Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-11-29 / 95. szám
\fzaUact Földműves 1959. november 29. Két asszony élete Marina Gnatyenko nevét huszonnégy évvel ezelőtt ismerték meg a Szovjetunióban. Egyszerű falusi lány, egy kolhozkovács gyermeke volt. Hírnevét azzal szerezte, hogy barátnőjével, Marija Demcsenkóval együtt si-Marína Gnatyenko az egykori kolhozparasztlány, ma a mezőgazdasági tudományok kandidátusa került egy hektáron ötszáz mázsa cukorrépát termelnie. így indult el huszonnégy évvel ezelőtt az ötszázasok mozgalma és így indult el Marina Gnatyenko a tudomány útján. Mert a leány akkor kijelentette: egy vágya van, tudományosan akar foglalkozni a mezőgazdasággal. Iskolára került. A kis parasztlány szorgalmasan tanult. Aránylag gyorsan és könnyen sajátította el az elméletet, hiszen segítette őt a gyakorlati tapasztalat. Es Marina Gnatyenko elérte a célját. Érettségizett, elvégezte az egyetemet, megszerezte a mezőgazdasági tudományok kandidátusa címet. Ma a kijevi mezőgazdasági kutatóintézet tudományos munkatársa. A tudós Marina Gnatyenko álmai valóra váltak. Egy másik asszony pedig most kezd kemény munkával küzdeni álmaiért. Ez a másik asszony: Valentyina Gaganova. Néhány hónappal ezelőtt még ismeretlen fonódni brigádvezetó volt. Egy ötlete támadt, megvalósította és hamarosan megismerték a nevét a Szovjetunióban, sőt az ország határain túl is. Mi volt az ötlete?. Gaganova brigádja kitűnő eredményeket ért el. Az egyszerű fonónő arra gondolt: mi lenne, Ha otthagyná a jó brigádot és átvenné a gyár legrosszabb brigádjának vezetését? Az elgondolást tett követte. Kemény, kitartó munkával sikerült Gaganovának felemelnie a gyár legrosszabb brigádját is a legjobbak közé. Kezdeményezése országos mozgalommá vált. Közben kitüntették a Szocialista Munkabrigád Hőse aranycsillagával. És a brigád? A lányok elhatározták, hogy versenybe indulnak a Kommunista Munka Brigádja címért. Igen ám magyarázta Valentyina Gaganova - ehhez nem elég csak a munkát jól elvégezni, tanulni is kell. Es a brigád tagjai elhatározták, hogy hárman elvégzik a főiskolát, a többiek pedig középiskolai végzettséget szereznek. És mert ez az elhatározás nemcsak szó volt, a brigád valamennyi tagja szorgalmasan tanul és jól dolgozik, a Gaganova-brigád most megkapta a Kommunista Munka Brigádja címet. így lesznek az egyszerű falusi lánoykból tudósok, a legrosszabb munkásokból a legjobbak. így alakítja át az embereket a terv célkitűzéséért folyó becsületes munka. • Hja Erenburg sajtó alá rendezte az elmúlt 20 évben írt költeményeit. • Az Üj barázdát szánt az eke című müvet, Solohov világszerte ismert regényét filmre viszik. A film, amelyet a leningrádi Lenfilm-stúdióban forgatnak, még ez év végéig elkészül. • Vlagyimir Dugyincev új regénye Az ismeretlen katona, rövidesen megjelenik Moszkvában. • Honoré Balzac egyik regényéből francia-német koprodukciós film készül a berlini Defa-stúdióban. • A legnagyobb filmsiker Párizsban jelenleg a Kirjopanoráma nevű új moziban bemutatott egész estét betöltő panorámikus szovjet dokumentumfilm. Az újsághírek szerint 80 százalékos „házzal" megy, ami' igen nagy szó a francia fővárosban, ahol sokszor csak néhányan ülnek a mozik nézőterén. Az én drága párom A barátsági hónap keretén belül J. Chejfca rendezésében Az én drága párom című színes szovjet film került bemutatóra. A film Vologya Usztyimenko (A. Bataiov) és Varja Sztyepanovna (I. Makarová) gyermekkori barátságával kezdődik. A pajtási viszony idővel szerelemmé fejlődik. A boldog ifjú pár gondtalanságára a halál árnyéka nehezedik, Várja apja, aki visszatér a spanyolországi polgárháborúból hírül hozza Vologya apja hősi halálát. Vologyát