Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-02-17 / 14. szám
Hozzászólás az egyszerű anyásítás vitájához A legegyszerűbb anyásítási mód sem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Az anyásítás sikere attól függ, hogy a méhész mennyi tapasztalattal rendelkezik. Az ügyes méhész pillanatok alatt fölismeri a körülményeket és ennek megfelelően végzi az anyásítási munkát. A magam részéről legelőször azt fi'gyelem meg, hogy milyen hangulatban van az anyásításra szánt család. Ha tétlenkedik és erősen zümmög, amire a méhészek azt mondják, hogy siránkozik, és a kijáróban az őrtálló méhek szárnyukat rebesgetik, akkor elérkezett az anyásítás legalkalmasabb ideje. Ezenkívül azt veszem figyelembe, hogy milyen a nektárképződés, jó hordás van-e vagy nincs. Jó hordás idején nagyon könnyű az anyásítás. Ilyenkor a tartalékcsaládbó! kiveszek egy lépet, amelyiken az anya van és a többi méhet is rajta hagyom. Ezt a lépet az anyásításra szánt család fészkének a közepébe helyezem, a többi lépet pedig egyszerűen hozzátolom, s ezzel az anyásítás be is fejeződött. Ha az a család gyenge, amelyiket meg akarok anyásítani, akkor nemcsak egy léppel anyásítom meg, hanem az egész tartalékcsaládot hozzáadom. Ennél a módszernél azonban a lépeket elrendezem. A fiasításos lépek a fészek közepébe kerülnek, a mézesek a család mézes lépőihez, a fészek szélére, amellé pedig a virágporos lépet teszem. Ilyenkor a méhek nem bántják egymást, mert a nektárilattól egyszagúkká váltak, azonkívül a hordási munka lázában sokkal nyugodtabbak, úgyszólván simogatni lehet őket. Nemcsak a méhészt nem bántják, de egymásra sem ingerülnek fel. De főhordáskor is nemcsak lépesen és tartalékcsaláddal együtt anyásítok, hanem csupán anyával vagy befedett anyabölcsővel, esetleg nyitottal. Természetes, hogy az anya mindig termékeny, nem pedig párzatlan. A csupán anyával történő anyásításhoz az anyát anyafogóval fogom ki a méhek közül és onnan közvetlenül az anyazárkába engedem. A zárka alját, A kemény hideg, az erős havazás a harkályokat és a cinkéket egyre jobban beszorította a gyümölcsös kertekbe, méhesek közelébe. Egyszer azt vettem észre, hogy a röpdeszkára hullott hó össze van taposva. A hó bizony nem védi meg a röpnyílást a támadók ellen. A harkályok és cinkék ellen védőrácsot készítettem a kaptár elejére. Könnyen fel lehet szerelni. A készülék két kis deszkából áll, az alja 7 cm széles, a teteje pedig 1 cm. A hosszát a kaptár szélessége szerint szabom meg. Az elejére pedig olyan dróthálót szögeltem, amelyen a cinkék át nem bújhatnak. Ha ez nincs, lécecskéket szögelhatünk az elejére, hogy az esetleges kirepüléskor a méhek átjárjanak rajta. A kis védőrácsot két szárnyas csavarral odaerősítem a kaptárhoz. Ha a szárnyas csavarokat elfordít tóm, könnyen levehetem a készüléket. A csavarok ott maradhatnak. Egyébként i a mellékelt kép szemlélteti a kijáró vé-56 *Í$m7jh&iKShrf I960, február 17, vagyis ahol az anyát beengedtem, műléppel beragasztom, s egy kis szeggel lyukat fúrok a mülépen. A műlépet egy kevés mézzel bekenem. Azután a zárkát az etetőnyílásba (amely nálam a fedődeszkán a fészek közepe fölött van kifűrészelve), félodalt a keretekre helyezem. A méhek abban a pillanatban körülfogják a zárkát, szívogatják a mézet, s mindjárt etetgetni kezdik az anyát. Ezután az etetőnyílást kis tállal vagy bögrével letakarom, arra ruhadarabot teszek, hogy az anya meg ne fázzék. Ennél a műveletnél nem nyúlok az anyához, de nem azért, hogy ha a kezemtől valami szagot kap, tán megölnék, hanem attól tartok, hogy megtalálom szorítani. Ilyen esetben pedig az anya, ha petézik is, már nem olyan jó, mint előzőleg volt. A méhek maguktól engedik ki az anyát a zárkából három-négy óra, esetleg egy fél nap múlva. Annál később engedik ki, minél hűvösebb az idő. Anyabölcsővel is az etetőnyíláson keresztül anyásítok. A bölcsőt egy kis darab léppel vágom ki a lépből és úgy engedem az anyásítandó család etetőnyílásán a léputca közé, hogy a lépdarabkán lefelé csüngjön. De az etetőnyílást nem edénnyel zárom le, mint anyával történő anyásításkor, hanem egy darab ablaküveggel. A méhek hamar ellepik a bölcsőt és hozzáragasztják a keretekhez, azonkívül zugépítményt is húznak hozzá. Attól nem kell tartani, hogy az anyabölcső meghűl, mert a fészek tetején éppen olyan meleg van, mint a fészek belsejében, azonkívül a méhek a fészek fölött keletkező rést minél hamarabb elzárják. Lefelé sokkal nehezebben terjeszkednek. Az anyabölcső ellenőrzése nem fontos, de az üvegen keresztül könnyen megfigyelhetjük, hogy mi történik vele. Az ilyen családot úgy gondozom, mint a lerajzott családot szoktam. Párzás után ellenőrzőm az új anya petézését, beiktatom a törzskönyvbe; stb. Mind a három módszer nagyon egyszerű, és talán azt is mondhatom, hogy száz százalékos sikerrel jár. Némi bidőrácsát. Egyszerű és ehhez hasonlót minden méhész könnyen készíthet. Zólyomi Lajos (Zselíz) zonytalanság csak a bölcsőből nevelt anyát fenyegeti párzás idején. Az első módszert, vagyis az anyák beadását kerettel együtt, nem minden időszakban alkalmazhatjuk. Legjobb, amint már említettem, ha jó a hordás, mert ilyenkor a méhek a. nektár illatától szinte megrészegülnek, nem ingerlékenyek, rablás sem fordul elő. Ha valahol a méz elcsöppen, nem arra szállnak, hanem inkább a távoli virágokra. Viszont hordástalan időben, különösen ősszel, minden idegen szag nagyon ingerli őket. Természetesen, a szagon kívül a háborgatás is ingerlő. Kezdő méhész koromban egy meleg szeptemberi nap kimentem a méhesbe', amíg az ökrök ettek. Egy kaptárt kibontottam, s ahogy kivettem a fészekből egy keretet, láttam, hogy az anya torán tetvek vannak. Az anyát megfogtam szárnyánál, s a tetveket gyufaszálla! akartam eltávolítani, de azok behúzódtak’ az anya szárnya alá és a nyaka tövébe, úgyhogy egyet sem sikerült elcsípnem. Nem tudtam, hogy ha pohár alá teszem és egy kis dohányfüstöt fújok rájuk, lehullnak. A feleségem azt mondta, hogy nincs időnk most ezzel babrálni, menj jünk a mezőre. Én az anyát visszatettem ugyanarra a helyre, ahol előzőleg udvart alkottak körülötte kísérő méhek. De most már nem udvaroltak neki, hanem egy méh abban a pillanatban agyonszúrta, mert a kezemtől idegen szagúvá vált. Később dolgozó méheket vettem ki a többiek közül kézzel, azokat is mind megtámadták, amikor visszaengedtem őket és néhányat meg is öltek közülük.; Minden dolgozót azért nem ölnek meg, mert azok nem veszélyeztetik annyira a család rendjét, mint egy idegen anya. Hordástalan időben a már említett zárkás vagy bölcsős anyásítási módszert alkalmazom. A lépes vagy egész család egyesítésével történő anyásítás is sikerül, de ahhoz megfüstölöm a családot és a beadott lépet is, hogy azonos szagúakká váljanak. Kézzel tehát egy módszernél sem nyúlok az anyákhoz. Csurilla Gábor (Szádudvamoké A méhek ragaszkodása a gyűjtés helyéhez A Szovjetunióban kísérletekkel megállapították, hogy a méhek nemcsak a növényhez, hanem a gyűjtés helyéhez is ragaszkodnak. Az egymás melletti 12 baltacím-parcellán ugyanazon helyre ugyanazok a méhek jártak, s csak a virágzás végén tértek át más helyre. Érdekes, hogy amikor a hárs már hordást adott, a régebben virágzó kígyósziszen és mézontófűn (facélián) nemhogy csökkent volna a méhek száma, hanem ellenkezőleg: nőtt. Feltehetően a jó hordás fokozta a gyűjtési tevékenységet. A méhek tehát lassan térnek át a jó hordást adó növényre, leghamarabb azok, amelyek gyengén mézelő növényről gyűjtenek. A méhészek ilyenkor előző évi mézzel igyekeznek a méheket például a hársra átszoktatni. HELYREIGAZÍTÁS Az előbbi méhészeti rovatban megjelent „Hozzászólás az egyszerű anyásítás vitájához“ című cikk 6. bekezdésébe hiba csúszott. A mondat helyesen: „A kalitka szájával lefelé néz” (nem felfelé). ■■■■■■■■■•■■■■»■■■■■■■•■■•■■•■■•■■■»••■■•••■•Man Védőrács a kijáróra
