Szabad Földműves, 1953. július-december (4. évfolyam, 28-52. szám)
1953-09-27 / 39. szám
Október 4 -én Prágában: Csehszlovákja—Magyarország Még a Svájc ellen vívott Európa Kupa-mérkőzés hatása alatt állunk, de már egyre sűrűbben emlegetjük válogatott csapatunk következő ellenfelét: az olimpiai bajnok magyar csapatot. A magyar labdarúgás az utóbbi évedben olyan tekintélyre tett szert, amilyenre még soha. Nem is csoda, hiszen a felszabadulás óta játszott 52 válogatott mérkőzése közül negyvenet megnyert, i ötször játszott döntetlenre és csak hétszer veszített. Az 52 mérkőzés gól! aránya egyenesen imponáló, hiszen 218' I rúgó' t és 68 kapott gól átlag számítva j 4:l-es győzelemnek felel meg. Tegyük I még azt is hozzá, hogy Európa, sőt ! talán a világ legjobbjának tekintett maj gyár válogatott már három éve veret- i len. E PSz Komiát—EFSz Szeloce 2:1 (1:0) A szelőcei csapat abban a reményben állt ki a bajnoki mérkőzésre, hogy végre egyszer játszhat emberi játékot. Sajnos, ez a remény hiú volt. A komjátiak ezúttal is bebizonyították. hogy tisztességes játékra képtelenek. A kirendelt játékvezető nem jelent meg. Feltételezhető, hogy ez nem véletlen dolog, mert az ilyen és ehhez hasonló esetek már többször megismétlődtek. A mérkőzést az egyik partjelző vezette teljesen egyolda’úan. Szemmelláthatólag 6 is fé’t a fanatikus közönségtől. Elnézte például, hogy a sérült Mitťlčh helyére Fülöp I.-et az egyik játékos többször labda nélkül megrúgta. A szelőcei csapát a második félidőben némi fölényt harcolt ki, végül azonban kénytelenek voltak a labda helyett a komjáti játékosokat figyelni, akik tekintet nélkül arra, hogy a szelőcei játékosoknál volt a labda, vagy nem. rugdalták a játékosokat. Kíváncsiak vagyunk, hogy a kerület meddig fogja tűrni ezeket a kilengéseket. A mérkőzés legjobb embere Lencsés, a szelőcei kapus volt, aki ezen a mérkőzésen kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A többi szelőcei játékos inkább azon iparkodott, hogy j, lábtörés, vagy más súlyos sérülés nélkül megússza a mérkőzést. Hampl József, Szelőce. Párkányi Slavoj— Nagysallóí EFSz 4:0 (1:0) A kerületi futballmérkőzést Párkányban játszották, melyen a tartalékosán játszó nagysallói együttes nem bírta az iramot a négy katoná val megerősített Párkánnyal szem ben. A mérkőzés alkalmával feltűnt a nagysallóiak gyönge játéka, ami főképpen az edzések elhanyagolásával magyarázható. A nagysallói játékosoknak tudniok kellene, hogy becsületes előkészület nélkül nem iehet eredményt elérni. Reméljük, hogy a jövőben jobb eredményről számolhatunk be, melyre a .játékokos is ígéretet tettek. Megígérték, hogy az edzésekre eljárnak és a nagysallói ESZ jó hírnevéhez méltóan fognak viselkedni. Nagyon ajánlatos volna, ha a szövetkezet vezetősége is támogatásával hozzájárulna a csapat megerősítéséhez, hogv a csapat szocialista szellemben, jó kollektiv munkát végezzen és becsületére váljék a hazai sportközönségnek. Belujský Kos- ludió * 4.30 Hírek. Levelezőink jelentik. Időjárásjelentés. 4.40—8.30 Reggeli zenés műsor a munkába induló dolgozóknak. 5.00 A Szabad Nép vezércikke. 6.00 Falurádió. Gazdakalendárium. 7.00 Hírek. Időjárás jelentés. 7.55 Műsorismertetés. 12.00 Hírek. Belföldi lapszemle. Időjárásjelentés. 14.00 Időjárás- és vízállásjelentés. 17.00 Hírek. Időjárás jelentés. 20.10 Mit hallunk holnap. 24.00 Hírek. Szeptember 28. hétfő Pozsony 5.30 Fúvós zenekar. 6.15 Nyelvoktatás. Magyar népdalok. 6.40 Szórakoztató muzsika., 7.15 Reggeli hangverseny. 7.55 Iskola-közlemények. 8.00 Szlovák népdalok. 8.15 Operajelenetek. 8.40 Reggeli hangverseny. 9.15 Szórakoztató dallamok. 9.40 Felolvasás. 10.10 Iskolarádió. 11.00 Operazene. 11.30 A pilzeni rádió zenekara. 12.50 Népi táncok. 13.15 Közkedvelt operazene. 16.15 Iskolarádió. 16.30 Elbeszélő muzsika. 17.00 Kamarazene. 17.45 Harmonika zene. 18.00 Orosz nyelvtanfolyam. 18.30 Szórakoztató zene. 19.20 Milan Jaris: Az eskü. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 Felolvasás. 11.45 Fúvós indulók. 12.15 Hangverseny üdülőknek. 13.00 A Fővárosi Népizenekar játszik. 13.30 Levelezőink jelentik. 13.40 1 Operettrészletek. 14.15 Úttörő híradó. | 14.40 A M. R. kisegyüttest 15.30 1 Banda gordonkázik. Ю.о'о Megérett a fekete szőlő. 16.20 Most légy okos Domokos, 16.45 Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.10 Jó munkáért szép muzsikát. 17.40 Részletek Friedrich Wolf regényéből. 18.10 Tánczene. 19.00 Hangos újság. 20.00 Tíz perc külpolitika. 20.15 Nagy mesterek közkedvelt műveiből. 21.10 Vidám zenés műsor. 22.20 Zenekari muzsika. 23.2(1 Brahms műveiből. Szeptember 29. kedd Pozsony 6.15 Építő dalok. 6.40 Dolgozóinknak. 7.15 A Szovjetunió szabadtéri együtteseinek műsorából. 7.40 Morva táncok. 7.55 Iskolaközlemények. 8.00 Nyelvoktatás. 8.05 Szórakoztató zene. 8.20 Fúvós zene. 9.15 Operettzene. 9.45 Politikai előadás. 1010 Iskolarádió. 10.30 Orosz nyelvlecke. 10.45 Szülőknek. 11.00 Politikai előadás 11.30 Népszerű hangszerszólók. 12.00 A pozsonyi rádió műsora. 12.50 Fúvós zene. 13.15 Fél óra szórakoztató dal'amok. 16.15 A szovjet szerzők műveiből. 16 30 A fiatal földrajzi írók köre. 17.00 Iroda'mi műsor. 17.30 Fél óra tánc. 18.00 Orosz nyelvlecke. 18.15 Mark Osipovics Reizen énekel. 18.30 Kalasa Károlv élete. 19.30 Szlovák szórakoztató zene. 20 00 Földműves néniegvetem. 20 00 Katonai fúvós zenekar. 20 40 Irodalmi műsor. 21.00 Népi szóHstámk énekelnek. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. и-.л» a munK. mében. 19.30 Tai. 20.00 Pártoktatás. 20. hangverseny. 21.30 Mc„ 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 Vörös sipkások utánam. 12.15 Jó munkáért szép muzsikát. 13.00 Részletek Szirmai Albert: Mézeskalács és a Mágnás Miska c. operettjeibő1. 13.30 Filmzene. 14.15 Űtterő híradó. 11.40 Gyermekrádió. 15.30 Szimfonikus szvitt. 16.20 Bíboros és fejedelem — történelmi hangjáték 17.10 Leveleink nyomában. 17.25 Szív kü'di szívnek szívesen 17.40 Muzsikáról — mindenkinek. 18.10 Tánczene. 19.00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 2Ó.00 Tíz perc külpolitika. 20.15 Hangos újság. 21.10 Acél Tamás elbesz. 21.30 Egy falu egy nóta. 22.30 A M. R szimfonikus zenekara. 23.45 A Piatnickij-együttes műsorából. Október 1. csütörtök Pozsony 6.15 Nyelvoktatás. 6.20 Fúvós zene. 6.40 Népek táncai. 7.40 Reggeli hangverseny. 7.55 Üttörő előadás 8.00 Napjaink da'ai. 9.15 Űj dalok 9.40 Pártoktatás. 10.10 Iskolaradió. 11.00 A kínai nép zenei alkotásaiból. 12.00 Szórakoztató szvittek. 12.50 Szabadtéri hangverseny. 13.15 Operettdallamok. 1 ’.15 Čsasztuskák. 16.30 Isko'arádió. 17.00 Ifjúsági hangverseny. 18.00 Orosz nyelvlecke. 18.15 Népi epvetem. Í8.45 Ifjúsági szvitt. 19.30 Szabadtéri hangverseny. 20.45 Bányászelőadás. 21.00 A kínai művészek hangversenyéből. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 Keringők, polkák. 12.15 Verbunkosok. csárdások. 13.00 Szórakoztató muzsika. 13.30 A M. R. kórusának hangversenye. 14.15 A Gyermek újság műsora. 15.00 Kínai zongoramuzsika. 15.30 Gyere pajtás katonának. 16.00 Pakistani történetek. 16.15 Zenei műsor. 17.00 Külpolitikái kérdésekre válaszolunk. 17.15 Üj életünk népdalai. 17.40 Szabadtéri műsor. 19.00 Hangos újság. 20.15 Doboz: népdalok 20.jO Villámlik messziről — rádiójáték. 22.20 Tánczene. 23,00 Az épülő kommunizmus nagy országában. 23.30 Szimfonikus szórakoztató zene. Október 2. péntek . Pozsony 5.45 Reggeli zene. 6.15 Dolgozóinknak. 6.40 Tarka szórakoztató műsor 7.15 Reggeli hangverseny. 7.40 Vidám opera.ielenetek. 7.55 iskolaközlemények. 8.00 Nyelvoktatás. 8.05 A Bolgár Néphadsereg Együttesének műsorából. 8 20 Szabadtéri dallamok. 9.15 Cseh táncok. 9.40 Filmzene. 10.10 Iskolarádió. 10.45 Sportműsor. 1130 Tarka zenei műsor. 12.00 A Lengye! Népi Egvüttes műsorából. 12.50 Operazene. 13.15 Szórakoztató zene. 16.15 Együt'eseink a nép zenei nyelvén. 16.30 Felolvasás a gvermekujságokból. 17 00 Az ukrán művészek hangversenyének műsorából. 17.30 Egész-,.15 Jelei. 14.10 Szóraki ,uol. 16.15 SzL,c. . . . ij.jO Híres énekesek. 17.00 Fúvós zene. 17.30 Tarka zenei szórakoztató műsor. '18.00 A hadsereg híradója. 18.30 A hadsereg zenekarának hangversenye. 19.30 Népdalok 20.00 Humor és szatíra. 21.00 Operettzene. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rádió 11.30 A M. R. népi zenekara játszik. 12.15 Keringők. polkák. 13.30 A Belügyminisztérium Erkel Ferenc fúvós zenekara játszik. 14.15 Állami vá'ialatok hírei. 14.20 Üj zenei Újság 14.30 Vidám hangszerszólók. 16.00 Vidám zenés iroda’mi műsor. 16.30 Tánczene. 17.10 Leveleink nyomában. 17.30 Könyv muzsika, színház. 18.19 Szövetkezeti híradó. 19.00 Hangos újság. 20.15 Láttuk, hallottuk, olvastuk. 22.20 Tánc éjfélig. Október 4. vasárnap Pozsony 6.00 Vidám vasárnap. 6.40 Román népdalok é- táncok. 8.00 Gyermekelőadás. 8.30 Operazene. 9.00 A Rádió népiegveteme. 9.30 Hazai táncok. 10.00 Szólistáink szabadtéri hangversenye. 10.20 Híres énekesek. 10 45 A nap margójára, 11.00 Klasszikusaink hagyatékából. 19 00 A hét költészete. 12.05 Népszerű hangverseny. 12 30 A hét nemzetközi eseményei 12.50 Népünk da’ai és táncai. 13.30 Mezőgazdasági beszélgetés. 14.00 Fúvós zene. 14.30 Katonaműsor. 14.50 Az ifjúság dalol és táncol. 15.20 A ta'u együtteseinek és szólistáinak műsorából. 16.00 Hallgatóink leveleire válaszolunk. 16.40 Beszélgetés az Úl könyvekről. 17.10 Tánczene. 17.15 folytatásos felolvasás. 17.30 Tréfás levelek. 18.00 Operanyitányok. 18.30 A pozsonyi rádió zenekarának hangversenye. 19.30 Vörös Zászló Együttes műsorából. 20.00 Spoitesemenvek. 20.30 Népi táncok. 21.00 Énekalko’ásainkból. 21.30 Moszkva beszél. 22.00 Zene. Kossuth-rá hó 6—8.00 Zenés vasárnap reggel. 8.15 Egy falu egy ,ióta. 9.00 Zenés fejtörő. 10.00 Vasárnapi levél. 10.10 Csín- Bum — a magyar rádió gyermekcirkusza. 11.00 Épü'ő szép hazánk. 12.15 A M. R. szimfonikus zenekara játszik. 13.15 Chopin műveiből/13.30 Béke és szabadság. 14.15 Magyar és szovjet düpi együttesek. 14.45 Népidemokratikus szabadtéri műsor. 15.30 Tánczene. 15.50 Mesél a nagy folyó, — a Kínai Népköztársaság tiszteleténe. 17.35 Helyszíni közvetítés Magyarország—Csehszlovákia labda: ugó mérkőzésről Prágából. 17.20 Filmzene. 17.35 Helyszíni közvetítés Magyarország—Bulgária közötti válogatott labdarugó mérkőzésről Szófiából. 19 00 Tánczene. 20.15 Kincses kalendárium. 20.20 Tánczene. 22.00 Sporteredmények. 22.25 Tánczene. 23 00 Csa.ikovszky hatodik szimfónia. 23.50 Magvar népdalok. Szabad FötdmOves a Földmövelesuqvi Meubtznttl Hivatal hetilapja — Kiadóhivatal Bratislava Krlzkoví 7 — telefon 332-99 — Szerkesztősig Bratislava Krtzková 7. — Telefon: 243-48. — Főszerkesztő: Major Sándor. — Kiadja az ..Stfjt pőd >hosp nakladateľstvo" n. p závod Bratislava Krlíková 7 — Nyomja Merkantilné tlačiarne n. p. гг.. Bratislava. UL Nár povstania 4L - Irányító postahivatal: Bratislava, 2. - Hőfizetés egy évre: 20 Kčs, félévre 10-, Kčs. A lap felmondható mmden év végén oki, elsejéig — Eng. szám.: PIO 566/52. IV. S.