési sűrűséget. Bár a kétéves kísérletek alapján nem lenne helyes az olasz búzafajták termesztési értékéről levonni a végső következtetéseket. azonban bizonyos tanulságot mégis nyújtanak. ' A kísérletek bebizonyították, hogy hazai fajtáinkkal szemben az olasz búzák állóképessége jobb, mivel rövidebb és erősebb a szalmájuk, bőséges tápanyagellátás mellett pedig nagyobb termés elérésére képesek, mint jelenlegi hazai búzafajtáink, anélkül, hogy megdőlnének. Ezzel szemben viszont jelentősen kevesebb az olasz búzák szalmatermése, amit nem szalud figyelmen kívül hagynunk. Ha kemény a tél, magtermésiik jelentősen lemarad a legjobb hazai fajták mögött, vagyis nincs meg a kiegyenlített termésbiztonságuk. Az az elmélet, mely szerint az olasz búzafajták néhány év alatt aklimatizálódnak és fagyállókká válnak, nem eléggé meggyőző. A növénynemesítők nagyon jól tudják, hogy olyan fontos tulajdonság megváltoztatásához, mint a lagyállóság a legtöbb esetben néhány évtized sem elég. Micsurin, munkásságának első időszakában szintén foglalkozott aklimatizálással, de rájött, hogy ez a módszer kevésbé alkalmas a gyors, átütő erejű sikerek eléréséhez. Tekintettel az olasz búzafajták értékes gazdasági és biológiai tulajdonságaira, felvetődhet a kérdés, hogy vessük-e az olasz búzafajtákat vagy sem. Szerintünk azokon a helyeken, ahol az agrotechnika és a tápanyagellátás belterjessége túlhaladja a hazai fajtáink termőképességét, főleg állóképességét, vethetjük az olasz búzafajtákat, de mindig számolni kell azzal,- hogy erősebb, mínusz 15 fok feletti fagyok következtében kifagyhatnak. Amíg nem rendelkezünk újabb, belterjes termesztésre alkalmas hazai fajtákkal, az olasz búzafajtákon kívül több figyelmet kell fordítanunk a szovjet búzafajtákra, mint amilyen a Bezosztaja és a Szkoroszpelka, annát is inkább, mert úgy a hazai, de főleg a magyarországi tapasztalatok szerint kitűnő a fagyállóságuk és a minőségük, amely tulajdonságok, mint ismeretes, az olasz búzafajtákból hiányzanak, ugyanakkor az állóképességük és a termőképességük hasonló az olasz búzafajtákéhoz. Ezeket az intenzív szovjet fajtákat az 1961 — 1962-es évben a Sósszigeti Növénynemesítö Állomáson mi is próbának vetjük alá a legújabb hazai nemesítésű búzafajtákkal együtt. Végezetül még arra a fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem elég csak elvetni a bőven termő, belterjes művelést kívánó fajtákat, de a nagy termés eléréséhez bőséges tápanyagellátás és jó agrotechnika is szükséges. Enélkül a belterjes fajták csak csalódást okozhatnak. A belterjes fajták bevezetése a termesztésbe megkívánja az agrotechnika és a tápanyagéiig tás színvonalának emelkedését, mert ez az egyedüli járható út, amely a magasabb terméshozamokhoz vezet. Rákóczi Lajos, Sósszigeti Növénynemesít* Állomás dolgozója *961. január 21.
