Szabad Földműves, 1952. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1952-09-28 / 39. szám
1952. szeptember 28. A dunamocsi EFSz tagjai bebizonyították hogyan lehet olcsón, gyorsan sertéshizlaldát építeni „A szövetkezet jövedelmének, gazdasági megszilárdulásának fokozását és a szövetkezeti tagok bevételének lényeges emelését nem lehet a közös állattenyésztés mindenirányú kifejlesztése nélkül elérni“. Egyebek között így emlékezik meg Pártunk és kormányunk az EFS<z-ek megszilárdításáról és továbbfejlesztéséről szóló rendelete, a közös állattenyésztés szükségességéről. Mi Dunamocsra látogattunk el, hogy a szövetkezet első lépéseit megtekinthessük s hogy miképpen valósíttották meg a rendelet értelmében, a közös állattenyésztés fontos kérdéseit. Elöljáróban el kell mondanunk, hogy a szövetkezet taglétszáma a nyári munkálatok alkalmával 212 új taggal gyarapodott és a község mondhatnánk 90°/o-a lépett már a közös gazdálkodás útjára. A kiszélesedett szövetkezet taglétszáma magával hozta az állatállomány növekedését is, amelyet ezután a közös istállóban tenyésztenek. Igen ám, de a meglévő szűk istálló az új tagok állatait nem képes befogadni, hiszen csak szarvasmarhából több, mint 80 darabot összpontosítanak, sertésből pedig 200-on felül kerül közös hizlaldába. Ezeknek az állatoknak helyet kellett készíteni, hogy összpontosíthassák. Dunamocson ez a kérdés nem okozott sem nagyobb gondot, sem pedig megerőltetést. Az alábbiakban arról számolunk be olvasóinknak, hogy milyen eszközöket vettek igénybe abból a célból, hogy még az idén új hizlaldát és tehénistállót építsenek, az összpontosítandó állatok számára. Saját erejükből építik az istállót Vannak olyan emberek, akik nehezen válnak meg régi felfogásuktól, sokáig kell nekik magyarázni míg megértik^ hogy a régi szerint már nem lehet élni. Mi ehhez még hozzátehetnénk, ha a régi szerint nem lehet élni, akkor dolgozni sem, hiszen a kettőt nem lehet egymástól elválasztani, mert az új élet nagyobb követelményeket állít elénk és a sikerek érdekében meg kell ragadnunk az új munkamódszereket vagy ennek megfelelően valami olyat alkalmazni, amely biztosítja gazdálkodásunk alapfeltételeit. így volt ez a dunamocsi kis- és középparasztokkal is, amikor a szövetkezet tagjaivá váltak. Ha már szövetkezeti tagok, akkor a munkának nem szabad meglassulnia — mondogatták egymásközött a tagok. És nem csökkent a munka irama, mert a gazdaság minden részén szorgos kezek igyekeznek elvégezni a munkálatokat. Ä szövetkezet elnöke és a könyvelő kezdeményezésére egy kisebb küldöttség indult el a muzslai EFSz-be, hogy megtekintsék a saját forrásukból épített sertéshizlaldát. Amikor szemlélő útj ükről hazatértek, elmondták mindazt, ami Muzslán láttak. Ballabás András meg is jegyezte, hogy a muzslaiak egyik fő jövedelmüket éppen a saját forrásukból épített hizlaldának köszönhetik, mert másképpen nem tudták volna elhelyezni az állandóan növekvő, szép sertésállományukat és a termelési tervet sem tarthatták volna be enélküi. Ami Muzslán bevált, nálunk is megfelel — mondogatták a szövetkezet tagjai — lássunk hozzá mi is egy ilyen sertéshizlalda építéséhez. Ezután egy órát sem vártak, nyomban hozzáláttak a munkálatokhoz. Legelső gondjuk az oszlopok beszerzése volt, amit ugyancsak saját forrásukból szereztek. Az oszlopokat felállították, lécékkel körülszögezték és sövénnyel fonták végig. Lassan azt látták a tagok, hogy kész a sertéshizlalda. Még a sövényt sárral körülvakolják és kívülről préselt szalmával vagy kukoricaszárral övezik, hogy megvédjék a hidegtől közös sertésállományukat. Sok helyen ilyenkor arról tárgyalnak, hogy tovább nem folytathatják az építkezést, mert hiszen a járás nem utalt ki anyagot, sem cserepet, de a dunamocsiak nem így gondolkoztak. Van elég nádunk — mondogatták — csak ki kell vágni, jobb fedelet csinálunk belőlé; mint cserépből vagy eternitből. A Duna-ág egyik szigetén, ahol szép szálú nád termett, jó csomót kivágtak, amellyel beborítják a sertéshizlaldát. Az így felépített hizlaldába egyszerre több mint száz hízót helyezhetnek el és bizony ez nagy segítségükre szolgál, mert úgy pénzügyi tervüket, mint beszolgáltatási kötelezettségüket pontosan teljesítik s ez az oka, hogy a tagság jövedelme állandóan emelkedik. Az újonnan belépett tagok fokozatosan, napról-napra többen és többen kapcsolódnak a közös munkálatok elvégzésébe. Több, mint 70 pár lovuk van, amelyeket szintén kellően felhasználnak az őszi munkálatoknál. Eddig 10 hektár ősziárpát vetettek ^1. A földek tagosítása lehetővé tette azt is, hogy a munkálatok további elvégzése érdekében munkacsoportokat szervezzenek. Ez azonban gyönge pontja még a szövetkezetnek, mert igen lassan folyik a csoportok megszervezése. Több felvilágosító munkára lenne szükség a járás részéről is, mert a munkacsoport a közös gazdálkodás lelke, ami nélkül nem lehet eredményes gazdálkodást folytatni. A hátralevő időszakot használja fel arra az EFSz vezetősége, hogy pótolják el mulasztottakat a szövetkezet további sikeres működése érdekében. (Szombath) A gömörpanyiti CsISz tagok a Nagy Októberi Szociaiista Forradalom 35. évfordulójának és az SzK(b)P kongresszusának tiszteletére A gömörpanyiti CsISz szervezet tagjai gyűlésén beszélgettünk az SzK(b)P kongresszusának és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak jelentőségéről, az ifjúsági mozgalomban. Az SzK(b)P kongresszusának összehívása újabb bizonyítéka annak, hogy a kommunizmust építő szovjet nép békét akar. Mi jó munkánkkal köszöntjük a hős szovjet népet, akik lázasan készülődnek ezekre a napokra és a következő kötelezettséget vállaljuk e napok tiszteletére: 1. A CsISz keretén belül megalakítjuk a politikai kört, amelynek vezetőjéül Zsóri Zoltán, párttagot választjuk, aki kétszer hetenként előadást fog tartani a politikai kör tagjai számára. 2. Megalakítjuk az orosznyelv tanulókörét amely október 1-én kezdi meg a munkát. — Ugyanakkor énekkart is alakítunk, amely alkalmi ünnepek esetén szovjet dalokkal szórakoztatja a falu dolgozóit. 3. Nagy figyelmet fordítunk a úttörőszervezet munkájára és hogy ezt a munkát jól végrehajtsuk, Istók Ilonát úttörőiskolára küldjük. 4. CsISz szervezetünk az EFSz vezetőségével élénk figyelmet fordít az őszi munkák sikeres elvégzésére, továbbá vállalja 100 brigádóra ledolgozását a cukorrépa kiszedésénél. 5. Azon CsISz tagjaink jó munkájáért, akik az ősz \ folyamán eltávoznak ifjúságunk köréből hazánk védelmére, bucsúestét rendezünk. 6. N.em feledkezünk meg az ifjúsági gátépítésről sem. Ezért csoportunkból két tagot állandó munkára küldünk október 15-ig. 7. A téli estéken, amikor a munkák nem akadályozzák az ifjúság összejövetelét, nagy gondot fordítunk ifjúságunk politikai fejlődésére. Nem lesz egyetlen CsISz központi bizottsági határozat vagy kormányhatározat sem, hogy azt ifjúsági szervezetünk át ne tanulmányozná. SZABÓ IMRE, , Gömörpanyit. Értékes kötelezettségvállalásokkal gyorsítják meg az őszi munkákat a nagymányai traktorosok Már csak rövid idő választ el bennünket a SZK(b) P XIX-ik kongresszusától és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35-ik évfordulójának ünnepségeitől. Ezek a napok történelmi jelentőségűek a világ békeszerétő népei számár a. Hazánk dolgozói a termelés minden szakaszán értékes munkakötelezettségeket vállalnak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35-ik évfordulója és SZK(b)P iránt. A nagymányai traktorállomás dolgozói üzemi gyűléseken beszélgettek a bekövetkező ünnepségek nagy jelentőségeiről. A vita felszólalásokban a dolgozók nagy hálával beszélgettek arról, hogy mit hozott számukra a Nagy Októberi Forradalom. Nagy lelkesedéssel határozták el, hogy kollektív felajánlást tesznek a traktorállomás nevében. A fejajánlás így szól: — 1: Időre teljesítjük az őszi munkák tervét. 2. Elmélyítjük a szocialista munkaversenyt, éspedig úgy, hogy minden traktoros egyéni versenyző lesz. A versenyben elért eredményeket minden héten pontosan leellenőrizve kiértékeljük. 3. Az őszi munkák elvégzésénél bevezetjük a két műszakot. 4. A gépek üzemképességét 4 százalékkal felemeljük. 5. Az őszi munkák sikeres elvégzése után, figyelembe véve a szocialista munkaverseny eredményeit, a munkafegyelem betartását, a traktorosok munkához való viszonyát és az elvégzett munka minőségét, 10 legjobb traktorost elkészítjük a Pártba való belépésre. A kötelezettség vállalás első pontjában vállalták a traktorállomás dolgozói, hogy az őszi munkák tervét időre teljesítik. Ennek természetesnek kell lenni és mint értékes kötelezettségvállalásról emlékezünk meg, azért teszszük, mert nagymányai állomás dolgozói éveken keresztül nem teljesítették idejében a tervet. Ennek a fő oka a rossz munkamegszervezés volt. Nem volt pontos munkaterv, amely szerint a traktorosok dolgoztak volna, laza volt a munkafegyelem és a dolgozók nem éreztek egyéni felelősséget az elvégzett munkáért. A traktorállomás dolgozói már megtalálták a kiutat ezekből a nehézségekből és ebben az évben a tavaszi és a nyári munkálatoknál időre teljesítik a térvet. ■ Legelőször magának, a traktorállomás vezetőségének kellett megjavítani a munkát. Ah. twizálni kellett a tömegszervezeteket a traktorállomás keretén belül. Ezekután meggyőző munkát indítottak a terv időbeni teljesítésére és meggyőztek minden dolgozót a rendszeres ■munkábajárás jelentőségéről, mivel csak így teljesíthetik a tervet. így kezdett megváltozni a helyzet a nagymányai traktor állomáson. A traktorállomás dolgozói már nem akarnak visszaesni a régi hibákba és ma már kezdeményezőkké váltak a jobb eredmények eléréséért vívott harcban. Ezért úgy határoztak, hogy azt a kötelezettségvállalást, amit együttesen fogadtak, felbontják és a brigádok, valamint az egyének önállóan tesznek kötelezettségvállalást. Ezzel nemcsak biztosítják a felajánlás teljesítését, hanem a felelősség is megoszlik a brigádok tagjaira. Első, aki egyéni kötelezettséget vállalt, Nádasdi János traktoros volt. Nádasdi elvtárs egyébként ez év őszén bevonul néphadseregünkbe és addig a következő kötelezettséget válalta: Az SZK(b)P XIX. kongresszusának tiszteletére, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékéhez hűen és Sztálin elvtárs születésnapja alkalmából bevonulásomig ezeket a kötelezettségvállalásokat teszem: 1. egészévi tervemet 200 százalékra teljesítem,, 2. a gép jobb kihasználásával 25 százalékos üzemanyagmegtakarítást érek el. 3. elfogadom Kis László, pozsonyi traktoros versenykihívását az őszi munkák elvégzésénél. 4. továbbá az őszi munkák elvégzésénél egyéni versenyre hívom Székely Rudolf traktorost. A versenytáblán ugyancsak meglátszik Ná. dasdi elvtárs munkaszorgalmának eredménye. A kötelezettségvállalások pontjait maga előtt látja, amikor a szövetkezet földjein dolgozik. Ezideig egészévi tervét 150 százalékra teljesítette, 56 százalékos üzemanyag megtakarítással. Nádasdi eh>társ tehát példát mutat a többi traktorosnak is. A traktorosok példáját követve azonnal 18-an jelentkeztek egyéni versenyre és értékes felajánlásokat tettek az SZKfbjP kongresszusának és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére. Szép felajánlást tett Sós József, az alsóóhaji brigád traktorosa is, amikor arra kötelezte magát, hogy az őszi munkák tervét 5 nappal a határidő előtt, 170 százalékra teljesíti, 10 százalékos üzemanyagmegtakarítással. Továbbá a szükséges alkatrészeket hulladékanyagból készíti el, amiáltál 3.000 koronát megtakarít. Ezekben a pontokban versenyre hívja ifj. Trubínyi József traktorost. A trakorosok nemcsak elfogadták a szocialista versenykihívást, hanem azt ki is bővítik. Például Orolin Pál mechanikus a következő kötelezettségeket vállalta: A gépek üzemképességét 4 százalékkal felemeli és a régi anyagokból 3.000 korona értékű alkatrészt készít el. Ebben a munkában szocialista munkaversenyre hívta Margetin és Jamrisko mechanikusokat, akik ezt a kötelezettségvállalást elfogadták és 3.000 korona helyett, 6.000 koronát takarítanak meg az alkatrészek előállításánál. Nem maradnak le a brigádok sem a felajánlás terén. A vajkai traktorbrigád, Hajnal József vezetésével ezeket a kötelezettségvállalásokat tette: 1. Az őszi munkák tervét 155 százalékra teljesíti. i. Bevezeti a két műszakai. s Országszerte folyik a termésbetakaritás Állami gazdaságaink és EFSz-eink az őszi vetési munkálatokkal párhuzamosan a legnagyobb ütemben folytatják a kukorica, burgonya és a dohány betakarítását. 3. A különböző alkatrészeken és, egyéb, más dolgokon minden traktoros megtakarít 1000 koronát. 4. Amikor kötelezettséget vállalunk a munkák időbeni teljesítésére, kötelezzük magunkat a gép kitűnő karbantartására és annak szakszerű kihasználására. Vigyázunk gépünkre, mert azt a dolgozó néptől kaptuk. 5. Szocialista munkaversenyre hívjuk Slobodik József traktorbrigádját az őszi terv teljesítésében. { A vajkai traktorbrigád versenykihívása után a többi brigádok is bekapcsolódtak a szocialista munkaversenybe. így pl. a nagymányai traktorállomás legfiatalabb brigádja, amely Csak öt nappal ezelőtt alakult Csifár községében, Dávid István vezetésével értékes 'kötelezettséget vállalt. Az őszi munkák tér. vét l20%-ra és 5%-os üzemanyagmegtakarítussal akarják teljesíteni, valamint két nappal lerövidítik a tervet. Ezenkívül versenyre hívják az alsógyőredi traktorbrigádot. Még nagyon sokáig folytathatnánk a traktorosok és brigádok munkakötelezettségeinek felsorolását, amelyeket a SzK(b)P kongreszszusának és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából vállaltak a dolgozók. A kötelezettségvállalásokat mindenki sajátkezűén írja meg és adja át az üzemi Pártszervezetnek, amit aztán legépelve külön borítékokba helyeznek el, hogy szükség esetén kéznél legyen. < A traktorállomás termeiben iskolázás folyik szövetkezeti tagok részére, akik két műszak bevezetésével traktorokon fognak dolgozni. Ez a tanfolyam egy hónapig tart és ezek után október elején megkezdik a két műszak bevezetését. így a traktor állomás nem lesz gátolva a terv teljesítésében. A nagymányai traktorállomás dolgozói erős akarattal indultak az őszi terv teljesítésére s minden remény megvan arra, hogy kötelezettségvállalásuknak nemcsak eleget tesznek, hanem túl is teljesítik. Proksz Eta