Szabad Földműves, 1956. január-június (7. évfolyam, 1-25. szám)
1956-04-29 / 17. szám
ÄÖB. äprffis 29. 9 Nevezetes nap Málason! NféSg a nap is szebben keit fel április 14-én Málas felett, mint máskor. Az 'emberek vidámabbak voltak, az asszonyok pedig egész délelőtt az utcán tereferéltek, nem törődve a kozmásodó rántással. A tehenészek táncterét építettek a szabadban. A rádió hangszóróján keresztül egész nap ropogós csárdások pattogtak s a legények-lányok nótaszóval végezték munkájukat. A málasi munkások az elmúlt ötévi tervteljesítésükért szép kultűrházat kaptak, bútorral berendezve. Ennek az avatására készülődtek ilyen nagy lázzal. Az esti órákon összegyűlt a nép a szépen feldíszített teremben, ami kicsinek bizonyult, mert az egész falu apraja-nagyja részt akart venni az ünnepélyen. Az ünnepséget tánc követte. A prímás ropogós csárdására a fiatalok táncraperdültek s azok, akik úgy gondolták, hogy a hangulatot meg is kel! alapozni, az asztal mellett foglaltak helyett. Soha nem látott öröm sugárzott a falu dolgozóinak arcáról. Még az öreg csoportvezetőnk, Sžalma bácsi is, — aki délután komédiának nevezte a készülődést — régi kacskaringós nótákba kezdett. Nagyapák — nagymamák a kiskapukra támaszkodva ma is arról beszélgetnek, hogy ilyen vígságot még nem láttak Málason. Igen, — eddig az ifjúság szórakozást keresve szívta a kocsma füstős, alkoholgőzös levegőjét —, de az új kultúrhážban baráti és elvtársi szeretettől fűtött meleg otthonra találtak. Ezzel együtt a kultúráiét is megkezdődött Málason. A jólét, a jókedv és a tudás utáni vágy kísérje ezt az útjukat. Öbert János A BARÁZDÁBAN Itt írtam a legelső verset, Kérges kezű apám nyomában, A barázdában. A bajuszom már serkedni kezdett, Búcsúzni mikor megálltam, Künn a határban. A műhelyben, ha fogy a munka, Kezembe újra kapát fogva, Megyek dalolva A mezőre, s ott felújulva Lelkem, pipacsok kedvét lobogja A kalászokra. S míg a parasztok magot vetnek, S magasan a pacsirta szárnyal; Oj, tüzes nyárban, Én újra itt írom a verset, Kérges kezű apám nyomában: A barázdában. 1945. Csontos Vilmos Lehet annak már jó húsz éve. A kaszát, kapát félre tettem, S asztalos lettem. Gyalúm sikoltott, s a fűrészre Hajolva halkan énekeltem És költő lettem. Díszünnepség Lenin születésének 86. évfordulóján Születésének nyolcvanhatodik évfordulóján Leninről emlékezik szerte a világon a kommunisták hatalmas serege; Leninről emlékezik a történelmi hivatása betöltésére „vasba öltözött" munkásság, a már szabadok és a ma még elnyomottak; Lenin nevével és az ő szellemében vállaljuk mi is azt a harcot, mely új társadalmat építő munkánkban előttünk áll. A képen a Főiskolások Művészegyüttese látható, akik a bratlslavai díszünnepségen énekszámokkal léptek fel. 55 FOGADÓ A HATÁRSZÉLÉN cc 99 Szerencsés utat!“ piktor Rozov színmüve) A komáromi Magyar Területi Színház húsvét hetében újabb kellemes meglepetésben részesítette a dolgozókat. Ezúttal Maupassant francia realista író egyik novellájának drámai változatát mutatta be „Fogadó a határszélén” címmel. A darabnak nagy sikere volt, mely minden bizonnyal kísérni fogja szlovákiai kőrútján is. A komáromi színpadon sok jó színészi alakítást láttunk. Elsősorban nagyon jó volt Lőrincz Margit, továbbá Fazekas Imre, Gyurkovics Mihály, Konrád József, Tarics János és Kovács Béla. A női szerepek egy árnyalattal gyengébbek voltak, s nem volt kidolgozott Bugár Béla alakítása. A színház munkatempója fokozódik, s újabban ľersánszky J. Jenő: „A harmadik fiú” c. darabját láthatja a közönség. —ml— leveléből VIKTOR ROZOVRÓL, erről a tehetséges, méc^ nagyon fiatal szovjet drámaíróról keveset tudtunk. Jó neve csak a szovjet színházi újságok oldalain jutott el hozzánk. Éppen ezért érdeklődéssel fogadta fővárosunk lakossága, elsősorban is a fiatalság legújabb ifjúsági darabját a „Szerencsés utat!”, amelyet az Oj Színpad ifjúsági gárdája, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség III. kongresz— szusa tiszteletére adott elő. A darab története: két fiatal körül Új feladatok előtt A CSEMADOK bratislavai csoportja április 23-án műsoros ismerkedési est keretében évzáró gyűlést rendezett és megválasztotta az új vezetőséget. A megnyitó után a Magyar Főiskolások Művészegyüttese Janda elvtárs vezetésével népdalokat adott elő. A szívet-lelket gyönyörködtető dalokat a közönség hosszantartó tapsviharral jutalmazta. Az évzáró gyűlésen kidolgozták a vezetőségi és tagsági gyűlések tervét is, mi szerint a vezetőség havonként, a tagság pedig negyedévenként ülésezik. Ugyanakkor elhatározták, hogy két irodalmi estet rendeznek és 500 órát társadalmi munkában ledolgoznak a' város szépítési akcióban, s kapcsolatot teremtenek a nem CSEMADOK- tagokkal is, főképp áz üzemi klubok dolgozóival és a magyar tannyelvű iskolák ifjúságával. Remélhető, hogy ez évben a tervek valóra is válnak, mert helyiséget kap a csoport, ahol rendszeresen találkozhatnak majd a kultúra terjesztői.-iila forog. Milyenek ezek az emberek: Andrej Averm 18 éves, ebben az évben érettségizett, mérnök szeretne lenni, tehát főiskolára készül. Alapjában nem rossz ember. De fölötte könnyelmű bohém, nagyon elkényeztetett, könnyű gondtalan élethez szokott fiatal. Valamit az apjáról: egyetemi tanár, botanikus, tudós. A család életében kis szerepe van. A gyerekek nevelése az anya feladata volt. Ö a család lelke, az egész légkör alakítója. Úrhatnám, kispolgári típusú aszszony. Egyetlen célja pillanatnyilag: Andrejt, aki nem a legjobb tanuló, minden áron „feljuttatni” az egyetemre. Igen „feljuttatni“, — és ez, ebben az esetben, nagyon nehéz dolog. Andrej közepes tanuló, gyenge akaratú, az egyetemre pedig csak a legkiválóbb tanulókat veszik fel. Valószínű, hogy Andrej becsületes úton nem kerül lel az egyetemre. Egyszerűen nem lenne képes megfelelni a felvételi vizsgán, ami nagyon szigorú. Az anya így gondolkozik: ha becsületes úton lehetetlen, más módszerhez kell nyúlni. És felkeresi ismerőseit, kéréssel folyamodik férje tanárbarátjaihoz, tehát protekcióval igyekszik könnyelmű fiát elörevinni. A CSALÁD kellemetlen légkörét méginkább sötétíti, fokozza. Andrej bátyjának a helyzete. Andrej bátyja fiatal színész, aki nehéz körülmények között küzd az érvényesülésért. Mármár úgy tűnik, hogy képtelen megbirkózni a munkájával járó nehézségekkel, egymásután sikertelenül szerepel. Ő is elég gyenge akaratú. (Hiszen ő is az anyja neveltje). Ebbe a forró légkörbe jut szerephez a darab második főszereplője, Alekszej, aki egy távoii, szibériai kis városból jön Moszkvába, felvételi vizsgára, a mezőgazdasági akadémián szeretne tovább tanulni, Andrejnak az unokatestvére, náluk kap szállást Alekszej hozza a családba az új hangot. Alekszej árva gyerek, még fiatal, de már sokat próbált, apja a háborúban esett el és így a tanulás mellett dolgoznia is kellett, részben ó tartotta fel a családot. Ezzel magyarázhatjuk, hogy Alekszej sem kiváló tanuló. Andrejéknél ellentétbe kerül az ottani kispolgári felfogásokkal, utálattal veti meg a fölfeléjutásnak olyan módját, amilyennel Andrejt akarják feljuttatni az egyetemre. Andrejjel jó barátságba kerül, s a végén magának Andrejnak is jobban tetszik a becsületes érvényesülés az életben. A FELVÉTELI vizsgán mindketten kiesnek. De Aleksze.) olyan törhetetlen jellem, hogy hajlandó ideiglenesen elhagyni Moszkvát, az a terve, hogy elmegy dolgozni, haza, a traktorállomásra, közben majd tanul is és a következő- évben majd jobb- felkészültséggel visszatér és megpróbálja a felvételi vizsgát letenni. Tervét közli Andréjjal is. Mindez; Alekszejnek a becsületes szándéka, tanulni-vágyása, a munkától való nemfélés olyan hatással van rá, hogy hajlandó maga is Alekszejjel elmenni. A darabon végigvonul egy kedves szerelem is, pontosabban: szerelmi versengés Andrej és Szergej között Galüért. Szergej győz, ami természetes és törvényszerű ... Miért jó ez a darab? Mert igaz. Rozov úgy ábrázolja a fiatal emberek életét, amilyen. Nem csinál sem Andrej Avcrinből, sem Szergejböl csodás hőst. Egyszerű, mindennapi embereknek ábrázolja őket és valószínűleg ez teszi az egész darabot olyan vonzóvá. Igazat adunk Rozovnak. Szinte mondjuk: igen, így van ez az életben, és így kell, hogy megoldódjanak a dolflok. Kardos I. Az „Építők“ fellépése A budapesti Rózsa Feenc kultúrotthon műészegyüttese, az „Épíök” április 16-án este lyitrán szerepeltek. Az együttes gazdag tüsorából legjobban tetzett a népi zenei együtes fellépése Járóka Sánomak, a Magyar Népöztársaság érdemes műészének vezénylésével, mely magyar csárdásont és szlovák népdalo:at adott elő. A táncgyüttes bemutatta a épszerű és nagy müvézi tudást igénylő üvegáncot és a magyar alöld táncait — „A karáíi lakodalmat“, „A leénybúcsút”, a „Huszárerbunkost” stb. A képen a tánccsoporot látjuk „munka köz>en’’. A huszadik század közepén esit hír járta be a világot, szabatosabban jcinnak egy részét. Arról beszélt, hogy valahol a Garam folyó mentén lejjebb mint ahol ered, de feljebb mint a torkolata, szóval úgy a közepe táján, még eddig ismeretlen, szűzföldek terülnek el. A tényt egy helyi nemzeti bizottság elnöke dobta a köztudatba, óriási feltűnést okozva, vele egy fiatal és lelkes, de kissé fantaszta közíró koponyájába. Különben a kutya sem törődött az esettel, bár néhány újság leközölte, de az általános vélemény az volt, hogy hát még ez is valami? Elnökünk vészkiáltása szerint a helyzet a következő: „őseitől örökölt pergamentekercsek, és kataszteri térképek alapján pontosan tudja, hogy az említett helyen pontosan ezerkétszázötven hektár földnek kell elterülni. Am miután ez a föld használat végett ki van adva az ott megtelepedett szántóvető törzs tagjainak és miután ezek a tagok többszöri felszólítás után is csupán ezerölven hektár használatát vallották be neki, kénytelen volt az esetről különféle következtetéseket levonni. Tehát: vagy összezsugorodott a föld kérge és a kétszáz hektárnyi terület egyszerűen eltűnt, megsemmisült (ami 0arammenti földek tudományos szempontból is korszakalkotó felfedezése lenne és egy esetleges új világnézet alapjául szolgálhatna), vagy a földdel sáfárkodó tagok egy bizonyos „beszolgáltatási kötelezettség“ nevű „elemi vész“ leküzdése érdekében kevesebbet vallottak be, mint amennyiük van. A sors különös kegyelme folytán az elnök hangjára még egy ember felfigyelt. Pukk Pál volt ez, a kataszteri hivatal munkatársa, elismert utazó, bátor fölfedező és földmérő enyszemébyben. Ifjúi lelkeseváró veszélyekkel elhatározta, hogy ő pedig megoldja a re)éléssel, mitsem törődve, a reátélyt és napvilágra hozza az eltűnt földek titkait. Hozzálátott az expedíció megszervezéséhez. A népről, melyet meglátogatni készült, keveset tudott. Hallotta, hogy úgynevezett Faluban lakik, nemzeti itala a kisüsti és kedvenc népi hagyománya a disznótor, melynek következtében állandóan fel van szerelve kolbásszal, szalonnával, töpörtyűvel. Egyes kalandorok útleírásaiból azt is olvasta még, hogy ezek az emberek eléggé jóindulatúak, sőt ha valakivel barátságba keverednek, nem átallják kisüstijükkel és szalonnával is megkínálni. Mindenre felkészülve, tehát műszerein kívül még két üres bőröndöt és egy húszliteres demizsont is vitt magával. A tett színhelyére érvén, első dolga volt felkeresni az elnököt. Miután nemes célját előadta, támogatást és éjjeli szállást kért. Támogatást szóbelileg, éjjeli fekhelyet egy alacsony, bajuszos bennszülöttnél kapott. Este keresztülment az első életveszélyen. A házigazda határozottan fölszólította, hogy vacsorázzon a családdal. Pukk nem lévén tisztában e nép erkölcsével, bágyadtan ellenkezett, arra hivatkozván, hogy nem éhes, hiszen tegnap is vacsorázott. Szavainak félelmetes hatása volt. A bajuszos háziúr felhorkant, hatalmas disznóölőkést ragadott és villámló szemekkel még egyszer fölszólította, hogy egyen. Enynyi testi erőszak megnyilvánulásának lehetetlen volt nem engedelmeskedni. A gazda aztán kiengesztelödve keriyeret szelt a késsel és megkezdődött a vacsora, mely határozottan elviselhető volt. Pukk Pál másnap nekilátott a munkának. Nyakába vette a határt, átfürkészte a mezei utakat és nyomokat keresett. Néhányszor nagyítóját is elővette, de semmi gyanúsat nem talált. Ellenben az a ponyvagényekből jól ismert érzés hatalmasodott el rajta, hogy figyelik. Állandóan fürkésző szemek kíváncsi pillantását érezte magán. Megrémülve ébredt rá parányi, kiszolgátatott voltára és biztos volt benne, hogy sorsát már elintézték ismeretlen, de ellenállhatatlan hatalmak. Balsejtelmei még csak fokozódtak, amikor egy kalapos ember megállította szekerét, odajött hozzá és ostorát pattogtatva, megkérdezte, hogy „aztán lehet magával beszélni?" A pattogó ostor nyomasztó hatása alatt szepegve vallotta be, hogy bizony lehet, de még mennyire, hogy leheti Aztán leszállt az est és az éj meghozta a maga borzalmait. Kopogtattak az ablakán. Reszketve lépett ki az ajtón, körülnézett, de világossághoz szokott szemei nem vették észre azt a sötét alakot, amelyik elszabadította a rémet. A rémnek horgas csőre volt, piros taraja, a természettudományos irodalomban kakas néven ismert, mint egy nagyon szimpatikus háziszárnyasunk hímnemű válfaja. — S most ez a borzalmas lény sziláiul megtámadta Pakkot. Mint később kiderült, át volt vágva a torka ás meg volt kopasztva, szóval sütésre kész állapotban volt, de szerencsétlen hősünk ezt a támadás pillanatában nem vette észre. Még jó, hogy lélekjelenlétét nem vesztette el teljesen, jobbkezével valahogy sikerült elkapnia a kakas nyakát és óriási erőfeszítéssel bedugni az egyik üres bőröndbe. Aztán elájult. , Ez az éj a borzalmak éje volt. Fölfedezönknek nem kevesebb, mint huszonhat kopasztott, szárnyas vadállattal kelleti megküzdenie, köztük néhány vérszomjas, kukoricaevő gúnárral is. Aztán jött egy kosár tojás, aztán dió, majd mák és mind helyet követelt a bőröndben. Reggel felé teljesen iiiimaiiii kimerülve zárta be őket és ujjongva köszöntötte a fölkelő napot, hogy íme megmenekült. Másnap megismerkedett egy kövér, csizmás emberrel, akinek zsíros szürke kalapjánál fakult vaddisznósör te ékeskedett. Es ettől az időtől kezdve nyomaveszett. Szakkörökben úgy emlékeznek meg róla, mint a tudomány vértanújáról. Igen, ö v°4 a Garammenti szüzföldek első áldozata. Mint a mentésére kiküldött bizottság megállapította, minden valószínűség szerint a Bor folyóba fulladt bele. Ez a Bor annak vaddisznó* sörtés embernek a pincéjében ered és rendkívül veszélyes folyam, mert látszólag csendes, síma folyású, de a felszíne alatt vad örvények vannak, melyek' áldozatukat kérlelhetetlenül л mélybe húzzák. Ám. ezzel még nincs vége a történetnek. A titokzatos földek nem elégszenek meg egy áldozattal, újat követelnek. S miután más nem 'törődik velük u. kövekező páciens valószínűleg az említett szerencsétlen közíró lesz, aki vesztére fölfigyelt rájuk. Azért is írta meg mindezt." hogy ha nyoma veszne, eltűnésének oka ps körülményre világosak legyenek az utókor számára! Duba Gyula
