Szabad Földműves, 1956. július-december (7. évfolyam, 26-52. szám)

1956-12-02 / 48. szám

s Jr a bo d Földműves 1956. december 2. VITA: Baráti viszonyt a szülök és a tanítók között Д bodrogszerdahelyi CSEMADOK példát mutat Lapunk november 18-i számában Mózsi Ferenc jelentős kérdést, a szülő és nevelő közti jó barátság kérdését vetette tel; Tekintettel arra, hogy iíjúságunk nevelése jelentős feladatot ró mind a szülőkre, mind a nevelőkre, s mivel a cikkel kapcsolatban számos hozzászó­lás érkezett szerkesztőségünkbe, az említett cikket vitára bocsátjuk. Vitára, éspedig olyan értelemben, hogy olvasóink szóljanak hozzá a té­nyek alapján mindazokhoz a nehézségekhez, mely az oktató-nevelő munka céljainak megvalósítása előtt áll. Ezeket a problémákat Mózsi Ferenc nagy vonalakban és általánosságban megemlítette, s ezzel — úgy hisszük — mind­annyian egyetértünk. Olvasóinkon a sor, hogy gyakorlati példákkal bizonyít­sák eddigi eredményeik titkát, vagy a mulasztások okát. Várjuk a hozzászólásokat! A szerk. fejleszt ki. Meg kell azonban állapíta­ni, hogy sok esetben ezen a téren sem teszünk meg mindent az óvodások ne­velését illetően. Hogy ez mennyire így van, azt a mi községünk példája bizo­nyítja. Az óvodát az előzőnél egy tá­gasabb helyiségbe helyeztük." A szövet­kezet ezen a téren nagy segítséget nyújtott, ugyanakkor azonban elfelejt­keztek arról, hogy biztosítsák az egészségügyi szempontok betartását. Nemcsak hogy mellékhelyiségekről nem gondoskodtak, de a biztonságot sem teremtették meg. A szövetkezet traktorai ugyanis ki és bejárnak az Udvarba, s amellett, hogy az udvart játékra lehetetlenné teszik, veszélyez­tethetik a gyermekek biztonságát. Ezt a kérdést nem lehet azzal elintézni, hogy ez ideig még semmi baleset nem történt. Gyermekeink testi épsége minden szülőnek drága. Az illetékes szervek feladata, hogy a nevelőmun­kát ilyen kicsiségnek tűnő kérdések megoldásával is elősegítsék. * És a gyermeknevelés kérdéséhez fűzzünk hozzá még annyit, hogy azok megoldása elsősorban a szülő és neve­lő közti baráti kapcsolat kialakításától függ. Keressék a tanítók a lehetőséget a szülőkkel való beszélgetésre, fogad­jak a szülők ezt szeretettel és hasgn­­lőakról ők se feledkezzenek meg. PAKSI LÁSZLÓ, EKECS Járásunkban a helyi kultúrcsoportok példaképéül állíthatjuk a bodrogszer­­dahelyi CSEMADOK-csoportot, amely a falu kulturális életében eredményes munkát fejt ki. Nemcsak a falu mo­dern kultúrháza járul hozzá ehhez az eredményes munkához, hanem a tö­megszervezetek mindenegyes tagja szívvel-lélekkel ezen fáradozik. Né­hány héttel ezelőtt a járási CSEMA­­DOK-napot is itt tartották meg, ahol értékes kultúrversenynek lehettünk tanúi, A kultúrházban tágas, szépen be­rendezett társalgó, olvasószoba van, amely mindennap az érdeklődők ren­delkezésére áll. Az egyik nap a kora esti órákban egész véletlenül benyitottam ebbe a társalgóba, ahol az asztalok körül egy fiatalokból álló csoportot találtam. Tekintettel arra. hogy a helyiségben nagy volt a csend, csupán egy ember olvasott valamit, halkan, szinte láb­ujjhegyen közelítettem meg őket, és letelepedtem Leskó Mihály elvtárs, a CSEMADOK helyi szervezeti elnökének közelébe. Tőle tudtam