Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1960-05-08 / 37. szám

£t$á tatátUa<zas szauie-t anteuel < ' 5 4 * W ■*&«f'V*Í.É ' TMájus hatodikán az első ukrajnai arcvonal vezérkarában olyan a sürgés-forgás, mint a méhkasban. Egyes katonák térképeket hoznak, mások táviratokat kézbesítenek, a telefonosok dróthuzalokat feszítenek ki, a rádiósok hangolják készülékei­ket. A nagy, tág csarnokban eltávo­lítják az asztalról Berlin plasztikus térképét. 'Néhány perc múlva már Csehszlovákia térképe kerül ugyan­arra a helyre. A vezérkar tisztjei ta­nácskoznak a prágai felkelésről, igye­keznek megoldani a helyzetet. A fel­kelők segélykérése visszhangra talált. Tizenkét óra harminc perckor a rá­diókészüléket beállítják a négyszáz­­tizenötös hullámhosszra. A helyiség­ben levő tisztek megállnak a vevő­­készülék előtt és várnak a prágai bemondó szavára. Az előcsarnokban tábornagyok és tábornokok gyülekez­nek. Nemsokára belép az első ukraj­nai arcvonal parancsnoka, Konyev elvtárs, a Szovjetunió tábornagya. Testtartása egyenes, fürge szemmel figyeli az asztalon kiterített térkép fölé hajló tiszteket. — Üdvözlöm önöket, elvtársak! - szólítja meg őket. A tisztek köszöntik őt és várják a parancsokat. — Nos, azt hittük, ha bevesszük Berlint, véget ér a háború. Es lám, Prágában csak most kezdődik a harc. Ribalko és a többi tiszt, akik eddig a térkép fölé hajoltak, most felegye­nesednek. — Elvtársak! - mondja Konyev tábornagy. — Minden pillanatban to­vábbi parancsokat várok a legfelső parancsnokságtól. Kérem, ehhez iga­zodjanak. J7onyev tábornagy a térképhez lép, sokáig tanulmányozza, és végül így szól: — Ügy, úgy, elvtársak! Prága vé­delmi övezete keleten ötven kilomé­terre terjed. Nyugat felé azonban a németek nem építettek védelmi vo­nalat. Csak a Vltava és az Érchegy­ség áll az utunkban. Prágában most több mint harmincezer katona van. Kelet felől érkező támadás esetére tervbe vették a város egész keleti részének elpusztítását, a hidakat is beleértve. Schörner generális az utol­só fasiszta vipera, aki még Csehszlo­vákiában tanyázik katonáival. Állásait erősíti az Érchegységben. Nem is olyan gyenge ellenfél, mint gondol­nánk. Tizennégy gyalogos-, két pán­célos- és egy gépkocsi-hadosztálya van. Abban töri a fejét, hogy átvágja magát Walter vezértábornok csapa­taihoz. Ezek szerint többhetes harc­ra készülődik Csehszlovákiában. Miért is ne? Hiszen Csehországban megvan mindene, amire szüksége van a há­ború elhúzásához. Az ottani gyárak minden szükséges anyaggal ellátják a hadsereget. Itt Konyev rámutat azokra a váro­sokra, ahol hadianyag-gyárak vannak, s így folytatja: — Csak a plzeni fegyvergyárral nem számolhat már. Ott nagyon sie­tős dolguk volt az amerikaiaknak, néhány nappal ezelőtt szétbombázták a gyárat. Kilencven kilométerre kö­zelítették meg Prágát, aztán megáll­tak. Nem tudom felfogni, miért. Mi, sajnos, több mint 380 kilométerre vagyunk Prágától. S ezenkívül egy nagy akadály van az utunkban: egy erődítményekkel teli hegylánc. Aztán még két folyón kell magunkat át­vágnunk Prágáig. Először az Elbán, mégpedig Drezdától északnyugatra, aztán Csehországban a Vltaván, mely ott nyílt rónaságon folyik. Ezzel szemben Prágától nem messze, Plzen mellett, ott áll Patton amerikai tá­bornok hadserege, amely egy-két nap alatt átvághatná magát Prága külvá­rosába. A míg Konyev a helyzetet ismer­­tette, a rádióban megszólalt a prágai bemondó hangja: KAROL T0MASC1K leány.: P R Ä O A nyev tábornagy lépett ki belőle. A nagy feladat előtt még néhány szót akart mondani a katonáknak és ellen­őrizni akarta a felszerelést. Az utób­bival kezdte. A katonák egyenes sorokban áll­nak. Konyev szemlét tart az embe­rek, a páncélkocsik és az autók fe­lett. Megáll a gépkocsik meg a pán­célosok vezetőinél, érdeklődik a jár­müvek állapotáról. Konyev elért a doni katonákhoz, végül pedig Szemjon Sztyepanovics autójához. Ezt figyelmesebben veszi szemügyre, mert a kocsi belsejében időnként fel-felbukkan egy sapka, amely alól kíváncsi szemek néznek rá. Konyev észreveszi ezt, megáll és mosolyogva közelebb lép az autóhoz. A vezérkari tisztek utána. Megkopog­tatja az autó üvegablakát. Az üveg mögött két kíváncsi gyermekfej je­lenik meg. — Lám, lám! - szól Konyev meg­lepve. — A mieink harci tartalékokat nevelnek. És kinek a gyermekei ezek? - kérdi Konyev Szemjontól. — Nem tudom, tábornagy elvtárs! Egy erdőben találtuk őket előnyomu­láskor. Valószínűleg megszöktek a táborból. — Megtudtad tőlük, kik a szüleik? — Nem. Csak azt tudom, hogy Csehszlovákiából valók. Jfonyev kinyitotta az autó ajta­­jót. A gyermekek a kormány­­kerék mellett kuporogtak és félve néztek az ismeretlen katonára. Össze­bújva ültek, s a lábuk alatt egy ládi­­kában kölyökkutya morgótt. Konyev mosolyog. — Egész gazdaságod van itt. — Mind árvák ezek - mondja Szemjon mintegy mentegetőzéskép­pen. — No, ha vége lesz a háborúnak, odahaza megteszünk téged árvaház­­igazgatónak — mondja egy idő múl­va tréfásan a tábornagy. Aztán ön­kéntelenül is megkérdezi Szemjon­tól: * — Vannak otthon gyermekeid? — Három gyermekem volt — vá­laszolja Szemjon. — Mi az hogy volt, miféle beszéd ez? — A fasiszták... tábornagy elv­társ. Elégették őket... Konyev arca elkomorodik. Egy ideig elgondolkozva áll, aztán újra belenéz az autóba és megszólítja a fiút: — Na, gyere te kis harcos, vizs­gálatot tartunk — és kézén fogja Sztyopkát. Ez eleinte bizonytalanul mozdul a helyéről, de amikor látja, hogy a tá­bornagy állandóan kedvesen mosolyog rá, kiugrik és feszes vigyázzba vágja magát előtte. — Te már kész katona vagy — szól hozzá Konyev. Akkorra már a leányka is lemászott az autóról. — Elmegyünk hozzátok, a ti házatokba, Prágába. Segítünk apátoknak és anyátoknak a harcban; jó? - mondja Konyev a kislánynak és karjára emeli. Ljubka zavartan néz rá, nem érti a beszédet, de amikor a tábornagy magához szorítja öt, bátorságot kap és megérinti azt az arany csillagot, amely kiemelkedik a többi kitüntetés közül. Emléktáblák a prágai házakon Konyev tábornagy megáll a két gyermekkel a felsorakozott katonaság előtt. Megelégedetten néz végig a fe­szesen álló katonák sorain és csengő, barátságos hangon így szól hozzájuk: Tplvtársak! Hazánk és Sztálin elvtárs nagy harci feladatot bízott ránk. Segítségére kell sietnünk Prágának, segítenünk kell a prágai felkelőknek a szabadságharcban. Hi­szem, hogy becsülettel teljesítitek ezt a feladatot. Az ellenség hordái el akarják pusztítani ezt a dicső múltú várost, el akarják fojtani a testvéri cseh nép fegyveres felkelését. A fasiszta szörnyeteg feletti győzel­münk, amelyet itt Berlinben, a szőr-, nyeteg odújában arattunk, arra kö~; telez bennünket, hogy Prága felsza­badításával koronázzuk meg ezt a győzelmet, hogy újra béke legyen a világon.- Elvtársak! A parancs így hang­zik: Acélpajzzsal kell elvágnunk az ellenséget Prágától, és legkésőbb má­jus 12-ig fel kell szabadítanunk a várost. Előre, Prága és a csehszlovák nép felszabadításáért! — Hurrá! Hurrá! Hurrá! - har­­sant fel a vörös hadsereg hős kato­náinak kiáltása. S a közeli erdőből vihar képében jött meg a visszhang. Nemsokára felzúgtak a motorok, s az acélpajzs megindult északról dél felé. Egyre gyorsabban és gyorsab­ban. Prága hívta ... (Fordította: A-y) ★ ★ ★- Segítséget kérünk a szövetséges hadseregektől. A németek támadást ndítattak. Tüzérséggel és repülőgé­pekkel lövik Prágát. Kevés a fegyve­­-ünk! Támadni kell a Prága ellen vo­­luló német hadoszlopokat! Partizá­nok és minden cseh hazafi, torlaszol­tátok el az utakat! Segítsetek Prágá­nak! Segítséget kérünk az amerikai hadseregtől! Segítséget kérünk a vö­­■ös hadseregtől! Hallgassatok bennün­ket a négyszáztizenötös hullámhosz­­izon, ismétlem: a négyszáztizenötös hullámhosszon! A bemondó cseh, orosz és angol nyelven ismételte a segélytkérő fel­hívást. Ugyanakkor egy tiszt lépett a helyi­ségbe. Megállt az ajtóban és kutató szemmel nézett körül a tágas csar­nokban. Aztán az asztalhoz ment és gy szólt Konyev tábornagyhoz:- Tábornagy elvtárs, Moszkva je­'entkezik! Konyev elmosolyodott, ránézett hajtársaira és megindult az ajtó felé. A tisztek utat nyitnak előtte a másik szobába, ahol a szárnyse­géd telefonkagylót nyújt át neki. Ko­nyev tábornagy füléhez emeli a kagylót és izgatot­tan várja a távol­ból jövő hangot... Előbb csak zúgást hall a telefonban. Aztán több hang hallatszik egy­szerre, de a hang­zavarból tisztán ki­vehető, hogy Prá­ga nevét emlegetik többször is. A kö­vetkező pillanatban elhalkul a távve­zeték zúgása és Konyev tábornagy meghallja Sztálin hangját... — Nagyon ki vannak merülve, Konyev elvtárs?- Nem, Sztálin elvtárs! Hadsere­geink parancsra várnak, hogy elin­duljanak Prága felé!- Jól van. Acélpajzzsal kell el­zárniuk a fasiszta csapatok Prága felé menetelő mafpdványai előtt az utat. Semmisítsék még az ellenséget és segítsenek a prágai népnek az egyenlőtlen harcban! Legkésőbb má­jus 12-ig fel kell szabadítaniuk Prá­gát!- A parancsot végrehajtom, Sztá­lin elvtárs! — mondja Konyev és vi­­gyázzban áll a telefonnál. Amikor visszament a vezérkari tisztekhez, a kitört ablakon beáram­lott a hosszan tartó esőzésektől le­hűlt levegő. Mindnyájan feszülten várták, hogyan döntött Moszkvában a főparancsnokság. Konyev tábornagy ismétli Sztálin parancsát.- Acélpajzzsal? Ez azt jelenti, hogy megint te meg én - mutat Ri­balko tábornagy Leljusenkóra és ma­gára — és páncélosaink.- Igen — mosolyog Konyev. - Páncélosaitok megkapják az utolsó harci feladatot: segítségére kelt siet­netek a prágai felkelésnek és meg kell mentenetek Prágát, nehogy Var­só sorsára jusson. Azonnal elő kell készítenünk csapataink előrenyomu­lását. És csak egyetlen egy komoly akadállyal kell számolnunk a Prágába vezető úton: azzal, hogy katonáink nagyon ki vannak merülve. Láttam ezt rajtuk, beszéltem velük... A Prágába irányuló előnyomulás tervének kidolgozása és az előkészületek nem tartottak sokáig. Május hatodikán, késő délután a pán­célosok és a gépkocsik felsorakoztak a Berlinből dél felé vezető széles or­szágúton. A parancsnokok éppen az utolsó utasításokat adták a katonák­nak, amikor az óriási menetoszlop előtt megállt egy személyautó. Ko-Férfiak, asszonyok és gyermekek húzódnak meg az óvóhelynek igénybe vett pincék sötét zugaiban. Arcukra kiül a rémület. Van aki egész testé­ben reszket, aki összekulcsolt kézzel imádkozik, de olyan is, aki nagyokat szitkozódik. Az óvóhelyeket hatal­mas robbanások rázzák meg. Katyu­­sák félelmetes üvöltése hallatszik, halkul a német fasiszták ágyúzása. Rászabadult a pokol a földre, amely egész teljességében remeg. Az ide­gek pattanásig feszültek, s az embe­rek várják az események végkifejlő­dését. Vannak olyanok, akik életük kockáztatásával figyelik a kint tör­ténteket. Híreik hol aggodalmat kel­tenek, hol reményt öntenek az el­gyötört emberekbe.- Vigyázat! Horogkeresztes repü­lők szállnak a falu irányába!... Hatalmas robbanások reszkettetik meg a levegőt, mintha Összedőlne a világ. Megjegyzések hangzanak el: — Búcsúznak a fasiszták! Ablakok, ajtók szakadnak ki sar­kukból. Háztetők és házak pillanatok alatt válnak semmivé. Mindenki a legrosszabbra gondol. Végigtapoga­tom magamat, meg akarok róla győ­ződni, hogy élek-e ? Talán igen... és lerázom magamról az üvegszilán­kokat, faltörmeléket. Anyámhoz fu­tok, aki a szoba másik sarkában hú­zódott meg. Nem találom; de mégis, — betakarta, a törmelék. Szavamra végre válaszól, felemelem. Feleségem után rohanok, akit a másik szobában ért a támadás, sza­ladok a gyerekek után, akik talán az óvóhelyen találtak menedéket. Eszeveszett futkosás, sírás, jajve­székelés hallatszik minden felől. Az emberek egymást keresik és izgal­mukban alig ismerik meg a szembe­jövőt. Mintha idegenben járnék, nem is­merek a falura. Hiányzik a szomszé­dék háza: nyomtalanul eltűnt a föld színéről. Csak a romok „élnek“ és „mozognak“, amelyek alól emberi alakok kászolódnak ki, arcuk eltor­zulva, még jajszót sem tudnak hal­latni. Halottak és sebesültek hever­nek szerteszét. E pokoli zaj közepette jelennek meg az első szovjet katonák. Az óvó­helyek sötét bejárataiban, a földig lerombolt faluban üldözik a gyerekek és a nép gyilkosait. Kezükben előre­tartott géppisztoly, sapkájukon az ötágú csillag. Az emberek eléjük sietnek, és forrón üdvözöljük a fel­szabadító szovjet katonákat. — Fasiszta jeszty? Ismerkedünk az első orosz szavak­kal, s már akkor a béke rangjára emelkedik előttünk az orosz nyelv és a béke katonájává avatja a szov­jet embert. A naptár az 1945. évet mutatja. A felszabadító vörös hadsereg meg­alakulásának évfordulóját. A község lakóinak küldöttsége keresi fel ez alkalomból az itt állomásozó szovjet katonai parancsnokságot. Köszönetét mondunk a szovjet katonáknak fel­szabadításunkért. Felejthetetlen a szovjet katonák szíves vendégszere-Frfiga lakói kitörő örömmel fogadják a felszabadító szovjet katonákat í* ■ szovjet tank érte el elsőnek Prágát 1945-ben ményt keltő megrajzolása. — Rövidesen kiharcoljuk a békét — mondja a szovjet parancsnok —, a fasizmusnak kaput! És a békére ürítettük poharain­kat. — Mi már felszedtük az aknákat, amelyeket a fasiszták a földjeitekre raktak, hogy szántsatok és a földbe tegyétek az új magot. Szedjétek össze a határban a gazdátlan, sebe­sült lovakat, gyógyítsátok meg, mert nagy szükség lesz rájuk. Felhívták a figyelmünket azokra az állatokra, amelyeket gondozás hiá­nyában a pusztulás veszedelme fe­nyeget a nagybirtokon. — Ha másként nem akarják gon­dozni az emberek, adjátok nekik tu­lajdonjoggal; az a fő, hogy az álla­tok el ne pusztuljanak. Tudjuk, hogy ti a múltban is jól harcoltatok — mondja a parancsnok —, dolgozzatok jól a jövőben a béke frontján. A szovjet katonák már a háború­ban békés, alkotó munkára serken­tenek. * * * Gróf Somssich nagybirtokán 1945 tavaszán tényleg új mag került a földbe. Még ugyan nem szövetkezeti alapon, de olcsó haszonbér ellenében kielégítést nyert a falu minden föld­re éhes dolgozójának vágya. 1948 után pedig, amikor munkásosztályunk győzelme a burzsoázia felett meg­nyitotta a szocializmus útját, a köz­ség szövetkezeti faluvá lett és meg­indult a nagy fejlődés útján. Azóta 15 év pergett le az idő ho­mokóráján, hogy megtörtént a talál­kozás az első szovjet emberrel. A lerombolt falu nemcsak újjáépült, de egy évszázadnak beillő fejlődést tett meg. Üj utcasorok és korszerű házak sorakoznak a falu rendezett utcáin. — Soha nem volt ilyen dolga a népnek — mondja Deák Imréné, a szécsénkei EFSZ tagja. — A felsza­badulás óta már három házat épített fel a család. A két gyermek is új házban lakik. Az apám egy egész éle­ten át nem volt képes egyetlen ház felépítésére sem az elmúlt úri vi­lágban. A szécsénkei dolgozóknak is van mit ünnepelniök. A 15 szabad esz­tendő, a szovjet katonák felszabadító harca, munkásosztályunk győzelme gazdag gyümölcsöt hozott. Major Sándor \ V M. ISZAKOVSZKU Egy vöröskatona sírjánál Vándor! Mindegy, hová sietsz, pá- percig állj meg itt: hős nyugszik itt, hullasd reá a hála könnyeit. Mindegy, mi vagy: bányász, halász, földmíves, vagy művész: legjobb barátod nyugszik itt, így gondolj rá, míg élsz. Teérted s értem adta ő életét, mindenét: meghalt, hogy élhessen tovább a haza és a nép.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom