Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-08 / 36. szám
957. szeptember 8. Jxalhad Földműves Augusztusban 1029 új EFSZ alakult _______________________________________ Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1957 augusztus 22 —2^án tárgyalt a CSKP j§ februári ülése és az SZLKP kongresszusa határozatainak teljesítéséről, amelyek a népgazdaság hatéщ konyságának növelését célozzák. Pavol Majling elvtársnak, az SZLKP KB irodája tagjának beszámolója = után húsz elvtárs veti részt a vitában. Két nap alatt tizenhármán léptek a nyomába A szövetkezeti mozgalom sikereinek gyökerei a bratislavai kerületben Jozef Lénárt elvtárs felszólalásából: Jozef Lénárt elvtárs a Bratislavai Kerüjeti Pártbizottság vezető titkára felszólalása bevezető részében hangsúlyozta a szövetkeztetés ütemének nagy jelentőségét az 1956 —57-es években. Többek között szólt a jó pártmunka-módszerekről, ami hozzájárul a szövetkezetek tagalapjának kiszélesítéséhez. A kerületi nemzeti bizottság munkájával kapcsolatban megjegyezte, hogy a kerületi nemzeti bizottság a választások után feladatpl tűzte ki, hogy ez év végéig jelentősen kiszélesíti a szövetkezeteket. Ezért összehívta az EFSZ-ek elnökeit, ahol megtárgyalta elsősorban a kisebbségi EFSZ-ek kérdését. Az EFSZ-ek elnökei a vita utón határozatot hoztak, amelyben az összes kisebbségi EFSZ-ek elnökeihez és funkcionáriusaihoz fordultak. Az SZLKP kerületi pártbizottsága a kisebbségi szövetkezettel rendelkező falvak pártszervezeteihez intézett leveleivel támogatta ezt a határozatot. A pártfunkcionáriusok a levél megtárgyalását, a járási nemzeti bizottságok és a kerületi nemzeti bizottság funkcionáriusai és munkatársai- pedig a határozat megtárgyalását biztosították. Meg kell említenünk néhány további intézkedést is, melyek ez irányban segítséget nyújtanak, és amelyeket a közeljövőben tovább kell fejleszteni. Az értelmiséggel —' éspedig a mezőgazdasági termeléssel közvetlen kapcsolatban álló értelmiséggel végzett munka terén tett in-Naponta erősödünk аяааяваяяааяяаааявааяааааяааавяаааявяяаавяваввяааяяяяявяяяаяяяаяаввваяваааавяаваямаявваавяяааавяяаввяяаяаааяваа Meggyőző bizonyítékok nyomán... Egyre nagyobb teret nyer a szövetkezeti gondolat a királyhelmeci járásban. Cáfolhatatlan tények bizonyítják a szocialista nagyüzemi gazdálkodás előnyeit. Ezekről számolt be Lefkovics József elvtárs, a mezőgazdasági szakosztály vezetője a JNB legutóbbi teljes ülésén. Beszámolójában rámutatott a szövetkezetek gazdasági megerősödésének fejlődése és a szövetkezetek kiszélesítése terén elért eredményekre. Jól halad a munka A tamási szövetkezetben is jól halad a cséplés. Az előzetes számítások alapján 14 vagon terven felüli gabonára számítanak a szövetkezet tagjai. A falusi Sokol szervezet fiatal tagjai a gabona tisztításánál segítenek a szövetkezetnek munkaidejük után. Este 8 órától néha éjfél után 2 óráig is megy a munka. Egy műszak alatt 50 mázsa gabonát kitisztítanak. S-m. A verebélyi EFSZ-be 113 új tag lépett Verebély egy kicsit elesik a fő vasútvonalaktól, talán ezért is szól keveset erről a vidékről a sajtó és a rádió. A várossá vedlő járási székhelyen az idegen első benyomásra azt hiheti, hogy talán ide nem is terjedt ki az országszerte indult szövetkezeti mozgalom. A járási nemzeti bizottság épülete is kihalt. Három óra után letelt a munkaidő, talán már otthon vannak a dolgozók. A válasz kizökkent ebből az elképzelésből, mert a járási nemzeti bizottság dolgozói a falvakat járják. Az elnök elvtárs Nagymányán beszélget a középparasztokkal a szövetkezetről. A helyi nemzeti bizottság épülete már népesebb. Tiszták József elnök és néhányan az eredményeket értékelik. A mai napig 113 taggal és 453 hektár földdel bővült a verebélyi szövetkezet. Már csak 20 kis- és középparaszt van kívül. Az agitációs munkát még a tavaszon kezdték, akkor még csak 2 aláíró volt. Azóta szinte mindennap beszéltek a parasztokkal. Különösen jó munkát fejtettek ki a tanítók és a nőbizottság. Július elsejétől 20 agitátort kaptak segítségül, ami lényegesen megkönnyítette a nemzeti bizottság munkáját. Most első helyen állnak a járásban. Július 1-től a verebélyi járásban 248 új tag lépett a szövetkezetbe, 1188 hektár földdel. Ebből LUlén egész-falusi EFSZ alakult, Töhölön pedig az eddigi 19 tagból álló kisebbségi szövetkezet 45 új taggal és 242 hektár földdel gyarapodott. Ez volna a metszetféle járási és verebélyi méretben. A HNB elnök komoly dologról beszél — Az ö szemükkel. — A magáéval és mindannyiunkéval? — Nem. — Maga eddig is beadott mindent. Mások miért nem tették? — Mert spekuláltak. Voltak olyanok is, akiknek a veje, a sógora ölte meg a disznaját. A beadást meg nem teljesítették. — A szövetkezethez mit szól? — Hát Parubszkynak meg Matuska Imre nyolc hektárosnak jobban megy, mint amikor egyéni volt. — A termelés több ott? — Hát a répájuk füves, a befektetés sem lesz meg. A kukorica is. A gabonájuk jó. A tej az több. Én nem bírok annyit kitermelni. Nekik hét vagy nyolc liter az átlag. Nekem jóval kevesebb. — Miért? — Megissza a járom. — Tehenekkel szántok. — De hát így kevesebb a bevétel. — Kevesebb?. Ha benne lesz az egész falu, több terem a verebélyi határban. — Ha mind megfogjuk, akkor több. BÁLLÁ JÓZSEF I tézkedésekröl van szó. A kerületi pártbizottság 1956 decemberében 30 ilyen dolgozót és tüdőst szólított fel, hogy segítsenek az országos pártkonferencia határozatának teljesítésében, segítsenek biztosítani a szövetkezetesítésről szóló határozat valóraváltását. Ezek aktívan támogattak bennünket. Minden járásba beosztottunk egy közgazdászt, egy agronómust, egy zootechnikust, akik segítenek magasabb színvonalra emelni a járási pártbizottság munkáját. Egyes főiskolákon és fakultásokon a pártszervezetben vitákat rendeztünk a mezőgazdasági nagyüzemi termelés objektív szükségességéről. Feltétlenül szükségessé vált továbbá, hogy ebbe a munkába az egész Nemzeti Front aktívan bekapcsolódjék. A Nemzeti Front Szervezeteinek bizottságai e célból a kerületi pártbizottság határozatának értelmében munkatervet dolgoztak ki tagjaik mozgósítására és bevonására e tevékenységbe, valamint az EFSZ-ek bővítéséért és megalakításáért folyó agitáciőba. A községekben az agitációt elsősorban is a falu közgazdasági elemzésével kezdtük. Nincs sablonunk, mely szerint kifejtenénk tevékenységünket a szenicai, skalicai és trnavai járásokban. Minden falunak megvan a maga sajátossága és eszerint közeledtünk a középparasztokhoz. A parasztokkal folytatott beszélgetések közben két kérdést tartottunk szem előtt. A társadalom és a kózépparaszt egybekapcsolódó érdekét. Ha ezt a kettőt a társadalom és a paraszt érdekét elválasztanánk egymástól, nem érnénk el a kellő hatást a földművesek meggyőzésében. Egyrészt feltárjuk a földművesek előtt a szocializmus sorsáért, a köztársaság erejéért való felelősség kérdését, összeegyeztetjük ezt a köz érdekeivel és ezekben az érdekekben mutatjuk meg a felelősségüket. Sokat beszélünk arról, hogy a közösben intenzívebb a gazdálkodás, pl. a talajjavítás kérdéseiről Záhorín, amely az egyéni gazdálkodással nem valósítható meg. Egyszóval a parasztoknak megmagyarázzuk, hogy a társadalom is és ők is nagyobb jövedelemhez jutnak, ha megalakítják a szövetkezetei. Jól bevált az a módszer is, hogy a kis- és középparasztotykal ismertetjük a szövetkezetek alapszabályzatait, mert a burzsoáziának néhol sikerült sötétségben feltüntetni a szövetkezeti demokráciát. A mintaalapszabályzat magyarázata után kirándulásokat rendezünk, ahol meggyőződhetnek a gyakorlati életről. Kis- és középparasztok körében végzett jó munkánk alapján kerületünkben 1957. január 1-től augusztus 19-ig 15 638 új szövetkezeti tagot szereztünk, 66 560 hektár mezőgazdasági földterülettel. Azokban a falvakban, ahol még nem alakult meg az EFSZ, eddig az időpontig 860 tagot : szereztünk 2850 hektár' mezőgazdasági földterülettel. Gyorsan múlik az idő, úgyszólván repül. S az idővel együtt — habár lassan, de — eltűnnek az előítéletek, megváltozik az emberek nézete, gondolkodásmódja. Amit azelőtt elítélt, azt ma már saját meggyőződése alapján elfogadja, mint magától értetődő dolgot. Nádszeg, Felsőszeli, Kajal, Nagymácséd és Diószeg földművesei, vajon megváltoztattátok-e már a szövetkezetről alkotott véleményeteket? Emlékeztek-e még arra, mennyi rémhír terjengett járásunk falvaiban az EFSZ-ek megalakítása előtt? „A szövetkezetben a hátadat sem egyenesítheted ki" — suttogták egyesek, mások meg azt híresztelték „közöseid lesznek az asszonyok ... a gyermekeket meg átveszi az állam“ — olyan is akadt, aki váltig hangoztatta „a házakat a .fejesek* között osztják majd szét, a tagok meg viskókban lakhatnak“ — no' meg hogy „a tagok közös tálból esznek majd“, stb. Egyszóval: borzalmas képet festettek rendszerünk ellenségei a szövetkezeti gazdálkodásról. Ellenséges, suttogó propagandájukat azonban megcáfolta a valóság: senki sem kobozta el a szövetkezeti tagok házait, sőt éppen ők azok, akik a legszebb családi házakat építik a falvakon. Járásunk valamennyi községében már többéves szövetkezetek vannak, s a felsorolt koholmányokból egy szemernyi sem valósult’meg. A szövetkezetesek életmódja sokkal jobb, mint bármely egyéni gazdálkodóé, emellett munkaerejüket sem fecsérlik feleslegesen, a nehéz munkát elvégzi helyettük a gép, s jut idejük a pihenésre, művelődésre is. De sajnos még ma is akadnak olyan egyéni gazdálkodók, akik elutasítják a jobbat. Meddig?... Egy-két napig ... A nádszegi 6 hektáros Kulacs Gusztáv középföldmüves is nemrég azt mondta: „Levághatják a kezemet, de akkor sem lépek a szövetkezetbe“. Senki nem vágta le a kezét. Minek? Dolgos ember volt ő mindég. Amikor az agitátorok néhányszor megmagyarázták neki a szövetkezeti gazdálkodás előnyeit, továbbá azt, hogy miért lesz jobb számára is, ha belép az EFSZ-be... s belépett. Sőt, a helyi rádión keresztül felhívta a még kívülálló földművestársait, hogy kövessék példáját. Két nap alatt 13-an követték. Krajcsovics F., Galante. ÉVRŐL ÉVRE GAZDAGABBAK A szövetkezetek mindinkább kedvezőbb eredményeket érnek el a termelés fokozása terén, ami természetesen megmutatkozik a jövedelmek növelésében is. A járás szövetkezetéi 1953-ban átlagosan 9.94 koronát fizettek ki munkaegységenként, 1956- ban viszont már 16.68 korona volt a járási átlag. Az eddigi számítások szerint ebben az évben elérhetik a 17.86 koronás rrrunkaegységérték átlagot. Az alapeszközök értéke az 1953-as évhez viszonyítva 1956-ban közel 159 millió koronával emelkedett. Ebben az évben ezen a téren további 52 millió koronán felüli értékemelkedéssel számolnak. Az oszthatatlan alapoknál négy év alatt több mint 41 millió koronás növekedés mutatkozik. Mindezek az eredmények nagy mértékben hozzájárulnak a szövetkezeti tagok életszínvonalának emelkedéséhez. Míg 1953-ban a szövetkezetek 12 millió 370 ezer koronát osztottak ki a tagoknak, 195ü-ban már közel 28 millió koronát fizettek ki a munkaegységekre. Ebben az évben csaknem 7 millió koronával többet juttatnak a tagoknak. AZ ELSŐ FÉLÉVI GAZDASÁGI TERVEK értékelésének eredményei is világos képet nyújtanak a szövetkezetek rohamos fejlődéséről. A szentesi EFSZ például 1Í5 százalékra teljesítette a félévi jövedelem tervét. A nagygéresi „Győzelmes Október“ EFSZ 216 ezer koronával nagyobb jövedelmet ért el a tervezettnél, s emellett 62 ezer koronával csökkentette a tervezett kiadásokat. Hasonló jó eredményeket értek el a bolyi, kistárkányi, zétéhyi és más szövetkezetekben. A SZÖVETKEZETEN KÍVÜL ÄLLÖ kis- és középparasztok figyelemmel kísérik a szövetkezetek gazdálkodását és saját meggyőződésük alapján egyre többen hagynak fei a maradi gazdálkodási formával és kérik felvételüket a szövetkezetekbe. Az elmúlt hó végéig márciustól 377 új taggal és 1303 hektár földterülettel bővültek a királyhelmeci járás szövetkezetei. Csupán az elmúlt hét folyamán 66 kis- és középgazda«írta alá a belépési nyilatkozatot. A járás mezőgazdasági földterületének több mint 90 százaléka már a szocialista szektor használatában van. Az utóbbi időben Kisgéresen 66, Zetényben 53, Nagykövesden 46, Nagytárkányban 42 dolgozó paraszt kérte felvételét a szövetkezetbe. „Járásunk területén még 1109 magángazdát kell meggyőznünk a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről — jelentette ki beszámolója befejező részében Lefkovics elvtárs. Falvaink új életéért folytatott eddigi harcunkat tovább kell folytatnunk. Az elért eredmények köteleznek bennünket, hogy a falu szocializálása terén kitűzött feladatainkat sikeresen teljesítsük és az éven járásunk szocialista járássá váljon.“ Erre a királyhelmeci járásban megvan minden előfeltétel. K. G. Egy mondatban... X Az újhelyjőkai EFSZ félévi pénzügyi tervét 120 százalékra teljesítette; a tervenfelüli pénzösszeg munkaegységenként 2.40 koronát tesz ki. X Simkó György, a zétényi EFSZ tagja 29 mázsa búzát és 9 mázsa árpát kapott természetbeni járandóságként a félév alatt ledolgozott munkaegységei után. X A múlt hónap második felében Sárfő (szenei járás) szövetkezeti falu lett. X Nyolcvan-kilencven mázsás kukoricatermést várnak hektáronként a nagygéresi EFSZ (királyhelmeci járás) tagjai. X Mellétén 57 kis- és középparaszí 200 hektár földdel új szövetkezetét alakított. A számok, a hektárok megvolnának, de az újságíró kíváncsiskodik. — Főleg milyen okból fogtak a tag- . szerzéshez? Az elnök elkomolyodva, maga elé nézve szól: — Elsősorban is az EFSZ-ek III. országos kongresszusa határozatából in. dúltunk ki. Meg akartuk oldani a már ' évek óta húzódó problémát. Tényleg komoly gondok, komoly ■ kérdések, nehézségek. A következő so' rókát a tolinak is nehéz leírni. A kisebbségi EFSZ-el nem volt baj, teljesítette a beadási kötelezettségét, de a. község magángazdái bizony lemaradtak. A 48 000 kg sertéshúsból eddig 1 még csak 10 000 kg-ot adtak be. Mar- 1 hahúsból 49 000 kg volt a terv és még 36 000 hiányzik. Tejből még csak 42 000 ■ litert adtaíc, holott 182 000 van elöirá- 1 nyozva. Tojásból még 94 000 darab az ' adósság. — Hát ez volt a fő indító ok. Mikor : az országban mindenütt a tóbbtermet lésről beszélnek, nem tűrhetjük, hogy az egyéni kistermelésből ilyen kár származzon. Beszélgettünk a parasztokkal, hogy ez így nem mehet tovább, szégyen ez rájuk is, hogy Verebély mindig a szégyenlistán van. A parasztok többsége belátta, hogy a szövetkezetben többet lehet termelni és ezért lépett a szövetkezetbe. Mit mond a jó gazda? Szabó Vince — új EFSZ-tag — a Partizán utcában lakik. A család egyhíjával a kis konyhában ül. A családfő és fia pihenik a napi fáradalmakat. A gazdaasszony paradicsomot főz télire. Olyan dolgos, szorgos falusi asszony, akinek télen sem lehet híján az éléskamrája. ,A gazda nem tűrte és nem tűri a gazdaságon a csorbát. A gazdaasszony feladata pedig — persze itt van miíöl — a konyhát biztosítani. — Csend van most a gazdaságban — szólunk az ismerkedés után. — Csend ... már elcsépeltem. — Sok csörgött a zsákba? — Elég. — Beadta a gabonát? — Be. — Mások is? — Nem mindenki. — Helyes?. A szövetkezetesek sora a szepsi járásban is rohamosan gyarapodik. Az egyénileg gazdálkodók maradi álláspontja lassan tűnőben van, hogy átadja helyét a szövetkezeti nagyüzemi mezőgazdaság gondolatának. A parasztok arcáról lassan eltűnnek a gondterhes ráncok és ugyanúgy a földeket elválasztó mezsgyék is, melyek eddig sok nehézségnek és elégedetlenségnek voltak okozói. A haladó, az életerősebb győzelmesen tör utat mezőgazdaságunkban is. Nap mint nap erősebb a szövetkezeti család, bővül a szövetkezetek tag- és földalapja. A szepsi járásban elsősorban Jászóújfalút kell kiemelnünk, ahol legutóbb 10 kis- és középparaszt hagyott fel az egyéni gazdálkodással. Gerenda János és fia 15,46, Puszta József 9,85, Palkó József 7,97, Tarnóci József 8,43, Gerenda József 8,20, Drabik Mária 1,40, Bacsó András 14,70, Palkó János 10, Gerenda János 14,21 és Dankó András 4,75 hektár földdel lépett az EFSZ-be. A jászóújfalusi EFSZ földalapja tehát 94,92 hektár földdel gyarapodott. Perényben a 8,10 hektáros Lochman gazda választotta a közöst, Felsőmecenzéfen Tamás István és felesége írták alá a belépési nyilatkozatot, Makrancon Pecuch Margit 6,42 és Lőrinc Apollónia 5,57 hektár földdel lépett az EFSZ-be. Bodollón Szenes Ferenc 2,25 hektáros kisparaszt hagyott fel az egyéni gazdálkodással. A szepsi járásban július 1-töl augusztus 28-ig összesen 142 egyénileg gazdálkodó kis- és középparaszt írta alá a belépési nyilatkozatot, s így a járásban a szövetkezetek földalapja 776,01 hektár mezőgazdasági földdel, azonkívül gazdag állatállománnyal és egyéb gazdasági felszereléssel bővült. A tagalap kiszélesedése terén különösen az elmúlt két hét volt eredménydús. Ha összegezzük az eddigi eredményeket, megállapíthatjuk, hogy a szepsi járás mezőgazdasági földterületéből az EFSZ-ek már 79,10 százalékon gazdálkodnak. A járás községei közül Alsóláncon és Méhészkén már egyetlen egyénileg gazdálkodó földműves sincs, s most a többi községek is azon igyekeznek, hogy száz százalékos szocialista falukká váljanak.