Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1960-04-24 / 33. szám

Utolsókból lesznek az elsők összefogásban rejlik az erő eddig kénytelenek voltak az állatokat naponta hazahajtani, amit azok igen megsínylették. A szomszédos slaveci (szalóci) szövetkezet azonban ezt a hiányt már kiküszöbölte és a tehén­csorda itatására vizet vezetett fel a fennsíkra. Ez a vízvezeték most már vidovái szövetkezet csordáját is szol­gálja, mivel a két szövetkezet ebben a gazdasági évben egyesült. A vidovái szövetkezetesek örömmel csatlakoz­tak ehhez a szilárd gazdasági alapo­kon nyugvó szövetkezethez, amely sokkal nagyobb talajterülettel rendel­kezik és már tízéves múltra tekinthet vissza. Pálinkás Gyula (Roiflava) A vidovái (vígtelkei) szövetkezei dolgozói eddig nem igen dicseked­hetnek kimagasló gazdasági eredmé­nyekkel. Nem gazdálkodnak valami nagy szántóterületen, s így a mező­­gazdasági gépeket sem tudták eddig eléggé kihasználni. A nagyobb beru­házási építkezések is gondot okoztak s ezért a szarvasmarha- és sertés­­állomány számára még ma sincs elegendő férőhelyük. Nem csoda, ha alaposan lemaradtak a hús- és a tej­termelésben. Az állatok legeltetése is nehézségekbe ütközött. A szarvas­­marhákat a vízszegény pelsőci fenn­síkon legeltették. Az itatás kedvéért Elsők között A 304 hektár szántóföldön gazdái-' kodó Vel'ká Vés nad Ipfom-i (ipoly­­nagyfalusi) szövetkezét az 1960-äs év első negyedévében a tervezett 104 000 korona helyett 154 000 koronát bevé­telezett. A beadás tervét magasan túlszárnyalták. A tervezett 5000 tojás helyett 11858 tojást adott be és a tejbeadást is 5169 literrel túlteljesí­tette. Nagyon szép eredményeket ért el a húsbeadás tervének teljesítésé­ben; marhahúsból 251 °/o-ra, a ser­téshúsból pedig 146 %-ra teljesítette beadási tervét. Lukács József (Vírílca) A MEZÖGAZDASÄGBA MEGY az idén érettségi­zik a Rimavská Sobota-i magyar tizenegyéves kö­zépiskolában. De már most elhatá­rozta, hogy az érettségi után a mezőgazdasági szakiskolában foly­tatja tanulmányait. Tavaly és tavalyelőtt a nyári szünidő alatt a feledi szövetkezetben dolgo­zott. Megszerette a mezőgazdasági munkát és alig várja a2t a napot, amikor a mezőgazdasági szakiskola hallgatója lesz. Nagy Árpád (Rimavská Sobota) Kötelezettségvállalást tettek a pferovi felhívást és 67 725 korona értékű kötelezettségvállalást tettek. A szövetkezet már 1952-ben meg­alakult, de a döntő forduló csak a múlt évben következett be, amikor a község szövetkezeti községgé vált. Tavaly további 44 kis- és középpa­raszt lépett a közös gazdálkodás út­jára, s így a szövetkezet tagjainak száma 116-ra emelkedett. A szövet­kezet most 870,59 hektár területtel rendelkezik. Tavaly azoknak a növényfajtáknak a termelésénél, amelyeknél betartot­ták az agrotechnikai határidőt, igen szép eredményeket értek el. Más volt. a helyzet a burgonya és a kukorica termesztésében. A szövetkezeti tagok lemaradtak a burgonya és a kukorica ültetésével, inkább a háztáji gazda­ságon dolgoztak, ami nagyban hát­ráltatta a munka menetét. Ennek kö- , szönhették, hogy a kukorica csak a silóba felelt meg és a szemestakar­mányokban hiányt szenvedtek. Ez az idei tavaszi munkálatok idején tanul­ságul ; szolgálhat. Kartik László (Safárikovo) A bő cukorrépaterméséri Az ozd’anyi szövetkezet tagjai az , idén 50 hektárra kerekítették a cu­korrépa vetésterületét. A magas hek­tárhozam elérése érdekében már megtették az első lépéseket. Jól elő­készített talajba idejében vetették el a magot és már megkezdték a sara­­bolást, egyelést. Horváth Károly (Oüd’any) ★ ★ ★ • A dobfani szövetkezetnek a Nővé Mesto n. Met.-i STAVOSTROJ a véd­nöke. Eme gyár dolgozói, hogy a kö­zös állatállomány férőhelyhiánya megoldódjék, 64 tehén részére kor­szerű istállót építettek, s a dolog­szervezésben is hasznos segítségét nyújtottak, (it) HIRDETÉS Egy jó karban levő családi ház, amely a Garam partján fekszik, baromfitenyésztésre nagyon alkal­mas, egy szoba, konyha, éléskamra és nyárikonyha 300 négyszögöl te­lekkel együtt eladó. Érdeklődni lehet a következő cím alatt: Mokos István, Svodov 39 szám, zeliezovcei járás. » T~~~. a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal lapja - Kiadja a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal kiadóvállalata. - Megjelenik neienta kétszer - Szerkeszti a szerkesztöblzottség - . Föszer­yjrgfaté kesztö: Malőr Sándor - Szerkesztőségi és kiadóhttaval: Bratislava Suvorovová 18 - Telelőn: főszerkesztő 243-46. titkárság 356-80. - Telefonközpont: z>59-91, 359-42, 359-43. - Belső PnlHltíiil'PC vonalak: Mezőgazdasági osztály 632, agtt-prop. oszály 634, szakmelléklet 636. - Nyomja a Polygrafické závody n. p., Bratislava, ul, Februérového vlfazstva 6/d — Terjeszti a Posta v.11*ninfi7 Hirlapszolgálata. w Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél - Előfizetési díj évente 36,40 korona. a Az 1960-as év nagy feladatok elé állítja dríkovcéi (dereskei) szövetke­zét tagságát, amelyeket Csak szor­galommal és erős összefogással tel­jesíthetnek. Az év elején elfogadták nemzeti bizottság munkája. Ezek a tények is bizonyítják, hogy nincsen olyan rossz munka, amit rövid idő alatt nem lehetne megjavítani. Ter­mészetesen ez nem megy magától, szükség van olyan vezetőkre, mint Szikhart Ferenc elnök, Hideghéty Fe­renc könyvelő, Szikhart Sándor állat­­gondozó és Szalay I. csoportvezető, akik jó együttműködéssel irányít­ják a szövetkezet termelését. . Kostolná pri Dunaji község szövet­kezetének példája segíthet olyan szö­vetkezeteknek is, amelyek hasonló helyzetben vannak és meggyőzheti őket arról, hogy a szövetkezet meg­szilárdítására és a jó gazdasági eredmények elérésére elég egy év is. V. L. (Senec) ★ ★ ★ Értékes munkát végeznek A Vinicky-i Mezőgazdasági Szak­iskola CSISZ szervezete hazánk fel­szabadításának 15. évfordulója tisz­teletére kötelezettséget vállalt, hogy a tavaszi munkálatok idején 1000 bri­­gádórét dolgozik le a környékbeli szövetkezetek földjein. A CSISZ szer­vezet tagjai az elmúlt napokban ígé­retüknek részben eleget is tettek. A Veiké Kapuáany-i szövetkezet szőlőskertjében a szőlőmetszésben segédkeztek. A szövetkezet tagjai hálával fogadták a fiatalok szakszerű segítségét, mivel náluk igen kevés ember ért a szőlő metszéséhez. A fiatalok most a moldavai járás Chym nevű községébe készülnek. A község szövetkezetének nyolc hektárnyi te­rületén szőlőt telepítenek. Itt is szí­vesen fogadják a fiatalok segítségét, mivel a község határában eddig még nem termesztettek szőlőt. A fiatalok között van Timko Sándor is, aki is­kolai tanulmányainak elvégzése után, tehát már néhány hónap múlva a chymi szövetkezetbe tér vissza, és megbízható vezetője lesz az osztály­társai által alapított szőlőskertnek. Csatlós István (Besa) Egy év nem hosszú idő, de a seneci járási Kostolná pri Dunaji (Egyházfa) község szövetkezetének életében ha­talmas előremenetelt jelent. Ez a szövetkezet tavaly még a járás leg­gyengébb szövetkezetei közé tarto­zott, s most a jól gazdálkodó szövet­kezetek soraiba lépett. Ezt bizonyít­ják az elmúlt gazdasági év eredmé­nyei is, amelyek megengedték, hogy a munkaegységekre a 2 kg gabonán kívül 15 koronát fizessenek. Miben rejlik a nagy és hirtelen változás oka? Elsősorban abban, hogy a szövetkezet élére olyan em­bereket állítottak, akik magukévá tették a szövetkezet ügyét és kitartó munkával mind a munkaszervezés terén, mind a gazdasági eredmények­ben — Szikhardt Ferenc elnök veze­tése alatt, alapvető változásokat ér­tek el. Oj fiaztatót építettek, ahol a legújabb módszerrel, ketrecben ellet­nek. A sertéseket önetetős módszer­rel hizlalják. Megkezdték egy 140 férőhelyes szabad istálló építését Is, s ezzel lényegében megoldják a szarvasmarha elszállásolása terén még részben fennálló problémákat is. Tehát a gazdálkodás lényeges javítása Érdekében az új technológiához fo­lyamodtak, s amint az elért eredmé­nyek