Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1953-03-15 / 11. szám
4 fcöldmuves 1953. március 15. ioszif Visszárionovics Sztálin Antonín Zápotocký kormányelnök beszéde Itt állunk ma valamennyien, gyárak munkásai, irodák és üzletek dolgozói, fegyveres alakulatok hozzátartszói, falvak földművesei, írók, művészek, tanítók, műszaki és tudományos értelmiségünk, munkás- és tanuló ifjúságunk, férfiak és nők meghajtott zászlókkal és meghajtott fővel, hogy kifejezzük mérhetetlen fájdalmunkat és gyászunkat annak a férfiúnak elvesztése felett, aki nemcsak nemzeteinknek, de az egész világ dolgozó népének is kimondhatatlanul kedves és drága volt. Gyászoljuk felszabadítónk halálát, barátunkét és tanítónkét. Gyászoljuk a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának, Joszif Viszszárionovics Sztálin elvtársnak halá’át. Hirtelen és váratlanul távozott, ezért a veszteségünk még fájdalmasabb, megrendítőbb. De téved valamennyi ellenfelünk, az emberi munka kapitalista kizsáltmányolói, a szabad nemzetek imperialista leigázói, a háborús uszítok és a béke ellenségei, ha azt hiszik, hogy Sztálin eltávozásával az új társadalom epítésének alkonya következik, ha úgv látják, hogy megnyílt az alkalom új imperialista háború büntetlen előidézésére és hogy gonosztevő, rabló nábobok és féktelen önzők fái újra akadály nélkül egészen az égig nőnek. Emlékezzetek a 29 év előtti időkre. Akkor is meg volt rendülve az egész békeszerető világ, a dolgozók világa a Március 9-e kora reggeltől kezdve a prágai dolgozók ezrei gyülekeztek a Vencel-téren, ahol J. V. Sztálin generalisszimusznak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága titkárának . temetése napján a gyászünnepséget tartották. A Nemzeti Múzeum monumentális épületének homlokzatán az emberiség új korszaka megteremtőjének, J. V. Sztálinnak fekete szegéllyel körülvett hatalmas képét helyezték el, akinek elvesztése a Szovjetunió népeivel együtt fájdalommal tölti el az egész emberiséget. A kép mindkét oldalán lévő felirat kifejezte a Csehszlovákia népének szeretetét és odaadását, legforróbb érzelmeit tanítója, felszabadítója, a világproletariátus zseniális vezére és a világbéke zászlóvivője iránt: „Sztálin elvtárs Örökké élni fog Csehszlovákia népének szívében.” A mély csendet csupán az épületeken kitűzött gyászlobogók suhogása töri meg. A múzeum előtt magas zászlórudakon félárbocra eresztették a zászlókat, a múzeum korlátján görögtüz ég. Az épülettel szemben katonai zenekar és katonai díszalakulatok, valamint a nemzetbiztonság szerveinek és a népi milíciáknak díszalakulatai állanak. A zászlókon fekete szalagok. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a népi milíciák zászlainak sora mögött, amelyeknek vörös színét tompítja a gyászszalagok fekete színe, kezdődik a hatalmas, beláthatatlan tömeg. A százezres tömeg csendesen áll. Fájdalmas gyász nehezedik rá. Nyolc óra után nem sokkal megérkeznek a gyászünnepély vendégei, Csehszlovákia Kommunista Pártjának és a Csehszlovák Köztársaság kormányának képviselői. A Nemzeti Múzeum erkélyén helyet foglaltak: Antonín Zápotocky kormányelnök, Alexandr Jefremovics Bogomolov, a Szovjetunió nagykövete, Viliam Široký, dr. Jaromír Dolanszky, Václav Kopecky és Antonin Novotny kormányelnökhelyettesek. A múzeum mellvédjén 'összegyűlt vendégek között van továbbá Zdenek Ficrlinger kormányelnökhelyettes és Jindrich Uher kormányelnökhelyettes, dr, ing. Emanuel Slechta professzor, a Csehszlovák Szocialista Párt elnöke, dr. h. c. Jozef Plojhar miniszter, a Csehszlovák Néppárt elnöke, dr. Jozef Kiszely miniszter, a Szlovák Megújhodás Pártja elnöke, a CsKP KB elnökségének tagjai, dr. Oldrich John, a nemzetgyűlés elnöke, Gusztáv Kliment képviselő, a Központi Szakszervezeti Tanács elnöke, Ján Harusz, ing. Ludmilla Jankovcová, Július Duríš, Jozef Krosznár és Václav Noszek miniszterek, továbbá Ladiszlav Kopriva képviselő. A kegyeletes aktuson résztvettek a kormány többi tagjai, a kormánybizottságok elnökei, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, a Szlovák Nemzeti Tanács és a Megbízottak Testületé elnökségének képviselői. A gyászünnepség vendégei között jelen voltak a hadügyminiszter mérhetetlen veszteségről szólő hír miatt. 1924. január 21-én meghalt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom zseniális vezetője, a föld egyhatodának felszabadítója, a cári rémuralom, a feudális iga és kapitalista elnyomás alól — Vladimír Iljics Lenin elvtárs. Akkor is vonultak a prágai utcákon az akkor még jogtalan proletariátus tömegei, gyászzászlőikkal és lehajtott fővel. Menetüket az uralkodó hurzsoázia éles gúnykacaja kísérte, amely éppen akkor kezdte megerősíteni uralmát a győzelmes Október után és a Habsburgmonarchia összeomlása után. Ekkor erősödott meg az új masaryki köztársaságban a kapitalista kizsákmányolás és elnyomás, amit az áruló reformista és nemzeti szocialista munkásvezérek jóindulatú segítsége támogatott. A dolgozók tömegei csalódottak voltak és a mi éppen keletkezőben lévő kommunista pártunk nemcsak számbelileg, hanem ideológiailag is gyenge lábon állt. A forradalmi proletariátusnak 1920 decemberében elszenvedett veresége után pártunkat ideológiai és frakciós viták gyengítették. Jílek, Bubnyik, Vajtauer, Vercsik, Neurath — a kalandorok egész sora, akik a forradalmi mozgalom fejlődésének idejében pártunkba befurakodtak, aláaknázták a párt egységét, megyefigítették harci képességét, megingatták a dolgozó töhelyettesei, Václav Kratochvi! hadosztálytábornok, vezérkari főnök. Csenek Hruška és Václav Thor hadosztálytábornokok. Ján Zeman brigádtábornok, a politikai főigazgatás főnöke. Otakár Iíytír hadosztálytábornok, a prágai helyőrség parancsnoka, dr. V. Vacek Prága főpolgármestere, Bohumil Cservícsek, a köztársasági elnök irodájának főnöke, a kerületi és városi pártbizottság képviselői, á csehek és szlovákok Nemzeti Arcvona'a összes szervezeteinek képviselői, számos nemzetgyűlési képviselő, az országos tömeg szervezetek képviselői, közéletünk kiváló tényezői, a Csehszlovák Tudományos Akadémia, a Csehszlovák Mezőgazdasági Tudományos Akadémia tagjai, az á lamdíjasok, a Köztársasági Érdemrend és a Munkaérdemrend tulajdonosai, az országos tömegszervezetek és tudományos intézetek képviselői, az egyházak és a főisko'ák képviselői, valamint politikai, gazdasági és kulturális éltetünk más kiváló tényezői. A gyászünnepségen továbbá résztvett a prágai diplomáciai testület rangidős tagjával, Wiktor Grosz lengyel nagykövettel élén, dr. Gertruda Szekaninová-Csakrtová külügyminiszterhelyettes és Jozef Sedivy kü! ügy minisztériumi diplomáciai protokollfőnök. A Nemzeti Múzeum épülete előtti térségen helyet foglalt a csehszlovák véderő parancsnokainak testületé. Nyolc óra 30 perckor gyászzenével kezdődött az ünnepség. A százezres tömeg leveszi kalapját és a Vencel-téren felhangzik a csehszlovák és a szovjet himnusz. Antonin Zápotocky kormányelnök, a Nemzeti Arcvonal Központi Akcióbizottságának elnöke ezután elmondotta gyászbeszédét. Beszédét és azon szavait, hogy a Sztáiln és a Szovjetunió iránti hit, hűség és szeretet örökké élni fog, a gyászünnepség résztvevőivel együtt Csehszlovákia polgárai és az ifjúság milliói hallgatják az állam egész területén. Csehszlovákia dolgozó népe hűségesküjét Sztálin hagyatékához Viliam Široký kormányelnökhelyettes olvasta fel. Az eskü minden szava mély visszhangot keltett az óriási tömeg szívében, amely „esküszünk” felkiáltásának háromszoros megismétlésével fogadalmat tett, hogy Sztálin hagyatékát az utolsó betűig teljesíti. Az Internacionáléhangjai közben, amelyet a dolgozó nép tömegei énekeltek, felhangzottak a tüzérségi díszlövések. Az Intemacionálé elhangzása után felhangzottak a gyárak szirénái és néhány pillanatra az egész állam területén megállóit a munkazaj. A gyászünnepség befejezése után a dolgozók mindennapi munkájukba siettek, hogy még nagyobb áldozatkészséggel és törekvéssel folytassák hazánk szocialista építését, ahogy a halhatatlan Jozef Visszárionovics Sztálin erre tanította őket. megek bizalmát és a burzsoázia érdekében — sok esetben annak egyenes szolgálatában — széjjelverték harci egységét. Hasonló volt a helyzet Nyugat-Európa más kommunista pártjaiban is. Sőt, magát a diadalmas, uralkodó kommunista pártot a Szovjetunióban is belső frakciós ellentétek fenyegették. Trockij, Zinovjev, Bucharin és mások folytatták ott akkor kártevő munkájukat. Az egész kapitalista világ, s velük együtt a reformista táborból származó fullajtárok, azt hitték, hogy elérkezett a kommunizmus alkonyának ideje. Azt hitték, hogy a Szovjet Szocialista Köztársaság a nagy Lenin halála után, akinek zsenialitását még esküdt ellenségei sem merték kétségbe vonni, összeomlik. Azt hitték, hogy ezzel eltűnik a szocializmus annyira rettegett veszélye az egész világon. Ebbeni reménykedtek ellenségeink és áruló segítőtársaik. De másképpen gondolkodtak a munkások és a dolgozó nép. A nagy mozgalmak és a nagy haladó célkitűzések mindig megtalálják nagy mestereiket és megteremtik, kinevelik nagy vezéreiket. így történt most is. A kapitalista reakciósok reményeikben csalódtak. A forradalmi munkásmozgalom kollaboránsait és árulóit leleplezték. A forradalmi tömeg megedzette és felnevelte a maga igazi és megbízható vezéreit. így nőtt ki a Szovjetunióban Joszif Visszárionovics Sztálin elvtárs, Kemény kézzel vette kezébe a Nagy Októberi Forradalom hagyatékát, folytatta a szocializmus nagy úttörőinek, Marxnak, Engelsnek és Leninnek művét. A megfélemlítettek, a szökevények és a szocializmus kimondott árulóinak minden kétkedő és leszerelő tézisei ellenére helyesen ítélte meg az erők és viszonyok további fejlődését, helyesen tűzte ki azt a jelszót, hogy egy országban is felépíthető a szocializmus a kapitalista körülzárás idején is. De nemcsak a jelszót adta meg helyesen, hanem kidolgozta a gyakorlati irányelveket is, hogy mit kell tenni, hogyan kell megszervezni és irányítani az új szocialista rendszer felépítését, termelését és életét úgy, hogy a szocialista állam a kapitalista körülzárás idejében is teljesíteni tudta feladatait, hogy képes legyen keresztezni ellenségei terveit és a szocializmus alapjait minél erősebben tudja kiépíteni, megerősíteni és lerögzíteni. Sztálin elvtárs legnagyobb figyelmét elsősorban az egységes kommunista párt kiépítésének szentelte. Egységes, ideológiailag fejlett és vezető küldetésének tüdatában lévő kommunista párt nélkül nem lehet a kapitalista kizsákmányolást eltávolítani, nem lehet a szocializmust építeni. A párt ereje egymagában azonban nem elégséges az új építés hatalmas feladatainak teljesítésére, a kapitalista összeesküvő tervek keresztezésére és a béke védelmére. Ezért Sztálin elvtárs ezt tanítja: „A bolsevikok, a kommunisták ereje abban van, hogy az aktív pártonkívüliek millióit tudjuk pártunk köré csoportosítani. Mi bolsevikok, nem értük volna el mostani sikereinket, ha nem tudtuk volna a párt részére a pártonkívüli munkások és parasztok millióinak bizalmát megnyerni. Ehhez pedig mi szükséges ? Ehhez az szükséges, hogy a párttagok ne határolják el magukat a pártonkívüliektől, hogy a párt tagjai ne gubőzzanak be párttagságukba, ne kérkedjenek párttagságukkal, hanem hallgassák meg a pártonkívüliek szavát, hogy a párttagok necsak tanítsák a pártonkívülieket, hanem maguk is tanuljanak tőlük”. Mert Sztálin elvtárs ilyen helyesen látta a párt feladatait, mert a párt munkáját és küldetését ilyen helyesen tudta összekapcsolni az egész nép érdekével, mert Lenin halála után ily magasra emelte a szocializmus építésének zászlaját és kiharcolta a következetesen marx-lenini útra való lépést valamennyi nyílt és titkos ellenség és áruló ellenében — azért műve, a szocializmus építése teljes sikerrel és eredménnyel fog végződni. A Sztálin elvtárstól vezetett kommunista párt keresztülhúzta a kártevők minden tervét, visszaverte az ellenség minden támadását és az egész munkásosztály, valamint a dolgozó tömegek segítségével kiépítette a szocializmust a föld egyhatodán. Jogosan jelentette ki Malenkov elvtárs a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán az egész kongreszszus nevében: „A párt sorainak megbonthatatlan egybeforottságát elsősorban Sztálin elvtársnak, vezérünknek és tanítónknak köszönhetjük, mert ő védte meg a párt lenini egységét”. Sztálin elvtárs nemcsak a Szovjetunió Kommunista Pártjának egységét védte meg, hanem nagy befolyása és érdeme volt abban is, hogy sok más ország kommunista pártja egységét és helyes marxista-leninista irányítását megóvta. A mi csehszlovákiai kommunista pártunk is Sztálin elvtárs tanácsának és segítségének köszönheti gyerekbetegségeinek, opportunista és trockista elhajlásainak leküzdését. Nagy érdeme volt és van abban, hogy pártunk a helyes lenini vezetés szellemében fejlődik. Büszkék vagyunk arra, hogy tőle tanult és edződött meg bolsevista módon pártunk elnöke, Klement Gottwald elvtárs, köztársaságunk elnöke és Sztálin hű tanítványa is. De nemcsak Csehszlovákia Kommunista Pártja, hanem köztársaságunk és annak nemzetei is végtelen hálára kötelezettek Sztálin elvtárs iránt. Sztálin elvtárs neve és tevékenysége szorosan összefügg munkásmozgalmunk és nemzeteink történelmével. 1912- ben, az orosz bolsevikok illegálisan lefolyt konferenciáján, a prágai történelmi jelentőségű Népházban, Sztálin elvtársat első ízben választották be a bolsevik párt vezetőségébe. 1913- ban — amikor még a mi hazafias politikusaink, közöttük T. G. Masaryk tanár is az akkori Osztrák-monarchia korlátlan uralma idején nem merték a teljes cseh függetlenség követelését még csak kimondani sem, mert csak bizonyos autonómiáról beszéltek az osztrák állam keretében — éppen Sztálin elvtárs volt az, aki „A marxizmus, a nemzetiségi és gyarmati kérdés” című könyvében Ausztria minden elnyomott nemzete számára, kimondottan a csehek és a szlovákok számára is teljes egyenjogúságot követelt. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának X. kongresszusán 1921- ben tartott „A nemzetiségi kérdésről” című beszámolójában helyesen utalt Sztálin elvtárs arra, hogy Ausztria- Magyarország szétesése után az új független csehszlovák és lengyel állam megalaku’ása sem nyújt semmiféle biztosítékot ezeknek az államoknak a teljes és tartós függetlenségre, mivel ezek az államok nyugateurőpai kapitalista protektoraik imperialista spekulációinak tárgyai. Sztálin elvtársnak ez az állítása — ugyanúgy, mint összes többi analízise, München idejében világosan beigazolódott. A nyugateurópai államok, mit sem törődve szövetségi szerződéseikkel és kötelezettségeikkel, kiadták Csehszlovákiát a hitleri fasizmus hódító falánkságának, mert azt hitték, hogy Csehszlovákia meggyalázása árán a hitleri fasizmus terjeszkedését kelet felé, a Szovjetunió felé fordítják. A második világháború hitörése s a Szovjetuniónak Hitler gonosztevő hordái által történt megrohanása után Sztálin elvtárs nemcsak a Szovjetunió szorosan vett érdekeire volt tekintettel. Д941. július 3-án rádióbeszédében a következőket mondotta: „A fasiszta Németország elleni háborút nem tekinthetjük közönséges háborúnak. Ez nemcsak két hadsereg közötti háború. Ez a háború egyben az egész szovjet nép nagy háborúja a német fasiszta haderők ellen. A fasiszta elnyomók ellen vívott és az egész népet felölelő Nagy Honvédő Háborúnak nemcsak az a célja, hogy az országunk fölött tornyosuló veszélyt megszüntesse, hanem az is, hogy segítsük Európa minden népét, mely a német fasizmus alatt nyög.” Sztálin, amint azt később az események megmutatták, ebben az esetben is hű maradt adott szavához és ígéretéhez. A Szovjet Hadsereg nemcsak a szovjet népet és saját hazáját szabadította meg a hitleri bitorlóktól. Felszabadította a Nyugat-Európa nemzeteit is. Az 1945-ös esztendő kritikus májusi napjaiban, amikor Prágában felkelés tört ki a megszállók ellen, újra Sztálin generalisszmusz volt az, aki a szovjet tankhadseregeknek idejében parancsot adott, hogy az Érchegységen túl, Németországból villámgyorsan előretörve mentsék meg Prágát a megsemmisítéstől. Azt a tényt, hogy nemcsak Prága, hanem egész Nyugat-Eurőpának a hitleri fasiszták vad hordáitól való felszabadulása a Szovjetuniónak köszönhető, nem lehet semmiképpen elvitatni, mert a történelmi tények — amelyek még mindnyájunk élénk emlékezetében élnek — semmiképpen sem ferdíthetők el. Egyedül a Szovjetunió volt az, amely azonnal München előtt figyelmeztetett a fasiszta támadás veszélyére és hangsúlyozta a háborús úszítók elleni közös védélem szükségességét. A nyugati államok kormányai nem akarták tezt elhinni és abban reménykedtek, hogy sikerül nekik cselszövéseikkel a fasizmus rabló támadását kelet felé, a Szovjetunió ellen fordítani. Azt tanácsolták nekik, hogy ne vegyék fel a fasiszta terjeszkedési vágy elleni harcot és azt hazudták, hogy meg akarják őket kímélni az áldozatoktól. A Szovjetunió Sztálin elvtárs vezetésével megszervezte a béke védelmét a fasiszta terjeszkedési szándékok ellen, tekintet nélkül a nehézségekre és az áldozatokra. Ezért mindazon államok közül, amelyeket a fasiszta hordák bűnös módon megtámadtak, a Szovjetunió volt az egyetlen, amely hathatósan tudott védekezni. Máskülönben egész Európát megszállták a fasiszta hordák. Csak a szovjet nép Sztálin által szervezett hős védelme akadályozta meg Hitler előrenyomulását és mutatta meg a győzelemhez vezető utat. Leningrad, Moszkva és Sztálingrád, ezek azok az emlékezetes helyek, ahol a Szovjet Hadsereg hihetetlen hősiességével feltartóztatta, megtizedelte és megfutamodásra kényszerítette a fasiszta hordákat. E győzelmek nélkül az amerikai csapatok nem jutottak volna Európába s annál kevésbbé Pilzenig, A szovjet nép volt tehát az, amely Sztálin elvtárs vezetésével mérhetetlen áldozatai árán megmentette Nyugat-Európát és népeit a fasizmus által mindenütt osztogatott további számtalan csapástól. Európa és népei teljes romlásba és szolgaságba estek volna. A Szovjetuniónak ezt a hősies áldozatát azonban nem tudják felfogni és elismerni a gonosztevő, szélsőségesen önző emberek, akik saját javukat, személyes érdekeiket és kényelmüket a haza, a nemzet és a közösség érdekei fölé helyezik. Népeink világosan tudatában vannak a szovjet nép szabadságunkért hozott áldozatai nagyságának és Sztálin elvtárs érdemeinek. Ezért bármily nagy is ma fájdalmunk és szomorúságunk felszabadítónk halála fölött, annál nagyobb hálánk és annál erősebb a Szovjetunió békepolitikájának helyességébe vetett hitünk, annál nagyobb és erősebb a Szovjetunióval való szövetség és barátság iránti hűségünk. Hitünk, nagy felszabadítónk iránti hűségünk és szeretetünk nem ér véget Sztálin halálával, örökké élni fog. Hinni Sztálinban és a szocialista békepolitika helyességében annyit jelent, mint hinni az emberiség jobb jövőjében. Annyit jelent, mint hinni népünkben, védelmezni a nehéz szolgaság hosszú évei után Sztálin érdemével kivívott önállóságunkat, serényen építeni a szocialista jelent és ezzel előkészíteni hazánk dicső és örömteljes jövőjét. Annyit jelent, mint hinni népünkben, munkaképességében, építőtevékenységében, szilárd akaratában, munkásosztályunk és minden dolgozó történelmi küldetésében, akik Sztálin érdeméből teljesíthetik becsületbeli feladatukat, a szocializmus Csehszlovákiában való felépítését. Hinni Sztálinban annyit jelent, mint tisztelni nemzetünk dicső múltját, legjobb fiainak, a nemzeti hősöknek, harcosoknak és a dicső nemzetébresztöknek hagyatékát, akik a súlyos megaláztatás legnehezebb idejében sem ingadoztak, nem árulták el és nem engedték ki kezükből a jobb jövőért folytatott harc forradalmi zászlaját. Annyit jelent ez, mint hinni azokban a hősökben, akik sohasem adták el egy tál lencséért, személyi érdekekért a haza szabadságát és önállóságát, sem a nép és a nemzet érdekeit, akik sem udvari tanácsosokká, , sem kolabovánsokká, sem idegen urak kiszolgálóivá nem váltak és sohasem hajtották fejüket alázatosan idegen járom alá. Annyit jelent ez, mint tisztelni a nemzeti hősöket és igazi hazafiakat, akik Ján Zsi'zskához, Prokop, Holyhoz, Kozinához, és Kubatához hasonlóan fegyverrel a kezükben vagy Húsz János mesterhez, Komenszkyhez, Palackyhoz, Szmetanához, Stúrhoz, Jirászekhez, Hviezdoszlávhoz, Petr Bezrucshoz, Július Fucsíkhoz és másokhoz hasonlóan a szellem fegyverével, élőszóval és dallal vezették harcba a Gyászünnepség Prágában
