Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-10-02 / 79. szám
PLAKAT a béke szolgálatában A békéért vívott harcban a politikai plakátnak is nagy a jelentősége. Tartalmával és szembeötlő kivitelezésével nem hagyja ellankandni az emberek sokaságának éberségét az imperializmus mesterkedéseivel szemben. Azonnal és művészi érzékkel hat vissza minden eseményre, amely az emberiséget érinti. Mivelhogy színhatásával, könnyen érthető fogalmazásával lépten-nyomon találkozunk, előbb-utóbb magára vonja a széles tömegek figyelmét, gondolkozásra készteti őket, ami politikai szempontból már sikert jelent. A politikai plakát jelentőségéről teljes mértékben meggyőződhettünk a politikai plakát nemzetközi kiállításán, amelyet Bratislavában nyitottak meg. A kiállítás anyagát két részre oszthatjuk. A szocialista országok politikai plakátjai állandó éberségre figyelmeztetik a tömegeket, s nem kevésbé mozgósítanak a kapitalista országok békeharcosainak politikai plakátjai is az imperialisták által kihívott háborús veszély elhárítására. Ezek a plakátok a legszembetűnőbb módon hívják fel a tömegek figyelmét az újabb katonai támaszpontokra, az egész emberiséget veszélyeztető atombomba-kísérletekre, a kapitalista országok fegyverkezésének fokozására. Megdöbbentő őszinteséggel mutatnak rá a háború szörnyűségeire, s ugyanakkor mindenki számára érthető nyelven beszélnek arról a helyes útról, amelyen haladva a békés építés korszakába jut az egész emberiség. De a kiállítás anyaga nemcsak tartalmilag, hanem formailag is kielégíti a látogatókat. A plakátok legtöbbje tökéletes alkotás, amelyek mondanivalójukat igényes, művészi eszközökkel fejezik ki. Szemléltető képet nyújtanak az egyes országok plakáttechnikájának művészi színvonaláról és ugyanakkor megismertetik az embert azzal az időszerű kérdéssel, amely ennek vagy annak az országnak a népét leginkább foglalkoztatja. A felsoroltakon kívül ez az értékes kiállítás egyben arról is tanúskodik, hogy a világ valamennyi népének legnagyobb problémája és leghőbb vágya a tartós béke. DÉNES DEZSŐ • Fiiharmonikusaink Lengyelországban. A Csehszlovák Filharmóniai Társaság 14 napos külföldi vendégkőrútja során Kattowiczében, Krakkóban, Lodzsban és Varsóban szerepelt kiemelkedő sikerrel. • Futball-filmet forgatnak Búdapesten. Varasdy Dezső, a neves rendező futball-filmet forgat a Budapest Filmstúdióban. Az érdekes filmújdonságban a legismertebb magyar játékosok és szerepelnek, s a nézők a legcélravezetőbb technikai trükköket és a legjobb taktikai megoldásokat is láthatják. A filmet izgalmas mérkőzés-részletekkel tarkítják. • Paul Robeson jövőre föllép Szegeden. A nemrég Magyarországon járt Paul Robeson újságírók előtt kijelentette, hogy 1961 nyarán föllép a szegedi szabadtéri játékokon. Előreláthatólag Verdi „Othello“ című operájának címszerepét énekli majd. • Nemzetközi grafikai kiállítás. Berlinben „Művészek a békéért“ jelmondattal nemzetközi gráfiai kiállítás nyílt meg, amelyen 30 ország 164 művésze mutatkozik be. • Csehszlovák díszlettervezők kiállítása Buenos Airesben. Nagy sikerrel rendezték meg Buenos Airesben a csehszlovák díszlettervezők kiállítását. A kiállítás iránt a legújabb hírek szerint Mexikó és Kuba is érdeklődik. • Rövidfilm készül a brnói árumintavásárról. Tizenötperces színes rövidfilm készül a brnói nemzetközi árumintavásárról. A film a csehszlovák gépipar fejlődését és az elmúlt másfél évtized alatt elért eredményeit mutatja be. • Kállay Károly gyűjteményes kiállítása. Október 6-án Brnóban, a Művészeti Otthonban nyílik meg Kállay Károly mérnök gyűjteményes fényképkiállítása. A szlovák fényképészet első ilyen kiállítására Bratislavában is sor kerül.' • Az első kambodzsai film. Hanoiból érkezett jelentés szerint elkészült az első kambodzsai film, amelynek címe: „Pompázó és hervadó virágok“. A film nagy sikert aratott. Mottó: A zene nevel, nemesít, felemel: szebbé, tartalmasabbá teszi életünket. 