Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1954-02-21 / 8. szám

Habot/

4 Földműves 7954 fphrunr 27.

ÜDV NEKED, DICSŐ SZOVJET HADSEREG!

Matvej Kuzmin utolsó napja

Pavel Tiesina:

tfD'usőség a mi hadseregünknek

Vas és acél,

nincs várja, nincs sehol más.

Ne vess szelet, mert rádfú. mint az orkán! Szovjet sereg, tiéd a Misi munka, a győzelem, te hoztad szép napunkat.

Tudás vagy és maga az értelem, az ellenség hiába törne újra, te felfeded, s a csel kudarcba fulladj • ott állsz őrhelyeden. ,

Sereg, te vagy az akarat s vitézség, szovjet hazánk becsül, mint szeme fényét. Leheleted szította szép reményünk s ellenfelünk úgy törted össze végül, akár pa kát egy óriás keze.

Hogy hullt a jég. hogy cikkázott a villám!

El nem enyésző emléked: Sztálingrád ragyogja tündöklő neved.

Fiad szilárd, kitartó, szíve hősi, nem fogy erőd: baráti népek őrzik,

Ó, hadsereg, te barátság jegyében növekedtél, mindannyiunk reménye; ki ellenünk tört, lepi sír pora.

Oly romlatlan vagy, olyan ifjú még, el nem feledjük utad szép hírét soha, soha.

Ó, hadsereg, e föld igaz barátja, a te erőd vigyáz szabad hazánkra.

Jaj, mennyi kín nem marcangolta népünk, s te visszaadtad életünk, reményünk; erősebbek lettünk, mint egykor voltunk, Sztálintól szárnyakat kaptunk, most kibontjuk, Sztálin nevét jelszóként ejti sorba a világ minden dolgozója.

SZABÓ MAGDA fordítása

Mi újság a helyi szovjetekben ?

A Vörös Hadsereg Napja alkalmából közöljük Borisz Polevoj alábbi albeszélését.

A Nagy Honvédő Háború éveit Polevoj mint haditudósító a Vörös Hadseregben töltötte. Résztvett Berlin elfoglalásában, a prágai felkelésben és nem egyszer látogatta meg repülőgépen Szlovákia felkelőit.

MATVEJ KUZMIN ELVONULTAN ÉLT a falubeliektől Ritkán ment az emberek közé, mogorva, szltkszavú ember volt. Szeretett kutyáia és vállára vetett vadászfegyvere társaságában kóborolni az erdőkben és mocsarakban. Tavasszal pedig, amikor a >ákon már duzzadtak a rügyek, dürrögtek a fajdkakasok, beszögezte kunyhója ajtaját és Vaszjával, unokájával — aki árva gyerek volt és nála ne velkedrtt — elindult a távoli erdei tóhoz. Ilyenkor hetekig nem látták.

Mellesleg szólva, az öreg nagyszerűen ellátta a kolhozban a csőszí tisztséget. Már betöltötte a nyolcvanadik évét. mégsem akadt a kerületben olyan ember, aki megkockáztatta volna, hogy akár nappal, akár éjjel megdézsmálja azokat a javakat, amelyeket kutyájával őrzött.

Amikor a háborús vész eljutott a tavakkal teli Velikije Luki-i vidékre és a körzetet megszálló német hegyilövész hadosztály síelő zászlónľia elszállásolta magát a „HAJNAL”-kol hozba. a zászlóaljparancsnok úgy gondolta, hogy nála megfelelőbb embert sztarosztai (bírói) tisztségre nem is találhatna.

Matvei Kuzmint beidézték a némát parancsnokságra. Elébe tettek egy, pohár pálinkát és felajánlották neki a tisztséget. Az öreg megköszönte az italt, de rossz egészségi állapotára, korára és süketségére hivatkozva visszautasította azt

Ezután békében hagyták, sőt különös megbízhatósága jeléül még örea vadászfegyverét is visszaadták neki amelyet a parancsnok rendeletére beszolgál tutott.

KORATAVASSZAL JUTOTT ÚJRA ESZÜKBE a németeknek Kuzmin, amikor támadásra kezdték összegyűjteni erőiket. A hegyi vadászok hadosztálya felzárkózott az élcsapatokhoz A „Hajnaľ’-kolhozban elszállásolt zászlóaljra az a feladat várt, hogy har, nélkül az erdőkön és mocsarakon keresztül jusson el a szovjet csapatos által elfoglalt területre és hátúiról támadja meg Gorbunov tábornok előőrseit. Olyan vezetőre volt szükség aki jól ismeri az erdei ösvényeket. És ki ismerhetné jobban, mint Matvei apó. aki annyit taposta őket, aki ezen a vidéken minden kis mocsarat, fenyőjócskát, erdei követ, titkos vadászjelet ismer?

Az öreqet berendeltek a zászlóaljparancsnokhoz és a tiszt felszólította, hogy éjjel titokban vezesse el őket a szovjet tűzvonalák mögé. Ha megtagadja, agyonlövik. De ha vég ehajt ja a feladatot, pénzt, lisztet, petróleumot, és ami a legfontosabb, kétcsövű vadászfegyvert kap, hires nemet „hár'mgyürüs1’ márkájút, olyat, amilyenről minden vadász álmodik.

Matvej Kuzmin némán állott a tiszt, előtt. Kezében forgatta nyllttszőrü báránybőrsüvegét■ A szakember tekintetével nézte a puskát, amelynek gyöngyház díszítéséről visszaverődött a napsugár. A tiszt türelmetlenül do bolt útjaival az asztalon. Ettől a mogorva. kiismerhetetlen embertől függött a német zászloal) sorsa. És most amikor észrevette a mohó pillantást, amelyet az öreg a vadászpuskáru vetett, igyekezett kitalálni, hogy mire gondolhat ez a vén, mogorva erdei ember

— Jó puska — mondotta végül is Kuzmin, végigsímította a csövet kérges tenyerével) majd a tiszthez hajolt és megkérdezte:

— Hát egy kis pénzecskét nem adna még ráadásul, nagyságos uram?

A német tiszt felkiáltott örömében:

— Fordítsátok le neki, jó üz’etPmbér. Nagyon helyes. Mondjátok meg neki, hogy a német parancsnokság tiszteli az üzletembereket, nem sajnálja a pénzt attól, aki híven szolgálja.

A tisztet diadalérzés járta át: megbízható vezetőre talált. De talán nem is ez volt számára a legfontosabb.

az utolsó От hónap alatt amelyet komor, hideg erdőkben töltött. valahogyan ösztönösen félt a komor és kegyetlen természettől, az óriási erdőktől és a számára érthetetlen szovjet emberektől. Minden árok, minden bokor és minden ág mögül váratlanul fegyver dönenhe-Irta: POLEVOJ

tett. Még messze a front mögött, a hadtápterületen is felöltözve kellett aludni és csőre töltött revolvert tar tani a párna alatt.

De a pénz, a pénz! Ogv/látszik, még ezeknél a furcsa fanatikusoknál is, akik a támadó ellenség láttára maguk egetik fel házaikat, itt is ereje van a pénznek. Milyen fürkészően néz rá ez az öreg ember. Ogylátszik. azt igyekszik megállapítani, hogy vájjon nem csapják-e be, rendszeresen fizetnek-e

— Mondják meq neki. hogy bőké :űen megjutalmazzuk szolgálatait Ajánljon fel neki ezer rubelt — tette hozzá sietve a tiszt.

Az öreg meghallgatta a tolmácsolást majd sokáig nézett a tisztre sárgásszürke, bozontos szemöldöke alól és elgondolkozva így válaszolj:

— Ez kevés! Olcsón akarnak megvásárolni!

— Nem bánom, legyen kétezer.

— De a felét előre, nagyságos uram1

A tiszt megtanácskozta a dolgot a

tolmáccsal, majd gondosan leszámolta a bankjegyeket. Az öreg, eres, görcsös kezével elvette a pénzt az asztalról hanyagul begyűrte sapkája bélésébe.

— Rendben van. Titkos ösvényeken vezetem majd, amelyet rajtam kívül csak a farkasok ismernek. Mondja meg pontosan, hová kell menni.

Megnevezték a pontot és meg is karták mutatni a térképen.

— Tudom már. Kergettem rókát arra. Reggelre odaviszem . . . csak azután be ne csapjon nagyságos uram a puskával.

SZOKÁSÁHOZ HÍVEN, HALLGATAGON, ZÁRKÓZOTTAN, senkire sem nézve ment haza a parancsnokságról A kolhozbeliek szidalmaira csak szomorú mosollyal felelt és amikor egy erős fickó, aki régebben a kolhozirodában dolgozott, utolérte és megfenyegette, hogy a németekkel való óarátknzásáért felgyújtják a házát, ezt morogta:

— Menj az anyádhoz, és mond meg neki, hogy törölje meg az orrodat.

A kolhozbeliek, akik messziről ;iqyelték Matvej kunyhóját, azt látták, hoqy félóra múlva, vállán zsákkal kiszalad a tornácra, majd kiviszi az útra széles, prémmel bevont vadász-s léceit és miközben medvehájjal dörzsöli be őket, kíváncsian nézegeti a német tiszt szobájának ablakát. Közben a németek \s készülődtek a támadásra A tiszt az ablaknál ült és a karbidlámpa sápadt fénye mellett egy reg elkezdett levelet fejezett be. Bátyjának. Wilhelmnek szólt a levél.

AMIKOR BESÖTÉTEDETT, a hegyilövész zászlóalj síléceken, teljes fegyverzetben elhagyta a falut. A géppuskákat is szánokon húzták maguk után. Majd letértek az országúiról és megkezdték útjukat az erdőn át. Elől hosszú vadászléptekkel csúszott a magakészítette széles síléceken Matvzí Kuzmin. Egyre sötétebb lett. Száraz éles hófúvás támadt, olyannyira, hogy rövidesen a síelők csak az előttük haladók hátát látták. Az öreg egyenesen a sűrűbe vezette a németeket. A cs,ipat egész éjszaka menetelt: hóbuckák között, járatlan ösvényeken, árkonbokron keresztültörte magát. A tiszt az iránytűvel ellenőrizte a menetirámj és többször megállította az élen menetelő Matvejt, majd a tolmáccsal megképeztette tőle, hogy miért kanyarodik az út, s vájjon hamar otinérnek-e? Matvej így válaszolt:

— Müút bizony nincs az erdőben Legyen türelemmel nagyságos uram reggelre odaérünk! — majd emlékeztette az ígért puskára.

A német lövészek mindjobban el fáradtak a fegyver és a felszerelés súlya alatt, s már csak vánszorogtak az erdő évszázados, hatalmas fái között. A sötétben fákba ütköztek, bokrokba i akadtak bele, ráléptek egymás siléceire, elestek, feltápászkodtak és úgy rémlett nekik, mintha ez a láthatatlan erdő, amely csendesen, de fenyegetően zúgott az éjszaka sötétjében, szándékosan vetné lábuk elé ezeket a hóbuckákat, szándékosan tépné ruhájukat.

Amikor eljött a fagyos, narancsszínű hajnal, a csapat előőrse véqül is elért az erdő szélére és egy mély bokrokkal benőtt szakadék szélén állott meg.

No, úgylátszik, megérkeztünk. Matvej Kuzmin tudja ám a dolgát — mondotta az öreg. Levette sapkáját és megtörölte izzadt kopasz fejét. Az elkinzott tisztek lerogytak a hóra. idegesen rágyújtottak és dideregve szorongatták, dermedt újjaik között a cigarettát. A tisztesek pedig rekedt kiáltásokkal szedték össze a lemaradt,

az úttól szakadozott hóköpenyes lövészeket. Matvej Kuzmin egy dombon állt, szemben a rózsaszínű napkoronggal, amely leikelőben volt. Leplezetlen mosollyal nézett a németekre.

Fagyos, csendes reggel volt. A sítalpakra jégkéreg fagyott. Valahol a közelben kutya ugatott.

— Matvej Kuzmin tudja a dolgát — ismetelte meg az öreg.

Diadalmas mosoly áradt szét az arcán, végigfutott ráncain és megvilág tóttá máskor mogorva vonásait.

A CSENDET HIRTELEN GÉPPUSKASOROZATOK száraz ropogasa verte fel. Recsegtek a golyók, amikor becsapódtak a fagyott jégkéregbe és kis szökőkutak módjára szórták szét maguk kórül a havat. A fegyverropogá? visszhangozva járta be az erdőt. A géppuskák egészen közelről kelepeltek. A síelők Levágódtak a hóra. arcukon télelem tükröződött. A géppuskák pedig tüzükkel kétoldalról közrekapták az oszlopot. A nemetek amikor felocsúdtak. vissza akaitak fordulni az eidőbe, de akorra már ott a bokrok mögött dühösen felugattak a géppisztolyok. . .

A katonák, eldobva síléceiket elvágódtak a mezőn és besüppedtek a száraz hóba. A fénylő hótakarót hóköppenyek piszkos foltjai tarkították.

A tiszt felocsúdott és az óreghez rohant.

Matvej Kuzmin fedetlen fővel állott a dombon. A szél felborzolta szakállát és kopasz tejét keretező . gyér hajj űrijeit. Szeme hunyorogva, szinte megfiatalodva, gúnyosan ragyogott sűrű szemöldöke alól. Diadalmasan nézte, hogy kering a német, mint a birkanyáj, mégcsak védekezni se próbál

A tiszt egy pillanatig szinte valami misztikus rémülettel nézte ezt az embert, aki nyugodtan állott a mező közepén, ahoi a halál aratott. Majd egy ideges rántással elővette parabellumpisztolyát és az öreg homlokának szegezte.

Matvej Kuzmin gúnyosan és rettenthetetlenül az arcába nevetett:

— Meg akartad venni az öreg Matve)t ? . . . . Magad után ítéltél az

emberekről, te fasiszta!

Az öreg kirántotta sapkája béléséből és a tiszt arcába vágta a százas bankjegyeket, majd megvetően elfordult a rászegzett pisztoly csöve elöl. Észrevette, hogy a géppuskások zavarban vannak és nem lőnek a dombnak arra a részére, amelyen ő áll. A németek is észrevették ezt és a dombocska véde’me alatt igyekeztek az erdőbe futni. Néhányon át is ugrották a szélső hóbuckákat és megközelítették a menedéket jelentő erdőszegHyt.

MATVEJ KUZMIN MEGLENGETTE KOPOTT SAPKÁJÁT és olyan erősen, ahogy csak hangja bírta felkiáltott.

— FiaimI Ne sajnáljátok Matvejt, Hágjátok őket jobban, hogy egy vipera se kúszhasson el!

A német tiszt pisztolya eldördült és Matvej Kuzmin feljajdult. Lassan leült a földre. De a tisztnek sem sikerült elmenekülnie. Még két lépést sem tett, amikor egy gépfegyversorozat leterítette.

A távoli szakadékból pedig előbb tompán, majd. egyre erőteljesebben hangzott a „hurrá” kiáltás. A szakadék szélén géppisztolyos katonák jelentek meg. Futás közben tüzeltek a menekülő ellenségre, űzték az utolsó németeket és golyózáport küldtek a hátukba. Akit utolértek, azt lefegyverezték. majd továbbrohantak, be az erdőbe, a menekülők nyomdokait követve A géppisztolyosokkal együtt rohant V ász ja Kuzmin — az öreg vadász unokája — akit az öreg átküldött a fronton, hogy figyelmeztesse az övéit, a készülő áttörésre. A támadó katonák lábánál dühösen ugatott, szökellt a mély hóban a kócos, harag): Sárik. Hirtelen megtorpant és fiiirt hegyezte. Aztán az erdőben erősen visszhangzó csatazajt is túlharsogta fájdalmasan elnyújtott von’tása.

Ilyen volt Matvej Kuzmin, a velikije Luki mellett elterülő és most lentermeléséről híres „HAJNAL”-kolhoz csősze, életének utolsó napja.

A Lovat-folyó magas partján temették el katonai tiszteletadással. Három sortűz dördült el friss sírja fölött.

És még aznap este a hadosztály felderítő parancsnoka — amikor átnézte az elesett németek okmányait — elolvasta a német tiszt befejezetlen levelét, amely ilymódon nem jutott el a címzetthez: Wilhelm Stein mérnökhöz Szászországba.

Az emberi élet nem álló kép, de ha arra gondolunk, hogy a szovjet ember milyen gyorsan fejlődik, milyen sokoldalú — elképzelhetjük, milyen széleskörű tevékenységet kell kifejtenie a helyi szovjetek másfékniliő küldöttjének, akik a gazdag szovjet élet soksok területével foglalkoznak. De éppen ebben van munkájuk felemelő szépsége: bent élnek a tömegekben, dolgoznak az élet szépítésén, ébrentertják és tovább szítják a nép alkotóerejét, kis egyéni kezdeményezések általánosításával országos jelentőségű feladatokat oldanak meg. Most különösen időszerű és nagy feladatot bíztak rájuk is: közreműködni a szovjet nép jólétének további növelésében, hozzájárulni ahhoz, hogy éles fordulatot tegyenek a közszükségleti cikkek termelésében. Ehhez azonban szükséges, hogy a helyi szovjetek is fejlődjenek, megjavítsák munkájukat. A Legfelső Tanács legutóbbi ülésén hangsúlyozták: emelni kel! e kultúrát és fokozni a felelősséget az állami szervek munká éban.

Hogyan valósul meg ez a helyi szovjetekben, hogyan fejlődnek, milyen feladatokat oldanak meg? Ezek a.kérdések felvetődnek a Szovjetunó minden barátjában, de különösen bennünk, hiszen előttünk 1л — ha nem is olyan fokon — ez a feladat áll, hogy tovább, gyorsabban növeljük életszínvonalunkat. HNB-ink edd g is a szovjetek példájából tanultak, most pedig még többet kell merítenünk a helyi szovjetek működésének tapasztalataiból. Mondjuk meg azonban azt is, hogy nemcsak a helyi nemzeti bizottságok, hanem egész közvéleményünk tanulhat abból, ahogy a szovjet közvélemény és a szovjet sajtó figyeli és bírálja a helyi szovjetek munkáját.

1\/| indenekelőtt az a legfigyelemreméltóbb, hogy a helyi szovjetek küldöttei tovább mélyítik kapcsolataikét a széles tömegekkel. Ezt nemcsak abból látni, milyen lelkesedéssel, ember- és életszeretettel írnak a küldöttek a fogadóórákról, a dolgozók közt tett látogatásaikról, hanem abból is, hogyan intézkednek minden kis vagy nagy ügyes-bajos dologban. Ügy intézkednek, mint Jemeljov elvtárs, az omszki terület szovjetjének tagja, aki behatol minden egyes eléjekerült problémába. Amikor iskolaügyben fordulnak hozzá, csak azu án intézkedik, miután foglalkozott a népoktatás szervezeti kérdésesei. Amikor egy traktoros a gépállomás és a kolhozok viszonyának megjavításához kér segítséget, nem intézkedik addig, amíg nem beszélt egy szakemberrel, amig. nem olvasta el a megfelelő irodalmat. A munka kultúrájának fokozásával is a népet akarja szolgálni. Azt akarják elérni, hogy választóik kívánságait minél jobban teljesítsék, panaszaikat minél hatékonyabban orvosolják.

A tömegkapcsolat kérdéséből következik az önkritika és az alulról jövő kritike zükségessége, amelyet annyira hangoztatnak e helyi szovjetekkel foglalkozó cikkek. Éppen az alulról jövő kritika érvényesülése mutatja, milyen szoros, sokoldalú és őszinte a helyi szovjeteknek a tömegekkel való kapcsolata. Ismeretes, hogy a szovjet kritikában nem gyengeszivüek holmi panaszkodása nyilvánul meg, hanem a tömegek forradalmi kezdeményezése, ame' előre, e heladás felé mutat. S a kritikát nem csupán a hibák feltárása jelenti, hanem az új kezdeményezés, az újítás is, amely arra mutat, hogy a régi már elavult, s újnak kell helyébe lépnie.

A helyi szovjetek küldöttei meghallgatják a tömegeket, azok szemével is nézik az életet, s így bírálják saját munkájukat is.

A kritika és az önkritika érdekes megnyilvánulásai azok a szemlék, amelyeken a szakemberek és a vásárlók együtt tekintik meg a helyi szovjetekhez tartozó vállalatok termékeit. Véget akarnak vetni annak, hogy a helytipar a lakosság igényeinek meg nem felelő cikkeket gyártson. Nemrég a szarátovi városi tanács rendezte szemlén 50 cikket kiselejteztek és megszüntették gyártásukat. Elhatározták ezt is, hogy jobban felhasználják a helyi nyersanyagot és a helyi állami gyárak nyersanyegfeleslegeit.

em ritkán és nem mellékesen vetik fel a szovjetekkel kapcsolatban a kollektív vezetést, a közös döntést és közös irányítást. Ez az elv nem csupán a kommunista pártra érvényes. Lenin azt tanítja, hogy a munkások és parasztok á’lamáben az ügyek eldöntésénél elengedhetetlen a testületi vezetés. Százszorosán érvényes ez a szovjetekre. amelyek a legszélesebb kollektívával, a dolgozó néppel tartanak mindennapi kapcsolatot, éppen ezért nagyon' gazdag tapasztalatokra támaszkodnak, ha valamiben dönteni és cselekedni akarnak. A kollektív vezetés a szovjetekben azt is jelenti, hogy a küldöttek résztvesznek az állandó bizottság >k munkájában és a szovjetek ü'ésein, mélyen ismerik az ott felvetődött kérdéseket. Elösiör is tájékozódnak, saját szemükkel győződnek meg a végreh-jt",bizottság egyes osztályainak működéséről, megnézik, hogyan teljesítik a dolgozók kívánságait és orvosolják panaszait. így járnak el a kalinyini terület kameni kerületének küldöttei. Ugyanakkor azonban a végrehajtóbizottságnak gondoskodnia kell arról, hegy a dolgozók küldötei idejében megk. phassák az ülések napirendjét.

Csak a legfőbb kérdésekről szóltunk, de ezek is arról tanúskodnak, hogy a helyi szovjetek emelik munkájuk kultúráját és mélyen átérzik felelősségüket. к. J.