Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-28 / 30. szám
A szocialista faluért S^ZjoIhzcL Földműves A FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS ERDÖGAZDASÄGI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava, 1957. július 28. Ára 40 fillér Vili. évfolyam, 30. szám. A szalma összehúzását és kazalbarakását nagyon jól megszervezték a nagyszombati állami gazdasághoz tartozó špasincei részlegen. Fogatok és traktorosok a szalmát a kazal közelébe húzzák, majd markológéppel egyenest az elevátorra, ahonnan felkerül a kazal tetejére. (Foto: Dušek) Süssön hót a szellem napvilága Idős, ráncosarcú falusi asszony lihegve fut ki az egyik egyházasbásti (füleki járás) udvarból. Kérdésünkre csak bólint, elakadt lélegzete miatt alig tud szóhoz jutni. Könnyei végig futn- к aszott képén. Nem szeretünk síró asszonyt látni, de főleg a falusiakat nem, akikkel szívünk annyira együtt érez. Bent aztán elénk tárul az évszázados paraszti sors, a viszálykodás, a veszekedés az osztályon, az örökségen. Most is azért különbözött össze (a vő az anyóssal. A barázda, a harácsolás átka sokszor letörölte a mosolyt ebben a faluban is a dolgos parasztok arcáról. Agitálás közben egyre kísért ez a szomorú kép és szinte jólesett egy másik történet, amely arról szólt, hogy egy várgedei szövetkezeti tag, hogy tette lóvá az egyik egyházasbásti kérdezósködöt. Várgede felől az úton kissé kopott, de még elég jó bútort vitt az egyik várgedei paraszt. Az egyházasbásti megkérdezte: — Hová viszi? — Eladom, mert kell a pénz, — szólt amaz, ravaszul. Persze az egyházasbásti csak később tudta meg, hogy a várgedei szövetkezeti tag azért adta el a bútort, mert újabbat, modernebbet vett, mellé gramafonos rádiót a nemrég épült korszerű családi házba. Mennyivel is szebb már a szövetkezetesek élete. Az öreg néni családja még mindig egymást eszi,, a szövetkezeti tagok már egyre feljebb lépnek a kultúra lépcsőfokán. Az „autós" szövetkezeti parasztok már azon gondolkoznak, hogy melyik városba menjenek színházba vagy moziba. Ezek az emberek már nem a földharácsoláson törik a fejüket, hanem mivel gazdasági gondjaik nincsenek, kultúrszomjukat elégítik ki. A hetekben tanúi voltunk, láttuk amint több száz paraszt ünnepélyesen alakított szövetkezetei. Szlovákiában több mint tíz szövetkezet alakult Eperjestől Malackáig. Sok paraszt választotta az újat, a könynyebbet, ahol a jó segítőtárs, a gép segítségével, könnyebben él majd. Jóleső érzés a szövetkezeti parasztok között járni, örül az ember, hogy végre felemelkedik már a földművesnép, a falvak népe is. Sok Szó kellett, sokat agitáltak a funkcionáriusok, a sajtó, hogy másképp éljen a falu és kell most is a szó, hogy még többen kövessék a jó példát. Nem várhatjuk, hogv a falu magától mozdul. Mert hogy sok helyen mozdulna már, arról tanúskodik az a tény, hogy a besztercebányai kerületben minden járásban van már két-három falu, ahol tizennégyen vagy húszán aláírták a belépési nyilatkozatot a szövetkezetbe. De feltehető a kérdés, vajon mikor alakulnak meg ezekben a falvakban is a szövetkezetek? Mindjárt válaszolhatunk is, hogy ez főleg a kerületi, járási és helyi nemzeti bizottságok munkájától függ. Most a legjobb ideje annak, amikor a paraszt látja, hogy a szövetkezetek megint többet termeltek, a tagoknak megint több lesz a jövedelme, a nemzeti bizottságok tagjai szóljanak a nyelvükön, adjanak papírt és ceruzát a kezükbe és nyerjék meg ókét a szövetkezetekbe. A választások után mindenütt pangás állott be az agitációs munkában. A nemzeti bizottságok megelégedtek az eredményekkel és nem törekedtek arra, hogy azonnal munkába fogjanak és hozzálássanak az első és legfontosabb feladatukhoz, a falu szocializálásához. Most az aratás idején a nemzeti bizottságok többsége eredményes munkát fejt ki. A korponai járási nemzeti bizottság - ahol az év elejétől már öt szövetkezet alakult, nemrég pedig egy egész falu alakított EFSZ-t — nagyon jó munkát fejt ki. A járási nemzeti bizottság megszervezte az agitációs kollektívákat, amelyeknek vezetői a járási nemzeti bizottság vezető dolgozói. Az agitációs munkát úgy kezdik el, hogy először csak kisebb csoportok mennek ki, akiknek feladata megismerni a falu minden parasztját, milyen problémái vannak, hogyan teljesíti a beadást. Utána nagyobb agitációs kollektívák mennek beszélgetni a parasztokkal. Az agitációs kollektívába a járási nemzeti bizottság minden ügyosztályáról van dolgozó, akik a parasztok kérdéseire megfelelhetnek. Ezen kollektívák magukkal viszik a falu közgazdasági elemzését is, amelyből minden paraszt, ha papírt és ceruzát vesz a kezébe, kiszámíthatja, hogy milyen jövedelme lesz majd a közösben. Természetesen az agitációs kollektívák elsősorban is a helyi nemzeti bizottságot aktivizálják és ezekkel közösen j árnak beszélgetésre a parasztokhoz. A korponai JNB, hogy még szorosabb kapcsolatot tartson a falvakkal, legutóbb tanácsülését Husinán tartotta, ahol a helyi nemzeti bizottsággal együtt megbeszélték a mezőgazdasági termelés emelésének kérdéseit és ezzel párhuzamosan a szövetkezet alakítását. A tanácsülés és általában az agitációs munka elsősorban arra irányul, hogy a helyi nemzeti bizotság tagjai írják alá elsőnek a belépési nyilatkozatokat, és ezek példáján a falu többi földművesei. Jól bevált az a módszer is, hogy a nöbizottságokat a szomszéd falu jobban dolgozó nőbizottságának elnöknói aktivizálják, a tömegszervezeteket pedig a járási nemzeti bizottság. Szintén hatásos az is, hogy a jól menő szövetkezetek tagjai járnak agitálni a helyi nemzeti bizottság tagjaival. A korponai járásban a napokban is egyre szaporodik az aláírások száma és rövid időn belül ismét egy egész faluban megalakul a szövetkezet. Ezzel szemben sok nemzeti bizottság munkájában még hiányosság van. Kezdhetjük a besztercebányai kerületi nemzeti bizottságról, amely különösen elhanyagolja a szemléltető agitációt, mivel a sajtóosztály több mint három hétig nem adott ki villámújságot az új szövetkezetek alakításáról és az aratási híradó pedig csak akkor jelent meg, mikor már az aratási munkák javában folytak. A szemléltető agitáció ilyen lebecsülése megmutatkozott a járásokon is, például Kékkőn a népművelési otthon a választások óta nem adott ki semmilyen villámhírt, csak a bírálat után. Több járási nemzeti bizottság csak formálisan végzi az agitációt, ami főleg abból ered, hogy hiányzik az ellenőrzés. A füleki járási nemzeti bizottság dolgozói is azt mondták, hogy mindent megtesznek az agitációs munka érdekében. Az ellenőrzés viszont megmutatta, hogy sok faluban az agitáció csak formális. Egyházasbáston, Tachtin, Hidegkúton voltak olyan agitátorok is, akik kimentek a faluba, megittak egy pohár sört és anélkül, hogy a parasztokkal egy szót is váltottak volna, mint akik dolgukat jól végezték, visszamentek Fülekre. Az ilyen formális agitációt elősegíti az is, hogy a füleki járási nemzeti bizottság nem aktivizálja a helyi nemzeti bizottságokat és sok esetben az agitátor maga marad a faluban, mert a nemzeti bizottság nem készült fel az agitációs munkára. Természetesen az olyan agitátor, aki nem ismeri azt a parasztot akivel beszél, nem is érhet el jó eredményt. A füleki járási nemzeti bizottság is tehát fordítva végzi munkáját, mert elsősorban is a helyi nemzeti bizottságot kell aktivizálni, mert az üzemekből és a járási nemzeti bizottságból kiküldött agitátorok csak segíthetnek a helyi nemzeti bizottságoknak és a tömegszervezeteknek. Hasonló eset történt Sirakon is (kékkői járás), ahol eddig már heten aláírták a belépési nyilatkozatot, de a helyi nemzeti bizottság egy hónapon keresztül nem foglalkozott a szövetkezet alakításával és amikor kimentek az agitátorok, nem jártak velük a helyi nemzeti bizottság tagjai. Tehát elsőrendű feladat, hogy először is a nemzeti bizottságok házatáján teremtsünk rendet, mert vannak olyan helyi nemzeti bizottsági tagok is, akik annak ellenére, hogy a faluból már többen aláírták a belépési nyilatko(Folytatás a 2. oldalon.) Népünk kenyeréről van szó! Használjunk ki minden percet Ezekben a napokban egy cél lebegjen szemünk előtt: veszteség nélkül betakarítani a termést. Az utóbbi napokban a kiadós esőzések veszélyeztetik az aratás zavartalanságát és éppen ezért egyre nő mindannyiunk felelőssége, hogyan birkózzunk meg az aratás, cséplés és a begyűjtés körül mutatkozó nehézségekkel. Ezt a komoly feladatot csak úgy tudjuk megvalósítani, ha egyetlen munkáskéz, fogat és gép sem marad kihasználatlanul. Ahol szükség van, haladéktalanul szervezzenek brigádokat, vonják be a lakosságot az aratásba és mutassanak jó példát a védnök ségi üzemek dolgozói is. A helyi nemzeti bizottságok, a kommunisták a falunk tegyenek meg mindent annak annak érdekében, hogy a termésbetakarításból mindenki kivegye a részét, hogy megmentsük népünk kenyerét. Legyen mienk az egész termés — Lesni kell az időjárást — mondja a paraszt, ha munkáját eső zavarja. Már pedig idén az eső eleget kellemetlenkedik és nagyban gátolja az aratást, a cséplést. A földműves — ha derül az égbolt s előbúvik a nap — lesi, mikor mehet rá a földre, mikor szárad meg a lábon álló gabona, a már keresztbe rakott kévéket szétállogatja, hogy mielőbb csépelni lehessen. Ilyen munka folyik Nádszegen is, ahol az esőzéseket a jég is megelőzte. A termés megverve, szét ázva vár sorsira. A nádszegiek segítenek rajta. A szövetkezet minden tagja a betakarítással van elfoglalva. Mentik az életet. Üres a kovács- és a bognárműhely, szünetel az építkezés. A mesterleinek a zsákok a kétyi szövetkezetben (Foto: Dánó) Dudás Szilveszter, építési vezető villámgyorsan oldozta a kévéket, hogy kezére játssza az etetőnek. Dudás Istvánnak, aki az elevátor alatt állt, jól meg kellett a villa nyelét szorítania, hogy a szalma be ne takarja. Kitartott, de az az elhatározás fogant meg benne, hogy holnap ö etet, Svejger Gáspárnak pedig az elevátor alá kell állnia. Ilyen és hasonló versenygéssel dolgoznak a zsákoknál és minden poszton az építocsoport munkásai. Kell most ez a virtus és gyorsaság, hogy miénk legyen a kalász, az egész termés. Az építocsoport példájára a kertészetben dolgozók is üzembe helyeztek egy cséplőgépet. A szövetkezet védnokségi üzeme, a galäntai OPK sem nézi tétlenül a szövetkezetesek kenyérért vívott harcát; segít a cséplésben. — Mi is együtt érzünk a szövetkezeti tagokkal, amikor birkóznak az esöverte gabonával — mondja Vadovics elvtárs, a védnökségi üzem igazgatója. — Szombaton már együtt volt a 22 emberből álló cséplöbrigád, amikor telefonon értesítést kaptunk, ne menjünk, mert zuhog az eső. Azóta készenlétben állunk, s amint lehet, egy cséplőgépet üzembe helyezünk és mindaddig dolgozni fogunk, amíg a szövetkezetnek szüksége lesz rá. Az ország, a nép kenyere forog kockán-, ezt tartják szem előtt a nádszegiek is. Ezért egy emberként harcolnak az életet adó kalászért, a termésért, a vagyonukért. Kerüljön zsákba, magtárba, az állami begyííjtóhelyre és kamránkba az egész idei termésünk. így lesz fehér kenyerünk, foszlós kalácsunk és telt a pénztárcánk S. G. A Megbízottak Testületé elnökségének felhívása ai aratási munkák meggyorsítására E- napokban kezdődött földműveseink felelősségteljes örömteli munkája — az aratás. A termés jó. Most az a feladat, hogy gyorsan és veszteség nélkül betakarítsuk. A viharok és zivatarok, amelyek közvetlenül az aratás előtt sújtottak több járást főleg Dél-Szlovákiában, lényegesen megnehezítették az idei termés betakarítását. Számos helyen megdőlt a termés, ami nehezebbé, néhol lehetetlenné teszi a gépek használatát. Július elején a forró napok következtében a gabona gyorsan beérett az északi vidékeken is. Az utóbbi napokban zavart okoztak az aratás menetében az esők, amelyek lassították az aratás ütemét és komolyan fenyegetik földműveseink egész évi munkájának eredményeit. A gabona egyes helyeken már túlérett, vagy nemsokára túlérik, úgyhogy nagy veszteségek fenyegetnek. A felsorolt tények rendkívül nagy követelményeket rónak az emberek és gépek munkájának megszervezésére és minden erőfeszítést megkövetelnek, hogy a gabona betakarítását gyorsan és rövid idő alatt elvégezzük. Szövetkezeti tagok és földművesek! a gép- és traktorállomások, valamint az állami gazdaságok dolgozói, a nemzeti bizottságok funkcionáriusai és dolgozói! Kapcsoljatok be az aratási munkákba minden gépet! Teljes mértékben használjatok ki minden kombájnt, kévekötögépet ügy, hogy a gépek többsége hajnaltól estig dolgozzon és mindenütt, ahol az a legkisebb mértékben is lehetséges, az éjszakai órákban is. Indítsatok versenyt a gépek legjobb kihasználásáért. Az EFSZ-ek nélküli községekben szervezzétek meg a közös aratást. Kapcsoljátok be a termés gyors betakarításába a község minden egészséges emberét. A kormánynak 1956. június 20-án kelt határozata alapján szervezzétek meg az üzemek, hivatalok és egyéb intézmények dolgozóinak segítségét is. Ahol nem lehet a gépeket felhasználni, gyors ütemben szervezzétek meg a kézi aratást. A száraz gabonát rakjátok asztagokba. Gyorsítsátok meg a cséplést és szervezzetek munkaversenyt, hogy minden mezőgazdasági üzem idejében teljesítse hazafias kötelességét — a gabona beadását az államnak. Sürgősen rakjátok kazlakba a szalmát a kombájnok után, végezzétek el a tarlóhántást és minél nagyobb területet vessetek be tarlókeverékekkel. Üzemek és hivatalok dolgozói, falvaink és városaink lakossága! Segítsetek az aratási munkák meggyorsításában. Szervezzetek brigádokat főleg az EFSZ-ek, az állami gazdaságok segítségére. A gyors segítség most a leghatékonyabb. Szövetkezeti tagok és földművesek, gép- és traktorállomások, valamint állami gazdaságok dolgozói, városaink és falvaink dolgozói, nemzeti bizottságok funkcionáriusai és dolgozói! Tárgyaljátok meg azonnal minden községben és járásban az aratási munkák meggyorsítására vonatkozó intézkedéseket. Fordítsátok minden erőtöket a termés megmentésére. Cselekedeteiteket az a tudat vezérelje, hogy az idejében való, veszteség nélküli termésbetakarítás és a gabonabegyűjtés tervének teljesítése nagy jelentőségű a mezőgazdaságban a második ötéves terv feladatainak teljesítésében a dolgozók életszínvonalának emelésében. Mindent az idei aratás, cséplés és termésbegyűjtés sikeres teljesítéséért ! A MEGBÍZOTTAK TESTÜLETÉNEK ELNÖKSÉGE emberekből külön csoport alakult, s amíg a mezei csoport tagjai aratnak, ok csépléshez fogtak. A múlt hét péntekén, az első napon, 125 mázsa árpát csépeltek. Vasárnap már fokozták az iramot, mert félnap alatt 90 mázsa terményt vittek a raktárba. — Megmutatjuk, hogy a mezön is tudunk dolgozni — mondja Dudás István, az építőcsoport tagja. Az iparosokban valóban nagy akarat és virtus lobog, amit a következő eset is bizonyít: A gépbe Svejger Gáspár adogatta a kévéket, s amikor észrevette, hogy a kazalon levőknek elég dolguk akad a szalmával, szaporábban, még ügyesebben eresztgette a dobba a gabonát.