megrendíti a hír, de továbbra is kiváló eredményekkel folytatja tanulmányait az orvosi tanszéken. Az egyetem bevégzésével lehetősége nyílik a tanszéken maradni, ő azonban a nép közé, vidékre akar menni. Várja ezt nem érti meg, s ezért útjuk kettéválik. Közben kitör a bá-( ború, Vologya bevonul, s mint orvos végzi hazafias kötelességét. Várja ápolónőként kerül a frontra. Egy alkalommal megsebesül és Vologya végzi el rajta az agyműtétet. Ez a tény sem tudja a két fiatalt közelebb hozni egymáshoz. Ugyanakkor Vologya aszisztensnője szerelmes lesz följebbvalójába és így Vologya a háború befejeztével feleségül veszi Vierát. A háború után Várja a távoli Alfajban dolgozik mint geológus, s Vologya családjával együtt szülővárosában főorvos egy kórházban. Családi élete nagyon boldogtalan, felesége kiszámító és önző, kispolgári nézetekkel és csökevényekkel megmételyezett asszony. Tulajdonképpen ka-Zója halála Tizenöt évvel ezelőtt halt meg Zoja Koszmogyemjanszkaja, a Nagy Honvédő Háború komszomolistája, akit 1944. novemberében meggyilkoltak a német fasiszták. A fiatal lány hősiessége bejárta az egész országot és a szovjet katonák nevével indultak a harcba. Az alábbiakban Zoja édesanyja, Ljubov Tyimofejevna Koszmogyemjanszkaja által írt regény részletét közöljük. ★ ★ ★ Szirénfalván felépült a kultúrotthon Szirénfalvát eddig mindenki az elmaradott falvak között emlegette. Hogyisne, hiszen se villanya, se kultúrotthona nem volt. 1957-ben aztán tervbevették az új otthon építését, mely elősegíti majd Szirénfalva kulturális fellendülését. Ezt az elhatározást a község mmden lakosa örömmel fogadta, s mindjárt fel is ajánlották, hogy brigádmunkával járulnak hozzá a kultúrotthon gyors felépítéséhez. Hogy milyen nagy a szirénfalvaiak igyekezete, akkor győződhetünk meg róla, ha megnézzük, hogyha terv szerint decemberben kellútadni rendeltetésének a kultúrotthőnt, de a valóságban már most, november végén megnyílik. Hiszen kívülről már teljesen rendben van, belülről is csak a padlózús van hátra. így már nemsokára elmondhatják a szirénfalvaiak is, hogy az ő községük is felzárkózott a szebb, jobb életet teremtő falvak sorába. Gábor Lajos, Nagykapos A film főszereplői Várja és Vologya rierizmus fűtötte őt akkor is, amikor Vologya felesége lett, mert úgy gondolta, hogy férje feltör és még akadémikussá is válhat. Usztyimenko azonban nem volt nagyravágyó, de egy nagyon becsületes, egyszerű ember. Végül ez a házasság felbomlik és az élet útja Vologyát ismét egybehozza Várjáva], A film jól ábrázolja és harcol a kispolgári csökevények ellen, s kiválóképpen érzékelteti, hogy a jó és a becsületes győz a rossz és a becstelen felett. Száraz Klári Reggel tíz órakor megérkeztek a tisztek. Egyikük ismét megkérdezte Zóját: — Mondd meg, hogy ki vagy? Zoja nem válaszolt. A kihallgatás további részét a háziak nem hallották: őket kikergették a házból és csak akkor engedték vissza, amikor a kihallgatásnak már vége volt. Behozták Zoja holmiját: ingét, nadrágját, harisnyáját. Ott volt tarisznyája is, benne gyufa és só. Kucsmája, szórmebekecse, kötött mellénye és csizmája eltűnt. Azon már osztozkodtak az őrmesterek, kesztyűjét pedig a vöröshajú szakács kapta meg a tisztikonyháról. Zóját felöltöztették, a háziak segítették felhúzni a harisnyát eljeketült lábára. Mellére a nála talált benzines palackot aggatták és egy táblát ezzel a felírással: „Gyújtogató". így vezették ki arra a térre, ahol az akasztófa állott. A kivégzés helyét tíz lovas vette körül meztelen kardokkal, száznál is több német katona és néhány tiszt. A helyi lakosoknak megparancsolták, hogy gyülekezzenek oda és legyenek jelen a kivégzésnél, de csak kevesen jöttek el, néhányan pedig, miután egy ideig ott álltak, lopva visszamentek a házukba, hogy ne kelljen végignézniük a szomorú látványt. A bitófa alá két ládát állítottak egymás tetejére. A leányt felemelték, ráállították a ládára és nyakába dobták a hurkot. Az egyik tiszt az akasztójára irányította a kodakjának lencséjét. A parancsnok jelt . adott a hóhér szerepét betöltő katonának. Zója kihasználta ezt a pillanatot és a kolhozparasztok felé fordulva, harsány, tiszta hangon kiáltotta: — Hej, elvtársak! Miért néztek olyan szomorúan! Legyetek bátrak, harcoljatok, üssétek a fasisztákat, gyújtsátok fel, mérgezzétek meg őket! A mellette álló német egy mozdulatot tett, talán meg_ akarta ütni, talán a száját akarta Sefogni, de Zója félrelökte kezét és folytatta: — Én nem félek a haláltól elvtársak! Nagy öröm az, ha az ember a népéért hal meg! A fényképész már lefényképezte az akasztófát messziről és közelről, most pedig erréb húzódott, hogy oldalról is levehesse. A hóhérok nyugtalanul néztek a parancsnokra, ez pedig rákiáltott a fényképészre. — Aber doch schneller! Ekkor Zója a parancsnok felé fordult és neki meg a német katonáknak kiáltotta: — Most engem felakasztotok, de én nem vagyok egyedül. Mi kétszáz milxxix. — Eszeden légy, fiam. — Bíztatta az ellenségeimet. — Nem mondhattam, hogy dicsérenek. — Mondta volna az igazamat, hogy .zédülésig dolgoztatott és még pofon s ütött!- Az igazadat?... Annak van igaza, fiacskám, akinek valamije van. Neked meg nincs semmid. Igazad se... Anyám olyan bölcsességgel tette be maga mögött az ajtót megint, amit csak az eszem fogadott el, a lelkem lázadott ellene. Mert milyen élet az, amelyikben a farkas jó s a bárány rossz?... A vihar szele kivevődött a vitorlából, az ügyet ugyanakkor még nem láttam befejezettnek. A szerződésben az áll, hogy a gazda gondoskodik élelmezésről, de hogyan lépjem át a háza küszöbét a heves összecsapás után? Szorongó szívvel lestem a gazda házát, jó két óra elmúltával jöttek ki a vendégek. A gazda felesége is megjelent lányával a lépcsőn. Forgács a főjegyző mellé szegődött és elkísérte a hivatalába, felesége meg az őrsparancsnokkal tanácskozott valameddig, aztán, mikor az is elköszönt, a nevemet kiáltotta. Éhes voltam, nem kérettem egyszer sem magam. A gazda távozása felbátorított, s ha szégyenkezve is, de beültem a terített asztalhoz és az ebédet elfogyasztottam jó étvággyal. Közben-közben rápillogtam a háziasszonyra, semmi különösebb változást nem tapasztaltam rajta. A lánya komor pillantásaiban éreztem inkább megvetést. A gazdáné még bíztatott is, amikor felkeltem az asztaltól. Azt mondta, hogy a hordásban ő jár velem, s ennek megörültem. Az udvaron, meg a kertben, meg az istállóban lődörögtem azután és ha mozdítottam is ezen-azon, csak azért, hogy a tétlenség meg ne fojtson Érthetetlennek tűnt előttem, miért nem eresztett szélnek a gazda. Hiszen okot szolgáltattam a menesztésemhez. Késő este, amikor a magas hegyek gerincére rákönyökölt a hold, amikor az egész falu egy visszaszorított lélegzetvétel, kaptam választ töprengéseimre. Verebes Lajos bácsitól, ő magyarázgatta pipázgatva a pádon, hogy az aratást megkezdték, hordani kell befelé a termést, bolond lenne szélnek ereszteni! Azon a zűrzavaros, de mégis szép estén egészen összemelegedtünk Verebes Lajossal. Nem magasztalta fel égig a bátorságomat, határozott kiállásomat az igazság mellett, a szeméből azonban kiolvashattam, hogy a mai napon tekintélynek számítok előtte, mert fel mertem lázadni a kínzóm ellen. < liónyian vagyunk, mindegyikünket nem akaszthatjátok fel. Engem meg fognak bosszúim. Katonák! Adjátok meg magatokat, míg nincs késő — a győzelem úgyis a miénk lesz! A hóhér meghúzta a kötelet és a hurok összeszorította a leány torkát. De ö mindkét kezével szétrántotta a hurkot, felemelkedett az állványon és minden erejét megfeszítve kiáltotta: — Éljetek boldogul, elvtársak! Harcoljatok, ne féljetek! Eljön a szabad-. ság! Sztálin velünk van! A hóhér patkóit csizmájával bele-, rúgott a ládába, ez kicsúszott a síkos, összetaposott havon. A felső láda le-, zuhant és tompán a földhöz csapódott. A tömegen remegés futott keresztül. Sikoltás hallatszott, majd elfulladt és csak visszhangja csendült valahonnan az erdő felöl...“ Meghalt Gérard Philipe Párizsból érkező jelentések szerint ez év november 25-én 37 éves korában szívszélütés következtében meghalt Gérard Philipe, a világhírű francia filmszínész. Mint a párizsi Theatr National Populaire tagja, francia és külföldi darabokban egyaránt kiváló teljesítményt nyújtott. Filmalakításairól világszerte elismerően beszéltek. 1955-ben Csehszlovákiában is járt. Gérard Philipe személyében igazi színész, a béke és demokrácia odaadó híve távozik. Meglehet, hogy jó néhány falumbeli előtt, főként olyanok előtt, akik a biblia alázatosságaira intő példázatain nevelkedtek, ellenszenves, sőt elítélhető volt a magatartásom. De Lajos bácsi nem tartozott ezek közé. Lajos bácsi tizenkilences volt, Megtanulta, hogyan kell a farkasokkal farkasszemet nézni... — Én sem ijedtem meg soha az árnyékomtól! Ezt emlegette fel egész este. És az ismétlődő, füsteregető szünetekben — nem törődve a magasban viaskodó repülők lövöldözésével, a kapuba tóduló nyelves asszonyok rémhíreivel — messzire futtattuk a képzeletünket... a Kárpátok vonalára, amelyet áttörtek már az oroszok. Nem beszéltünk össze, de a szívünk egy ütemre vert, mindketten a háború végétől vártuk a jobb időket. Verebes Lajos kis gazdaságának a talpraállítását, én meg a szolgaságtól való szabadulást. Milyen kiszámíthatatlan az idő! Akkor este egyetértő melegségben ültünk a pádon, másnap délután meg már búcsúzkodtunk. A sasos behívó szólította Verebes Lajos bácsit is. Előbb parancsolta be a lovát, most meg utána a gazdáját. A kerteken ugrott át hozzám elköszönni, erősen megszorította a kezem. — No én elmegyek, Bálint! Kábultan, dermedten álltam előtte és csak annyit tudtam motyogni: — Aztán írjon. — Nem írhatok onnan, ahová megyek — mondta halkabban. — Van tábori posta, írhat. — Ott nincs, ahová én megyek! — Hát hova megy? Erre a kérdésemre már nem mondott semmit. Csak a fejével intett és mindjárt tudtam: a hegyekbe megy, az átfésülhetetlen erdejű Szlovákiába, a fegyveres emberek közé! Hosszan integettem utána, elszomorodó szívvel, mert a sors nemcsak ide-oda dobál, a legmostohább helyzetekbe, hanem a legderekabb embereket is elragadja mellőlem. A háború befejezését kívánta minden porcikám. Ámbár a vágyam nem repült sólyom szárnyán. Sok vizet kellett még kimernem a kútbó! az óhajtott békéig és sok mindennel szembenéznem. Anyám felkötötte újból marékszedő kötényét és a hajnallal kélt és a késő este beálltával tért nyugovóra. Ugyanazzal a pusztai szlovákkal aratott, akivel tavaly is végigszenvedte a forró nyarat. A teste elfogyott egészen, éjfélekig pislákoltatta a lámpát, főzte másnapra az ebédet. Akárhogyan forgattam magamban a dolgot, csak az édesanyám helyzetét láttam legkeservesebbnek a családba,n. Gyuri öcsémet nem törte meg ez a nyár sem, a gyerekeknek viselte gondját, délig az udvarban tartotta őket szemmel, délután meg kézbesített velük. Én sem nyüvődtem el a hordásban. A kezem megszokta a villát, könnyen emeltem a kévéket, s ha egy-egy térésben el is fáradtam, pihentem a következő fordulónál. A sarkasra megrakott szekéren még jól is esett himbálózni a gazdánéval, aki könnyű, nyárias ruhájában 4 üú£titrá[is Imeks
