Szabad Földműves, 1961. július-december (12. évfolyam, 54-104. szám)
1961-08-27 / 69. szám
Öregdiákok az iskola padjaiban Az ország többi szakiskolájával együtt a Nagymegyeri Mezőgazdasági Műszaki Középiskola is a mezőgazdaságunkban még mindig fennálló szakemberhiány problémájának megoldására hivatott. Funkcionáriusok, több éves mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező felnőtt emberek tanulnak itt. Az elmúlt évben is 56-an fejezték be sikerrel a tanulmányaikat Nagymegyeren. Az iskola azonban már készül az új tanévre, s az első előkészületek már meg is történtek az öregdiákok fogadására, akik azért jelentkeztek tanulni, hogy gazdag tapasztalatukat elméleti tudással is gyarapítsák. A közelmúltban meg^ tartott felvételi megbeszéléseken 80-an állták meg a „sarat“, s szeptember 1-étöl már mindahányukkal az iskola padjaiban találkozhatunk. Pedig olyan emberek ők, akik közül jó páran már eddig is kimagasló eredményeket értek el a nagyüzemi mezőgazdasági termelésben. — Akkor imnek tanulni, ha anélkül is lehet eredményesen dolgozni? — kérdezhetné valaki. Ügy gondoljuk, hogy leghelyesebb, ha a válaszadás jogát átengedjük a már végzett növendékeknek. Cseh Károly, a lakszakállasi szövetkezet elnöke a következőket mondja: — Eddig is minden tőlem telhetőt megtettem a hozamok növelése érdekében, de csak itt, az iskolában döbbentem rá, hogy eddig nagyon keveset tudtam. Pedig a ma mezőgazdászának, ha mindenben meg akarja állni a helyét, nagyon sokat kell tudnia, mert csak azáltal teheti munkáját eredményesebbé. Bajza József bácsi, aki az iskola elvégzése után az ebedi szövetkezetbe került elnöknek, mosolyogva jegyzi meg: — Ha legalább a felét tudom érvényesíteni annak, amit az iskolában elsajátítottam, akkor a Nagymegyeren töltött időt életem legeredményesebb és egyben leghasznosabb évének tekintem. így beszélnek, ezt vallják a végzett tanulók. Ezért talán pem lesz hiábavaló, ha a most jelentkezők közül is megszólaltatunk egyet-kettőt, hogy milyen céllal, milyen tervekkel jöttek a Nagymegyeri Mezőgazdasági Műszaki Középiskolába. Varga Gyula, a nyárasdi szövetkezet munkaérdemrendes könyvelője röviden válaszol: — Rájöttem, hogy egy szövetkezeti könyvelőnek egyben mezőgazdásznak is kell lennie. Azért jelentkeztem az iskolába, mert olyan szövetkezetben, mint a miénk, csak tökéletes szakién —, hogy ha továbbra is sikerrel akarom megoldani a feladatomat, tanulnom kell. Hát igen! A ma emberének széles látókörrel kell rendelkeznie, hogy minden munkaszakaszon helyt tudjon állni. Ezt különben az a tény is alátámasztja, hogy a nagymegyeri iskolába jelentkezők közül félszázan mint vezető funkcionáriusok jönnek tanulni. Az iskola igazgatójától, Tánczos Tibor elvtárstól a tanonctoborzás felől kérdezősködünk.-------— Ezen a téren nálunk nincs semmi hiba — válaszolja. — Az idősebb elvtársak nagy érdeklődést tanúsítanak a mezőgazdaság iránt (bár a fiatalokról mondhatnók el ugyanezt), s abban a szerencsés helyzetben vagyunk — újságolja örömmel —, hogy a felnőttek számára tervezett két osztály helyett hármat kell nyitnunk. . Amint látjuk, a szakember-kérdésfontossága komoly visszhangra talált mezőgazdasági dolgozóink körében. Igaz, nagy szervező munkának tudható csak be a nagymegyeri siker. Közös munka gyümölcse, s ezért a járási pártszervezet és a járási nemzeti bizottság dolgozóit illeti a dicséret. ök végezték ugyanis a toborzást az egyes üzemekkel karöltve. A legjobb dolgozóikat küldték továbbtanulásra, akik — úgy hisszük — jó tanulásukkal meghálálják ezt a kitüntetést. Szuh Kálmán A Leszenyei Állami Gazdaság ipolynyéki üzemegységében a közelmúltban szép ünnepség zajlott le. K u I i f a j István zootechnikus tehenészcsoportj« ugyanis, jó munkájáért megkapta a szocialista munkabrigád büszke címet. Képünk a csoport tagjait ábrázolja. (Foto: Tóth Elemér) Tanulnivágyók figyelmébe A Komáromi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola igazgatósága közli a tanulnivágyó mezőgazdasági dolgozókkal, hogy az 19ty.— 1962-es iskolai évben is megnyitja a hároméves szak-távtanulás első évfolyamát. Ezzel kapcsolatban felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy szeptember 1-ig jelentkezzenek akár levélben, akár személyesen az alább megadott címre. Az érdeklődők közelebbi információt, valamint jelentkezési lapot az iskolában , :apnak. Mezőgazdasági Műszaki Közép! iskola Igazgatósága, Komárno Érdekességek • Érdekes újítással kísérleteznek a krasznodarszki kerület Iszkra nevű kolhozéban: az őszi árpa aratásával egyidejűleg, ugyanazon gépcsoport segítségévei, kukoricát vetnek. • Ez év márciusáig Magyarországon a termőföldek 93.2 %-a volt már a szocialista szektor használatában, ami az 1939-es évhez viszonyítva 18 °/o-os emelkedésnek felel meg. • Hollandia után Lengyelország küzdötte fel magát a világ második legnagyobb tojásexportáló államává: július végéig „csak" 1100 millió darabot szállított külföldre. e A bhagalpurszki dzsungelvidéken eddig eredménytelen hajtóvadászatot rendezett a lakosság egy emberevő királytigrisre, amelynek már 371 ember esett áldozatául. • Az 1958-as évvel szemben 220 vagonnal több árut fog előállítani, átépítése és korszerűsítése után, a világhírű szegedi szalámigyár évente. A csőitől szövetkezeti tagok átlagos életkora 65 év. Ez bizony már elég magas kor a mezőgazdaságban. Igaz ugyan, hogy a szövetkezetnek vannak gépei, de sokszor nagy szükség van az emberi erőre is. A legidősebbek is serényen dolgoznak, s nem hivatkoznak magas életkorukra. A legjobb munkások közé tartoznak a szövetkezetben K o z s n á r István, G i c z e i ★ ★ ★ Cseng a telefon Az ipolykiskeszi nemzeti .bizottság irodájában cseng a telefon. Psár elvtárs, a helyi nemzeti bizottság titkára veszi fel a kagylót. A beszélgetés alaít arca felderül. Amikor leteszi a hallgatót, látszik rajta az elégedettség. — Fejőberendezést kap a szövetkezetünk — mondja nem kis örömmel. — Megoldódik a fejők problémája is — teszi még hozzá mosolyogva. Közben előkerül a szövetkezet mezőgazdásza, Bedros József is, és mindjárt szóba kerül az aratás. — Jövőre már mi is mindent két- és hárommenetesen aratunk — mondja. — Természetesen, a nemzeti bizottság részéről még több segítséget várunk, hogy a magunk elé tűzött feladatokat mindenben teljesíthessük. Psár elvtárs minden szó és fogadkozás nélkül nyújtja a kezét. Bedros József olyat csap bele, hogy kisebbszerű ágyúnak is becsületére válnék a csattanása. És sokáig rázzák melegen egymás kezét. Andriskin József (Zselíz) Indulás az életbe Az iskolai év befejezése után a Tornaijai Mezőgazdasági Műszaki Középiskolának is nagyon sokan búcsút mondtak. így többek között Takács Erzsiké is elbúcsúzott a vidám diákélettől, s jelenleg új, még nehezebb feladatok megoldására készül. De vessünk csak egy röpke pillantást Erzsiké magánéletébe. Egyszerű földműves-családból származik. Szeretett tanulni, s iskoláit kitüntetéssel végezte. Az érettségi vizsgálton is megállta a helyét. Annyira megszerette azonban a könyveket, hogy mindenáron tanulni akart. így került turális életébe is. A tánccsoport egyik legtehetségesebb tagja lett, s átvette a CSISZ- szervezet irányítását is. Mindemellett azonban szorgalmasan tanult, s a vizsgákon újból kitüntetéssel állta meg a helyét. — Megérte, hogy tanultam - mondja Erzsiké büszkén —, s ezt a szakmát bátran ajánlhatom valamennyi pályaválasztás előtt álló fiatalnak. Egy szövetkezetbe megyek könyvelőnek, s majd úgy igyekszem, hogy a feladatomat ott is hibátlanul oldjam meg. Sok szerencsét hozzá, Erzsiké! Méri Rozália, Bratislava ZÖLDSÉGGYAR Bátran nevezhetjük így az udvardi szövetkezet 77 hektáros kertészetét, amelyben mintegy 100 ember talál munkalehetőséget. Az említett számból csupán 20 a férfi, a többi nő. A nyári szünidőben ezenkívül még mintegy 30 diák segédkezik a kertészetben, amelyben a munkálatokat Maczkó János fókertész irányítja. Maczkó elvtárs fürge alakja hol itt, hol ott tűnik fel a kertészetben. Nem soká marad egy helyen, csupán néhány útmutatást ad a csoportvezetőknek, aztán máris megy tovább. Az üvegház tőszomszédságában a paradicsom és az uborka osztályozását végzik a dolgoskezü lányok, asszo-A fürge asszonykezek az uborkát osztályozzák Virágmagot „szüretelnek“ a lányok nyok. Bőven van munkájuk. Naponta több mint 10 000 korona értékű zöldséget adnak át a közellátás részére.- Idén, mi tagadás, - halljuk Maczkó elvtárstól -, nem lesz olyan jó termés, mint az elmúlt évben, amikor ts a tervezett 2 000 000 korona helyett 2 700 000 korona volt a bevételünk. Ez évben nagyobb a szárazság, többet kell öntöznünk, mint tavaly, ehhez pedig egyelőre nincs meg a kellő felszerelésünk. Kevés a fővezetéknek szolgáló vascső. Gyakran kell őket átcsoportosítanunk. Az udvardi kertészetben nemcsak zöldséget, hanem virág- és zöldségmagot is termesztenek. A magtermelési parcellákat jövőre tovább terjesztik. Két hektáron virág, li hektáron pedig zöldségmagot termelnek majd. A kertészet összterülete is 77 hektárról 105 hektárra növekedik. *«• i s ugyanígy eiegeaett az a tonm zg fiatal is, akik Erzsikével együtt dol- i goznak a szövetkezetben. Persze nemcsak 27 fiatal van egy 800 lakosú faluban, de a többiek szétszaladtak a világ minden tája felé, új szórakozási lehetőséget keresve. De talán mondanunk sem kell, hogy a szövetkezetben maradt fiatalok szórakozása a CSISZ-szervezet keretén belül sokkal egészségesebb és igazibb, mint az övéké. Kovács Elvira (Balony) ★ ★ ★ • Kapunyitás előtt P ár náp és újra itt van szeptember elseje. Újra kitárulnak az iskolák kapui, s a tudás, a művelődés szomja az iskola padjai közé hajtja a gyereket, s a felnőtteket egyaránt. A tanítók, s az iskola is készen várják a diákokat. Mi a Tornaijai Mezőgazdasági Műszaki Középiskola igazgatóját Podhora József elvtársat kerestük fel, s pár kérdést intéztünk hozzá. — A tanulás milyen formáira jelentkezhetnek ide az érdeklődők? — Van négyéves mezőgazdasági műszaki középiskolánk és van kétéves továbbképzés iskolai tagozat a tizenegyéves iskolákon érettségizettek részére. Ez a két iskolánk ökonómiai irányzatú. Ezenkívül van még a mezőgazdaságban dolgozó funkcionáriusok részére egyéves, szakérettségit nyújtó iskolánk is. De ez csak a losonci és a rimaszombati járások részére. — Távtanulásra jelentkezhetnek-e mezőgazdasági dolgozóink? — Az iskolázás e fajtáját is bevezettük még az elmúlt évben, s már idén is 20 jelentkezőnk van a környező szövetkezetekből. — A tervezett létszámot sikerült-e minden iskolai tagozatra biztosítaniuk? — Igen. Egyes ágakban még túl is szárnyaltuk. A kétéves továbbképzés iskolai tagozatra 35 tanuló felvételét terveztük, s már eddig mintegy 64-en jelentkeztek. De ugyanígy válogathatunk a felvételi megbeszéléseken ' az egyéves iskolába jelentkezett szövetkezeti funkcionáriusok között is, ahol a tervezett 35 szövetkezeti vezető helyett 45-en jelentkeztek. Ez az eredmény nagy örömmel tölt el bennünket, mert egyben azt is jelenti, hogy szövetkezeteink vezetői már rájöttek a tanulás, a szaktudás növelésének fontosságára. — Tanerők szempontjából, hogy áll az iskola? — Idén már sikerült valamennyire kiküszöbölnünk az elmúlt évek hiányosságait, s csaknem minden posztra megfelelő szakképzettséggel rendelkező embert állíthatunk. — Melyik kerületben a legnagyobb az érdeklődés az iskolájuk iránt? — A nyugat-szlovákiaiban. Onnan küldik mindig a legtöbb tanulót iskoláinkba. De állandóan teljesíti tervét a közép-szlovákiai kerület is. Roszszabbu! áll a helyzet a kelet-szlovákiai kerületben, ahonnan csak 2-3 tanulót küldenek Iskolánkba, viszont érettségikor mindig ők az elsők, akik 10 — 12 végzett diákot követelnek, mert hogy szükségük van szakemberekre. De arra úgy látszik nem gondolnak, hogy sokkal jobban tudnának szakembereket biztosítani, ha saját maguk küldenék el iskoláinkba legmegfelelőbb embereiket.-tó£íat«c(_ _ rüLomui/tr 3 1961. augusztus 27. Miért épp a mezőgazdaságot? Az iskola immár véazett növendékei tudással állhatom meg a helyemet. A vajkai szövetkezet mezőgazdászának, Csáder Tibornak is hasonló a véleménye. — A mesteriskola elvégzése után három évig dolgoztam mint mezőgazdász, s úgy érzem — ismeri be őszin-Már a balonyi szövetkezetben is befejezték az aratást és a cséplést. A lányoknak ilyenkor nem nagyon akad már munkájuk kint, a mezőn, s így aztán a kertészetben hasznosítják magukat. Köztük Molnár Erzsiké is. Már negyedik éve mint állandó munkás dolgozik a szövetkezetben. S hogy miért választotta éppen a mezőgazdaságot? Erzsiké így beszél: — Amikor elvégeztem a nyolcéves iskolát, azt gondoltam, hogy minek menjek el a faluból, amikor idehaza is dolgozhatok és tanulhatok. Nyáron dolgozom, télen pedig a szövetkezeti munkaiskolát látogatom. Nem vágyódom én hazulról sehova — teszi hozzá mosolyogva. — Szépen keresek a szövetkezetben és minden szórakozási lehetőségem megvan. Tagja vagyok a CSISZ-szervezetnek, s rendszeresen látogatom a helyi könyvtárt. Különösen a mai írók müveit szeretem. így beszél, ezt vallja magáról s a környezetéről Erzsiké. Elégedett a munkahelyével, a környezetével. Fiald öreaek János, Nagy János és Petkás József, de a többiek sem sokkal maradnak le mögöttük. Giczei János bácsi már elmúlt 75 éves, de a szövetkezetben mindenki csodálja munkabírását. „Örökmozgó János bácsi“-nak hívják. Jókedve sohasem hagyja el, s ahogy ő maga mondogatni szokta: örömmel dolgozik, mert most már van értelme, célja munkájának. A fiatalok példát vehetnek róla. Török László (Csoltó) a Tornaijai Mezőgazdasági Középiskola továbbképzős tagozatára. Tudta, hogy jó pályát választott, s nagy jövő áll előtte. Itt sem tagadta meg magát. Szorgalmasan tanult, s diáktársai és tanárai is hamarosan meg kedvelték. Tevékenyen bekapcsolódott az iskolákul-