Szabad Földműves, 1958. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1958-06-01 / 22. szám
6 \fz alt-ad Földműves 1958. Jdníus í. Á nemzetközi gyermeknapon Az életvirágocskái... Ez jut eszedbe, ha mosolygó gyermekcsapatot látsz, egy csokor virágot képzelsz | magad elé. Virítanak a csöppségek, kedves mosolyukkal, pajkoskodásukkal, kell-e ettől szebb virágkép. A mi 5 államunk nagyon sokat fordít a gyermekekre, óriási méretben csökkent a halandóság, szeretjük a gyermekeid két, az élet értelmét, célját, a nemzet jövőjét. Nemrég tragikus eseményeknek voltunk tanúi. Kremnickán, Ne? meckán apró kis tipegő gyermekeket égettek el arcukról lehervadt a mosoly, és halálsikolyba rémült. Ma, ami? kor nyugaton éled a fasizmus, még jobban szeretjük gyermekeinket és még jobban fogjuk, ha egységesen i megyünk a nemzet jövőjéért a békeharcba. Június 1. a Nemzetközi Gyermeknap a mosoly ünnepe, a leendő f. élet tüntet a jövőért, nem akarunk többé halálslkolyokat, békét az emberiségnek. Az éneklő farkas Szerkó kutya megöregedett, gazdája ezért elkergette hazulról. — Minek pusztítsa a kenyeret, ha már semmi hasznát nem vehetem? — mondta. Szegény állat a mezön bolyongott, szíve tele volt keserűséggel: — Hűséggel szolgáltam évekig, s öregségemre még falat kenyeret is sajnál tőlem a gazda — gondolta búsan. Egy farkas jött vele szemben: — Mi járatban vagy öreg, cimbora? — kérdezte a farkas. — Elkergetett a gaídám, mert öreg vagyok, s most nincs hová'mennem. — Elintézem én, hogy visszafogadjon, ha akarod'. — bíztatta a farkas. — Tedd meg, és én örökre hálás leszek neked’. — csillant fel Szerkó szeme. — Figyelj hát ide! Amikor a gazdád aratni megy és vele megy a felesége, az asszony biztosan lefekteti kisbabájukat egy bokor mögé. Te sündörögj a gyermek közelében, s amikor én odamegyek, felkapom, te iramodj utánam, én erre megijedek, elejtem a csöppséget. Így te leszel a gyerek megmentője! Így is történt. A gazda kiment a mezőre aratni, az asszony egy bokor árnyékába fektette a kisgyereket, ott termett a farkas, felkapta, futni kezdett vele. A kutya meg lélekszakadva utána? — Fogd meg Szerkó, fogd meg, kedves kutyám! kiáltotta a gazda halálra válton. Erre a farkas elejtette a csöppséget, a kutya meg vigyázva felkapta, s vitte a gazdához. Kapott erre Szerkó jó szót, símogatást, még szalonnát is a tarisznyából: — Egyél csak hű kutyám,, egyél! Megmentetted a legkisebb gyermekem életét! Este az asszony nagy tál galuskát főzött és Szerkó is kapott belőle egy nagy tányérral, még meg is fújták az ételt, hogy meg ne égesse a száját. Ukrán népmese — Derék farkas — gondolta ellágyulva az öreg kutya —, csak meghálálhatnám a jóságodat.! Hamarosan adódott rá alkalom, hogy meghálálja. A gazda férjhez adta a val nekiestek a farkasnak. Csakhogy a kutya elébe ugrott a farkasnak, testével védte mag. A gazda ráförmedt a vendégekre: — Hagyjátok a farkast! Nem látjátok, hogy a kutyámat érik az ütlegek? Szerkó ekkor kikísérte a farkast a házból, elkísérte a falu végéig, ott átölelte: — Jőtett helyébe jót várj! Te megmentetted az én életemet, most én mentettem meg a tiédet! — Várj egy kicsit — mondta a farkas —, előbb elénekelek neked egy búcsúdalt!' — és teli torokból üvölteni kezdett, de úgy, hogy valamennyi nyúl és ürge reszketve lapult meg a rejtekén. A kutya türelmesen várt egy darabig, aztán lassan elsompolygott, viszsza a faluba. A farkas még énekelt tovább, talán még most is ott húzza a nótát... Fordította: Kertész E. Övék a jövő ABDUSZALON DEHOTI: A beles I—; Tadzsik mese '-9 Beteg jött a patikába, S mondta: — Fáj a gyomrom tája.tj A patikus kifaggatta: — Mit ettél, te ördögadta? £3 Mint a cérna vékony a hang: — Megettem, mi elém akadt.íj Mi a bajom orvossága? Add csak, az se baj, ha drága. s j A patikus gyógyszert csinált, S öntötte a medicinát A betegnek a — szemébe, Maszatos lett tőle képe. r-" Jaj, mit csinálsz? szólt a beteg. Míg a képét törölte meg — Gyomrom beteg, nem a szemem! Az fáj nagyon, hidd el nekem! A patikus szólt: — Van okom, Hogy a szemed orvosolom, Gyomrod azzal rontod te el, Hogy nem nézed, mennyit eszel! A disznó és az elefánt A disznó egyszer elment az fánthoz és megkérdezte tőle: — Mit eszel te, hogy ilyen nagyra nőttél ? Az elefánt éppen jókedvében volt és így válaszolt neki: l— Ha jól viselkedsz, neked is ho-Afrikai néger mese elemint legnagyobb lányát és nagy lakzit csaptak. A kutya meghívta a lakzira a farkast, s a lakodalmas asztal alá rejtette. Aztán elcsent az. asztalról egy • üveg pálinkát, még egy egész sültmalacot. Észrevették ezt a vendégek és el akarták verni a kutyát, de a gazda megvédte: — Ne bántsátok Szerkót! Jót tett velem és én hálás vagyok ezért! — Szerkó erre vérszemet kapott, egymás után csente el barátjának a legjobb falatokat. Ez meg evett, Ivott, jól lakott, s végül olyan jókedvre kerekedett, hogy még énekelni is. akart. KönyÖrgÖtt a kutya, hallgasson, mert észreveszik, agyonverik. De a farkas már rózsaszínben látta a világot, és nekieresztette á hangját. A vendégek felugráltak az asztaltól, volt, aki ijedtében elfutott, mások meg fütykösökkel, cséphadaró-Kétezer év előtt... MOSOLYGO ELET Kövessük a lomha, jobbra-balra tétovázó Ipolyt és az egyik kanyarjában, ahol most virágzásba fehérlettek az akácfák, találjuk a szerény épületet, az ipolypásztói óvodát. Korán van még. A felnőttek már a határban serénykednek, de a tanulók még, talán épp most készülődnek, hogy el ne késsenek az iskolából. Jólesőn szívjuk az akácok illatát. Olyan meghitt, szép, ünnepélyes a természet új köntösében. Míg a kicsi tanulók jönnek, Kánya Gizivel, az óvónénivel beszélgetünk. Nagyon szereti a kis tanulókat. Mutogatja a kis kezek munkáját. Ocot Rózsi és Tóth Pisti gereblyéket rajzol. Ügyes kis rajzocskák, igazán dicséretükre válik. A falon madaradról készült képek és szemléltető találós’ kérdések. Az egyik például így hangzik: Miért húnyja be a szemét a kakas amikor kukorékol? Mert könyv nélkül is tudja a leckét! Aztán meg, hogy: Melyik fának nincs árnyéka? A tréfának! Ha járok is, nem is, mindig egyhelyben vagyok. Az óra! Ezzel csiszolgatják a kis fejecskéket. Kopogtatnak. Sípos Zsuzsika lép be. A legfrissebb óvodás., Mindjárt összeismerkedünk, szemes kislányka. Korán kel, már az anyukájának vitt zsiroskenyeret a szövetkezetbe, ahol fejőnő. i— Apuka hozott motorbiciklin fcd dicsekedik. C-l Nem féltél? Nem én — vágja ki. f—' Apukád hol dolgozik? A szövetkezetben. Előveszi a kockákat és máris épít, téglagyárat. Tudok én még verselni is dicsekszik. Aztán máris kezdi: Kocóné, Petcné épp most hozták kislányukat. Az óvodások vidám csoportja, középen Kánya Giza óvónővel Egyszer a Sárika mit gondolt magába, Lekváros gombócot főzött vacsorára. Gyúrta kézzel-lábbal, tüzet rakott fával, Mégis úgy kellett szétvágni baltával! Aztán: „Eltörött a kávéscsésze“, meghogy: „Kerek ez a zsemlye“. A gyereksereg egyre szaporodik. Pető Gyuláné két kislányát vezeti. Kocó Lászlóné szintén hozza a csöppséget. Sietnek, mert a szövetkezet kertészetében dolgoznak. Ott pedig meg kell tenni a munkát, mert a zselízi járásban az elsők között vannak. t— Megse maradnának már otthon r— Szeretík-e a gyerekek az óvodát? I— mosolyogják és máris megy. A többi érkezők a kis polcokra rakják táskáikat és kezdődik a nap. Torna. Fegyelemre, figyelmességre nevelés. Az óvőnéni mindig mond valamit, hogy például repül a gólya, akkor fel kell tartani a kezet. De sokan becsapódnak, mert akkor is feltartják. „ha repül a ló“. Torna után mindenki elfoglalja a helyét, először a lánykák, aztán a fiúcskák. Utána versismétlés. Sípos Zsuzsi a legjobb verselő, utána Bartal Márta és Okos Márta. Pető Évike, Pető Erzsiké szintén jól mondják a verset. A fiúk gyengébbek, de a rajzban jobbak. Tóth Pisti szép tulipánt rajzol. A következő óra ének. Felcsendül a kis szájacskákon az „Itt van május elseje", meg a „Vargáék ablaka“, aztán a „Zime-zum", „Virágúknál ég a világ, sütik már a rántott békát. Zime-zum, zime zum — rece-fice bum-bumbum“. A számolásban Bartal Márta a legjobb, folyékonyan mondja a számokat egytől tízig, majd tízeseket tíztől százig. A jő tízórai után eljátsszák a „Lánc-lánc eszterlánc“-ot, rétest csavarnak és a „Bujj-bujj zöldág, zöld levelecské“-vel végzik. Héron, görög tudós Bámulta a Holdat, Kis Holdat készített, Melyet a gőz forgat. Mit ér e találmány, Nem volt erre gondja. Egyszer talán elvisz A távoli Holdra.. Ez volt Héron álma, Vagy nem tudta Ö se, Hogy a gözforgattyú Holdrakéták őse! Készülnek a gyermeknapra. Üj táncszámmal lépnek majd fel. Csakhát egy kis baj van. t—i Mindenki szavalni akar, de kevés a vers — panaszolja az óvónő. Főleg kevés a hazafias tárgyú vers. Ez kritika versíróink és költőink felé is, hogy minél több gyermekeknek való verset írjanak. r— Csak ennyit tudnak ö szerénykedik az óvónő. Elég sok ez az „ennyit“. Nem csavarognak már a gyerekek az utcákon mint azelőtt, mire első osztályba kerülnek már kezükbe tudják fogni a ceruzát, megismerkednek a fegyelemmel, a versmondással, fogalmakat sajátítanak el és a számokat meg már jól ismerik. Nagy előny ez az induláshoz. Dél felé hajlik az idő, a kisdiákok a zsendülő új élet képviselői hazafelé készülnek, de látszik az arcukon, hogy azért itt vannak ők, ha otthon vannak is. Szeretik az óvodát. Második otthonuk. Ezennel mosolygós üzenetüket átadom a többi kisfiúnak és kislánynak és minden olvasónak, örüljünk majd mindnyájan a gyermeknapon, merthisz megvan rá minden okunk. Bállá József zok belőle, hogy nagyra nőjj, én — azzal eltűnt a bozótban. Amikor visszatért, egy nyaláb falevelet hozott az ormányában és letette a disznó elé. De nem árulta el. hogy honnan hozta. l— Ejha — mondta elégedetten i nemsokára utolérem az elefántot! Akkor aztán fütyülök mindenkire, aki ott az erdőn keresztül-kasul futkos. I— És attól kezdve szóba sem állt a többi állattal. Egy este elszaladt az erdőbe, hogy vacsorát keressen magának s miközben a földet túrta, gyökeret keresgélve, azt képzelte magáról, hogy máris nagy és hatalmas állat, fújva, csámcsogva, fogát csattogtatva csörtetett a cserje között, hogy akik hallották, félve elkerülték. Röf-röf, aki hatalmasabb az elefántnál! — röfögte a disznó fennhéjázón. i— Ejha, — mondta az elefánt i' sohasem láttam még nagyobb állatot az elefántnál. Ezt már igazán meg kell néznem! — Hatalmas lábaival begázolt a bozót közé és kit látott ott? A kis nyeszlett malacot, fülig sárban. i—' Ügy? — mondta nevetve. Hát így áll a bál ? Én etetlek tégedet, hogy kivakarjalak, te meg azzal hencegsz, hogy nagyobb vagy az elefántnál? Tudd meg, hogy vége a barátságnak! Egyél ezután, amit éppen találsz és maradj csak olyan, mint eddig voltál. Ezért van az, hogy a disznó orra, füle, szeme, foga olyan mint az elefánté, de nagyságban soha nem tudja utolérni, akármennyit eszik, és bárhogy is igyekszik utánozni az elefántot. SZ. MARSAK: Mese a királyról és a katonáról Hol volt, hol nem — volt egy királ Ki űnta az életet S az őrtállő gárdistával Néha elbeszélgetett. Egyszer aztán vita támadt, Találjátok ki, miért? Szóba jött, hogy kettejük közt Vajon többet melyik ér. r— Döntse el — így szól a király i Ki fontosabb közülünk, A legelső alattvalóm. Aki szembe jön velünk! '-3 Kimennek a várkapun és Sétálnak a vár alatt. Szembe jön egy disznócsorda, S elől vén kondás halad. őfelsége elébe áll, Fején ékes korona. — Mondd, jóember, ki ér többet, Én, vagy ez a katona?! — Mosolyog a disznópásztor: — Ha kérded, hát felelek. Ki megél a másik nélkül, Az ér többet közietek. H Most a katonától kérdi. Király nélkül élhet-e. — Ha úgy vesszük, hogy is mondjam —' Megvagyok én nélküle : — Király, te meg arra felelj: Kell-e neked katona? — Gárda nélkül - szól a király a Hogy éljek a te ostoba!? Sípos Zsuzsika
