Szabad Földműves, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-08-07 / 32. szám
less. augusztus 7. Földműves A béke és barátság találkozójáról Vasárnap zsúfolásig megtelt „a 10 év stadionja\ Még a tetején is köröskörül emberek állottak. A diszlelitón megjelentek a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a lengyel kormány vezetői. Felzúgott a taps. Pontosan négy órakor a stadion boltíves bejáratánál fehérruhás fiatalok jelentek meg, kezük magasba emelkedett, megszálltak d harsonák. Megkezdődött több, mint 100 ország fiataljainak felvonulása a varsói V. Világifjúsági Találkozó megnyitó ünnepségére. Zúgott, tapsolt az egész stadion. Jöttek a fiatalok, áradó sorokban vonultak el Varsó népe előtt, köszöntötték a díszlelátón ülőket. A V1T jelképét, kék-fehér zászlók erdeiét hozták elöl. Fénylő, sárga selyembe öltözött leányok, fehérruhás fiúk vonultak fel az ünneplő Varsó előtt. Utánuk a DÍVSZ ifgzetOi jöttek. Oi és új küldöttségek tűntek fel a bejáratnál. Jöttek az arabok, aztán színes népviseletben az albán fiatalok. A varsóiak zúgó tapssal köszöntötték a fergeteges albán népi táncot. Aztán jöttek, Argentina, Ausztrália itiai, majd a burmaiak, szudániak, újzélandiak. jammaikaiak — s ki győzné mégcsak felsorolni is'őket. A világ minden részéből érkezett békeszerettl ifitísóg nagyszerű szemléjét a vendéglátók zárták be. ifcik olyan nagy szeneteitel készítették elő a békének és a barátságnak ezt a találkozóját A DÍVSZ elnökének beszéde A több mint másfél órás felvonulás után a VIT •nemzetközi elkészítő bizottságának nevében Bruno Bemini, a DÍVSZ elnöke, mondott beszédet. — Örülünk — mondotta. — hogy a Világifjúsági Találkozó plyati megváltozott nemzetközi helyzetben folvik le, amikor erősödik az egyetértés a népek között. Üdvözöltük a né<*v hatalom' konferenciájának pozitív eredményeit, amelyek előmozdítják a mi célialnk megvalósításét is. amelyekért küzdünk és amelyek az egvszerü emberek szívét a béke úi reményi vel töltik el. Békét akarunk, ez a mi legfőbb vágyunk. Miliő és millió testvérünk üzenetét hoztuk magunkká'. Azt akarjuk, hogy országaink erőforrásait ne a fegyverkezés. hanem a népek ióléte érdekében használtuk fel. A békéért küzdünk és dolgozunk, mert a béke az élet, a béke a boldogabb é’et megteremtésének alapvet'? feltétele, minden teremtő emberi tevékenység legfőbb forrása. Barátságban akarunk élni. mert csak barátsággal, együttes munkával, kölcsönös megértéssel és bizalommal tudunk olyan világot teremteni, ahol megsz'űnik a nyomor és az igazságtalanság, ahol szabadság és boldogság uralkodik maid. Bruno Bernini a továbbiakban köszönetét mondott a Lengyel Népköztársaság ifjúságának, népének és kormányának a szívélyes _ fogadta fásért, maid végül hangoztatta: a nemzetközi "előkészítő bizottság és a DÍVSZ vezetői meg vannak győződve arról, hogy a Vi'ágifiúsági Találkozót minden ország fiataljai, felhasználják majdybaráti kapcsolataik megerősítésére, szolidaritásuk megszilárdítására és békeakaratuk kifejezésére. Ezután a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa nevében Józef Cyrankiewicz üdvözölte a Viiágifjűsági Találkozó részvevőit. Alig fejezte be Cyrankiewicz elvtárs szavait, amikor a stadionnal szemben lévő oldalán az első sorokból galambok százai röppentek a magasba. Zúgó taps töltötte be a stadiont. Néhánv másodperc múlva tíz- és tízezer ember harsogta ütemesen: „pokoj, pokoj, pokoj”! Még el sem csendesedett a taps, amikor befutott a stadionba a VIT staféta. Felzúgtak a harsonák, magasba emelkedett a fesztivál zászlaja. A zene a DÍVSZ indulót játszotta és már az eist) akkordoknál énekelt az egész stadion. Hirtelen dörrenések hangzottak a levegőben. füstfelhők jelentek meg és a füstfelhökbő' ejtőernyőkre akasztott zászlók szálltak alá lassan, a stadion félé. Először a VlT zásziai, lengyel zászlók, majd a megjelent országok zásziai és fehér galambos békezászlók értek lassan a földre. Közben a pályáról megkezdték * elvonulásukat a küldöttségek. Alig ürült kf a pálya, már is hatalmas lengyel tánccsoport jelent meg újra a zöld gyepen. Óriási zenekar és énekkai kíséretében táncoltak. Az V. VIT-megnyitó ünnepsége a késő esti órákban fejeződött be. Este a VIT nemzetközi előkészíti) bizottsága feddést adott az egyes küldöttségek tiszteletére, a Tudomány és Kultúra Palotájában. Varsóban megkezdődtek a kéthetes ünnepségek, amelyeknek során a világ Jiataljai közelebbről megismerik egymás életét, kultúráját és közösen harco’nak a béke megvédéséért G. P. MINDENT MEGTESZÜNK J. Czirankiewicz elvtárs, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke hagyományos lengyel vendégszeretettel üdvözölte az V. VIT részvevőit. örömét fejezte ki afelett, hogy épp hazájában rendezhették meg a több mint 100 nemzet ifjúságának találkozóját. — Teljes szívünkkel azok mellett állunk, — mondotta — akik azt akarják, hogy az emberiség felhasználva a tudomány és a technika vívmányait, fokozza jólétét és hogy minden országban kivirágozzék a boldogság. Meggyőződésünk, hogy a béketábor népei és az egész világ százmilliói — akik hatalmas akarattal vallásra és világnézetre való tekintet nélkül harcolnak a békéért. Ez teljesen megfelel az ifjúság érdekeinek — és ki érthetné meg ezt jobban, mint a világ fiataljai, akik ma manifesztálják akaratukat. Továbbra is megszilárdítjuk valamennyi ország ifjúságának egysegét az emberiség legnemesebb eszményeiért folytatott harcban. Ismerjétek meg egymást kölcsönösen a fesztiválon, szilárdítsátok meg az emberi érzések egyik legszebbjét — a barátság és a szolidaritás érzését. Mindent megteszünk — mondotta beszéde végén Czirankiewicz, — bogy ez az elhatározás méltó legyen a XX. század civilizációjához, méltó az emberiség legjobb fiainak vágyaihoz, az egész világ, az apák, anyák és az örömteli ifjúság vágyaihoz. ♦ A VIT sportversenyei során könynyü atlétikában Zátopek szreezte meg a Csehszlovák Köztársaság részéről a 10 000 méteres síkfutásbah az első aranyérmet. Ideje 29:34,4 perc. ♦ Csermák József olimpiai bajnok, nagy dicsősége színhelyén háromszor is 60 méteren túl dobta a kalapácsot, ♦ Magyarországon 6 KK-mérközés került sorra, s ezen összesen 305 000 néző jelent meg. ♦ A Brazil labdarúgó-válogatott 1956. április 22-én Ausztria legjobbjaival játszik Bécsben, május 9-én pedig Londonban az angol válogatott együttessel mérkőzik. ♦ Belgium válogatott labdarúgócsapata szeptember 28-án Bukarestben játszik, Románia válogatottja ellen. ♦ Svédország vállalta a legközelebbi tornász VB rendezését, de most anyagi nehézségekre hivatkozva lemondták. így a Szovjetunió, Franciaország és Svájc lett az esélyes a VB megrendezésére. ♦ Augusztus 5—7-e között Bukaresttől 30 kilométerre a Snagov-tavon kerül megrendezésre az 1955. évi női evezős európai bajnokság. ♦ Magyarország. — A budapesti Népstadionban rendezett atlétikai versenyén Kulcsár 69.51 métert dobott gerellyel. Ellenszél nélkül 70 méteren felül dobott volna. 80 m női gát: Várkonyi 11,8 mp. 400 m: Kazódy 49,4 mp. ♦ Lengyelország. — Távolugrás: Grabowszki 747 cm. Hármasugrás: Weinberg 14,76 m. Súlylökés: Prywer 15,74 m‘. Ostromolják a legrégibb világcsúcsokat A legutóbbi években három világcsúcson kívül (a 800 méteres síkfutás, a távolugrás és a rúdugrás) az összes többiek gazdát cseréltek, sőt némelyiket többszörösen is túlszárnyalták. A 800 méteres síkfutás világcsúcstartója a német Harbig 1:46.ö idejével. Ezt az eredményt 1939-ben érte el. Hosszú ideig ezt az időt senki mégcsak meg sem közelítette, amíg a múlt évben az Európa-bajnokságok során a magyar Szentgáli 1:47.1 olyan kiváló időt futott, amely máris sejteni engedte, hogy sikerülni fog ezt a világcsúcsot is túlszárnyalni. Kimagaslóbb eredményt- Szentgáli ez évben még nem ért el, azonban a belga Moensz 1:47, valamint két amerikai futó Spurrier, aki 880 yardon 1:47,5 időt futott, ami 800 méterre átszámítva ez kb. 1:46,8 időnek fe'el meg, valamint Coúrtney, múlt hónapban elért 1:46,8 ideje azt mutatja, hogy Harbig világcsúcsa nem lesz hosszúéletű. A másik ilyen remek világcsúcsot a néger Owens tartja a távolugrásban 813 cm-el. Owens a berlini 1936-os olimpia hőse volt, ahol, mint Zátopek az 1952. évi helsinki olimpián 3 egyéni győzelmet aratott, azonkívül még egy negyedik arányérmet, mint a 4-szer 100 méteres staféta tagja vitt haza. Három versenyszámbarí 100 m-en, 200 m-en és a távolugrásban olimpiai csúccsal lett gvüztes. Owens csillaga a berlini olimpia után hamar letűnt. A legjobb európai távolugró a magyar Földessy, akinek csúcsa 776 cm. A múli évben sem hazájában, sem pedig külföldön legyőzőre nem akadt. Ez évben a pán-amerikai játékok során Range 803 cm, Bennet 801 cm-re ugrottak, míg az amerikai bajnokságok során G. Bell 793 cm-ig vitte. Európai atléta nyolc méteren felül még nem ugrott. Csak mint érdekességet említjük, fel. hogy az első újkori olimpiai játékokon, amelyeket 1896-ban Athénben rendeztek, Clark 635 cm-rel lett olimpiai bajnok. A harmadik hosszú évek óta fennálló világcsúcsot rúdugrásban tartja, az amerikai Warmerdan. 477 cm-rel. Ez évben Richards amerikai atléta már 465-öt ugrott. Európai atléta ezt a csúcsot mégcsak meg sem közelítette. A múlt hónapban a svéd Landström 447 cm-es ugrásával állított fel új európai csúcsot. A jövő évi olimpiai versenvek e már ez évben megkezdődnek az előkészületek és minden atléta igyekszik legjobb formát elérni, hogy ezeken a vehsenyeken eredményesen résztvehessen. Sok kiváló eredmény köztük több világcsúcs fog addig megszületni, közben valószínű, hogy a három legrégebbi is gazdát Cserél. S. M. BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.20 Reggeli zene. 7,20 Zenés műsor. 10.00 Gurevtč: Harc a földalatti viharral. 10,15 Kamarazene. 11,00 Nők félórája. 11,30 Jó hangulatban. 12,00 Népdalok. 13,00 Szlovák népszerű zene. 13,30 Hogy a csillagok ragyogjanak. 14,00 Ifjúsági műsor. 14,40 Szovjet klasszikusok műveiből. 15,30 Tánczene. 16,00 Örömtelt ifjúságért. 16,45 Hogy éltek és alkottak. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Közvetítés a VIT-röl. 18.30 Klvánsághangverseny. 19,00 Hangosújság. 19,30 Fúvószene. 20,15 E- gyiptomi balettzene. 20,30 Lavrenev: Lermontov. 22,10 Kellemes szórakozás, 22,45 A. Dvorak: Rusalka. KOSSUTH-RÄDIÖ: 4,35—8-ig Reggeli zenés műsor. 8,10 Zenekari hangverseny. 99,20 Gyermekrádió. 10.10 Gáti István mélyhegedűn játszik. 10.30 Répaóriás (mesejáték). 11,00 Mai operákból. 11,30 Egyről, másról. 12,10 Szovjet szerzők operettjeiből. 13.00 MR' népi zenekara. 14,15 Űttöröhíradó, 14,40 Könnyű zene. 15,10 Heti zenés kalendárium. 16,00 Ifjúsági fejtörő. 16,40 Kamarazene. 17,30 Egy falu — egy nóta. 18,20 Magyar kórusművek. 19,00 Közvetítés a VIT-röl. 19.20 Tánczene. 20,00 Esti híradó. 20.20 Éjszaka Hirossimában. 23,35 Karádi nóták. KEDD BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.15 Reggeli zene. 7,15 Zenés műsor. 10.00 Közvetítés a VITről. 10,30 Balett. 11,20 Zenés mozaik. 13,00 Rádió együttese játszik és énekel. 13,30 Népszerű koncert. 14.00 Markovičová: Peter Bezruč életéből. 15,00 Operettek. 16,10 Orosz népdal. 17,00 Opcrakoncert. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Dal- és táncegyüttesek. 18.30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangosűjság. 19.30 Katonaegyüttesek játszanak. 20.15 Hallgatóink kedvelt műveiből. 21,50 Poézia. 22,00 Esztrád melódiák 22,45 Szórakoztató zene. 23,20 Orgonazene. KOSSUTH-RÄDIÖ: 4 35—8-ig Reggeli zenés műsor. 8,10 Népek zenéjéből. 9,00 Indulók. 10,10 Könnyű zene. 11.30 Fúvószene. 11,45 Forr a világ. 12,10 Színes magyar népi muzsika. 13.00 Könnyű hangszerszóló. 14,15 A VIT zenekari híradója. 15,10 Nemzeti opera kincseiből. 16,40 Magyar néphadsereg művészegyüttese. 17,30 Szív küldi... 18,20 Toki Horváth Gyula és zenekara. 19,00 Közvetítés a VIT- röl. 20,00 Esti híradó. 20,50 Szilárd jellem. 21,30 Tánczene. 22,15 Nyári este. 23,00 Előadó művészeink hangversenye. SZERDA BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.20 Reggeli zene. 7,15 Zenés műsor. Közismert zene. 10,00 Érdekességek a bogarak életéből. 11,00 Nők félórája. 11,30 Jó hangulatban. 12,00 Szerzőink táncai. 13,00 Nemzeteink táncai. 13,30 Tánczene. 14,00 Körben megy a dal. 15.20 Alexander Igorov énekel. 16,00 A munkahelyek visszhangja. 16,15 Katonaegyüttesek játszanak. 17,00 Tánczene. Í7,30 Moszkva beszél. 18,00 Békearatás. 19,00 Hangosújság. 19,30 A brünni esztrádzenekar játszik. 20,20 Kedvelt melódiák. 21,00 Földműveseinknek. 22,00 Tánczene. 22,45 Nyikolaj Majakovszkij műveiből. KOSSUTH-RÄDIÖ: 4,35—8-ig Reggeli zenés műsor. 8,10 Népszerű operarészletek. 9,20 Ifjúsági műsor. 10,10 Richard Strauss és Hoffman Stahl, lemezeiből. 11,00 Kórushangverseny. 12,-0 Tánczene. 13,20 Ifjú Kovács Imre és zenekara. 14,15 Ottörö-híradó. 15,10 Kis kapitány (rádiójáték). 15,50 Zenekari hangverseny.* 17.25 МП népi zenekara. 18,00 A virágzó mezőgazdaság útján. 18.30 Szív küldi. 19.00 Közvetítés a VIT-röl. 19,20 Jő munkáért, szép muzsikát. 20,00 Esti híradó. 21,25 Tánczene. 22.25 Magyar Állami Hangverseny-zenekar. 23,55 Balassa Tamás zongorázik. CSÜTÖRTÖK ’ BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.20 Reggeli zene. ” 15 Zenés műsor. 10,00 IfJQSágl műsor. 10,30 Tömeges operajelenetek. 11,10 Tarka zenés mü-1955. augusztus 8—14-lg. sor. 13,00 Záhorák fúvószenekar .látszik. 14,00 Szórakoztató szuettek. 14 40 A csehszlovák rádió együttese énekel. 15,00 Dusík: Aranyhalacska. 16.15 Ssztrád-melódiák. 17.00 Cseh és szlovák operett-művekből, ч 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Baráti államok népi együttesei énekelnek. 18,30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangosújság. i9,30 Dalok és táncok Trencsénből. 2015 Kedvelt melódiák. 22,45 Tánczene. 23,20 Kamarazene. KOSSUTH-RÄDIÖ: 4,35—8-ig Reggeli zenés műsor. 8,10 Zenekari hangverseny. 9,20 Cseh népmese. 10Д0 Magyar dalok. 12,10 Operarészletek. 13.20 Régi magyar operettekből. 14,15 Gyermekrádió. 15,25 Épülő kommunizmus nagy országában. l6,35 Szív küldi... 17,25 Egy falu — egy nóta. 18.20 Mai operettek. 19,20 Tánczene. 20.00 Esti híradó. 21.00 Szülőknek, nevelésről. 21,20 Hangversenyközvetítés a VIT-röl. 22,00 Sport. 22,15 Gáspár Ernő és zenekara. 23,05 Éji zene. PÉNTEK BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6.15 Reggeli zene. 7,15 Zenés műsor. 8.00 Prága I. műsorából. 12,55 Zene. 13.00 Szerzőink esztrádműveiből. 13,30 Táncoljunk, énekeljünk. 14,00 Kis Micsurin-követöh klubja. 14.40 Kedvelt operamelódiák. 16.00 Dallal szép az élet. 16.45 Orvos,, beszél. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Fúvószene. 18,30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangosújság. 19,30 Vidámság a földeken. 21,10 Népdalok. 22.00 Kellemes szórakozás. 22,45 A vilégklasszlcízmus alkotói. KOSSUTH RÄD’Ö- 4 3S —8-tg Regqoli '“n*- - Cl-or 810 MR n*r>l zenekara. 9,00 Tömegdalok. 9,20 Gyermekrádió. 10,10 Szólómüvek. 1.1,00 Leányok, asszonyok. 11,20 Két részlet Ibret Don Quiotte c. filmből. 11,30 Régi magyar operákból. 12,10 Nyári Károly és zenekara. 13,00 Tánczene. 14.15 Néger spirituálé. 15,30 Farkas Ferenc — Dékány András: Csínom Palkó. 16,00 Gyermekrádió. 16,40 Tiszay Magda és Závodsky Zoltán enekel. 17,30 Szív küldi..19,00 Közvetítés a VIT-röl. 19,20 Jó munkáért, szép muzsikát. 20,00 Esti híradó. 20,25 Az augusztus 10-i VIT ünnepség és hangverseny közvetítése. 22,25 táncoló billentyűk. 23,00 Mesélő muzsika. SZOMBAT BRATISLAVA — 5,15 Zenés műsor. 6,20 Reggeli zene. 7,15 Zenés műsor. 10.15 Szórakoztató együttesek játszanak. 11,00 a napfényes Olaszországban. 11,20 Holoubek: A virradat. 13,00 Vidám hétvége. 15,30 A Csehszlovák Hadsereg Központi zenekara játszik. 16,10 Ismerkedjünk meg a magyar dalokkal. 16,30 Operazene. 17,00 Aratódalok. 17,30 Moszkva beszél. 18,30 Kívánsághangverseny. 19,00 Hangosüjság. 19,30 Szórakoztató zene. 20,15 Kedvelt melódiák. 21.00 Földműveseinknek. 22,45 Táncok és hallgatók. KOSSUTH-RÄDIÖ: 4,35—8-ig Reggeli zenés műsor. 8,10 Zenekari hangverseny. 9,20 Gyermekrádió. 10,10 Nyári délután. 11,40 Kórusok. 12,10 Zenés hétvége. 13,00 Üj népdalok. 14,15 A mosoly muzsikája. 15,10 Szív küldi... 16,00 VIT zenei műsor. 17,10 Fővárosi népi zenekar. 18,00 Tánczene. 18,15 Épüld kommunizmus nagy országában. 19,00 Közvetítés a VIT- röl. 20,00 Esti híradó. 20,20 Tarkabarka. 22,15 Tánczene. VASÁRNAP BRATISLAVA — 6,00 Vidám vasárnap reggel. 6.40 Reggeli koncert. 7,00 Mezőgazdasági tanácsadó. 7,20 Esztrádmüsor. 8,30 Hazai dalok. 9,00 Vasárnapi operakoncert. 9,45 Klasszikusok hagyatéka. 11,00 Délelőtti koncert. 12,05 A hét eseményeihez. 12,25 Esztrád melódiák. 12,45 Szólunk a faluhoz. 13,00 Népünk dalai és táncai. 13,30 Régebbi filmek zenéjéből. 14,00 Fúvószene. 17,30 Földműves esztrédműsor. 15,30 Mesterek zenéje. 16,00 Táncoljatok velünk. 17,00 A falu dalol és játszik. 17,30 Moszkva beszél. 18,00 Tarka melódiák. 19,00 Hangos heti híradó. 19,30 Közismert zene. 20,20 Kedvelt melódiák, 21,00 Vasárnap sportja. 21,30 Szórakoztató zene. 22,00 Táncok. 22,40 Szerzőink műveiből. KOSSUTH-RÁDIÓ — 4,30—7,59-ig Reggeli zene. 8,15 Egy falu — egy nóta. 9,00 Zenés fejtörő. 10,10 Vidám szünidő. 12,00 Lapszemle. 12,15 Jó ebédhez szól a nóta. 13,00 Jó munkáért, szép muzsikát. 13,30 Rádiólexikon. 14,15 Hangversenyközvetítés a VIT-röl. 15,30 Egy hét a külpolitikában. 15,45 Szív küldi... 16,15 Elmés mulatságok. 17,40 Kincses kalendárium. 18,40 Tánczene. 19,20 Épülő kommunizmus nagy országában. 20,00 Esti híradó. 20,20 Carmen (elbeszélés). 22,10 Közvetítés a VIT-röl. 22,40 Zene a világ minden tájéról. 23,00 Zenekari hangverseny. A csehszlovákiai rádió állandó magyar adása: A 427,9 m hullámhosszon: Hétfő: 5,15: Hírek. 13,00 Hírek. 13,10: Falu-híradó. 18,00: Hírek. 18,10: Zenével köszöntjük hazánk élenjáró dolgozóit. Kedd, Csütörtök, Péntek: 5,15: Hírek. 13,00: Hírek. 13,10: Faiu-híradó. 18,00: Hírek, hangos híradó. Szerda 5.15 Hírek 13,00 Hírek. 13,10' Falu-híradó. 18,00: Hírek, hang 's-hiradó 18,15 A serdülő ifjúságnak. Szombat 10,00: Ifjúsági műsor 10.15. Gyermekműsor. 13,00: Hírek 13,10 Hangos híradó. 16,30: Pionírműsor. 18,00: irodalmi félóra. Vasárnap: 6,40: Mezőgazdasági tanácsadó. 13,30: Vidám műsorral köszöntjük a falu és város dolgozóit.