Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-02-26 / 8. szám
Й56. február 26. földműves 9 A győzelmes február 8. évfordulójára Nyolc évvel ezelőtt Csehszlovákia dolgozó népe meghiúsította a hazai és külföldi reakció cselszövését, amely a népi demokratikus rendszer elleni puccs kirobbantására, a tőkés rend visszaállítására irányult. Népünk a Csehszlovák Kommunista Párt és Gottwald elvtárs köré tömörülve szétzúzta a burzsoá reakció ellenforradalmi puccsát és ezzel biztosította népi demokráciánk további fejlődését, mely a fasiszta betolakodók elleni harcban és a szovjet hadseregnek a fasiszták feletti győzelme segítségével született. Az elért győzelem fontosságát, hazánk felszabadításának 11 éves távlatából, dolgozóink még világosabban látják. 1948 februárja volt az, amely lehetővé tette, hogy a diadalt arató munkásosztály a dolgozó parasztsággal és a haladó értelmiséggel szövetségben megvalósítsa az államosítás és a földreform második időszakát, megszilárdítsa a termelőeszközök szocialista tulajdonát, alkotmányukban rögzítse a népi demokratikus forradalom nagy vívmányait és lehetővé tegye gyors ütemben az új társadalmi rend építését, amelyben minden gazdagság a dolgozó ember érdekét, jólétét szolgálja. A februári győzelem után hazánk gazdasági és szociális struktúrája lényegesen megváltozott, és megerősödött a népgazdaság szocialista szektora. E változások az osztályerők viszonyát is megváltoztatták a munkásosztály és a dolgozó parasztság javára. A februári győzelem vívmányait az Alkotmányozó Nemzetgyűlés az új, Május 9. Alkotmányban rögzítette, mely reális alapokra fektette és biztosította a cseh és szlovák nép, valamint a magyar, az ukrán és a többi nemzetiség egyenrangúságát a népi demokratikus állam keretén belül. Ez a fontos tény még jobban erősítette hazánk dolgozó népének testvéri szövetségét. E változás révén országunk gazdaságilag független lett a kapitalista államoktól, megalapoztuk államunk védelmi képességét, kiküszöböltük Szlovákia gazdasági és kulturális elmaradottságát. Építő munkánk hatalmas eredményeit pártunk X. kongresszusa értékelte. A kongresszus, mint köztudomású, legfontosabb feladatként a mezőgazdasági termelés lényeges emelését, a népgazdaság fejlesztésének terv szerinti teljesítését, a nép anyagi és kulturális színvonalának állandó emelését, a béke megőrzésére és biztosítására irányuló küzdelmet tűzte ki, hogy ily módon harcoljunk hazánkban a szocializmus végleges győzelméért. A pártkongresszus ugyanakkor állandó és soron levő feladatként jelölte meg a nehézipar további fejlesztését, mint egész népgazdaságunk fellendítésének nélkülözhetetlen feltételét. Ahhoz, hogy ezeket a célkitűzéseket, valamint a CSKP KB múlt év szeptemberében és a közelmúltban hozott célkitűzéseit teljesíthessük, a dolgozóink s elsősorban a dolgozó parasztság alkotó erejét ezek teljesítésére kell irányítanunk. Kérlelhetetlenül harcolni kell a munka régi módszerei ellen, a haladó munkamódszerek elsajátításáért, a mezőgazdasági tudomány alkalmazásáért, a szocialista munka verseny kiszélesítéséért, állandóan fokoznunk kell a hektárhozamokat, meg kell művelni minden talpalatnyi parlagon heverő földet, A szocialista építés feladatainak teljesítésére minden előfeltételünk megvan. Az elért eredmények, valamint az előttünk álló új feladatok megkövetelik, hogy mint szemünk fényét védjük dolgozó népünk és a felszabadulás óta egyre erősödő munkás-paraszt szövetség egységét, mert ez az egység biztosítja szocialista jövőnket és a Szovjetunió vezette béketábor erejét, Csak így leszünk méltó követői a dicső februári jelszónak: „Előre, egy lépést sem hátra! Előre a szocializmushoz!” —z— Krista Bendová: 1948 FEBRUÁRJA A gépek megálltak, nem izott a katlan, vihar előszele volt a levegőben, titáni erő feszült a szavakban, a tömeg megmozdult, bízott erejében. És a történelem pellengérén állva a gaz remegve látta: a népnek felderült, egységes rohamát jól tudta, nem állja. A hatalom a nép kezébe került. S amikor elindultak ismét a gépek, zúgott belőlük boldog ének s a fákon kipattant a rügy. Dalolt a nép: De szép az élet, hogy minden, minden a miénk lett. Hogy szebb legyen, csak tőlünk függ. Fordította: Fügedi Elek A „megcsúfolt férj'* A komáromi Mélyépítészeti n. v. (Pozemné stavby) színjátszó csoportja létszámát tekintve a kisebb méretű együttesekhez tartozik de bármelyik együttes megirigyelhetné azt a gazdag kultúrmunkát, melyet e lelkes gárda már évek óta végez. Nemrégiben újabb bizonyítékát adták szorgalmuknak és tehetségüknek, amikor Moliére: „Dandin György“ c. igényes művét vitték színpadra. Nem volt könnyű dolog Moliére, a nagy szatirikus vígjátékíró alakjait megeleveníteni. Különösen nehéz feladat állt Dandin György szerepében Horváth Gyula, aki a feltörekvő gazdag polgárt hitelesen mutatta be. Dandin Györgyöt az arisztokrácia kívültől elkápráztató udvaraiba való bejutás vágya hajtja s ezért feleségül veszi egy elszegényedett nemes lányát. A lány szülei csak a • pénz, a gazdaság miatt adták lányukat e „pénzeszsákhoz“, de máskülönben rangon alulinak tartják e házasságot, nem fogadják be a maguk köreibe Dandin Györgyöt, és megvetésüket, alacsony polgári származását minduntalan éreztetik vele. Jóval fiatalabb felesége az orránál fogva vezeti és lépten-nyomon megcsalja, de minden erlködése ellenére is ■ képtelen bebizonyítani felesége hűtlenségét. Moliére e szatirikus vígjátékban kora egész társadalmának keresztmetszetét adja. Bemutatja az elszegényed nemesség rangkórságát, léha üres életét és a szatíra csípős ostorával ostorozza az emberi gyengeségeket, a ferdeségeket. A darab végén nem érzünk sajnálatot Dandin György iránt sem, ki a maga ostobaságával, nagyravágyásával kerül nevetséges helyzetbe. A többi szereplők is tudásuk legjavát nyújtották. Bakos Magda Angelique, a feleség szerepében egész természetesen mozgott a színpadon és elénk varázsolta a tüzes, kikapós fiatalasszonyt. Lubin: Bakos Márton, a furfangos inas, a sok bonyodalom egyik fő okozója és Claudine (Berecz Jutka) a szerelmes komorná ötletben gazdag szerepüket jól játszották, de a többiek is dicséretet érdemelnek. Jó úton haladnak a Mélyépítészeti n. v. színkörének dolgozói' és szép játékukat a kultúraszeretö komáromi közönség telt házzal hálálta meg. Papp János A Szovjet Hadsereg napja Nekünk is ünne: pünk február 23-a, a Szovjet Hadsereg születésnapja, melyet az idén ünnepel meg 38-ik ízben a szovjet nép. Igaz, egyszerű jelképek azok a koszorúk, melyeket népünk nevében az évforduló alkalmából elhelyeznek a szovjet hősök hazánkban levő emlékművein, de e koszorúk minden leveléhez és virágához népünk szeretete fűződik. Nem apad ez az érzés, pedig régen, immár 11 éve, hogy kivívta a Szovjet Hadsereg azt, amit azelőtt egyetlen hadsereg sem harcolt ki:, az igazi felszabadulást. Nem apad, sőt nőttön-nő szeretetünk a felszabadítók iránt, mert a hősi áldozatok nyomán és a hősi halottak véréből — évről évre érezzük — teljesebb szabadság, gazdagabb élet virul. A Szovjet Hadsereg 38-ik évfordulója alkalmából nem csupán azokat a katonákat, volt katonákat üdvözöljük, akik részt vettek hazánk felszabadításában, hanem a mai fiatal katonákat is, a nemzetközi béke mai védelmezőit. Egy pillanatra sem feledjük, hogy a Szovjet Hadsereg léte biztosítja a béke fenntartását, minden felszabadult nép boldogságának kibontakozását, minden gyermek jövőjét. íme, ez is forrása a szeretetnek, mely népünket és minden népet eltölt a Szovjet Hadsereg iránt. Élni kell a tanulási lehetőséggel! A gépesített nagyüzemi mezőgazdaság, a fejlett agrotechnika és az új haladó munkamódszerek egyre képzettebb szakembereket követelnek. A szakmailag jól képzett dolgozók nagyobb munkaeredmények elérésére képesek s jelentős mértékben meg tudják könnyíteni munkájukat. A mezőgazdasági dolgozók szakmai képzését a téli szaktanfolyamok biztosítják. Gután december 5-én nyílt meg a szövetkezeti tagok és az állami gaz daságok dolgozóinak téli iskolázása A községben ez az első mngvar nyel vű esti szaktanfolyam a földművesek számára. Sajnos azonban a kb. 12 ezer lakosú községből mindössze csak 12-en jelentkeztek és járnak a szaktanfolyamra. Mi az oka, hogv ilyen kicsi a tanulás iránti érdeklődés? Egyesek úgy gondolják, eleget tudnak, nincs szükségük arra, hogv könyvet vegyenek a kezükbe. Mások pedig, különösen az idősebbek, szégyenük a tanulást. De olyanok is akadnak, akik felesleges időpocsékolást látnak a tanfolyam látogatásában. Ezeket a téves nézeteket helyes népnevelő munkával ki lehet és ki is kell küszöbölni. A tanítói kar bízik az idei tanfolyam sikerében. Arra számít, hogv az idén végzettek jó helytállása sok mezőgazdasági dolgozónak hozza meg a tanulási kedvét. Az idei tanfolyam színvonala igen jó. Valamennyi hallgató lelkiismeretesen tanul és látogatja az előadásokat. A tanfolyam' igazgatója. Takács János elvtárs. valamint Szabó Imre és Décsi Teréz tanítók mindent elkövetnek, hogy a tanfolyam a legnagyobb sikerrel végződjön. Az előadások után gyakran vetítenek a tananyaggal kapcsolatos ismeretterjesztő filmet, amelvek elősegítik a tananyag alapos elsajáťtását. Remélhető, hogy az idei szaktanfolyam hallgatóinak példáját jövőre sokan követik majd, s a felvilágosító munka nyomán többen élnek a tanulási lehetőséggel. —bt— Szambu éjfél tájban felébredt. Vállára dobta köpenyét és ’enézett a völgybe, ahol a bozót közt, a folyóról szétterülő ködben a kolhoz ménese legelt. A pásztortűz mellett Saboláj virrasztott, a társa. Aludni kellene Szembúnak, de nem tud. Az este itt járt nála Dagba, a párttitkár. Sokáig elbeszélgettek, és Dagba olyat mondott neki, amitől nem jön álom a szemére. Hogy ó, az öreg, tapasztalt állattenyésztő nézze meg, mit tanulhat az usztyobori csikóstól! Eddig tőle tanultak a burját-mongol állattenyésztők, és most azt hallja, a szomszéd kolhoz csikósa jpbb, mint ő!, Szambu leballagott a völgybe, Sabolájhoz. — Miért nem alszol? Nem kell annyira szívedre venni, amit Dagha mondott — kezdte Saboláj. Szambu a tűz mellé telepedett és rosszkedvűen felelt Sabolájnak. — Dagbának meg volt rá az oka, hogy azt mondja ... Nem jött ő ide hiába. — Lehet — vont vállat Saboláj. Szambut pedig ingerelte a nyugodt hang. Szeretett volna valami bántót mondani Sabolájnak, de csak megtömködte dühösen a pipáját és rágyújtott. — A mi kurtalábú mongolkaink rövidlábú csikókat ellenek. Az' usztyobori csikós реd’ nemes állatokat tenyésztett ki. Átmegyek hozzá.. El ne a'udj, amíg vissza nem té-ck! — Várhatná! reggelig. Szambu azonban már fel is ülte apró lovára és elindult a holdfényes ösvényen. Alekszej Kerdeda A.HOPIMEK <.<• Jobbra kis tó csillogott, tükrében feketéitek a fenyők és remegtek a csillagok. Az ösvény az erdőbe tért, a lovacska óvatosan lépkedte át az ösvényre kúszó gyökereket. Csend volt. Szambu megpróbálta maga elé képzelni, milyen lehet az az usztyobori csikós. Nyilván olyan, mint ö. öreg és jó magasra nőtt. Majd kezetfognak, elbeszélgetnek. „Nem mondom meg neki, hogy tanulni küldtek hozzá. Csak megkérdem, milyen náluk a legelő, nem ólálkodnak-e farkasok a ménes körül. És ha szűkszavú ember, mint Saboláj, megnézem a ménest és megkérdem tőle: „Hogyan kerültek a ménesedbe idegen csikók?“ — így beszélt magában Szambu és nem is vette észre, hogy túl volt a hágón, az ágak közt lassan és ünnepélyesen ereszkedett a földre, a hajnal, finom fényével körülölelte a fákat, megsi-' mogatta a virágokat. Balra egy szikla tövében kis lombsátor állt, mellette tábortűz zsarátnoka pislákolt. Teremtett lélek sem volt a közelben. Szambu körülnézett. Nem messze egy tónál, a völgyben legelt a ménes. „Nagyszerű itt a fű!’ — állapította meg Szambu és már le akart ereszkedni a tóhoz, amikor lódobogást hallott. A következő pillanatban egy lovas rúgtatok ki a tisztásra és pillanatok alatt Szambu mellett termett. Szambunak a szava is elakadt a csodálkozástól, szemével sűrűn pislogott: leány ült a fekete lovon, rézveretü nyeregben. Keskeny, barna arca szigorú volt, de csintalan szeme nyíltan, mosolyogva nézett Szambura. Zubbonya gomblyukában Komszomol-jelvény. Szambu csak nézte a leányt, s nem jött ki hang a torkán. — Szomaco vagyok, az usztyobori kolhoz csikósa. Köszönöm, hogy eljött hozzánk Szambu, a híres csikós! — Hát te ismersz engem’’ — suttogta Szambu és elfeketedett előtte a világ. „Egy lányhoz küldött engem tanulni Dagba? Engem, aki egész életemben ménes mellett voltam itt, ezekben a hegyekben? Nem. soha!“ — gondolta és vissza akarta fordítani lovát a hágó felé, búcsúzóul meg legszívesebben valami gorombaságot mondott volna a lánynak. De Szomaco megelőzte: — Menjünk le a völgybe, hadd mutassam meg a „hóp!héimet“! — Inkább te néznéd meg az én ménesemet. — Feltétlenül átmegyek hozzád ’-amarosan kedves vendégünk — mondta Szomaco, hanem meg is fordult hirtelen a nyeregben: pillanatig hallgatózott, majd megfordította lovát és elvágtatott. Szambu csak nézte, mi üthetett belé, amikor Szomaco a szikla lábánál leugrott a lóról és eltűnt a sátor belsejében. Aztán újra megjelent, lovára pattant. Szambu most értette meg. miért hagyta ott Szomaco. A hegygerinc felől egyre erősbödő dörgés, dübörgés hallatszott, mintha valami kegyetlen szörnyeteg akarna rázúdulni a völgyre, a robaj elérte a völgykatlant, és Szambu most látta: a ménes száguld a tó felől neki az erdőnek. Nyomában a hegycsúcsról kőlavina zúdul a lejtőn és dönti, tördeli az évszázados fákat! A megriadt állatok most megint a tó felé fordultak viszsza, aztán vissza a bokrokhoz. „Nagy baj lesz itt!“ — gondolta Szambu. Az erdőn nem mehet a ménes ki, a széles völgybe, mert elzárja útját a kőzuhatag. Csak egy út van, a folyó felé, ott azonban... ott a szakadék! Egyszeriben elpárolgott Szambu haragja. Segíteni kell Szomaconak, hogy megmenthesse a ménest! Megcsapkodta a lovát, és mint a villám, vágtatott a ménes elé, hogy a folyó felől kerüljön útjába. Elől a hollófekete vezérmén vágtatott, fejét felvágta, nyomában két hófehér csikó: a „hópihék’l — „Valóban hófehérek, illik rájuk a név“ — állapította meg Szambu, de sokat nem időzhetett a gondolatnál, mert a csikók megtorpantak, akkor a hollómén is megállt, dühösen nyerített és megbökte őket., majd újra nekirugtatott. Szambu nem tudta megállítani a ménest, a lovak elkanyarodtak előtte és vágtattak tovább, de már egyenest neki a szakadéknak! — „Hol van Szomaco? — nyilamlott az öreg szívébe az éles fájdalom. — Ott, ott van!“ — A vágtató ménessél szembe ment gyalog, nyugodtan a leány, ostora kígyóként csavarodott a levegőben. „Ostorral nem állítja meg őket“ — jaidult fel magában Szambu és megint a ménes elé vágtatott. Nem, ő sem tudja feltartóztatni az élő lavinát! Már csak alig száz méter volt a távolság a ménes és Szomaco között. Ha szegem/ gyorsan félre nem ugrik a sziklák mögé, agyontapossák a lovak és nekik is végük van, mert Szomaco mögött ott a szakadék ... Akkor ért oda Szomaco elé a viharként robogó vezérmén . megtorpant... felágaskodott és nagyot nyerített... Aztán hátrálni kezdett. Nyomában egy pillanatra megtorpant a ménes. A hirtelen beállott csendben nagyot csattant' az ostor — és a ménes visszafordult... Körtynvű vágtában közeledett a bozót felé... Szambu odaügetett Szomnceho_z. A lány sapadtan, de keményen állt nem messze a szakadéktól és még mindig maga előtt tartotta a kopott nyaklót. „Nyaklói’ — villant áj Szambu agyán. Már nevetett. Hogyne nevetett volna, amikor ő maga tanította a fiatal csikósokat: nyaklót használjanak, ha megbokrosodik a vezérmén, attól megszel:dül. Tehát az ő tanácsával mentette meg a ménest Szomaco is ... Leugrott a nyeregből és megfogta a lány kezét. Magához is szorította az acélos, karcsú alakot: — Bátran, okosan csináltad, Szomaco. De most már azt is mondd meg, hogyan tudtál a mongolkákból fehér csikókat kitenyészteni? Ki adta a tanácsot? — Ne nevess ki, Szambu ... Micsurin adta a gondolatot... — mosolygott a lány. — Mondd csak, melyik völgyben legeltet az a ... Micsurin? Szomaco szívből nevetett rajta, aztán magával vitte az öreget a sátrába, levett a polcról egy könyvet, odaadta neki. — Micsurin tudós volt. Ha akarod, neked adom a könyvet. Szambu megvakargatta ritkás szakállát. — Könyvet akarsz nekem adni? — kérdezte. — Amint ezt kiolvastad, kapod a másikat... ... Az úton hazafelé Szambu már tudta: megrópbálja erősebb lófajtával keresztezni a mongolkákat. És amikor legközelebb Dagbával találkozott, elmondta, hogy látta a „hópihéket“. Meg hogy fel akarja venni a versenyt Szomacoval. Fordította :SdrMzt Gyula