Szabad Földműves, 1960. július-december (11. évfolyam, 53-104. szám)
1960-09-28 / 78. szám
Vándor fejőállás a legelőn A tehenészetben — de az egész állattartásban is — a legnehezebb fizikai munka a kézi fcjés, amely a könnyen kifejhető tehénnél 0,116 lóerőt, a nehezen fejő teheneknél pedig 0,3 lóerő percenkénti erőkifejtést igényel. Ráadásul a fejésnél nem az egész test, hanem csak a karok izmait vesszük Vándor fejőállás, háttérben az áramfejleszlogcp látható igénybe naponta 3 — 5 órán át. Ezek szerint még a könnyű kézi fejés is meghaladja az átlagembertől kívánható munkateljesítményt, ugyanakkor a nehezebben fejhető tehenek kézi fejése több mint háromszoros erőkifejtést igényel. Ez indokolja tehát, hogy a korszerű szocialista mezőgazdasági üzemekben mielőbb gépesítsék a fejést. E célra különböző megoldások születtek és születnek. Nemrégiben a győri mezőgazdasági gépjavító-vállalat szerkesztett egy korszerű vándorfejő berendezést, amelyet a Sárvári Állami Gazdaság tehenészetében szép eredménnyel és igen jó sikerrel próbáltak ki. Ennek a berendezésnek a jelentősége abban van, hogy a teheneket fcjés idején nem kell behajtani az istállóba, hanem a helyszínen, kint a legelőn, a legkorszerűbb körülmények között végezhetik el a fejést. A berendezés egy fejőállásból, egy hőszigetelt tejgyűjtő-kocsiból és egy 15 kilowattos áramfejlesztő telepből áll. A fejőállásban egyszerre 6 tehenet fejhetnek, miközben az áramfejlesztő a vízmelegítőbe vizet szivattyúz a mezei kúthól, s az automatikus villanybojler megmelegíti a vizet. így ezután mindegyik fcjőállásban külön-külön zuhanyrózsával, melegvízzel mossák a tehenek tőgyét, majd villamos hőiégszárítóval szárítják. További előnye a berendezésnek, hogy a kifejt tej a levegővel nem érintkezik és így fertőzésnek, romlásnak nincs kitéve. F. Gy. Fejés előtt a tehenek tőgyét zuhanyrózsával, melegvízzel mossák le A gémeskútból a vizet a vándor fejőberendezés villanymotorja szivattyúzza Kacsák, ludak hizlalása Baromfit önhizlalással vagy töméssel hizlalhatunk. Az önhizlalást általában csak akkor alkalmazzuk, ha célunk a baromfi feljavítása, amikor az állatok a takarmányt szabadon, minden kényszer nélkül fogyasztják. Feltétele, hogy tulajdonképpeni hizlalási időszakot szakszerű legeltetés, illetve az ezt kiegészítő takarmányozás előzze meg. Ez az előzetes és szakszerű tartás már beletartozik a hizlalásba. Ketrecekben mindössze 10 — 15 napig tartjuk az állatokat. Ide már jól feljavult állapotban kerülnek. A Szovjetunióban ez a legelterjedtebb hizlalási mód. Kifizetőbb, mint a sok munkát, nagy szakértelmet és költséges felszerelést igénylő tömés. Az idő előrehaladása miatt már nem célszerű, ha kacsák és libák önhizlalását alkalmazzuk. Önhizlaláshoz csak abban az esetben folyamodjunk, ha nincs elegendő kukoricánk a hizlaláshoz. Önhizlalás esetén elsősorban darákat etetünk. Ezeken kívül sikerrel felhasználhatjuk a gabonaocsút, búzakorpát, a száraz állati eredetű takarmányokat, az alkalmi állati eredetű takarmányokat, a főtt burgonyát, az olajpogácsát, a darák beáztatására a lefölözött tejet; stb. A takarmányokat a szokásos módon elő kell készítenünk, hogy állataink könnyen és kedvvel egyék. Tömés esetén általában kukoricával hizlalunk. Ajánlatos a tömés megkezdésének idejére alaposan feljavítani a tömésre szánt kacsát, ludat. Ezt legkönynyebben azzal érjük el, ha a tömést előzetes önhizlalással párosítjuk. így jelentős mennyiségű kukoricát takarítunk meg. Az előzetes feljavítás különösen ludak esetén fontos. A hízó libák, ludak 1 kg-nyi súlygyarapodásához körülbelül 8 — 10 kg szemeskukorica szükséges. Viszonylag jobban értékesítik a takarmányt a kacsák. Minél nagyobb kezdősúllyal állítjuk be a libákat a tömőbe, annál kevesebb kukorica feletetésével érhetjük el a ludak teljes hízott állapotát. A tömés idején több rendszabályt kell betartanunk a minél nagyobb eredmény elérése érdekében. Ezek közül a legfontosabbak a következők: Naponta kétszer tömünk. Minden tömés előtt tapogatással állapítjuk meg, hogy az állatok begye kiürült-e vagy nem. Csak akkor tömjünk, ha az előző töméssel föletetett kukoricát a liba vagy a kacsa teljesen „kiemésztette“. Ha a begye tele lenne « takarmánnyal, akkor egy tömést hagyjunk ki. A kukoricát tömés előtt pár órával sós vízben áztatjuk; így az állatok könnyebben megemésztik. További jelentősége ennek, hogy a kacsák, ludak több vizet isznak rá, ezáltal nagyobb lesz a májuk. Az áztatott kukoricát zsírozzuk vagy olajozzuk meg, hogy tömés alkalmával jobban csússzék. Gondoskodjunk arról, hogy az állatok előtt állandóan tiszta víz álljon. A vízbe kevés faszéndarát és homokos kavicsot tegyünk. Ezek az emésztést nagyban elősegítik. A hízók ketrecét tisztán kell tartani. Az almot naponta váltsuk vagy friss szalmaréteggel fedjük. Az állatot naponta figyeljük, szemléljük meg, a betegségre gyanús állatokat távolítsuk el. Azokkal, amelyek súlygyarapodása nem kielégítő, ne kísérletezzünk. A növekedésben elmaradt kacsákat, libákat ne állítsuk a hízóba. Hizlalás közben időnként meg kell állapítani az állatok hízási fokát. Ezt tapogatással is megállapíthatjuk. Jól hízott az olyan lúd, amelynek szárnya alatt tojás- vagy almanagyságú zsírlerakódás tapintható ki, s amelynek hasán vagy a fartöve és a csípőízülete körül sok a bőr alatti zsír. Az ilyen állatot tovább már ne tömjük. „Szoknyás“ juhok Kazahsztánban egy új juhfajtát a kazahsztáni göndörgyapjas és a türkmén szaradzsini juh keresztezésével tenyésztettek ki. Egy-egy juhról évente 4-kiló kitűnő minőségű szőnyeggyapjút nyírnak. Az újfajta juhok száma meghaladja a 30 000 db-ot. Hosszú, csaknem földig érő gyapjúk miatt „szoknyás" juhoknak nevezték el őket. 1960. szeptember 28.
