Szabad Földműves, 1960. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1960-04-24 / 33. szám
Lenin útján előre a szocializmus és kommunizmus győzelméért] lllllllllllllllllllllllllllllll|llllllllll'IIWI10lllllli||ll!llil!iyi':nilllllllll!l!lll|lilllllllllliyill||iljlll||iiiiilt;iiii.iii.i!liiil :ii ^.'MlliilllllllllWI!lill|illil!llllllll|lllljl!llll|llllll|.|i]|l!llllllltlllllllllll|llllll|i|||i||||||]|||||||M - : "!!i A szocialista faluért- • Országos vita az új alkotmányról Történelmi határkő Az előkészítő bizottság megkezdte tevékenységét • A szocialista alkotmány kidolgozásának legfontosabb szakasza • Már ebben az évben bekövetkezik mezőgazdaságunkban a döntő fordulat kezdete (CTK) — 1960. április 20-án tartotta a prágai várban első ülését az országos vitát irányító és az alkotmány végleges tervezetét előkészítő bizottság. E bizottságot a Nemzeti Frontban létrejött megegyezés alapján a CSKP KB legutóbbi ülésén választották meg. Az ülést Antonín Novotny elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, köztársaságunk elnöke nyitotta meg és vezette. Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az új alkotmány nemcsak azért lesz fontos, mert lerögzíti az elért eredményeket, hanem szocialista társadalmunk továbbfejlesztésének jelentős program-alapját is képezi. Az országos vitával köztársaságunk szocialista alkotmánya kidolgozásának legfontosabb szakaszába lépünk, mert annak elveihez a legszélesebb és leghivatottabb kollektíva — egész népünk fog véleményt nyilvánítani. Az országos vitát nem értelmezzük úgy, hogy csupán az alkotmányra fog irányulni, hanem annak sokkal szélesebbkörü jelentőséget tulajdonítunk. Ez következik abból is, hogy az alkotmány megtárgyalásának a választási kampány igen fontos részét kell képeznie. Azt akarjuk - s erre fog irányulni az alkotmánybizottság tevékenysége is, — hogy Csehszlovákia dolgozói mélyebben átérezzék és tudatosítsák az elmúlt 15 év jelentőségét, a munkásosztálynak, a dolgozó parasztságnak és az értelmiségnek a népgazdaság felújításáért, a szocializmus építése fő irányvonalának teljesítéséért végzett nagy munkáját, eredményeit. Hogy ma a szocialista alkotmánytervezetet vitára bocsájtjuk, hogy a CSKP XI. kongresszusa történelmi határozatának — hazánk szocialista építése befejezésének feladata áll előttünk, — annak alapját a Szovjetunió nagy győzelme teremtette meg a hitleri fasizmus felett. Ez a győzelem nemcsak nemzeti szabadságunkat hozta meg. hanem ténylegesen mindkét nemzetünket, a cseh és szlovák nemzetet megmentette a kiirtástól és elnémetesítésétől. E történelmi győzelem tette lehetővé népünknek, hogy a szocialista rendszer építésének útjára lépjen. A vita továbbá indítékot ad arra, hogy a dolgozók még nagyobb lendülettel fogjanak hozzá az iparban és mezőgazdaságban jelenleg előttünk álló politikai, gazdasági feladatok megoldásához. Meggyőződésünk, hogy a falvakon az új alkotmányról szóló vita hozzájárul ahhoz, hogy szövetke-Minden lehetőséget használjunk föl a tavaszi munkák ütemének meggyorsítására H§ Egyre fokozottabb lelkesedéssel, igyekezettel végzik a szövetkezetek, §|g állami gazdaságok dolgozói a mezőgazdasági munkálatokat. Számtalan == példát tudnánk felhozni, ahol évekkel ezelőtt szinte „kézzel-lábbal“ SE kellett magyarázni az agronómusnak, csoportvezetőnek az agroteehj nikai határidő betartásának jelentőségét. Szavuknak több esetben azonban így sem volt foganata. Ma már szép eredményeink vannak az egyes munkálatok idejében való és jó minőségű elvégzése terén. A nitrai kerület állami gazdaságainak dolgozói például már befejezték a cukorrépa vetését. A szövetkezetek tagjainak is csak 3 % hiányzik a vetési terv teljesítéséhez. Az pedig igazán örvendetes, hogy az említett kerület több EFSZ-ében, állami gazdaságában már megkezdték a cukorrépa sarabolását, egyelését is. Megkezdték a cukorrépa egyelését A Koudelovi Állami Gazdaság eáslavi üzemegységében megkezdték a cukorrépa egyelését. Még a húsvéti ünnepek előtt 7 hektáron elvégezték a sarabolást. Az egyelést a gazdaság Vinare és Vycapy üzemegységeiben is megkezdték. Elhatározták, hogy az egyelést az egész vetésterületen — 570 hektár — átvágással végzik el. A tisovi szövetkezetben és a Vysoké Myto-i Állami Gazdaságban szintén teljes ütemben folyik a cukorrépa egyelése. Szlovákiában elsőként a 2eliezoveei Állami Gazdaság Vefky Dvor, Malas és Cajakovo üzemegységeiben kezdték meg az egyelést. Az első nap 30 hektáron végezték el ezt a fontos mánkét. A kukoricavetésben is a nitrai kerület földművesei járnak élen. Dicséretet érdemelnek viszont a bratislavai kerület szövetkezeti tagjai is, akik már több mint 200 hektár földbe vetettek kukoricát. Ebből 20 hektárt négyzetesen. Jó példával járnak elől a kukoricavetésben a samoríni járás cenkovcei, mliecnei, tomasovi és a többi szövetkezete is. Már közel 150 hektár földbe vetettek kukoricát. Nem idegenkednek a haladó termelési módszerek alkalmazásától sem. Terv szerint 2500 hektáron vetik el az idén négyzetesen a kukoricát. A jó példák mellett vannak hiányosságaink is. Még mindig akadnak kerületek, járások, sőt szövetkezetek is, ahol nem igen sürgetik a cukorrépa, kukorica vetését, a burgonya ültetését. A presovi kerület földművesei csak 75,4 %-ra teljesítették a cukorrépa vetési tervét. Lemaradás mutatkozik a kosicei kerületben is, ahol ezidáig csak 77,7 %-ra állnak a cukorrépa vetéssel. Ami pedig a kukorica vetését illeti, meg kell mondanunk, hogy — szlovákiai méretben — csak 1,4 % az eredmény. A burgonya ültetését pedig 9,4 %-ra végezték el a szövetkezetek tagjai. Az. idő kellemes, s meleg. Használjunk ki tehát minden percet, minden gépet a cukorrépa, kukorica, burgonya vetésének mielőbbi befejezése érdekében. Tegyék magukévá földműveseink azt a régi és bölcs közmondást, hogy: munka nélkül nem hull ölünkbe az áldás. zeti parasztjaink még mélyebben tudatosítsák, hogy a mezőgazdasági szövetkezeti termelés új szakaszába lép, amelyben teljesen érvényesülnie kell a szocialista termelési viszonyok hatásának a mezőgazdasági termelés gyorsabb növekedésére. Számítunk arra is, hogy e fordulat kezdete már ebben az évben bekövetkezik, mert eléréséhez minden szükséges feltételünk megvan. Az új alkotmánytervezet vitájának, amely önmagában is a szocialista demokrácia megnyilvánulása, lakosainknak gazdaságunk irányításába és az ország közigazgatásába való további széleskörű bekapcsolásához kell vezetnie. Éppen a választásokkal kapcsolatos kampány és az újonnan választott szervek jogkörének bővülése és felelősségének növekedése ad alkalmat arra, hogy egyre többen vegyenek részt különösen a nemzeti bizottságok tevékenységében és döntésében. Sajtónknak, mind a központi, mind pedig a kerületi és járási lapoknak, a Csehszlovák Rádiónak, a Televíziónak és filmnek feladata, hogy teljes mértékben figyelemmel kísérje az országos vita folyását, hatékonyan segítse az új szocialista alkotmány elveinek megvilágítását és lehetővé tegye, hogy a dolgozók minél szélesebb körben megtehessék észrevételeiket és javaslataikat. Híradás a mezőkről ■ (CTK) — Szlovákiában a cukor- J répának több mint 10 %-át kell ü elvetni. Megkezdték a kukorica ■ vetését' is. • A Dunajská Streda-i járásban 5400 hektáron vetnek szemes és silókukoricát. Jól ki akarják használni a gépi munkát, ezért 2500 hektárt vetnek négyzetesen. Erre a célra 17 vetőgépet alakítottak át. Jó minőségű vetőmagról is gondoskodtak; 1000. mázsa Lednicei középkésői kétszeres keresztezésű hibridkukorica áll rendelkezésükre. • A hradeci kerületben 15 000 hektáron vetették el a cukorrépát, így sikerült behozniuk azt a 10 nap késést, amennyivel a vetés megkezdése ebben az évben kerületükben eltolódott. A hradeci kerületben elsőként a náchodi járás jelentette, hogy elvetettéit a cukorrépát. Utánuk következik a novobydzovói járás, ahol eddig 93 %-ra teljesítették a vetéstervet. • A bratislavai kerületben földben van a cukorrépa kétharmada. A vetést már a seneci, galántai és calovói járásban is befejezték. Megkezdték a kukorica vetését a seneci, skalicai és a samoríni járásban. • Ültetik a dohánypalántákat. Szlovákiai méretben 1772 ár területnyi melegágyban több mint 280 millió dohánypalántát neveltek fel, amit 5600 hektáron ültetnek ki. A Trnoveci Állami Gazdaság Horny Jatov-i üzemegységében az első napon, húsztagú csoport, 60 000 palántát ültetett ki. SZÜLETÉSNAP iljics Leninről szóljon most az ének, Ki minden cárnál, királynál nagyobb. Kit nem födnek el már sohsem az évek. Kinek neve csillagként ragyog. , Mikor született nem