Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)
1959-09-09 / 72. szám
288 VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 1959. szeptember 9. z a szó | könnyen kimondható, egyszerűen hangzik, pedig igen sokan még a vadászok közül sem tudják, hogy milyen nagy a jelentősége. Selejtezés anynyu jeient. mint a vadállományból a nemkívánatos egyedeket kilőni, ha a területhez képest túlszaporodtak. Leapasztani olyképpen, hogy csak a testsúlyra, agancsképződésre és örökítésre legkívánatosabb egyedek maradjanak meg. Igen ritka eset, még e téren gyakorlott vadász számára is, hogy első pillantásra biztosan meg tudja állapítani a meglátott vadról, vajon selejtezésre érett-e. Többszöri megfigyelés, nagy türelem és egy jó távcső a hozzáértő, lelkiismeretes és jó munkát végezni akaró selejtező kellékei. Akinek ez a hivatása, és főleg ideje is van ennek a szükséges, de sok körültekintést ígérő feladatnak az elvégzésére, attól meg is lehet kívánni, hogy jó munkát végezren. Mielőtt megérintené a ravaszt, ideje van napokon, heteken át figyelni az esetleg kilövendő vadat. ' Nem ez a helyzet a vadásztársaságoknál, ahol a tagok mindegyike dolgozik, és legjobb esetben vasárnaponként, ha nem havonként juthatnak ki területükre. A hímnemű szarvasfélék selejtezésekor nagy segítségünkre van az agancs, amelyről a vad értékére — fejlődésére, egészségi állapotára stb. — következtethetünk. Annál nehezebb a nőnemű szarvasfélék kiválogatása, amelyeken nem találunk ilyen könnyen észrevehető élettani jeleket a selejtezéshez. Éppen ezért szarvastehenet, ünőt és őzsutát csak hozzáértő vadászok kíséretében válogassunk és lőjünk! Minden állattenyésztő ismeri a fajnemesítés egyik alaptételét; azt a szabályt, hogy ha helytelenül válogatjuk ki a teheneket vagy a sutákat, akkor bármilyen jól selejtezünk is a bikák és a bakok között, előbb-utóbb elrontjuk állományunk minőségét és gyengék lesznek az agancsok. Senkit se tévesszen meg az a tény, hogy esetleg 3 — 4, néha 5 — 6 éves helytelen selejtezés után is marad még jó bikája. A vad törvényeink értelmében ma már nem „res nullius“, hanem államvagyon. Tehát nem lehet önző módon csak a mára gondolni, hanem törődni kell a jövővel is! Mint ahogy senki sem viszi vágóhídra jól tejelő tenyészteheneit, ugyanúgy ne lőjük le jó tulajdonságú szarvasteheneinket és sutáinkat sem. Önként felvetődik az a kérdés: hogyan lehet ezt a fontos vadtenyésztési munkát elsajátítani? Mit csináljanak azok a vadászok, akik még ezt sem tudják? Hiszen ők is szeretnének vadászni. Erre ez a válasz: minden gazdasági ág megkíván bizonyos előképzettséget, így a vadgazdálkodás is. Aki nem tud selejtezni, az először szerezzen be megfelelő szakkönyveket, s tapasztalt, hozzáértő vadászok útmutatása mellett esténként vagy vasárnaponként pár hét alatt megszerezheti a megfelelő alapszakképzettséget Ezután pedig ugyancsak hozzáértő, tapasztalt vadászok, vagy még inkább nagy szaktudású hivatásos vadászok kíséretében menjen ki területére, s amit elméletben elsajátított, azt tanulja meg a gyakorlatban is. Ne felejtsük el, hogy a szarvastehén és ~ őzsuta legalább annyira örökíti agancsfejlesztö tulajdonságát, mint a bika vagy a bak! Kísérletsorozataink bizonyítják, hogy amikor különböző tájtípusú szarvasokat keresztezünk, az Vadsslejtezés ezektől született bikák, elsősorban a tehenek, törzseik agancsfejlesztő képességét örökölték. Vigyázzunk tehát nagyon teheneinkre, sutáinkra, mert csak a helyes válogatás biztosítja a jó eredményt, a szép agancsot! Kivételes esetekben megtörténhet, hogy a túlságosan elszaporodott szarvas-Golyóra érett, öreg bak állományt nagyarányú lelövéssel csökkentik. Ilyen esetben semmi esetre sem helyes a nyakló nélküli tehénlövöldözés, hanem — ha nincs elegendő szakképzett emberünk — a borjak kilövésével csökkentjük az állományt. Kis gyakorlattal még a bikaborjút is megkülönböztetjük az ünőborjútól, mert az előbbinek a A sivatagi antilop Szovjetunióban 1919-től védelem alatt állt, és nem volt szabad vadászni. Az állomány azonban ennek ellenére 10 év leforgása alatt nem szaporodott. Kutatták az okát, és megállapították, hogy ez állat életfeltételei a mai korban nincsenek megadva és lassú kihalása várjiatő, akárcsak több más vadfajnak. Ezért mint természeti emléket szigorúan védeni kell. Az aggodalom azonban korai volt. A második világháború után a sivatagi antilop annyira elszaporodott, hogy még az eredeti helyén túl is elterjedt. Ma itt körülbelül 2 millió sivatagi antilop él. A változás okát a szakemberek a környezet megváltozásában látják. A nép már nem folytat nomád életet, letelepedett és kollektív földműveléssel foglalkozik. Továbbá a farkasok sikeres irtása is elősegítette e vadfajta elszaporodását. A farkasoktól mentes területeken négyszerte nagyobb az állomány. A sivatagi antilop elszaporodását elősegíti életmódja és aránylag jó szaporodása. A suták kétharmada kettőt ellik évente, s a fiatal suták már 7 — 8 hónapos korukban ivarérettek. A hímállatok azonban csak 20 hónapos korukban fejlődnek ki. Ilyen korai ivarérettség a kétpatás állatoknál eléggé ritka. Ekéskor az ivararány 1:1. De novemberben és decemberben a hímállatok annyira leromlanak, hogy a tél folyamán sok elpusztul közülük. Nedves tél után alig marad belőlük 3 — 5 %. Ezért ez a vadhátsó lába előtt már ilyenkor jól látható a rigyetési folt. Ugyancsak megkülönböztethetők a bakgidák is az ünőgidáktól ebben az időben, tehát még íz ivararányra is vigyázhatunk, ha gondosan végezzük a borjú- vagy gidalelövést. A borjút vagy gidát könnyű felismerni. Ezek kilövésével közel sem okozunk akkora kárt, mint akár a bikák, akár a tehenek helytelen selejtezésével. Szarvas- és őzállományunk nagy érték. Meggondolatlan, könnyelmű válogatással, oktalan lövöldözéssel könnyű tönkretenni! Legnagyobb hibák egyike: a borjas tehenek vagy gidás suták kilövése, mert a borjak vagy a gidák árván maradnak. Kísérleteink és megfigyeléseink sorozatai azt bizonyítják, hogy az árván maradt borjak, gidák fejlődése kedvezőtlenebb, mint az anya mellett felnőtteké. Amint a szarvas vagy őz borjú vagy gida korában elmulaszt, azt többé nem pótolhatja. A rosszul táplált borjú csontozata és általában egész testfejlődése gyengébb lesz, mint a borjú- vagy gidakorban megfelelő körülmények között fölnevelkedett társaiké. Ugyancsak nagyon helytelen az úgynevezett meddő tehén címen történő kilövés. A szarvas élettani tulajdonsága, hogy nem minden évben borjazik. Amiért egy-egy év kimarad, még nem kell kilőni a meddőnek gondolt tehenet. A meddőtehénlövők vegyenek egyszer annyi fáradságot maguknak, hogy boncolják föl az elejtett szarvast, s akkor maguk is rájönnek, hogy a meddőnek hitt tehén megtermékenyített, vagy pedig előre haladottabb időszakban megtalálják benne a fejlődő borjút is. Gondolkozzunk el a leírtakon, s ne a húsért vagy lődühünk kielégítéséért vadásszunk, hanem élvezzük a természetet, a vadászat szépségét, és ne rontsuk el nagyvadállományunk minőségét! fajta többnejűségben él és egy hím 5— > 15 sutát, de néha jóval többet is megtermékenyíthet. Mivel ez a vad nagyon gyors és kitartó, szárazság idején többezer négyzetkilométernyi területet kóborol be az élelem megszerzéséért. A vadászat ideje augusztustól decemberig tart. A Szovjetunióban ez az egyik legfontosabb vadfajta; 1956-ban 128 000 db-ot lőttek belőle. Az agancsát exportálják, a bőrét feldolgozzák, húsa piacra kerül. Ausztrália állatállományának veszteségei Ausztrália mezőgazdaságát súlyos megpróbáltatások elé állította a tavalyi nagy szárazság. De amint most hivatalosan megállapították, a károk jóval kisebbnek bizonyultak, mint a régi nagy szárazságok idején. A szárazság miatt bekövetkezett takarmányhiányt az állatállomány is megsínylette. így például a juhállomány 0,3 %-os veszteséget szenvedett és 149,3 millió db-ra csökkent. A tejelő tehenek 2,4 %-a hullott el, s állományuk ez idő szerint 5 millió db-ra tehtő. Az egész szarvasmarhaállományt az elszenvedett 2,1 %-os veszteség után most 11,9 millió db-ra becsülik. Sivatagi antilopvadászata Szovjetunióban
