Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-03-23 / 12. szám
M58. március 23. yfrafanJ Földműves * Nagyobb távlatokkal az új fejlődési szakasz küszöbén Kontár Jenő, ez az Ízes beszédű felsőszeli levelezőnk azzal kezdte vitafelszólalását lapunk március 15-én és 16-án Bratislavában megtartott konferenciáján, hogy ö akkor beteg, ha nem beszélhet. A többi felszólaló is szinte harcolt a másodpercekért, hogy elmondhassa ami kikívánkozott mondanivalóval, véleménnyel csordultig telt szívével. Öröm, nagy öröm azt elkönyvelni, hogy a múltban sokszor ellakatolt józan paraszti gondolatok özöne olyan alkotó, hivatásérzö, büszke-bölcseséggel nyilvánult meg a konferencián. Öröm azt tudni, hogy a butának „becézett" parasztnak van mondanivalója s az annyi akarattal kikívánkozik belőle, hogy a második nap reggel az ö határozatukra egy órával korábban kellett kezdeni az értekezletet, — csakhogy minél többet beszélhessenek. Urbán elvtárs beszéd közben. Mellette Magna elvtárs, a kiadóvállalat igazgatója A konferenciát, a 85 olvasónkkal, levelezőnkkel együtt töltött meghitt két napot idézve először is az jut eszembe, ami a baráti találkozón a szívből jövő szavak melegéből s szinte még a levegő rezdüléséből is kiérződött, hogy a nagyratörő, a közös és nemes cél mennyire megszépíti, mennyire emberré teszi az embert. Ezt kellett érezni, amikor Major fő-szerkesztő főbeszámolója után — amely hírt adott lapunk eddigi munkájáról eredményeiről, továbbá a mezőgazdaságunk és ezzel párhuzamosan lapunkra váló feladatokról, valamint levelezőinkre háruló további fontos és komoly munkáról — a hozzászólók, a vitázők szólásra emelkedtek. Mert, hogy mennyi igaz emberség, mennyi lelki nagyság sugárzott az egyszerű szavakkal szövött mondatokból, amikor kifejezték a sikerek felett érzett örömüket, amikor barátian, de józan megfigyeléssel kutatták a javítás lehetőségeit, azt érzékeltetni szürkék a szavak. Virág Ilona bátorkeszi olvasónk kért elsőnek szót. Egy asszony, kinek élete nagyobbrésze a család, a mindennapi élet gondjában, bajéban őrlődött, most országos, sőt világot felölelő problémákba avatkozik. Mert ki, ha nem ők, az asszonyok, az anyák, hivatottak arra, hogy a nyugati országok vadul tomboló háborús előkészületeinek megállj-t parancsoljanak, ök, az aszszonyok, az anyák, kik fájdalommal szülik az életet, akik anyai szivük dobbanásával is vigyázzák a kis emberkék minden lépését, akik lelkűk nemességének cseppjeit annyi szeretettel plántálgatják a nagy embernek szánt csöppségekbe, nem nézhetik ölhetett kézzel, hogy embertelen vérfürdőt készítsenek az ő vérükből fogamzott élet virágainak. Többek és többet akarják hallatni hangjukat a sajtóban, s mindenütt, hogy hangjuk nyitogassa a süket füleket, belátásra bírja az élet szépségeivel, a jóval, a nemessel szemben érzéketlen szíveket is. Éppen ezért beszél olyan lelkesedéssel arról, hogy a jövőben az asszonyok, az anyák hangjáról még többet szeretne olvasni, s azután ő is többet akar írni. S hogy az egyesek szava minél többekhez elérjen, és a milliók lelkében egy célért dobbanó akarássá erősödjön, a konferencián vállalta, hogy járásunkban 200 olvasóval gazdagítja a Szabad .Földműves olvasótáborát, s az előfizetők szerzésében versenyre hívja a konferencia minden részvevőjét. így sorakoznak további felszólalásra a különböző munkahelyekről, de közös céllal összegyűlt jelenlevők. Kemény József, az ógyallai JNB mezőgazdásza már lapunk előbbi számában véleményt mondott, de azért még itt is akad javaslata. Fontos feladatnak tartja az ifjúság iskoláztatásának, a mezőgazdaságban való elhelyezkedésnek kérdését. Mert ahogy mondja — fiatalság nélkül elöregednek a szövetkezetek. írni kell hát róluk többet, szebbet, megismertetni, megszerettetni velük a sajtót, a könyvet, hogy a ponyvairodaimat teljesen kiszorítva olvasmányaik közül, lelkűket a jóra, nemesre, cselekedeteiket nagy tettekre irányítsuk. És ezután — úgy érezzük jogos — követelésként hangzik Péterfi Lászlóinak, a bodoki (új nevén Ifjúsági) baromfifarm vezetőjének szerény kérése, hogy ha lehet, hetenként ifjúsági oldalt hozzunk a fiatalok munkájáról, életéről. Demecs István tanár következik, a rozsnyői pedagógiai gimnáziumból, ö a nevelésre szakmailag is hivatott ember talán kétszeresen érzi az ifjúság nevelésének fontosságát. Ezt érzik a hallgatók is minden szavából. — ... a falu átszellemül. Oj értelemmel gazdagodott parasztok váltják valóra ősapáik álmát. És ifjúságunk a modern technika korszakában még nagyobb, mondhatnánk álomba illő dolgok megvalósítására törekszik. Feladatának tartja napról napra szépíteni az életet — mondotta a többi között. Azután a falusi tanítók feladatáról beszélt. — Komoly, de megtisztelő feladat, olyan nemes cél szolgálatában tevékenykedni, hogy ifjúságunkat tudásban felkészítsük a nagy célok, a merész tervek megvalósítására. Ezt nem lehet csupán falak közé szorított oktatással, neveléssel elérni. Mert az iskolában meg kell ismerniük az embereket, az életet, a mindennapi élet nagy kérdéseit. Demecs István, Szarnák István. A rozsnyói pedagógiai iskola tanítói valóban arra törekszenek, hogy így neveljék az ifjúságot. Hogy minél jobban összekössék az iskolai oktatást elsősorban a falu életével, a gyakorlattal, az iskola tanulói közül az elmúlt napokban hatvanan megrendelték a Szabad Földművest, megalakították a földműves-sajtó levelező körét, továbbá elhatározták, hogy mind az iskola tanulóiból, mind a környező falvakból még sok-sok olvasót szereznek a földművessajtónak. — Szeretném — mondotta a továbbiakban — ha az iskolánkban megindult sajtóterjesztési, levelezési mozgalom, melybe nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a gimnázium tanulói, országos mozgalommá fejlődne. Mert az lenne a fontos, hogy az ország minden részében, minden parasztcsalád asztalán ott lenne a földművesek lapja... Duba János zöldségtermesztési csoportvezető a fegyvernekiek üdvözletét tolmácsolta, meg köszönetét mondott azért, hogy a múlt évi javaslatokat a szerkesztőség eredményesen felhasználta. — De megelégedésre még sincs ok — mondotta —, mert a terjedelem kevés ahhoz, amit az olvasók várnak a laptól. Több olvasmány, több szakcikk, rádióműsor, sportrovat, gyerekrovat is kellene, tehát több oldalszám. A konferencia egyik leghangulatosabb pillanata volt, amikor Duba János azzal a céllal — no meg a győztes büszke érzésével — ismertette a zöldségtermelésük eredményeit, hogy a múlt évi konferencián versenyre hívott ipolyviski szövetkezet is számoljon be itt a konferencia előtt az elért eredményekről. Tóth Ignác, az ipolyviski EFSZ küldötte természetesen beszédének végére hagyta a választ Duba János kérésére. Először megköszönte a szövetkezetükről lapunkban megjelent jóindulatú kritikát, majd a lap terjedelmének szükségességéről, a hetenkénti kétszeri megjelenésről és a mélynyomásos (többszínű) szakmellékletről beszélt. Örömmel jelentette be azt is, hogy falujuk rövidesen szövetkezeti községgé válik. Iván István, Csontos Vilmos. Aztán ... aztán jött a nagy pillanat. A „vetélytárs“ igaz barátként, szívélyesen gratulált a fegyvernekiek eredményéhez, majd bejelentette, hogy az ipolyviskieknek múlt évben csupán 35 000 koronás hektáronkénti bevételt sikerült elérni a tizennégy hektáros területen. Persze, a jelenlevők a szívből jövő gratulációt nem kisebb tapssal jutalmazták, mint Duba János 45 000 koronás hektáronkénti jövedelemről szóló bejelentését. Kónya József, a rádió közkedvelt Bálint bátyója, elsősorban a lap színesebbé tételét kérte a szerkesztőségtől. — Mert — mondotta — az emberek nem mindig csak tanulni, politizálni akarnak, hanem szórakozni is. Az emberek éhesek a mosolyra. Az ő felszólalása, melyben oly tökéletesen benne volt a falusi ember észjárása, zamatos beszéde, valóban mosolyt csalt a figyelő arcokra. A konferencia tartalmát, a hozzászólások színvonalát az tette még teljesebbé, hogy a szövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások dolgozóin kívül a kutató és kísérleti állomások, a JNB-ok, sőt a Megbízotti Hivatal is képviseltette magát. A Diószegújhelyi Kutató és Kísérleti Állomásról Szarnák István levelezőnk jött el, hogy elmondja észrevételeit, megtegye javaslatait a lappal kapcsolatban. Elismerő hangon nyilatkozott a lapnak mezőgazdaságunk fejlesztése érdekében tett hatékony munkásságáról, majd a szakmai színvonalra tért át. — Nem szabad megengednünk — hangsúlyozta hogy lapunk lemaradjon a középeurópai mezőgazdasági lapok színvonalától. Hisz a Szabad Földművest a szomszédos államokban is olvassák. Megtisztelő ez, de egyúttal kötelességeket is ró ránk. Épgen ezért van nagyobb szükség a kutatók, a kísérletezők, a tudományos mezőgazdasági dolgozók még szélesebb bevonására a lap levelezőinek táborába. De ez a tény a lap minden levelezőjétől alaposabb munkát kíván. Urbán elvtárs, a mező- és erdőgazdasági megbízott helyettese, szintén elismerését fejezte ki a lap eddigi tevékenységéért. Majd hangsúlyozta a mezőgazdaságunk előtt álló feladatok komolyságát és azt, hogy ezek valóraváltásában fontos szerepet kell betölteni a földművessajtónak. — Legyen a sajtó fáklya — mondotta — amely megvilágítja a népgazdaság különböző ágainak legbonyolultabb összefüggéseit, rámutat a rejtett tartalékokra, a hibákra, hiányosságokra és fényt hint a kivezető útra. Necsak tájékoztasson a sajtó, hanem neveljen is. Ez pedig azt jelenti, hogy érthető stílusú írásokkal közeledjünk az emberek értelméhez. Talán felesleges is hangsúlyoznom, hogy Szikszai elvtárs, az ipolysági JNB szövetkezeti osztályának vezetője, az ipolysági JNB küldötte is a kiváló szakember meglátásaiból születő elismeréssel beszélt a lap sikereiről, népszerűségéről, majd ugyancsak a szakember véleménye s kérése csendült ki szavaiból, amikor a lap egyik fontos feladatként jelölte meg az ifjúsággal való törődést, s ezzel kapcsolatban legelsősorban a mezőgazdasági iskolák népszerűsítését. — A rendeletek, törvények magyarázata a gyakorlatban érvényesülő bemutatása szintén nagyon fontos lenne — mondotta. — Tudom, kevés a nyolc oldal, ha mindenből többet akarunk. — De módot kell találni a hetenként kétszeri megjelenésre, hisz parasztságunk tudásszomja, az új ismeretek utáni vágya napról napra növekszik és ezt kielégíteni nemzetgazdasági érdek, mert éppen a birtokba vett tudás teremtheti meg a mezőgazdaság előtt álló feladatok megvalósításának feltételeit. Iván István, a dobrai EFSZ elnöke azzal felelt Virág Ilona felhívására, hogy szövetkezetük kultúralapjábó! minden aktív tagnak megrendelik a Szabad Földművest. Dömény János, a nyárasdi EFSZ elnöke 100 új előfizető szerzésére tett vállalást. Bálint Lajos levelezőnk a szlovák és magyar dolgozók kapcsolatáról, a közös munka nyomán született sikerekről kért több cikket. A következő pillanatban mintha csak ennek jogosságát akarná igazolni, felzúgott a taps, amikor Andreas Sándor, szepsí levelezőnk a Szabad Földműves olvasótáborának 250-nel való bővítésére tett vállalása után azt is bejelentette, hogy testvérlapunknak, a Rol'nícke noviny-nak 150 előfizetőt szerez. Csermák Lajos, zselízi tanító először a méhészetről beszélt. Helyeselte, hogy Major főszerkesztő elvtárs főbeszámolójában kiemelte a nagyüzemi méhészet fontosságát. Csak ez nyilvánuljon meg a lapban is — mondotta, majd hozzátette: — — Nálunk eddig csak a magánméhészek méhészkedtek nagyban. Természetes. hogy ebben egy kissé benne van az az érdek is, hogy minél több legyen a méz, s minél több a pénz. Pedig tudni kell azt, hogy amíg a méh egy korona értékű mézet gyűjt a kannába, a beporzással 15 korona értéket ad a mezőgazdaságnak. Egy kétnapos konferenciáról sok a mondanivaló. Ehhez viszonyítva, sajnos, gyorsan fogy a papír. De még akkor sem tudom elhallgatni azt a megható jelenetet, amikor többek aláírásával kérés érkezett az elnöki asztalhoz, amelyben kérik, hogy Csontos Vilmos szavalja el egy versét itt, a konferencián. Amikor a költő a kérésre felemelkedik, arcán ott szépül a leplezetlen megilletődés, hangjában először még ott érződik az érzések hangtompító elfogulása, majd legyőzve a torokszorító megilletődést, költői pátosszal szárnyal a hangja: — Elvtársak, kedves barátaim! Ügy érzem, hogy itt a konferencián, ahol az ország különböző részéből egybegyűlt emberek olyan lelkes hangon m mondották el véleményüket, az én lelkem is felszívja mindazt az éltető nedvet, ame4| majd megtermékenyíti a toll mozdulását. De azt hiszem, így vagyunk ezzel mindannyian — megtermékenyülünk, hogy további munkánk még dúsabb gyümölcsöt hozzon. Patyolat Sándor szónokias pózzal emelkedett szólásra, hogy kívánságát belezengje a terem csendjébe, dományra, kultúrára, szórakozásra — Kicsi a lap — kezdi —, hogy tudományra, kultúrára, szórakozásra egyre éhesebb parasztságunk igényét kielégítse. Hetenként kétszeri megjelenést javasol, megtoldva azzal, hogy ennek keresztülvitelére a konferencia hozzon határozatot. S hogy szavai nem vesztek el a terem csendjében, hogy nem süket fülekre, hanem nyitott, egyetértő szívekre talált, azt az a hatalmas tapsorkán igazolta, amely beszéde után alig akart elcsendesülni. Meg az is, hogy Major főszerkesztő kérdésére egyhangúlag emelkedtek a határozat megszavazására a kezek. Persze, a határozat kivitelezése még sok mindentől függ, még akkor is ha a Megbízotti Hivatal minden támogatást megad a valóraváltáshoz. Elsősorban az szükséges, hogy a konferencián olyan lelkesen hangoztatott lapterjesztés valóban minden olvasónk szívbéli ügye legyen, mert a hetenként kétszeri megjelenéshez legalább 5000 — 6000 előfizető-emelkedés szükséges. A szerkesztőség minden tőle telhetőt megtesz a kérés teljesítésére. Reméljük, olvasóink ígérete, lelkesedése sem lesz szalmaláng. A kétnapos konferenciáról még egy ilyen hosszú beszámolóban sem lehet mindent elmondani. Ha mégis értékelni akarjuk, akkor feltétlenül az előző éviekhez kell hasonlítanunk. S ha ezt tesszük, akkor igazán szép eredményekről számolhatunk be. Elsősorban is azt kell leszögeznünk, hogy a jelenlevők nem a Szabad Földművesről, hanem „a mi lapunkról“ beszéltek. Továbbá örvendetes tény, hogy míg a múlt évben a közösségeknek küldött meghívókra alig páran jöttek el, most csaknem hiánytalanul itt voltak. Az elmúlt években a felszólalók legtöbbje leginkább gazdasági beszámolót mondott, kevesebbet beszélt a lapról, most a mezőgazdaság feladatiból kiindulva a lap feladatairól beszéltek és annyi lelkesedéssel, hogy az ember már maga előtt látja a konferencián vállalt kötelezettségek, javaslatok megvalósulását. Szikszai Vilmos, Tóth Ignác. A hozzászólások nagy részéből dicséret zengett a konferencián, s a sok elismerést külön is köszönettel nyugtázza a szerkesztőség, azzal a me9je9yzéssel, hogy annyit talán nem is érdemiünk. S ha a lap mégis megérdemli, azt együtt érdemli meg az olvasókkal, levelezőkkel, hisz a lap színvonalának emelése nem kis mértékben éppen az előző konferencián elhangzott javaslatok nyomán született. A dicséret egyrésze tehát olvasóinkat, levelezőinket, munkatársainkat illeti. A szerkesztőség részéről még azt is hozzátesszük, hogy amit még nem tettünk meg az elhangzott elismerésekért, azt a mostani javaslatokkal együtt igyekszünk törleszteni. A jelenlevőkről még annyit, hogy mi is igaz véleményt mondunk akkor, ha megállapítjuk, hogy a hozzászólások színvonala az előző éviekkel szemben legalább annyit emelkedett, mint a lap színvonala. Az elhangzott javaslatokkal kapcsolatban pedig ígérjük, hogy azokra nem bólintó Jánoskodással, hanem határozott igenléssel válaszolunk. Jónás Boldizsár levelezőnk a konferencián vitafelszólalásában egyszerű embereknek mondotta olvasóinkat, levelezőinket. Mi azt mondjuk, hogy azok az emberek, akik az országos dolgokban is ilyen jártasságot, a komoly ügyek valóraváltásában ilyen határozott akaratot tanúsítanak, azok nagyszerű emberek. És ilyen nagyszerű emberekért, ezekkel a nagyszerű emberekkel együtt bizonyosak vagyunk benne, hogy nagyszerű dolgokat is tudunk művelni. És most, mielőtt pontot tennénk e beszámoló végére, örömmel és megelégedéssel mondhatjuk, hogy egy kissé rá is cáfoltunk a fenti címre, mert már a konferencián véghez vitt tettek is azt igazolják, hogy átléptük az új fejlődési szakasz küszöbét. HARASZTI GYULA’ Kemény József felszólalását figyelmesen hallgatják a konferencia részvevői Virág Hona.
