Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-06-17 / 48. szám
186 V1RÄGZÖ MEZÖGAZDASÄG 1959. június 17. Repülőgéppel, vegyi készítményekkel irtsuk szántóföldjeink kártevőit Felhívtuk a figyelmet arra a veszedelemre, amellyel az amerikai burgonyabogár fenyegeti mezőinket. De nem árt, ha ismét rámutatunk a baj komolyságára, hiszen szinte valamennyi körzetből azt jelentik, hogy a burgonyabogár váratlanul nagy arányokban fordul elő. Amint tudjuk, a burgonyabogár a levélzetet teszi tönkre, viszont régi igaz.ság, hogy gyenge Ievélzet alatt a fészekben nem fejlődhet a burgonya. Az avatatlanok nem is hinnék, hogy egy ilyen kis bogár mennyi kárt okozhat. A burgonyabogár aránylag mutatós: aranysárga hátán, helyesebben szárnyfedőin 10 csík húzódik. Innen kapta latin nevét is. Latinul Leptinotarsa decemlineata a neve, ami tércsíkút jelent. Ám a burgonyabogár lárvái már nem ilyen szépek; egészen pirosak, fekete pontokkal. A falánk lárvák már hetekkel ezelőtt kibújtak a sárga tojásokból, s étvágyukra jellemző, hogy 15 — 25 lárva több burgonyabokrat semmisíthet meg. Ráadásul nálunk egy esztendő alatt a burgonyabogár két nemzedékben fordul elő. Nem túlzás tehát, ha azt állítjuk, hogy ez a kártevő végzetesen szertefoszlathatja terméskilátásainkat, amelyek ez idő szerint tényleg ígéretesek. A burgonyabogár irtásában, akárcsak a közelmúlt években, most is mindenekelőtt a tanulóifjúság sietett mezőgazdaságunk segítségére. A fiatalok főleg a szövetkezetek és állami gazdaságok mezőin szorgoskodnak. A burgonyaföldeket többször egymás után átvizsgálják, mivel a burgonyabogár a kedvező szelek szárnyán gyorsan terjed és nagy távolságokra Is elrepül. Fokozza a veszedelmet, hogy a lárvák kibújásának időszaka huzamosabb, s így egy időben lárvákat és bogarakt is találunk a szántóföldön. Helyes lenne tehát, ha a burgonyabogár felkutatását minden iskola ifjúsága vállalná. Ennek a mozgalomnak a fontosságát Pozsonyszőlősön, Ispácán, továbbá a bratislavai, somorjai, dunaszerdahelyi járások több községében már megértették, s a diákok követésre méltó példát mutatnak. De a fiataloknak a szövetkezeti dolgozók is adjanak meg minden segítséget. Sajnos, a kártevő előfordulása olyan nagy mértékű, hogy már nem beszélhetünk néhány összegyűjtött burgonyabogárról, hiszen a jobban fertőzött burgonyaföldek némelyikén több kilogrammnyi. több vedernyi burgonyabogarat is összeszedtek. Az irtásra alkalmas vegyi készítményeket az állam díjtalanul adja a termesztőknek. Ezeket a készítményeket a nemzeti bizottságok vagy a gépállomások osztják ki. Ha 20 kg Gamadynnal porozunk ha-ónként, ez minden lárvát megsemmisít. De az is elég, ha hektáronként 4 kg Dynollal permetezünk, amelyhez 6 gramm Lindant adunk. A porozáshoz vagy permetezéshez az eszközöket a gépállomások bocsátják rendelkezésre. Sikeres munkát végeznek a növényorvosok, akik közül említsük meg Pagács elvtársat, a csallőközcsütörtöki gépállomás dolgozóját és Nagy elvtársat, aki a dunaszerdahelyi gépállomáson tölti be a növényorvosi munkakört. De a többi gépállomás is készséggel a termesztők segítségére siet, tehát minden gépet és eszközt használjunk ki a kártevők irtására. Felkészültek a küzdelemre a Csehszlovák Légiforgalmi Társaság gépei is, s az Agroflotta pilótái már ezer és ezer hektáron küzdötték le a veszedelmet. Ezek a gépek, ha kell, akár tízszer is fölszállnak a mezei repülőterekről, hogy azután DDT-aerosolokkal, vagyis ködüsítőkkel permetezzenek. Munkájuk rendkívül sikeres, s a termesztők őszinte hálával méltányolják a segítséget. A cukorrépa jónak mutatkozó termését idén is fenyegeti a fekete répalevéltetú (máklevéltetű), amely majdnem minden répatáblán előfordul. Némelyütt csak kisebb mértékben, másutt nagyobb arányokban. A levéltetvek ellen kizárólag a vegyi készítmények nyújtanak védelmet, amelyeket nagy teljesítményű P —900 és S —083 permetezőkkel vagy repülőgépekkel juttatunk a szántóföldre. Pár évvel ezelőtt a levéltetvek irtására még nem rendelkeztünk hatásos készítménnyel, s csak az elmúlt esztendőben vehettük föl az eredményesebb harcot, éspedig a külföldről behozott Ekatinnal. Idén már saját vegyiparunk állít elő hatásos készítményt, amely Intration néven kerül forgalomba. Ezt a készítményt vízzel hígítjuk, mégpedig olyan arányban, hogy 1 ha-ra 50 dkg tiszta Intration kerüljön. A repülőgépek továbbra is Ekatin-aerosollal dolgoznak, amelynek ha-onkénti adagja 6 literre tehető. A soron következő időszakban az a legfontosabb feladatunk, hogy megmentsük a burgonya és cukorrépa szépnek mutatkozó termését. Ne hanyagoljuk el a keresőnapok megrendezését a burgonyaföldeken, s folytassuk repülőgépekkel, vegyi készítményekkel és minden megfelelő eszközzel a harcot szántóföldjeink kártevői ellen. Ne hagyjuk, hogy fáradságos munkánk gyümölcse, a burgonya és cukorrépa gazdag termése, veszendőbe menjen. Grebecsi Valérián, a Mező- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal szövetkezeti és gépállomási osztályának dolgozója niiiiiiiiiiiiuHiuiiiuiiiiiuiiniiiiuiiuiiHEiiiHiniiiHiiiiiiiiiiiiiiiii • Kazalozzák a hereszénát a Gombai Állami Gazdaságban. Már régen lekaszálták, mert már a második here is olyan nagy, hogy majdnem kaszálható, de nem romlott el, mert szárítókra rakták. Különösen a herefélék begyűjtésére fordítanak nagy gondot, mert nemcsak a szarvasmarha és országoshírű lótenyészetük takarmányozására használják fel, hanem a sertésekkel is etetik. • A nagyfödémesi EFSZ-ben a baltacímet, akárcsak a lóherét, kétéves növényként termelik. Nem hagyják meg négy-öt évre, mint más vidéken. Nagyon jó silót készítenek belőle, s azonkívül a talajerő fokozására is nagyon jól bevált nitrogéngyűjtő növény. Gasparik Mihály ökrökkel tapostatja a silót. A két tarka jól betapossa, mert nehezek, a kettő összesen 22 mázsái nyom.