Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-11-08 / 45. szám

ф fia lta d A szocialista falsért! Földműves A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MEGBÍZOTTI HIVATAL LAPJA Bratislava. 1953. november 8. Ára 40 fillér IV. évfolyam, 45. szám. A Szovjetunió győzelmes népéupk példája nyomán előre hazánkban a szocializmus kiépítéséért! A Nagy A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom napja, 1917 november 7-ike, az emberi történelem döntő fordulatát jelenti Ezen a napon csapott magasba „a nepek börtönében” a szocialista forradalom lángja és az orosz mun­kásosztály példát mutatott a világ el­nyomott és kizsákmányolt tömegeinek arra, hogy kell lerázni a kapitalista kizsákmányolás igáját. A Nagy Októberi Forradalommal első ízben a történelem folyamán vál­tak uralkodó osztállyá az elnyomottak és a kizsákmányoltak, akik a Solsevi­­kiek vezetésével Leninnel és Sztálinnal az élen. megdöntötték a kapitalisták és földesurak hatalmát és megalkották a munkások és parasztok államát — a Szovtet államot. Az Októbri Forradalom nemzetközi jelentősege többek között abban áll. hogy áttörte a világimperializmus frontját, megdöntötte az imperialista­burzsoáziát a legnagyobb kapitalista államok egyikében és hatalomra jutat­ta a munkásosztályt és a parasztságot F.zért fogtak össze ellene az imperia­listák mindjárt a megszületése pilla­natában Tizennégy kapitalista állam küldte el intervenciós hadseregét, hogy a Szovjet állam megdöntésével betöm­jék a kapitalista világfronton esett rést és megakadályozzák a forradalom továbbterjedését. Az orosz bolsevikiek a munkásosz­tálya; támaszkodva, a parasztság tá­mogatásával, hatalmas és hősies har­cokban kiharcolták a győzelmet és hozzáfogtak a szocializmus építésé­hez. Ezzel kezdetét vette egy új ,gaz­­ságos szocialista társadalmi rend épí­tése A Szovjetunió népei dicső pártjuk vezetésével, melyet Lenin és Sztálin épített naggyá, sikeresen harcoltak a háborús veszély ellen. A Szovjetunió hatalmas szocialista világhatalommá nőtt. Megvalósította az iparosítást. A nehézipar kiépítésével megteremtette a haza aktív védelmét és a mezőgaz­daság kollektivizálásának előfeltételeit. Sikerrel oldotta meg a szocializmus építésének legbonyolultabb kérdését, a parasztkérdést is, a mezőgazdaság kol­lektív, nagyüzemi szocialista gazdasá­­ookká építésének feladatát, hogy vég­legesen megteremtse a falu és a pa­rasztság felemelkedésének összes fel­tételeit így lett a Szovjetek országa a világ egy hatodán, a Szovjetunió Kommu­nista Pártja vezetésével, a bölcs Sztá­lin irányításával, megdönthetetlen bás­tyája a szocializmus világának Mesz­­szire világitó fáklyája a forradalmi munkásmozgalomnak Biztos őre a bé­kének és szabadságnak. Hajtóereje a társadalmi fejlődésnek. Miiven tanulságok adódnak számunk­ra a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalomból, amely 36-ik évfordulójának méltó megünneplésére egész dolgozó népünk, munkásosztályunk és dolgozó parasztságunk oly nagy szeretettel és lelkesedéssel készül? Gottwald elvtárs, vezérünk és taní­tónk megtanított minket a Szovjetunió tiszteletére és szeretetére. „A Nagy Októberi Szocialista Forradalom nélkül nem volna szabad és független Cseh­szlovákia. A szovjet tapasztalatok egy­re szélesebbkörú alkalmazása és fel­­használása, az