Szabad Földműves, 1957. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-13 / 2. szám
A szocialista faluért S^jCÜhzcI Földműves A FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS EKDÖGAZDASAG1 MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava, 1957. janur 13. Ara 40 fillér Vili. évfolyam 2. szám. A jövő érdekében Az üzemek, bányák, gyárak dolgozói nagy lendülettel kezdték meg a második ötéves terv ezévi feladatainak teljesítését. A termelés növelésére, a jobb munkaszervezésre és a termelési költségek csökkentésére irányul minden igyekezetük. Ugyanez a helyzet a mezőgazdaságban. A határt hó borítja, de azért most sem szünetel a mezőgazdasági munka. A szövetkezeti tagok és az egyénileg gazdálkodó földművesek hordják a trágyát, készítik a tavaszi vetőmagot, a gépállomások műhelyeiben javítják a gépeket, a laboratóriumokban vizsgálják a vetőmagok csíraképességét. A téli mozdulatlanság tehát csak látszólagos, hisz mindenütt szorgos munka folyik. Ez az örök mozgás, szüntelen alkotniakarás a termelés vérkeringése. Ebből származik minden érték, s ebből bontakozik a jövö. S hogy ez második ötéves tervünk folyamán egész dolgozó népünk szempontjából minél gazdagabbá, minél tökéletesebbé formálódjon, sok munka, sok feladat megvalósítása áll előttünk. Ismeretes, hogy ebben až évben legalább 4—5 százalékkal növelnünk kell a kenyérgabonák hektárhozamát, a szemestakarmányokét 8, a cukorrépáét 3, a kukoricáét pedig 25 százalékkal. Ehhez nemesített vetőmag és tökéletesebb agrotechnika, a vetésforgók fokoza.tos javulása, a szövetkezeti agronómusok szakmai színvonalának állandó növekedése szükséges. Határozottan állíthatjuk, hogy a felsorolt tényezők ha itt-ott még kisebb döccenésekkel is, de állandóan tökéletesednek. Tehát ezeket a szempontokat tekintve kezünkben van azon feladatok teljesítésének lehetősége, melyeket a CSKP X. kongresszusának határozatai tűitek elénk. A technikai, gazdasági tényezők azonban csák egyik részét alkotják a többtérmelést létrehozó eszközöknek és ezek akármennyire is fontosak, a legkomolyabb szerepet ebben mégis az ember tölti be. Amikor tehát a többtermelésről beszélünk, akkor egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni azt, hogy az alkotó embert a legmesszebbmenően érdekelté kell tenni a termelésben. A szövetkezetek keretén belül ezen cél szolgálatába kell állítani az EFSZ-ek alapszabályzatát, s a jutalmazási rendszert. A szövetkezetek rohamos gazdasági fejlődése és nem utolsó sorban a tagok szakmai tudásának, a nagyüzemi gazdálkodásban szerzett tapasztalatának állandó tökéletesedése megköveteli az eddigi alapszabályzat egyes pontjainak módosítását. Természetes, hogy az új módosított alapszabályzatot a gyakorlati munkában gazdag tapasztalatokat szerzett széles tömegek javaslataira kell alapozni. Ezt a célt szolgálja az a jelentős tény is, hogy kormányunk a múlt év decemberében a szövetkezeti tagok és az egyénileg dolgozó földművesek elé bocsátotta az EFSZ-ek III. kongresszusának vitaanyagát. Szó van ebben a szövetkezeti alapszabályzat módosításáról, az új jutalmazási rendszerről és mindarról, ami a gazdaságosabb mezőgazdasági termeléssel és ezen keresztül az életszínvonal lényeges emelkedésével öszszefügg. A legtöbb szövetkezetben komoly, alapos viták közepette már megvitatták ezt a fontos anyagot. Az úszori és az alsójányoki szövetkezetben még decemberben megbeszélték az EFSZ-ek III. országos kongresszusának anyagát. Különösen a jutalmazás kérdését tárgyalták meg tüzetesen, hiszen az a termelés fokozásának egyik legnagyobb hajtóereje. Az eddigi jutalmazási rendszer szerint a növénytermelési dolgozók akkor is megkapták munkaegységüket, ha nem érték el a tervezett hektárhozamokat. Ezzel szemben az állattenyésztési dolgozókat a tejhozam, a súlygyarapodás és a szaporulat szerint jutalmazták. Az új jutalmazási rendszernek az a célja, hogy minden szövetkezeti tag a ténylegesen elért eredmények szerint kapja jutalmát. Nem kétséges, hogy ez az egyetlen helyes módszer. Az igazságos jutalmazás bevezetése után a legtöbb szövetkezet megszilárdul. Ez természetes is, hisz a tagok érdekeltsége következtében javul1 a munkaszervezés, a tudatos fegyelem, a nyilvántartás stb. és ezek nyomában növekedik a jövede(Folytatás a 2. oldalon) A tátralomnici „Volga” üdülő környéke hangos a vidám kacagástól. Minden lehetőt elkövettek A múlt év folyamán további három járási állatkórházat építettek Szlovákiában, s ezzel számuk tizennégyre emelkedett. Ezekben a kórházakban közel 4000 állatot gyógyítottak a múlt évben. Egyéb beavatkozásokon kívül 1526 műtétet hajtottak végre az állatorvosok. Hatszáz állatot fertőző, 971- et pedig belső betegségekre kezeltek. Ezenkívül többezer állatot gyógyítót- ' tak a kerületi kórházakban. Ebből kitűnik, hogy Szlovákia állategészségügyi dolgozói minden lehetőt elkövettek az állatok megmentése érdekében. Minél szilárdabb barátságunk, □□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□□coli annál biztosabb a béke ügye — Moszkvába érkezett a kínai kormányküldöttség — Kedden, e hónap 8-án, Moszkvába érkezett a Kínai Népköztársaság kormányküldöttsége, élén Csou En-lajjal, az állami tanács elnökével. A küldöttséget a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke K. J. Vorosilov és N. A. Bulganyin, a minisztertanács elnöke fogadta. Az alábbiakban kivonatosan közöljük N. A. Bulganyin és Csou En-laj elvtársak kölcsönös üdvözlő beszédét. ,Az önök látogatása hazánkban, — mondotta N. A. Bulganyin — örömteljes esemény az egész szovjet nép számára, amely a testvéri szívélyes barátság mély érzéseivel viseltetik nagy barátjával, a kínai néppel szemben. Magában, drága Csou En-laj elvtárs és a küldöttség többi tagjaiban üdvözöljük a 600 milliós kínai népet, amely Kína Kommunista Pártja vezetése alatt döntő győzelmet ért el az ipar, a mezőgazdaság és a kereskedelem szocialista átépítésében. Népünk örömmel látja a Kínai Népköztársaságnak a szocializmus építésében elért sikereit, mert azok egyben az egész világ szocialista rendszerének sikerei és a marxizmus-leninizmus elvei győzelmének ragyogó bizonysága is. Minél szilárdabb népeink barátsága, annál biztosabb a béke, az meberiség haladásának ügye. Engedje meg, drága kormányelnök elvtárs, hogy kifejezzem azt a meggyőződésemet, hogy az ön által vezetett küldöttség látogatása hazánkban jelentősen hozzájárul nagy nemzeteink testvéri barátságának további fejlesztéséhez." „Mindenekelőtt szeretném megköszönni a szovjet kormánynak, hogy meghívott bennünket a Szovjetunióba, — mondotta Csou En-laj elvtárs. — Nem ez az első utunk a Szovjetunióba, de minden látogatás nagy örömet és megtiszteltetést jelent számunkra. Ebből az alkalomból a kínai nép nevében szívélyesen üdvözlöm a nagy testvéri szovjet népet. Köszönöm a meleg fogadtatást, amely hűen kifejezi a szovjet nép nemzetünkkel szemben érzett tiszteletét és barátságát. Mindenki láthatja, hogy nemzeteink között örök és megbonthatatlan a barátság. A kínai nép legnagyobb nemzetközi kötelességének tartja fokozatosan megszilárdítani és elmélyíteni nagy barátságát a szovjet néppel. Tudatában vagyunk annak, hogy a szocialista országok hatalmas egysége, élén a Szovjetunióval, a béke megőrzésének legmegbízhatóbb záloga. Örömmel látom, hogy az 1951. nyarán tett látogatásom óta újabb hatalmas sikereket ért el a szovjet nép a kommunizmus építésében. A béketábor erői megszilárdultak, Anglia, Franciaország és Izrael Egyiptom ellen indított támadása meghiúsult. Minden imperialista támadás hasonló, szégyenteljes bukásra van ítélve. A mi ügyünk igazságos, a béke ügye győzedelmeskedik az egész világon. Kívánjuk a szovjet népnek, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetése alatt újabb nagy sikereket érjen el a kommunizmus építésében." A modrai szövetkezetnek 80 hektár mocsaras, alacsonyhozamú rétje van. A szövetkezet tagjai elhatározták, nogy erről a területről lecsapolják a vizet, hogy növelhessék takarmányalapúkat. Az év végén megkezdték az első 15 hektárnyi terület alagcsövezését. A kiásott csatornákba kb. 10 000 folyóméter csövet helyeznek. Ez a Legvonzóbb példa Január 5-én 817 000 koronát osztottak szét maguk között a terebesi EFSZ tagjai a múlt évben ledolgozott munkaegységekre. Egész évi munkájukért összesen 1828 000 koronát, 29 vagon gabonát, 25 vagon szalmát, 16 vagon szénát és egyéb természetbeni járadékot kaptak az EFSZ tagjai. A Kicsinko házaspár 18 000 korona osztalékot kapott. Egész évi pénzjövedelmük meghaladja a 40 000 koronát. Baka András állatgondozó egyedül 23 510 koronát keresett a szövetkezetben. A Kochan-család egész évi pénzjövedelme közel 30 000 korona. De nemcsak ők, hanem a szövetkezet valamennyi tagja meg van elégedve a múlt évben elért eredményekkel. Tavaly 56 vagon gabonát, 144 000 liter tejet, 933 mázsa sertéshúst, 300 mázsa marhahúst, 73 000 tojást és 30 mázsa gyapjút értékesített a szövetkezet. Ezért másfélmillió koronával nagyobb jövedelemhez jutott, mint az előző évben. A szövetkezet épületeinek értéke meghaladja a 10 millió koronát. A tágas gazdasági udvaron 35 új gazdasági épület büszkélkedik. Olyan, mint egy kisebb falu. Ez a kassai kerület egyik legnagyobb szövetkezete. Az 1660 hektárnyi területen 143 szorgalmas tag dolgozik. A múlt évi nagyszerű eredmények biztosan új embereket vonzanak majd a szövetkezetbe a terebesi egyénileg dolgozó földművesek sorából. щв í balás?® -tála ХШапЫ ЩрфйЫя. as sfépabsSs két flkfckl ШЫ iétk&t«, ******* * f%Ttlakat 1** ?$1 ultiul jak Új sikerek felé A galgóci állami gazdaság dolgozói nagy kitüntetés birtokában kezdték meg ezévi munkájukat. A gazdaság történetében ez az első eset, amikor a Földművelésügyi és Erdőgazdasági Minisztérium vörös zászlajával kezdhetik meg új feladataik teljesítését. Ezt a nagy kitüntetést a múlt évben elért kitűnő eredményekért kapták. Termelési feladatait magasan túlteljesítette a gazdaság és így 428 mázsa marhahúst, 386 mázsa sertéshúst, 91200 liter tejet, 931 mázsa burgonyát, 25 vagón kenyérgabonát és 38 vagón sörárpát adott be terven felül. A múlt évi eredményeket ebben az évben is meg akarják ismételni a gazdaság dolgozói. Ez nem lesz könnyű feladat, mert jóval többet kell termelniük, mint a múlt évben. Ebben az évben 200 mázsa marhahússal és ugyanannyi sertéshússal, 140 000 liter tejjel és 40 vagón gabonával többet kell termelniük. Nagy feladat ez, de megvalósítható, csak harcos szív és jó munkakedv kell hozzá. Ez pedig nem hiányzik a galgóci állami gazdaság dolgozóiból. év első munkanapján a kibontott vörös zászló alatt megfogadták, hogy feladataikat hiánytalanul teljesítik. Négyezren egy kerületben Évről évre növekszik azon szövetkezeti tagok száma, akik a téli hónapok folyamán különböző iskolákban és tanfolyamokon fokozzák szakmai tudásukat. Ez a fokozódó érdeklődés a szövetkezeti munkaiskolák lényeges kibővítését eredményezte. A kassai kerületben például olyan nagy az érdeklődés a szövetkezeti munkaiskolák iránt, hogy a tervezett 70 helyett, már 123 működik. Az állandó hallgatók száma közel 4000. Ezek az iskolák legjobban működnek az iglói és a lőcsei járásban, ami nagyrészt a színvonalas előadások eredménye. -k Különböző nézetek Hazánk minden szövetkezetében kés. ülődnek az EFSZ-ek 111. Országos Kongresszusára Sok értékes javaslat hangzik el az alapszabalyzat módosítását illetően. Az érsekújvári járásban például helyesnek tartanák, ha az elaggott szövetkezeti tagok is kapnának 20 ár háztáji földet, természetes, hogy a munkaképtelen öregekről is kell gondoskodni, de talán mégis jobb lenne, ha a szociális alapból segítenék őket. A tapolcsányi járásból néhányan azt javasolják, hogy a háztáji gazdaságokban ne korlátozzák az állatállományt. Tarthasson mindenki annyi sertést, amennyit képes kihízlalni a ledolgozott munkaegységekre kapott terményből. A párkányi járás szövetkezeti tagjai még azt is hozzáteszik, hogy legalább három hízósertés tartását kellene engedélyezni, hogy a szövetkezeti tagok is kihasználhassák a szerződéses hizlalás előnyeit. A zselízi járásból viszont azt javasolják, hogy a háztáji földet 30 árra kellene csökkenteni. Csak azok a családok kapnának 40- vagy 50 árat, melyeknek több tagja dolgozik a szövetkezetben. Ezt azzal indokolják, hogy a túlméretezett háztáji gazdaság elvonja a tagokát a közös munkától. Ahány ház, annyi szokás, — ahány ember, annyi nézet. Bizonyos, hogy minden javaslatban van valami igazság. Országszerte folyik a gépek javítása. Szükség is van erre, hiszen nagy feladatok várnak ebben az évben a gépállomásokra. Eddig már közel 1500 lánctalpas és kerekes traktort javítottak meg Szlovákiában ★ ★ ★ Jó volt a kezdet A szenyai szövetkezet az elmúlt évben eredményesen teljesítette beadási feladatait, sőt 350 mázsa marhahúst és 500 mázsa sertéshúst adtak be terven felül. Ez gazdaságilag jelentősen megszilárdította a szövetkezetét. Ebben az évben szintén példásan kezdték meg a beadási feladatok teljesítését. Január első napjaiban tizenöt 420—450 kg-os hizómarhát adtak be a közellátásra. Azon igyekeznek, hogy január végéig teljesitik marhahúsból az első negyedévi beadást.