Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1960-05-08 / 37. szám

Gforsan haló orvosság Nemrégiben munkaértekezletet tar­tottak Nádszegen. Ezt a gyűlést a község kommunistáinak kezdeménye­zésére a szövetkezet vezetősége hív­ta össze. Mégpedig azért, hogy fejü­ket összedugva, közösen találják meg a termelést akadályozó hibák eltá­volítására a megfelelő, gyorsan ható orvosságot; ezzel megteremtve a har­madik ötéves terv kezdéséhez a szükséges előfeltételeket. Keresik ... Vagy félszázan hallgatják a vita­indító beszédét. Többnyire a szövet­kezet legjobb dolgozói: növényter­mesztők, állatgondozók, a mezőgaz­dász segédestül, a raktáros, a zoo­­technikus, a nemzeti bizottság és a szövetkezet vezetői. Az ércesen hangzó szavakból vilá­gosan kitűnik, hogy az első negyed­évi beadás tervét teljesítették, de jól kell igyekezniök, hogy a második negyedév végén ugyanezt az ered­ményt elérhessék, sőt túlszárnyalják ez irányú feladataik teljesítését. Ugyanis a malacszaporulati terv első negyedévi teljesítése csak 60 száza­lékot mutat. Arról is áttekintést nyújt a vita­indító, hogy a trágyakezelés, továbbá a takarmány betakarítása és raktá­rozása még sok kívánnivalót hagy maga után. Például nem használnak szárítóállványokat, így sokat veszít értékéből a lucerna és lóhere. De a szemestermény raktározásánál is elő­fordult, hogy az árpájuk megdoho­­sodott. Először a malacelhullás miértje körül hullámzik a vita. Többen is felszólalnak. Egyik ez­zel, a másik azzal érvel, végül a szö­vetkezet zootechnikusa mond érdem­legeset; — Amikor világra jönnek a mala­cok, van belőlük elég. De egy-két nap múlva a fülük megfehéredik, s egymás után elpotyognak. Én a hibát abban látom, hogy kevés az anya­kocák teje a szoptatáshoz. Ez abból adódik, hogy a takarmány nem meg­felelő a részükre, s emellett egyol­dalú az etetés. Még egy vitafelszólalás kívánko­zik ide, amely megerősíti a zootech­­nikus állítását: — A szihonyi telepen 200 malac születése után ugyanannyi takar­mányt kapnak a gondozók a serté­sek részére, mint annak előtte mala­cok nélküli,. A minőségben sincs sem­mi változás. Ezekután nem csoda, hogy kevés a malac. Am a borjak körül sincs minden a maga rendjén. — Legyen ott a gondozó a szop­tatásnál — javasolja ifj. Faragó Já­nos állatgondozó —, s ügyeljen arra, hogy kelleténél több tejet ne szop­hasson a borjú. — Szophat, hiszen nincs felügyelet, s így aztán a borjú elrontja a gyom­rát — toldja meg Juhos Árpád, a segéd-mezőgazdász. Ifj., Tóth Lajos a szövetkezet egyik legjobb borjúgondozója. Keze alatt a múlt év októbere óta csak egy borjú hullott el. A jelenlevők közül Egy munkaértekezlet margójára valaki arra kérte Tóth Lajost, mond­ja el tapasztalatait. — A jó bánásmóddal, a mértéket tartó etetéssel sok baj és betegség elkerülhető. Kár, hogy az állat­gyógyszereket a vezetőség az öreg Szalaira bízza. Ha például kéznél lenne a hasmenés elleni tabletta, másképp festene a helyzet... Meg kell mondanunk, hogy a bor­júnevelésnek azt a módját, ahogyan a nádszegiek csinálják, elavultnak tartjuk, habár egyik-másik gondozó­nak sikerül is az elhullást a legki­sebbre csökkenteni. A nagyüzemi ál­lattenyésztés új nevelési módszer alkalmazását követeli. Itt az itatásos borjúnevelésre gondolunk, mely a súlygyarapodásra is kihat, mert elő­segíti az egyenletes fejlődést. ... és megtalálják Sötétben sokat kell