Szabad Földműves, 1961. január-július (12. évfolyam, 1-53. szám)
1961-05-07 / 36-37. szám
A kommunista párt működését betiltó hatósági végzés Köpönczei József ték meg; már 1930-ban a zselízi munkások által megválasztott bizalmi lett és a járás nagy földmunkás-har. cainak az elkövetkezendő években ! kiemelkedő alakja volt. Köpönczei " József, mint ahogy sokan mások, mindvégig megmaradt a párt katonájának. Olyan harcossággal és követ. kezetességgel vett részt ma is a szo‘ cializmus építésében, mint ezt a múltban tette. A Zselízi Állami Gaz- 1 daság gépjavítómühelvében mint az üzemőrség tagja védi a szocialista állam vagyonát. 1938. október 9-én a fasizálódó | csehszlovák burzsoázia ipolysági po; litikai kirendeltsége végzéssel tiltotta be az ipolyviski és a szécsénkei pártszervezetek működését. A kommu' nisták azonban a végzés ellenére sem tették le az évtizedeken át kipróbált ' harcos fegyvereket. Még akkor sem, l amikor a magyar okkupáció után a Horthy fasiszta hatóságai a kommunisták százait helyezték rendőri felügyelet alá vagy internálták őket. Szécsénkén az 1942-43. években a 1 Békepárt tevékenysége folytán és röplapjainak hatása alatt a cséplőgép dolgozói sztrájkba léptek. Nem voltak hajlandók több gabonát adni a Horthy-fasizmusnak és a hitleri Németországnak. A parasztok valósággal lázadoztak állatállományuk háborús célokra való elrekvirálása ellen. Ipolyvisken az ípolymenti fák alatt jöttek össze az ifjúmunkások Dolinszky József • elvtárssal illegális megbeszélésekre és készültek a végkifejlődéshez közeledő döntő harcokra. Bartal Lajos, az ipolyviski EFSZ elnöke elmondja, hogy a kommunisták meggyőző munkája, főleg Dolinszky József járult hozzá ahhoz, hogy mint ifjúmunkás bevonulása után átszökjön a szovjet hadsereg oldalára, s így lépett be a csehszlovák hadseregbe. Az ipolyviski pártszervezet, amely 1926-ban alakult, később a faluba tette át tevékenységét, soraiba szervezte a napszámosokat ős a parasztokat. E pártszervezet évtizedes múlttal és harcos hagyományokkal rendelkezik; ez nyilvánul meg jótékony hatással ma az EFSZ gazdálkodásában. Szövetkezetük 1949-ben alakult. A párt régi harcosai és az általuk ne- élt új tagok jártak az élen az alakulásnál. 1950-ben már a IV. típusú szövetkezetté alakult, és fejlődésének egész ideje alatt szembetűnően megmutatkozik a kommunisták harcos, élenjáró szelleme. Akárcsak vörös zászlójuk a múlt harcaiban, úgy EFSZ-ük, a „Vörös Lobogó“ országos viszonylatban is az élenjárók közé tartozik. A párthatározatok megvalósításáért folyó következetes harcukkal és odaadó hűségükkel Csehszlovákia Kommunista Pártja iránt, elérték a község dolgozói igen magas anyagi és kulturális fejlődésüket. Már 1960-ban áttért az EFSZ a szilárd bérezésre; a helyi pártszervezet mindig a legjobb tagjait adta az EFSZ vezetőségébe, akik nem félnek az új munkamódszerektől, a következetes kiállástól, ami sok dolgozóban nem mindig talál kellő megértésre. Éberen őrködnek szövetkezetük szocialista tulajdona felett, amely így évről évre milliókkal gyarapszik. Minden alkalommal gondolnak a szocialista kötelezettségvállalásokra és azok becsületes teljesítésére. A hektárhozamaik átlaga már ma eléri az 1965-re kitűzött hozamok magasságát. Az ipolyviski pártszervezet olyan tagakat nevel, mint Bartal Lajos, az EFSZ elnöke, Báli János, az EFSZ vezetőségi tagja, Kovács György mezőgazdász, Csala István kiváló sertésgondozó, Dolinszky Mária borjűgondozó és sokan mások. Dolinszky Máriát apja 1928-ban gyalog vitte a hátán, mint gyereket Zólyomba a vörös napra. Mária így korán megszokta a harcos helytállást, a pártmunkát. Üjságokat hordott szét, gyűlésekre hívta össze az embereket és mindez soha nem volt számára fárasztó, mindig olyan kedvvel végezte, mint ma a borjúgondozást. A múlt harcai adtak erőt Máriának ahhoz, hogy a párt illegalitása alatt, a fasizmus idején rejtegesse a fasiszták elől a vörös lobogót, megmentse a mának, az ipolyviski dolgozóknak mint büszkeségük, harcosságuk, kommunista helytállásuk szimbólumát. Az ipolyviskiek féltve őrzött kincse a sok harcot látott vörös lobogó. A zászló alatt Dolinszky Mária. bérelt. Nyolcvanöt állandó cseléd, j 150 arató és nyáron, az idénymunkák J idején 1000 dolgozó véres verejtéke * vált csengő arannyá a báró és a rész- ' vénytársasági urak pénzeszsákjában. 1 Az 1926. november 2-i sztrájkot az ' ipolyviski, Üjmajoron és a környező J gazdaságokban az idézte elő, hogy a * bárói birtokot felosztották az agrár- * párti telepesek és maradékbirtokosok : között. Ezek az újdonsült földesurai: ’ a cselédeket nem vették át az előző gazdaságtól; dolgozni dolgoztatták ugyan, de a kommcnciós járandóságot sem a régi, sem az új birtokosok nem mérték ki. Emiatt 78 cseléd egysége- I sen letette a munkát és csatlakozott ahhoz a harchoz, amelyet a földmunkások országszerte vívtak a kollektívszerződés érvényesítéséért. A harc / tüze abban az időben hol itt, hol ott lobbant lángra. A sztrájkhoz csatlakoztak az ezen a birtokon dolgozó I ipolyviski napszámosok is, s a harc é tovább terjedt az egész járásra. A í földesurak és a karhatalom a párt- * titkár letartóztatásával akarták a • sztrájkot megtörni. Amikor az ipoly- ‘ * viski munkások erről tudomást sze- í reztek, harcos szolidaritásuk jeléül n 200 munkás sietett az újmajori munkástestvérek segítségére. Bátor fel- - lépésük kiszabadította a párttitkárt a csendőrük gyűrűjéből. A sztrájk ® győzelemmel ért véget. A munkaadó * kénytelen volt az 1921. évi országos p kollektív szerződés alapján a régi 16 mázsa kommenció helyett 21 mázsát kimérni, méghozzá nyomban, mert a majori dolgozók, felbuzdulva győzel- : műkön, máris befogták a lovakat, a magtár elé vonultak, s kényszerítet- r ték az intézőt, hogy azonnal cselekedjék. 3 Ez a győztes harc a párt országos $ vezetőségének irányításával kiinduló pontja és lelkesítője lett a környék .. további küzdelmei egész sorának. 5 Bátor fellépésre tüzelte a cseléde- $ két, a napszámosokat, az éhező munkanélkülieket elnyomóikkal szemben. £ Ugyanezen gazdaság majorjaiban i 1929. május 5-én újabb kenyértörésre ^ kerül a sor a cselédek és a munkások ■ között. A környékbeli munkások ab- * ban az időben meggyőződtek arról, « hogy a burzsoá állam és a kormányt f bitorló agrárpárt hogyan képzelte el a földmunkásokról és a „paraszt :| tcstvérek“-ről való gondoskodást. A nagydobbal meghirdetett földreform- :;■« programot úgy hajtotta vegre, hogy k az újmajori gazdaságot három részre osztották fel. Jancsek János volt jelentettek a sokszor kilátástalai helyzetekben. Ezekben a harcokban igazolődot pártunk politikájának helyessége hogy a kapitalizmus nem képes többi az osztályellentéteket elsimítani é: helyzetét tartósan megszilárdítani A földmunkások tsehszlovákia Kommunista Pártjának vezetésével a kapitalizmus válságából a proletárok győzelméért indultak harcba. Ipolyság környékén, Szécsénkén az aratók és napszámosok, Ipolyvisken és a környező maiornkbnn az inmainri rózsahegyi polgármester, agrárpárt képviselő 500 hektár földet kapott Velteles József fehérorosz emigráns 250 hektárt, Kusztra József poprád nagytrafikos szintén 250 hektárt E gazdaság pénzszomjas új gazda: nyomban hozzáláttak a dolgozók harc. szellemének a letöréséhez. Nem tartották be a kiharcolt kollektív szerződést, üldözték a kommunistákat és a munkások bizalmijait. A munkásság panasszal fordult a járási paritásos bizottsághoz. E törvényes fórum előtt, amely az egyenlőséget álcázta, a munújfalun a sztrájk győzelemmel fejeződött be, ami után a hatóságok és a csendőrök Üjmajoron azonnal hozzáláttak a sztrájk letöréséhez. Fegyveresen járták a cselédlakásokat, hogy a munka felvételére kényszerítsék az embereket. A munkások feleségeivel kezdtek dulakodni és verekedni; ennek hallatára a majori cselédek és hozzátartozóik a sztrájktanyára özönlöttek, s a csendőrség a sztrájkőrség tagjait vádolta, hogy akadályozzák a munka felvételét. Szerintük az emberek dolgoznának. MAJOR SÁNDOR: =A vörös lobogó _ A Magyar és a Szlovák Tanácsköztársaságért folyó 1919-es harcok számos résztvevőjével találkoztunk a csehszlovák munkásmozgalomban, akik a földmunkások szervezésének is élharcosai voltak. Ilyen volt többek között az Ipolyság környékén jól ismert Dolinszky József, akit Ipolyságon, a Kálvária környékén folyó harcokban egy géppuska-sorozat, a íelismerhetetlenségig Összeroncsolt; ilyen állapotban' szedték fel és vitték a kórházba. Dolinszky elvtárs a szénavári hegyekből származik. A 19 éves ifjúmunkás már ekkor felismerte, hogy Csehszlovákia munkásosztálya és a magyar munkásosztály harca közös célokért folyik, és sok társával elindult a munkásosztály, a falusi szegénység Lenin által kijelölt útján a szebb jövőért, a máért. A kórház orvosa Dolinszky József szlovák származása miatt kissé elcsodálkozott, hogy a nevezett a magyar vörös hadsereg katonája. Még be sem hegedtek Dolirfszky elvtárs súlyos sebei, el kellett hagynia a kórházat, hogy elkerülje a bebörtönzést. A falubeli ismerősök és majori cselédek padlásai voltak a rejtekhelyei. Itt ápolták és gyógyították. Félévi bujdosás után a 20 éves Dolinszky kocsisnak szegődött e! az ipolyviski Üjmajorba, ahonnan gyakran járt a városba, híreket és röplapokat hordott, hogy hitet öntsön az emberekbe, s erősítse bennük a felszabadulás reményét. Küzdelmes életének legboldogabb pillanata akkor érkezett el, amikor 1926-ban Üjmajoron, és Ipolyvisken, valamint a gazdasághoz tartozó további négy majorban i? megalakult az ö buzdítására Csehszlovákia Kommunista Pártjának alapszervezete, s a föld- és erdőmunkások vörös szakszervezete, amely összefogta a majori cselédek, napszámosok és az aratók széles rétegeit. Köpönczei József, a Zselízi Állami Gazdaság dolgozója lett akkor a pártszervezet első elnöke. A vezetőségi tagok közé tartozott még Kovács József, aki ma az ipolyviski szövetkezetnek aktív tagja, és Baii György, a vítkovicei vasgyár többszörösen kitüntetett dolgozója, továbbá Ballá István és Gudor István. E környék majori dolgozói még abban az évben első nagy csatájukra szervezték meg soraikat. Majorról majorra, házról házra járva gyűjtöttek a munkások filléreiből a vfjfÖs lobogóra, a Csehszlovákiai Kommunista Párt győzelmének szimbólumára. A környék dolgozói ezen a vidéken még ma is emlékeznek rá, hogy ezt a vörös lobogót vitték a harcos májusi menetek élén. A pártszervezet ezt a zászlót mindig azoknak a tagjainak a kezébe adta, akik nehéz, áldozatos harcokban ezt a legmagasabbra emelték. Sokakat lelkesített ez a zászló akkor, amikor az államhatalom fegyveres képviselői készenlétben álltak és lesték az alkalmas pillanatot, hogy támadásuk elnyomja a nincstelenek lelkesedését. A párthoz és osztályukhoz való hűségüket az újmajori cselédek, napszámosok és az aratők a későbbi harcuk során vérükkel is megpecsételték. Az ipolyviski kommühisták az ifjúmunkások soraiból újból zenekart szerveztek, amely még a mai napig is hagyományosan, szorosan halad a vörös lobogó mögött, forradalmi indulóik lelkesítő hangját szárnyra kapja a szél, harcokra és győzelmekre serkenti a dolgozókat. A járás területén mélybe eresztette gyökerét a munkásmozgalom, amely 1925-ben már Szécsénke községben és a környező falvakban kialakult. A járás területén ugyan már 1920-től harcokat vívtak a földmunkások. De e küzdelem szervezett alapot a járásban csak 1925-től kapott, amikor pártunk nagy választási győzelme hatalmas hullámveréssé fokozta a földmunkások, a kis- és a középgazdák forradalmi küzdelmét. Csehszlovákia Kommunista Pártjának képviselői és titkárai felbecsülhetetlen bátorítást jelentettek a földmunkás-harcokban, sorra járták a majorokat és a falvakat, amelyek csendőröktől nyüzsögtek a kiéleződött viszonyok idején. Sokszor csak a képviselői és szenátori igazolvány birtokában lehetett érintkezésbe lépni a sztrájkbizottságokkal és a harcoló munkásokkal. így festett az a jog és „igazi demokrácia“, amelyről olyan előszeretettel nyilatkoztak a burzsoá állam korifeusai. Major István, Steiner Gábor, Frantisek Zupka, Weisz Samu, Hlavác József és Varó elvtársak hozták a párt segítségét, fényt