gondolta senki, Hogy ez a síró, szép szemű gyerek Olyan vezérré serdül itt e földöp, Kinek szavától minden trón remeg. Remegtek tőle tőkések, bojárok, De földerült a sztyeppék vándora. Dédelgették a rongyos proletárok. — Értük csatázott mindegyik szava. Lenin tudta, hogy mi fáj benn a szívben; Trojkák, muzsikok titkos ólmait, , Cserzett munkások ezer szenvedését: S kibontotta a jövő zászlóit. Alája gyűjtve minden elnyomottat, Seregbe fogva minden lázadót, Riadót zúgva, ha ütött az óra: Fergeteges, győzelmes riadót... Kilencven éves lenne, hogyha élne, De megpihent a küzdelmek során. Százezrek és milliók siratták: És mennek ma is zászlója után. LENINI ÚTON Kilencven éve született Lenin. Születésének 90. évfordulóját rendkívül nagy jelentőségű időszakban ünnepeljük. Megemlékezünk hazánk szovjet hadsereg . általi felszabadításának 15. évfordulójáról és visszatekintünk arra az útra, melyet ebben az időszakban megtettünk. Az elmúlt 15 esztendő alatt győzelemre juttattuk hazánkban a szocializmust és kitűztük a szocialista társadalom felépítésének merész terveit. Lenin műve az a zászló, mely alatt menetelve elértük mai sikereinket és a leninizmus ragyogó fénye világítja meg előrevezető utunkat. Ezért végtelen szeretettel és hálával emlékezünk meg V. 1. Leninről. A leninizmus mint az imperializmus és a proletár forradalmak korszakának marxizmusa nemzetközi tanítás. Általánosítja az öszszes országok munkásosztályának harci tapasztalatait, melyeket a kommunistáknak alkotóan országuk történelmi és társadalmi feltételeinek megfelelően kell érvényesíteniök és saját tapasztalataikkal gazdagítaniuk. A szocializmus ma már világrendszerré lett. A Szovjetunió kommunistái voltak az elsők, akik a gyakorlatban érvényesítették a lenini tanítást, felépítették a szocializmust és napjainkban jelentős sikereket érnek el a kommunista társadalom építésében. Velük vállvetve és tapasztalataikat felhasználva építik az új társadalmi rendszert a szocialista tábor többi országai is. Bizonyossá vált, hogy a jövő a szocializmusé és a kommunizmusé. A szocializmus bebizonyította nagyobb életképességét és már sok téren megelőzte a kapitalizmust. Most pedig döntő történelmi versenyre szólítja fel a tőkés rendet a békés gazdasági versenyben. Nincs messze az az idő, amikor a szocializmus minden téren megelőzi á kapitalizmust. A leninizmus nemzetközi érvényességét teljes mértékben igazolják Csehszlovákia Kommunista Pártjának tapasztalatai és hazánk egész fejlődése is. Ma elsőrangú feladatunk, hogy döntő fordulatot érjünk el a mezőgazdasági termelésben. Erre megvan minden .előfeltételünk, elsősorban az, hogy a lenini szövetkezeti terv megvalósítása íalvainkon sikeresen halad előre. Mezőgazdaságunkban ma már a mezőgazdasági terület 85 %-a a szocialista szektorba tartozik. Tehát a szocialista termelési viszonyok mezőgazdaságunkban is végleges győzelmet arattak. Meg kell értenünk, hotjy a mezőgazdaság ma a fő láncszem, melyre társadalmunknak minden erejét és eszközét összpontosítania kell. A mezőgazdaságon belül pedig a legfontosabb szakasz a növénytermesztés. Feltételeink között, mikor egy főre átlag 38 ár mezőgazdasági terület esik, rendkívül fontos, hogy minél jobban kihasználjunk minden talpalatnyi földet, növeljük a talaj termelékenységét, betartsuk a vetésforgókat és javítsuk meg a vetőmag minőségét. Ennek egyik módja a kukorica vetőterületének kiterjesztése. Lenin már 1921-ben felhívta a figyelmet a kukoricára: „A kukorica (és a hüvelyesek) előnyeit sok tekintetben világosan bebizonyították. Ezért gyorsabb és erélyesebb intézkedéseket kel! tennünk.“ Az egész történelmi fejlődés beigazolta és naponta igazolja, a leninizmus igazságát és helytállóságát. Ezért Lenin emlékét úgy tiszteljük a legméltóbban, ha tanulunk művéből, ha valóra váltjuk a szocializmus felépítésének lenini eszméit, szilárdítjuk a proletariátus diktatúráját, a munkás-paraszt szövetséget és szüntelenül szilárdítjuk barátságunkat és kapcsolatainkat a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Ezzel járulunk hozzá a legjobban a szocializmus és a kommunizmus nagy történelmi győzelméhez az egész világon. v -s A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava, 1960. április 24. Ára 30 fillér XI. évfolyam, 33. szám.