meg. hogy szerepösszeolvasás van. — Már nem sok idő áll rendelkezé­sünkre — jelentette ki Leskó alvtárs, — de bízunk a szereplőkben, mert már nem egyszer bebizonyították, hogy megállják a helyüket. Karácsonykor Szigligeti Ede „Cigány” című művét szeretnénk bemutatni. Később a szereplőktől megtudtam, hogy a Zsiga szerepet Deák József elvtárs alakítja, ő már nem fiatal, 48 éves, de szívesen eljár a fiatalok közé. És ezeknek a tapasztalt embereknek az elszántsága, türelme és kezdemé­nyezése nagymértékben hozzájárul a sikeres munkához. Nem hagyhatjuk említés nélkül a fiatalokat sem, akik fegyelmezetten, a legnagyobb egyetértéssel készülnek az egyes feladatok megoldására. Vezető­jükkel, Vaskó Józseffel együtt min­dent megtesznek, hogy minél többet vállaljanak a kultúra, a népművelés terjesztéséből. A próbaolvasás zavartalanul folyik tovább. A szerepolvasásba egymásután kapcsolódnak be a szereplők: Kiss László, Lupis József, Dúrbák László, Székely Béla, Varga Bözsi, Csorosz Magda, Balogh Erzsébet és a többiek. Hetenként háromszor próbálnak. Bízunk abban, hogy bemutatójuk sikerrel jár majd. Ugyanakkor munká­juk bizonyítja, hogy a hosszú téli es­téket hasznosan, a falu lakossága szá­mára is gyümölcsözően kívánják eltöl­teni. Kulik Gellért, Királyhelmec. Nagy kedvvel járnak a próbákra... Érdemes Tolt visszatérni Ondrejkovics János a múlt évben még mint munkás dolgozott a galán­­tai komunális üzemben. Mint egykori mezőgazdasági munkást állandóan az foglalkoztatta, hogy visszatér a mezőgazdaságba. A gondolat tetté kovácso­­lódott és így került Ondrejkovics elv társ a galántai EFSZ-be mint szövet­kezeti tag. Eleinte a mezei csoportban dolgozott. Később a lovakhoz osztot­ták be, kocsis lett belőle. Az „újszülött“ szövetkezeti tag ebben az évben 539 munkaegységet dol­gozott le, amelyre előlegként 8000 koronát kapott. Ezenfelül természetbeni járulékot szeptember végéig 11,70 mázsa búzát, 1,30 mázsa árpát, 9,40 mázsa kukoricát és 539 liter tejet kapott. Háztáji gazdaságán is szép kukorica­­termés volt. Nem hiányzik tehát semmije Ondrejkovics Jánosnak. Ezért bol­dogan mondja: — Érdemes volt visszatérni a mezőgazdaságba. KRAJČOVIČ FERDINAND, Galánta A rimaszombatiak nemrégen az új­ság hasábjain keresztül számoltak be arról, hogy náluk két csoport is tanul színdarabot. Ma már a hanvaiak is ha­sonlóról tudósíthatnak, ■ Szemtanúja voltam annak, hogy a -színjátszókor tagjai esténként milyen lelkesen ta­nulják a színdarabot. Az egyik csoport Gárdonyi Annuskáját, a másik pedig ugyancsak Gárdonyitól A bor-t akarja lejátszani. A szereplők nagyrésze az egységes földművesszövetkezetben dolgozik. A kulturális munkákból nemcsak a tél folyamán veszik ki a részüket, hanem еЛ megelőzően az aratás idején kul­­túrbrigádokkal szórakoztatták a dolgo­zókat. Elért eredményeik, valamint a dolgozók iránti felelősség ösztönzi őket további céljaik megvalósítására. A be­vételt a kultúrház megjavítására for­dítják. A csoport tagjai nagy kedvvel járnak a próbákra, s nem kímélnek semmilyen fáradságot sem. Valami azonban joggal bosszantja őket. Éspe­dig az, hogy a népművelődési otthon vezetősége és a HNB a mai napig sem gondoskodott tüzelőről. Pedig hát illő volna, mert