Szabad Földműves, 1957. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-27 / 43. szám

1957. október 27. \fzalŕail Földműves * Nagy napokra emlékezünk írta: MAJOR SÁNDOR éreztünk, a nagy események hatása alatt, most ebben a nevetésben felol­dódott. Ügy tetszett, mintha az apám a templom harangja helyett lelkünk harangját húzta volna meg. A család­ban mindenki, kivétel nélkül, boldog volt és örült, hogy az oroszok az urak levesébe k -ptck. Én is a legszíveseb­ben beleköptem volna a gróf levesé­be. amely különb volt a mi rántott levesünknél. Persze, a .barbár“ szónak nagy si­kere és más értelme lett a családban. Én például nem sértődtem volna meg, ha valaki azt mondja, hogy bar­bár vagyok Akkor már tudtam, hogy ez a barbár szó tiszta rágalom, hisz a bíró és hozzá hasonlók a hadifoglyo­kat is barbároknak nevezték, holott rendes, dolgos emberek voltak, akár­csak mi. Szerettük is őket, mert elsé­táltak velünk, játékokat faragtak, sót I. Tizennégyesztendös voltam, mikor hozzánk is elérkezett a hír a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról Akkor még fJgalmam sem volt, hogy mit jelent a forradalom. Azt sem tud­tam, hogy ez milyen módon hat majd a magam, családom, falum és hazám életére. Nemcsak én, a gyerek, de a felnőttek sem tudták, micsoda hord­erejű lesz. Mégis az egész falu izga­lomban élt, mintha villamossággal lett volna feszült a levegő. Köztem és a felnőttek között az volt a különbség, hogy a felnőttek \folyton kérdezték a frontról hazatér­teket. én meg belső izgalommal és ázzál hallgattam, hogy mit válaszol­lak azok, akik személyesen részt vet­ek a Nagy Októberi Forradalom hát­aiban és akik a háború befejezése­­tor kapcsolatban voltak a Vörös Had­sereg katonáival. Akik 1918-ban, a háború befejezése után, hazajöttek az orosz frontról, tele voltak mondaniva­lóval. Olyan törté­neteket mondtak el, amelyek más körülmények kö­zött meseszerűen hatottak volna, most azonban a háború szenvedé­seitől agyongyötört lép előtt reális szí. nezetet kaptak, s mindenkit a lelke mélyéig megrendí­­ettek. Hogyisne, iá minden történet azzal végződött, logy a földesura­­at, a gyárosokat lkergették a fal­iakból, a városok­ról, és a munkások aeg a parasztok vették birtokukba ussukat, a gyárakat és a földeket. De nem is annyira a történetek vol­­ak fontosak, hanem inkább az, hogy n a történetek hatása nyomán álmo­­ozni kezdtem. Vágyaim konkrét for­rót kezdtek ölteni. S azt is észrevet­­em, hogy nemcsak bennem, hanem az gész faluban hasonló folyamat megy égbe. Az emberek bátrabbak lettek. Kisgyermek koromtól szívből gyűlöl­­em Somsich grófot, a falu földbirto­­osát, akire az egész faíu, felnőtt és yerek dolgozott. De a gyűlölettel em tudtam mit kezdeni. Eleinte nem zóltam senkinek, még otthon sem. álahogy olyan tehetetlennek érez­­>m magamat és az egész családun­­at, hogy'nem találtam érdemesnek eszélni róla. Mikor azonban meghal­­ottam, mit csinál az orosz nép a föl­­esurakkal, én is beszélni kezdtem, s szóltam az apámnak: „Meddig fo­­unk még erre a grófra dolgozni ? fiért nem kergetjük ki a falpból?“ A kérdés meggyőzően hangozhatott, lert minden keserűség benne csen­­ett, amit ml, falusi fiatalok, a hábo­­úban átéltünk. Nekem és társaimnak nár tíz éves korunkban feltörte ke­­ünket a munka és ínyünket a durva, ossz étel. Jól emlékszem, amint vir­­adatkor testvéreimmel és más gye­rkekkel együtt mezítláb kapálni nentünk a gróf kukoricáját és az esti írókig szakadatlanul dolgoztunk, hogy azavihessünk pár kiló gabonát és biz­­os'tstik otthon a mindennapi kenye­­et. Fáradtan értünk haza, s a ke­­nény rögök véresre törték meztelen ábunkat. De ki törődött mindezzel? da nem dolgoztunk, kenyér sem volt, z az áldatlan durva árpakenyér, me­­yel otthon titokban mozsárban tör­tünk meg, tele volt tokkal. így seb­­tetten éltünk és panaszra sem ju­tott idő. szelleme árad. orosz szavakra játszva megtanítottak bennünket és mi egyáltalán nem is csodálkoztunk azon, ha a faluban va­lamelyik özvegyasszony kedves volt a hadifoglyokhoz. Nagyon tetszett nekünk példátlan bátorságuk. Nem alázkodtak meg sem a béresgazda, de az intéző, sót még a gróf előtt sem. Ha már úgy érezték hogy eleget dolgoztak az urakra, meg a háborúra, akkor egyszerűen leültek, sőt még minket is maguk közé hívtak rágyújtani egy-egy cigarettára. Nem egyszer szemtanúja volt a falu, hogy barbár, embertelen módon kikötötték őket. Ezt azzal indokolták meg, hogy fegyelemsértést követtek el. Mi ezen szörnyen felháborodtunk. Szóval, ezek a foglyok —, akik ben­nünket szerettek és dédelgettek — voltak a „barbárok“. De a gróf, aki belehajtott a libáink közé és kímélet­úgy, hogy egy csomó húst kitépett az oldalából. Amikor a grófnéhoz sza­ladtak, akik látták az esetet és hív­ták segíteni, ő durván rájuk szólt: „Miért vannak úgy megijedve?! Ad­janak neki vizet, és kész“ — felelte könyörtelenül. Pedig a méltóságos asszony, a gróf felesége, szeretett a szamaritánus szerepében tetszelegni a falu népe előtt. Na, de ezúttal jó leckét adott nekik, hogyan értelmezi ő a felebaráti szeretet. Utálatos nagy állat volt ez a Frika. Gyermekemlékeimben úgy él, mint egy szörny, mint egy rém. Ő őrizte a kastélyt meg a parkot. A gyönyörű hús fák közé senki be nem tehette a lábát. Mi gyerekek be nem népesít­hettük ezt a hatalmas, gyönyörű, vi­rággal zsúfolt parkot, mert amint megjelentünk a kapuban, a Frika nyomban ránk vicsorította fogait. Ma is, ha a kapitalizmusra gondolok, elő­ször a grófot, aztán a Frikát látom magam előtt. A képük egybeolvad; mint valami jelkép. Egyszer a Frika veszi fel a gróf arcát, máskor pedig a gróf a kutyája arcát. Azt hiszem, hogy nemcsak bennem, hanem több társamban így él a gyűlöletes múlt. Azóta a bölcs beszélgetés óta apám és köztem igen jó és hasznos kap­csolat alakult ki. Ünnepi alkalmakkor és temetésen ministrálni szoktam. Barátaimat is belevontam, ebbe a ma­gasztos és áhítatos munkába, amiért apám mint harangozó a perselyben összegyűlt fillérekből bizonyosfajta mellékjövedelmet biztosított nekünk. E mellékjövedelmet, amely jámbor tevékenységünkért járt, apám pár fil­lérrel tetézte. Ez sokat jelentett szá­munkra, vehettünk magunknak író- és tanszereket. Másképp bizony mi sem juthattunk volna számtan- és törté­nelem-könyvhöz, mint sokan a faluban iskolatársaink közül. E titkos fizetségről anyám és apám között bizonyos nézeteltérés támadt. Anyám aggodalmát fejezte ki a per­­sclyfiilérek miatt. Azt kérdezte apámtól, nem bün-e, amit tesz. Apám erre a maga bölcs és higgadt módján azt válaszolta, hogy csak bíz­za rá ezt a bűnt, ó vállalja, hisz egyál­talában nem is lát abban vétket, ha a fillérekből a gyerekek tankönyvet vásárolnak. A tankönyv mindenesetre hasznosabb, mintha történetesen a papa bendőjébe vándorol ital formá­jában. Végül azzal nyugtattá meg az anyámat, hogy „a fogas kisasszony legfeljebb kövesebbet örököl“. Mi gye­rekek, akik nagyon jól tudtuk, hogy a fogaskisasszony a pap szeretője, egyszerre kezdtünk kuncogni és ez anyámat megnyugtatta. Mit is tehetett volna egyébként a fogaskisasszony, az ő nagy lapát-fogaival mindenkit kun­cogásra késztetett. A szécsénkei EFSZ-tagok 50 mázsa kukoricát takarítottak be hektáronként. A jó munka eredményeként körülbelül 6 mázsa pótjutalmat osztanak szét hektáronként. Most azonban panaszkodtunk, noha apám harangozó volt, s illett volna hogy a jámbor pappal tartson. Én azonban nem féltem, megmondtam, amit gondoltam a papról is, meg a jrófróí is. Legnagyobb meglepetésem­re kiderült, hogy az apám sem ide­genkedik az én gondolataimtól. Egyál­talában nem tiltakozott az ellen, hogy a grófot elkergessék. Apám, aki bölcs és türelmes ember volt, azt válaszolta nekem, hogy ami késik, az nem múlik. Persze, a felelet roppant megnyug­tatott és tovább kérdeztem: — Mondd, apám, igaz az, hogy az oroszok barbárok? Mert saját fülem­mel hallottam, amikor a községi bíró ezt mondta. A kérdés apámat felderítette és a naga módján így válaszolt: — Fiam, azok olyan „barbárok", logy csúnyán beleköptek az urak te­resébe. Nagy hahota támadt erre a család­fán. Á feszültség, amit mindannyian lenül elgázolt néhányat, az méltóságos és olyan jólelkű volt, hogy mindenki - nek hálálkodni és hajtongani kellett előtte. Én azokat a döglött libákat soha el nem felejtem. Sírtam, bőgtem, könnyeket ejtettem felettük és ke­servemben nem mertem hazamenni, mert nagyon jól tudtam, hogy az anyámra miképp hat majd. Nagyon jól tudtam, hogy a libák jelentik szá­munkra a télikabátot, meg a lábbelit. Minden keserűség új életre kelt. ami­kor apám azt mondta, hogy a barbá rok az urak 'evesébe köptek. Akkor már nyíltan beszélt az egész család arról, hogy úgy utálja a grófot, akárcsak Frikát, a házőrző kutyáját amely nemcsak a libákat támadta meg, hanem néha véresre marta a fel­nőtteket is. Egy alkalommal a legfiatalabb lány­testvéremet marta össze a dög kutya Nem mondhatni, hogy a pap külö­nösképpen elégedett volt apám mű­ködésével Apám ugyan kifogástala­nul harangozott, de azért elég gyak­ran volt köztük szóváltás. így például, amikor nálunk Szécsénkén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatá­sa konkrét formában abban mutatko­zott meg, hogy megalakult községünk­ben a helyi pártszervezet és a Mun­kás lett a falu dolgozóinak olvasmá­nya. apám, a harangozó, nemcsak já­ratta a Munkást, hanem terjesztette is. Ez a terjesztés annál is inkább eredményes volt, mert többen vol­tunk testvérek és mind bekapcsolód­tunk a Munkás propagálásába, terjesz­tésébe és népszerűsítésébe. Hatan voltunk testvérek, három fiú és három lány A lányok gyorsan széjjelszéledtek, férjhez mentek, de a fiúk, akik egykor aktívan ministrál-Egy község az átalakulás előtt Vajkóc községben mostanában 42 kis- és középparaszttal foglalkoznak az agitkettösök. A helyi nemzeti bi­zottság tagjai naponta beszélgetnek velük. A parasztok még gondolkoz­nak, sokan még kételkednek é.s a maguk módja szerint érvelnek. Kifo­gásolják, hogy a szövetkezetben ke­vés a jövedelem, hogyan élnek majd, eladósodnak az építkezés folytán, mi lesz az idősebb emberekkel. Ezekre a kérdésekre a már meglévő szövet­kezet adhat választ. A feleletek így szólnak: Vajkóc községben most 42 EFSZ tag 240 hektár földön gazdálkodik. Vannak közöttük kis- és középpa­rasztok és munkások is. A kívülállók többsége kis- és középparaszt. Be­széljünk csak egy rövid példáról, hogyan élnek a szövetkezetek. Makó István, aki a múlt évben a növény­­termesztési csoportban dolgozott. 