állandó közeledés a szovjet példához — ez a népidemo­kratikus országok fejlődésének egyik •egfőbb törvénye. Tehát az egyre szo­rosabb közeledés a szovjet példához, ahhoz a társadalomhoz, amely már kiépítette a szocializmust és amely helyettünk is számos fájdalmat, meg­próbáltatást szenvedett el, amikor ke­­rpste és megtalálta az új életformát — ez a mi sikerünk, ez jelentős ha­ladás a szocializmus felé vezető úton" Milyen szerencsés a mi dolgozó pa­rasztságunk. hogv a világ legfejlettebb mezőgazdasága által kipróbált és be­vált tudományos tapasztalatai nemcsak '■endelkp7ésére állnak, hanem a szov­jet emberek személyesen jönnek el hozzánk, hogy átadják azokat. Dolgo­zó parasztságunk jól emlékszik a szov­jet emberek tanácsaira, mert mélyen a szivébe zárta a szovjet kolhozpi* rasztok küldötteit, akik messziről ér­keztek hozzánk, hogy tanácsaikkal és tapasztalataikkal segítsenek bennünket Október az új boldogabb paraszti életünk ki­alakításához. Jól ismeri a nádszegi, nagylégi, lele- { szí és számos más szövetkezetünk f tagja Szmirnova, Kovotkov, Pankov, Majorova, Kropotkin, Romanov szovjet kolhozparasztság kiküldötteit, akik itt— létijk alkalmával mindent megtettek, hogy tudásuk legjavát adják át dolgo­zó parasztságunknak Korotkov elv­társ, aki a Sztálin kolhoz elnöke, el­mondta, hogy a közös munka és kol- ! hozuk gépesítése révén a forradalom j előtti 2000 mázsa búzatermést falu­jukban hogyan emelte tízszeresére j Ennek eredménye az, hogy mozit, 500 férőhelyes színházat, a legkorszerüb- [ ben berendezett kórházat, gyermek- i otthont, továbbá a kolhoztagok szá- j mára 80 családi házat építettek fel a f faluban és az élet most kezd érdekes- j sé és nagyon értékessé válni — mon- | dotta Korotkov elvtárs Pankov elvtárs, a sefcsenkói gépál­lomás munkairól és tapasztalatairól beszélt. Az ő gépállomásuk volt az első, és ennek mintájára szervezték a Szovjetunióban a többi gépállomáso­kat iá. Ezen gépállomáson az első perctől kezdve teljesítették a tervet és egyetlen traktoros sem akadt, aki n< végezte volna el odaadóan felada­tát. Elmondta a gép- és a technika helyes kihasználása és a szakszerű ta­­lajmúvelés módját. Az önköltségcsök­kentéssel elérték, hogy 1 hektár föld­terület felszántása 25 rubelről 19-re csökkent. Beszélt a szárazság 'elleni harcról. Ennek a titka a technika vívmánya alapos kihasználásában és a földek szakszerű megművelésében rejlik, mert ezzel megőrizzük a talajnedvességet, ami a jó termésben mutatkozik meg Kiemelte az őszi mélyszántást és az előhántóseke fontosságát. Amikor a szövetkezet tagjai megkérdezték, mi tulajdonképpen a jó munka alapja, kire támaszkodnak a munkánál, a traktorra vagy a traktorosra. így vá­laszolt' „Természetes, hogy a trakto­rosra, akinek nemcsak szeretni kell a gépet, a munkaszerszámát, hanem ön­tudatosnak kell lennie, tudnia kell kiért és miért dolgozik. A Szovjetunió­ban a traktoros állandóan tanul és egyetlen traktoros sincs, aki magáról azt mondaná, hogy már mindent tud” A gépállomás kiváló munkájáért hatan kaptak „Szocialista munkahőse” ér­demrendet és 120-an másfajta kitün­tetést. A szovjet tapasztalatok azt példáz­zák, hogy a falu szocialista építése az osztályharc útján megy végbe. A falusi kulák mindent elkövet, hogy az embe­rek elmaradottságát is felhasználja a szocializmus ellen. Tanuljunk tehát éberséget a szovjet kolhozparasztság­tól. Harcoljunk és szigeteljük el a kulá­­kot a becsületes kis- és középparaszttól és egyúttal harcoljunk minden ellen, ami idejét múlta, rossz. Küzdjünk az új és a jobb munkaformákért és mun­kamódszerekért. Ezeknek a szovjet tapasztalatoknak alkalmazása révén túlteljesítette sok EFSz beadási tervét és jutott hozzá olyan hatalmas bevételekhez, amit Pártunk és Kormányunk határozatai a mezőgazdasági terményárak és felárak formájában biztosított dolgozó paraszt­ságunknak. Ilyen például az egyház­­karcsai szövetkezet, amely csak gabo­nabeadásból származó árkülönbözetből 133.558 koronát kapott. Egyházkarcsai azon szövetkezetek közé lehet sorolni, amelyből a legtöbb van az országban tehát az átlagos fejlettségű EFSz-ek közé. Ez azt jelenti, hogy ilyen eredmé­nyek ma a legtöbb szövetkezetnél ta­lálhatók. Ez az eredmény természetesen nemcsak a‘ szövetkezet nagyobb bevé­telében mutatkozik meg, de Egyház karesán a szövetkezeti tagok mosi épülő 16 házában és a tagok emelkedő életszínvonalában is. Mezőgazdaságunkban már ország szerte alkalmazzák, úgy szövetkeze teink, mint állami gazdaságaink a ke­reszt- és a szűksoros vetés szovjet módszeret Ennek hatalmas jelentősé gét csak úgy értjük meg igazán, ha megvizsgálunk legalább eov oéidát van a nagylégi EFSz, ahol a kereszt Folytatás a második oldalon. A dolgozó parasztságunk jó munkával köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulóját ★ ★ к Ünneplem a messzi napoknak októberi, vad viharát, sötét matrózszalagoknak kis horgonyait s aranyát, a szovjethatalmat, a drágát, a sósízű, balti szelet s a kort, melynek hajnali lángját az az Október gyújtotta meg, hogy bölcsen és rettenthetetlen áll őrhelyén a Párt — és ötéves terveinkben a szépség szigorát. (Ünneplem A mag erejet, a csírázót, s a föld minden táiűatát, ünneplem a kremli zászlót, az égitest hajnalát. A fiatalságot, a mehet, a virágokat és a tavaszt, ünneplem a dunai kéket, csipkésívü hidak alatt, utunkat, a fényre érett történelem fordulatát s a szabad kínai népet, mely a Nagy Óceánra lát. És ünneplem, hogy győztek, no, harsona, zengjed már, és ünneplem ezt a földet, mely a kommunizmus felé száll. A Szmolnij-i nagyteremben Lenin s Sztálin mutatott utat, hogy merre menjen .., Ünneplem azt a régi Aapot, a szovjethatalmat, a drágát, a sósizű, balti szelet, s a kort, melynek hajnali lángját az az Október gyújtotta meg. Vas István fordítása. A gadóci traktorosok az élen A komáromi traktorállomáshoz tar­tozó gadóci traktorosbrigád tagjai a nyitrai kerületben elsőnek teljesítették őszi munkatervüket, mégpedig 100,2 százalékra. Ez a jó eredmény annak köszönhető, hogy élénk munkaver­senyt folytattak, a munkát jól meg­szervezték és teljesítették a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tisz­teletére tett bátor kötelezettségválla­lásaikat. A jó munkát nagyban elő­segítette Göce Lajos brigádvezető is, aki nagy szakértelemmel irányította brigádját. A Nagy Október tiszteletére 15 nappal lerövidítették a vetés idejét Nem is olyan régen volt, amikor a bod-aki szövetkezeti tagok elhatá­rozták, hogy kötelezettségvállalásokkal készülnek fel a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom méltó megünneplé sere. Azóta az adott szó valóra vélt. Az őszi vetés idejét teljes 15 nappal lerövidítették. Ennek köszönhető, hogy az 5 hektár ösziárpa, a 12 hektár rozs és a 93 hektár búza már zsépen zöldéi a bodaki határban. A kapások betakarítása is jól folyik. Október 15-ig a 42 hektár kukoricát, a kórót is beleszámítva, betakarították. Az állam iránti beadási kötelezettségüknek 100 százai ékosam eleget tettek. A szövetkezet tagjaihoz hasonlóan, a traktorosok is arra összpontosí­tották figyelmüket, hogy vállalásukat idejében teljesíthessék. Ezt szemelőtt tartva, két műszakban dolgoznak s így már több mint 100 hektáron elvé­gezték a mélyszántást. A szövetkezet építészei pedig a Barátsági Hónap alatt átadják rendeltetésének az új, korszerű szövetkezeti istállót. Kohút Mária, Bodak ★ A somorjai járás kötelezettségvállalások teljesítésével ünnepel A somorjai járás számos szövet­kezete, szövetkezeti dolgozója érté­kes kötelezettségvállalással köszönti az októberi forradalom 36. évfordu­lóját. Nemcsak a szövetkezeti dolgo­zók, hanem az öntudatos dolgozónők is jobb munkával ünnepelnek. így van ez Csölösztön, ahol.az asszonyok a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 36. évfordulója tiszteletére vállalták, hogy rendszeresen részt­­vesznek a szövetkezeti munkában és , gy elősegítik azt, hogy a szövetke­zet az őszi munkákat a tervezett ha­­faridő előtt 15 nappal befejezze. E vállalást az asszonyok becsülettel reljesítik Nem kis mértékben nekik . köszönhető, hogy a szövetkezet az isszes vetést szeptember 15-ig be­fejezte A kereszt- és szűksoros ve­tési módszert az egész vetésterüle­ten alkalmazták A csölösztői sFSz jól halad a mélyszántásban is. Ebben a munkában uoyanesak alkalmazzák a szovjet módszert, mégpedig az elő­­hántós ekével való szántást. A ter­vet eddig már 72 százalékra telje­sítették, ami annyit jelent, hogy kötelezettségvállalásukat ezen a té­ren is valóra váltják. Külön említés­re méltó az, hogy a csölösztői szö­vetkezet beadási kötelezettségét pél­dásan teljesíti. Annakidején a gabo­nabeadást is magasan terven felül teljesítette, s most pedig a tojásbea­dásnak 130, a marhahúsbeadásnak 110, a sertéshúsbeadásnak pedig 98 százalékra tettek eleget. A vitényi szövetkezeti tagok kö­­telezettségválalásuknak azt a részét, hogy az őszieket kizárólag a szovjet tapasztalatok alapján, vagyis kereszt- és szúksorosan vetik el, maradékta­lanul teljesítették. A tárnoki szövetkezet tagjai az őszi munkák rendes elvégzése mel­lett kötelezettségvállalásukhoz híven, november 15-ig az összes gyümölcs­fát bekötik, hogy ezzel biztosítsák a jó áttelelést s ezen keresztül a jövő évben a dolgozók gyümölccsel való ellátását. Teljesítette kötelezettségvállalását Poloma Gyula is, a sárrétéi szövet­kezet tehéngondozója. A tervezett tejhozamot 1 literrel emelte a gond­jaira bízott teheneknél. A somorjai járás versenyben áll a dunaszerdahelyi járással a Szovjet Barátsági Hónap megrendezésében. Éppen ezért lázas előkészületeket folytattak a járás egyes falvaiban. A keszöleési dolgozók például kér­ték, hogy a Barátsági Hónapban ve­títsenek náluk tanulmányos filmet Malinyinova módszeréről, amelyre a szomszédos községek fejőit Is meg­hívják, hogy ezt a módszert még jobban megismerjék és még széle­sebb mértékben bevezessék az egész járás területén Bulla Lajos, Somorja

Next

/
Oldalképek
Tartalom