Szabad Földműves, 1959. július-december (10. évfolyam, 52-104. szám)

1959-08-29 / 69. szám

1959. augusztus 29. Földműves 7-■ wmt évvel ezelőtt született a szabadság. Felkelt a nép a fasizmus ellen. A hős szlovák és szovjet partizánok nagy harcához I f_ß csatlakoztak a magyar haladó erők is. A háború kegyetlen forgatagában döbbentek rá a nemzetek a fasizmus állatiasá­­gára. Nemeckán, Kremnickán és máshol egy-két éves gyerekeket és asszonyokat gyilkoltak halomra. A népek harcát aranybetűvel írjuk a történelembe. Most, a Fel­kelés évfordulóján tisztelettel adózunk minden partizánnak. Hernád-völgyi rajtaütés ' A szépséges szlovák paradicsom, a gölnici hegyek és az egész Szlovák Érchegység erdei és sziklái megteltek ezekben a napokban — 15 évvel ez­előtt — az ellenállás szellemével. A mély völgyben országutak kanyarog­tak, a hegyek oldalában vasúti sínek csillogtak, melyek éppen Margecany­­nál futottak össze egy csomópontban. Ha ezt a pontot sikerül elvágni, nagyon megérzi a német keleti arc­vonal. Gyorsabban törhetnek át a Kárpátok bércein a szovjet csapatok és a csehszlovák hadseregcsoport katonái, hamarabb jön meg a várva­­várt szabadság. A j| völgy felett álltak Kvetinsky kapitány csoportjának par­tizánjai és más egységek. Őröket állítottak a szik­lákra, akik éles szemmel figyelték a mozgalom völ­­flyet. Az első támadás Margecanyt érte, az összefutó utak e fontos csomó­pontját. „Jól emlékszem, hogyan folytak le ekkor az események“ — emlékezik vissza Ján Skripko vasutas. „Akkor is az 1-es számú váltóházat kezeltem a Kysak felé vezető vonalon, éppen úgy mint ma. — A töltés oldaláról ismeretlen emberek nézegették az állomást. Ezen az állomáson keresztül naponta 50 — 60 német szállítmány gördült a keleti front felé, fegyverek­kel, lőszerrel, katonákkal, de legna­gyobbrészt tankokkal megrakodva. A váltóház melletti vakvágányon vago­nok álltak, melyekben orosz foglyokat őriztek. Csodálatosképpen ez időben az állomáson nem tartózkodott sok német katona. Estefelé felváltott en­gem Ján Rybárik kollegám, aki most Rolován teljesít szolgálatot. Kilenc óra felé a hegyek felől partizánok rohantak az állomás felé. Rövid tűz­harc keletkezett és a partizánok per­cek alatt megszállták a fontos épüle­teket és térségeket. A vagonokhoz rohantak, hogy kiszabadítsák a fog­lyokat. Az örök meg akartak szökni, de ez csak kettőnek sikerült. A töb­bieket a vendéglőből és az Igló felé induló vonatból cibálták ki a partizá­nok. De a foglyok kiszabadításán kívül más céljuk is volt. Alaposan megszakítani a vonalat, megsemmi­síteni az állomás berendezéseit, hogy így akadályozzák a német utánpót­lást. Ezt is aláaknázták“ — mutat rá Ján Skripko a jelzőberendezésre. A mostani forgalmista, Budinsky elvtárs akkor telegrafista volt az állomáson. A partizánok eltávolítot­ták a készülékektől, melyeket azután megsemmisítettek és elszaggatták a huzalokat. Más csoportok a raktárba, a másik váltóházba és a kitérőbe mentek. És mi volt az eredmény? Az állomás berendezése megsem­misült. Sokkal tökéletesebb rombolást végeztek, mint amilyent Stefan Kysel Az abroncspusztai ütközet tervezett, aki a mészégetőből akart dinamitot szerezni, hogy szállítmá­nyokat robbantson fel. Éjfél felé a partizánok takarodót fújtak. A kiszabadított foglyokat be­sorozták maguk közé és velük ment néhány szlovák katona is, az állomás katonai őrsége. A merész rajtaütés következményei a fasiszták számára tényleg végzete­sek voltak. Két napig nem mehetett át egy szállítmány sem az állomáson, ez pedig 100 — 120 vonatot jelentett, és más út nem is vezetett kelet felé. Hiába állítottak gépfegyvereket és ágyúkat mindenfelé a vasút mentén, minden kis hidacskához, a Kassa — Bohumín-i egyvágányú vonal Marge­­canytöl egészen Kysakig befordult a Hernád folyó medrébe. A bujanovói alagút beomlott, sok helyen a sínek görbültek össze fantasztikus formák­ba. Majd egy újabb támadás a kysaki állomás ellen és hosszú ideig, napo­kig késtek az erősítéseket szállító német vonatok, éppen akkor, mikor ezekre a legnagyobb szükség lett volna. „E—1 harcászati szabályzat II. rész. Németh József, Farnad c. 526. Bondás Sándor, Pardi Rózsa, Vésztő, Békés megye“. Ez betűzhető a sár­guló könyvecskén. Lapjait megette az idő, de az emberek szívébe megvan írva a hiteles történet. A háború dögmadara végét élte. Utolsó vonaglásaival azonban még pusztított. Ennek áldozata ez a két volt magyar katona is. A harcászati könyv gazdája már nem él. Csak a Monosza hegy alján lévő emlékmű hirdeti hősiességüket. Losonc és Fülek táján titokzatos emberek tűntek fel. Messze, végig az Ipoly völgyén is elterjedt a hír: — Az erdőkben partizánok vannak. Lett is erre nagy felfordulás. Fa­lunkban a vezérkari századost éjjel­nappal őrizni kellett. Akkor még nem tudtuk, ki irányítja a partizánokat. Most, 15 év után itt vagyunk egy csata helyén. A viseltes papírok az első nyom a Nógrádi-brigád után. * * * A Monoszát belepte a hó. A Ragyolc felé húzódó völgyben csak itt-ott látszott egy-két fehér sapkás ház. Fent a Monosza ölén emberek álmát őrizte Abroncspuszta, a szlovák tele­pülés. Távolról tompa ágyúdörgés keltette a reményt a szívekbe. A 95 tagú partizán törzscsoport rövid pi­henőre telepedett a házakba. Hosszú volt az út eddig. Fent az Alacsony-Tátra nyugati nyúlványainál Korytnica szlovák fa­lucskában kezdték. 20 magyar, köztük Rákosi Éva (Rákosi Mátyás unoka­­huga) Szamszomenko Tánya, ukrán partinzánlány, Sando Jósé, volt spa­nyol köztársasági százados és vagy féltucat szlovák fiú. Nógrádi alezre­des vezetésével sok megpróbáltatá­son, harcon keresztül érkeztek a Monoszába. Itt megsokasodtak. A Medvesalján híre terjedt a partizán­­csoportnak. Csatlakozott hozzájuk Bandúr Gyula csoportja is. — Mi a gömörsídi erdőből jöttünk, 60-an vagyunk, jönnénk a partizánok­hoz. így mutatkozott be két 19 éves fiú. Hasonlóan jöttek az egyházasbásti Mede Menyhért, Bozó Gyula Vecsek­­löről, akik később összekötők voltak, és sokan mások. Harcban élt az egész környék. Síden a levegőbe röpítették a német vonatszerelvényt. Elfogták a német járőröket. Most jól esett egy kis pihenés. A csapat szíve, a törzs azonban most sem pihent. A partizánok délután elfogtak egy járőrt, akiktől megtud­ták, hogy a németek a majdnem jár­hatatlan völgyön keresztül akarnak visszavonulni. A szovjet hadsereg II. ukrán egységei elfoglalták Salgótar­jánt, a náciknak futni kellett. Kint a hidegben csak az őrök áll­tak. Figyelték a nagy fehérséget. Az óra mutatója éjfél után két óra felé közeledett. Hirtelen lövés dördült. — Riadó! Fegyverbe! — adták ki azonnal a parancsot. A németek betörtek a tanyára. De póruljártak. Nógrádi alezredes és Lapsó Jenő Paliöekék házának torná­cáról géppisztolysorozatot lőtt rájuk. A fasiszták gúlába dőlve jajgattak, káromkodtak. Minden házból kirohan­tak a partizánok, robbantak a kézi­gránátok, és a németeknek a tisztás­ra kellett menekülniök. Nagy volt a túlerő. A partizánoknak a Monosza erdejébe kellett visszavonulni. Déli 10 óráig tartott az ütközet. Végre a németek sok halottat veszítve elvo­nultak. * * * Azóta sok tavaszkor olvadt el a hó. A lombos fák szépítik a gyönyörű völgyet. Palicek bácsi épp a gazdag termést takarítja be. — Jó emberek voltak. Szerették a gyerekeket. Tánya, Éva, San Jósé, kedves emberek! Fegyelmezettek voltak. Soha nem vittek el semmit. Nógrádi úgy ölelgetett, mint a fiát. Kiesik a könny a szeméből. — Nem volt játék... Tizenheten estek el. A 18 éves Bandúr Árpád, Honig József, Valasek elvtárs, régi munkásmozgalmi harcos, öten közü­lünk is meghaltak. Meg egy csecse­mő. A fasiszták nem kegyelmeztek, elvitték még a csizmáinkat is. Csönd van, nagy csönd. Csak az emlékmű jelzi már a régi harcokat. Az élők tovább írják az emlékkönyvet. Bandúr József, a rettenhetetlen ösz­­szekötó, a sátorosi bazaltkőbánya há­romszorosan kitüntetett munkása, Bozó Gyula, aki élelmet és fegyvert vitt a nógrádi brigádnak, most a be­gyűjtési üzem dolgozója. Kovács Má­tyás, aki résztvett a sídi vonatrob­bantásnál a füleki kőbányában dol­gozik. Honig József, San Jósé, Tánya, Éva, mind él az emlékezetükben, mintha ma látnák őket. Nógrádi Sándort úgy emlegetik, mint az apjukat. A magyar partizánmozgalom nem volt olyan tömegjellegű, mint a szlo­vák, de a 19-es hagyományok útján sokan elindultak. Nevüket arany be­tűkkel jegyzi föl a történelem. Bállá József A szlovák és magyar partizánoktól reszketett az ellenség I Partizán éjszakák Az átvirrasztott, végnélküli, borzalmas éjszakákra, mikor fegyvertől, árulástól hulltak a hősök, bátrak — feledés fátylát borítani hogy tudnánk? Nem lehet. A világ amíg be nem érik, vérzik. Vére csepeg. Vonult a partizánsereg a rémes, zord hegyekben, hogy hazáját visszavegye: fasizmus, éhség vesszen! Hogy szétzúzza már bilincsét, hogyha kell, puszta kézzel. Fényszórók tűzcsóvájától Derengett már az éjjel. Az átvirrasztott éjszakákra, — toluolt szórt az ég is - mikor a hősök sora ritkult, s együtt maradtak mégis, feledés fátylát borítani hogy tudnánk? Nem lehet. A világ, amíg be nem érik, vérzik. Vére csepeg. Milan Lajciak Fordította: Fügedi Elek 1944-ben erőnek erejével bekény­­szerítettek Horthy fasiszta hadsere­gébe. Már bevonulásomkor elhatá­roztam, hogy amint lehetőség nyílik, azonnal csatlakozom valamelyik par­tizán egységhez. Több elvtárssal be­széltem, akikkel úgy döntöttünk, hogy otthagyjuk Horthy gyülevész ármádiáját és átszökünk a partizá­nokhoz. Husztnál táboroztunk, amikor meg­tudtuk, hogy a szomszédos Piros­dombnál partizánegység állomásozik. Sikerült megszöknünk és a partizán­­parancsnoktól azt a feladatot kaptam, hogy társaimmal menjek vissza és nagyobb arányú átállást szervezzek meg. Hajnalra visszatértünk, de visszafelé rajtunk ütöttek a csend­őrök, s a kínhaláltól csak az mentett meg, hogy az időközben bekövetke­zett légitámadás alatt kínzóink a fe­dezékbe futottak. Pirosdomb felé az utakat már lezárták, így Lehodka falu felé tartottunk. Itt egy Pichler nevű tanítótól tudtuk meg, hogy a környező hegyekben partizánok van­nak s ő vállalkozott is arra, hogy bennünket elvezessen. Szlovák testvéreink kézről-kézre adtak bennünket, ösvényeken és víz­mosásokon jutottunk el a Garam partjához s csónakon keltünk át a folyón. Elérkeztünk Prochod faluba, amelyben az Ernst Thälman partizán­­csoport tevékenykedett, Cserepánszky kapitány vezetésével. A kapitány és az egység komiszár­ja, Kostisenko főhadnagy vendégül látott bennünket és az első német szállítőoszlop megtámadásakor fegy­vert szereztünk, amelyeket meg is tartottunk. Cserepánszky kapitány nemcsak parancsnokunk, hanem pél­daképünk is volt. 23 — 25 év körüli, rettenhetetlen bátorságú, igazi kom­munista. Mindig azt mondotta, hogy a partizán olyan mint az ördög, még a golyó sem fog rajta. Több bevetés után Hornisdán felé vonultunk felderítésre. A vakmerő kapitány szovjet egyenruhában lova­golt a német őrséghez. A meglepett németeket egyetlen sorozattal sem­misítette meg. Egy felderítésünk al­kalmával Bélabányán német tiszti lovasfutárokat ejtettünk foglyul, akik a hadsereg egyik nagyobb alakulatá­nak visszavonulási tervét vitték. A németek követeket küldtek a futárok kiadására, amit mi megadtunk. Ekkor megtorló csapatokat szabadítottak ránk, s mi kénytelenek voltunk visz­­szavonulni. A feldühödött fasiszták erre ki akarták rabolni a védelmünk alatt álló Prochod községet. A rablás megakadályozására akciót indítot­tunk. A puha hóban azonban elsüppedt a gépfegyver villája. Hogy használni tudjuk, egyik bajtársunk, Kőszegi Sándor vállára támasztva tüzeltünk. Az akció sikerrel járt. összekötőink hírül adták, hogy Hornisdánban magyar utászcsapatok vannak elszállásolva, amelyeknek fel­adata, hogy a németek visszavonulá­sának fedezésére felrobbantsák és aláaknázzák a hidakat. Az utász­alakulatokat egy éjszakai rajtaütéssel semlegesítettük. Sok magyar katona közénk állt és a háború végéig együtt harcoltunk. Ugyancsak csatlakozott hozzánk egy határvadász-hadnagy századával együtt. A németek Karácsony és Újév kö­zött többszörös túlerővel támadták meg védelmi központunkat, Prochod községet. A támadás olyan váratlanul ért bennünket, hogy csak parancsno­kunk, Kosztisenko főhadnagy bámu­latos lélekjelenléte mentett meg ben­nünket, aki a fasiszták által körülzárt házból mindkét kezében egy-egy gép­pisztollyal lépett ki s a hatalmas sor­­tüz visszavonulásra kényszeritette a fasisztákat. A németek amikor megtudták, hogy egy alkalommal megsemmisítettük az utánpótlásokat szállító oszlopot, harc­kocsival támadtak meg bennünket. Sikerült az utolsó hadianyagot szál­lító teherautót is felgyújtani, de a többszörörs túlerővel szemben vissza­vonulásra kényszerültünk. A fasiszták tehetetlen dühükben felgyújtották és a földdel egyenlővé tették Prochod községet. Később hatalmas arányú partizán­támadási akciókat kezdeményeztünk, úgy, hogy a németek kénytelenek voltak lopva visszavonulni és feladni azokat a falvakat, amelyek fennható­ságuk alatt álltak. Garay Sándor, partizán

Next

/
Oldalképek
Tartalom