eddig a szereplők hazulról hordták a szenet, illetve a tűzifát, hogy a próbák alatt ne kelljen fagyos­­kodniok. Ugyanakkor arra is szükség van, hogy a. két csoport megértse egy­mást, s közösen fáradozzon a siker eléréséért. A hanvaiak minden ténykedése azt mutatja, hogy a kultúrotthont máso­dik otthonukká kívánják tenni. Ehhez azonban nem hiányozhat a népművelő­dési otthon vezetőségének és a HNB- nak a támogatása. És ha mindez meg­lesz, az eddigiekhez hasonlóan példát mutathatnak a tornaijai járás többi községének is. Németh János, Szárnya. A szepsi járásban, mint hazánk többi községében minden erőfeszítést megtesznek a barátsági hónap sikereinek előmozdításáért. Harminchét faluban ismertetik a szov­jet mezőgazdaság haladó munkamód-, szereit, s ugyanakkor két faluban a szovjet tudományról, hat üzemben pe­dig a haladó szovjet technikáról tarta­nak beszélgetést a dolgozókkal. Ezeken a nyilvános előadásokon kívül a CSSZ­­BSZ járási titkárságának rendezésében az állami gazdaságok és az egységes földművesszövetkezetek dolgozói ré­szére az előadások egész sora valósul meg. A rudnoky-i, poproči, jászóújfa­­lusi, felsőmecenzéfi és jászói szövet­­kezetesek az „Aki számol — jó gazda” című előadást hallgatják meg. Bodolló, Buzita, Hetény, Méhészke, Csécs éš Makranc szövetkezetesei pedig az- ön­tözés módszereivel ismerkednek meg. Andreas Sándor, a Pokrokový roľník szerkesztője. MESSZIRŐL ÜGY NÉZ KI, mint egy falu. Fehérre meszelt takaros házikók. Apró ablak szemeikkel kíváncsian nézik képmásukat a Garam tükrében. A gir­­be-görbe utcák csak este népesednek be. A falubeli emberek vállukra vetik az üvegekkel tpli szörtarisznyát és fel­ballagnak a pincékhez borért. Estje az­tán vidám az élet a pincefaluban. A Garam jobbpartján szunnyadó község felé dalfoszlányokat visz a szél. Most forr a hegy leve. Ilyenkor a legjobb és a legrosszabb. Nóta, tűz, virtus van minden cseppjében. Ilyentájban csak mosdásra használnak vizet a szőlőter­melők. Merthogy még a leggyengébb bor is jobb, mint a legjobb víz. Ki tud­ja? Talán igazuk is van. Az egyik pince előtt pattog a tűz. 'A félszáraz szilvafa jajgat a parázson. A maró füstből tölcsért kavar a szél. A bográcsban bőséges zsírban pirul a hagyma. Illata betölti a levegőt. Az örökké jókedvű Kálmán bácsi sokat kínlódik, bajlódik a tűzzel. Nedves a fa, nem akar égni. Pedig jó tűz kéne, mert Jóska már az utolsó halat is meg­tisztította. Halpaprikás lesz vacsorára. Arra legalább lehet inni. Megisszák ők „csak úgy, szárazon“ is, de a halra job­ban csúszik. Pedig azt mondják, hogy a hal csak a vizel szereti. Ügy látszik a garami halak okosabbak. BENN A PINCÉBEN még öten tár­salognak. Szó esik a világpolitikáról, meg a közelgő disznótorokról is. Köz­ben szaporán ürülnek a poharak. Lop­va azonban oda-odalesnek a bogrács felé. Jóska már a harmadik vízben mossa a felaprózott halat. Kálmán bácsi meg szidja a sok esőt, hogy megázott a fa, nehezen ég. A tűz vörösen izzik a nyir­kos ködben, de lángolni nem akar. Pe­dig gz kellene ám, láng. Pali egy koncsó bort hoz a ,pince elé. Necsak ők igyanak, hanem a „külső munkatársak“ is. Egyik sem kínáltatja magát. Apró kortyokban nyelik a ke­sernyés újbort. Mindig csak kóstolják, nem isznak. Merthogy az igazi borivó ember megrágja a bort. Nem issza, mint a vizet. Sokszor éjfélig kóstol­nak, olyankor megegyeznek abban, hogy nincs szebb munka mint a bor­kóstolás. A báránybőr kucsmás Férdi bácsi, aki különben hegyőr, az meg azt szokta mondani, hogy az összes virá­gok közül legillatosabb a borvirág. Ha lehetne még gomblyukába is azt tűzne ünnepnapon. Most bent ül a többiek­kel. Bütykös ujjaival vastag cigarettát pödör szűzdohányból. Közben dörmö­­gö hangon kiszól a tüzet piszkáló öreg­hez: — Ahogy én látom, aligha eszünk ma halpaprikást. Nem értesz te a tüze­léshez. — Hogy vizes a fa? — Törd össze a görbebotodat. Az majd lángol, — mondja csipkelődőn a hegy őre. A türelmetlenség beszél belőle. A paprikás már forrni kezd az üstben. Illata belopakodik a társasághoz. Éhe­sek. Nem ízlik már a bor. Pali egyre ritkábban tölti. Nem lehet inni üres gyomorra. Kelten már hagymát esz­nek kenyérrel. A bor erős, hamar föld­höz vágja az embert. AZ ALKONYI HOMÁLYBÓL hirtelen kibontakozik két alak. Közelednek a tűz felé. Muzsikuscigányok. Nagy kéve fái cipelnek a hátukon. Jó száraz kő­rist, meg akácot. Kálmán bácsi meg­örül a váratlan jövevényeknek, de egy kukkot sem szól. Fittyes, a bőgős jön elöl. Kalapját a kezében tartja, vörö­ses haja a szemébe lóg. Homlokán apró kristályokban gyöngyözik a veríték. Látni rajta, hogy nehéz neki a fa. Ami­kor a tűz mellé ér, leteszi batyuját és szerencsés jóestét köszönt a társaság­ra. Kotyúr, a segédprímás is ledobja terhét és mindketten dicsérni kezdik az idei borokat, meg panaszkodnak, hogy nehéz a fa. — Amikor az erdőre mentünk — kezdi mondókáját a bőgős, — behívott a Döme Vendel egy pohár borra. Mi­csoda bora van annak! Három pohártól annyira megerősödtünk, hogy egész idáig pihenés nélkül hoztuk a fát. Mondtam is a Kotyúrnak, hogy ha ilyet szívhattam volna anyám melléből, még ma is szopnék. De ő kinevetett, hogy én még nem is ittam jó bort Hetem­ben. Azt mondta, hogy süljön ki a sze­me, ha nem jobb bora van a Kertész Palinak. Hát most megálltunk egy ki­csit, mert nagyon nehéz a fa. A Palit jól ismerjük, finom egy gyerek az. Nem sajnálja a szegénytől! Mindannyian nevettek a fortélyos zenészen, Az öreg felkelt a kínlódó tűz mellől és behívta a pincébe a két jö­vevényt. Azok benn agyba-föbe dicsér­ték a bort, meg a jó termést. Kálmán bácsi meg visszament a tűzhöz. Az egyik batyut kibontotta. Térdén pat­togva tört a száraz kőriság. A tűz meg­éledt. A lángok rótt fényében imboly­gó árnyak mozogtak a falon. A bog­rácsban rotyogott a halpaprikás. Az egyik batyu fát apróra tördelte az öreg. Bevitte egy másik pincébe. — Máskorra is kell gondolni, — dörmögte elége­detten. A másik batyuból ügyesen ket­tőt csinált. Még a vizes szilvafából is tett hozzá. Aztán mintha minden a legnagyobb rendben lenne, leakasztot­ta a bográcsot a tűzről. BENN LÁMPÁT GYÚJTOTTAK. Kö­­riilülték az asztalt. A gőzölgő, illatos ételt három nagyobb tálba öntötték. Farkasétvággyal enni kezdtek. A ze­nészek is. Mindjárt jobb keletje lett a bornak. Teltek és ürültek a poharak. A lámpa lángja körül csapongó lepke árnya nagyra nőtt a falon. A pince előtt hangos robajjal tartottak a falu felé a bozontos tehenek. A tűz sziporkázó parazsát lassan eltakarta a hamu. A hegyőr valahol belefújt ökör szarv du­dájába Hangja hosszan, elnyújtottan szállt a vidék felett. Amikor elhalt, nyomott csend ülte meg az alkonyi ködbe burkolt szőlőhegyet. Az est kezdte szétteríteni barna szárnyait. Künn harap a hideg szél, benn a pin­cében melegít a vörösbor. Alig maradt я halpaprikásból. Kilencen voltak a két zenésszel együtt, de már vagy tizen­ötször kiürült a literes kancsó. Kálmán bácsi, aki a tüzet rakta a bogrács alá, egy fatuskón ült a sarokban. Pipájából bodor füst szállt, arcán a bortól ki­nyíltak a rózsák. Hosszú Jóska, aki a halat szerezte, mindenáron dalolni akart. Csakhogy bármibe kezdett, min­dig összekeverte a szöveget. A zené­szek felváltva dicsérték a bort, a hal­paprikást, meg a finom társaságot. Fittyes, a segédprímás meg csak azon tépelödött, hogy miért is nincs itt a hangszere. A HUSZADIK KANCSÓBAN aztán benne volt a nóta. „Bogyó, bogyó, szőlő bogyó . '..“ dalolta a társaság. Egyszer aztán az öreg kópé, a Kálmán bácsi azzal állt elő, hogy csak akkor men­nek haza, ha a dalolástól elalszik a lámpa. Már többször megpróbálták és rendszerint sikerült. A kérgeskezű, rögtörö parasztok másként mulatnak mint a városi nép. Hangjukból a bú­zamező tiszta dala csendül, vagy a sö­tét erdők dörgő vihara zúg. Ereikben fűzzé válik a hegy leve, virtuskodá­sukban őseik jelleme él. Egyaránt helytállnak a munkában és a nótázás­bán. ... Mire a falu toronyórája elütötte az éjfélt, összeölelkezett a társaság. Kibontakozott a jókedv. Kotyúrnak kócmadzagból csináltak nagybőgőt a kapanyélre. Fittyes meg egy régi lo­pótökön hegedült. A jókedv nem is­mert határt. Egy egetrázó „addig iszom míg egy ló lesz" és kialudt a lámpa. A poharak kiürültek, hazafelé indult a társaság. A két zenész könnyedén kapta vál­lára a batyut. Nem volt nehéz. Fittyes akadozó nyelvvel magyarázta, Kotyúr­nak: — Ugye megmondtam, hogy a Pali­nak sokkal jobb bora van, mint a Dö­me Vendelnek. Két litertől olyan erős­nek érzem magam, hogy egész könnyen viszem. Hej, pedig de nehéz volt. KOTYÜR NEM SZÓLT SEMMIT, csak botladozó lábakkal mérte az út széles­ségét. Kálmán bácsi meg nevetett. Véreres arcán patakokban folyt a könny. Csak ő tudta, miért oly könnyű ■ a két zenész batyuja. A szülő és pedagógus előtt egyaránt világos, hogy a gyermeknevelés első és alapvető körülményét a szülői ház adja meg. Itt gyökerezik az erkölcsi nevelés alapja, s a gyermeknek a kör­nyező világról származó ismeretei ugyancsak innen erednek. És mivel éppen ezen a ponton szám­talan nehézséggel találkozunk még — ahogy Mózsi Ferenc is megemlítette —* éppen ezért fontos a szoros baráti kapcsolat kialakítása a szülők és az iskola között. Ügy vélem, ha kategorizálni akar­nánk a szülők álláspontját, háromféle szülő-típust . említhetnénk': az egyik, akinek szívügye gyermekének nevelé­se, s e nevelés összehangolása az is­kolával; a másik, aki az iskolával való kapcsolatával nem jut túl a formalitá­son; és végül a harmadik, — mely há­la légyen, már csekély számot tesz ki, — akinek legkevesebb gondja gyerme­ke életének tudatos alakítása, vala­mint az iskolával való kapcsolata. És itt említhetjük például azt az esetet, amikor a szülő jól tanuló gyermeke elől állítólag „megkímélésből” elzárja a továbbtanulás lehetőségének útját. Nem is beszélve arról, amikor elvon­ják a tanulót iskolai munkája elvég­zésétől, állítólagos „segítségért”, mely­ért aztán a gyermek évei során maga fizeti bukdácsolásával a váltságdíjat. S ezt még csak fokozzák a szülők az­zal,, hogy az ilyen „munkavégzést” be­tegséggel igazolnak. Magyarán mondva csalt a szülő, s ezzel a tettével a gyer­mekét is megtanítja az igaz út meg­kerülésére. És ha ezek a kérdések szóbakerül­­nek, valljuk meg, a szülőknek ez utób­bi két típusa sokszor bizony jogtalan elmarasztalásban részesíti* a pedagó­gusokat. S legtöbb esetben ezt a gyer­mek is hallja, és akarva akaratlanul megingatják a gyermek bizalmát ta­nítójában. Mindez súlyos hiba. Külö­nösen ha figyelembe vesszük, hogy is­kolarendszerünk egyik legfontosabb el­ve az erkölcsi nevelés. Tehát minden­áron törekednünk kell az ilyen kettős­ség megszüntetésére. Egy közmondás azt tartja: Mielőtt a gyermekneveléshez hozzáfogtok, elő­ször vizsgáljátok meg magatokat. És ehhez még hozzátehetjük azt is, hogy minden szülőnek a tükörképe ül az iskolapadban. Ahol a tanuló jellemé­vel, viselkedésével, nevelésével törőd­nek a szülök, ez feltétlenül meglát­szik. Nem egyszer a házastársak állandó civakodása, az apa alkoholmámora és sok más családi ügy fertőzi meg a gyermek lelkét. Ezek azok a problé­mák — melyeknek sorát még folytat­ni lehetne —,, amellyel a tanítónak meg kell birkózni. És _-bben a munkában a szülőknek segíteni kell. Nem szabad elfelejteniük, hogy a gyermeket nem csak parancsolgatással neveljük. Az élet minden pillanata, öltözködésünk, mással való beszélgetésünk stb. mind mély nyomot hagy a gyermek lelké­ben. A család felnőtt tagjainak erköl­csi szilárdsága nagyban hozzájárul a gyermek erkölcsi neveléséhez. * A nevelés szempontjából fontos fel­adatot tölt be az óvóda is. Törődik a gyermek testi fejlődésével, művészi, értelmi fejlesztésével, s játékok for­májában, valamint énekek tanulásá­val a gyermekben bizonyos készséget Húszmillió korona a szolidaritási alapra A szolidaritási alap folyószámlájára eddig 19 millió 410 530 korona gyűlt össze. Az Élelmiszeripari Megbízotti Hiva­tal jelentése szerint november 22-ig a csehszlovák állampolgárok 1474 má­zsa gabonát, 1197 mázsa burgonyát, 260 mázsa hüvelyest, 286 mázsa húst és 38 310 liter tejet adományoztak a szolidaritási alapra. * * * Egy nap alatt, vagyis november 23- án 150 rozsnyói lakos adott vért a magyarországi ellenforradalom áldoza­tainak megmentésé^ Az önkéntes véradók közé tartozik a Rudna köz­ségbeli Bodnár József is, aki a vér­adás alkalmával a következőképpen nyilatkozott: „Kötelességünk, hogy megsegítsük a magyar dolgozó népet. Ezzel a véradással emberi életeket akarunk megmenteni.” Ő maga ebben az akcióban eddig 10 önkéntes véradót szerzett. * * * A királyhelmeci járás CSISZ helyi csoportjai 76 000 koronát gyűjtöttek össze a szolidaritási alapra. A járás te­rületén 17 üzem szervezett vasárnapi műszakot, melynek tiszta jövedelmét — mintegy 70 000 koronát — a magyar nép megsegítésére ajánlották.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom