Szabad Földműves, 1953. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1953-05-31 / 22. szám

1953. május SI. Földműves A moszkvai Pravda ismerteti Urbán Ernő és Drda Ján müveit Szemelvények a Pravda cikkébíll A szovjet írók megmutatták a vi­lágnak hogyan győz az új élet hogyan győzedelmeskedik a néptömegek ereje. Könyveik segítették a népidemokrati­kus országok íróit olyan müvek alko­tásában, amelyek hitelesen egész mély­ségében és változatosságában megmu­tatják a boldog életért küzdő nép le­győzhetetlen mozgalmát, a valóság új vonásait. A „Znamja” című folyóirat­ban (1952. 9. sz.) közölték Urbán Ernő „Tűzkeresztség” című színművét, amely izgalmas, drámai elbeszélés a kollektív munka útjára lépő magyar faluról. A szerző bátran és híven ábrázolta az új harcát a régivel, és így komoly művé­szi sikert aratott. A parasztközösség eggyéforrasztására, a szövetkezet meg­szilárdítására irányuló munkában látjuk az energikus, akaraterös Köröm Sán­dort, a Két Október termelőszövetke­zet elnökét és a harcos, mindent ala­posan megfontoló kommunista Boziné Szele Zsuzskát, a pártszervezet titká­rát. Igen meggyőzően megrajzolt alak Ható Ignác középparaszt, a megfontolt, jó gazda, aki sokáig habozott, nem ha­tározta el magát arra, hogy belépjen a szövetkezetbe, de amikor végül az új élet mellett döntött, ezt végleges elhatározással tette, mert megértette, hogy csak a kollektív munkában érheti el a jólétet és a boldogságot. A szín­műben megláthatjuk azt is, hogyan léptek az új élet építésének útjára a parasztasszonyok, ami a magyar nép egyik legnagyobb győzelme a szocia­lizmusért vívott harcban. Látjuk a múlt sötét árnyait is. Szij- Jártóné Sohár Lidi kulákasszonyt, Ta­­labért, a nála rejtőzködő fasiszta csen­dőrt, Bajusz és Zsiga kulákokat. A le­leményes, alattomos, képmutató Szij- Jártóné Sohár Lidi veszedelmes ellen­ség, aki gonoszul szövögeti az intrikák és rágalmak hálóját mindennel szem­ben, ami új. A kulákok provokációja, amelyről a színmű szól, valóban ko­moly fenyegetést jelent a fiatal kollek­tívának. Urbán Ernő jól megmutatta, hogy a külsőleg egyszerű, mindennapi konfliktusban hogyan jutnak kifeje­zésre nagy társadalmi erők összeütkö­zései. Meglátta az osztályellenség el­lenállásának új formáit is. Szljjártóné Sohár Lidi, hogy a kollektívát szét­bomlassza. azt kéri, hogy vegyék fel őt is termelőszövetkezetbe. Amikor visszautasíják, megkísérli, hogy a ku­lákok bérenceiből megszervezze „sa­ját” termelőszövetkezetét. A kulákok igyekszenek felhasználni a kollektív gazdaság formáit a szövetkezetek, a demokrácia ellen folytatott harcra, hasonlóan ahhoz, ahogy annakidején a kulákok a szovjet faluban próbálkoz­tak. Az élet megmutatta, hogy ezek az árulók teljesen talajtalanok, idegenek a néptől, a dolgozók ellenségei. A ku­­lák-provokátorokat elérte a méltó bün­tetés. A dolgozó parasztok határozot­tan és tántoríthatatlanu! az új útra léptek. Nincs visszatérés a régihez; erre tanít a „Tűzkeresztség” című színdarab, amely ugyanakkor tisztán­látásra és éberségre int. Az irodalom érettsége a valóság áb­rázolásának mélységében mutatkozik meg. A népi demokratikus országok irodalma már igen elmélyült az életben előforduló összeütközések ábrázolásá­ban. Megmutatja, hogy a harcban, az új viszonyok megszilárdulásában ho­gyan emelkedik, hogyan fejlődik az ember, hogyan tárul fel az élet szép­sége. A „Znamja” című folyóiratban (1952 11. sz.) közölték Jan Drda csehszlovák író „Vörös Tortiza” című elbeszélését. Ez eleven, őszinte hangú elbeszélés az új cseh falu életéről, a mezőkről, ame­lyeket nemrégiben még mezsgyék osz­tottak szét, s amelyek most összetar­toznak a szövetkezetek szántóföldjei­nek hatalmas tábláin. Uj szépség jött a világra, mondja az író. „Régebben egyes „bölcsek” azt ál­lították, hogy a mi cseh földünkön csak az a jó, hogy egymás mellett tarkállanak az apró parcellák, sáv sáv mellett, tenyérnyi foltok egymás mel­lett, mint a szegény, árva pásztorlány szoknyáján, akit a falu tart el, hogy teheneket legeltessen a réten. De mi, Csehországban már végetve­­tettünk az árvák közgyámságának és most végzünk ezzel a foltozott szok­nyával, ezzel a koldusszépséggel is, amely nem adott sem meleget, sem jóllakottságot. Más, újfajta szépséget akarunk, az igazi szabadság tágas és bőkezű szépségét”. Jan Drda elmondja, hogy a szovjet csapatok hogyan szabadították fel Vis­­neva falut és hogyan kötött meleg ba- ’ rútságot Jozef Vetrovec cseh paraszt a szovjet -katonákkal. A cseh parasz­tok számára valóságos egyetemet je­lentenek azok a hónapok, amelyeket a szovjet katonák Visnevában töltöttek és megismertették Csehszlovákia dol­gos népét a Szovjetunió életével. A múlt erői, a falusi kulákok, föld­­birtokosok, gazdagok itt is megpró­báltak a nép boldogságának útjába állni. Egy szovjet katona, a gúz Geor­­gij azt mondta cseh barátainak: „Ne álljatok meg, alakítsátok át az életet, alakítsátok át az embereket, különben minden vérontás és szenvedés hiába­való volt!” Az élet átalakítása térén szerzett szovjet tapasztalatokból a csehszlovák falu élenjáró emberei azt a szilárd meggyőződést merítették, hogy a dolgozók győznek a kulákság, a reakció ügynökei ellen vívott harc­ban. A pásztorból lett szövetkezeti elnök­nek jutott az a szerencse, hogy a pa­­rasztküldö^tséggel együtt a Szovjet­unióba, Grúziába utazhasson. Ellátoga­tott a „Vörös Tortiza” kolhozba, s itt találkozott Georgijjal, azzal a szovjet katonával, aki egykor nála szállt meg és őt az új élet felé irányította. Mesebelinek tűnt fel a cseh dolgo­zóknak az, amit a Szovjetunióban lát­tak. Mély benyomást hagyott bennük és lelkesítő példa volt számukra a nagyszerű termés, a kulturált és jó­módú élet és ami a legfontosabb: az emberek szívélyes, baráti kapcsolata, a gondoskodás az emberről. „Láttam asszonyaik arcán, hogy milyen boldog­nak látják gyermekeik jövőjét”. A cseh dolgozók a szovjet élet szépségének és teljességének láttán úgy érezték, hogy szárnyaik nőnek. Jan Drda elbeszélése meggyőző tör­ténet arról, hogy az új „rohambrigá­dok" — a népi demokratikus országok — mennyire lelkesednek a dolgozók első „rohambrigádjának”, a Szovjet­uniónak tapasztalataiért és milyen gaz­dagodást jelentenek számukra e ta­pasztalatok. Szép ez a fokozatos előrehaladás, ez az emelkedés, ez a megfeszített mun­ka, amelynek eredményeképpen a szo­cialista eszmény valósággá válik. A népi demokratikus országok íróinak könyveit áthatja a szocializmus köze­ledésének szelleme, az új életért here­rákéit nép győzhetetlenségébe vétett hit, a nép szeretete és bizalma élcsa­pata: a kommunista vagy munkáspárt iránt. „ Len in grád 250 esztendős__ A szovjet nip büszkén és szeretet­tel ünnepli Leningrad — a volt Petro­grad — fennállásának 250. évforduló­ját. Ez a gyönyörű város aranybetükke Irta be nevét az orosz, illetve a szov­jet nép történelmébe. Minden esemény amely a cári Oroszországban a hala­dást elősegítette, amely a szovjet nép boldog és alkotó jelenét előkészítette, Petrográdból Indult ki. Petrograd — illetve Pétervár utcáin és terein játszódtak le a világtörténe­lem legnagyobb forradalmi mozgalmai Itt Péterváron tört ki 1825 december 25-én a dekabristák felkelése. Csak­nem 00 évvel ezelőtt a Sunbersk utcá­ban folyt le az a „Harciszövetség a munkásosztály felszabadítására” első gyűlése, amelynek szervezője Lenin volt. Később ez a „Harciszövetség" a hatalmas és legyőzhetetlen Beísivlki Pártá fejlődött. 1905 január 5-én, amikor a cár ka­tonái belelőttek a békét és kenyeret követelő munkástömegekbe, és azok­nak vére elborította a város utcáit, oly felháborodás rázta meg az egész or­szágot, hogy a cár óriási birodalmában megkezdődött a forradalom, „Október főpróbája”, ahogy Lenin elnevezte. ......Az orosz forradalom elkerülhe­tetlen” — irta ezekben a napokban Sztálin elvéárs — épp olyan elkerülhe­tetlen, mint a nap felkelte. Megtudják ők akadályozni a nap felkeltét?” És a dicső Októberi Szocialista For­radalom napja felkelt, hogy fénye re­ménnyel töltse el a világ valamennyi dolgozóit. Eljött 1924 ... Mély fájdalom töltöt­te el a szovjet népet: meghalt Lenin! A Szovjet Szocialista Köztársaságok II. kongresszusán a pétervári munká­sok, parasztok és vöröskatonák kikül­döttei azzal a kérdéssel fordultak a kongresszushoz, hogy Pétervárat Lenin nevéről nevezzék el. Ezt a kérelmet tá­mogatták a pétervári üzemek és gyá­rak munkásai röpgyüléseken hozott ha­tározatokkal. „A proletárforradalom központja le­gyen örökké összeforrva a forradalom nagy vezérének és ihletőjének Vladimir Iljics Lenin nevével. Múltak az évek és a dicső Sztálini tervek átalakították a szovjet hazát, Lenlngrádra sem lehetett már ráismer­ni. A XVIII-dlk pártaktíván Kyrov így ^ beszélt: „...a leningrádi munkások - nevében bebizonyítom, hogy ők a szo­cializmus építéséért folytatott harcban mindig az első sorokban küzdöttek és a jövőben Is a leghűbb, legodaadóbb és legtántoríthatatlanabb harcos csapatai 4 lesznek a bolsevik Pártnak és a Köz- ^ ponti Bizottságnak.” És amikor a fasiszta területrablók oayúl megtámadták a Szovjet hazát és Lenin városát vasgyűrűvel zárták kö­rül, ez a „Nagy Földtől” elszakított hős város a hazaszeretet és hősiesség olyan példáját mutatta az emberiség­nek, amelyre csak a sztálini akaraterő­vel megedzett szovjet nép képes. A vá- f rost megvédték, ellenség lábát be nem # tehette Lenin városába. Elképzelhetet- ^ len lelki és testi szenvedések és nél- f külözések árán, bátran ég hősiesen se- f gitették a hadseregeket a leningrádi f asszonyok, öregek és gyerekek. És Le- f nin városa felszabadúltan, példátlan rö- v vid idő alatt kiheverte azokat a se- f beket, amelyeket a fasiszta hordák ü- J töttek rajta. Üj üzemek, gyárak, kul- * túrintézmények gazdagítják ma a gyö- ' M v A nők világkongresszusának előkészületei A nők küszöbönálló világkongresz­­szusával kapcsolatban, amelyet a Demokrata Nők Nemzetközi Szövet­ségének kezdeményezésére júliusban Kopenhágában tartanak meg. Lídia Petrova, a Szovjet Nők Antifasiszta Bizottságának titkára, a kongresszus összehívását előkészítő bizottság tag­ja, a TASZSZ munkatársának adott nyilatkozatában kijelentette: „A nők közeli világkongresszusa fontos esemény lesz a nők nemzet­közi mozgalmának történetében. A kongresszus előkészítő munkálatai­ban részt vesznek 80 ország külön­böző társadalmi állású, meggyőző­désű, vallási felfogású és nemzeti­ségű női. A szovjet nők melegen fogadták a nők világkongresszusának össze­hívásáról szóló hírt. A Szovjetunió az az ország, ahol a nők a társadalom teljesjogú tag­jai. A szovjet kormány rendkívül nagy gondos’-odást tanúsít a nők iránt, nevelésük, kulturális és tár­sadalmi fejlődésük iránt. A Szovjet­unióban több mint 900 ezer a fő­iskolai képzettségű nők száma. — Több mint 1,200.000 nő tanul a fő­iskolákon és középfokú szakiskolák­ban. A szovjet munkásnők, kolhozpa­rasztok és értelmiségiek között szá mosan vannak olyanok, akik tudó­mén} оз. ipari és mezőgazdasági fel­fedezéseket tettek. Sokan közülük elnyerték á Szocialista Munka Hő-* se címet és Sztálin-díiban részesül­tek. Több mint 800 ezer nőt tün­tettek ki a Szovjetunió érdemrend­jeivel és “rmeivel. A szovjet nők tevékeny részt vesznek az állam vezetésében: 280 nő a Szovjetunió Legfelső Szovjetjének képviselőt«: 2 209 nőt beválasztottak a szövésé gj és autonóm köztársaságok Legfelső Szovjetjeibe, többezer nő a helyi szovjetek, városi, rajoni és falusi szovjetek képviselője. A nők nagy szerepet töltenek be a bírósági szer­vekben. A bírák és a népi ülnökök 40 százaléka nő. A szovjet kormány nagy pénzala­pot utal ki anya- és gyermekvéde­lemre. Azok a problémák, amelyeket a nők világkongresszusán fognak megvitatni, a szovjet nőket is fog lalkoztatják. Az egész vi’ág nőivel együtt aktív harcot folytatnak a békéért és a népek közötti barát­ságért”. JJllés f3éla cikkéből '. J&ROSZQ/QÖ f/A5€K nyörű Lenln-várost. T. M. Hetven esztendős lenne most Ja­­roszláv Hasek, akit immár harminc esztendővel ezelőtt megöltek a „nyomorúság, elnyomatás és ostoba­ság szentháromsága” eileni küzde­lemben kapott sebei. Hasek egész életét elvi harcokban töltötte, de a harc szabályait, a siker előfeltételé­ül szolgáló törvényeket nem ismerte fel, vagy nem tartotta be. Élete túl­nyomó részében „saját szakállára” harcolt, kóbor lovag volt, bizonyos fokig Don Quijote. De sok vereség­gel, nélkülözéssel és szenvedéssel- és sok megaláztatással járó, rövid életének eredménye egy olyan re­gény, amely méltó társa Don Qui­­jotenak, évszázadokra kiható érték: „Svejk, a derék katona”. Jaroszláv Hasek nevét még ma is főleg csak irodalmárok ismerik. De Svejk nemcsak ismert, hanem nép­szerű hős, mind az öt világrészben, szinte minden városban és minden faluban, kortársa és barátja mil­lióknak és millióknak, olyanoknak is, akik sohasem jártak azon a föl­dön, amelyen a „derék katona” élt és harcolt és olyanoknak is, akik már Hasek halála után láttak meg a napvilágot Hasek zsenialitásának legszebb elismerése az, hogy Svejk­­nak dicsősége messze túlnőtt az 6 diadalán. « JAROSZLAV HASEK résztvett az első világháborúban, mint Ferenc József hadseregének egyéves önkén­tese. A cseh nép nagy többsége megvetette és szabotálta az osztrák imperializmus háborúját. A cseh ka­tonák ezrei és tízezrei mentek át az Ausztria ellen harcoló hatalmak ol­dalára. Ezt tette Hasek is. Megadta j magát az orosz csapatoknak. Tettét később sokan és sok módon igye­keztek félremagyarázni. Pedig Ha­sek félreértehetetlen magyarázatát adta tettének, ö nem azért adta meg magát a cári hadseregnek, mert I egyetértett a cárizmussal, hanem \ azért, mert gyűlölte a Habsburg- I uralmat. Mikor áz orosz nép fegy­vert fogott a cár ellen és három ; éven át harcolt szabadságáért, Ha­sek közel három esztendőn át volt katonája Lenin és Sztálin hadsere­gének, a Vörös Hadsereg legendás IV. számú hadseregcsoportjának. — Politikai tiszt, a bolsevizmus pro­pagandistája, aki szóval, tollal és fegyverrel terjesztette I.enin és Sztálin eszméit. Ez nemcsak azt az ostoba és aljas hazugságot cáfolta meg, hogy Haseknek bármi köze lett volna a cárizmushoz, de azt i? megcáfolja, hogy azért ábrázolta olyan gyilkos gúnnyal Ferenc József A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusán Malenkov elvtárs az ötödik ötéves tervről szóló beszámoló­jában kijelentette, hogy az új lakásépítések keretében 105 millió négyzetméter családi lakást adnak át rendel­tetésének. Képünkön Leningrád új épületei láthatók a Sztálin-téren, amelyekben az üzemek dolgozói laknak. hadseregét, mert pacifista volt < gyűlölt minden hadsereget. • Hasek nem a hadsereget gyűlölte, hanem az imperialista hadsereget. Nem a háborút, hanem a hódító háborút Ellenben testtel és lélekkel híve volt a szabadságharcos hadseregnek és a felszabadító háborúnak. Hogy híve a szabadságharcos hardsereg­­nek, azt nemcsak szavakkal bizo­nyította be, hanem tettekkel, mikor hősiesen harcolt a Szovjetunió el­lenségei, tizennégy imperialista or­szág hadseregei ellen. Ez meggyő­zőbb bizonyíték sok-sok Írásos nyi­latkozatnál • „SVEJK A DERÉK KATONA” csak az első világháború legelső tíz hónapját éri meg. Bár a Svejkről írott regény befejezetlen, Svejk fi gurája művészileg tökéletes, eszmei­leg pedig fejlődésképes és fejlődő. Büszke lehet rá a dolgozó cseh nép, és büszke lehet rá minden egyszerű ember, aki megveti a rabszolgatar­tókat és lakájokat. Hasek humora, Hasek szatirikus ereje nem marad el Cervantes és Swift, Voltaire és Gogol művészeté­nek ereje mögött. A Svejk-regény­­ben száz és száz ember él, akiket Hasek néha csak egy-két mondattal jellemez, de akiket az olvasó soha­sem felejthet el. Hőseivé válnak minden népnek éppen azért, mert nem talajnélküli emberek, nem képzelt országban, képzelt viszo­nyok között élő, képzelt emberek, hanem egy konkrét ország, konkrét korban, konkrét viszonyok között élő, szenvedő, dolgozó és bizonyos fokig tudatosan harcoló emberei. Csehek az első világháború idejéből. Ma már a történelem figurái és mégis a mi kortársaink. Vérből és húsból való emberek, akik nem szavalnak a jövendőről, de tudják, hogy joguk van a jövendőre, a munkára, a kenyérre és a szabad­ságra. Csak harminc éve halt meg Ja­roszláv Hasek, de amikor Svejkot újból és álból kezünkbe vesszük, úgy érezzük, hogy а derék katona már évszázadok óta ott volt min­den harcban, mindenütt, ahol az egyszerű emberek élniakarása szembeszállott az emberiség ellen­ségeinek aljasságával és ostobaságá­val. Azt érezzük, hogy Svejk min­dig élt - mindig szükség volt rá. És tudjuk, hogy Hasek regénye és hőse mindig élni fog: a társadalom­ban, amelyet most alkot az embe­riség, megértik és megbecsülik a nép íróit. A BÉKEHARCOSOK ÜLDÖZÉSE ALSO SZASZORSZÄGBAN Heinz Scherpe alsószászországi tartománygyűlési képviselő, Német­ország Kommunista Pártjának alsó­szászországi tartományi elnöke, a párt tartományi vezetőségének ülé­sén adatokat közölt alsószászországi békeharcosok üldözéséről és bebör­tönzéséről. „Alsó-Szászországban — mondot­ta — 1951-től ez év, áprilisáig 643 békeharcost helyeztek vád alá, 221 év és hét hónap börtönbüntetést és 10.297 márka pénzbüntetést róttak ki. Kétszázé"" békeharoos ellen még most is folyik a bűnvádi eljárás. A fasiszta terrorintézkedések mind dü­­hödtebbé válnak az alsószászországi hazafias erők a demokratikus szer­vezetek, a munkásság ellen. A leg­utóbbi napokban a dollártámogatás­ban részesülő "olgári lapok azzal a hírrel büszkélkedtek, hogy Borow­­ski szociáldemokrata belügyminisz­ter rendőrsége csak Hannoverben egy hét alatt több mint száz ház­kutatást hajtott végre a béke hi­­veinél”.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom