Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-07-08 / 54. szám
4 Jzakgd Földműves 1959. július 8. Szibéria a jövő országa X szovjet nép erőfeszítései teljesen megváltoztatták Szibéria arculatát. Évről évre új gyárak, ércbányák, erőművek lépnek működésbe, új városok, lakótelepek születnek, s a régiek bővülnek. Szibéria már most a Szovjetunió nyersvastermelésének több , I A novószlbirszki operaház hogy az úttörők munkája meghozta gyümölcsét. Szibéria átalakulásának azonban legjellemzőbb ténye Novoszibirszk fejlődése. Látogassunk el ebbe a városba, vessünk rövid pillantást a novoszibirszki városi tanács ünnepi ülésének jegyzőkönyvébe: „Az ülésteremben hirtelen élénkség támadt, amikor az elnök bejelentette, hogy felszólalásra következik Alekszandr Ivanovics Galunov. őszhajú, szemüveges férfi lépett a szónoki emelvényhez és így beszélt — azt hiszem nem kell bemutatkoznom. Kilenc éves voltam, amikor 1898-ban apámmal együtt idekerültünk. Ő a transzszibériai express építkezésénél kapott munkát, a család pedig itt telepedett meg. Akkor még nem Novoszibirszknek hívták városunkat, mint ma, hanem a cár után Novo-Nikolájevszknek. Üzemek? Egyetemek? Ha valaki beszélt volna róluk, a szemébe nevetnek. Még 1917-ben is összesen egy ja-Igy. hangzik a jegyzőkönyv és_igazat ír. Mert ott, ahol a századfordulón csak néhány kunyhó állott, most üzemóriások és lakótelepek magasodnak. Magának a városnak a területe akkora, mint Moszkváé, azért a gyors autóbuszok és suhanó trolibuszok mellett nem kevesebb mint 310 kilométer hosszúságban kellett a városi villanyvonat pályáit lefektetni. Novoszibirszknek nemcsak kitűnő színházai vannak, hanem olyan operaháza, amely nagyobb mint a híres moszkvai Nagy Színház. Erkel operáját, a Bánk bánt itt mutatták be először a Szovjetunióban. A város 13 egyetem és főiskolája orvosokat, mérnököket, tanárokat képez. Ipara sokrétű, kohók, gépgyárak, vegyi üzemek, járműgyárak vannak üzemben. Fontos esemény volt a város életében, amikor a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai osztálya odoköltözött. Ma már egy teljes városnegyed csak a tudósoknak áll rendelkezésükre, előNovoszibirszk, Szibéria legnagyobb vasúti gócpontja mint 7, az acélnak 9,4, a széntermelésnek 26, a villamosenergia-termelésének 20 százalékát szolgáltatja. Állandóan növekszik Szibéria részesedése az ország ipari termelésének összmennyiségében. Az egész óriási területre, melynek ipara és mezőgazdasága egyre jelentősebb szerepet tölt be, joggal mondhatjuk, hogy ez a jövő országa. A szibériai fejlődés már eljutott a legtávolabbi északi vidékekre is. A sarkkörön túl sorra épülnek olyan városok, mint a Norilszk, melynek helyén nemrég csak egy kis település volt, most viszont hatalmas gyárak, paloták és az új egyetem bizonyítják, 3ÉA szeretet nevében Mintha kísértetek járnának fényes nappal, mégpedig olyanok, melyekről azt hittük, hogy már fehér lepedőjük porát is elfújta a vágtató idők szele. Az ember olyan, hogy szívesen felejti a rosszat, a bajt, amiből a múltban sohsem volt hiány, és szívesebben gondol egy régi napfényes délutánra, vidám estére, amit barátaival csengő pohár mellett töltött, vagy valamelyik szívet derítő gyermekkori csínyre. Pedig az ilyen derűs élmény lényegesen kevesebb akad az életben. És bizony, ha nem volnának a rossz kultuszának hivei, a sok csúnya emlék elenyészne az emberi tudaton túli végtelen sötétségben. De térjünk a tárgyra. A nyugati sajtó a napokban bő mártással tálalta fel, hogy Wendel nyugat-német hercegérsek meglátogatta a Bundeswehr rakéta-egységeit. Őeminenciája megszemlélte a rakétagyakorlatokat és magas megelégedését fejezte ki a tömeggyilkos fegyverek kiváló minősége, valamint kezelőinek ügyessége felett. A használat előtt valószínűleg meg is fogja áldani, mint ahogyan Csernoch hercegprímás is megáldotta az első világháborúban a Monarchia ágyúit. Ezt az emléket idézte a fenti tudósítás. És még egy gondolat. Hogy a szeretet egyházának ez a rangviselője szent igazat mond akkor, mikor az oltár lépcsőjén ostyával a kezében így szól: Domine non sum dignus. — Magyarul: Uram, méltatlan vagyok.-petrivltóműhely volt a „helyi ipar“. 150-en dolgoztunk benne. Tisztességes utca sem volt és koncertet legfeljebb a vadkacsák szolgáltatták az Ob partján. Ma pedig milliónál több a város lakosa, melyre tréfásan azt mondom milliomos, de olyan, akit mi tettünk nagyon gyorsan azzá." Szövetkezeti reláthatólag a tudományos kutatók száma hamarosan eléri a 12 ezret. Szibéria új óriása, központja gyorsan épül, arányosan, sokoldalúan fejlődik. A hétéves tervben újabb távlatok nyílnak meg előtte, mint ahogy új távlatok nyílnak meg az egész Szovjetunió előtt. nap Gyűgyön Vasárnap szokatlanul megélénkült a gyűgyi fürdő. Vonatokon, autóbuszon jöttek a földművesek, munkások a nagy nap megünneplésére. A kultúrprogramot a St,UK adta. Magas színvonalú műsorukat többször félbeszakította a közönség viharos tapsa. A kultúrprogram még bensőbbé tette a szövetkezeti nap jelentőségét. A Jánosik-jelenet eszünkbe juttatta, hogy honnan jöttünk, a partizánharcok pedig éreztették velünk a máért folyó harcot is. Nem véletlen az, hogy ma mintegy egymillió 700 ezer szövetkezeti tag ünnepelhetett. Dolgozó parasztságunk szövetkezetekbe tömörülve, épít és gazdagodik. Ott láttuk a horváti, palásti, Ipolysági, ipolyviski EFSZ-ek tagjait is. A fürdőn több mint 30 autó beszédesen bizonyította, hogy a szövetkezeti úton haladva egyre emelkedik életszínvonalunk. — JGyorsabban az új élet felé Györgyi községben az elmúlt évben felelő, közös istállóban. így a 75 darab alakult meg az EFSZ. Az őszi veté- tehéntől naponta 80 liter tejet adnak seket már közösen vetették el. A mag a közellátás részére. Fontos volna teidejében földbe került. Az állatállo- hát, a gazdasági udvar kiépítésének mány azonban a mai napig sincs meg- meggyorsítása! I. S. A CSTSZ ll.tzlovákiai kongretizusa Július 3 —5-én tartották meg Bratlslavában a Csehszlovák Testnevelési Szövetség II. szlovákiai kongresszusát, melyen Szlovákia minden részéből több mint 500 küldött vett részt. R. Nejezchleb elnök főbeszámolója után rendkívül élénk vita folyt testnevelésünk időszerű problémáiról, terveiről, sikereiről, s nem atolsó sorban hibáiról. A felszólalók egyöntetűen megállapították, hogy a szocializmus felépítésének időszakában rendkívül nagy feladat hárul a testnevelésre, mely az új szocialista nemzedék kinevelésének egyik leghatásosabb eszköze. Kulturális forradalmunk győzelmének egyik szerves részévé kell emelni a tömegsportot, amely a legszélesebb rétegek bevonásával erős, munkát kedvelő, boldog ifjúságot nevel -* mondotta Nejezchleb elvtárs. A kongresszus