Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-11-08 / 45. szám

1953. november S. Földmfiví^ *11 A FALU S P O R T 1A R Á D í O M Ü S O R EFSz Farkasét - EFSz Szelőce 1:1 (0:1) A szelöcei csapat számára sorsdöntő | kihívásos mérkőzésre a csapat új, megváltozott felállítással lépett a pá­lyára. Két, katonaságtól hazakerült, játékos is már helyett kapott a csa­patban, közülük Fülöp I. nyújtott meglepően jó teljesítményt. Jozefik, aki bevonulása előtt a csapat kapusa volt, még nem nyújtott olyan játékot, amilyet vártak tőle. Ami a mérkőzést illeti, a szelöcei csapat végig irányí­totta a játékot. Gyors, ötletes csatár­játékával szemben a hazai csapat te­hetetlen volt. A sok jó támadás befe­jezése közé azonban már hiba csúszott. Ennek egyrészt a nedves pálya, más­részt az időnként szinte bravúrosan védő farkasdi kapus volt az oké, aki kitűnő védésével nagygólarányú vere­ségtől mentette meg a csapatát. Az A Moszkvai Dynamo A Csehszlovák-Szovjet Barátság Hó­napja alkalmából kiváló szovjet labda­rugókat és jégkorongozókat látunk vendégül a közeli napokban hazánkban. Vasárnap két repülőgéppel megérke­zett Prágába a Moszkvai Dynamo lab­darugó csapata, az idei Szovjet Kupa győztese. A Dynamo legnagyobb nemzetközi sikerét az 1945-ös angliai túráján érte el, amikor legyőzte Londonban a vi­lághírű Arsenált 4:3 arányban, győzött a Cardiff City ellen 10:l-re és 3:3 döntetlenre játszott a Chelsea csapa­tával, majd Glasgowban ugyancsak döntetlent ért el a Glasgow Bangers I első félidő utolsó perceiben Jozefik váratlan lövése talált be a farkesdi kapuba, a másodikban viszont Farkasd kihasználta a szelöcei védelem egyet­len kihagyását és kiegyenlített. Ekkor sikerült egy ideig Farkasénak egész sorozat veszélyes támadást levezetni. Később azonban Szelőce nagyobb tak­tikai és technikai tudása felülkereke­dett és időnként szinte kapujához szö­gezte ellenfelét. Újabb gólt azonban már nem sikerült elérnie. A döntetlen eredmény után már a szelöcei csapat­nak meg van minden reménye ahhoz, hogy bent marad a kerületi bajnok­ságban, mivel Farkasd alig fogja győ­zelemmel elhagyni a szelöcei pályát. ■ A játékvezető kitünően vezette a nehéz mérkőzést. Hampl József, Szelőce. megérkezett Prágába skót bajnok ellen. Két évvel később a Dynamo svédországi portyán vett részt, melynek során legyőzte ^Svédor­szág többszörös bajnokcsapatát, a Nor­­köppinget és Göteborg város váloga­tottját egyaránt 5:1 arányban. A Szovjet Kupa győztese Csehszlo­vákiában három mérkőzést játszik. Az első mérkőzésre november 5-én csü­törtökön Brhóban kerül sor. Szlovákia november 10-én látja vendégül a moszkvai csapatot Zsolnán, ahol Szlo­vákia válogatottja áll ki a szovjet csa­pat ellen. A portya befejező mérkő­zésére november 15-én Prágában kerül sor. E. Zátopek 10.000 méteren és 6 mérföldön - Do’ezal 20 és 15 km gyaloglásban javított világcsúcsot Vasárnap délután körülbelül 60001 néző előtt a housfckai stadionban évad- | záró atlétikai versenyt rendezett a; Slavoj Stará Boleslav egyesülete. A viadalon négy új világcsúcs, 7 orszá­gos és egy ifjúsági csúcs született. Zátópek Emü őrnagy érdemes sport­mester a 10.000 méteres távon és 6 mérföldön (9656.04 m) ért el új világ­csúcsot. Jozef Doležál érdemes sport­mester ugyancsak két világcsúcsot javított, a 15 és a 20.000 méteres gyaloglásban ért el nagyszerű időt. A eomorjai Slavoj Stavo­­kombinát csapatot próbál A somorjai Slavoj Stavokomtoinát labdarúgócsapatét október végén több játékos elhagyta. Ezért a csapat ve­zetősége szombaton, október 31-én új csapatot próbált ki. Az új csapat az А, В csapat és az egyesület most le­szerelt régi játékosaiból állott. A csapat ellenfele a pozsonypüspöki Szokol labdarúgócsapata volt. A kom­binált csapat igazi játékkedvvel ját­szott. Mindvégig jobbnak mutatkozott ellenfelénél és a mérkőzést 2:l-es vezetés után 3:2-es eredménnyel meg­érdemelten nyerte meg. Meglepetés született a járási baj­nokságban is. A vezető nagylégi Szo­kol csapatát a csőllei Szokol csapata 2:l-es arányban győzte le, s így az első helyre Nagymagyar Szokol csapa­ta lépett, a második helyet pedig a Szokol csőllei csapata foglalta el. Valószínű, hogy e két csapat között fog eldőlni a kerületi bajnokságba való bejutás. H; S Steiner (Ausztria) vezeti a Magyar-Svéd mérkőzést A bécsi „Volksstimme’’ jelentése szerint az 1953 november, 15-én a bu­dapesti Népstadionban sorrakerülő Ma­gyar-Svéd mérkőzés vezetésére az Osztrák Szövetség a — magyarok — és svédek hozzájárulásával — Stei­­ner-t, a legjobb osztrák futbalbírák egyikét küldi Budapestre. Kézilabda Csehszlovákia országos bajnokságá­nak döntő küzdelmeit úgy a férfiak­nál, mint a nőknél az elmúlt napokban játszották le. A férfi döntőre a Spartak Plzeň és Sokol Telnice között került sor, amit 15:10 arányban a plzeniek nyertek meg, megszerezve ezzel a bajnoki cí­met. A női döntőben Iskra Náchod csapa­ta 2:1 arányban győzött a Spartak Gottwaldov ellen, mivel azonban az első mérkőzést Gottwaldovban 5:2-re a gottweldovi csapat nyerte, így a bajnokság Spartak-Gottwaldov csapa­tának jutott. Szovjet játékvezetőt javasol­­nak a magyarok az angolok elleni mérkőzésre Sebes Gusztáv, a magyar OTSZB al­­elnöke legutóbbi londoni tartózkodása folyamán javasolta az Angol Labdarú­gó Szövetség vezetőinek, hogy szovjet játékvezető vezesse a november 25-én sorrakerülő angol—magyar mérkőzést. Az angolok azonban holland játékveze­tő mellett foglalnak állást. A magya­rok eddig még nem adták ehhez bele­egyezésüket. Hogyan készülnek a magyarok a londoni mérkőzésre? Sebes Gusztáv, az OTSB elnökhe­lyettese kedden tájékoztatta a magyar sajtó munkatársait londoni tapaszta­latairól, és vázolta, hogyan készülnek fel nagy feladatukra, a Londonban no­vember 25-én sorra kerülő angol— magyar mérkőzésre. — Az angol sport történelmében még egyetlen mérkőzést sem előzött meg ilyen nagy érdeklődés — mondotta Se­bes Gusztáv. — A nagy érdeklődésre jellemző, hogy már két hónappal eze­lőtt minden jegy elkelt. A magyar csa­pat felkészülése a következő: már csü­törtökön megkezdte az edzéseket, a november 15-én sorrakerülő svéd—ma­gyar mérkőzés után pedig, szerdán vo­naton utaznak Párizsba. Párizsban no­vember 21-én edzőmérkőzést tartunk az államosított Renault autógyár jó­­képességű csapatával, azután rögtön Londonba utazunk. — A továbbiakban Sebes Gusztáv így nyilatkozott: — A késő őszi időjárást, a gyakori ködöket és az újabb tapasztalatokat figyelembevéve mellőzzük a repülőgép­utazást. Londonban sajnos nem lehet a mérkőzés színhelyén, a Wembley­­stadlonban edzeni. Azonban az angol fővárosban a mérkőzést megelőző hét­főn és kedden még két edzést tartunk. — Londonból magammal hoztam olyan labdákat, mint amilyennel az an­golok elleni mérkőzésen játszunk majd Ezeket a labdákat használják majd a közös edzéseken. A labda mindenben megfelel a nemzetközi előírásoknak, de sokkal keményebbre van felfújva, mint ahogy nálunk szokásos. Ennek az az oka, hogy a nedves éghajlat folytén közismerten rugalmas gyepű angol pá­lyákon a puhább labda nem ugrana megfelelőképpen. — Még egy nagy eltérés mutatkozik a mi viszonyainktól. A Wembley-sta­­dion méreté 74X112 méter. Ilyen szé­les pályánk nekünk nincs. A Népstadion látékmezönye is csak 66 méter széles Csatáraink ugyanis, akik szeretnek so­kat és széliében mozogni — kedves a szokatlanul széles pálya. Az angolok­hoz mérten lassúbb védőink azonban ekkora területen jelentős hátrányba kerülhetnek. — Az angol csapat különösen oda­haza félelmetes ellenfél. Jellemző, hogy otthonában még sohasem szenvedett vereséget — fejezte be nvilatkozatát Sebes Gusztáv. A besztercebányai rádió állandó magyar műsora: Hétfő, 5.15 Hírek, sajtószemle, me­zőgazdasági negvedóra. 18.00 Hírek, rádlohiradó. Kedd: 5.15 Hírek, sajtószemle, me­zőgazdasági negyedóra. 18 00 Hírek, rádtóhiradó. 21.00 Mezőgazdasági ne­gyedóra. Szerda 5.15 Hírek, sajtószemle, me­zőgazdasági negyedóra. 18.00 Hírek, ríidióhíradó. Csütörtök’ 5 15 Hirek, sajtószemle, mezőgazdasági negyedóra. 18 00 Hirek, rádlónegvedóra. Pénttk: 5 15 Hirek, sajtószemle mezőgazdasági negyedóra. 18 00 Hi­rek, rádlóhlradó. 21.00 Mezőgazdasági negyedóra. Szombat: 5.15 Hirek, sajtószemle, mezőgazdaság1 negyedóra. 16.30 Út­törő félóra. 18 00 Hirek, rádtóhiradó. Vasárnap: 9 30 Rádió népi egyetem. 14 00 Szövetkezeti félóra. 18.00 Kul­túrműsor. Állandó műsorszámok: Pozsony 5.00 Hírek. 5.15 Reggeli zene. 5.30 Torna. 6 00 Hírek. 6,35 Naptár. 7.00 Hírek, műsorismertetés. 9.00 Sajtó­szemle. 10.00 Vízállásjelentés. 12 30 Hírek, műsorismertetés. 14.00 Közle­mények, Idő járás jelentés. 14.05 Vízál­lásjelentés. 16.00 Hírek, szovjet sajtó­szemle, műsorismertetés. 19 00 Rádió­­újság. 21.00 Mezógazdaségi negyed­óra. 22 20 Hírek. Kossuth rádió 4.30 Hírek. Időjárásjelentés. 4.40— 8.30 Reggeli zenésmüsor. 5.00 Szabad Nép vezércikke. 6.00 Falurádió. 7.00 Hírek. Időjárásjelentés. 8.20 Műsoris­mertetés. 12.00 Hirek. Belföldi lap­szemle. Időjárásjelentés. 14.00 Időjá­rás- vízállásjelentés. 17.00 Hírek. Idő­­járásjelentés. 20.00 Hírek. Időjárásje­lentés. 20.10 Mit hallunk holnap? 22.00 Hírek. Külföldi lapszemle. Sport. Idő­járásjelentés. 24.00 Hirek. Időjárásje­lentés. November 9. hétfő 4 Pozsony 6.15: dolgozóinknak, 6.30: nyelvi ta­nácsadó. 6.35: baráti nemzetek dalai­ból. 7.15: reggeli hangverseny. 10.00: úttörőműsor. 10.45: szórakoztató e­­gyüttesek műsorából. 12.50: népi tán­cok. 13.30: déli szórakoztató műsor. 14.10: a rádió női együttese énekel. 14.30: szórakoztató zene 15.20: köz­kedvelt zene. 16.15: operazene. 16.45. a dolgozó ifjúságnak. 17.05: orosz nyelvlecke. 17.20: operanyitányok, 18.00: együtteseink műsorából. 18.30: fúvós-zene. 19.30: szerzőink müveiből. 19.45: Szuchodolszkij—Uljsninszkij: széles léptekkel — színelőadás. 20.45: szovjet dalok és csasztuskák. 21.30: Moszkva beszél. 22.00: a szovjet if­júsági együttesek műsorából. Kossuth rádió 11.30: irodalmi műsor. 12.10: hang­verseny üdülőknek. 13.00: a M. R. né­pizenekara játszik. 13.30: a rádió vá­laszol a hozzáérkezett levelekre. 13.40- Müjutyin operettjeiből. 14.15: úttörő­­híradó. 14.40: a M. JR. kis együttese játszik. 15.30 Czemy Stefanszka zongo­rázik. 16.00: a M. R. népizenekara ját­szik. 16.20: most légy оков Domokos. 16.45: úttörő műsor. 17.10: jó munká­ért szép muzsikát. 18.10: szólistáink műsorából. 18.30: tíz perc külpolitika. 19.00: hangosújság. 20.15: nagy mes­terek kedvelt műveiből. 21.10: táncze­ne. 22.20: a NDR műsorából. 23.35: szép esti muzsika. November 10. kedd Pozsony 6.15: vidám műsor. 6.30: dolgozóink­nak. 6.15: szórakoztató dallamok. 10.15: a tanítómmal, jelenet. 10.30: gyermek­éi óadás. 10.45: népdalok. 11.20: műsza­ki újdonságok. 11.30: balettzene. 12.00: déli műsor. 12.50: operettzene. 14.10. fűvószene .15.00: Majakovszkij és az Október 15.20: zeneszerzőink a Szov­jetunióban szerzett tapasztalataikról beszélnek. 16.15: a moszkvai Nagy Rá­dió szólistái. 16.30: jelenetek a Füg­göny felgördül c. filmből. 17.00: a fia­tal biológusok köre. 17.20: tánczene. 18.00: szórakoztató zene. 19.30: nép­dalok. 19.45: J. A. Tallo: A megjavult élet. 20.05: zene. 20.45: opera-hang­verseny. 20.30: Moszkva beszél. 22.00: a pozsonyi rádió zenekarának hangver­senye. Kossuth rádió 11.30: magyar népdalok. 12.15: mai magyar és szovjet operettekből. 13.02: a Magyar Néphadsereg Művészegyütte­sének műsorából. 13.30: Toki Horvát Gyula és zenekara játszik. 14.15: népi- i együttesek műsora. 14.50: vidám hang- j szerszólók. 15.30: Gluck operáiból j 16.10: Jozef Straüss: Falusi fecskék 16.20: bukaresti emlékek. 17.10: párt- 1 oktatás. 17.30- egy falu egy nóta 17.50 részletek Madarász c. operettbői 19.00 a NDR műsorából. 20.15: jó munkáért -1953. november 9-től 15-ig szép muzsikát. 20.45: zenés Irodalmi | műsor. 21.00: részletek Borodin: Igor, herceg c. operájából. 22.20: szórakoz- ■ tató zene. 23.00 az épülő kommunizmus nagy országában. 23.30: a Magyar Rá­dió népizenekara játszik. November 11. szerda Pozsony 6.15: a FAT együttese játszik. 6.30: fúvószene. 7.15: szabadtéri hangver­seny. 10.15: ifjúsági műsor. 10.45: szó­rakoztató zene. 11.20: orosz nyelvlec­ke. 11.30: a pozsonyi rádió zenekará­nak hangversenye. 12.00: népiegyütte­sek műsorából. 12.50: amit szívesen hallgatunk. 14.10: a középiskolások e­­gyüttesének műsorából. 14.40: híres é­­nekesek. 15.00: úttörő műsor. 15.30. szvittek. 16.15: orgonazene. 16.30: né­pi egyetem. 17.00: irodalmi szemle. 17.20 itarka zenei műsor. 18.00: népi dallamok. 19.30: hangszerszólók. 20.00: felolvasás. 20.20: szovjet szerzők. 21.30: Moszkva beszél. 22.00: kamara­­hangverseny. Kossuth rádió 11.30: elbeszélés. 11.50: в fővárosi csatornázási vállalat énekkarának mű­sorából. 12.15: jó munkáért 6zép mu­zsikát. 13.00: szórakoztató muzsika. 13.30: keringők szárnyán. 14.15: úttö­rő, híradó. 14.40: hangverseny gyerme­keknek. 15.30: népszerű zenekari hang­verseny. 16.00: a gyermekrádió műsó­ra. 17.10: e rádió válaszol a hozzáérke­zett levelekre. 17.25: szív küldi szív­nek szívesen. J.7.40: Csokonai Vitéz Mihály élete és művei. 18.10: táncze­ne. 18.30: tížperc külpolitika. 19.00: az épülő . kommunizmus nagy országában. 20.15: hangosújság. 21.15: egy falu egy nóta. 22.20 a M. R. szimfonikus ze­nekara. 23.24: szórakoztató muzsika. November 12. csütörtök Pozsony 6.30: nyelvi tanácsadó. 6.35: dolgo­zóinknak. 10.00: barátságunk — dal­ban. 10.15: úttörő műsor. 10.45: a po­zsonyi rádió zenekarának hangverse­nye. 11.20: hogy keletkeztek a babo­nák. 11.30: közkedvelt zene. 12.50: a keletszlovákiai népiegyüttesek műsorá­ból. 13.30: a román zenei alkotásokból. 14.10: népdalok és táncok. 14,40 Bed­­rich Smetana: Jakon Kari — szimfo­nikus költemény. 15.00: bányász mű­sor. 15.20; fúvószene. 16.15: ifjúsági dalok. 16.30: szovjet gyermekújságok­ból. 17.05: orosz nyelvlecke. 19.20: ka­tona műsor. 21.30: Moszkva beszél.. 22.00: hegedűszólók. 22.45: tréfás nép­dalok. Kossuth rádió 11.30: táncok. 12.15: Meg gyesi Nán­dor zenekara játszik. 13.00: szórakoz­tató zene. 13.30: kórusok. 14.15: a rá­dió gyermekújság műsora. 15.00: népek zenéje. 16.30: a MR népizenekara ját­szik. 16.00: írók a mikrofon efőtt. 16.30: operettmuzsika. 17.05: külpoliti­kai kérdésekre válaszolunk. 17.20: nép­zene. 18.10: tánczene. 20.15: zenés iro­dalmi tarka est. 21.00: francia ope­rett-est. 21.55: Liszt: Szerelmi álmok. 22.20: tánczene. 23.30: szórakoztató muzsika. November 13. péntek Pozsony 6.15: vidám műsor. 6.30: szórakoz­tató zene. 7.15: népdalok. 7.40: regge­li hangverseny. 10.00: széles a vüág. 10,45: népdalok. 11.20: egészségügy: előadás. 11.30: 0 szabadtéri együttes műsorából. 12.50: hangszerszólók. 14.10: a hét költészete. 14.30: Pavol Nezná­my: A hónap végén — jelenet. 14.40- filmzene. 15.00: ifjúsági műsor. 15.20. szimfonikus hangverseny. 16.15: tánc­zene. 16.45: a dolgozó ifjúság műsora. 17.10: miért emeljük az életszínvona­lat — az árak leszállításával. 17.20- szórakoztató zene. 18.00: zeng a dal 19.30: orosz operaklasszikusok. 20.00: tréfás részletek. 20.30: szabadtéri mű­sor. 21.30: Moszkva beszél. 22.00: a pozsonyi rádió zenekarának műsora. Kossuth rádió 11.30: elbeszélés. 12.15: hangverseny üdülőknek. 13.30: népi zenekarok. 14.15: úttörő híradó. 14.40: Karádi nóták. 15,30: délutáni hangverseny. 16.20: orosz nyelvlecke. 16.40: úttörő sporthíredő. 17.10: nemzetközi kérdé­sek. 17.25: emlékezés a Zeneakadémia megnyitására. 17.55: jó munkáért szép muzsikát. 18.30: tízperc külpolitika. 19.00: az épülő kommunizmus nagy or­szágában. 20.15: hangosújság. 21.10: a MR szimfonikus zenekara. 21.50: két kórus-mű. 22.20: szép esti muzsika. 23.00: hazánk zenei életéből. November 14. szombat Pozsony 6.30: szovjet szabadtéri zene. 7.15: tarka zenei műsor. 10.15: gyermek­műsor. 11.00: Jotnasso Vítali: Giacona. 11.30: a román zeneszerzők műveiből 12.00-: népi együtesek műsorából. 12.50- tarka zenei műsor. 14.10 keletszlová­kiai népdalok, 14.30: Ladislav Učnik: Baráti szövetség. 16.15: szórakoztató zene. 17.00: hallgatóink leveleire vála­szolunk. 18.00: tánczene. 22.00: vidám est. 21.00: szovjet szerzők müveiből. 21.30: Moszkva beszél. Kossuth rádió 11.30: Szentirmay dalaiból. 12.15: táncok szimfonikus zenekarra. 13.00: az Oszipov-együttes játszik. 13.30: a belügyminisztérium Erkel Ferenc fú­vószenekara játszik. 15.30: hangszer­­szólók. 15.50: a förgetes menyasszony. 16.30: tánczene. 17.10: a rádió válaszol a hozzá érkezett levelekre. 17.30: To­ki Horváth Gyula és zenekara. 18.10: szövetkezeti híradó. 20.15: láttuk, hal­lottuk és olvastuk. 22.20: tánc éjfélig. November 15. vasárnap Pozsony 6.00: vidám vasárnap. 7.10: a nem­zetek népdalaiból. 8.00: a béka-her­cegnő, orosz néprege. 8.30: Rossini o­­peráiból. 9.00: a rádió népi egyeteme. 9.30: hazai dalok. 10.00: hangszerszó­lók. 10.20: híres néger énekesek. 10.45- a nap margójára. 11.00: Pjotr Iljics Csajkovszkij: VI. szimfónia. 12.00: a hét költészete. 12.05: déli hangver­seny. 12.30: a hét külföldi eseményei.. 12.50: népünk dalaiból és. táncaiból. 13.30: beszélgetés földművesekkel. 14.00: fűvószene. 14.30: tánczene. 15.00: Ján Nálepka szülőföldjéről. 16.0Q- nemzeti kincstárunkból. 16.30: opera­nyitányok. 17.00: irodalmi szemle. 17.20: dalol a falu. 18.00: tánczene 18.30: szórakoztató műsor. 19.30: ope­rettzene. 20.30: táncoljunk. 2-1.30: Moszkva beszél. 22.00: Félix Mendels­­sohn-Bartholdy: hegedűhangverseny e­­moll. Kossuth rádió 6-00—8.00: zenés vasárnap reggel. 8.15: egy falu egy nóta. 9.00: zenés fejtörő. 10.00: vasárnapi levél. 10.10: a gyermekrádió műsora. 11.00: épülő szép hazánk. 12.15: a MR szimfonikus zenekara. 13.18: hangszerszólók. 13.30: béke és szabadság. 14.15: a .Lengyel Állami Mazovce együttes műsorából. 14.35: könnyű zene. 14.15: 800 millió. 15.30: az állami népiegyüttes zenekara játszik. 16.00: a rádió Irodalmi folyó­irata. 16.40: szív küldi szívnek szíve­sen. 17.15: szovjet művészek, Kálmán Imre műveiből, énekelnek. 17.40: kin­cses kalendárium. 19.00: tánczene. 20.15: Teli Vümos — Fridrich Schiller drámájának rádió-változata. 20.15: tánczene. 23.00: Rachmaninov: I. szim­fónia. 23.50: magyar népzene. lummiráíi KŰTViHY I A GÖNCÖKTŐL MENTESÍTI AZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom