Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-02-24 / 8. szám
4 SZAKMELLÉKLET 1957. február 24 VADÁSZATI SZEMLE A SZLOVÁKIAI VADÁSZVÉDEGYESULETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS MELLÉKLETE Verseny a ragadozók irtására A vadvédő-egyletek országos szövetsége idei első Irt ki a vadásztársaságok számára a káros vadvédő-egyletek a járási egyletek útján feltételeket, hogy a vadásztársaságok versenyhez. A ragadozók irtásának legfőbb célja: a hasznos apróvad fokozottabb védelme, továbbmenőleg pedig az apróvad elszaporítása. A vadászverseny a második ötéves terv egyik jelentős mozgalma, s 1957. július 31-ig tart. A pontozás a következőképpen történik: hamvasvarjú 4, szarka 2, héja 5, karvaly 3, barna réti héja (lelövés szeptember 1-től március 31-ig) 5, kóbor eb 20, házimacska 10, vadmacska 10, róka (lelövési ideje: szeptember 1-től április 30-ig; a fácánosokban nincs rá tilalmi idő) 15, görény 5, mezei görény 20, menyét 5, közönséges sün (csak a fácánosokban) 1, farkas 100 és hiúz 50 pont. A zsákmányt a szárnyas vadnál a láb és a csőr, szőrmés vadnál körlevelében versenyt vad irtása végett. A kerületi adják majd ki a részletes versenyidejében csatlakozhassanak a fontos pedig a farokvég és az orr bemutatásával kell igazolni. Minden vadászgazda tartsa kötelességének, hogy tagtársait bevonja ebbe a nagyon fontos versenybe. A résztvevők névsorát — az egybegyűjtött lőjelekkel együtt — lekésőbb 1957. augusztus 1-én kell átadni a járási védegyletnek. Az illetékes járási védegylet a lőjeleket bizottságilag átvizsgálja, ellenőrzi és igazolja, majd megsemmisíti. Ezután vadásztársaságok szerint állítják össze a versenyzők névsorát, s az első hat legjobb eredményt elért tagtárs nevét és az elért ponteredményt legkésőbb augusztus 10-ig megküldik az illetékes kerületi vadvédő-egyletnek. A kerületi egyletek a 1яяяаяаааяя1явяяаааааввавваяяаяяяаяавяяваввваняая legjobb hat eredmény alapján elkészítik jutalmazási javaslatukat és felterjesztik az országos szövetségnek, amely a Mező- és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatallal együtt kiválasztja a legjobb hat vadászt, akik az eredmények alapján sorrend szerint a következő jutalmat kapják: engedély 3 túzok lelövésére, engedély 3 szarvas lelövésére, engedély 1 dámbika lelövésére, engedély 2 muflonkos lelövésére. engedély 3 süketfajd lelövésére és 3 tárgyi díj. Ezenkívül 3 további vadásztársat tüntetnek ki. A verseny eredményét a sajtó útján hozzák nyilvánosságra, s a díjakat legkésőbb augusztus 25-ig adják ki. Az országos szövetség felszólítja a vadásztársaságokat, továbbá a járási és kerületi védegyleteket, hogy a vadászverseny sikere érdekében minden intézkedést tegyenek meg. Nálunk elég gyakori a vadmacska. Nagyon óvatos, rejtett életet élő vad ez a ragadozó. Több vadász nem ismeri fel és így megtörténik, hogy a vadmacskának nézett lelőtt állat elvadult házimacska. Tekintet nélkül színére és alakjára biztos megkülönböztető jele: a botvégű tompa farok. A házimacskának a farka vége ugyanis hegyes. A vadmacska hazája főleg Közép- és Dél- Európa. Különösen a hegyes, dombos területeket kedveli, de előfordul síkvidéken, sőt kiterjedt nádasokban is megtelepszik. Színe a jellegzetes csíkozás és foltosság mellett a világosszürkétől egész a fekete színig váltakozik. Bundája különösen télen dús és hosszabb, mint nyáron. A kifejlett kandúr elérheti a 15 kilót, bár ez nagy ritkaság. (Láttam néhány szép példányt, amelyek 13—14 kilósak voltak.) A vadmacska szeme mindig sárga, s orrának vége világos hússzínű. A vadmacska farkának a vége felé 7—9 fekete gyűrű van, amelyekből a test felőliek nem érik körül a farkat. Nagyon jól meg lehet ismerni a csapája szerint. A vadmacska csapája szélesebb állású, mint a házimacskáé. Az ügető vagy lépegető vadmacska nyoma majdnem egy vonalba esik. Tanyája az öreg fák odva, de megelégszik az elhagyott rókalyukkal, bo'rzkotorékkal, sőt az üregi nyúl üres tanyájával is. Megfelel neki a zsombék sűrűje és a sziklahasadék is. Nem szeret egy helyen állandóan tartózkodni, s csak a szoptatás idején marad meg vackán, máskülönben az erdő elha-A vadmacska gyott csendes helyén tartózkodik. Mivel éjjeli állat, zsákmányát éjszaka szerzi meg, s napnyugtával indul vadászni. Az egértől az őzig, a madárfiókától a fácánig mindent elpusztít és ezért nagy károkat tesz a vadállományban. Igaz ugyan, hogy sok egeret, menyétet és egyéb ragadozót is elpusztít, de ez nem ellensúlyozza nagy kártevéseit és ezért irgalmatlanul irtani kell. Nagy károkat tehet a fácánosban, ha nem veszik idejében észre garázdálkodását. A pacsmagolás idején (február, március) kívül magányos életet él. A pacsmagolás, hasonlóan a házimacska párzásához, éles nyávogás közt folyik le. A házimacskával is párzik. Terhessége 9 hétig tart;, áprilisban, esetleg májusban 3—6 kölyköt vet, ezek 3—4 napig vakok. Rövid ideig szoptatja kölykeit, amelyek hamar már maguk is megszerzik a szükséges élelmet és a család szétszéled. Ennek a vadnak a kártevése kölykeinek nevelése idején a legnagyobb. Vadászása elég nehéz; nagy gyakorlat és hozzáértés kell hozzá. Sokszor egércincogással vagy nyúlsírással sikerül becsalni. Ha hajtásba kerül, nagyon óvatos és sokszor meglapul a hajtők között, s ha csak már ezek elhaladtak, tör vissza vagy feloson egy fa koronájára, s onnan lesi a hajtást. Bár futása elég gyors, a jó kutya beéri. Ha nem menekülhet, sokszor szembefordul a kutyával és nagyon veszedelmes ellenfele, különösen a gyengébb, tapasztalatlan kutyának. Az embertől fél és menekül, de azért sebzett macskához nem tanácsos közelíteni, mert a vadász pórul járhat. Ilyenkor nem szabad sajnálni a jól irányzott kegyelemlövést. A jó kotorékeb kiugratja a kotorékból. Nagyon gyors lövés kell hozzá, hogy elejthessük az állatot. A hóban kirajzolódott nyom után nagyon élvezetes a vadászat vadmacskára. Ha jó kutyánk van, csakhamar megtaláljuk a helyes nyomot és a vad nem menekül puskánk elől. Előfordul, különösen nagy teleken, hogy a vadmacska a lakott helyek közelébe húzódik: üres pajtákban, kamrákban, esetleg padláson bújik meg, s onnan pusztítja a baromfit. Életkora 15—16 év. Kétéves korában teljesen kifejlett, de már egyéves korában ivarérett. Ha az erdőt járunk és puskánk elé kerül vagy a nyomán vagyunk, ne kíméljük a fáradságot, s mindig gondoljunk arra, hogy a vadászterület egyik legveszedelmesebb kártevőjétől szabadítjuk meg a területet. S. A silózott takarmányok minőségének ellenőrzése Köztudomású, hogy alig van takarmányunk, amely — kivált a téli takormányozás idején — fontosabb szerepet töltene be, mint a silótakarmány. Jelentőségének kimagasló rangját azonban csak akkor érdemli meg, ha minősége kifogástalan, vagy legalábbis ha minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyek a silózás mai technikája mellett a hozzájuk fűzött követelményeknek megfelelnek. Igaz, hogy minőségi értékét elsősorban a silózásra használt növény állapota, kora, tisztasága, íze, zamata, tápértéke alapozza meg. Viszont tagadhatatlan, hogy a helytelenül vagy hanyagul végzett silózásnál a felhasznált takarmány legbecsesebb tulajdonságai is kárba vesznek. Szárazanyag-, tápanyag- és főként fehérjetartalmának jelentős része elvész, sok esetben az állatok egészségét is veszélyezteti, vagy mint hasznavehetetlen, értéktelen hulladék a trágyatelepre kerül. A gondatlan kezeléssel járó kockázat elhárítására ismertetni kívánjuk azokat a lényeges hibákat, amelyek a silótakarmány minőségi elbírálásánál döntő szerepet játszanak, utalva egyúttal arra, hogy mit tehetünk a hibák megelőzésére. Milyen legyen a jó minőségű silótakarmány? Az egészséges, minőségileg kifogástalan süótakarmány szembeötlő jele: Irta: M. RAKOVICKY, oki. agronómus a színe. A zöld árnyalatot megközelítő olajszín a legkedvezőbb. A sötétbarna vagy feketébe hajló színeződés gyanús. Ebből a legtöbb esetben káros erjedési folyamatra következtethetünk. A megfelelő silótakarmánynál ráismerünk a felhasznált növényre (kukorica, napraforgó, őszi rozskeverék stb.); a levél és a szár részei aránylag épek. Miért silózunk, s mi a káros erjedés? A hideg vagy alacsony hőmérsékleten végzett erjesztés, az ún. „hideg erjesztés” silókban sikerülhet a legjobban, mert csak azokban tartható be az a követelmény, hogy a silózott takarmányból minél hamarabb és minél tökéletesebben szorítsuk ki a levegőt (tiprás, légmentes elzárás). Ugyanezen oknál fogva kell a vastagszárú növényeket (silókukoricát, napraforgót, cukorcirkot stb.) szecskázottan savanyítanunk. A letiprott takarmányrészekből a sejtnedv kiszivárog s kitölti a növényrészek közötti hézagot. A levegőtől elzárt növénysejtek elhalnak, s a takarmánytömegben levő oxigén helyét szénsav foglalja el. Ezen folyamat lejátszódása döntő befolyást gyakorol az erjedés kialakulására. Az oxigén ( a levegő egyik fő alkateleme) kiszorítása és a szénsav jelenléte megakadályozza a hőfok emelkedését. így biztosítjuk a hideg erjedés alapját, amivel a takarmánytömegben és alkatelemeiben beálló veszteségeket igen jelentősen leszorítjuk. Azáltal pedig, hogy az oxigént az erjedő takarmánytömegből kiszorítjuk, elérjük a káros erjedési folyamatok megakadályozását, s ugyanakkor előmozdítjuk az erjedés kívánatosabb módját: a tejsavas erjedést. A tejsav adja meg a takarmány zamatos ízét, fokozza emészthetőségét, s ízes volta igen előnyösen befolyásolja a tej és a tejtermékek minőségét. Károsak: az ecetsavas és a vajsavas erjedés. Az ecetsavas erjedés ecetre emlékeztető szagot és ízt kölcsönöz a takarmánynak. Emésztési zavarokat vált ki, de károsan hat a tej és tejtermékek ízére is, abban az esetben, ha a silótakarmányban foglalt savtartalom negyedét vagy ötödét meghaladja. Vajsavas erjedésnél a takarmány értéktelenné válik: igen súlyos tápanyag veszteségek érik, mivel a szénhidrátok és főleg a fehérjefélék túlnyomórészt megsemmisülnek. A takarmány szaga, íze visszataszító. Súlyos emésztési zavarokat okoz, hatása néha halálos kimenetelű. Az ilyen takarmány etetését feltétlenül mellőzni kell. Meg kell még említenünk az ún. penészfészkeket, amelyek az elégtelen tipratás következményei. Káros hatásuk közismert. Talaj elő készítés gyümölcsfaültetéshez A telepítés sikerének legfontosabb tényezője a megfelelő időben és megfelelő módon végzett talajelőkészítés. Különbséget kell tennünk a talajfajták között. A homoktalajnak egyedül tökéletes előkészítése a forgatás. A forgatással egyidőben kiirthatjuk a gyökérzet legnagyobb kártevőjét: a cserebogár pajorját. Ha a telepítés évében a költség vagy egyéb akadály miatt az egész területet nem tudjuk megforgatni, úgy átmeneti megoldásként szalagos forgatást alkalmazunk, amikor a fák sorának megfelelően egy öl széles területet forgatunk meg. A többi területen a következő vagy a harmadik évben végezzük el a forgatást. Tavaszi ültetésre a késő őszi vagy a téli forgatás is elegendő. Nagyobb telepítésnél traktorvontatású ekével forgatjuk meg a talajt. Amennyiben a viszonyok ezt lehetetlenné tennék, gödörásásra kerül a sor. A gödrök kiásása őszi ültetés esetén ezt megelőzőleg legalább néhány héttel, tavaszi ültetésre ősszel vagy a tél folyamán történjék. A teljesen kiásott gödör fenekét mindig felássuk. Az így elkészített, korán kiásott gödör fenekének és falának földje a napsugarak, a csapadék és a fagy behatása következtében nagymértékben feltáródik, s az ennek következtében előállott több felvehető tápláló anyag a fiatal fa előnyét szolgálja. A fa beültetése előtt néhány nappal célszerű, ha a gödör fenekét a gödör széléről ásóval leszaggatott gyepes földdel halmosán kitöltjük, hogy így a fa mar bizonyos mértékben leülepedett földre kerüljön. A gödör fenekére került gyephantok jó trágyát adnak. Ha az ősszel kiásott gödörben az ültetés idejében víz (talajvíz) állana, ezt az ültetés megkezdése előtt ki kell emeini. A gödör alja inkább négyszögű, semmint köralakú legyen. Az előbbi esetben ugyanolyan átmérőjű gödör készítése esetén sokkal több földet mozgatunk meg mint a köralakú gödör készítésénél. A gödör általában 120—140 cm széles és 60—80 cm mély legyen. A mélységet az altalaj minősége határozza meg. Vékony termőréteg és rossz minőségű altalaj esetén sekélyebb, de jóval szélesebb gödröt ásunk, vagy pedig a gödröt a rendesnél mélyebbre ássuk ugyan, de az abból kiszedett silány földet szétszórjuk, s helyébe a talaj felszí néről előzetesen összekapart földe rakunk. A feltáratlanabb, silányabb éretlen agyagtalajból általában o.Sa! 1/2—1 ásónyomnak megfelelő mennyi séget vegyünk munkába. A gödö kiásásánál a sötétebb színű, jobb mi nőségű, televényben gazdag felső ía lajréteget mindig külön, egy halorpb; mondjuk a gödörtől jobbra, míg a t vi lúgosabb színű éretlen alsó talaj megint külön egy halomba balra rak juk. Az ültetésnél a fa gyökérzete alá a gyökerek közé és ezek közvetlei betakarására a jobb minőségű föli használandó. Ha ez a föld erre a célr. nem elegendő, akkor a gödör környé kéről, a talaj felszínéről összekapar földet is nagyon előnyösen felhasz nálhatjuk. Az alsó éretlenebb földe a gödör teljes kitöltésére, az össze ültetett fácska tövének felhalmozására használjuk. Ha ebből feleslei marad, ezt szórjuk szét a talaj fel színén. Tavaszi ültetésnél, vagy általábai akkor, ha a fa körül „tányért” óhaj tunk készíteni, a tányért ne régi módon, a talaj felszínéről kiemelve, magas széllel készítsük, mert abba nen sok természetes csapadék kerül, környező terület felszínéről pedii egyetlen csepp víz sem juthat bele A tányér mindig perem nélkül úg; készítendő, hogy a környező föld felszínénél mélyebb legyen és így abb: a víz minden oldalról befolyhasson. Nagyon meredek lejtőkön tojásdac alakú, a lejtő irányával keresztbei készített gödröket ássunk, hogy ezáltal ne kelljen a hegyoldalban nagyot mély beásást és ennek megfelelő nagj feltöltést készítenünk a gödör külsc szélén. Ilyen helyen a felső termőtalajt a hegy felé, az alsót pedig ; völgy felé helyezzük. Ez utóbbi nen is kerül vissza a gödörbe, hanem ebből készítjük az esővíz felfogásár; szolgáló félhold alakú gátat a gödöi külső peremén. A lejtős területet ásott gödör felső rézsűjét és külsc feltöltését mindig természetes, 45 fokos eséssel készítjük, hogy így a tala. lecsúszását megelőzzük. Ezt egyébként a gödör rézsűjére rakott gyeptéglákkal vagy a külső rézsűre készített alacsony rőzsefonással még ; vízmosás ellen is biztosíthatjuk. A lejtőkön ásott gödrök mélységét mindig a gödör külső peremén kell mérni Palkó Mihály, kertész (Bély; Oltógally szedés Disznótorban voltam. A jóféle „disznóságok” és „boriskák" mellett vidám tereferébe elegyedtünk. Sok mindenről szó esett. Végül a kertészetről is. János bácsi, a vendéglátó gazda, súlyos öklével az asztalra koppantott. — Éppen egy éve történt. A komáék hízóját öltük. Ott is éppen úgy iszogattuk a hegy levét, mint itt. Egyszer csak eszembe jutott, hogy a Pista komámnak milyen szép a barackfája. Minden évben annyi rajta a termés, mint kendőn a rojt. Milyen szép és nagy barackokat terem. Dermesztő idő volt, de már nem a húsra, hanem a szép gyümölcsre futott össze a nyálam. Kimentem a kertbe, egy félmarék oltógallyat szedtem a gyönyörű fáról, s hazavittem. Húsvét harmadnapján beoltottam a szomszédommal minden vad szilvafát, ami a kertemben volt, barackkal. De nem fogant meg egy sem... Torkig vagyok az ő híres tudományával. — Nos, majd én oltok magának néhányat ez évben! — biztattam az elkeseredett házigazdát. — Az oltógallyszedésnek ősszel van az ideje, lombhullás után. De aki akkor nem szedett, most is pótolhatja a hiányt. Szedjünk oltógallyat, de nem dermesztő időben. A fagyos oltógally az ember kezében megolvad és ha egy kissé letesszük, újra megfagy. Ezáltal főkéDpen a rügyek tönkremennek, de a héj alatti zöld rész is megbámul, már pedig csakis ezen át fogamzik meg a fa. Ezen megy a nedvkeringés. A boros hangulat ellenére is engedett a negyvennyolcból a házigazda. A gallyakat még papírba sem csavartam, hanem a markomban vittem haza. Megolvadtak. Azután letettem a cementes gangra. Ott álltak két napig. Ügy összefagytak, hogy alig tudtam őket szétszedni, amikor bevittem a pincébe. * * * disznótor idején A kora tavasszal készített fás oltásoknál, amikor tehát vesszőt oltunk az alanyba, nagyobb eredményt érünk el akkor, ha az alanyban a nedvkeringés — ha nem is láthatóan — mát megindult, az oltó azonban még lehetőleg teljes nyugalmi állapotban van. Ezért ősszel, lombhullás után, vagy télen, fagymentes időben szedett oltóvesszőket télen hideg, hűvös helyen, szabadban éltévé, árnyékos helyen tartsuk. Oltásnál csak tiszta, borotvaélességű kést használjunk. Az oltás bekötözésére használt rafiát vagy az alany felesleges oldalágazásait az oltókés nagyobb pengéjével (vagy külön nagyobb késsel) vágjuk le, míg az oltáshoz -szükséges metszési lapokat a késnek csupán erre a célra használt kis pengéjével készítjük. A kés pengéjét mind a finom fenőkövón, mind az utána használandó simítószíjon történő élesítéskor ne a penge élén, hanem mindig a vastagabb fokán fordítsuk meg. A fás oltás bekötözésére legalkalmasabb a rafia, vastag ágakba történő oltásnál azonban vékony spárgát is használhatunk. Az oltások bekötözésénél a köteléket ne szorosan egymás mellé, hanem hézagosán csavarjuk körül. így jobban és hamarabb beforr a seb. A viaszos felső felületre vastagon papírt vagy rongyot kötünk. Én agyagot is szoktam tenni, amely megakadályozza a viasz olvadását forróbb napokon. Nem egyszer azért nem fogamzik meg az oltás, és a befogant is elszárad, mert a felmelegedett, híg oltóviasz becsurgott a sebbe. Egyébként a beoltott fát tovább figyeljük és ápoljuk, mint orvos a beteget. Vadóchajtásait lecsipkedjük, az erősen növekedő szelídeket pedig kötözzük a törzs mellé erősített botokhoz, hogy a szél el ne csavarja azokat. Cs. J. SZABAD FÖLDMŰVES — a Földművelésügyi és Erdőgaidasági Megbízotti Hivatal hetilapja — Szerkesztőség: Bratislava, Krížková 7. — Telefon: 243-46 — Főszerkesztő Major Sándor. — Kiadja a Földművelésügyi és Erdőgazdasági M. H. kiadóhivatala. — N yomja Polygrafické závody, závod 2, n. p., Bratislava, ul. Februárového ví ťazstva 6/d. — Évi előfizetés Kčs 20.80, félévre Kčs 10.40 — Terjeszti a Posta hírlapszolgálata. A-51072
