Szabad Földműves, 1962. január-június (13. évfolyam, 1-51. szám)

1962-03-04 / 18. szám

Az egyetemes gépesítés munkaszervezésének fejlődése

A szocialista termelő erők győzelmével mezőgazdasá-, gunk döntő mődon gazdagodott gépesítési eszközökkel. Abban az időben, amikor a mezőgazdasági üzemek még nem tarthattak tulajdonukban gépeket, az állam a gépállomásokon összpontosított gépesítési eszközöket bocsátotta a szövetkezetek rendelkezésére. Az EFSZ-ek fokozatos gazdasági megszilárdulásával és a gépek számának növekedésével azonban megmutatkozott, hogy a szervezésnek ez a formája tulajdonképpen a további fejlődés kerékkötőjévé válna. A szövetkezeti földeken dolgozó gépesítek nem voltak felelősek a termelésért. A szántóföldi munkákat ekkor az EFSZ agronómusa és a gépállomás brigádvezetöje szervezte. Ezért kormányunk úgy határozott. hogy a gépeket a szövetkezetek veszik át és munkájuk során felhasználják a gépállomások eddigi tapasztalatait.

Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy csak igen kevés mezőgazdasági üzem vette át a traktorbrigádok szokásos munkamódszereit, s a gépek teljes kihasználására sem került sor. A mezőgazdasági üzemekben, főleg a szövetkezetekben kitartottak a konzervatív munkaszervezés formáinál, melyek alapját a dolgozók kérges keze és a fogatok képezték, s csak ha ezek már nem győzték a munkát, vették igénybe a gépet. A traktorok a szántóföldről, ahová elsősorban tartoznak, az országutakra kerültek, a gépeket valahol az eldugott sarokban benőtte a gyom.

Ezen az állapoton sürgősen változtatni kellett. Hiszen a gépek mellőzésével drágítjuk a termelést és a termelési eszközök céltalan kezelésével és eiértéktelenitésével igazán nem oldjuk meg a munkaerőhiány kérdését, amely némely kerületekben egyenesen kritikus méreteket ölt (e szempontból a szlovákiai járások országos viszonylatban nagy előnyben vannak). Ezt az állításunkat számokkal is könnyen alátámaszthatjuk. Az E —675 jelű burgonyakombájn például 28 000 koronába kerül. Nyolcévi használat esetén évente 3500 koronát kell leírnunk; ha a gép minden évben teljesíti idénynormáját és 35 hektárról takarítja be a burgonyát, a leírás minden hektárt 100 korona összeggel terhe! meg. Ha azonban csak 12,2 hektáron végzi el a munkát (ez volt az országos átlag 1961-ben), akkor a leírás minden egyes hektárra több mint 2,8-szorosával növekszik.

Köztársaságunkban a holicei gépállomás dolgozói elsőkként keresték a módját, miképpen segítsenek új munkaszervezési formákkal a gépkihasználás rossz állapotán. Mintaképüket a Szovjetunió élenjáró gépesítóiben találták meg. Gitalov, Manukovszkij és Szvetlicsnij elvtársak munkamódszereinek áttanulmányozása és a gép-, állomások eddigi tapasztalatainak egybefoglalása után arra a megállapításra jutottak. hogy a mezőgazdasági üzemek gépellátottságának jelenlegi foka az esetek többségében lehetővé teszi a gépesítés magasabb, komplex formájára, vagyis az olyan munkaszervezésre történő áttérést, amelynél az emberi -kéz már nem jut közvetlen érintkezésbe a feldolgozandó anyaggal s a munkák zömét gépek végzik.

Miképpen vezessük be a gépesítést, különösen az egyetemes gépesítést?

Elsősorban meg kell állapítanunk, mely terményeknél alkalmazhatjuk ma az egyetemes gépesítést. Ezek a gabonafélék, a szántóföldi takarmánynövények, réti növényzet, siló- és szemeskukorica és sok esetben a burgonya és a cukorrépa is. E termények gépcsoportjával azonban egyéb olyan termények termelésében is bevezethetjük az egyetemes gépesítést, amelyeknek nincsenek különösebb igényeik; ilyenek például a repce, a magra termesztett takarmánynövények stb.

Az egyetemes gépesítés bevezetésének legalacsonyabb formája az ún. százas mozgalom, amely köztársaságunkban 100 hektár kukorica (főként silókukorica) vetésére. termesztésére és betakarítására irányult. Ennél a munkaszervezésnél két-három dolgozóra, — akik ezen a területen tavasztól őszig minden munkát elvégeznek, — egy traktort, négyzetbe vető gépet, sarabolót, silókombájnt (esetleg egy kombájnt a szemeskukorica betakarítására) és egyéb eszközöket (boronát stb.) bízunk. A mellékmunkákat (pl. a learatott anyag szállítását) nem végzik. Hátránya ennek a munkamódszernek. hogy a dolgozók nincsenek az egész év folyamán kihasználva.

Az egyetemes gépesítés bevezetésének másik formája az ideiglenes gépesített munkacsoportok megszervezése. Ezekre a csoportokra egy termény, például a gabonafélék vagy a silókukorica betakarítási munkáit bízzuk^ amelyek elvégzésére egy DT —54 jelű traktort, egy SK — 2,6 jelű silókombájnt, valamint 6 kerekes traktort osztunk be billenthető és emelt oldalfalú pótkocsikkal. A csoport teljes gépesítéssel takarítja be 80 — 120 hektárról a silókukoricát. A gabonát hasonlóképpen ilyen csoport aratja le 200 — 250 hektárról, s erre két 2M —330 jelű aratő-cséplő gépet és hét-nyolc traktort osztunk ki nekik egy 2fiZ — 305 jelű rendrakő aratőgéppel, két K —441 jelű sajtóval és nyolc-tíz billenthető pótkocsival a kicsépelt gabona és a bálák elszállítására. Hanem ennek a munkaformának is megvannak a hiányosságai, mégpedig főképpen abban, hogy a dolgozók nem érdekeitek a termelés eredményeiben, mert feladatuk csupán a betakarítási munkák elvégzésére korlátozódik.

A gépesítés (egyes esetekben az egyetemes gépesítés) bevezetésének harmadik formája a mezőgazdasági üzem valamennyi gépesítési eszközének összpontosítása a traktorbrigádban, amelyre nem bízzuk a vetésforgó valamelyik részét, - hanem feladata, hogy a mezei munkacsoport tábláin minden gépesíthető munkát elvégezzen. Ebben az esetben a gépek teljes mértékben kihasználhatók ugyan, •de ismétlődnek a munkaszervezésnek azok a kedvezőtlen vonásai, amelyeket a gépállomás traktorbrigádjáből már jól ismerünk, vagyis az, hogy a gépesítők nem felelősek a termelés eredményeiért és a munkákat két vezető szervezi: a gépesítő és a munkacsoport vezetője.

Az egyetemes gépesítés legmagasabb formáját ma az egyetemesen gépesített csoportok szervezete képezi, amelyek — az ideiglenes csoportoktól eltérően — átveszik a termelési feladatokat és így önelszámoló termelési egységekké válnak. Ez a csoport néhány szakképzett dolgozóból áll, akik a rájuk bízott gépek egész rendszerével biztosítják a fő termékek megtermelését. Legfőbb feladatuk, hogy az eddiginél többet és olcsóbban termeljenek. Erre a célra megfelelő területet és anyagot (vetőmagot, trágyát, üzemanyagot stb) bocsájtunk rendelkezésükre. A munkák a kiosztott táblákon úgyszólván teljes mértékben lefoglalják a csoportot. A gépeket az egyes dolgozók szocialista gondozásba veszik. A traktoristákon és kombajnistákon kívül néhány kisegítő dolgozó is tagja a csoportnak, akik a gépek kiszolgálását végzik.

A munkaszervezésnek ez a formája 1960 —1961-ben jelentős mértékben elterjedt, különösen a nyugat-szlovákiai kerületben. Alkalmazásával kimagasló eredményeket értek el a munkatermelékenység növelésében és a gépek kihasználásában. Köztársaságunk majd minden lakosa előtt ismertek a Gyulamajori és az Oszori Állami Gazdaság, valamint a bősi EFSZ szép munkaeredményei. A múlt év végén és ez év kezdetén a gépesített csoportok élenjáró dolgozóinak munkaeredményei és tapasztalatai már általánosságban is elterjedtek és ezeket irányelveknek tekintik mindazokban a mezőgazdasági üzemekben, amelyekben a gépesített csoportok kialakítására megvannak az előfeltételek.

Egyes mezőgazdasági üzemekben azonban látszólag jobb munkaszervezési módra jöttek rá, amely ellen egész sor kifogásunk van. Abban az igyekezetben ugyanis, hogy minél nagyobb mértékben érvényesítsék a szovjet tapasztalatokat, nem tudatosították, hogy az, amit a Szovjetunióban komplex brigádnak (a gépellátottság foka szerint esetleg egyetemesen gépesített brigádnak) neveznek, viszonyaink közt az EFSZ-ek ún. termelési központjának vagy az állami gazdaság üzemének fele! meg. amely mind nálunk, mind a Szovjetunióban magába foglalja a növénytermelést. állattenyésztést és néha a gépesítést (esetleg az egyetemes gépesítést) is. Ezért nálunk hasonló alakulatok megszervezésére igyekeztek; ez az igyekezet azonban nem járt sikerrel és csak értelemzavarhoz vezetett. (Egyes mezőgazdasági üzemekben a csoportokat még ma is csapatoknak vagy brigádoknak nevezik, és megfordítva. Emellett az „egyetemesen gépesített csoport" elnevezés

— tekintettel termelési jellegére — sem valami szerencsés választás.) Ezekbe az ún. egyetemesen gépesített brigádokba nálunk a gépesitőkön kívül „gyalogos" dolgozókat és fogatokat is beosztanak, sőt néha az állattenyésztés is ide tartozik. Ez nem helyes megoldás, mert majdnem mindig a gépek kihasználásának csökkentéséhez vezet. A csoportvezető érthető igyekezete. hogy elsősorban az embereket lássa el munkával, bonyolulttá teszi a munkaszervezést és elősegíti a munka anonimitását. Es „egyetemesen gépesítettnek" nevezni olyan alakulatot, amelyben túlsúlyban vannak a „gyalogos" dolgozók, valamint a fogatok — tekintettel ennek a fogalomnak az értelmezésére

— is egy kissé túlzott dolog.

A szántóföldi termelés munkaszervezésének legmagasabb formája ez idő szerint tehát az egyetemesen gépesített munkacsoport. Kialakítását a lehető legnagyobb mértékben segítsük elő, de megfontoltan és valóban csak ott, ahol számára biztosítani 'tudjuk a gépi eszközöket. Ezeket a feltételeket minden járás nem egy mezőgazdasági üzemében megtaláljuk. Az egyetemesen gépesített csoportok szervezését ma még nem tekinthetjük tömegmozgalomnak. Tudnunk kell azonban, hogy léteznek további, kevésbé tökéletes munkaszervezési formák, s tudatosítanunk kell, hogy a legtöbb mezőgazdasági üzemben ezek is újabb fejlődést jelentenek.

Miroslav Spelina mérnök, a Mezőgazdasági Technikai Kutatóintézet (ftepy) dolgozója