Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-11-08 / 45. szám
W53. fibvefriSef H. то ______ Tegyünk meg mindent a legeld hozamának és a széna termésetek fokozására Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy ha pártunktól és kormányunktól az élelmiszerek árának további leszállítását várjuk, mezőgazdasági, de különösen állattenyésztési termelésünket lényegesen fokoznunk kell és gazdaságosabbá kell tennünk. Az állattenyésztés tökéletesítésének biztosítása viszont a takarmányozás megjavításától és a takarmányféleségek fokozott termelésétől függ A takarmányféleségek fokozottabb kitermelésére megvannak lehetőségeink, azokra azonban nem fordítunk kellő gondot A takarmánytermelés egyik legbőségesebb forrását léteink és legelőink jelentik, amelyek Szlovákia egész mezőgazdasági területének teljes egyharmadát képviselik. Mégis kevés legelőt és szénát biztosítanak, mert hiányosan gondoskodunk róluk. A tökéletesebb és alaposabb munkával mindössze 10 mázsával növelnénk a legelők zöldtömegének hektártermését, ezzel csaknem teljes mértékben biztosítanánk mintegy 70.000 szarvasmarha nyári takarmányozását, ami a tejkitermelésben 300.000 hektoliterrel nagyobb eredményt, illetve húsban 3,500.000 kilogramm többtermelést jelentene. A 300.000 hektóliternyi tejtöbbtermelés annyit jelentene, hogy Szlovákiában 300.000 gyermek csaknem háromnegyed éven át kaphatna fél liter tejjel többet, mint jelenleg Ha pedig a hús kitermelését növelnénk 3,500,000 kilogrammal, az annyit jelentene, hogy Szlovákia valamennyi lakosára 1 kilogramm hússal több jutna, mim most. Ha rét.eink szénatermését hektáronként mindössze 3 mázsával növelnénk, ezzel mintegy 52.000 szarvasmarha számára biztosítanánk a szénaszükségletet, ami ugyancsak nagyban elősegítené az állattenyésztési termelés fokozását. A legelők hozamát és a szénatermést, persze, ennél jóval nagyobb mértékben is fokozhatjuk. A gútai szövetkezetesek például a legelők rendezése nyomán 100—200 mázsával magasabb zöldhozamot, szénában pedig 30—50 mázsával magasabb termést értek el. Ne szalasszuk el tehát az alkalmat! Kezdjük meg a rétek és legelők őszi rendezését, tegyünk meg mindent a legelők hozamának és a széna termésének fokozására. Segítsük elő a közellátás javulását, teremtsük meg az élelmiszerek további árleszállításának előfeltételeit. GAZDANAPTÁR GONDOSAN tisztítsuk meg, olajozzuk le és zsírozzuk be használat után a mezőgazdasági gépeket és szerszámokat. Külön óvjuk a rozsdásodástól az ekekormányt, a kultivátor késeit, az ekekapa kapáit. A rozsdás kormányú eke, a berozsdásodott kultivátor és ekekapa rossz munkát végez; túrja a földet s jelentősen több erő kell a vontatásukhoz, mintha fényesek simák a föld alatt járó alkatrészek A gépeket ne hagyjuk kint a szabadban. Rakjuk fedél alá s ha más lehetőség nincs, fedjük be kukoricaszárral, napraforgószárral. ★ A vékonyan betakart burgonya-, takarmányrépa-prizmát takarjuk be ásónyom-vastagságú földdel s fölébe rakjunk kukoricaszárat, hogy a fagy ne érje az elvermelt terményt. Elföldelés után legyen gondunk a prizmákra. Ha a prizma valahol behorpad, az a rothadás csalhatatlan jele. Ilyen esetben az első fagymentes napon ki kell bontani a prizmát s a rothadt részt át kell válogatni. Csak a teljesen egészséges burgonyát, illetve répát vermeljük újra. A prizmák hőmérsékletét télen át lécre szerelt hőmérővel ellenőrizzük. amelyet a prizmába bele lehet szúrni. A jól telelő prizma hőmérséklete 6—10 Celsius fok között van. Ha 10 Celsius foknál magasabbra emelkedik a hőmérséklet, rothadástól lehet tartani. Ha viszont alacsonyabb a hőmérséklet, akkor komolv fagyveszély van Rothadás ellen átválogatással, a fagyveszély ellen pedig vastagabb takaróval védekezzünk. Állami gazdaságaink, EFSz-eink térjenek át az istállótrágya nyersfoszfátos kezelésére, amellyel a Szovjetunió szovhozaiban és kolhozaiban nagyszerű eredményeket értek el az elmúlt esztendőkben. Egy mázsa istállótrágyához egy-, illetve másfél kiló nyersfoszfátot kell keverni s a trágya értéke másfélszeresére, kétszeresére növekedik. Jó, ha összegyűjtjük a fahamut, amely kitünően használható tavaszi fejtrágyázáshoz s tavaszi pa lántázásnál öntözővíz készítéséhez. ★ Itt a faültetés ideje. Előre mérjük ki a gyümölcsfák helyeit, és pedig úgy, hogy a nagy koronát nevelő fafajtáknál, például a diónál. 10—12 méter, a közepes кого nájúaknál 6—8, a kiskoronájúaknál pedig 4—6 méter legyen a fa csemeték egymástól való távolsága. A kiásott gödör átmérője a facsmeték gyökérzetének terjedelmétől függően 70—100 centiméter, a mélysége pedig 50—70 centiméter legyen, A csemetéket lombhullás után — amikor már a nedvkeringés teljesen megállt — ültes sük ki. Az őszi ültetésű fa biztosabban ered meg, mint a tavaszi, ezéit ne halogassuk tavaszra a faültetést, hanem mielőbb lássunk hozzá. ★ Juhainkat ne szalmán és kukoricaszáron teleltessük, hanem nekik is adjunk tápdús ízletes takarmányt. Különösen szükséges ea vemhes anyák részére. Adjunk nekik silótakarmányt és ne sajnál juk a szemes takarmányt se. Csak így várhatunk egészséges szapc.ru latot és így lesz jő a gyapjűtermelés. Amíg a hó le nem esik, legel tessünk. ★ Osszuk be gondosan a takar mánykészletet, hogy a tavaszi hó napokra is maradjon jóminöségt takarmány. Változatos étrenddé fokozzuk állataink étvágyát. Még bátrabban Micsurin nyomdokain Időről-időre látogatom a Micsurinköróket. Az a meggyőződésem, hogy égy év óta is sokat fejlődtek. A fiatalabb Micsurin-körök versenyeznek az idősebbekkel; melegegövi növények teremnek ott, ahol kezdetben a terven is mosolyogtak. A szép eredmények azonban nem jelentik azt, hogy már mindenünk van. Kevés körnek van például faiskolája. Itt azonban sokkal bátrabban kell alkalmazni a haladó micsurini elveket, Micsurin, a nagy szovjet természettudós módszereit. A faiskolák telepítését ősszel kezdik. Magokat, gyökérsarjakat, vetnek, ültetnek, dugványoznak. Ez helyes Ez a telepítés módja... de nem mindegy, hogy milyen magot vetünk, milyen gyökérsarjat ültetünk és milyen ágat dugványozunk Micsurin e téren úttörő munkát végzett. Nekünk már csak az ő tapasztalatait kell átvennünk, alkalmaznunk kell saját viszonyainkra követnünk kell az ő tanításait, csak így válhatunk igazi micsurinistákká. Vessünk ősszel mákot segítjük Az ősszel elvetendő mák vetési idejének meghatározásához tudni kell a talaj hőfokát. A mákot ez esetben, akkor kell vetnünk, amikor a talaj hőmérséklete már 3—4 Celziusz fokra csökken. Erre azért van szükség, hogy a mag ne tudjon ősszel kikelni, csak tavasszal. A vetési sortávolság 25—26 centiméter, a vetési mélység 5—6 cm legyen. Tavasszal, a vetőmag csírázása előtt, a talajt boronáljuk meg, hogy ezáltal a talaj felszínének cserepesedését megakadályozzuk, ami által elő-Tisztaságot A tej minőségét igen nagy mértékben befolyásolhatja a környezet és a fejés módja. Tiszta, egészséges tejet csak tiszta, egészséges környezetben kaphatunk. Poros, piszkos. rosszul szellőztetett, rosszul almozott istállóban tiszta, kevés csirát '■artalmazó tejet nem lehet előállítani. Természetesen gondosan kell tisztogatnunk a teheneket is. mert csak úgy tudjuk elkerülni, hogy a tehén szőréről, bőréről a fejés ideje alatt a csírák millióit tartalmazó por- és trágyamaradvánv ne hulljon a tejbe. Különösen nagy gondot kell fordítani feiés előtt a tőgy és a tőgygyel érintkező testrészek gondos tisztítására Ha ezt nem végezzük el tökéletesen, a kézi fejés alatt állandóan hullnak a tejbe, a csirát tartalmazó szennyeződések és rontják annak minőségét. A tej szennyeződését nagy mértékben előidézheti a fejés. Piszkos ruhában. szennyes kézzel nem lehet tiszta tejet fejni. Fejés előtt a fejőnek tiszta ruhát, vagy kötényt kell magára venni. kézmosás előtt kell felcsatolni az egylábú fejőszéket, s ezután kell szappannal. folyóvízben, alaposan kart és kezet mosni. A nedves kézzel való fejés növeli a tej szennvtartalmát. Ezért. sohase féljünk nedves kézzel, ne nedvesítsük meg tejjel a kezünket feiés közben. He szükség van a kéz sikamlóssá tételére. akkor használjunk fejőzsirt. amely fejés közben nem csepeg a tejbe. A fejők minden tehén kifejése után mossák meg kezüket. Elkerülhetetlen, hogy a fejéstő! való felálláskor a fejő az állathoz, vagy a fejőszékhez Micsurin azt tanítja, hogy minden vidéken létesítsünk külön faiskolát és minden környék a maga vadontermő alma-, körte-, cseresznye-, szilvafájáról stb gyűjtse a magot s azokat ültesse alanynak. Az így kelt vadócok hosszúéietüek, viharálíók és a talajban nem válogatósak. Ezt bizonyítja a méhészt EFSz példája is. Erinek a szövetkezetnek az országút mentén két fiatal gyümölcsöse van. Az egyikbe hozatott csemetéket ültettek, a másikban helybeli vadóc.okra oltott, nemes gyümölcsfák díszlenek. A különbség lényegesen nagy a kettő között. A hozatott csemeték 3 év óta már teremnek, de a csemeték 60 százaléka már elszáradt, 20 százaléka feltűnően beteges és hogy a maradék 20 százalék meddig bírja az időjárás viszontagságait, nem lehet tudni. A saját vadócaikból, vagy magnem.es diófákból nevelt fák 99 százaléka teljesen egészséges és bő termést ad. Csurilla József, Udvarnoki. a később csírázásnak induló mag kikelését. A szovjet tapasztalatok ezt mutatják, hogy az ősszel vetett mák hektáronként 20 kilogrammal több termést ad a tavaszi vetésű mákkal szemben, ugyanakkor ez előbbinek a termése minőségileg is jobb. Előnye megmutatkozik abban is, hogy 10—12 nappal hamarabb kikel, továbbá nem pondrósodik, egészséges, szép nagy gubók fejlődnek. Haraszty János Lelesz a fejésnél ne nyúljon. Ezáltal már szennyezi a kezét. A kézmosás különösen fontos a brucellózis — járványos elvetélés — továbbhurcolásának megakadályozására is, olyan tehenészetekben, ahol vetélés fordult elő. A fejésnél az első sugarakat sohase fejjük a fejőedénybe, hanem a külön erre a célra igénybevett bögrébe. A tőgybimbő nem zár tökéletesen, az istálló levegőjétől, az alomtól csírák hatolnak be a bimbócsa torna első részébe, ott megtelepednek és csak az első sugarakkal távoznak el. Az első sugarak különfejése a tej szennytartalmát nagy mértékben csökkenti. Sohase fejjük az első sugarakat a földre, illetőleg az alomra. Az alomról ugyanis a fekvő tehén tógybimbójába még nagyobb számban nagyobb életképességgel kerülnek vissza a csírák Ezáltal nemcsak a bimbócsatornában levő tejet fertőzik meg, hanem különböző betegségeknek is (tőgygyulladás stb.) okozói lehetnek. Sajnos, ezt a rendszert több gazdaságban elhanyagolják, vagy legjobb esetben az alomra fejik a tejet, amellyé! igen gyakran idéznek elő súlyos betegségeket. A tej, mint az ember legértékesebb tápláléka, megérdemli, hogy előállítását és kezelését a legnagyobb gondos' Sággal és körültekintéssel végezzük I mert csak a tisztán kezelt tej ielent ! az ember számára értékes táplálékot. míg a nagy csíratartelmú, baktériu ! mokka! fertőzött tej. frissen fogyaszt- I va, megbetegedést okozhat, ipari fel- I dolgozásra pedig alkalmatlan. Teleltetés szűkített kaptárakban A sikeres teleltetésnek egyik fontos. feltétele a kaptár levegőjének páratartalma. Erre vonatkozólag érdekes kísérleteket végzett Dr, Büdel német. méhész. Megállapította, hogy a le nem szűkített kaptárakban a páratartalom egészen 100 százalékig emelkedhet. A fedetlen méz 60 százalékon felüli viszonylagos nedvességnél vizet szív magába. A lépeken, de különösen a virágporon penész képződik; a kaptár1 belső részei maguk is nedvesekké, j lucskosakká válnak. ' A leszűkített kaptárban ezzel szemben a levegő páratartalma körülbelül 50 százalék körül marad, a fészek közelében meg éppen 25 százalékra csökken. Csak a kijáró közelében lép fel nedvességképződés, a beáramló hideg levegő hűtő hatására. A belső lucsokképződés, penészedés elmarad. Ez már egymagában is arra késztethet bennünket, hogy ősszel családjainkat szőkébb térre szorítsuk. Még fontosabb dr. Bűdéinek az a megállapítása, hogy az őszi leszűkítés által biztosított kedvezőbb hőgezdálkodás az alapja a tavaszi fejlődésnek, i Ismert tény, hogy a méhcsalád nem fűti kaptárját a tél folyamán. A tele- : lőfürtben is lesüllyed a hőmérséklet 18—20 fok C-ig, míg megában a kap- j tárban, a méhektöl meg nem szállott j részeken leszállhat a fagypont alá Más a helyzet azonban a fiasítás megindulása után. Az álcák fejlődéséhez melegre van szükség, ezért már a telelőfürtben 34 fok C-re emelkedik a hőmérséklet. Ezt a hőfokot a méhek fokozott fogyasztással érik el. Nyilvánvaló, hogy ennek a melegnek egy része kisugárzik a méhlakásba és azt is melegíti. A leszűkített kaptárban a téli fürt lazább lesz. mert e szűk helyen a 34 fokos meleg — a méhek és a lépek által felfogva —, lassan, fokozatosan j csökken 30, 25, majd 20 'okra Hideg betörések alkalmával előfordulhatnak kisebb kilengések, de a meleg kiszivárgása a kijárón keresztül aránylag csekély, dr. Büdel szerint mindössze 8—10 százalék. A szűkebb térre szorított meleg természetesen a költőtér gyorsabb fejlődését idézi elő. Mi a helyzet a le nem szűkített kaptárban ? A költőtér melege itt is 34 fok. De itt nemcsak 20 fokra süllyed le a hőmérséklet, hanem a lakatlan térben leszállhat 5 fokra, sőt hideg betörésekor mélyebbre is. Eltekintve a méhek által használt térség felesleges felmelegítésétől, a költőtér is kisebb, míot a leszűkített kaptárban. A leszűkített térben a fiasí tás csak lefelé és felfelé bővülhet, tehát kevesebb, de nagyobb kiterjedésű fiasításos területet kapunk. A költőtér tágításakor, később beadott épeken is, mindjárt nagy területű Hasítást nyerünk. A le nem szűkített térben a fiasítás több lépen aprózod ik el, de ez lényegesen kisebb terjedelmű. Erőltetett korai serkentő etetéskor pedig könnyen előfordulhat, hogy egyegy hirtelen lehűléskor a méhek szűkebb térre szorulnak össze s a fias keretek egy részét takaratlanuf hagyják. Ez a leszűkített képtárakban sohasem fordulhat elő. A le nem szűkített fészekben télen igen nagy a melegveszteség, ami az emelkedett fogyasztásban nyilvánul meg. A tavaszi fejlődés vontatottan indul, sőt egyes esetekben veszélyeztetve is lehet. A nagy nedvességiecsapódás következtében pedig tönkre megy a virágpor, megpenészednek a lépeik. Sőt, mindenki tapasztalhatta már, hogy a család egy része gyakran elveszti összeköttetését az életetbiztosító egésszel és a téli fürttől elszakadva, elpusztul. Ez is csak a le nem szűkített fészekben lehetséges, mert a leszűkített kaptárban a téli készletek a lehető legkisebb helyen vannak felhalmozva és a család legkisebb része sem talál helyet az elkalandozásra. A leszűkítés ideje a telelésre való előkészítéskor van. A családokat annyi keretre szűkítjük le, amennyit 12—15 fok C-os külső hőmérséklet mellett elfoglalnak, ügy, hogy az erősen vírágporos lépek feltétlenül a megmaradó fészekbe kerüljenek. A virágporkészlet ugyanis nélkülözhetetlen a koraitavaszi fiasítás megindulásakor. Nők is méhészkedjenek hozzászólás a 43-ilt számban megjelent cikkhez Nagyon helyes, hogy felhívjátok a nők figyelmét a méhészkédésre. En már ezt természetesnek vettem, mert édesanyám és két húgom is méhészek. 1942-ben, mikor édesapámmal katonák lettünk, szeretett méhészetünk magára maradt. Legalább is így gondoltuk. Október 6-tól 1943 július 10-ig eltávozásra sem jöhettünk haza. Én már csak a júliusi meglepetésemről írhatok, mikor 10 napra aratási szabadságot kaptam. Első utam a méhekhez vezetett. Váratlanul apam is hazajött. Kíváncsian nézegettük a családok mézüreit. Volt olyan, amelyben öt-hat kg-ra becsültük a mézet, de abban állapodtunk meg, hogy átlag négy kg méz van családonként. Ügy gondoltuk, míg 'az aratási szabadság tart, a méhek összegyűjtenek annyit, hogy az első pergetést elvégezzük. Tervezgetésünkre derűt hozott a mezőről liazatérő édesanyám. Kifogta az ökröket a szekérből, azután szappanosvízzel megmosta kezét — arcát. Odalött a méhekhez és elkezdett magyarázni: — Ennél a három családnál azért nincs elegendő méz, mert egy hete megrajoztattuk. A többi családtól pedig három napja pergettünk. A hatalmas női konkurrencia előtt mast már kicsinynek éreztük magunkat, de kellemes meglepetés volt. Azóta terjesztem munkakörömben a nők között, hogy méhészkedjenek ők is. A nők, ha méhésztednek, ugyanazon követelmények előtt állnak, mint a férfiak: tiszta ruha és test szükséges. Még csak a kölni, rúzs, a hajolaj is zavar a méhek életében. A méhszúrást a test megszokja. Minden méhcsípés növeli a szervezetben az ellenálló-mérget. Az egész esztendőben annyira felsokszorosodott, hogy ha 10—20 méh megcsíp bennünket, nem kell attól félnünk, hogy megdagadunk. A méhészkedés nem csak államunknak hoz hasznot, hanem a méhésznek is. I Elvtársnők és pionír-lányok, tegyétek magatokévá a Szabad Földműves j felhívását — méhészkedjetek. Az én tanácsomat is hallgassátok meg Könynyen és tisztán öltözködjetek, a füstölőt alkalmazzátok, mert az jó szolgálatot tesz. A füstölőoen tiszta fUzfataplót égessetek. Ennek nem kellemetlen a füstje, a méheket mégis engedelmességre kényszeríti. J Csurilla József. A méhek betakarása A takaróanyag annál jobb, minél finomabb részekből áll. A víz és a nedvesség a takaróban hidegíti a fészket. Ha a kaptárban van három teli deszka-rekesz, lehet két családot egymás mellett teleltetni a kaptár közepében. Az oldalakat azonban jól be kell takarni. A fészekre először légmentes takarót (filc-, papír, viaszlemez, bőrlemez), s erre szellőző anyagot, 'mohavánkost, szalmát, szénát, szecskát, stb.) kell adni. Ha a szellőző anyag megnedvesedne. Alálakarót, akkor a párák lecsapód iának rajta és az alatta lévő szellőző anyag megnedveskedne. Alátét használata a kaptár fenekén nagyon fontos, védi a méheket a hidegtől és a méhésznek nagy segítségére van az első tavaszi átvizsgálásnál, megmutatja van-e a méhek ek mézük, van-e Hasításuk, stb. A kaptár melegentartása és a szél. Ha 4 m sebességű szél fúj, akkor egyszerűfalu kaptárban a levegő, a kaptár falán keresztül, óránként kicserélődik — 7—11 m sebességű szélnél, óránként többször is. Ezért a méhest a széltől óvni kell!