mutatják, sikerrel. Büszkék, de nem megelégedettek az elért ered­ményekkel. Ebben az évben még bel­ter jesebb gazdálkodást akarnak foly­tatni. Tervükben 100 hektáronként 34,3 szarvasmarha, 147 sertés és 560 baromfi tartását irányozták elő. Nem­csak az állatok számát, de azok ter­melékenységét is növelni akarják. Például 2330 literes tejhozamot akar­nak elérni, továbbá minden anyaser­téstől 13,5 darab malacot és minden száz tehéntől 85 borjút akarnak el­választani. Hektáronként 513 liter tejet, 127,5 kg sertéshúst, 57 kg marhahúst és 310 darab tojást számí­tanak eladni. A szövetkezetben ma már olyan munkaszervezés van, hogy mindenki, beleértve a vezetőket is, a terv tel­jesítése tftán kapja a fizetést. Ez Évben először gazdálkodik együtt a község egész lakossága, mivel a még sgyéhíleg gazdálkodók is látták, hogy s szövetkezeti termelés jő úton halad, jzért a múlt évben ők is beléptek a szövetkezetbe. Az elmúlt évben lényegesen meg­javult a pártszervezet és a helyi A május 16-án Párizsban .sorra kerülő csúcsértekezletet világszerti nagy érdeklődés előzi meg. Milliói és milliók várják a négy nagyhatalon találkozóját, amely korunk legégetőbl nemzetközi problémáiról tárgya majd. Ezt a célt szolgálja az elmúl napokban Németország Szociálist: Egységpártja Központi Bizottságánál levele is, amelyben felhívással fordu Nyugat-Németország dolgozóihoz, f levél közös harcra szólítja fel a nyu­gat-német munkásokat a német kér­dés békés tárgyalások útján történi rendezése érdekében. A felhívás rész­letesen foglalkozik a nyugatnémet­országi nyugtalanító fejleményekkel majd leszögezi, hogy a két nemei állam közötti megértést és a béke biztosítását csakis egész Németország munkásainak közös harcával lehel elérni. Sajtójelentések szerint Nyugat- Németország dolgozói nagy lelkese­déssel fogadták a felhívást és több városban gyűlést rendeztek, ahol fel­szólították a bonni kormányt, hogy támogassa a két német állam közele­désére, a német probléma megoldá­sára irányuló erőfeszítéseket. Ég a talaj Lf Szín Man lába alatt. Röviden így jelemezhetjük a jelenlegi dél-koreai helyzetet. Az utóbbi na­pokban véres összetűzésekről érkez­tek jelentések Szöulból, Dél-Korea fővárosából, ahol a lakosság, fóleg a diákok, barrikádokat állított az utcá­kon, hogy megakadályozza a katona­ság beavatkozását. A dél-koreai vé­res események az amerikai kormány­körökben is nagy nyugtalanságot keltettek. A France Presse hírügy­nökség rámutat arra, hogy a was­hingtoni kormánykörök tudatosítják, mi idézte elő a dél-koreai lakosság elégedetlenségét. Elsősorban Li Szín Man amerikabarát politikája ellen irányul a felkelés. A hírügynökség hangsúlyozza, hogy amennyiben a helyzet tovább tart, nincs kizárva, hogy az amerikai kormány elejti Li Szin Mant és a közvélemény szemé­lyében nem annyira kompromittált más politikust ültet helyébe. Ankarából érkező jelentések sze­rint Törökország népe örömmel fo­gadja Ny. Hruscsov és Menderesz kölcsönös látogatását. A Huerriyet című lap hangsúlyozza, hogy a Szov­jetunió és Törökország képviselőinek kölcsönös látogatásáról szóló hírt nemcsak Törökországban, hanem kül­földön is örömmel fogadták. Az UIus című lap rámutat, hogy a szovjet­török kapcsolatok javítása minden török őszinte óhaja. A török nép reméli, hogy a jövő tanácskozás elő­nyére válik mindkét országnak és hozzájárul a világbéke megszilárdí­tásához. A nemzetközi események soroza­tában kiemelkedik Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének burmai és indiai látogatá­sa. A kínai államférfi négynapos burmai látogatása során megbeszélé­seket folytatott U Nu burmai minisz­terelnökkel a két országot érintő kérdésekről. A tanácskozások után kiadott záróközlemény leszögezi, hogy a két miniszterelnök a békés egymás mellett élés öt elvének szellemében országaik közötti gazdasági, kereske­delmi és tudományos együttműködés megszilárdításáért szállt síkra. Csu En-laj Burmából Indiába repült, ahol Nehru miniszterelnök meghívá­sára egy hetet tölt. Delhiben több alkalommal tárgyal majd az indiai kormány vezetőivel a Kínai Népköz­­társaság és India közötti kapcsola­tokról. Hírügynökségek jelentései szerint nyugati politikai körökben aggódva figyelik a két lagnagyobb ázsiai or­szág képviselőinek tárgyalásait. Is­meretes ugyanis, hogy a hideghábo­rús politika hívei eddig előszeretettel zengedeztek úgynevezett kínai-indiai viszályról. A Delhiben megtartott első hivatalos megbeszélésről kiadott je­lentés minderre a legélesebben rácá­fol, amikor leszögezi, hogy Nehru és Csu En-laj őszinte barátságban tár­gyalt a hét országot érintő kérdések­ről. ★ ★ ★ • Havannából érkező sajtójelenté­sek szerint Kuba rövidesen megkezdi az ország iparosítását. Az előző kor­mány helytelen gazdasági politikája következtében az ország lakosságá­nak ötödrésze munkanélkül volt. A forradalmi kormány ennek az álla­potnak akar minél előbb véget vetni. (CTK) Majd negyven esztendeje történt A volgamenti, meg más vidékről valí parasztok elhatározták, hogy küldött­séget menesztenek Moszkvába, é> megkérik Lenint, segítse őket rég álmuk megvalósításában. A falvak vénei jelkerekedtek, éi meg is érkeztek a Kremlbe. Benyitot­tak Lenin szqbájába.- Tatán zavarunk, Vlagyimir Iljics? — kérdezte egyikük.- Dehogyis - felelte Lenin -, o nép küldöttei mindig jó híreket hoz­nák. Szívesen látunk titeket... Ülje­tek le, kedves barátaim, s mondjátok el, mi járatban vagytok.- Vizecske kellene — szólt félén­ken a legidősebb muzsik. Lenin gyorsan megragadta a kan­­csót és vizet töltött a pohárba. De az megköszönte és azt mondta:- Vizet kérünk, Vlagyimir Iljics de nem ilyet... Végtelenek a föld­jeink és szárazság pusztítja őket. A földeknek kellene a vizecske. A Volga-mellékre, a Don-mellékre, c Káspi-tenger vidékére. Lenin elgondolkodott. A muzsikok csendesen várakoztak.- Lám — mondotta Lenin alig hall­hatóan, szinte csak magának - a pa­rasztok kitűzték a feladatot. Nagy gondolatok élnek a népben. Kis ideig hallgatott, majd Lenin csillogó szemmel így szólt:- Kedves elvtársak! A legjobbkor jöttetek. Nézzétek csak ezt a térké­pet, ezeket a rajzokat ... Van-e köz­ietek valaki, az llovlja folyó mellől, a Kamisinka vidékéről, az Iván-tó környékéről, meg azokról a vidékek­ről, ahol valaha Péter cár fáradozott rajta, hogy megvalósítsa a régi álmot: összekötni a Volgát a Donnal? Igen? Van közietek odavalósi? Nos, mit gondoltok, hozzáfogjunk?- Hát Péter cár terve szegényes volt — szólt az egyik muzsik ön­tözték azóta a földeket parasztvérrél, a parasztok verejtékével, de vizet nem hoztak az urak. A. KONONOV: Volgamenti muzsikok LENINNÉL — Jól mondod — helyeselte Lenin de mit javasoltok? — Van a népnek egy gondolata - sóhajtott jel egy másik öreg küldött. nagyszakállas muzsik. - Megbirkó­zunk mi magunk is. — Kicsit nehéz lesz - mosolygott Lenin■ —, de a nép ereje nagy és ki­meríthetetlen, tud alkotni. . . s tudom, hogy a kommunizmust is meg fogja valósítani. Aztán hosszan elbeszélgetett arról, hogy hol kell új gyárakat építeni, a régieket rendbehozni, hogyan kell Lenin elvtijrs a kolhozparasztok között traktorra ültetni a muzsikot, s végül lelkesedéssel megállapították, hogy majd víz is lesz bőven. * * * így is lett. A nagy munka évek múlva be is fejeződött, és a Volga találkozott a Donnal. Nem tikkadnak már arrafelé a földek, a cimljanszki völgyben ott hullámzik az új tenger, új dalokat zengenek róla a kozákok, a kolhozparasztok. Ford.; HE. — Tavakat kellene csinálni a Vol­gából meg a Donból. — Gátak kellenek - fűzte hozzá egy másik. — A Volga - Don! — ragyogott fel Lenin arca. — Oroszország régi ál­ma! ... — Megint elgondolkozott Szemében felcsillant a ravaszkás mo­soly. Hívjunk talán valakit külföldről, hogy segítsen megépítem a csatornát, a duzzasztó gátakat? — Az ám! - horkant föl az egyik , V. I. LENIN SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom