Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-07 / 14. szám
6 Jzatfiad Földműves 1957. április 7, Nagy napok emléke A Szlavín hegyen a szeretet virágait helyezzük a hősök sírjaira. SIMON ISTVÁN: Jövőnkie vésett dátum Mint forróságtól nyaranta a táj, a gazdag talaj körben repedez, teremne bár, de gyilkoló aszály lehelletétól fásult, cserepes; így haldokolt a gazdag Duna-völgy, tízezer úrnak féltett otthona. Hiába gyűlt az eső odafönt, vihogó szelek hajtották tova. S a nép, a nép várt századokon át, reménykedve a terhes ég alatt, várta a zengő villamos kaszát, a szabadító forradalmakat. Grófi kastélyok, hercegi tivornyák helyén, hogy egyszer szebb lesz a főt ezt várták, kik néztek az igazság börtönben tartott nap-arca felé. És 45 tavaszán végre jött a diadalmas, győzelmes sereg, dörrenések és villámok között a szabadság, mint zápor megeredt. A Vörös Hadsereg nyomán a táj májusba szökkent gyorsan — és akit „három millió koldus telke“ várt, ma hozzád küldi boldog szavait az új ország, a fényes arcú nép, míg házhelyén építi otthonát, a gyárak zümmögnek fenséges zenét, hogy megköszönjék nektek: katonák. Nemcsak márványba, ami elenyész, jövőnkbe véssük ezt a dátumot: a szabadulást! — a hősök nevét, s az idők végtelenjén ott ragyog. Ismerik ezt a gyönyörű épületcsoportot? Bizonyára. A képen a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkját láthatják, ahol már annyi nagyjelentőségű országos kongresszus valósult meg. Ez a nagyszerű, egyre szépülő kultúrpark jól végzett munkájuk után kellemes és nemes szórakozást nyújt a dolgozóknak. — S ezt is a dicső szovjet hősöknek köszönhetjük, akik életüket és vérüket áldozták azért, hogy szabad hazában a dolgozók maguk irányíthassák saját sorsukat. Ez a kultúrpark is felszabadulásunk egyik nagy emlékműve. (O-y) M ГЯ w ■ - f Ш 0 ЯЯШ 0-Az ujelet küszöbén Szobráncon keresztül a Vihorlát hegylánc irányában Inovec községbe vitt ütünk. A hegyek völgykatlanában — a világtól elzárva fekszik ez a kis község. Az ismeretlenben felvetődik a kérdés, vajon hogyan élnek a zsupfedeles házikók lakói? Ha a múltat vizsgáljuk azt látjuk, hogy a község lakói csak néha-néha találkoztak szülőfalujukban egymással. A környék nagybirtokosainál, grófjainál volt elszegődve a község népe, mint szolga, szolgáló és cseléd. A faluból most is többen járnak munkára, különösen a fiatalok közül. És éppen ez késztette a fiatalokat arra az elhatározásra, hogy az ő falujuk is épüljön szépüljön mint a szomszédos községek. Az egész úgy kezdődött, hogy a téli estéken az ifjúsági szervezet legjobbjai a falu kommunistáival megbeszéléseket tartottak. Többször felvetődött az a kérdés, vajon nem lehetne-e az elmaradott községből új, szocialista falut építeni, nem lehetne-e я régi elavult gazdálkodás helyett nagyüzemi gazdálkodást bevezetni. Mindez persze nem ment máról holnapra, hiszen a kis- és középparasztok úgy mint másutt, itt is ragaszkodtak az atyai örökséghez. A falu fiataljai és a kommunisták azonban igyekeztek, hogy a szövetkezeti gondolat érlelődjön és mély gyökeret verjen. A CSISZ-szervezet tagjainak nagy segítséget nyújtott a felvilágosító munkában Pastyrik elvtárs, a falu fiatal tanítója is. Esténként összehívta a fiatalokat az iskolába hasznos előadásokra és megbeszélésekre. Az EFSZ-ek III. országos kongresszusa előtt pedig ismertette az ifjúsággal a szövetkezeti alapszabályzat egyes pontjait. Ezenkívül a tél folyamán a község kis- és középparasztjait is igyekezett meggyőzni a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről. Ugyancsak egy jól működő szövetkezetbe vitte el a tanító elvtárs a község 12 parasztját és fiatalját, ahol meggyőződhettek a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. A fiatalok közül Stankó András és Hrivnyák János CSISZ-tagok végeztek legjobb agitációs munkát. Igaz. hogy ők már katonai szolgálatuk alatt is tudatára ébredtek: csakis a szövetkezeti gazdálkodás révén érhetik el, hogy új élet kezdődjön községükben, így amikor hazakerültek a katonai szolgálatból, elsőkként aláírták a belépési nyilatkozatot. Ezzel azonban nem szűnt meg agitációs munkájuk, beszélgettek a még tétovázó földművesekkel: türelmes, meggyőző szóval egyengették az útat a szövetkezeti gazdálkodás felé. így történt aztán a nagy esemény, s tíz kis- és középparaszt, valamint 16 CSISZ-tag 200 hektár mezőgazdasági területen megalapította a nagyüzemi gazdálkodást. Utunk célja tehát innen eredt: azért jöttünk ebbe a félreeső kis faluba, hogy a fiataloknak átadjuk a Megbízottak Testületé vándorzászlaját a jól végett munkáért. Ha az ember életében az új örömet jelent, hogyne jelentene örömet az inovcei fiataloknak az az esemény, hogy községük dolgozói elindultak a jobb élet felé? Amikor megérkeztünk a községbe, néma csönd honolt. Egyre vidámabb lett a hangulat azonban, amikor a fiatalok kezében meglengette a kora tavaszi szél a megérdemelten kapott vándorzászlót, és amikor átvették a 3000 korona pénzjutalmat. A szívek mélyén pedig valami titokzatos erő diktálta a jobb élet vágyát, amikor a fiatal lányok és legények mellére tűzte a CS1SZ Szlovákiai Központi Bizottságának titkára a Fučík és a Jilemnický jelvényeket. — Nagy útat tettünk meg — mondja Pastyrik tanító — de útunk még tovább vezet. És mi ebben a harcban fáradhatatlanok és megingathatatlanok vagyunk. További szavaiban megjegyzi a tanító elvtárs, hogy mindez még csak kezdet. Hiszen a falu felvirágoztatása érdekében még sokat kell tenni. És minket az a tudat vezet útunkban hazafelé, hogy a fiatalok, a kommunisták, a tanító igyekezete és munkája meg is tesz mindent annak érdekében, hogy községük biztos úton haladjon a jobb élet felé. Major Ágoston „A vadorzó felesége“ Ekecsen MINT EGY FELZAKLATOTT méhkas, olyan volt az ekecsi Fő utca március 24-én a kora délutáni órákban. Pillanatok alatt híre szállt a „vezérkar” döntésének, hogy a CSEMADOK és a CSISZ-szervezet színjátszó csoportja ezen a napon pódiumra lép F. Urbánek: „A vadorzó felesége című darabbal. A csoport hetek óta készült a bemutatóra. azonban simítani való még az utolsó pillanatban is akadt. Ez eredményezte aztán azt, hogy a fellépés időpontját illetően a döntés csak az utolsó pillanatban született meg. Nem kis gondot okozott'ez, nemcsak a szereplőknek, de Paksi László rendezőnek, továbbá Nagy Károly CSEMADOK-elnöknek és Öllé Imre CSISZ- elnöknek sem, merthisz mindannyiukat egy akarat, elhatározás fűtötte: fáradságos munkájuk gyümölcseként becsülettel helytállni a tűzpróbán, a közönséggel való találkozáson. * Ahogy az előadás végeztével elnézzük a szereplőket, valamint a sikerért fáradozó vezetőket, az őrömtől sugárzanak az arcok, s boldog megelégedés ül rajtuk. — NEM KIS MUNKA ilyen színdarabot összehozni — mondja Nagy Károly, CSEMADOK-elnök, — de a siker annál megérdemeltebb. Ilyenkor az ember egészen elfelejti azt a sok fáradságot, amit rendezőnek, szereplőnek, és minden' beavatottnak az utolsó simításig tennie kell. Teljes súlyukkal fogjuk fel ezeket a szavakat. Sokak osztoznak ebben, s magában az előadás megkezdése is nem egy izgalomtól volt telített, merthisz egy több embert mozgató színdarab mindig tartogat valamilyen meglepetést, amely aztán az utolsó pillanatban mintegy varázsütésre, — a színdarab javára — megoldódik. Az izgalmak ilyen sorát csak tarkítja az első fellépésükre készülők szorongása, mely az előadás előrehaladásával egyre inkább boldog elégedettséggel párosul. Hasonlót éreznek a nézők is, s az itt-ott „élesre” állított szemek minden bíráló megjegyzésen túl értékelni tudják azt az odaadást, amit ezek a nagyobbrészt fiatal és kezdő műkedvelők a kultúra ügye iránt tanúsítottak. A VADORZÓ FELESÉGE egyszerű témát ölel fel és hatásos képet nyújt egy szerencsétlen házasságban élő asszony életéről, akinek részeges és csak az alkoholnak élő férje sok keserűséget okoz, de becsületessége és a házassági hüségeskű nem szenved csorbát még a legkritikusabb helyzetben sem. Az erkölcsi értékével győzedelmeskedő asszony sorsa végül is az alkoholista férj élete tragikus befejezésével jut jobb, megérdemelt mederbe. ❖ A szereplőkről szólva megállapíthatjuk, hogy sikerrel estek át a tüzpróbán, s ha a rendezés itt-ott hagyott is maga mögött követelményeket, a közönség egészében sikeres fellépésnek volt tanúja. Mindenekelőtt Lakatos Teréz Veronikája, Lakatos István Karvas Flórisa, és a Záhorát megszemélyesítő László Vince alakítása kívánkozik említésre. De a többi szereplő: Takács Eszter, Csóka Emília, Németh Andor, Lakatos Vendel, Meton Mária, Domonkos Malvin és Berec Aladár is tudásuk legjavát igyekeztek adni. VAN VALAMI azonban, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, és ez: a közönség magatartása. Helyesebben azé az egynéhány személyé, aki képtelen átélni a színpadon lejátszódó mély, lelki megrázkódtatásokat s a színdarab mondanivalója helyett az egyes szereplőkkel való személyes kapcsolata és színpadi alakítása között keres — másokat és az előadást zavaró — kapcsolatot. így történt aztán, hogy a legkomolyabb jelenetekben hívatlanul beágaskodik egy-két rosszul irányzott „nevetés”, melyet a tömeg-megbotránkozás csakhamar foszlányokra szaggat. (Sajnos, elég gyakori jelenség ez másutt is.) A siker mellett azonban sok még, se szeri se száma a tennivalónak. A kultúra ügyét szolgáló néhány fiatal mellett nem kevés még azoknak a száma, akik a kulturális munkákhoz közömbösen viszonyulnak, vagy akiket a sértett önérzet tart távol. Hisz faluhelyen előfordul az ilyen. Állandósítása azonban semmi esetre sem előnyös. Ez senki javát nem szolgálja. Különösen akkor nem, amikor rövid időn beiül Ekecsen jó párezer koronás költséggel új kultúrház épül. Feltehető, hogy az idősebbek távolmaradása, akik hírnevüket nem egy ténnyel igazolták, nemcsak hogy felenyhül, de az egyébként széles alapokon nyugvó CSEMADOK-szervezet munkája révén — a CSISZ-'Szel karöltve — gyümölcsöző eredményeket is hoz. (-pusztai) Minden öntudatos polgárunk, egész dolgozó népünk figyelme a közeledő választások — országunk életének e jelentős eseménye felé fordul. Ismét az urnák elé járulunk, hogy megválasszuk képviselőinknek a legjobbak legjobbjait a nemzeti bizottságokba. A nemzeti bizottságok, pártunk és kormányunk vezetése, irányítása mellett mar az elmúlt években is jelentős eredményeket értek el. Kézzelfoghatóak ezek a sikerek. A statisztika pontos számadatokkal szolgál, ezekről bárki meggyőződhet. De saját szemünkkel is látjuk, mennyivel gazdadabb mai életünk, mint 10 évvel, vagy egy negyedszázaddal ezelőtt volt. \zonban sohasem feledkezhetünk meg azokról a hősökről, akiknek mai szabad és boldog életünket, az elnyomás alóli felszabadításunkat köszönhetjük. ' 1915. április 4-ét írtunk. Történelmi, nagy napokat éltünk át. Dörögtek a fegyverek, a tavasz ígéretétől terhes levegőt a háború füstje szennyezte be. De e napon a tündöklő napsugárral együtt végérvényesen eljött hozzánk a tavasz. Első hírnöke egy porlepte, harcban kifáradt katona volt. Egy szovjet katona. Belépve a konyhába egy kézmozdulattal tarkójára tolta prémes sapkáját, kezefejével letörölte verejtékező homlokát. Arcáról nehéz harcok fáradsága tükröződött, de a szeme éber élénkséggel csillogott. — Máma, vodá jeszty? — tört elő rekedten, kiszáradt ajkai közül. Egy rándítással a hátára parancsolta addig készenlétben, vállán átvetett fegyverét. Végtelenül szomjas volt. A tele kancsó után nyúlt, ajkához emelte és ivott... Csak ádámcsutkája mozgásából látszott, milyen hatalmasakat korty ogat. — Balsája szpaszíba, — mondta visszaadva a félig üres kancsót. Látvolt az első találkozásom a szabadság első hírnökével. * Azon emlékezetes áprilisi nap óta mar több mint egy évtized telt el Ismét tavasz van. S most itt állok a Szlavín-hegyen, ahol azok a szovjet hősök alusszák örök álmukat, akik életüket áldozták városunk felszabadításáért. Lassan haladok az apró kövekkel felhintett utacskan, nézem a fekete marványtáblákra vésett neveket. Megállók az egyik előtt. Sz. I. Szergejev tizedes, olvasom rajta az aranybetüs felírást. — Ki voltál te, aki itt pihensz? Talán traktort, vagy kombájnt vezettél dús termőföldeken, talán a mélyből hoztad elő a föld gyomrában rejtozó kincseket? Avagy tálán gépeket terveztél, hogy ezek könnyítsék meg testvéreid munkáját? Lehet ugyan, hogy tágranyílt szemű gyermekek hallgatták figyelmesen érdekes magyarázatodat az iskolában, mielőtt hazád védelmére fegyvert ragadtál volna? Talán kis családod, szőke kis fiad, aggódó feleséged, ezüstös hajú szüleid várták hazatérted ... S te itt pihensz, távol szeretteidtől, távol szülőhazádtól. De azok, akiknek szabadságáért itt áldoztad fiatal életedet, múlhatatlan hálával gondolnak rád és bajtársaidrá. A szeretet vérvörös rózsáiból font koszorút, amit hantodra helyezünk, értünk kiontott véred jelképe is. Állok a Szlavínon. Lent lüktet a város, moraja gyengén hallatszik csak fel ide. Amott jobbkéz felől az ősi vár romja nézi magát a Duna csillogó tükrében. A távolból új gyárak füstölgő kéményei integetnek. Üj üzemek, lakóházak, hidak, új élet épült és épül. S ezt Nektek köszönhetjük. Az emlékezés virágain kívül, amit sírotokra helyezünk, most hatalmasabb emlékművet építünk: a boldog életet minden dolgozó számara. És erre adjuk le szavazatunkat! ORMAY KÁLMÁN szott rajta, mennyire felüdült. Az ajtóból még visszafordult, elmosolyodott. — Do szÄdanyia — köszönt el, majd betette az ajtót és döngő, kemény léptekkel indult további útjára, új harcokra. Amint utána néztem még láttam tovatűnő alakját, fegyverét már ismét lövésre készen tartotta. Ez
