Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)
1962-06-13 / 47. szám
A kukorica sorközi növényápolásának gépesítése talajba, amelyet szuperfoszfát formájában a lébe keverünk. A harmadik sarabolást a másodiknál is sekélyebben végezzük el. Vele egyidejűleg helyes, ha a növényzetet az utolsó adag műtrágyával fejtrágyázzuk, mivel ezzel a sarabolással rendszerint befejezzük a kukorica sorközi ápolását. Ezen kívül a talajt minden egyes eső után porhanyltanunk kell, ha a talaj felületén kéreg keletkezik. Annyiszor sarabolunk, ahányszor ezt a növényzet megkívánja és ameddig gépi eszközeinkkel a kukoricasorok között mozoghatunk a növényzet megsértésének veszélye nélkül. Tekintettel arra, hogy jelenleg többféleképpen vetünk, a kukoricát egyelni is kell. A kukoricát rendszerint a második sarabolás után egyeljük, amikor a növénykék körülbelül 20 cm magasak és 4 — 5 levelet fejlesztettek. Időben kell elvégezni az egyelést, hogy a növénykék egyenletesen helyezkedjenek el a vetésterületen, s így jól kihasználják a napfényt, a csapadékot és a tápanyagokat. Ott, ahol feltételezni lehet a drótférgek előfordulását, valamint a pondrók jelenlétét, valamivel későbben egyelünk és több növényegyedet is hagyhatunk, s a fölösleges növényegyedeket utólag könnyen eltávolíthatjuk. Ha a kukoricát teljes sorokba vetjük, akkor az egyelés meggyorsítása érdekében a sorokat előbb harántirányban ritkítjuk. A harántirányú ritkítással négyzetesen fészkeket alakítunk ki, amelyek mindegyikében 4 — 5 növényegyed marad. A ritkítatlan növénysor 10 — 15 cm, legfeljebb 20 cm széles lehet. A virágzás előtt és után a növényzetet állandóan ellenőrizni kell, hogy szükség esetén eltávolíthassuk a kukorica golyvásüszög fertőzését. Az eltávolított beteg részeket elégetjük, yagy pedig 50 cm mélyen a talajba ássuk. A kukorica sorközi növényápolására nálunk csakis a hatsoros sarabolókat használjuk, főként a KPN —6-os és a KPN —6A jelzésüeket. Az említett típusú sarabolókat a cukorrépa növényápolására szánták, s ezért nem felel meg teljes mértékben a kukorica növényápolására. Ugyanis a 30 — 40 cm-nél magasabb kukoricát már nem sarabolhatjuk vele. Hazánkban I960 óta a hordozott P—1 153 jelzésű sarabolót használjuk, amelyet a Német Demokratikus Köztársaságból importált RS — 09 eszközhordozóra szerelünk. A gyakorlatban főként a teljesítmény, a munka minősége, a munkaerő megtakarítás és a növényápolási munkálatokra fordított költségek csökkentése terén mutatkoztak meg a P — 153-as saraboló előnyei. A P —153-as saraboló a 100 cm magas kukoricában is dolgozhat. A P —153-as saraboló felszerelését megelőzően módosítanunk kell az RS — 09-es eszközhordozót. Ugyanis módosítanunk kell az eszközhordozó melső és hátsó tengelyét, hogy így növeljük annak járatmagasságát. Előnyös lenne, ha a sarabolást más munkálatokkal kötnénk össze, például a műtrágyákkal végzett fejtrágyázással, a herbicidek és inszekticidek alkalmazásával stb. A csehszlovák mezőgazdasági gépek rendszerében számolnak az illetékesek ezekkel a gépekkel, és elsősorban olyan gépek gyártását irányozzák elő, amelyek a sarabolást a permetezéssel kötik össze. Kraviar Frantisek a Rovinkai Mezőgazdasági Technikai Kutatóintézet dolgozója A kukorica számára a tenyészidő alatt olyan feltételeket kell teremtenünk, amelyek a lehető legjobb fejlődést és nagy hektárhozamokat bizosítanak. Ezért a talaj felszínét a kukoricaegyedek között a vetés idejétől egészen a fejlődés befejezéséig porhanyósan kell tartani. A kukorica növényápolását még annak kikelése előtt kezdjük meg - boronálással. Kezdetben a kukorica nagyon lassan fejlődik, s ezért a gyorsan fejlődő gyomnövények elnyomják. Az ilyen — nálunk is gyakori — elgyomosodott kukoricaföldeket megfelelő vegyszerekkel vagy gépi eszközökkel gyomtalanítanunk kell. A tenyészidő alatt a kukorica sorközi ápolását sarabolóval végezzük. Amint a nüvénykék megnőnek és megerősödnek, hozzáláthatunk a saraboláshoz. A sarabolással feltörjük a talajkérget, megfelelően szabályozzuk a talaj szerkezetét, levegőgazdálkodását, hőgazdálkodását, a növények környezetéghajlatát, és irtjuk a gyomokat. Elsöízben 9-13 cm mélyen sarabolunk. Az első sarabolást akkor végezzük, amikor a kukorica 8 — 10 cm magas és a kukorica gyökérrendszere még nem tölti ki a sorközöket. Célszerű a sarabolással egyidőben elvégezni a póttrágyázást is. A négyzetesen vetett kukoricát először harántirányban saraboljuk, hogy így levágjuk a fészkekben maradt fölösleges növényegyedeket, amelyek kinyúlnak a saraboló haladásának útjába. Azonnal a harántirányú sarabolás után, vagy — ami még jobb, azzal egyidejűleg — elvégezzük, a hosszirányú sarabolást is Körülbelül 10 — 12 nap múlva másodszor sarabolunk. Az első sarabolással összehasonlítva, a második sarabolást sekélyebben végezzük el, mivel a kukorica, gyökérzete jobban elterebélyesedetf A második sarabolással egyidejűleg a növényzetet 1:3 arányban vízzel hígított trágyalével látjuk el. A trágyalével egyidejűleg foszforsavat juttatunk a Az MTZ — 8-as trágyalevező kombinációja az RSTN —450-es műtrágyaszóróval A magas növényzet ápolására készített P —153-as saraboló — amelyet az RS-09-es eszközhordozóra szerelünk — 100 cm-es .kukoricában is dolgozhat (A szerző felvételei)