tapogatózni, míg az orvosságot megleljük. Vilá­gosság, fény kell.,. S fény gyűl: — Egyesek makacsul azt állítják — beszél Sárkány Miksa elvtárs, a helyi pártszervezet elnöke —, hogy nálunk nem lehet cukorrépát ter­melni, mert a talaj... Hát akkor miért termett tavaly 378 mázsa hek­táronként? Előző években a hiba ott csúszott be, hogy egyes szövetkezeti tagokra sok ár cukorrépa és kuko­rica jutott, s így az egyeléssel és a kapálással, no meg a betakarítással is megkéstek, ami apasztotta a ter­méshozamot. Amikor a vendégként részvevő Puskás elytárs is szót kért — s ka­pott is — első kérdése kicsit meg­lepte a vezetőket: — Ki dolgozta-e már a vezetőség részletesen a prémiumrendszert? Mert ez a munkaverseny előrelen­­dftője. Bizony, az elhangzottak alapján kiderült, hogy a prémiumrendszerük eléggé magán viseli a formaiság je­leit. Ezt alátámasztja Sándor Ferenc sertésgondozó esete is. ő termelte ki a legkevesebb takarmány felhasz­nálásával a húsnak kilóját. Ez vi­szont nem mutatkozott meg kellően a prémium juttatásakor. Ám hasonló esetek tavaly is előfordultak a cu­korrépatermesztés szakaszán, s á burgonyánál is. A munkaértekezlet részvevői olyan határozatot hoztak, hogy a szövet­kezet vezetőségét bízzák meg a pré­miumrendszer alapos átdolgozásával. Végezetül: az orvosság csak úgy gyógyít, ha nem az asztalfiókba zár­juk, vagy a szánkban tartogatjuk, hanem az előírásnak megfelelően el­fogyasztjuk. Kovács István A Munkaérdemrenddel kitüntetett stfehovicei szövetkezet a prostéjovi járás élvonalába került. Az új tech­nológia bevezetésével több szép ered­ményt értek el. Az önetetős sertés­­hizlaldában 24 dekával magasabb súlygyarapodást értek el. Ebben az évben átlagosan 2 mázsával emelik a gabonafélék hektárhozamát. Képünkön: az etetők és fejők haza­térnek déli fejés után. Háttérben a 120 férőhelyes istálló látható. Jelen és múlt találkozott Ezen a munkaértekezleten több sző esett a kukoricatermesztésről. Na­gyon helyesen, négy esztendővel visszaforgatták az emlékezés kere­két. Akkor (1956-ban) köztársaság­­szerte arról emlegették őket, hogy a legtöbb kukoricát termelték hek­táronként: csövesen átlagban 90 má­zsát. — Merítsünk az akkori tapasztala­tokból! — állították élére a kérdést. S úgy döntöttek, hogy a kukorica vetésterületének nagyobbik felébe négyzetesen vetik a magot. Ehhez a szövetkezet gépi csoportja úgy já­rult hozzá, hogy 3 vetőgápet négy­zetes vetésre átalakított. A példás kezdeményezésért és a vetőgépek át­alakításáért Krastenics Lajost és né­hány társát illeti a dicséret. De csak úgy gyógyít, ha... .Ez a munkaértekezlet, mint sötét­ben a fénynyaláb, megvilágította, hogy az orvosság nem más, mint a jól szervezett és irányított munka­verseny. — Csináljuk már a versenyt — hozza fel Nagy Alajos, a szövetkezeti pártcsoport vezetője -, csak még ki kell szélesíteni. Több kezdemé­nyezést várunk a növénytermesztők, áilatgondozók és a csoportvezetők részéről. A szocialista munkaversenynek az a helyes módja, ha az egyes munka­­szakaszok dolgozói kötelezettségvál­lalásokat tesznek, s nemes termelési verseny bontakozik ki mind a cso­portok között, mind a csoportokon belül. A Latorca visszafizeti adósságát A Latorca hosszú időkön át évente kétszer is kiöntött és elborította a földeket. Néhány évvel ezelőtt a föld­művesek nagy örömmel fogadták pártunk és kormányunk a Latorca megzabolázására irányuló határoza­tát. Földjeiket az árvizek ellen most már erős gátak védik és a Latorca megkezdte adósságainak törleszté­sét. A pol'anyi szövetkezet földjei is megszabadultak az árvízveszélytől. A szövetkezet tagjai 1100 hektár mezőgazdasági területen gazdálkod­nak, s ebből 740 hektár szántóföld. A I.atorca szabályozásával 430 hektár kitűnő minőségű mezőgazdasági föld­höz jutottak, amelyből 260 hektárt már tavaly augusztusban felszántot­tak. Elhatározták, hogy ezt a terü­letet kukoricával vetik be és olyan termést érnek el, amilyet még eddig nem látott a kosicei kerület. Bekap­csolódtak a kukorica rekordtermé­séért rendezett chlmeci mozgalomba és versenyre hívták a kosicei kerü­let szövetkezeteit. Egyúttal kötele­zettségvállalást tettek, hogy öt hek­tárnyi területről 80 mázsa és 80 hek­tárnyi területről pedig 50 mázsa szemtermést takarítanak be hektá­ronként. Silókukoricából pedig 40 hektáron 700 mázsás hektárhozamot és öt hektárnyi területen 4100 má­zsás hektárhozamot érnek el. Bátor ígéret ez, amelyet betetőz­tek a cukorrépa rekordhozamáért fo­lyó trebisovi mozgalomba való be­kapcsolódásukkal. Cukorrépával ösz­szesen 31 hektárt vetettek be. Ebből 29 hektáron 380 mázsás és 2 hektá­ron 1100 mázsás hektárhozam eléré­sét ígérik. A szövetkezet dolgozói: T. Szabó Ferenc, K. Vaszily János, Simon Gyu­la és Benjámin, valamint Kujík Lász­ló bekapcsolódtak a szocialista mun­kabrigád címért folyó versenybe is. Eddigi munkaeredményeik és élet­módjuk bizonyítják, hogy ezt a büsz­ke címet el is nyerik. — Ki mondta maguknak, hogy ezt az oldalfalat leszereljék? — kezdte a fejmosást Zácek mérnök, a Lounyi Állami Gazdaság zootechnikusa, ami­kor kíséretében a gazdaság zemné­­chyi farmjának nyitott istállójába léptünk. Dorgáló szavai az itt dol­gozó két asszonyt és egy férfit illet­ték. Mi volt az oka e nagy felháboro­dásnak? Csupán annyi, hogy a mély­­almú istállóban a tél folyamán jó egy méter magasra felhalmozódott trágyát az itt dolgozók kézi erővel, villával rakták az istállóba betolt pótkocsira. Az oldalfalat pedig azért szerelték le, hogy a pótkocsikat könnyebben tolhassák be. — Ez maguknál a gépesítés? — pattogott tovább a mérnök. — Kézzel rakni meg a kocsit? Nem menne könnyebben a munka, ha a trágyát szállítószalagra raknák, s így kerül­ne a felhajtható oldalfalon kívül álló pótkocsira ? — Már hpgyne gondoltunk volna rä/RSzeh' aJ napi lo-íí Kőfcsf még­­rakása még a szállítószalag segítsé­gével sem gyerekjáték, hát még így, amikor vagy másfél-két méter ma­gasra kell emelnünk a tetézett villát — szállt síkra a maga igazát védve Jedicek elvtárs. — Csak azt mondja meg, ki tar­taná nekünk ezt a fránya oldalfalat, mert amott az a kampó — mutatott az egyik asszony, Matyasová Barbora a mennyezet felé — bizony már nem szolgálja célját. S valóban a kampó helyett csak egy árva vasrudacska mutatta, hogy a mennyezeten lehetett ilyenfajta alkalmatosság. A vita tovább folyt váltakozó erő­vel és sikerrel. Pedig a mérnöknek tökéletesen igaza volt. Az oldalfalat két hosszabb rúddal is megtámaszt­hatták volna. Csakhogy még mindig elég nehezen szokjuk meg az újat, mégha a dolgozók előnyét szolgálja is. Az eszmecsere és dolguk végezté­vel Matyasová Barbora is haza ké­szült. De még egy rövid időre fel­tartóztattuk. A lenyugvó nap suga­raiban fürdő udvar egyik sarkában beszélgetünk, s Matyasová ajkáról ömlik a szó. A családról, a munká­ról, a keresetről, a mai életről be­szélgettünk. S amint ez már lenni szokott, összehasonlítgattuk a teg­napot és a tegnapelőttöt a mával. A 67 esztendős, munkában megöre­gedett Matyasovának van mire visz­­szaemlékeznie. — Fiatal koromban az első világ­háború örömtelen időszaka maradt meg emlékezetemben. Az első köz­társaság éveiben ismét csak a ke­nyérért folytatott harc, a családról való gondoskodás volt osztályrészem. Férjem a vasútnál dolgozott, s bi­zony sohasem volt annyink, hogy gondtalanul éljünk. A német meg­szállás évei alatt megtetéződött min­den szenvedésünk. Csak a munka, a kötelező beadások és a rettegés ma­radt nekünk. A gyűlölt fasizmus foj­­togatása közepette, elképzelhetik, milyen epedve vártuk, éppen most 15 esztendeje, a felszabadító szovjet hadsereget, a szabadságot. — S végre május 5-én megjöttek, fáradtan és poroson, véres harcok után, de jókedvűen, nevetve, a végső győzelem biztos tudatában — idézi a múltat Matyasová Barbora. — Ná­lunk is szállást talált néhány szovjet tiszt és katona. Bárcsak elláthattuk és megvendégelhettük volna őket úgy, ahogy az a legjobb barátot megilleti. A németek azonban min­denünket elvitték, s kénytelenek vol­tunk a szovjet katonáktól élelmet elfogadni, hogy éhen ne pusztuljunk. Ezeket a májusi napokat, a szovjet katonák baráti kézfogását sohasem lehet elfelejteni. — Férjem nyugdíjából szépecskén megélhetnénk — tér vissza a je­lenre Matyasová —, engem azonban hajt a vágy, hogy még jobb életet biztosítsak magunknak, többet nyújt­hassunk gyermekeinknek, unokáink­nak. Ezért dolgozom. Ki tudja még meddig beszélgettünk volna, ha Matyasová rá nem tekint egy közelben játszó gyerekcsoportra. — Ne haragudjanak, de már men­nem kell. A gyerekek juttatták eszembe, hogy otthon is vár a köte­lesség, unokám már bizonyára türel­metlenül kérdi: mikor jön haza a nagymama? Elbúcsúzunk, s ő fürge léptekkel elsiet. A jelen a múlttal találkozott. Utána nézünk, apró, törékeny alakja mintha megnőtt volna, amint kifordul a gazdasági udvar kapuján. Siet, hogy az eddig villát forgató dolgos keze otthon a simogatásban találjon pihe­nést. Ormay Kálmán Tizenöt év lényében tvés időnek számít tizenöt-*1- év egy község életében. Mégis, ha visszagondolunk az el­múlt esztendőkre, eseményekben olyan gazdag éveken kell vissza­pillantanunk, hogy a röpke tizenöt esztendő soknak, nagyon soknak tűnik. Falunk — Hrnciarske Zaluzany — a felszabadulás óta hatalmas, azelőtt meg sem álmodott, válto­zásokon ment keresztül. Nyolc éve annak, hogy megalakult szövetke­zetünk. Markotán Gyula vezetésé­vel sikeresen küzdte és küzdi le az akadályokat. Ma a szövetkezet hat millió korona értékű közös tu­lajdonnal rendelkezik. Tervét be­csületesen teljesíti, sőt túlteljesíti. Hol vagyunk ma már attól, ami­kor a nadrágszíjnyi földeken gür­cölő szegényparaszt holtfáradtan hazaérve napi munkájából, késő éjszakáig veti a vályogot, égeti a téglát, csakhogy megteremtse a család asztalára a szegényes ebé­det. A lakosság életszínvonalát egy­két számadattal jól lehet érzékel­tetni: Az elmúlt tizenöt esztendő alatt 71 családiház épült fel, 32-őt tel­jesen átépítettek, jelenleg 3 épül. Bekukkanthatunk a háztartásokba is. Tudom, ha valaki, aki már régen nem járt erre velem jönne, nem hinne a szemének. Az asszonyok kezét már nem marja véresre a lúg; 69 mosógép van a faluban. Azonkívül 3 hűtőszekrény, 5 por­szívó,, 172 rádió, 2 televízió. Öt házba már bevezették a vízveze­téket. AJég szépült a falu. A kultúr­­ház büszkén hirdeti a fa­lusi emberek új igényeit. Orvosért sem kell a városba menni, de még fogorvosért sem. A villanyvilágítás természetes dolog. Se vége, se hossza a sopánkodásnak, ha üzem­zavar következtében elalszik a lámpa. Hát igen. Ma természetesnek vesszük azt, amire nemrégen gon­dolni sem mertünk. így van ez rendjén. Terveinkről úgy beszé­lünk, mintha már meg4 is valósul­tak volna. A közeljövőben 3 mil­liós költségvetéssel középiskolát építenek. A buksifejű, kis nebulók, kiknek cipőt kell majd váltani a tanterembelépés előtt, aztán tör­hetik a kobakjukat, hogy miért kellett apának mezítláb járni isko­lába. 5t. Kovác (Hrnciarske Zaluzany) ★ ★ ★ Testvéri barátság Minden erőt vonjunk be a növény­ápolásba, főleg a gépeket! A Nitrai Mezőgazdasági Főiskola már évek óta kapcsolatot tart fenn a népi demokratikus államok mező­­gazdasági főiskoláival. Ez évben is, úgy mint az elmúlt években, köl­csönös tapasztalatcserét szerveznek a Német Demokratikus Köztársaság­gal, Magyarországgal, Lengyelország­gal és Romániával. A külföldi gya­korlatokon a IV. évfolyam hallgatói vesznek részt, akik egy hónapot töl­tenek külföldön. Ez idő alatt húsznapos termelési gyakorlaton vesznek részt, valamint tíznapos tanulmányúton, amelynek folyamán megismerik a köztársasá­got és annak mezőgazdaságát. A legtöbb hallgató a Német Demo­kratikus Köztársaságba megy, még­pedig 51 negyedikes, 9 pedagógiai dolgozó vezetésével. A diákcserét a lipcsei, hallei és a rostocki főisko­lákkal beszélték meg. Ezekkel a fő­iskolákkal már negyedik éve szerve­zünk diákcserét. A csehszlovák és német mezőgazdasági főiskola között szilárd baráti kapcsolat alakult ki. Ebből is láthatjuk, hogy mezőgaz­dasági főiskolánk jó hírnévre tett szert a baráti országok mezőgazda­­sági főiskoláiban és a mi hallgatóink is méltón képviselték köztársaságun­kat, Lengyelországba ebben az évben 13 hallgató, Magyarországra 9 hall­gató, Romániába pedig 8 hallgató ké­szül. A diákcsere lehetővé teszi a baráti országok mezőgazdaságának megismerését, azok nyelvének bizo­nyos fokú elsajátítását és elősegíti a nemzetek közötti barátság meg­szilárdítását. ' Csuka Gyula (Cifáre) Teljesítik munkafelajánlásukat A hrusovi szövetkezetesek (galán­­tai járás) a felszabadulás 15. évfor­dulója tiszteletére vállalták, hogy idén 600 liter tejet termelnek egy hektár földre számítva. Kötelezett­ségvállalásuk teljesítését havonta ér­tékelik. Betartják adott szavukat. Az év első negyedében 160 liter tejet ter­meltek minden hektár földre. K. F. (Galantaj * * * * A vándorzászló birtokosai A kenyheci földművesszövetkezet tavaly versenyre kelt a magyarországi Csesznyéter község szövetkezetével mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés növelésében. A két szövetkezet vezetősége most közösen értékelte a verseny eredményét. A verseny négy pontjában: a gabona­­neműek, cukorrépa és a silókukorica termesztésében, valamint á húster­melésben a kenyheci szövetkezetét találták jobbnak, míg a takarmány­termesztésben és a tejtermelésben a csesznyéteri szövetkezet ért el jobb eredményeket. így a vándorzászló a kechneci szövetkezetbe került. Korán József (Kechnec)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom