Szabad Földműves, 1959. január-június (10. évfolyam, 1-51. szám)
1959-05-09 / 36-37. szám
138 VIRÁGZÓ MEZŐGAZDASÁG 1959. május 9. Fordítsunk nagyobb gondot a lucerna termesztésére Mezőgazdaságunk mai iránya az állattenyésztési termékek gyors fokozását követeli, viszont ennek megvalósítása szinte lehetetlen jó minőségű és szilárd takarmányalap nélkül. Ezt figyelembe véve — a párt és kormány intézkedései alapján — a szövetkezetek IV. kongresszusa kitűzte a takarmánytermesztés növelését a földterület 27 — 30 százalékára. A beszámoló szerint ebből 18 — 20 százalékot a hereféléknek kell kitenniük. S mivel a lucerna a legértékesebb takarmánynövényünk, elsősorban a lucernavetés területének bővítését kell szorgalmaznunk. Ennek a követelménynek csak elegendő maggal tudunk eleget tenni. Ha számolunk azzal, hogy a lucerna magtermesztése sokkal bizonytalanabb, mint a többi szántóföldi növényé, a lucernások kiszélesítése nem könnyű feladat. A magfogást minden mezőgazdasági üzem saját ügyének kell, hogy tekintse (értve ezalatt a megtermesztésre alkalmas vidékeket), mert végre meg kell szüntetnünk az évről évre ismétlődő vetőmaghiányt, amely gátlója az évelő fehérjedűs takarmánynövények nagyobb arányú termesztésének. A lucerna magtermesztése megfelelő szakértelmet kíván. Alkalmaznunk kell mindazokat az agrotechnikai intézkedéseket, amelyek mind az időjárás kedvezőtlenségét, mind a kártevők pusztító tevékenységét egészben vagy részben kiküszöbölik. Ugyanis a lucerna virágzására kedvező időjárás még nem jelenti azt, hogy jó magtermésre számíthatunk, mert ezek a kártevők végzetesen elpusztíthatják, viszont akkor sem várhátunk jő eredményt, ha csak a kártevők ellen védekezünk és az időjárás viszontagságait nem vesszük figyelembe. Az éghajlati viszonyokat illetőleg a lucernamag termesztésre a csapadékban szegényebb meleg, száraz és mérsékelten száraz vidékek alkalmasak. Hazánkban Dél-Szlovákia szántóterületei a legalkalmasabbak a megtermesztésre. Az olykor annyira egyenetlen csapadékeloszlás azonban elég nagy gondot okoz a lucernamag termesztésében. Egyrészt a megtermékenyülés idejére beálló többnapos esőzések végzetessé tehetik a magfogást, másrészt a csapadékos tavasz egyes kártevők elszaporodását nagyban elősegíti. Az eredményes magfogás érdekében tehát a lucerna fokozatos virágoztatását és a kártevők elleni rendszeres védekezést nem mellőzhetjük. A növényállományra vonatkozólag két különböző módszert szokás alkalmazni a magtermesztésnél: a ritkasoros és a takarmánynak vetett rendes sortávolságű lucernást. Főleg kísérleti állomásokon, de több helyen nagyüzemekben is alkalmazzák a ritkább sortávolságban (35 — 40 cm) vetett lucernát magtermesztés céljára. Ez a módszer jobbnak bizonyul a szokásos sortávolságra vetett lucernánál. Termelése költségesebb, mert gondos ápolást kíván. Ugyanis a fiatal, ritkasoros, elhanyagolt növényt az elegendő térrel rendelkező gyomok elnyomják, amelynek korai kaszálása még a fejletlen gyökérzettel rendelkező lucernás pusztulására vezethet. Száraz években viszont nem tudja a földet jól árnyékolni, ilyenkor nagyon megsínyli a szárazságot. A takarmánynak vetett lucernásból annak ritkább állományú, aranka- és Irta: GÜTAI JÖZSEF gyommentes részeit választjuk ki magtermesztés céljára, ugyanis csak a ritkább és tiszta állományú növénytől várhatunk jó magkötést. Hány éves lucernást válasszunk ki magtermesztésre (értve a takarmánynak vete' lucernát) ? Lehetőségünk kettő van: fiatal, egykétéves és idősebb, 3 — 5 éves. Mindkettőnek van előnye és hátránya. A fiatal lucernán a kártevők nincsenek nagymértékben elszaporodva (feltéve, ha nincs a közelben idősebb lucernás), de ezzel párhuzamosan a termékenyítő rovarok száma is kevesebb, a növényállomány pedig sűrűbb. A fiatal lucerna erőteljesen fejlődik, s ha második növedékből akarunk magot fogni, csapadékosabb nyár esetén ennek gyorsan fejlődő ‘sarja (harmadik növedék) felveri, az állomány túlsűrű lesz, miáltal jő magtermékenyülés esetén is a mag befulladhat. Tehát a fiatal lucernaterületeknek a tápanyagokban kissé szegényebb részeit választjuk ki magtermesztés céljára. Az idősebb lucernásokban a növényállomány ritkul, amely alkalmas magfogásra. A termékenyítő rovarok száma nagyobb, továbbá az idősebb lucernás fejlettebb gyökérzetével több tápanyagot képes juttatni a magképződéshez. Hátránya, hogy a kártevők itt nagyobb mértékben szaporodtak el. Melyik növedékét hagyjuk meg a lucernának magtermesztés céljára? Az első erre a célra kevésbé alkalmas, mert az állomány legtöbb esetben túl buja, megdűl, továbbá a megtermékenyítő rovarok száma ebben az időszakban még kevés. A második növedék kiválasztása a leggyakoribb és a legalkalmasabb. Ennek virágzása június végére esik, amikor a termékenyítő rovarok már jobban elszaporodtak, s termékenyítő munkájukhoz a hőmérséklet is kedvezőbb. Továbbá a második növedék állománya ritkább, mint az elsőé. A harmadik növedék is beválhat magfogásra, ha erről idejében gondoskodunk. Ez ugyanis legtöbb esetben nem szokott beérni. Ezen úgy segíthetünk, hogy az első és második növedéket zöldbimbós állapotban kaszáljuk, így a harmadik növedék már július végén erősen virágzik. Hogyan védekezhetünk a kedvezőtlen időjárás ellen ? Ezt kiküszöbölhetjük a lucerna szakaszos virágoztatásával. A módszer abból áll, hogy ha például egy tábla második növedékéről akarunk magot fogni, ennek első növedékét ót részre osztva öthatnapos eltolódással kaszáljuk: bimbóképződés előtt, valamint zöldbimbós, kékbimbós, virágzás és elvirágzás állapotában. Az utóbbi kaszálással kisebb kárt teszünk ugyan a következő növedékben, célunk azonban a magfogás, amelynek érdekében mégis gazdaságosan cselekszünk, ha többféle módszert alkalmazunk. A szakaszos kaszálási módszerrel a második növedéken 20 — 25 napos virágzási eltolódást érünk el, viszont a nagyobb esőzések is csak 4 — 5 napig tartanak, tehát még mindig nyertesek vagyunk, mert a virágzás idejére beálló esőzés csak egy vagy két szakasz megtermékenyítését gátolja. Ha a harmadik növedéket is beiktatjuk a szakaszos módszerbe, ezzel elérjük, hogy magnak szánt lucernatáblánk június közepétől augusztus elejéig szakaszonként virágzik. Ezzel a módszerrel a kedvezőtlen időjárás hatását majdnem egészében kiküszöböljük. Eme eljárás hátránya, hogy a kártevők az egyik virágzó parcelláról átvándorolnak a másikra, s azokat egymásután elpusztíthatják, ha nem védekezünk ellenük. A lucerna magtermését leginkább a bimbógubacslégy és a lucernapoloska veszélyezteti. A gubacslégy zöld bimbóba rakja tojásait, úgyhogy az itt kikelt apró élőlények szívogatásukkal elgubacsosítják a bimbót, amely nem nyílik ki, hanem elszárad és lehullik. Ez a légy körülbelül 2 mm nagyságú. Évenként háromszor rajzik: májusban, június végén és ősszel. Az utóbbi nemzedék télen a földben telel át és tavasszal újra szaporodik. Tehát ha nem alkalmazzuk a szakaszos módszert, ajánlatos a lucerna első növedékének korábbi kaszálása azért, hogy eme legveszedelmesebb kártevő második rajzási idejét a második növedék korai virágoztatásával megelőzzük. A gubacslégy elszaporodását a nedves tavaszi időjárás nagyban elősegíti. A lucernapoloska szintén a lucerna bimbóit és virágait támadja meg, azok nedvét szívja. A megsértett bimbók és virágok elszáradnak, majd lehullanak. Ez a rovar körülbelül 0,5 cm hosszú, zöld színű. Meleg, nyári napikban tömegesen rajzik. A bő magtermés elérése érdekében a kártevőkkel szemben fel kell vennünk a harcot. Részben alkalmasak erre a célra a DDT és a HCH tartalmú pórozószerek és egészében a fogatos vagy gépi rovarfogó készülékek. Ha a második növedékről akarunk magot fogni, az első növedék betakarítása után ajánlatos a DDT-vel történő porozás, 40 kilogrammot kiszórva hektáronként. Zöldbimbós korban a DDT alkalmazása nem ajánlatos, mert ez hosszabb ideig hat és hatása átnyúlhat a virágzás idejére is, tehát ezzel a termékenyítő rovarokat is elpusztíthatjuk. Amíg zöldbimbós korban a HCH alkalmazható, virágzás ideje alatt csak a rovarfogókat járathatjuk. Az említett porozószerek csak átmeneti védelmet nyújtanak a kártevőkkel szemben, de amikor a legnagyabb eredményt érhetnék éK velük, nem alkalmazhatjuk azokat. A rovarfogókészülékek tehát a lucernamag termesztésben nélkülözhetetlen eszközök, amelyek a növény bármely fejlődési időszakában alkalmazhatók. Ezeknek többféle változatuk van. Leggyakoribb a vályúszerű, belül tapadóanyaggal bekent rovarfogó. Ez egy tengelyre szerelt, a járatás iránya felé oldalra fordított vályú, amelynek felső széle előrenyúlik. A vályú alsó széléhez ponyva van erősítve, amely járatás közben a lucerna tetejét érinti és a megmozgatott lucernáról a gubacsiegyek felrepülnek. Azáltal pedig, hogy a vályú felső része jól előrenyúlik, a kártevők nehezen menekülhetnek, s nagy részük a vályú bekent részéhez tapad. A váiyú bekenésére kátrány, sűrűbb olajfélék vagy más rendelkezésünkre átló tapadós anyagok alkalmasak. Ezt a készüléket
