Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)

1953-07-12 / 28. szám

1953. július 12. Földműves Petőfi Sándor orosz nyelven M. Zenkevics cikkéből f Gyúr cső István: Petőfi Sándor a nagy magyar költő nevét már a múlt század 50-es évei­ben jól ismerte Oroszország demo­kratikus értelmisége. Első műfordí­­dítóinak egyike, Mihájlov, a Nyekrá­­szov-féle „Szovremennyik” (Kortárs) belső munkatársa volt. A költő és forradalmár, Csernisevszkij és Dob­­roljubov jóbarátja, kényszermunkán halt meg. A cári Oroszországban Petőfi költészete a cenzúra miatt nem terjedhetett el. Forradalmi ver­sei csak az Októberi Forradalom után jelenhettek meg. Kiadásra ke­rült egy versgyűjteménye Lunár­­cáárszkij fordításában, megjelentek „Válogatott költeményei” a Pravda­­kiadónál és külön kötetben szatiri­kus versei' „Rongyos vitézek” cím­mel. Azután válogatott verses és prózai műveinek egy terjedelmes kö­tete mutatta be a szovjet olvasókö­zönségnek azt a Petőfit, aki — mint Vorosilov, a szovjet küldöttség ve­zetője, az 1948-as forradalom száza­dik évfordulója alkalmából rendezett budapesti ünnepi gyűlésen mondotta — „Kossuth harcostársa, nagy haza­fi, a szabadságszeretö magyar nép dalnoka volt". Az Állami Szépirodalmi Kiadó most fejezi be Petőfi Sándor összegyűj­tött müveinek négykötetes kiadását. Az első kötet a költő korai, forra­dalomelőtti verseit öleli fel az 1842- 1846 közötti időszakból, a második kötetbe a költő kiforrott versei ke­rültek az 1847—1849-es forradalmi évekből, a harmadik kötet elbeszélő költeményeit tartalmazza. A negye­dik kötet, amely hamarosan szintén megjelenik, a költő prózai műveit, naplójegyzeteit és hősi egyéniségét oly nagyszerűen kidomborító leveleit adja közre. A verseket és az elbe­szélőkölteményeket fordító költői munkaközösség jelentős és eredmé­nyes munkát végzett. Ismert szov­jet költők is fordítottak Petőfi-ver­­seket: Nyikoláj Tyihonov, Miháil Iszákovszkij, Számuil Mársák stb. Az új kiadásban a szovjet olvasó olyan fordításokból ismerkedhet meg a magyar költővel, amelyek nemcsak pontosak, de költőiek is. Petőfi Sándor összegyűjtött mü­veinek megjelenése után jogosan mondhatjuk, hogy a magyar forra­dalmár-költő most már gigászi nagy­ságának teljében, lángeszű alkotásá­nak gazdagságában, sokrétűen tárul fel a szovjet olvasók milliós töme­gei előtt. A szovjet olvasóközönség megértette és nagyrabecsüli Petőfi költészetének mély népiességét, egészséges életörömét, vérbeli rea­lizmusát, lángoló forradalmiságát. A szovjet olvasót különösen az vonzza, hogy Petőfi mind költészet­ben, mind életében következetes for­radalmi demokrata volt: lánglelkü magyar hazafi, aki azonban nem zár­kózott szűk nemzeti keretek közé és népének szabadságáért vívott for­radalmi harcát, nem választotta el más népek harcától. A költő tisztán látta, hogy „tart a harc” és „most eszmék küzdenek”. Petőfi széles po­litikai látóköre átfogóvá és napjaink­ban is időszerűvé teszi költészetet. A költő versei száz év múltán is „teli torokból” zengenek és megragadják minden idők olvasóját. Alekszej Szurkov a szovjet olvasók sokmilliós tömegének érzéseit fejezte ki, ami­kor azt mondta, hogy „Petőfi Sándor költészetének szelleme közel áll a szovjet nép 'leikéhez”. t Üj kenyér ünnepére Új kenyérnek ünnepére hallgassák meg versem, mindnyájunknak jó munkáját én is hadd köszöntsem. Szabad ország boldog népét ne érje búbánat: örömünnep ez a mai, öröm az országnak. Aratásunk, begyűjtésünk jó munkabírással bevégződik jó időben vidám mulatsággal. Szóljon hát a rigmus sorba, ki mit végzett, felsoroljuk, megvizsgáljuk rendre, vidám versbe szedve. Vizsgák a moszkvai iskolákban A moszkvai iskolákban körülbelül félmillió tanuló teszi most le évvégi vizsgáit, illetve az érettségit. , A vizsgák első napjai arról tanus­­®kodtak, hogy a moszkvai iskolák pe­dagógusai jelentős eredményeket ér­tek el a fiatal nemzedék nevelésében. A TASZSZ tudósítója látogatást tett я 135. számú középiskolában, a szov­jet főváros 600 iskolájának egyikében. Viktor Sarapov, az iskola igazgatója közölte, hogy ebben az iskolában több mint ezer tanuló vizsgázik, közülük 80 tizedikosztályos növendék érettségi vizsgát tesz. — A most véget érő tanév — hang­súlyozta az igazgató — nagyjelentő­ségű volt az iskola szempontjából. A XIX. pártkongresszus útmutatásait kö­vetve a tanári kar tevékenyen részt­­vett a politechnikai oktatás bevezeté­sében. Az iskolában laboratóriumokat, .műhelyeket, technikai köröket létesí­tettünk, amelyekben a tanulók gya­korlati ismereteket szereznek. Május 1-én például ünnepélyesen üzembe helyeztünk egy vízierőmű-modellt, amelyet a tanulók készítettek. A mi­niatűr vízierőmű áramot adott. A VIII. osztály tanulói egy vegyészeti kombinát modelljét készítették el. A tantervnek a politechnikai oktatással kapcsolatos elemei fokozzák a tanulók érdeklődését a technika és a termé­szettudományok iránt. Az iskolában megalakult a fiatal fi­zikusok köre. A kör tagjai laborató­riumi kísérleteket folytatnak, előadá­sokat tartanak és különféle kísérlete­ket mutatnak be. A 135. számú iskola érettségiző nö­vendékeinek többsége műszaki főis­kolán folytatja tanulmányait. Köszöntjük az új kenyérrel hazánk munkásnépét, Pártunkat és kormányunkat és S világbékét. Köszöntünk az új kenyérrel Zápotocký elvtárs, szép hazánknak híl fiai leszünk mindig, meglásd. Mert a mi szövetkezetünk minden dolgozója egyet akar, jobb munkával a békét megóvja. Példa erre versengése az egész országnak, fokmérője ez a verseny a jó beadásnak. Nézzünk végig a mezőkön, búza-, árpaföldön, mit végeztek és mit végzünk, a valóság döntsön. Nem kérkedünk olyan módon, ami nem történt meg; Ezer példa közül párat íme, hadd említsek;.. De mielőtt rátérnénk a dolog velejére vessük szemünk a gépekre, csillogó ekékre. Vegyük számba, ki segített? Szabadságunk óvta az a Párt, mely hu osztályunk zászlóhordozója. :.. Köbölkúton történt, nem is olyan régen aratás elején, érés idejében, őszi árpát "vágták, jó meleg nap tűzött, reggeltől estéiig fölöttük időzött. Dús kalászok között táncolt a napsugár Halász József kezén, szép barna homlokán Berregtette gépét tíz óra hosszában, tizennyolc hektár lett este a nyomában, legn ám, de tarló, mert hát ennyit vágott végig az agregát: dűltek a kalászok. Óragrafikonja kétszázötvenhét lett, versenyfelhívása nem maradt ígéret. — — Menjünk más vidékre, bár nem kell keresni, egymásután látjuk, hogy eredmény jön ki. Negyven mázsa árpát egy hektárról vettek Perbetén a tagok de nem is hevertek őszi mélyszántáskor, mert az eke vasát mélyen beeresztve, vágták a barázdát, így tettek Hetényben, Magyarbélen, Gyulán, hatalmasat ütve az ellenség során. Vagy nézzük Peredet, Barci László éppen hiteles szóval mond dolgokat ekképen: „Dohányból tizennégy mázsa a hozamunk, nem hinném, hogy másban talán lemaradunk. Turcsányi Mária, Danada, Hovanyec, és még több mint ötven, aki eleget tesz annak, hogy jó gazda legyen a csoportba’': — nálunk bizony frissen járnak a dologra. — Király Kati éppen a minap említi, hogy a paprikaföld bizony rövid néki és lehetne hosszabb vagy inkább szélesebb, mert hát Urbán Mari, akivel versenyt megy! így van ez minálunk” — beszél Bárczi elvtárs;.; ■— Nemcsak ott, másutt is, említhetnénk Csákányt, Sziegl Máriának munkaérdemrenddel díszítették mellét, nem holmi kereszttel. Háromszáztíz hektár bátor vállalását túlszárnyalja messze, látjuk bátorságát. Nem gyávább társa ott Fajno, a kombáinos, úgy ül a koimánynál. szinte röpül, szálldos az árpatengerbeú, huVamzik c. gépe: — ilyen emberekkel szilárdul a béke. — kultürhi'rek a Szovjetunióból és a népi demokráciákból Festményeket és szobrokat vásárolnak a kolhozok A moldáviai kolhozparasztok gyak­ran látogatják a Moldáviai Szovjet Művészek Szövetségének képszalónját és szobrászati műtermeit, gyakran vá­sárolnak és rendelnek festményeket, szobrokat, rajzokat. Sok moldáviai mű­vész dolgozik a kolhozok megrendelé­sein. Vasziljev, Bancsivan és Gamburd a Virágzó Moldávia nevű kolhoznak készítenek egy nagyméretű festményt, amelynek ugyancsak „Virágzó Moldá­via” a címe. Elkészítik a kolhoz kiváló dolgozóinak portréit is. Egy sor por­trét rendelt az Új Élet kolhoz is. A ,-,Micsurin”-kolhoz számára egy fest­mény készül ezzel a címmel: „Szőlő­­szüret a kolhozban”. Ój balett Az elmúlt héten a tbiliszi állami opera és balettszínház új balettet mu­tatott be, amelynek címe: „A békéért” A balett szerzője két Sztálin-díjas mű­vész, David Toradze zeneszerző és Vahtang Csabukiani, a Szovjetunió népművésze. A balett a szovjet nép hOsi harcát mutatja be a Nagy Hon­védő Háborúban, valamint a népek küzdelmét a békéért az egész világon. Első érettségi a békéscsabai szlovák gimnáziumban 1949-ben alakult meg Békéscsabán a szlovák gimnázium. Tizenkilencen ültek az első osztály padjaiban —95 százalékuk munkás- és parasztszárma­zású — most valamennyien eljutottak az érettségi vizsgáig. ‘ A békéscsabai szlovák gimnázium­ban ma 75 fiatal tanul anyanyelvén. Az érettségizők az osztályvizsgát 3.8 tanulmányi átlaggal fejezték be, há­rom kitűnő tanuló van közöttük. Né­hány nap mulvá befejeződik az írás­beli. Az érettségiző szlovák fiatalok közül 17 tovább tanul pedagógusnak, mérnöknek, orvosnak készül. Szobrot állítanak Budapesten Dimitrov elvtársnak A bolgár munkásosztály nagy tanító­jának és vezérének, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjá­nak. Geotgi Dimitrovnak Budapesten a róla elnevezett téren szobrot állíta­nak. A bronz mellszobrot a bolgár fő­város, Szófia tanácsa ajándékozta a budapesti városi tanácsnak. A szobor talapzata már elkészült és I a Dimitrov-téren az emlékmű helyét- I is kijelölték. A szobor leleplezésére I junius I8-án Georgi Dimitrov szüle­tésének 71-ik évfordulóján kerül sor. IBIE<GYfl]JTE§ Irta: Vlagyimir Kraszilscsikov Prosin figyelmesen szemügyre vette a soffőrt. Iván szélescsontú. pirospozs­gás arca azt tanúsította, hogy soha­sem panaszkodhatott egészségi állapo­tára és orvossal csak a sorozáson ta­lálkozott. amikor személyi lapjának minden rovatába ez a sokatmondó szó került: „Alkalmas”. Vonásai minden­naposak, álla nagy, gömbölyű, kissé pisze orrán bőven tarkállanak a szép­­lök, okostekintetű szürke szeme derű­sen csillan ki napszítta, sűrű szem­öldöke, alól, meredek homloka ma­kacsságra vall, haja sűrű, vöröses­­szOke. — Egyszóval százszázalékos tankolás mellett egy teljes fordulót tudnál meg­takarítani? — élénkült fej egyszerre Fjodor Szergejevics. ..Milyen pompás emberek ezek a mieink1 — gondolta. Ilyenekkel lehet dolgozni. Ha téved is az ember ... helyrehozzák, ha vala­mit nem veszünk észre, figyelmeztet­nek. A legfontosabb pedig az, hogy szívvel dolgoznak”. — Ide hallgass, barátom! Te javasoltad azt az új ra­kodási módszert is? — Igen is, nem is ... — szólt za­vartan Iván. — Én csak az ötletet ve­tettem fel. Most minden egyes menet­ben fél tonnával többet szállítok. Most Iván törte meg a csendet. — Ma nem jutottam hozzá, hogy rádiót hallgassak. — Kommunistákat fogtak pörbe Amerikában — szolgált felvilágosítás­sal Prosin. mert úgy érezte, hogy úti­­társa tőle várja a híreket. — Kommunistákat? — Iván elko­­morodott. — Ezek szerint félnek a magunkfajtától, ezért hurcolják bíró­ság elé őket — Párttag vagy? — csodálkozott Fjodor Szergejevics. — Komszomolista vagyok... az egyre megy. Én is velük tartok a háború ellen ... Torkig vagyunk ve­le! — és Iván arca még jobban elko­­morodott. — A háborút is el lehet kerülni — jelentette ki Fjodor Szergejevics, mi­közben tekintete a hullámzó (rozsföl­deket simogatta. — Hej! — sóhajtott fel Iván. — Ha rajtam múlna ... — Éppen rajtad is múlik ... — Pro­sin újra Ivánhoz fordult. — A ku­tyák attól félnek, akinek vastagabb a fütyköse! — No, ha így van — mosolyodott el Iván — rajtunk nem múlik a dolog. Akármennyi gabonára is van szük­ség, mi mind elszállítjuk ... Nézd csak meg, Nyikita mi van a tömlők­kel? Kopik ám a gumi, Fjodor Szer­gejevics! * * * ... Iván éjjel-nappal száguldott Krasznaja-Nyiva és a begyűjtöhely között. Alvásra is csak a be- és kira­kodás között jutott ideje, de még ilyenkor sem mindig. „A gép szereti, ha gondozzák, kenegetik. ápolják” — így tanulta valamikor a hadseregben és erre tanitotta most brigádja soffőr­­jeit is. Iván saját tapasztalatból győ­ződött meg, hogy a gép kegyetlen bosszút áll minden felületességért, ha­nyagságért, — ezért aztán valahány­szor megállapodtak, valósággal végig­szaglászta teherkocsiját. száguldott is a „Zisz”. mint a repülőgép. Tizenegy óra volt, amikor Krasznaja Nyivába visszaértek. Iván meghagyta, hogy rakják meg a kocsit. Maga pe­dig hazasietett, jó étvággyal megva­csorázott. A bőséges vacsora után el­­álmosodott. de mégis erőt vett magán, felállt az asztal mellől és kiment el­lenőrizni, rakják-e már a gabonát. A csillagos augusztusi éjszaka me­legen borult fölé s tele volt hangok­kal. Szellő suhant át a kerítés mel­letti körtefák ágain. Valahol tücsök cirpelt. A víz zuhogva ömlött alá a vízimérő duzzasztógátjáról. A szom­széd faluból mélabús, kedves dal csen­dült feléje: Hűs. illatos éjszaka hullik a rétre Kinyílik az aimavirág .. . Kire vár a szíved — bevallod-e végre? Kit sz'lit a harmonikád? Amióta nem látta Surát. egyre csak reá gondolt. Vájjon hová tűnhetett? Égyszeriben valami melegséget érzett a szívében — mintha csak fényesebb lett volna a világ, ha néha-néha ta­lálkozott a leánnyal az úton. És mi­nél többet gondolt Surára. annál erő­sebben érezte, mennyire bántja a le­ány távolléte. Bár mielőbb találkoz­hatna vele... — Csak ne aggódj! — kiáltott fe­léje a raktárkezelő, amikor Iván meg­jelent az ajtó világos négyszögében. — Minden rendben folyik! — ... Moszkva beszél! — harsogta a vezetőségi iroda melletti oszlopról a hangszóró. — A pontos idő 23 óra 30 perc. Legújabb híreink következ­nek. .. ■ — ... Az aratási és begyűjtési munka egyre nagyobb lendülettel fo­lyik — hangzott a bemondó szava. — Az ország kolhozai és szovhozai nap­ról-napra több gabonát adnak az ál­lamnak. Iván még sose érezte ennyire biz­tosan, hogy Moszkva most róla is be­szél. Igaz. hogy 6 bár kicsi sejtec^ke a hatalmas szervezetben, viszont a szervezet egészen mégis csak ilyen parányi sejtekből áll. És szívét bol­dogság töltötte el: büszke volt ma­gára. a hozzá hasonló emberek mil­lióira. A hangszóró ekkor már az elektro­mos traktorról és az önműködő ra­kodógépekről beszélt, meg arról, hogy megkezdik a különleges tejleföíőző­­gépek sorozatgyártását. — Haj, de elkelnének nálunk! — szólalt meg most az Őr. — Meg is kapjuk meglátod — vág­ta rá Iván határozottan. — Hová kül­­denék. ha nem mihožzánk? Azután arról hallottak, hogy Varsó környékén autógyár épül, Albániá­ban textilkombinát, Romániában ha talmas nyomda. Magyarországon csa­torna. Szófiában színház. — Lám, hogy megindult náluk is a munka! Az emberek fellélekzettek — jegyezte meg Iván. .— Mi mindenkor tanítottunk és se­gítettünk! — Az öregember nagyot szippantott és méltóságteljesen köhin­­tett. — Úgy bizony! Közben a rádió híreket közölt a belgiumi munkanélküliségről, francia­­országi áremelkedésről, olasz gyárak bezárásából. — Amerikai segítség! — szólt az öreg és megvetően elhajította a ciga­rettát. — Add az inget, kapsz helyet­te nyakkendőt! Területi viszonylatban a pocsevoi kerület az elsők között volt, amely te­jesítette a beszolgáltatást rozsból és búzából. Megkezdődött a zab szállítá­sa. Iván mindennap, kétszer is for­dult, mégis maradt ideje pihenésre. Most többet tartózkodott a gépkocsi­­részlegnél és gyakrabban beszélgetett barátaival. Lám ma reggel is, alig. hogy belé­pett a kapun, találkozott a komszo­­molvezetővel. — Vorobjov! — kiáltott örvendezve Anya és hozzá sietett. — Láttad a mai újságot? — Van már rádió a fülkémben. Haj­tok és közben hallgatom az egész or­szágot. — De az itteni újságot nem láttad? Nahát! Nézd csak meg gyorsan! Rólad írnak benne! — Szürke kosztüm­kabátja zsebéből újságot húzott elő és átnyújtotta Ivánnak. — No-no! Lássuk csak! — érdeklő­dött Iván és szive nyugtalanul dobo­gott. őszintén szólva már régóta áb­rándozott, hogy egyszer írnak róla az újságban. Lám, Szenyáról már hány­szor írtak ..: * * * A végeláthatatlan földeket izzó nap­fény öntötte el. A sima országúton se­besen száguld Iván „Zisz”-e. A fül­kéje fölött vörös zászlón e szavak: „A gabona-béke!” Mély hangon búg a motor. Ismerős falvak házikói rohan­nak szembe és tűnnek tova, sürgönv­­oszlopok hosszú sora. kertek és kutak, hidak és kolhozraktárak. Már számta­lanszor látta ezt, de mégis minden egyes alkalommal érdekes és kedves a szemének. Aztán a bemondó beszélt valami tengerentúli úriember ama kivánságá­­ról, hogy ,,ki kell használnunk előnyös helyzetünket, erélyesen és következe- < tesen fel kell lépnünk a Szovjetunió­val és barátaival szemben.” Ivánnak a „Krokogyil” egyik kari­katúrája jutott eszébe. Roskatag, visz­­szataszító vénember, amint a rémü­lettől és a tehetetlen dühtől szinte eszét vesztve rázza „Atombomba” fel­iratú füstölgő fáklyáját. A vénember szájából nyál fröccsen szét. Szeme va­lósággal kifordul üregéből. Féktelen dühében kész lenne felgyújtani a var­­só-környéki autógyárat, a szófiai szín­házat Moszkvát, Krasznaja Nivát. Iván keze ökölbeszorult. Hej, ha az a harcias úriember láthatná ezeket a kemény kérges kezeket! Ha nem lenne olyan kurta az emlékezete, eszébe jutna: pontosan ilyen kezek akadá­lyozták meg. hogy Moszkva főutcá­ján valaki ezt a táblát szegezze fel: , Tverszkája-Strasse” és ugyanilyen kezek írták fel a Reichstag épületére: „Mi azért jöttünk ide, hogy Németor­szág többé ne jöjjön mihozzánk1” — Eszébe juthatná annak az úriember­nek. hogy ugyanilyen kezek rakták le a Lenin-mauzoleum alapzatához azo­kat a szánalmas „győzhetetlen” német zászlókat és akkor megértené, hogy ezek a kezek milyen keményen tud­ják megragadni a tankok kormány­kerekét, de az ellenség torkát is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom