Szabad Földműves, 1954. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1954-03-28 / 13. szám
1954. márc'us 28. 7 míűmih'es A műit bátor harcaiban álmodták meg a csúzi dolgozók a jövőt Éppen akkor érkezünk a csúzi szövetkezeti irodába, amikor Varga Béla elvtárs. a traktorosbrigádvezető megtárgyalta a szövetkezet vezetőségével a tavaszi munkák sürgős teendőit. A terv úgy szól, hogy 26-ig a tavasziaknak már a földben kell lenniök. Varga Béla ugyan hangoztatja, hogy már 25-én kell befejezni ezt a munkát, de Schmide elvtárs, az elnök 26-t mond, mert számít az esetleges esővel is. A tárgyalások folyamán a legnagyobb összhang uralkodik a brigádvezető és a szövetkezeti csoportvezetők között. A simítőzásra, a boronálásra aprólékos részletességgel kitérnek, mert a gépállomással kötött hozamszerződés mind a szövetkezetét, mind a traktorosbrigádot érdekeltté teszi a minél magasabb terméshozam elérésében. A brigád valamennyi traktorosa egyébként csúzi, tehát, ott, abban a határban dolgoznak. thol egykor szüleik robotoltak, ahol egykor kizsákmányolták őket. A szövetkezet és a léoállomás szoros kapcsolatát misem bizonyítja jobban, mint az, hogy négy traktoristát kombájnos tanfolyamra küldték. A csúziak magatartása érthető, a jövőbe látnak, a jövő távlatai kitárulnak előttük, mert harcos múltjuk van, öntudatos dolgozókhoz méltó hagyományuk. Harcos hagyomány Ha az ember fellapozza a „Munkás” lapjait, a cenzúrázott oldalakon keresztül is — amelyek szemléltetően igazolják, hogy a kapitalisták miként igyekeztek elnémítani a munkásság és parasztság hangját — áttör a csúzi dolgozók bátor hangja. A csúzi elvtársak harcos öntudatos magatartása, ahogy síkra szálltak az igaz ügyért, a nép ijnvéért, az most meggyőző erővel érvényrejut a „Munkás” egykori hasábjain. Nemcsoaa tehát, ha a csúzi elvtársak lelkes, szenvedélyes harcukkal magával ragadták a község dolgozóit és kiharcolták jogos követeléseik tel'ЫBria János elvtárs, a burzsoa választás ok idején kerékpáron járt, hogy minél gyorsabban eljuttassa a leleplező röpl apókat a dolgozókhoz. jesítését a kizsákmányoló földbirtokosoktól. Az 1935-ös választásokkal kapcsolatosan egy csúzi dolgozó többek között a következői.3t írja: „Elvtársak, falusi dolgozók, a mi magyar urainknak csak most van ranl szükségük Jaross Andor, Szüllő Géza, Szentiványi, a magukat magyar munkásmepváltóknak nevező vezérek, csak most a választások előtt jönnek el mihozzánk és csúfolnak bennünket magyar testvéreknek. De mi jól tudjuk, hogy csak azért van ez a nagy udvarlás, csak azért jutottunk most hirtelen az eszükbe, hogy a mi szavazatunkkal, pár magyar milliomos urat juttassunk be a parlamentbe és így ezerholdas birtoké ,on jobban megszedhessék magukat, földjeiken a magyar munkást még jobban kizsákmányolhassák. Mi tudjuk jól, hogy mit adtak nekünk csúf magyai birtokos testvéreink tizenhét esztendőn át, hogy nyúztak meg bennünket, hogyan vették ki szánkból az utolsó falat kenyeret is.” Csúz község dolgozóinak hagyományaihoz híven — amelyek a szocialista sajtóval való szoros kapcsolatát igazolják — a felszabadulás után új parasztlevelezők jelentkeztek. A két levelező Papp Jolán, a szövetkezet könvvelönője és Esek József elvtárs, a dohányos. Papp Jolán csoport vezetője a következő levelet írták közösen a Szabad Földműves szerkesztőségének: „A mi feladatunk ma merőben más. mint a felszabadulás előtti pa. rasztlevelezolcé volt, — mert hiszen akkor a hatalmon lévő úriosztály ellen küzdöttünk, ma pedig népi demokráciánk megszilárdításáért harcolunk — mégis egyazon célért dolgozunk, mégpedig a dolgozó nép javáért, a dolgozók életszínvonalának emeléséért. Éppen abból a levélből látszik, hogy pártunknak mindig egy és ugyanazon Kétségtelen a hang, a mód, ahogy a a tudósító magyaráz, felvilágosít, ragyogó oéldája annak, hogyan nyitotta fel a párt a dolgozók szemét, hogy lássanak, hogy ne engedjek magukat a kapitalista kortesektől félrevezetni. A régi tudósítás kéz-öl-kézre jár az elvtársak kezében és mindenki találgatja, hogy ki lehetett ennek a munkáslevélnek az írója, mert a „Munkás" azért nem írta ki levelezőinek nevét, nehogy üldöztetésben legyen részük. Egymás után érkeznek a harcos veteránok. Hugyiva Kálmán elvtárs, az 55 esztendős raktárnok. Sárközi József, az 58 éves éjjeliőr. Mindketten, akik régebben megalkuvás nélk ' harcoltak a párt irányítása mellett a közösségért, ma a közös vagyon őrzői lettek. Mindketten, szinte megrendültén olvassák fel a levelet. Néhol megállnak, pihenőt tartanak. mintha a felolvasott szavak nyomán feltámadna a múlt, a maga heves és kíméletlen л ircaival. Közben gondolkoznak a mondatok tartalmán, mintha a régi bátor osztályharcnak óborát Ízlelgetnék és közösen találgatják, hogy ki írhatta meg ezt a levelet. Amikor Sárközi elvtárs a levél végére ér, fürgén hátrato ■” homlokáról a kozák-sapkát és teljes határozottsággal azt állítja, hogy csakis Bria János elvtárs írhatta. A többi elvtársnak is ez a vélemény?! Valamennyien azt mondják, hogy senki sem volt a községben, aki annyira ismerte, szerette volna a Szovjetuniót,-mint Bria elvtárs. márpedig az egész levélből kiérezni azt a határtalan tiszteletet, amit a levél írója érzett a Szovjetunió iránt. Közben a póstís, aki csomó levélle' érkezett meg, esc nayját az asztalr helyezte és a levél elolvadása után ч is az elvtársek nézetéhez csatlakozóit, de hozzátette, hogy abban az esetben is, ha Bria elvtárs nem is irta személyesen ezt a tudósítást, biztos, högv írója közeli barátságban volt vele, csak A továbbiak során a levélíró igen logikusan, :gen érdekesen leplezi le az agrárok és az eszterháziak kizsákmányoló bandája „Elvtársak! Miért ntm tetszik a magyar uraknak a közös gazdálkodás, a közös munka ? Hiszen mi munkások, most is közösen dolgozunk az üzemekben, a bányákban, a gyárakban — de a gyáros látja a has ,.át. — Mi, a földmunkások is együtt robotolunk az ő földbirtokaikon tíz vagy tizenegyedik részért. A cselédek is együtt húzzák a jármot hajnali négytől este kilencig és az uraknak mégsem fáj az ilyen közös j gazdálkodás! Hiszen ők szívják közben a mi véres verejtékünket. De annál jobban rettegnek az urak attól a közös gazdálkodástól, amikor a dolgozók a közösen termett javakon, közösen fognak osztozkodni... Ettől rettegnek ők, ami drágalátos úri „testvéreink” és ezért szeretnék elfordítani a dolgozók tekintetét a szovjetek közös gazdálkodásától.” „Dolgozók, elvtársak, most hogy jönnek a választások — folytatja a levélíró — a kommunista gyűléseket sorra betiltják, ezel szemben az agrárok kutyák módjára futkoshatnak a falvakban. Elvtársak, ha egy ilyen úri agrárkortes kijön hozzátok, kérdezzétek meg, hogy mikép hajtották végre a földreformot.. . Miért uszítják ellenünk a végrehajtókat, miért csavarják egyre feljebb az adót. Ne hagyjátok magatokat a sok Ígéret által félrevezetni. Nekünk, mindnyájunknak, akik két kezünkkel keressük meg a kenyerünket, együtt van a helyünk éspedig a kommunista párt vörös zászlaja alatt. Mert csak ott érhetjük el a munkanélküliség és a nélkülözés megszüntetését.” szegény dolgozók vérét. Amikor aztán megöregedtek, félretaszították őket lelkiismeretlenül, így juttatták őket koldusbotra. Az, hogy hazánból eltűntek a koldusok, csak a reakciósoknak fájhat, de nekünk örömet okoz az, hogy egy olyan országban készülünk választásokra. Esek József ahol nincsenek , koldusok. Örömet jelent' számunkra..az., is, hagy legjobb dolgozóinkat választhatjuk a nemzeti bizottságokba, akik gondját fogják viselni a népnek, gondját fogják viselni annak, hogy még Szebb és több családi ház jusson dolgozóinknak, még több rádió, új bútor jusson minden családi házba. Mi szocialista kultúrprogrammal készülünk a választásokra. Zsúfolt kultúrházban fogunk táncolni r.s dalolni. Dallal és tánccal fogjuk, diadalra juttatni hazánk legdemokratikusabb törvényeit. Papp Jolán, Esek József. szabadulás után vezették be a községbe), tehát a telefonpómákra jó magasan vörös zászlókat és a kommunista párt választási számát ragasszák ki jó magasan, továbbá gondoskodjanak arról is, hogy a röplapok eljussanak minden kis- és középparaszt házába. A csúzi ifjak az őrök szerepét is vállalták a község határában. Minden arrafelé haladó szekeret, fogatot megállítottak és röplapokat osztogatva a kocsisoknak megmagyarázták, hogy a négyes számra, a kommunistákra szavazzanak. Mindezt Bria elvtárs irányította hallatlan szívóssággal és éberséggel. Ennek meg is lett az er dménye, a párt legyőzve az agrárokat, eszterházikat és szoedemeket, kommunista bírót tudott helyezni a község élére. Gondoskodás az ember jólétéről Ennek a bátor, harcos elvtársnak épp oly tragikus sorsa volt, mint az apjának, ő is eltűnt 1944-ben a fasiszta háborúban. Két árvát hagyott maga után. Ezekről az árvákról gondoskodik azonban népi demokráciánk Özvegye négyszáz koronát kap havonta. Kislánya pedig, aki a mu': esztendőben betegeskedett, a leggondosabb gyógykezelésben részesült és héthónapos ozanetóriumi kezelés után, egészségesen érkezett haza. Az özvegy a nyugdíjat kipótolja azzal a keresettel, amihez szövetkezeti munkája révéi. jut. Bria Jánosné, z özvegy hangjában még ott reszket a gyász, a fájdalom, amikor f .'ő’, a legjobb emberről beszél. így jellemzi élete pá V a kommunistát, Munkájáról azonbar amit a pártban végzet mint elnök, mint agitátor, mint szervező, keveset tud ... Annál többet tud Halad ik József elvtárs, aki egykorú volt Bria elvtárssal, és aki kipirultan, izgatottan jelentkezik, hogy 1935-ben a Munkásba ő irta a levelet. Haladik elvtárs azonban hangsúlyoz.. , hogy a pártot és a Szovjetunót szeretni Bria elvtárs tanította meg. Pontosam nnlékszik az 1935-ös választásokra, mert ebben ez esztendőben a munkás és paraszttömegekre a nyomás egy kissé enyhült, ezért az agrár meg az eszterházi-kortesek a kapitalista rendszer dicsőségét, útonűtfélen zengték. Persze a párt rámutatott erre a ^maszlagra és a hatalmas aoitációs munkának az volt az eredménye, hogy a község dolgozóinak 75 százaléka a kommunistákra szavazott. Akkor, abban az esztendőben vette másodízben észre, hogy a kis- és középparasztok szívük mélyén a párthoz húznak. Hasonló jelenséget tapasztalt az 1929-es sztrájknál is, amikor a napszámosok nem voltak hajlandók az alacsony bérért kapálni menni és a sztrájk napjai alatt szolidaritásként a kis- és középgazd-sem mentek ki dolgozni saját földjeikre, úgyhogy az egész határ néptelen volt, mintha gyászt öltött volna. Szeretettel és hálával gondolnak a Szovjetunióra A továbiak során Haladik elvtárs elmondja, hogy a párt szava mennyire igaz volt az 1935-ös választásokkal kapcsolatban, azt bizonyította az erős nyomás, amit Beneš kormánya gyakorolt a dolgozó tömegekre közvetlenül a választások után, az adók behajtásánál és a gabonaárak leszorításánál. Mindjárt 1935. őszén sztrájk volt a községben, amely győzelemmel végződött, majd utána következett az 1936-оя nagy aratósztrájk, am< 'v öt napig tartott. A harc a nagybirtokosok és a község népe között a tizenegyed rész körül folyt. . birtokosok csak tizenegyedrészt akartak fizetni, az aratók viszont tizedhez ragaszkodtak. A harc oly elszánt volt, hogy Steiner Gáfor, szenátor elvtárs tanácsára az aratók, a marokszedő aszonyok és lányok pokrócokkal felszerelve mentek ki éjjel a földekre, nehogy valaki meggyújtsa az érett gabonát és aztán rájuk fogják. E válságos harcos napokban, amikor Csúz dolgozói a párt vezetésével folytatták a kíméletlen harcot a kizsákmányolok ellen, a község népe birtokába vette a földet. Az éjjeli órákban forró, harcos szívüket az enyaföldhöz szorították, amely a mindennapi, verejtékszagú kenyeret adta nekik. És a sztrájk e napjaiban, amikor érlelődött a győzelem, talán először álmodták meg a csúziak a jövőt, a felszabadulást, amely a földeket azoknak juttatta, akik dolgoznak rajta, akik művelik és ápolják, hogy minél több termést hozzon. — Annyit mondhatok, — mondja Halódik elvtárs, aki a napokban érkezett meg a hathónapos politikai iskolából — hogy a párt akkori harca, az engesztelhetetlen sztrájkok segítették elő a mai demokratikus választások megvalósítását. Ma nem kell többé harcolni sem tized sem tizenegyedrészért, ma mindenki elvégzett munkája után kapja részesedését a szövetkezetben. Szövetkezeti tagságunk egyre világosabban látja, hogy mit hozott számára a felszabadulás. Ma, a mi hazánkból senkinek sem kell' menni külföldre Haladik József munkaalkalomért, hogy eltarthassa valahogy családját, ugyanekkor pártunk és kormányunk arr„l is gondoskodott, hogy senki se vihesse ki többé külföldi bankokba , verejtékes munkánk keserves eredményét. Ma minden kitermelt javunk a miénk. A munkás és paraszt ma élvezheti mindazokat az előnyöket, amelyeket a felszabadulás előtt csak a kizsákmányolok élvezhetitek. Bárki, aki a Tátrába, vagy akármelyik fürdőhelyre megy, ott találja azokat a munkásokat és parasztokat üdülni, akik építik a szocializmust. Ezek azok a tények ts ragyogó fegyverek, amelyekkel ma a választásokra és а X. kongresszus ünnepére készülünk. Amikor ma minderről beszélek, űgv vélem, az egész község és'az egész ország dolgozóin nevében mondhatom, hogy mindezekért a vívmányokért szeretettel és ólával gondolunk a Szovjetunióra, amely megtanított minket harcolni a múltban és amely miután felszabadított bennünket, megtanít arra, hogy a legdemokratikusabb választások útján építsük hazánkban a jelent és a jövőt. SZABÓ BÉLA Közös munkával, dallal, tánccal készülünk a választásokra Ki a levél írója? célja volt, mindig a dolgozó nép érdekeiért harcolt. Akkor is, та и felfedte a nép előtt az igazságot. Azt lehetne mondani, hogy pártunknak mindig egyetlen jelszava volt, mégpedig az, hogy „igazat a népnek!”. A levélben nekünk leginkább az tetszik, az a mód, ahogy feltárja előttünk, hogy az urak alapjában sohasem voltak a közös munka ellen, — de csak ф addig, amíg az nekik hasznot hozott. — Most azonban, hogy nekünk, dolgozóknak hoz hasznot, akkor kígyót-békát kiáltanak ránk. Érthető az 0 dühük és haragjuk, de annál inkább érthető a mi nagy örömünk. Annak a fégi, közel húsz év előtti levélnek a tartalmát csak most, i választások előtt érthetjük meg igd. zán. Nekünk nem kell hazugságokkal, ígéretekkel a választások elémenni. Nekünk egyetlen feladatunk, hogy a tényeket tárjuk fel a nép előtt. Az a feladatunk, hogv a reakciósok minden rágalmára megfelelő választ adjunk. Most van itt például Gergő - Gáspárné aki azt mondja, hogy ma nem kell többé sorbaállni és lesni az intéző szavát, hívnak-e munkába vagy sem. Szent igaz ennek az asszonynak minden szava, mert ma nemcsak arról gondoskodik kormányunk, hogy mindenkinek munkája áltál biztosítva legyen jóléte, hanem arról is gondoskodik, hogy az öregeknek is meglegyen a mindennapi kenyere. Az urakkal együtt egyszerre tűntek el a ko1- dušok, a kéregét Pk. ÜQ”1 át szik. hoon a pöffeszkedő bővé 'i urak. szoros vérbeli rokonságban voltak a koldusokkal. És nem véletlenül mondjuk, hogy vérbeli rokonságban. mert az urak voltak azok, akik mint a piócák kiszívták a így fogalmazhatta meg ilyen meggyőző erővel mondanivalóját. Akinek nevét tisztelettel ejtik ki A találgatások, a múlt emlékeinek felidézése során, egyszerre csak Bria János elvtárs alakja megelevenedik. Bria '"nos 1910-ben született, árva gyermek volt, me -t apja elesett az első imperialista világháborúban. Az árva gyermek már iskolás korában valami csalhatatlan szimattal állandóan ott settenkedett az elvtársak körül. Éberen figyelte a szavukat, leste hangjukat. Ha tízszer elkergették, az sem használt, újra ott volt közöttük. Amikor a gyermek befejezte elemi iskoláit, azonnal bekapcsolódott a község ifjúmunkás-mozgalmába. Tizennégy esztendős korában már ő lett az ifjúság vezetője és az évek folyamán a helyi pártszervez'f beavatta minden felmerülő problémába, hogy az ifjúságot helyesen nevelje, irányítsa. 1934. májusában, tehát egy évvel Hitler uralomrajutása után, a párt Bria Jánost kiküldte a Szovjetunióba ianulmányútra, ahol két évi ott-tartózkodás után, 1936. októberében visszajött és a helyi pártszervezet élére került, mint elnök. Itt, ezen a ponton derült ki, hogy nem Bria elvtárs írta a „Munkás”-ba az említett levelet. Ám az is kiderült, hogy az 1938-as választásoknál mennyi körültekintéssel dolgozott. Először is — hangsúlyozzák az elvtársak — mindig az elvtársakkal közösen tárgyalta meg a napi kérdéseket. így a választások irár. a párt kis emelt hat ifjút, akiknek az volt a feladatuk, hogy ez éjszaka beállta után kijátszák a csendőrök kémlelő tekintetét, — akik úgy bújtak meg я kap к aljában, mint a tetvek a var alatt — teler gasszák a község házainak falait mozgósító plakátokkal, ezenkívül a villanypóznákra, (itt Schmída elvtárs kijavit, hogy telefonpózna, mert villanyt csak a fel■
