Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1956-07-22 / 29. szám
8 Hudmfives 1956. július й. Rostáljuk ki a búza közül a konkolyt I Csendes kis falu Törincs a losonci járásban. Utcája kövezett, az űtmente szépen rendezett. Keresem az embert — kinek munkájától épül és szépül a falu: dús kalászt terem a föld. A szövetkezet irodájában Csomány János könyvelőt találom, s tőle szeretnék megtudni egyet s mást. — Engem nem érdekel hogy ki mit csinál, viszont nekem se parancsoljon senki... Beszédközben fejét lehajtja, — nyugtalanságát folytonos cigarettázással „csillapítja“. A szövetkezet helyzetéről vajmi keveset tud. Annyit azért elárul, hogy a tőrincsi EFSZ június végéig 50 000 korona hiánnyal zárta pénzügyi tervét. De arról már hallani sem akar, hogy miért nem jött be a tervezett bevétel? Igyekszik másra terelni a beszélgetést, érdeklődésemet azzal próbálja fékezni, hogy: elmehetnénk egy .kis „szíverősítőre“. Merthogy még ma nem ment 1c a „porció“. Anélkül pedig... szóval bátrabban megy aztán a munka... „Az enyémet iszom" Naponta nem egyszer, sem kétszer, a vendéglős sem tudja hányszor látogat el „szíverősítőre“ Csomány könyvelő, és azt is bajos volna megállapítani, mennyi a porciója. Azt viszont lo kell szögezni, hogy a „szívcsepp“ drága portéka és Csomány könyvelő nem szűkölködik. — Miért ne innák? Hiszen az enyémet iszom... Azt tartja a közmondás, hogy a jóból is megárt a sok. Ez így van a ,,szívcseppekkel'' is. A gyakori „gyógy kezelés“ fejszédülést, mámoros hangulatot okoz Csomány könyvelőnek. Ilyenkor aztán könnyen előfordul a „ballépés“. Fölénybe kerül a „bátorság“ és az „elhatározás“: úgy sem tudja meg senki, hiszen ha én nem avatkozok a „más“ munkájába, kinek mi köze van az „enyémhez?“... És egy-egy izgalmas pillanatban a csekkszámla széjjeltépve kerül a szemeteskosárba, vagy az izzó kályhába Az EFSZ becsületes tagjai, meghányják-vetik az eseményeket. Hangjuk „beszűrődik“ a HNB irodájába is, és így kerül aztán nyilvánosságra, hogy Csomány könyvelő pénzt sikkasztott, a közös munka árán szedegeti a „szívcseppeket“. — Nem egyszer beszélgettünk Csőhiánnyal — mondja Kovács Imre a nemzeti bizottság titkára — figyelmeztettük, vigyázzon az ivással, hiszen mint funke ion áriu snak nem illik, sőt káros a mindennapos részegség: elveszti becsületét és a dolgozó nép bizalmát! Nem hallgatott ránk. Figyelmen kívül hagyta szavainkat. Mi azonban továbbra is figyelemmel kisértük, így aztán sikerült megszereznünk az „elveszett" pénzesutalványokat is, amelyeknek egyik részét Csomány — a pénz felvétele után eltüntetett. De mindez hiábavaló, a szövetkezet vezetősége takargatja a hibákat, megkegyelmez az ilyen „jó madaraknak“. Kovács elvtárs szavai olyan képet rajzoltak elém, mintha a tőrincsi EFSZ élén nem is állna vezetőség, — nem volna a szövetkezetben ellenőrző bizottság, aki őrködjön: védje a közöst. Ez azonban „csak“ következtetés, a valóság mást mutat. Mégpedig azt, hogyan mind a vezetőség, mind az ellenőrzőbizottság szemelátára pusztul a közös. — ÉS lehet ezt tűrni? Hol itt a felelősség ? „Ne szólj szám, nem fáj fejem" Hegedűs Pál az ellenőrző bizottság elnöke kocsis. Almásderes lovai húznak, mint a sróf. Nem vall szégyent gazdájuk, ha magasra rakja szekerét. Ez szükséges is, mert a mázsálásnál, ha súlyos a rakomány, szaporodik a munkaegység... Arra a kérdésünkre, hogyan dolgozik az ellenőrző bizottság, nyíltan, egyszerű szavakkal válaszol: — Sehogy! Minek? Én magam is azt tartom: „Ne szólj szám, nem fáj fejem“. Megfogadtam nem szólok, legyen ami lesz. Csakhát nem tudom megállni. Tudja a fene. micsoda szokás ez... Nem bírom, végképp nem bírom a rendetlenséget. Aztán... csak ráfizetek. Mint a tavaszon is. Szíve elszorul, úgy tesz, mintha köhögés kerülgetné... Majd továbbfolytatja: — Koratavasszal történt. Pajtáinkból, padlásainkról már elfogyott a takarmány, a kazlaknak is csak a helye látszott. Elfogyott? Ellopták! Beletömték a háztáji tehenekbe. így van ez, ha nem építünk... Állatállományunk öt-hat helyen — a tagokéval van összezsúfolva. Ellenőrizhet-e így aztán valaki? Ha szólok az állatgondozóknak, hogy lassabban a takarmánnyal, azt mondják: már megint be vagy gyulladva, ne félj, hiszen a közösnek viszem. Na most mit szóljak? Állandóan a sarkukba legyek? Nehéz, nagyon nehéz rendet teremteni. Különösen egyedül... Az ellenőrzőbizottság tagjai pedig nem segítenek, az a válasz, ha megmondod az igazat, betörik a fejjed. És... ebben van is valami „igazság”. Enyémet is „betörték“ mégpedig Ottmár Sámuel, a szövetkezet elnöke. Csak azért, mert azt javasoltam — a tavaszon, amikor Daróezról hoztunk két szekér szénát az állatoknak — hogy a jobb szénát adjuk a teheneknek, a gyengébbet meg a lovaknak, mert nem dolgoztak, az istállóban álltak. Ki mondhattam én ezt. Olyat káromkodott az elnök, hogy majd rám szakadt az ég. Aztán még megtoldotta azzal, hogy: semmi közöd az egészhez. így van ez nálunk! Legyen aztán az embernek kedve a munkához? A tőrincsi EFSZ-nek három súlyos rákfenéje van: egyik az, hogy a vezetőség két emberből tevődik össze. Ottmár az elnök és raktámok, Bednár Pál az agronómus és a zooteehnikus. A másik pedig az, hogy az össze zsugorított vezetőség nem végzi kielégítően feladatát, nem ad nyílt terét a szövetkezeti demokráciának, elutasítja a szövetkezeti tagok javaslatát, kezdeményezését, alkotó, bíráló hangját. Ottmár elnök súlyosan megsértette a szövetkezeti demokráciát, amikor durván elnyomta Hegedűs Pál javaslatát. Pedig mint a járási nemzeti bizottság tagjának tudnia keli!, mi a kötelessége az EFSZ elnöknek — hiszen körzetében is hasonló problémákról kell beszélnie, javaslatokkal kell segíteni azokat, akik megválasztották. Ezt elvárják és jogosan követelik dolgozóink! A harmadik nagy hiba abból ered, hogy az állatállomány részére a mai napig sem építették új, korszerű istállókat. Az állatállományt viszont csakis úgy lehet a tervezettre feltölteni, állandóan növeini, így lesz több tej, hús — emelkedik a munkaegység értéke — megszűnik a takarmány lopkodása, ha a szövetkezet tagsága tervbe veszi a közös istálló kiépítését. Ez annál is inkább szükséges, mivel Kovács Pál istállójában a tehenek Bednár Józsefnél pedig a sertések elhelyezése nem a legszerencsésebb. Sőt mi több, az állatok „gondozását" is olyan emberek végzik mint Kovács és Bednár. Ez olyan megoldás, mintha a kutyára bíznák a hájat... És hogy ez mennyire így van, bizonyítja Pácz József ellenőrző bizottsági tag is. Ha nem jösz, viszlek — Azért léptem a szövetkezetbe — mondja Rácz bácsi — hogy öreg napjaim nyugodtabb körülmények között teljenek. Csaknem- két évig gulyás voltam. A múlt év áprilisától pedig fejőgulyás lettem. Ügy dolgoztam, mint magamnak... Azt viszont nem tudtam elhallgatni, hogy ez a bitang — mutat Kovács háza felé, aki zootechnikus volt — lopja, csalja a közöst. Dehát ez mindig mások munkájából élt. Magyarok alatt a kakastolbasok hajtották a szegény népet a búzáját learatni, ő pedig filancolt... És ha jött a cséplés? Volt akkor hadd ej hadd. Egy cséplőgéppel és két traktorral állt ki csépelni. Nyúzta a népet ahogy a legjobban tudta. Ilyen ember... A fejünket kellene szétverni, hogy bevettük a szövetkezetbe. Ügy bánik a közössel, mint a Csáky szalmájával. Azt számítja, ha ne jösz, viszlek. Az abrakot saját teheneivel, juhaival, disznaiwal eteti. Az ősszel két disznót adott el szabadáron, amit közös takarmányon hizlalt. Egyszer aztán már nem bírtam a sok pocsékolást, szóltam a vezetőségnek, dehát... inkább hallgattam volna... csak magamnak ártottam. A már eléggé koros ember arcán ráncok vetődnek, a szavai mélyről, a szívéből fakadnak. Tudja úgy volt, hogy ketten gondoztuk a teheneket. A másik gondozót is Rácznak hívják, — Rácz Vilmos. Nagyon jőlő megértettük egymást. Húsvét vasárnapján azonban több szaladt le a torkán a kelleténél. Olyan volt, mint az erős paprika. Beszéd közben felhozta, hogy miért ..macarálom” én Kovácsot? Miért nem vagyok nyugodtan? Miért kell nekem mindenben beleütni az orromat? Sejtettem már, hogy honnan fúj a szél... Mert nem egyszer láttam, hogy Kovács „cefrét“ önt a trágyára. Hát aztán addig-addig fejlődött a szikra, hogy véres és bekötözött fejjel kerültem a kórházba. Több mint egy hónapig nyomtam a kórházi ágyat. Azalatt pedig Kovács lemondott a zootechnikusi funkcióról és „bevágódott“ a helyemre. Most aztán szabadon lopja a közöst... Komaság — sógorság Bizony lopja! Szabadon, nem ellenbőrzi senki. Ha Rácz bácsi néha-néha elvetődik megnézni a közös állományt, azzal fogadja Kovács: — Van szeme a portámra jönni? A zootechnikus feléje sem néz. Megbízik Kovácsban — hiszen bérmakeresztapja. Kovácsnak meg éppen ez kell: a nyugalom! A többit aztán ő tudja... Elbánik a tejjel „becsületesen“... Minek „pazarolná“ az időt arra, hogy mennyit fejnek a gulyások?! Hogy aztán mennyi az átlagos tejhozam? Ki tudja?! Kovács szomszédságában — egy pajta alatt — kdsebb-nagyobb növendékállatok falatozzák a jóízű takarmányt. Hogy alattuk több van mint a vályúban, az mellékes ?! Az a fő, hogy most van miből. Ki merne ilyenkor télire gondolni?! Még Bednár Pál agronómus-zooteohnikus sem! Az sem jutott az eszébe a zootechndkusnak, — ha már az állatgondozók megfeledkeznek róla — hogy az itatóvályút megtekintse. Csak aztán meresztette a szemét, amikor felhívtam a figyelmét a sok száz meg ezerlábú bogárra, melyek hónapok óta élősködtek a vályú állott vizében, — akár csak Kovács és társai a szövetkezetben. Mert minek is lehetne nevezni például Bednár József sertésgondozó kényelmes életét, ha nem élősködésnek? Már ez évben beadott két sertést szabadáron, az EFSZ sertéseinek pedig felkopik az álluk... Ottmár Sámuel a . szövetkezet elnöke ezt nem tudja. tfapv nem akarja tudni, mert már mégiscsak nem „illik“ a sógort háborgatni... A „röfik“ istápolójának így aztán nő, dagad a hasa — a sertéseké pedig apad, mint a lyukas dob. A kivezető út A felsorolt példák azt bizonyítják, hogy sok a javítanivaló a tőrincsi EFSZ-ben. És itt a kérdés: mit kell tenni a hibák kiküszöbölése érdekében? Mert rendnek és igazságnak kell lenni Tőrincsen is! Ezt követelik a szövetkezet becsületes tagjai. — Ügy mehetne a munkánk, mint a karikacsapás — mondja Rácz néni, — ha megértéssel, szívvel lélekkel dolgoznánk. Dehát... egymásra utasítgatunk... csináld meg te, miért éppen én? Mehet oda más is... ha egyesek megélnek dok>g nélkül, majd csak lesz velem is valami... vagy akkor hajtsátok amazokat is... mindenben csak engem zavartok?... És ez mind a felelőtlenségből, a nemtörődömségből származik! A hibák egymásra halmozódnak. Hiába szólunk, süket fülekre találnak szavaink... Ah, nincs igazság fiam... Hallgatom panaszát a síró édesanyának, akinek kövér könnycseppjei a közös vagyonért hullanak. Sok ilyen közösvagyont féltő tag útija már Kovács, Csomány és társai basáskodását. Éppen ideje tehát, hogy a helyi és a járási nemzeti bizottság, a falusi pártszervezet komolyan foglalkozzon a tőrincsi EFSZ életével: hallgassák meg a becsületes szövetkezeti tagokat, akik a közöst féltik, s végre már béklyóba szeretnék kötni a szövetkezeti yagyon etherdálóinak kezét! A szövetkezet tagsága pedig vegye elő azt a „receptet“ amit Kovács Pál, Bednár László cselédjével szemben használt — amikor az követelte ledolgozott munkabérét — hogy: „Majd rostára teszem az embereket“. Rostálják ki tehát a búza közű! a konkolyt! Zatykó József J-CyyiH’ i/Hßkl tyűitek 1953-ban kerültünk a fegyverneki EFSZ-be. Nagy üggyel-bajja) sok vi, szontagság után felnevelkedtünk. Népesítjük fajtánkat. Eddig még csak megvoltunk valahogy, attól függően, milyen gondozóink voltak. Akadt olyan is, aki reggel 7 órakor kinyitotta ólunk ajtaját, este becsukta, de napközben láthatatlan volt. Mindenki ment amerre látott. Nemrég megváltozott a helyzetünk. Egy idős bácsi gondozott, reggel 4 órakor keltünk, friss ételt kaptunk. Nagy volt a tisztaság. Sok tojást tojtunk. De ez a jó élet nem tartott sokáig. Valaki bizonyára megirigyelte sorsunkat és áthelyeztek egy másik ólba, amely eddig műtrágyaraktár volt. Sorsunk megpecsételődött. Szenvedünk napról napra. Pusztulunk. Két nap nem kaptunk enni, mert Csömör elvtárs nem írta meg a kiutalást, Tőke elvtárs pedig az asztalfiókba hagyta. Ha így megy tovább, átszökünk a Garamon. Olvashatatlan alákaparás. Még egy baromfipanasz A királyhelmeci járás 3000 kacsát rendelt a terebesi keltetőből, de ebből a szövetkezetek igen keveset kapnak. A kistárkányi szövetkezet vezetősége már többször eljárt a „kacsaügyben” a terebesi keltetőben, de mindig kacsa nélkül, Ígéretekkel távoztak haza. Érdekes viszont, hogy magánszemélyek mindig kaptak kacsákat. A terebesi keltető vezetősége ígéretek helyett adhat már egyszer kacsákat is. Ismét egy baromfipanusz Bélyen nemrég korszerű baromfitelepet építettek, hogy a szövetkezet kihasználva a lehetőségeket több jövedelemhez juthasson. Az elgondolás szép volt, de a Jednota keresztülhúzta a szövetkezet vezetőségének számítását. A korszerű baromfitelepet bútorraktárnak használja, A királyhelmeci járási nemzeti bizottság már •hozott határozatot, hogy a bútorokat szállítsák el a baromfitelepről, de a szövetkezet baromfiállománya most Is összezsúfoltan van elhelyezve. Kérdezzük a Jednotát, mikor hajlandó végrehajtani a járási nemzeti bizottság határozatát. Meddig kell még a bélyi tyúkoknak szállásra vámiok? Mire való a szerződés? Tudvalevő a szerződést azért szokták kötni, hogy mindkét fél köteles a bennefoglaltakat betartani. A királyhelmeci járásban levő erdészeti hivatal azonban valahogy másképp értelmezi. A szentmáriai szövetkezet szerződést kötött az erdészeti hivatallal bizonyos területek lekaszálására. Ennek ellenére az erdőkerülők oda se neki magánszemélyeknek adták ki kaszálásra a szerződésben említett területet. Peres ügy A szentesi szövetkezet a mai napig még egy koronát sem kapott a királyhelmeci tojásfelvásárló üzemtől a beadott tojásokért. Tavaly is per útján kapták meg a pénzt. A szövetkezet vezetői nem tudják mitévők legyenek, most is használják-e a tavalyi formát és per útján jussanak megérdemelt pénzükhöz. Ügy látszik, hogy a királyhelmeci tojásfelvásérM üzemnek igen „bevált” ez a szokása. Egészségtelen — egészségház Népi demokratikus rendszerünk nagy gondot fordít a dolgozók egészségére. Járásunk egészségügyi dolgozói, orvosai példásan teljesítik kötelességüket. Sajnos mégsem mondhatjuk, hogy a szenei járásban az egészségügy körül minden rendben Van. Visszataszító a járási egészségház várótermének tisztátalansága. Piszkos«, falak fogadják a betegeket a váróteremnek csúfolt rideg folyosón. Pedig ezt egy kis javítással könnyen el lehetne tüntetni. Hol helyezkedjenek el a mezőgazdasági szakemberek? Lépten-nyomon azt hallja az ember, hogy kevés a mezőgazdasági szakerö. Ha valaki elolvassa a címet, joggal felel rá, hogy a mezőgazdasági szakemberek helye a földművelésben van. Sajnos ez több esetben fordítva van. Szüli Kálmán zsigárdi levelezőnk panaszkodik, hogy a tallósi könyvelőiskolában szép eredménnyel végzett két tanítványa nem tud elhelyezkedni. Az iskola már mindent »megtett, hogy munkába léphessenek, jártak a járások illetékes szerveinél, de eredménytelenül. A vágsellyei járásban is azt mondták, hogy nincs szükség könyvelőre. Ez hihetetlen, hogy az egész járásban ne kellene szakképzett munkaerő. Hisz nagyon sok szövetkezeti könyvelőnek még nincs meg a kétéves mezőgazdasági iskolája! Méhészek panaszai A hozzánk érkezett posta bontásánál már előre elkészül a szerkesztő arra, hogy megint jön egy méhészeti panasz. Minden „jót" írnak a bratislavai Molotov-utcai Včeiárské ľudové družstvo címére. Sokan panaszkodnak, hogy a mézért nem kapják meg a pénzt. Az utolsó levelet Mitlig Géza írta. A múlt év decemberében több méhésztársával együtt mézet adtak e' a bratislavai Včeiárské družstvonak. А méz az ő nevén szerepelt. A mézért járó összeg egy részét megküldték címére, de visszatartottak 2771 koronát és levélben értesítették, hogy ezt csak februárban kaphatják meg. Azóta több mint félév telt már el és a mai napig egy fillért sem kaptak. Többször telefonáltak, táviratoztak, hogy már az összeg a postán van, de valahogy nagyon messziről jöhet, mert nem érkezik meg. Lapunk hasábjain tolmácsoljuk méhészeink panaszát, ideje lenne már, ha a bratislavai Včeiárské ľudové družstvo kiegészítené tartozását. Lukács Nándor füieki lakos a'zt a címet adta levelének, hogy egy szerencsés kimenetelű szerencsétlenségről ir. Már a címből is gondolhatják kedves olvasóink, hogy a szerencsétlenséget szerencsésen elkerülték. A nagydaróci középiskola legjobb tanulói tanítójukkal és 11 szülővel kirándulni mentek. Azonban az öröm halálfélelemmé változott, mert amint autóbuszuk a rimamurányi kastélynál lejtnek kezdett menni, a fék elszakadt és a motor leállt. A két kocsivezető közül Szlopovszki Gyula nem vesztette el lélekjelenlétét, nekivezette a kocsit egy vízáteresztő betonfalnak, így annyira csökkent a sebesség, hogy hirtelen kanyarral az út másik oldalára fordulva megálltak. Szerencsére kisebb sérüléseken és izgalmakon kívül nagyobb baj nem történt. Azonban nem számolhatunk mindig ilyen „szerencsével”, és a ČSAD sofőréi máskor gondosabban vizsgálják át a fékeket. Levelezőink írjak A 'elsopatonyi szövetkezet tagjai ' ' • - -két önkötözőgéppel kezdték meg a búza aratását. A munka akadály nélkül — teljes ütemben halad. Az őszi árpát már kicsépelték, a szalmát kazlakba rakták. * * * A vérkonyi szövetkezet két mezei csoportja — Fekete István és Mészáros Pál csoportvezetőkkel az élen — versenyben áll egymással a gabona gyors és veszteségnélküli betakarítás érdekében. Az eddigi eredmények szerint a második csoport vezet — 17 hektár előnnyel. árpaszemek, melyek idejében kerülte! a zsákba, rendeltetési helyükre. Gábris Iózsp * * * Nyolc hónappal ezelőtt kezdődött bősi mezőgazdasági iskolában az ag ronómusok iskoláztatása. — Nehéz volt a kezdet — mond ják a vizsgázók — de megérte a fá radságot. Nem»1 adjuk semmiért, hog mint szakagronómusok segíthetünk mezőgazdaság fejlesztésében: máso dik ötéves tervünk sikeres megváló sításáért. illés Bertala * * * Lobéi Zoltán * * * A libád! egységes földművesszövetkezet tagjai gondosan előkészített talajba vetették az őszi árpát. A műtrágyát sem sajnálták a földtől. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a 32 mázsás hektárhozam: a szép, kövér Közel öt éve, hogy a bratislavai Vodostav védnökséget vállalt a főrévi szövetkezet felett. Segítőkészségük mint az előző évekban most is világosan mutatja, hogy az üzem dolgozói becsületesen teljesítik vállalásukat. Különösen megbecsülendő az üzem részéről a politikai felvilágoskó munka- Kunosilc István