9 középkori zene főbb vonásokban A Lucnica sikeres fellépése a pferovi szabadtéri színpadon Kapunyitás a fiatalok színpadán A nyitrai Kerületi Színház is megkezdte az őszi évadot. Már a kapunyitás alkalmával felhívta magára az általános figyelmet. Szeptember végén bemutatta Stock „Egy óra boldogság“ című darabját, október elejére pedig műsorra tűzte az „Olyan nagy szerelem“ szerzője, P. Kohout új darabját; „A harmadik testvér“-t. Az „Egy óra boldogság“ című szovjet darabot először látták dolgozóink az egész köztársaságban. A darab két részből álló drámai beszély, amely a szerelem és a kötelességteljesítés összeütközésére épít. Szergej Szelanyin, a tengerész szerelmes az ellentengernagy leányába, Tatjánába, akinek kérésére Szergej egy órával meghosszabbítja az engedélyezett kimenőt. A tengeralattjáró eközben kifutott a tengerre, elsüllyedt, s Szergej legjobb barátja életét vesztette. Ezáltal felvetődik a kérdés: szerelem vagy kötelességteljesítés? A probléma nem űj, csupán az, hogy új környezetben és új embertípusokon keresztül tárja elénk a szerző. A finoman kidolgozott és a lélek mélyébe hatoló darab azonban határozottan oldja meg a problémát. Szergej öngyilkosságot kísérel meg, de közben rájön, hogy élete nem csupán az övé, hanem az egész társadalomé, amely vele is számol. Bevallja bűnét és felelőssége' teljes tudatában veszi magára a büntetést, hiszen Tatjana hű marad hozzá és megvárja őt. A darab hat szereplője, az ellentengernagy (Dusán Blaskovic), lánya, Tatjána (Eliska Kováciková), a tengerész (Vladislav Müller, Ondrej Rimko), Anna Petrovna, az elpusztult tengerész anyja (Eta Pollová) és Bodnár kapitány (Jozef Báláz) kiváló teljesítményt nyújtott. A darab magas színvonalához nagyban hozzájárult Rimsky Pavol ügyes rendezői munkája, s azonkívül figyelemre méltó Jozef Souku zenéje és Milan Hlouzek modern, bátor megoldású színpada is. Mártonvölgyi László (II). A hűbériségnek, a középkor társadalmi rendjének, természetes velejárója az egyház uralma. A fejedelme^ Isten kegyelmét: uralkodnak, a földbirtokokat ők osztják meg az egyház és a hozzájuk hű főnemesség közt, s így a papság és a jobbágyaikat kizsákmányoló nemesség egymás támogatói. Fennmaradásának érdekében az egyház a tudományt elnyomja és a zenét saját szolgálatába állítja. A komoly zene a középkorban az egyházi zenével volt egyértelmű. Az elnyomott nép vigaszt, a túlvilági élet boldogságába vetett hitet merít a templomokban fölhangzó zsoltárokból és himnuszokból. Ezeknek mintái a régi zsidó zsoltárok, formájuk énekbeszéd, a szóhangsúly szerint eső-emelkedő, egy-egy főhangon megálló dallamok. A kereszténység terjedésével pogány (görög stb.) hatások vegyültek e zsoltárok közé, úgyhogy 590-ben Nagy Gergely pápa szükségesnek látja egybegyűjteni az általa hitelesnek tartott énekeket, amelyeket őróla „gregoriánus korálisok“nak neveztek el. Ezeket az ún. Antifonáriumban lánccal erősítette a római Szent Péter-templom oltárához. A gregoriánus korálisokból sok a mai napig is fennmaradt, s egyik-másik olyan nemesen egyszerű és szép, hogy a nagy osztrák zeneszerző, Mozart egyszer felsóhajtott: — Bárcsak én is tudnék valaha ilyen remekműveket alkotni! A századok folyamán ezek a dolgok összetettebbek és bonyolultabbak lettek. Egy másik szólam lépett be, amelyik a hangsor ötödik, majd harmadik hangján kisérte az énekeket. Amikor egy irányban kísért hang hangot (punktus kontra punktum), ezt „orgánumnak“ nevezték, később Boldog otthon Már messziről a látogatóra mosolyog a VeXky Biel-i kastély, jobban mondva az aggok otthona, mert ha gróf C s йку Imre 1725- ben nem is erre a célra építette fel, ma ezt a célt szolgálja. Tízmillió koronába került a rendbehozása, de megérte. Kétszáz öreg talált itt boldog otthonra. A szobákban, amelyekben egykor grófok, bárók, s kitudja milyen „nagy urak“ dőzsöltek, ott ma az egykori cseléd, békésen olvasgat, pipázgat s csendben, nyugalomban telnek öreg napjai. ишТ'‘£т^1Ш ■«* U hrík János nagybirtokos volt. Jól emlékszik rá a 78 éves Cajfik István bácsi is. Hogyisne emlékeznék, hisz itt töltötte cselédéletének utolsó éveit. Öreg dereka a negyvenes években nemegyszer meghajlott a „méltóságos úr" előtt. Ma pedig a kastély árnyékában derűsen eregeti a pipafüstöt. Fiatal éveire így emlékszik vissza: — Tizennégy éves voltam, amikor cselédnek szegődtem. Az iskoláról csak hírből hallottam. Aztán megnősültem. Néhány év múlva ózonban a békés családi élet nyugalmát az első világháború zavarta meg. Hét évig voltam távol a családtól. Amikor hazajöttem, a cselédtanyán a nélkülözés és a dohos lakások következtében a tífusz dühöngött. Gyermekeimet egytől egyig elvitte. Egyedül maradtam a feleségemmel, no meg a hű kísérőmmel, a szegénységgel. — Teltek az évek, én pedig szolgáltam az urakat, hol itt, hol ott. Öreg napjaimra csak egyetlen nevelt fiam maradt. S bármily kegyetlen is volt a sors hozzám, most már megnyugszom. Boldog otthonra találtam. Valamikor át sem léphettem a kastély küszöbét. Tizennégy évig szolgáltam itt, de a kastélyt belülről csak most láttam először, amikor ide kerültem. Talán most éppen abban a szobában alszom, amelyikben az egykori földesúr. Borik óvá, a mindig nyughatatlan asszony — így hívják őt társai — bár 76 év terhe nyomja a vállát, sohasem tud tétlenül ülni. Öt sertés gondozását vállalta. Igaz, ma még ennyi az összes. Jövőre azonban már több lesz. Boríková fiai még élnek, de — amint mondja — a világ minden kincséért sem hagyná itt a kastélyt. — Mi bajom is lehetne itt? Enni és ruhát kapunk, s még 50 korona zsebpénzt is — mondja elégedetten, majd hozzáteszi: — Ha unatkozom, a kertben dolgozgatok társaimmal, s kép-Gondtalan pihenő a jó ebéd után zelje el, még azért is fizetnek. Hát nem fényűzés ez? Dolgozgatnak, fizetést kapnak, hozzá még ellátást is. Nekik, öregeknek, bizony fényűzés, hiszen egész életükön keresztül látástól vakulásig görnyedtek. Bérük a mindennapi sovány betevő falat volt. A jólákottság és az öröm az másokat, az urakat illette. Bármerre jársz-kelsz a kastélyban, mindenütt rend, tisztaság fogad, éppen úgy, s talán még inkább, mint „az urak idejében;. Kényelmes fotelek, televízió, rádió és közel 500 könyv teszik barátságossá az itt lakó öregek napjait. Dehogy hasonlít ez a régi szegényházhoz! A kettőt még egy napon sem lehet említeni. Sokat dolgoztatok, nélkülöztetek bácsikák és nénikék, hisz robot volt egész életetek. Pihenjetek és töltsétek öreg napjaitokat nyugalomban. Németh János 1960. október 2. • A fasizmus áldozatainak emlékműve. Kladnóban leleplezték a fasiz- i mus áldozatainak emlékművét. Az avató ünnepségen részt vett Oldrich Cerník, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, energetikai miniszter, valamint megjelentek a kladnói üzemek képviselői is. • Magyar darabbal nyit a lyoni operaház. Lehár Ferenc, Kristóf Károly és Rékai Miklós „Karácsonyi rózsa“ című dalművével nyitja új évadját a lyoni operaház. A darab szövegét Raymond Vincy fordította franciára. . • Film a „Kozákokéról. A moszkvai- filmgyár Tolsztoj „Kozákok" című elbeszélése alapján filmet forgat, amelynek főszerepeit Borisz Andrejev és Zinaida Kiriesenkova játssza. Az emberiség legnagyobb gondolkodói, költők és művészek évszázadok óta keresik, kutatják az igazságot a vallási kérdésekben. A kínzástól, a máglyahaláltól, a társadalmi kiközösítéstől sem riadtak vissza az igazság apostolai, és bátran fellebbentették a titkok leplét. Ez az antológia is bizonyítja, hogy a tömegek tudatlansága és a felburjánzó babona ellen milyen merész harcot vívtak az elmúlt századok élenjáró tudósai, költői és írói, s milyen óriási terhet jelentett és jelent még ma is az emberiségnek a vallásos miszticizmus. Az antológia a világirodalom legjelentősebb műveiből mutat be szemelvényeket. Gazdag anyaga külön Ifejezetekre oszlik: ellenmozgásban, változó ritmusban is felcsendültek a szólamok, ez volt a „diskantus“. A többszólamúság alapját a franciák vetették meg a (párizsi Leonius és Perotinus, majd Machault), később a németalföldiek vették át a vezetést. Kedvelt zeneszerzői módszerük az imitáció egy többszólamú szerkezet, ahol az egyik szólam utánozza a másikat. Ilyen a ma is népszerű háromszólamú kis népi kánon: „János bácsi, János bácsi, hallja-e..." E kánonokat mind bonyolultabbá tették; volt a hátulról előre haladó szólamú „rák“ vagy „tükör“-kánon; a mű előadásának módját csak fejtöréssel megközelíthető „rejtvény“-kánon; stb. Spekulatív alkotási módjukban, matematikai fölépítésükben sok a rokonvonás a jelenleg Nyugaton divatos „szeriális“ zenével. A középkori zene műfaja a motett (többszólamú karének) és a liturgiában ma is helyet foglaló mise volt; mestereik a németalföldi Dufay, majd Okeghem, Obrecht, de legkimagaslóbb közülük: Josquin de Prés. Az utóbbi zenéje világosabb, áttekinthetőbb, mint az elődöké, s alkotásaiban fölcsillan az egyéniség ereje. Josquin de' Prés a zene reneszánsz mestere, amikor az egyéni képesség lépett előtérbe és a zenében átvette uralmát a dallam. A középkori világi zene művelői sokáig elnyomottak, lenézettek voltak; az igricek, regősök, garabonciások kívül álltak a társadalmon. A székelyek mondókája szerint: Aki dudás akar lenni, Pokolra kell annak menni, Ott kell annak megtanulni, Hogyan kell a dudát fújni. S bizony, sokszor pokolra szánt bűnösök voltak, országutak csavargói, tekintélyt nem tisztelők, uraikat gúnyolók, de — vagy talán éppen ezért — dalaikkal az emberek szívébe markoltak. Később, a keresztes háborúk idején — részben arab hatás alatt — a világi zene is magasabb rangra, méltóságra jutott. Művelői közt nemes lovagok, sőt királyok is akadtak. A francia trubadúrok, a német Minnesängerek, a walesi bárdok dalnokversenyeken, lantkíséret mellett énekelték meg hőseik vitézi tetteit és hölgyeik szépségét. A nép életereje a búcsúkon és vásárokon megrendezett „szamárünnepeken“ vagy vallásos tárgyú daljátékokban tört utat magának. (A betlehemi játékok máig fennmaradtak). A nép dalainak magas feszültsége, duzzadó életereje sok zenészt ihletett meg; például a „L’home armé“ (A fegyveres ember) című katonadalra számtalan motettet és misét alkottak. így tört be egyszerű, világos dallamvezetésével a népzene a műzene birodalmába, s így lett a kettőből a reneszánsz idején magasabb rendű egység. Simái Miklósné • Samuel Johnson 1755-ben adta ki az angol nyelv szótárát, amely iránt széleskörű érdeklődés nyilvánult meg. Egy estélyen az arisztokrácia egyik hölgytagja nagy elismeréssel nyilatkozott a műről, és Johnson legnagyobb érdemeként azt jelölte meg, hogy minden illetlen szót kihagyott a szótárból. — Értem — szólt közbe a jelenlevő Johnson —, Ön azokat a szavakat nyilván egytől egyig végigkereste szótáramban. • Ásta Nielsen 75 éves. Ásta Nielsen, a néma filmek egykori világhírű csillaga, a napokban ünnepelte 75. születésnapját és első filmje bemuatásának 50. évfordulóját. Hogyan csinálják a csodákat?; Szentek és relikviák, paradicsom és pokol; A szeplőtelen fogantatás és más misztériumok; Vallási üldözések és inkvizíciók; A siralom völgyének glóriája; Üj nemzedék van felnövőben. A vallás terhétől lassan mentesülő emberiség lelki felszabadulását készítették elő a kötetben foglalt szemelvények írói, akik között ott találhatók Boccaccio és Mark Twain, Stendhal és Majakovszkij... A magyar irodalmat Bessenyei Györgytől Komjáth Aladárig írók és költők alkotásai képviselik. (Lapunk következő számaiban néhány szemelvényt közlünk.)