második napján felszólalt Pavol David elvtárs, a CSKP KB politikai irodájának tagja, aki munkásosztályunk élcsapatának nevében sikeres tanácskozást, gazdag tapasztalatcserét és további sikereket kívánt a .sportkongresszusnak. Beszédében kifejtette, hogy Pártunk nagy bizalommal van a CSTSZ iránt, amely a szocializmus győzelméért vívott harcunkban igen szép eredményeket ér el. Irány Strahov MÁJUS 1. óta amikor hazánkban elsőnek Dunaszerdahelyen megtartották a spartakiád járási bemutatóját csaknem minden szombaton és vasárnap a fiatalok sikeres fellépésének voltunk tanúi. Az elmúlt héten a gyakorlatozók újból sikeresen szerepeltek. Ezzel befejeződtek a járási bemutatók. Sportegyesületeirik nagy része most készülődik a helyi és üzemi spartakiádok megrendezésére. Több mint 400 000 gyakorlatozőnak e testnevelési akcióban való részvétele annak a bizonyítéka, hogy a tömegsport évről-évre nagyobb teret hódít. Dunaszerdahelyre már a fellépés előtti napon bejöttek a gyakorlat ozók, hogy a helyszínen főpróbát tartsanak. Az igyekezet pedig azt eredményezte, hogy sikeresek voltak a csoportok bemutatói. így volt ez mindenhol. Rimaszombatban, Szereden, Tornaiján, Besztercebányán, Haván, Királyhelmecen s a többi járási fellépésen is. A diákok — az óvódásoktól kezdve a főiskolásokig — azon igyekeztek, hogy a fellépés előtti napokban tartott próbák már ne okozzanak nagy gondot az oktatóknak, hanem a még előforduló esetleges hibákat is kiküszöböljék. Az elmúlt év végén, amikor az iskolákban és üzemekben hozzáláttak a gyakorlatok betanulásához úgy látszott, hogy a falusi fiatalok távol maradnak e nagy seregszemlétől. Azonban a helyi tanítók, funkcionáriusok és az öntudatos CSISZ tagok jó szervező munkája számos falusi fiatalt nyert meg a gyakorlat betanulására. Lányok a karikákkal... Örömmel számolhatunk be, hogy a fentebb említett nagyszámú gyakorlatozók között bőven voltak falusi fiatalok is. Az üzemi dolgozók százai, ezrei szállták szembe a nehézségekkel s azokat leküzdve hónapokon kereszt tül igyekeztek, hogy a fellépéseken kiérdemeljék az elismerést. HESZ tagok a rimaszombati bemutatón Mennyi élményben volt részünk ezeken a napokon'. Örömmel, megelégedéssel tapsoltunk a legkisebbeknek, a kicsi óvódásoknak, akik mese-gyakorlatukkal léptek pályára, a karikákkal és piros labdákkal gyakorlatozó lányoknak, a fiúk szép teljesítményéért, a Hadsereggel Együttműködő Szövetség tagjainak, akik minden esetben bebizonyították jó felkészülésüket. Azoknak a fiataloknak, akik az EFSZ-ekben dolgoznak, a nyári rhunkák alatt nem sok idő jut a gyakorlatra. Azonban ha havonta legalább kétszer átismétlik, s az őszi munkák végeztével tüzetesebben hozzálátnák az ismétléshez, akkor 1960-ban Prágában, a strahovi stadionban elnyerhetik a közönség tetszését. A diákoknak, akik az elmúlt napokban kéthónapi vakációra mentek, sem szabad megfeledkezniök a több mint fél éven keresztül nehezen megtanult spartakiád gyakorlatról. Csaknem egy év vafi még hátra a 11. Országos Spartakiád bemutatójáig. A siker érdekében azonban még nagyon sokat kell tennünk. Ezért ismételjük: a további próbákkal érjük csak el, hogy az eddiginél jobban menjen a gyakorlat, amely meghozza a várt sikert. Horosz Árpád A Magyar Területi Színház 1959 július havi műsorterve 11- én, Szombat, Jászó 20,00 12- én, Vasárnap SzepSi 20,00 14- én, Kedd Eperjes 19,00 15- én, Szerda Kassa 19,00 16- án, Csütörtök Kassa 19,00 Eperjes 19,00 17- én Péntek Kassa 19,00 18- án Szombat Kassa 19,00 Szepsi 20,00 19- én Vasárnap Kassa 19,00 Jászó 20,00 21- én Kedd Bély-Tiszolcz 20,00 22- én Szerda Kistárkány 20,00 Oroszka 20,00 23- án Csütörtök Nagykapos 20,00 Szene 20,00 24- én Szombat Királyhelmec 20,00 Dunamocs 20,00 26-án Vasárnap Bodrogszerdahely 20,00 Zsitva-Besenyő 20,00 29- én Szerda Pered 20,00 30- án Csütörtök Csíz 20,00 Figaró házassága Figaró házassága Figaró házassága Figaró házassága Kisunokám Egy pohár víz Bolondos vasárnap Szélvihar Bolondos vasárnap Egy pohár víz Kisunokám Ármány és szerelem Ármány és szerelem Dodi Ármány és szerelem Dódi Ármány és szerelem Dódi Ármány és szerelem Dődi Bolondos vasárnap Bolondos vasárnap rHÍREKn Kubai sajtójelentések szerint újabb kormányellenes összeesküvést lepleztek le az orzságban, Céljuk zavargások előidézése, a rend felbontása volt. * * * A New York-i szovjet kiállítás óriási érdeklődésnek örvend egész Amerikában. Eddig több, mint 200 ezer látogató, köztük sok szakember és küldöttség nézte meg a kiállítást. * * * Hruscsov elvtárs vezetésével július 14-én szovjet párt- és kormányküldöttség látogat Lengyelországba. Oroszkai siker Több évben az L/C. csoportban játszott az oroszkai labdarúgó-csapat. A fiúk lelkesen küzdöttek. Azonban többször az orruk előtt „vették meg“ a magasabb osztályba a „belépőjegyet“. Tavalyelőtt egy pont döntött a sorsukon. Az elmúlt évben már csak a rosszabb gólarány miatt nem jutottak tovább. De a csapat tagjai, Molnár Sándor, Kicsindi Bertalan kapusok, Bálái Lajos, Bachorec Imre, Simon László II. hátvédek, Mikó Ernő, Szűcs Károly fedezetek, Tóbi Pál, Gubák János, Raák „Zsozso“, Reznyicsek Mihály, Gulis István, Valach Gábor, Turcsek László és Pásztor Béla csatárok nem csüggedtek el. A tavaszi idényben kiharcolták az elsőséget. A labdarúgók azonban csak részben örülnek az eredménynek, mert tudják, hogy nehéz lesz megállni a gáton. — De sebaj, — mondják —, megmutatjuk, hogy mi is értünk a labdarúgáshoz. Hegedűs Ferenc, Oroszka Megkezdődtek a KK-küzdelmek Szombaton Bécsben a WAC —Honvéd találkozóval megkezdődtek a Középeurópai Kupa küzdelmei. A rendkívül változatos mérkőzésen a bécsi csapat 2:1 arányban nyert. MTK—Dynamo Praha 5:0 (3:0) A Budapesten megtartott mérkőzésen a magyar csapat gyorsaságban és labdakezelésben egyaránt felülmúlta ellenfelét, s 5:0-ás győzelmével igen megkönnyítette helyzetét a prágai visszavágóra. Ostrava—Partizán 1:1 (1:0) Az osztravaiak nem tudták kihasználni a hazai pálya előnyét és ezáltal a jugoszláv csapat a belgrádi mérkőzésen jóval nagyobb eséllyel indulhat. Vojvodina—Vienna 1:0 (1:0) Az újvidéki csapat l:0-ás győzelme a bécsi visszavágóra igen kevés reménységet jelent. SZABAD FÖLDMŰVES — a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal lapja — Megjelenik hetente kétszer — Szerkeszti a szerkesztő bizottság — Főszerkesztő Major Sándor — Szerkesztőség Bratislava, Suvorovova 16 — Telefon 359-41, 359-42, 359-43. - Főszerkesztő és titkárság: 243-46. — Mezőgazdasági osztály: 356-80. — Nyomja a Polygrafické závody, n. p., Bratislava, ul. Februárového vííazstva 6/d — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata — Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. A-652599