10 581 koronát, 1058 kg búzát, 411 kg árpát, 411 kg rozsot, 1400 kg takar­mánylóherét, 330 kg répát, és 33 kg cukrot kapott. Emellett a háztáji gazdálkodáson tehenet és sertéseket tartott. Nehéz elképzelni a „nélkülö­zést“ olyan családban, ahol minden hónapban ezer korona a jövedelem, akinek természetben biztosítva a ke­nyér, hús, tej, tojás, krumpli, kuko­rica, zöldségféle, cukor. A szövetkezetben gondoskodnak az idősebb emberekről is. Ha valaki el­érte a 65. évét, öregségi járadékot kap. És ha erejéből még telik, dol­gozgathat a szövetkezetben. A 80 éves Valcsics János bácsi kora elle­nére is 7322 koronát, 726 kg búzát, 282 kg árpát, 282 kg rozsot, 700 kg takarmányrépát és 700 kg lóherét kapott. Emellett természetesen kap­ja az öregségi segélyt. A vajkőci szövetkezet egyre job­ban gazdálkodik. A munkaegységre előlegként 9 koronát adnak, termé­szetben pedig 3,5 kg terményt, 2 kg szénát, 2 kg szalmát, — kapnak. Augusztus végén már kiosztották a természetbenieket. Dolyák János ál­latgondozó augusztus végéig előleg­ként 7191 koronát, 2797 kg gabona­félét, 1598 kg szénát, és ugyanannyi szalmát kapott. Novák János állat­­gondozó 7209 koronát, 2803 kg gabo­nafélét. Ha figyelembe vesszük, hogy Gás­pár Imre szövetkezeti tagnak saját Spartak autója van és hogy Ne­mec József, Dolyák János szövetkezeti tagok szintén autót rendeltek és megemlékezünk arról, hogy 15 szö­vetkezeti tag új modern házat épí­tett, akkor láthatjuk, hogy a közös­ben magasabb az életszínvonal. Ezzel szemben nézzük csak az egyéni gazdálkodást. Fazekas István 15 hektár földön gazdálkodik, éjjel­nappal dolgozik, de még 1991 liter tejjel, 130 kg sertéshússal, 73 kg marhahússal és 3184 korona biztosí­tással tartozik. Makó András, aki szintén 15 hektáron gazdálkodik 119 kg sertéshússal, 1291 liter tejjel, 500 korona adóval és 1640 korona bizto­sítással adós. Terpó András 12 hek­táros gazda 2794 korona biztosítással, 540 kg sertéshússal és 1965 liter tej­jel tartózik. Ezek az egyéni gazdák adósok az államnak is, ugyanakkor az életszínvonal is alacsonyabb mint a szövetkezeteseké, mert egyesek még sertést sem vághatnak, mivel nem tudják teljesíteni beadási kötelessé­güket. A helyi nemzeti bizottság többet agitálhatna, hogy Csorba Imre 9 hek­táros gazda példájára a többiek is belépnének a szövetkezetbe, mert csakis ez lehet a falu felemelkedésé­nek útja, s úgy gazdagabb lesz az állam, a község minden polgára, mert az egyéni gazdák adósak az államnak is és ugyanakkor életszínvonaluk is alacsonyabb. Iván Sándor, Kassa A baromfitenyésztők szakkönyvről vitáznak A mesteriskola tanulóinak a tan­könyve „A baromfitenyésztés kézi­könyve“ című könyv, amelyet alapo­san áttanulmányoznak és tökéletesen ismernek. Éppen ezért szerencsés volt az a megoldás, hogy éppen eb­ben az iskolában rendezték meg azt a könyvvitát, ahol szerző és olvasó kölcsönösen kicserélhette tapasztala­tát. A könyvvita lefolyása azt bizo­nyította, hogy hasonlók rendezése a jövőbeli tapasztalatok szempontjából nagy jelentőséggel bír. A felszólalók elmondták, hogy a könyv jó segítő­társukká vált, s ugyanakkor bírálták az előforduló hiányosságokat, s fel­vetették azt is, hogy az egyes prob­lémákkal jó lenne kisebb terjedelmű füzetekben foglalkozni, ami kiegészí­tené a könyv alapismeretét. A vitá­­zók javaslata szerint jó volna kiadni valamit a külföldi baromfitenyésztés tapasztalatairól is, valamint az egyna­pos csirkék osztályozásáról is elkelnt egy kisebb terjedelmű kézikönyv. Az értekezlet részvevői megelége­déssel távoztak, mert sok probléma megoldására kaptak feleletet. EZ az összejövetel hasznos volt a szerző, a kiadóvállalat, valamint a felettes szervek dolgozói számára is. Beiga­zolódott, hogy az elmélet csak a gya­korlattal szoros összeköttetésben válhat a termelés előnyére és sikeres felvirágoztatására. Máté Irén Munkaegységen felüli jutalom A bácskai egységes földművesszó­­vetkezet azon szövetkezetek közé tartozik, amelyek már a cukorrépa betakarítását elvégezték. A szövet­kezeti tagok kapáláskor és a betaka - látáskor jó munkát végeztek és ez meghozta a maga gyümölcsét. Tóth István szövetkezeti elnök büszke lehet a szép hektárhozamokra, hiszen hektáronként 350 — 400 mázsa cukorrépát termeltek ki. Tóth István szavai szerint a bácskai szövetkezeti tagok nem vallják kárát jó munká­juknak, mivel a rendes munkaegysé­gen kívül is jutalomban részesülnek. K. G. ★ ★ ★ OKULÁSKÉNT Amikor a tornaijai propagációról írok mondanivalóm alátámasztására nem éppen a legidőszerűbb eseményt választom, mindenesetre a jövő szem­pontjából tanulságos lehet. A közel­múltban hazánkban járt a budapesti Petőfi-együttes. Tornaiján ebből az alkalomból szabadtéri előadást szer­veztek. Nagy volt az érdeklődés, nagy kíváncsiság előzte meg a Rajkó-zene­kar fellépését is. Az érdeklődés ké­sőbb azután csalódással párosult, mi­vel a Rajkó-zenekar nem jött és a bosszúságot még az is fokozta, hogy a felszerelt hangszórók nem működ­tek. Távolról sem mondhatjuk azt, hogy a Petőfi-együttes műsora nem volt jó. Minden hallgató megelégedéssel távo­zott. Azt azonban mégis csak kifogá­solni lehet, hogy az illetékes szervek miért nem igyekeznek a valósághoz hűen tájékoztatni a közönséget, ugyanakkor szervezési szempontból is tökéletesebb munkát végezni. Nem árt, ha a jövőre vonatkozóan a megtörténtekből valamit okulnak is. Tóth Elemér, Hamva tak, most aktívan terjesztették a Munkást. Persze, a papnak ez nem volt na­gyon ínyére, hiszen ez a Munkás elég „barbár" volt ahhoz, hogy a szécsén­kei pap viselkedését kipellengérezte. Megírta róla, hogy durván bánik a ko­csisával és hogy betegsége alatt olyan cselekedetre ragadtatta magát, ami a jámborsággal teljesen összeférhetet­len. Megtette azt, hogy a kocsisnak betegsége ideje alatt nem folyósítot­ta a járadékot, a kommenciót. A falu népe kitörő lelkesedéssel fogadta ezt a leleplezést, a pap viszont kitörő ha­raggal kénytelen volt a kommenciót megadni. A tanulságos esetből a tanulékony szécsénkei nép hasznos következte­tést vont le. A falu dolgozói egy na­pon elhatározták, hogy nem fizetik az ún „jámboradót“, ami évente „olyan“ díjtalan jabonabeadas-félét jelentett. Egy-egy család közel fél­mázsa gabonát adott évente a pap­nak, minden ellenérték nélkül. Azaz mégsem teljesen díjtalanul, mert a tisztelendő úr gondoskodott a lakos­ság lelki üdvösségéről. Egy napon azonban Szécsénke népe rájött arra, hogy ezt a félmázsa gabonát maga is elfogyaszthatja jóízűen, minden szen­teltvíz nélkül. És ebben a törekvés­ben a Munkás is segített Szécsénke lakosságának. A Munkás nyíltan megírta, hogy a gróf Somsichtól kizsákmányolt Szé­csénke dolgozói eleget koplalnak és nélkülöznek és igazán nem fontos, hogy a pap is kizsákmányolja őket. El lehet képzelni, hogyan dühöngött a pap, mennyire átkozta a Munkást, a kommunistákat, de főleg azokat a „barbárokat“, akik azt a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalmat megcsi­nálták. Mert bizony nagy forrongás volt a faluban is. folytatjuk) . Somsich gróf, egykori földesúri rezidenciája, uralkodó helyet foglal el Szécsénke községben, akárcsak gazdája régen a falu felett. Valamikor a gyerekek csak félve les­hettek be a kastély kapuján. Ma a nyolcéves középis­kola van benne elhelyezve, amelyből a Nagy Október C7nllnvnn 6 VI rl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom