Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)

1959-09-02 / 70. szám

278 VIRÁGZÓ MEZÖGAZDASÄG 1959. szeptember 2. A gyümölcsfák második nedvkeringése Az első nedvkeringés a gyümölcsfában tavasszal indul meg. Ennek következ­ménye a rügyfakadás, lombosodás és a hajtások növekedése. A fa szervezetében kétféle anyag ke­ring, az egyik a gyökerek által felszívott ásványi anyagokban gazdag, feldolgozás­ra váró szervetlen anyag, a másik már feldolgozott, a levelek által áthasonított, építésre alkalmas szerves anyag. A fá­ban vagy a gyökerekből származó szer­vetlen anyag vagy a levelekben átalakí­tót szerves anyag van túlsúlyban, eset­leg a kettő egyensúlyban áll. A felvett szervetlen anyag mennyisége függ a gyökérzet nagyságától, a talaj víztartalmától, a levegő páratartalmától stb. A szerves anyagok mennyisége pedig csakis a levélfelület nagyságának függ­vénye. Minél nagyobb a fa lombozata, annál töb a fában a szerves építőanyag. Ez természetes, hisz a szervetlen anya­goknak szervessé átdolgozása a levelek­ben a klorofillt tartalmazó sejtek segít­ségével történik. A gyökerekből származó szervetlen anyagok ingert gyakorolnak a fára és növekedésre serkentik, tehát minél gaz­dagabb a fa szervetlen anyagban, annál erősebben növekszik. A szervetlen anya­gok áramlása a függőleges helyzetű vagy azt megközelítő ágakban nagyobb, az elhajló oldalágakban lassú. Nálunk legnagyobb a fák szervetlen anyagtartalma májusban, amikor legerő­sebb a növekedés. Ezt a nagy növekedési szakaszt júniusban hirtelen lecsökkenti a rendszerint bekövetkező szárazság. A szárazságot csak augusztus második felében szokta kiadósabb csapadék kö­vetni. Ekkor megint fokozottabb a fák vízfelvétele és a vesszők ismét növeked­ni kezdenek, mert nagyobb a szervetlen anyag felvétele, de ez már rövid ideig tart, mert a fejlődést meggátolja az ősz. A második nedvkeringésnek nevezett életfolyamat lényegét azonban még nem ismeri teljesen a tudomány. Júliusban a gyökerek felől a szervet­len anyagok felvétele lecsökken, s ezzel a hosszanti növekedés megszűnik. A le­velek a meleg és a napfény hatására tovább asszimilálnak, vagyis építik Aa szerves anyagot, ekkor tehát túlsúlyba jut a szerves anyag felvétele. A sok szerves anyagtáplálékot a fa a rügyekben és vesszőkben raktározza el. Ennek ha­tására a hosszant növő szervek növeke­dése megáll, s a rügyek átalakulnak termő rügyekké. Ha a szárazság hosszabb ideig tart, a fa sűrűn megrakódik termő rügyekkel és vesszői korán beérnek. Ezekből következik az a megállapítás, hogy a vessző elhelyezkedése és termő­­képessége közöt összefüggés áll fönn, vagyis minél függőlegesebb állású a vessző, annál terméketlenebb. A függő­leges hajtások kapják legtovább a szer­vetlen anyagokat a gyökér felől. Minél jobban megközelíti valamely vessző a vízszintes helyzetet, annál korábban áll be a szerves anyag felvételének túlsúlya, vagyis az oldalhatjásokban a túltáplált­­ság következtében sok termőrügy képző­dik. Ez igen szembetűnő a 6 — 8 éves körtefákon. A szervetlen anyagok a hosszanti növekedést segítik elő, a szer­vesek pedig a termőrügyek fejlődését. Esős június-júliusban, amikor a szer­vetlen anyag felvétele alig csökken, nagy a növekedés, de kevesebb termő­rügy képződik. Idén az őszibarackfákon kevés kettős termőrügy található. A második nedvkeringés csak rövid ideig tart. Ha a fa ágait ilyenkor eltávo­lítjuk, a seb beforradása igen élénk, de sok ág levágása esetén a feltóduló ned­vek új ágak fejlesztésére serkentik a fát. Ez pedig nemkívánatos, mert az ilyen ágak már nem érnek be. A gyümölcsfák metszését a második nedvkeringésben csak nagy szakértelem­mel szabad végezni. A száraz, beteg ágakat azonban el kell távolítani, hogy ne hordozzanak magukon fertőző gomba- és rovarkártevőket. A száraz ág most könnyen felismerhető, és eltávolítása megkönnyíti a téli tisztogatáskor a fa koronájának áttekintését. Az egészséges hatjások levágását a legkevesebbre csökkentsük, nehogy új hatások törjenek elő. A felnyurgulni induló körtefák termő­re hozásának legegyszerűbb módja az őszi metszés. A párhuzamosan fölfelé törő vezér- vagy oldalhajtásokat úgy kell visszakurtítani, hogy az egyes ágak ve­zérhajtását visszavágva, új vezérágul a koronát terebélyesftő oldalágat hagyjuk meg. Ezzel a metszéssel legtöbbször nem tudjuk megadni a körtefa alakját, ezért fecskefarok alakra bevágott lécecskével kell az ágakat egymástól eltámasztani, hogy kimozdítsuk őket függőleges hely­zetükből. Ezzel termörügyek fejleszté­sére serkentjük és a fának terebélyes alakot adunk. A biztosító csapok, cson­kok eltávolításának ideje szintén a nyár­utó, illetve az őszelő. Az őszi koronarit­­kitásnál a sebeket simára kell faragni és oltőviasszal vagy gyümölcskátránnyal kell bekenni. Ruttkay Béla Cserebogárpajorkár csökkentése új telepítéseknél Az új telepítésű szőlőket, gyümölcsö­söket mindinkább károsítja a cserebo­gárpajor. A cserebogár invázió támadása fokozódik, mivel a cserebogarak termé­szetes ellenségei igen lecsökkentek. Ezért a fiatal telepítéseknél a pajorkár ellen meg kell szervezni a védekezést. A cse­rebogár irtásának megszervezése még nincs teljesen kialakulva. Éhez a kárte­vőhöz és pajorjához nehéz hozzáférni és csak kitartó munkával érhetünk el célt. A cserebogár petézésre a könnyű, vagy középkötött belterjesen művelt talajt, erdőközeli, különösen hereföldeket és fnssen trágyázott kultúrákat választ. Az egész fiatal pajor humusszal táplálkozik. A cserebogárpajor az első évben kicsi testű, ezért kevesebb táplálékra van szüksége és kártétele is kisebb. A legel­terjedtebb cserebogár a májusi csere­bogár, melynek teljes kifejlődéséhez há­rom évre van szükség. Ezalatt az idő alatt növekszik és ezzel együtt növek­szik a táplálékfogyasztása, vagyis a kár­tétele is. A földben élő pajor a vékonyabb gyö­kereket elrágja teljesen, a húsosakat részben, a fás gyökereket pedig lehán­tolja. A növény lankadása, elhalása jelzi a kártevő jelenlétét. Ha a növény lanka­­dásakor azt azonnal kiemeljük a földből, ráakadunk és elpusztíthatjuk a csont­fehér pajort, ha azonban késlekedünk, a pajor tovább vándorol. A gyümölcsfa, erdei fa, szőlőcsemete-iskolákban, ezek magvetéseiben és új telepítéseiben a kár katasztrofális lehet. Sok nem sikerült telepítésnek az oka a cserebogárkár. Ezenkívül a zöldségekben és kultúrnövé­nyekben sem válogat. Természetes ellensége a vakond, amely igen sok pajort pusztít el, de ezt a ker­tészek nem szívesen látják. Eddig a vetési varjak voltak a legnagyobb pajor­pusztítók. A vetési varjak annyi pajort pusztítottak el a talajlazítások alkalmá­val, hogy a pajorkár ezen a vidéken fel sem tűnhetett. Ma vetési varjú alig van, kipusztultak és ez okozza a cserebogár­kár fokozatos emelkedését. A vetési varjak számát lecsökkentette a régi vadászszerzödésekben felvett kötelező varjúlelövés. Ezenkívül nagy pusztítást végzett a szakszerűtlenül végrehajtott mezei pocok irtása mérgezett magvakkal, amikor a mérgezett magvakat, vagy a mérgezett magvaktól elhullott egereket a varjak felették, s ettől tömegesen el­hullottak. Egy eddig ismeretlen betegség is a múlt években tömegesen pusztította őket. A cserebogarakat irthatjuk rajzáskor, tavasszal a fákról való lerázással és összeszedéssel, vagy a fáknak arzénos anyaggal való permetezésével, ahol a cserebogarak táplálkoznak. Mivel a cse­rebogár szervezete az arzénos anyaggal szemben ellenálló, azért erősebb oldatot kell használni, mint a gyümölcsfáknál az almamoly ellen. Az arzén igen mérgező hatású és a permetezett fa alatti takar­mányt is megmérgezi. A mérgezett nö­vény hányást és halált is okozhat. Ősszel vagy tavasszal a talajba bedol­gozót hektáronkénti 250 kg naftalin. vagy 250 kg HCH por sem hozza meg a várt eredményt, mert a mélyebb talajba húzódott pajorokat nem irtja ki. Ezzel csak a számukat csökkentjük. A Nyírség homokos területein, ahol sok szőlőst és gyümölcsöst telepítenek, el van terjedve a pohánkavetéssel való védekezés. A cserebogárpajor nem ked­veli a pohánka szafát. Nem pusztul el tőle, de elhúzódik. Ezt az új telepítésű szőlőknél és gyümölcsösöknél kihasznál­hatjuk. A telepítés éve előtt a tarlóba pohánkát vetünk és azt zöldtrágyának beszántjuk. A telepítést és az azt követő években a telepítés körül egy-két vető­­gépszélességnyi pohánka védőövet léte­sítünk. Ez megakadályozza a cserebogár­pajorok visszahúzódását a fiatal telepí­tésbe. A cserebogár előszeretettel peté­zik a herésekbe. Ha a here közelébe új szőlőt vagy gyümölcsöst telepítünk, a herevetés mellé vetett elválasztó pászta elriasztja a pajorokat és csökkenti a pajorkárt. Ezzel az eljárással megvédett fiatal telepítés pár év alatt annyira meg­erősödik, gyökere elfásodik, hogy a kár­tétel lecsökken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom