Szabad Földműves, 1954. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1954-12-12 / 50. szám

1954. december 12.

F^ídmöves

11

!a% W l/G&> &QíC&Öfcb §09

Kelet-Szlovákia több járásában már bensőséges keretek között megünnepelték a felszabadulás tizedik évfordulóját. Közép-Szlovakia pedig az ünnepre való készülődés jegyében él A szovjet katonák egykori léptei nyomán, helységről helységre, így öltöz nek fénybe a falvak és városok.

1944. december 19. történelmi nevezetességű dátum Tornaija lakosai számára. A tornaljaiak felszabadulásának napja ez. A győzedelmes Szovjet Hadsereg katonái hat hétig tartózkodtak ebben a 3800 lelket számláló községben.

A község felszabadulásával letűnt a Tornai Zoltán, Hámos László, Hevesi Berci földbirtokosok, báró Radvánszky királyi kamarás aranykorszaka is. A Reinitz-féle volt úri kaszinóban — ahova egyszerű munkásember be nem tehette a lábát — ezek az ingyenélők dáridóztak. Ma ez az épület az embernevelés műhelye^: kultúrotthon, járási népkönyvtár, mozi, agitációs központ van benne. A szét), emeletes épület homlokzatán ott díszeleg a vörös ötágú csillag. A kultúrotthonban a még tíz évvel ezelőtt kisemmizett, kizsákmányolt dolgozók gyermekei ma felszabadult életünk örömteli pírjával az arcukon ropják a táncot, tanulnak, szórakoznak.

Tornai Zoltán földbirtokos lakásában gyermek-otthon van A Hámosiféle kúriában a gimnázium tanulói sajátítják el a szocialista tudományt Báró Radvánszky-féle kastélyban tüdöszanatóriumot rendeznek be.

Hogy Tornaija e híres urai mennyire „szerették“ az egyszerű embert mennyire csak a munkája kellett nekik, elmondja Kuna Válent elvtárs, a HNB elnöke:

— Kis-kocsis voltam Hevesi László szolgabírónál — kezdi egy keserű gyermek emlékét szavakba önteni. — A gyümölcsöt mindig szerettem gyermekkorom óta s egyszer „annak ittam meg a levét". Egy ízben — cseresznyeérés idején volt — nagyon megkívántam a cseresznyét. Felugrottam az egyik fára. Alig, hogy két szemet levettem, a vén banya észrevette s azonnal szólt az én „jó gazdámnak“ ; neki sem kellett több. Két hajdúval elfogatott. Hevesi sajátkezűleg 17 korbácsütéssel sújtott e „kihágásomért”. Később alispán lett a kutyafajzat.

Ez a sötét korszak lezárult. A történelem vihara elsöpörte Tornaija duhajkodó, népét korbácsoló urait is. A Szovjet Hadsereg meghozta Tornaija lakosai számára is a szabadságot. Üj élet indult meg a felszabadult községben, mely azelőtt sárfészek volt. Tejfeldolgozó üzem, begyűjtési üzem, tizennyolc lakásegység épült. Gépállomás, állami gazdaság alakul. Három utca burkolatát cserélték ki. A községben megalakult az EFSz is, melynek idáig 72 tagja van. A szövetkezeti tagok egyre öntudatosodnak. Meggyőződnek arról, hogy a közös szövetkezeti, nagyüzemi gazdálkodás az egyedüli helyes út a jólét, a felemelkedés felé. A szövetkezet vezetőinek mindamellett több gondot kell fordítaniok a közösségi szellemben való nevelésre.

... Kuna elvtárs — az egykori kiskocsis ma már közel áll a hatvanhoz. Az állandó harc erősen megviselte. Mint kommunistát a múltban sokat üldözték kitartó, áldozatos pártmunkája miatt. 1919-ben, mint vörös katonát fogták el Tokajnál. Hat hónapot ült emiatt a szegedi Csillagbörtönben. 1941-ben viszont az ilavai börtön foglya volt 2 hónapig. Utána 1 évi háziörzetben tartották. 1944-ben is tudta, hol a helye: beállt a Jegorov-vezette Sztálin-partizáncsoportba s 1945 február utoljáig, mint partizán harcolt.

Ez a megtört, de ma is fiatalos lelkesedés fűtötte ember, mint valami drága kincset babusgatja, forgatja a községszépítési tervrajzot.

— Három parkot fogunk ültetni —

mondja többek között. — Oj piactérre van szükségünk. A főteret — ahol a szovjet hősi emlékmű áll — széppé, •sinossá tesszük.

Tornaljaiak! A távlatok, amelyek nőttetek állanak — szépek. Mindennek megvalósításához azonban békére van szükség. Midőn felszabadulásotok

10. évfordulóját ünnepelitek, ne 'e'edkezzetek meg arról, hogy tőlünk ‘obbezer kilométernyire most szintén •mlékeznek. Emlékeznek azok szülei, lozzátartozói, akik drága életüket adák azért, hogy mi békében, szabadágban élhessünk, építhessünk. Egy kirgiz anya könnyáztatta fényképet vesz elő s talán éppen Tornaijára gondol, hogy fia itt esett el a csehszlovák nép jövendőjéért. Ezen anyáknak tisztelgünk. Köszönjük gyermekeink nevében, hogy hazánkért dták fiaikat. Minden örömünk az ő ajándékuk is, mert vérük árán vált örömmé. Gépeinket az ö karjuk is hajtja láthatatlanul. Erejükkel újabb és újabb házak, otthonok, iskolák, szanatóriumok épülnek és szemük mosolya ragyog unokáink tekintetében.-k-Zimankós, hónélküli száraz hideg volt. Ezerkilencszáznegyvennégyet írtak. Tornaija, ez a közép-szlovákiai nagyközség, mely most járási székhely, abban a rendkívül szerencsés helyzetben volt, hogy utcáit a hitleri hordák csizmája nem taposta.

A felszabadító Szovjet Hadsereg harci alakulatai 1944. iecember 19-én reggel nyolc órakor érkeztek Tornaijára.

Községi szolga voltam abban az időben. Azon az emlékezetes napon — felszabadulásunk napján — éppen odahaza tartózkodtam. El voltam foglalva valamivel. Egyszeresek mit látok? Egy sudár termetű barátságos tekintetű, ötágú vörös csillagos szovjet tiszt toppan be lakásomba néhány beosztottjával. Hivatalos ügyben jött. Később megtudtam, hogy ö a városparancsnokunk. Ottjártakor arra kért, hogy hívjam össze az összes férfiakat délután 3 órára a községházára, nyilvántaAásbavétel céljából.

... Az emberek összejöttek.

— Most már, ha így együtt vagytok — mondotta meleg, baráti hangon — válasszátok meg magatok közül a polgári őrséget.

Ügy is tettünk. Tíz férfit bíztunk meg ezzel a felelősségteljes feladat-Falun sem tréfa a szerelem

VIRULÓ, CSINOS LÁNY kereste a kis tanácsházban az elnököt. Széltől kivirult arca gondterhelt, sötét szemöldökét összeráncolja. Az elnök fogadja:

— Milyen ügyben jött, Jevdokija Grigorjevna? Üljön le kérem.

— Nem érek rá. Jöjjön velem elvtárs az anyakönyvi hivatalba, ha rám tud áldozni egy félórát.

— A legjobb kolhozunk brigádvzzetiljének, akár egy egész órát L. Aztán miről van szó?

— Vegye a sapkáját - és gyerünk!

Egy földszintes, csúnya kis házba

mentek. A folyosón hullik a fal, a hangulat sivár. Az egyik szobából egy férfi lép ki mérgesen:

— Az újszülött csecsemőt ugyanannál az asztalnál írják be, ahol az elhunytakat. Szép dolog. . .

— Hallja ezt elnök elvtárs? Pedig erre nem is gondoltam! — mondja Jevdokija Grigorjevna.

BENYITNAK A SZOBÁBA. Asztal, három szék. a sarokban fonnyadt 'ikusz. Az asztalnál kabátban, meleg sállal a nyakán, fejkendöben ül Trofimova elvtársnő, az anyakönyvvezetö.

— Üljön le elnök elvtárs — rendelkezik Jevdokija Grigorjevna. Most képzelje el, hogy maga az én vőlegényem, gépkocsival jöttünk, barátokkal, virágokkal, a legjobb hangulatban. . .

—- No és? . . .

— Maga szerint be lehet jegyeztetni a mi napsugaras boldogságunkat ilyen környezetben? Ne is feleljen! Nem lehet! Itt lehet cipészműhelyt nyitni, szabóműhelyt, de. ■

— Engedje meg, elvtársnő, mi az én Praszkovja Szemjonovnámmal ennél sokkal csúnyább anyakönyvi hivatalban iratkoztunk össze. Még fikusz sem volt. És huszonöt éve élünk egyetértésben — jegyzi meg elégedetten az elnök.

— Most már mások ám az igények, Fjodor Lukics, azt magának is tudnia kell! A nép kulturált, jómódú, gyönyörU melegházunk van a kolhozban. krizantémot, rózsát, rododendront szállítunk a városba, maga meg ezzel a ványadt fikusszal hozakodik el(I? Aztán Trofima elvtársnö sem ülhet itt fülig bebugyolálva! Karosszékbe kell ültetni, szép, nagy asztalhoz, szőnyeget kell felteríteni, és Trofima elvtársnő vegyen fel, mondjuk, sötétkék ruhát, csipkegallérral. És jól fűtsenek be, mert itt a lehelet is meglátszik!

TROFIMOVA MOSOLYOG. Az elnök igyekszik közömbösen hallgatni a leckéi, mint akinek nem eshet csorba a tekintélyén.

— Aztán okvetlenül be kell állítani egy zeneszekrényt is! Játszón olyat, amit a fiatal házasulandók akarnak!

— Megáll az ember esze! Még mit nem! És a költségek? . . .

— No jó, majd eljön a kolhoz zenekara. De hol helyezi el? Hová ülteti a vendégeket? Hisz annyi nálunk a menyasszony-vőlegény, hogyha csak azok jönnek el egymás esküvőjére, akkor is tele lesz a szoba.

— Várjon, Jevdokija Grigorjevna. .

Én várhatok, de a házasulok nem

várnak. A szerelem nem tréfa, elnök elvtárs!

NÉHÁNY NAP MÚLVA a tanács végrehajtóbizottságában meghozták a határozatot:

1. Az anyakönyvi hivatalt áthelyezik az eredetileg új sörözőnek épülő szép, tágas helyiségbe.

2. Beszerzendő egy zeneszekrény, szőnyeg, tölgyfa íróasztal, függöny, tükrök, örökzöldek.

A főkönyvelő próbáit ellenvetést tenni a tetemes kiadás miatt. Fjodor Lukics azonban szinte keresztülszúrta a tekintetével és ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette:

A lakosság igényei mások, mint huszonöt évvel ezelőtt. Ulóvégre is a szerelem nem tréfa, elvtársak! iVarvara Karbovszkáia novellájából)

tál. Állandó kapcsolatot tartottunk fenn ezekután a szovjet katonákkal.

A németek a Sajón túl voltak lőállásbán a téglagyárnál és a Sajó hiújánál. Nem támadtak, csak belövéseikkel nyugtalanították a lakosságot. A hangszórón keresztül többször nótával válaszoltunk:

„Hiába menekülsz, hiába futsz,

sorsod elől futni úgyse tudsz ...”

A szovjet katonák rendkívüli harci kedve szinte bámulatba ejtett. Sokszor olvastam ki tekintetükből, hogy minél előbb szeretnék eltaposni, megsemmisíteni a hitleri martalócokat, gyilkosokat, akik felkoncolták, legyilkolták hozzátartozóikat, szüleiket testvéreiket.

. . . Teltek, múltak a napok, hetek. A szovjet városparancsnokság munkába állította a helyi iparosokat: cipészeket. szabókat, az asztalosokat, a péket stb. Persze a munkát meg is f.-ették.

Január vége felé parancs érkezett: támadni!

Annyi ágyút soha életemben nem láttam, mint akkor. Az én kertemben is volt 3 löveg. A németek levegőbe röpítették a Sajó-hidat.

A nagy támadás megkezdődött. Ekkor január 25-ike volt. A sztálini haditechnika kiváló fegyverei — a hires „Katyusák“ — valahol a közeli erdőben voltak lőállásbán. Amikor tüzet nyitottak, azt hittem, hogy menten leszakad az ég. Gondoltam is magamban:

— No, ez csak megpuhítja a tarkótokat ... kutyák!

Megfutamodott a csürhe. A szovjet harci csapatok egészen Nagyröcéig üldözték őket. .. majd később egész Berlinig . . .

Klement József Tornaija.

Tíz év telt el azóta — eredményekben gazdag tíz év. Klement Józsefből — az egykori községi szolgából, mint annyi sok másból — a népi demokrácia embert faragott. Klement József, ma Tornaija helyi nemzeti bizottságának titkára.

Klementjózsefek! Ma — tíz évvel a borzalmas második világháború befejezése után — a béke újra veszélyben forog. A náci lenevad — amelyet a győzelmes Szovjet Hadsereg csapatai, mint fába szorult férget barlangjában zúztak össze — újra éledezik. Tömeggyilkosok, fegyvergyárosok, dollármilliómosok éhes hiénák módjára lesik az újabb koncot. Szeretnének újra vérben gázolni — újabb világháborút kirobbantani. Az amerikai imperialisták bábáskodnak a német „Wehrmacht“ mellett... Hitler követői — Hitler sorsa vár rátok!

Klement józsefek! Legyetek munkahelyeteken az eddiginél még éberebbek! Szítsátok magasra a hazafiasság tüzet az emberekben! Világosítsátok fel a tévelygőket!

NEVELÉS A CSALÁDBAN

Az iskola, a család és az egész { társadalom közös ügye a felnövekvő . nemzedék helyes nevelése.

Az iskola és a család csak abban az esetben teljesítheti jól ezt a feladatát, ha kölcsönösen támogatja egymást. Az iskolának állandóan segítenie kell tanácsaival a szülőket a helyes gyermeknevelésben.

Makarenko írja: ......gyermekeinket

nemcsak a magunk szülői örömére neveljük a család körében; irányításunk mellett a jövő állampolgára, a jövő munkása és harcosa nő fel”.

Jó eredményt akkor érünk el, ha a szülők társadalmi kötelességüknek tekintik gyermekük nevelését. Ebben támogatja őket a közösség, a közösség általános kulturális fejlődése, s örömmel állapítható meg, hogy a helyes családi nevelésnek egyre több j példájával találkozunk.

Amikor egy komszomolgyűlésen megkérdezték Rusztem Aszanovot, iskolánk kitűnő tanulóját, — aki ma a moszkvai egyetem hallgatója —, hogy hogyan éri el jó tanulmányi eredményeit, ezt válaszolta:

— Anyámnak köszönhetem, aki arra nevelt, hogy addig az asztaltól fel ne álljak, amíg minden leckémet meg nem csináltam.

Nagyszerű igazság van-e szavakban. Mert édesanyja kicsiny korától arra nevelte, hogy érezze a tanulás felelősségét, hogy szorgalmas és állhatatos legyen.

MÁR ZSENGE KORBAN

fejleszteni kell a társadalmi kötelesség érzését, a szerénységet, a nevelők iránti tiszteletet és szeret.-tet. 4 Novoszjolov család jut az eszembe. Az apa hősi halált halt a fronton, az

anyának egyedül kellett nevelnie gyermekét. S igényesen, anyai igényességgel nevelte, szeretettel gondoskodott jövőjéről. Ő maga lelkesen végez komoly társadalmi munkát s a társadalmi kötelesség érzését a fiában is kifejlesztette. A fiú az osztály komszomoltitkára és az iskola tanulóbizottságának elnöke lett, szerény, barátságos és vidám kis vezetője a gyermekeknek. Most az egyetemen Sztálin-ösztöndijas, s most is kitűnő tanuló. A Szovjetunió Kommunista Pártjának tagjelöltje. Jellemző rá, hogy ösztöndíjának egy részét hazaküldi édesanyjának.

A Lesznyikov-gyerekek édesanyja is magános asszony. A termelőmunkában dolgozik és fáradhatatlan a társadalmi munkában is. Lesznyikova sokat olvas, hogy fiaival megvitathassa az érdekes új könyveket. A családtagok pontosan felosztották maguk között a házi munkafeladatokat, . egyszerűen élnek és rendkívül szorgalmasak. A gyermekek jól tanulnak, készségesen vállalnak társadalmi munkát, rendszeresen sportolnak és anyjuknak is segítenek otthon, a háztartásban.

Két növendékünk édesanyja T. N Vahruseva, egész életét gyermekei nevelésének szentelte. Anya és gyér-' mekei őszinte, baráti kapcsolatban vannak egymással, de maradéktalanul érvényesül a családban a szülői tekintély elve: az idősebb családtag szigorúan igényes a fiatalabbal szemben. A fiúk teljes bizalommal vannak anyjukhoz, mindig minden „titkukat“ elmondják neki és édesanyjuk ezeket kiváló pedagógiai érzékkel használja

fel a nevelésükben. Ismeretlen fogalom náluk a bántó gyámkodás, de fáradhatatlan az az ellenőrzés, amelylyel anyjuk kiséri életüket, minden lépésüket. Tamara Nyikolajevna tevékeny tagja az iskola szülői munkaközösségének.

Sok ilyen példával bizonyíthatnám, hogy apa. nélkül nehezebb gyereket nevelni, az életben azonban azt látjuk, hogy az anya le tudja küzdeni a nehézségeket, ha helyes magatartásra neveli gyerekét.

KÁROS A GYERMEKRE

az olyan „nevelés”, amikor az egyik, vagy a másik szülő, mindenben igazat ad a kisfiának, vagy a kislányának és az iskolától különleges elbánást követel részükre. Iskolánk gyakorlatából tudok erre példát: egyik növendékünk gorombáskodott a tanítóival, megverte az alsóbb osztályos tanulókat. Apja, egyik gyár főmérnöke, elfoglaltságára hivatkozva, nem avatkozott a fiú nevelésébe, az anya pedig sok tekintetben igazat adott kisfiának. S a gyerek, maga mögött érezve a védelmet, „se istent, se embert“ nem ismert az iskolában, végül teljesen elrugaszkodott minden néven nevezendő rendtől.

Később kiderült, hogy a kis vadóc fivérét eddig négy iskolából zárták ki, jelenleg semmitsem csinál, csak költi az apja pénzét, amit az anya dugdos I neki. Szegény asszony, egyik fiát már I félrenevelte, most a másikat is el[ rontja. Az apa pedig jobbnak látja, I ha mindezt észre sem veszi.

Olyan szülő is akad, aki hivatali helyzetével visszaélve próbálja „megvédeni" gyermekét az iskola követelményeivel szemben. Egyik növendékünk édesanyja például minden aprócseprő dologgal a városi tanács közoktatásügyi osztályának vezetőjéhez fordult, a gyermek „érdekében”. Később keserűen tapasztalhatta, hogy elkapatott úrfi lett a fiából. Hadd álljon itt egy kirívó eset arra, hogyan lehet elkapatni egy gyereket: a család cirkuszba készült, szép téli este volt, alkalmas idő a sétára, a család szemefénye azonban kijelentette, hogy nem hajlandó gyalog menni. Erre mi történt? A szülők gyalog mentek a cirkuszba, a hatodikos fiú egyedül robogott el az apa autóján!

Az ilyen szülők megfeledkeznek arról, hogy a gyermekük nem örökli az ö állásukat. Ha a 'gyermeket nem neveljük munkára, különleges elbánást követelnek, haszontalan életmódban nőnek fel a család nyakán és naplopo lesz belőlük, aki nem képes megtalálni helyét az életben.

A család és az iskola kölcsönös támogatása az is, ha növelni igyekeznek egymás tekintélyét. Mit várhatunk az olyan gyerektől, akinek az anyja ilyeneket mond a beiratásnál kisfia jelenlétében :

— „Vegyék fel, kérem, mert az előbbi iskolában olyan rosszak a tanítók, hogy csak elrontják a gVereket és minden semmiségért belekötnek“. Mi a biztosíték arra, hogy a gyerek majd jól viseli magát ebben a másik iskolában, amikor azt látja, hogy a szülei lenézik a tanítókat? I

A HELYES GYERMEKNEVELÉSHEZ

a szülőnek szüksége van a pedagógusok szaktudására, támogatására. Semilyen szaktanács, semilyen idegen tapasztalat nem adhat azonban kész „receptet“ az otthoni neveléshez, legfeljebb arra ösztönözheti a szülőt, hogy maga is keresse a helyes megoldást, egy-egy pedagógiai kérdésben. Nagyon fontos, hogy a szülők sokszor beszélgessenek a gyermek osztályfőnökével és tanítóival. Nálunk számos iskolában „szülői napot" rendeznek a pedagógusok: egyszer egy hónapban az esti órákban az iskola vendégül látja a szülőket, hogy elbeszélgessenek a tanítókkal, az iskolaorvossal, az úttörők parancsnokával, az iskolai apparátus vezetőivel. Az ilyen találkozások és beszélgetések után rendszerint már heteken belül megmutatkozott, hogy a szülők eredményesebben foglalkoznak otthon a gyermekekkel. Meg kell még említenem, hogy ott, ahol az iskola jól meg tadja szervezni a szülői munkaközösség munkáját, a családi nevelés kérdései szakszerűen kerülnek előtérbe és sok gyermek esetében szemmelláthatóan gyorsan és jól oldódnak meg.

A Szovjetunióban példásan tudták megszervezni az iskola és a család közötti kapcsolatot. Nálunk is megvan az „Iskolabarátok szövetsége”, az úgynevezett „Szülői Tanács“. Feladata, hogy megkönnyítse a tanítók munkáját s kiegészítse az iskola nevelését.

Kérjük olvasóinkat írják meg, hogyan működik falujukban a Szülői tanács s arról is számoljanak be: tapasztalják-e ugyanazt az együttműködést az iskola és a család között, mint amilyenről fenti cikk beszámol.

%

Szovjet katonák léptei nyomán..